Kelet-Magyarország, 1970. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-24 / 20. szám

W oMaí Janulr §?. KIÁLLÍTÁS LENINRŐL Ma. szombaton nyitják meg Lenin születésének 100. év­fordulója tiszteletére azt a kiállítást, amely az első pro­letárállam megalapítójának életét és munkásságát mu­tatja be. A kiállítást a Nyír­egyházi Pénzügyi Technikum KISZ-klubjáhan Veress Jó­zsef filmesztéta nyitja meg. VERSENYT HIRDETETT a Fehérgyarmati Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront a közsé­gek szépítése érdekében a járás községei között A ha­zánk felszabadulásának 25 éves évfordulója tiszteletére indított mozgalomban az el­ső helyezést elérő község 50 ezer forint, a második 30 ezer forint, míg a harmadik község 25 ezer forint jutal­mat kap. NYÍREGYHÁZA 2000-BEN. Elkészült Nyíregyháza vá­rosrendezési tervének II. lép­csője, amely az ezredfordu­lóig kialakuló megyeszék­helyt vázolja. A terv felté­telezi, hogy 2000-re Nyíregy­háza lakosainak száma meg­haladja a 100 ezret VÁROSFEJLESZTÉS. Mű­velődési kombinát, központi óvoda, valamint az újtelepi klubszoba és könyvtár épí­tését tervezi a Mátészalkai Városi Tanács a következő években. KISSZÁLLODA FEHÉR- GYARMATON. Az idén ta­vasszal kezdik meg a fehér- gyarmati szálloda építését, amelynek beruházási összege meghaladja a nyolcmillió fo­rintot Az űj létesítményt 1971. május 1-én adják át ünnepélyesen, ahol ettől kezdve kilenc szobában hu­szonnyolc vendég kaphat korszerű ellátást. I ELŐSZÖR tartják meg eb­ben az évben a TIT szülőit akadémiáiénak előadását ja­nuár 26-án, hétfőn délután 18 órakor, a 4-es számú ál­talános iskolában, amelynek címe: „Pályaválasztási prob­lémák, a szülő feladata a pályavál asztásban.” Élénk színű táskarádiók a Videotonból A székesfehérvári Video­ton gyár rádió gyáregységé­nek öt szalagján az idén ki­lencféle asztali és hétféle hordozható készüléket, to­vábbá zeneszekrényeket gyártanak. A tervek szerint a belkereskedelem — rende­lésének mcrfelelően — az idén 165 000 rádiót kap. Ér­dekes, hogy az igény kis­mértékben az asztali készü­lékek felé tolódik. A vásár­lók igényeihez alkalmazkod­va növelték a rádiók szín- választékát. Az eddigi fehér sz'n mellett az idén már élénkebb színű, piros, zöld és kék „dobozos” hordozha­tó rádiókat is forgalomba hoznak. Sőt kombinálják is a színeket. f. síagyat Szocialista Munkáspárt BtaooicvSaatmár megyei Bizott­ság.. és s megya tanács napilap!* F^szerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztésé?: Nyíregyháza Zrínyi Hona u 8 Telefon: 16-70. 16-71. 80-03. Telexszám megyében 844. megyén kívül in 844. Kiadja: a Szaboit-s megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Hona u. 8. Tel.: 60-00 “fields kiadó' Farkas Pál Terleszo a Magyar Posta Eóflzeteo fii egy hónapra se forint Előfizethető a helyi oosta- olvítaloknái és kézbesítőknél Indexszám 28 050. Kéziratokat nem Orrunk meg *• nerr »dunk rtciza N ¥ IBS CG J NYOMDA Dózsa Gvorgy üt 5 Felelős vezető: Holéczf István A NAP HÍREI TÉL A VELENCEI HALÄSZTANYÄN. Bár vastag jégréteg fedi a Velencei-ta­vat, az élet mégsem állt meg a Törekvés Halászati Szövetkezetben. Most van