Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-25 / 21. szám
fttfámur/kjÁi, miMjitcxt arm, swowa«. a •szám ÁUA: í FORTNT 1970. JANIT Alt 23, VASARNAF LAPUNK TARTATAMBŐtr Készül Szabolrs-Szatmár negyedik ötéves terve (3. ©Ida# Sértettből VÁDLOTT (5. o»da» Búcsú Kiess kapitánytól (7. oldal» Sportjelenteseink ai- oldal» Zárszámadás a beregdaróc-beregsurányi Barátság Tsz-ben A közgyűlésen részt vett és felszólalt di. Fekszi István, a megyei tanács vb elnöke Szombaton délelőtt zár* számadásra gyűltek össze Beregdaróc és Beregsurány szövetkezeti tagjai, akik évek óta egy tsz-ben, a Barátságban dolgoznak. Egy év múlva már három község parasztsága tart majd együtt zárszámadást, most csatlakoztak hozzájuk a' inárokpapiak is. A vendégek sorában üdvözölték dr. Fekszi Istvánt, a megyei tanács vb elnökét, Spisák Andrást, a Vásáros- naményl Járási Tanács VB elnökét és Gergely Ferencet, s járási pártbizottság osztályvezetőjét. Szendrei Kálmánnak, a szövetkezet főág- ronómusának megnyitó szavai után Szarka Sándor tsz- elnök számolt be a múlt esztendő gazdálkodásáról. Bevezetőül ismertette, hogy szövetkezetük a kedvezőtlen adottságú gazdaságok közé tartozik, ezért részesülnek a megkülönböztetett 10 százalékos állami ártámogatásban. Érdekes volt beszámolóját hallgatni, mert nem a növénytermesztéssel kezdte konkrét elemzését, hanem az állattenyésztéssel. A beszámoló is jelzi, hogy Beregben vagyunk. Ók az adottságot és hagyományt tisztelve évek óta dolgoznak az állattenyésztés fejlesztésén. A közös szarvasmarha-állományuk 715 darab, amiből 221 a tehén. Most épül a modern szakosított tehéntelep. Jelentős a sertés- és a juhállomány is, de döntő a szarvasmarha. Ismerve a hat aranykoronás földjüket, azért a növénytermesztés eredményei miatt sem kell szégyenkezniük. Búzából 13,5, őszi árpából 14,8, kukoricából 19,3, dohányból pedig 8,1 mázsa volt a holdanként! átlagtermés. Jónak mondható ez Beregben. 4000*rel több jut tagouként Hosszan beszélt az elnök az öregek, fiatalok megbecsüléséről, anyagi támogatásáról. Segítik á szakemberek letelepedését is, hiszen a múlt évben adtak át két agronómusi lakást. A szövetkezetben négy szocialista címért dolgozó brigád van, valamennyi az állattenyésztésben tevékenykedik. Közülük kettőt, a „Szocialista hazáért” és a „Vietnamért” nevű brigádokat elfogadta a közgyűlés a szocialista cím viselésére. A gazdálkodást jellemző számok közül érdemes megemlíteni, hagy a halmozott termelési érték 1968-ban 21 417 000 forint volt, 1969- ben pedig 24 811 000. A tagoknak részesedésre 7 521 000 forint jut. A különböző alapokra három és fél millió forintot használnak fel. Az egv tagra eső részesedés 1968-ban 15 000 forint volt most pedig 19 000. Az elr.ök beszámolója után az ellenőrző bizottság ismertetője. majd a hozzászólások következtek. Valamennyi hozzászóló első szava az elégedettségről szólt. Javaslatok hangzottak el a gépesítés fokozásáról a legelő- és rétgazdálkodásról, a háztáji állatállomány gyaraA beregdaróc beregsurányl Barátság Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén beszédét mondja dr. Fekszi István elvtárs, a megyei tanács vb elnöke. Hammel József felvétele pításáről és a tagok anyagi érdekeltségéről. A vitában felszólalt dr. Fekszi István is, aki többek között az alábbiakat mondta: — Az MSZMP megyei végrehajtó bizottsága és a megyei tanács végrehajtó bizottsága nevében meleg szeretettel köszöntőm a „Barátság” termelőszövetkezet tagságát, zárszámadó közgyűlésük valamennyi résztvevőjét — kezdte beszédét Fekszi elvtárs. — Ügy hiszem, a mai falusi élet legizgalmasabb, mindenki érdeklődésére számot' tartó esemenye az egy év gazdálkodásával számot vető zárszámadás. Szövetkezeti mozgalmunkban első ízben történt meg, hogy termelőszövetkezeteink — és egész mezőgazdaságunk *— fejlődése nagyobb mértékű volt mint a népgazdaság más ágazataié. A mezőgazdaság termelése kb. 6 százalékkal, a termelőszövétkeze- teké pedig 12—14 százalékkal növekedett. Hasonló ütemben fejlődött megyénk mezőgazdasága is. Különösen fontosnak tartjuk. hogy jelentősen javultak a gazdálkodás eredményei; és ennek nyomén lakosságunk mezőgazdaságából származó készpénzbevétele 22— 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A termelőszövetkezeti parasztságunk közösből származó jövedelme előreláthatóan mintegy 8 százalékkal növekszik. Ezeknek a zárszámadási közgyűléseknek azonban nem csak ilyen — az anyagi javak elosztásával kapcsolatos — jelentősége van. A mi társadalmunk állandóan jelenlévő eleme a szocialista demokratizmus és szüntelen törekvésünk annak kiterjesztése Hat;-lmunk jellegéből fakad, hogy támaszkodunk legszélesebb tömegeink véleményére, akarat- nyilvánítására. És mint ahogy kisebb közössegek gazdasági eredményei összegeződve alkotják az egész népünk eredményeit, úgy véleménycserénk gazdagítja és erősíti politikánkat Aligha kell arról szólni, mennyire fontos, hogy a szövetkezeti tagok otthon érezzék magukat, a közös gazdaságról, mint sajátjukról beszeljenek. Első elismerésünk a tagoké A zárszámadások kedvező eredményeit számba véve elsősorban elismeréssel kell szólnunk termelőszövetkezeti parasztságunk évről évre szervezettebbé váló szorgalmas munkájáróL Erre vonatkozó adataink mutatják, hogy a termelési eredményekben és a jövedelmekben elért növekedés a tagság mind aktívabb részvétele és a munkanapok mind tökéletesebb kihasználása mellett megy végbe. Például az önök gazdaságában is 12 ezer munkanappal teljesítettek többet, mint egy évvel korábban. De nem kevésbé kell szólni azokról a társadalmi jellegű intézkedésekről, melyek következetes agrárpolitikánk alapján egyre inkább megteremtik a hatékony mezőgazdasági munka feltételeit, fokozzák annak társadalmi elismerését. E mellett az elmúlt évben államunk közvetlenül a különböző formák útján is több mint 525 millióval támogatta megyénk mezőgazdaságát. Az eredmények egyben bizonyítják párt- és állami vezetésünk bizalmát és előrelátását azt. hogy a mezőgazdaságban eszközölt befektetések hasznosnak bizonyultak • megvalósulnak termelési céljaink: szövetkezeti mozgalmunk fejlődése a termelőszövetkezeti parasztság élet- és munkakörülményeinek javítása hatékonyan szolgálja társadalmi rendünk politikai alapját, a munkás-paraszt szövetséget. Ma már 248 közős gazdaságunk nagyüzemileg művelt táblái, 37 ezer holdat megni ladő gyümölcsöse, egyre gya rapodó — korszerű nagyüzemekre valló — épületei, az emberi munkát segítő technika terjedése jelzi, hogy mezőgazdaságunk fejlesztésének ez volt a helyes alternatívája. Élő részesei lehetünk ahogyan a nagyüzemi gazdálkodás fokozatosan megteremti a kötött munkaidő, a megfelelő jövedelem, az ipari szintű szociális ellátás, a kultúra és a technika, a kommunális kényelem szocialista ’ vívmányait, és ahogyan — tömören kifejezve — az egyre javuló életszínvonal megteremti a biztos perspektívát. (Folytatás a 2. oldalon) Fiatal tanácstagok ankétja A járásban dolgozó fiatal tanácstagok részvételével ankétot rendezett pénteken délután a Hazafias Népfront nyíregyházi járása bizottsága. Érdekes, s egyben hasznos kezdeményezése volt ez a népfrontnak. A választások óta először hívott össze fiatal tanácstagokat, hogv kötetlenül vitatkozzanak, beszélgessenek arról, hogyan dolgoznak. milyen megbecsülésben részesülnek, közéleti tevékenységük során milyen problémákkal találkoznak hogyan érzik magukat tanácstagi mivoltukban, hogyan sikerül eleget tenni kötelezettségüknek és niég sok más, tanáccsal, ifjúsággal összefüggő kérdésről. A tanácskozás legfőbb érdeme volt, hogy sikerült megtalálni azt a formát, amelyben a résztvevők gátlástalanul őszintén mondták el véleményüket, észrevételeiket saját munkáiukról községükről, nem szépítve az eredményeket és nem elkendőzve a hibákat. Ami • a fia+al tanácstagok közéleti tevékenységét illeti, a beszélgetésből igen tarka kép bontakozott ki. Vannak olyanok, akik őszintén elmondták hogy az elmúlt három év alatt alig tettek valamit. Egyik felszólaló arról szólt, hogy évek óta szorgalmazza művelődési otthon, de legalább egy összejövetelre alkalmas helyiség létrehozását, eredménytelenül. De erre nem jut pénz. A termelő- szövetkezet akart segíteni rajtuk. Létre is hozott egy klubtermet, de a tavalyi jő kenyérgabona-termés után búzával töltötték meg. Egy másik fiatal viszont arról számolhatott be. hogy sikerült. első nagy vállalkozása, önkéntes pénzben! hozzájárulással is a villany beve- zettetése s ezzel kivívta választói megbecsülését, mert ismeretes előttük, mennyit járt utána, amíg megváló- sült. A beszélgetésből az is kiderült, nagy megtiszteltetés tanócs+agnak lenni Dicsőség, ha az idősek és fiatalok bizalmat szavaznak valakinek. De ez azt jelenti: aki elvállalja. kell annyi kötelességérzetének lenni, hogy legjobb tudása szerint tegyen eleget megbízatásának. Háromnapos népfrenftanácskozás A Hazafias Népfront községi bizottságainak elnökei, illetve titkára részvételével háromnapos tanácskozást tartanak Nyíregyházán. a Tanárképző Főiskolán. Mint-* egy 250-en vesznek részt a hétfőn kezdődő tanácskozásom. Az ünnepi megnyitót hétfőn délután 3 órakor dr. P. Szabó Gyula, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke tartja, majd Juhász Róbert, a HNF belpolitikai titkársága vezetőjének előadása következik a népfront helyzetéről a lakótelepi népművelésben. Gazdag program várja a tanácskozás részvevőit a következő napokban is. Január 27-én délelőtt például Koncz Károly, a HNF megyei bizottságának titkára tart előadást a közelmúltban megtartott IV. országos népfrontkongresszus tapasztalatairól. A következő nap dr. Réczei Lászlónak, az Országos Béketanács elnökhelyettesének előadására kerül sor. aki a békemozgalom és a nemzetközi helvzet időszerű kérdéseiről szól. A háromnapos tanácsfe»* zás utolsó napján, 29-én délelőtt a befejező előadást Orosz Ferenc, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkára tartja. Az előadás témája megyénk társadalmi, gazdasági helyzete főbb politikai feladataink 1970-ben. Munkásőr-egységgyűlcsek megyénkben A munkásőrség nyíregyházi várisi egysége ünnepélyes egységgyúlését szombaton délelőtt tartotta a Krúdy filmszínházban. Az eseményen megjelent Gáti József, a munkásőrség országos parancsnokának helyettese. Murczkó Károly, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára és Kovács László, a munkásőrség megyei parancs- nökhelyetbese. Ugyanezen a napon tartották ünnepélyes egységgyűlé- seiket három járás — a vá- sárosnaményi, a baktalóránt- házi és Mátészalka város, járás — munkásőregységei. A nyíregyházi járási egység- gyűlést vasárnap tartják a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat kultúrtermében. Az ünnepi egységgyúléser. kitüntették a legki válóbe parancsnokokat és munkás- őröket. Vendégszereplésre megyénkbe érkezett a hét végen a Munkásőrség Központi Férfikórusa, s hangverseny t ad a nyírbogdányi egyseg- gyűlésen, majd vasárnap este 18 órakor — hazánk fej- szabadulása 25. évfordulója A nyíregyházi zászlóalj ünnepi egységgyűlésén Murca- kó Károly, az MSZMP megyei V. B tagja, a városi Pártbizottság első titkára adta át a leszerelő Farkas István veterán munkásőrnek a Munkásőr emlékérmet. Egri 6. felvétel* tiszteletére — bemutatja ünnepi műsorát a nyíregyházi Móricz -Zsigmond Színházt ban. ■ i