az ideje a lékhalászatnak. Különösen érdekessé teszi munkájukat az a tény, hogy „hálóra érett” az 1966-ban betelepített ázsiai halfajta, az amur. Bár az olvadás és a ködös idő­járás nehezíti munkájukat, az első, majdnem 10 kilós példányok már hálóba kerültek. A gyorsan fejlődő, nagy testű ízletes húsú amurból az idén 100—120 mázsát szeretnének kifogni a szövetkezet halászai. Képünkön: egy 8 kilogrammos amurt eme] a kosárba Moharos László halász. (MTI foto — Jászai Csaba felv.) 25, 34, 46, 51, 53 9 lottó 4. játékhetének nyerőszámai AZ IRODALOMRÓL. Va­sárnap, január 25-én dél­előtt 11-kor tartják a TIT Ifjúsági Akadémiája követ­kező előadását a Nyíregyházi Zalka Máté kollégiumban „Uj utak, új arcok a mai magyar irodalomban” cím­mel. A NÁDUDVARI VÖRÖS CSILLAG TERMELŐSZÖ­VETKEZET a gazdaság két községe — Nádudvar és Te- tétlen —. valamint Debre­cen város ellátására is gon­dok Az ország legnagyobb szövetkezete három helyen épített, illetve épít korsze­rűen felszerelt és berende­zett csemegeüzleteit. Nádud­varon és Tetétlenen már meg is kezdték a gazdaság­ban hizlalt és vágott serté­sekből készült frissensült készítmények árusítását Deb­recenben mintegy 3 millió fo­rintos beruházással a bal­mazújvárosi Lenin Termelő- szövetkezettel közösen épít csemegeüzletet a nádudvari Vörös Csillag Termelőszö­vetkezet Harmadik üzletü­ket tavasszal nyitják meg a nádudvariak. ELÉG A VIZ. A Felső-Ti- szavidéki Vízügyi Igazgató­ság tanulmányterve szerint napi 300 ezer köbméter ki­termelhető vízmennyiséggel rendelkezik a megye. Ezzel hosszú időre biztosítottnak látszik Szabolcs-Szatmár víz­ellátása. ÉNEKESHATTYŰK OKÁNYBAN. A biharugrai „vadvízország” környékén, Okány határában, az őszi ár­pa vetésén három énekes­hattyú YAwdégeskedik. Az északi tundrák lakói áz orni­tológusok véleménye szerint a hideg elől délre húzódva véletlenül tévedtek erre a tájra. — Lajos, vigyázz az aranyhalakra. amíg megtisz­títom az akváriumot! KÜLFÖLDRŐL Vetítettké­pes élménybeszámolót tart jugoszláviai útjáról Korok- nay Gyula tanár, a Vasvári Klubban január 24-én, szom­baton. „INNEN INDULTAK” cím­mel tart előadást ma, szom­baton este 19 órakor Felső­simán a megyei művelődési központ irodalmi színpada. MÜZEVMBA KERÜLT SAVANYÚ JÓSKA FARA­GOTT SZÉKE A Bakony utolsó hires betyárvezérének, Savanyú Jóskának számos tárgyi emléke került elő a közelmúltban Veszprém me­gyében. A Tótvázsony és Nagyvázsony kórnyéki nép­rajzi gyűjtőmunkák során ke­rült a múzeum birtokába az a keményfából faragott „S. J.” felirattal eUátott magya­ros szék is, amely egykor a hires betyárvezéré volt, A néprajzi gyűjteményben is szép darabnak számító fara­gott széket a nagyvázsonyi skanzen egyik parasztházá­ban berendezési tárgyként helyezték el. FÉLEZER SZOCIALISTA BRIGÁDTAG dolgozik a fe­hérgyarmati járás mezőgaz­daságának 46 szocialista brigádjában. Ugyanakkor a járás ipari üzemeiben 45 szocialista brigád van 300 taggal. Szekszárdon egy késő ró­mai kori téglasírra bukkan­tak, a városi tanácsháza mö­gött. olajtároló gödör ásása közben. Horváth Jolánnak, a szekszárdi múzeum mun­katársának megállapítása szerint a leletek — amelye­ket akaratlanul szétdúltak — az időszámításunk utáni negyedik századból valók, körülbelül 1600 évesek. Le­hetséges, hogy több sírt te SEGÍT A BRIGÁD. KISZ lakásakció indult a VAGÉP nyíregyházi üzemében. A fia­talok új otthonainak megvá­sárlásában a vállalat is se­gít az éves nyereség terhé­re. A szocialista brigádok vállalták, hogy társadalmi munkában elvégzik a szak­szereléseket BŐVÜL A MUNKÁSSZÁL­LÓ NYÍREGYHÁZÁN. El­készült a tervdokumentációja a nyíregyházi Széchenyi ut­cai építőipari munkásszálló bővítésének. Átadása után 1972-ben — további 200 fő kulturált elhelyezésére nyílik majd lehetőség. MENYÉT ÉS ÖZ PÁR­HARCA. A Mecsek keleti er­dőségében párviadal zajlott le egy menyét és egy őz kö­zött. A menyét a legapróbb ragadozó állat teste vékony és alig arasznyi hosszúságú, viszont a legvérszomjasabb. A menyét fáról ugrott rá a békésen legelésző őzre és éles fogaival felszakította a nyakerét. A meglepett őz hiába próbált megszabadulni a támadójától, a menyét erősen rátapadt áldozata tes­tére. s csak akkor hagyta ott a halálosan elgyengült álla­tot, amikor jóllakott a vé­rével. Az arra járó vadászok' már csak a kegyelemlövést adhatták meg a szerencsét­lenül járt őznek. Rémületében az égő házban felejtette csecsemőjét Szekszárd-Szőlőhegyen kigyul­ladt egy régi nádfedeles tanya, amikor a lángokat a szurdok­ban álló ház tulajdonosnője ész­revette, a távoli postára szaladt, hogy a tűzoltókat értesítse, de ijedtében a szobában hagyta két­hónapos csecsemőjét. Szerencsé­re szomszédasszonya, idős Kosz­tolányi Laíosné közben kihozta a kisgyereket az égő házból és magához vette. Mire a tűzoltók kiértek, a ház tetőszerkezete le­égett, a tanya többi részét és berendezését azonban megmentet­ték. rejt a föld, mert a városban régebben már sok római le­letet találtak. A most fel­tárt téglasírból férfi csont­váz, több bronzveretű csat és más övdísz, hagymafejes fi­bula, vaskés, ezüstgyűrű és egy II. Constantius császár által veretett bronzérem ke­rült elő. A leleteket a szek­szárdi múzeumban restau­rálják. Római kori sírlelet Szekszárdon program 137®. Január 24, szombat TIMÖT NAPJA A Nap kél 7 óra 21 perckor, nyugszik 16 óra 32 perckor. A Hold kél 18 óra 31 perckor, nyugszik 8 óra 26 perckor. 20 éve, 1950 Január 24-én ültek össze a termelőszövetkezeti cso­portok es a gépállomások kül­döttei első országos tanácskozá­sukra. A legjobb termelőszövet­kezeti csoportok és gépállomások küldötteit a párt központi veze­tősége és a kormány hívta ösz- sze. A tanácskozás küldöttei olyan időben gyűltek egybe, amikor a termelőszövetkezeti mozgalom lé­nyegében még csak mintegy másfél éves múltra — de máris jelentős eredményekre — tekint­hetett vissza. Csaknem 40 ezer dolgozó paraszt család lépett 1950 januárjáig a társasgazdálkodás útjára, s a termelőcsoportok — élvezve a munkásosztály, az ál­lam sokoldalú támogatását — már az eiső esztendőben túl­szárnyalták az egyéni kis- és középparaszt-gazdaságok termés- eredményeit Nem volt könnyű feladatuk az első termelőszövetkezeti csopor­toknak, termelőszövetkezetek­nek: az egész dolgozó parasztság szemeláttára kellett bizonyítaniuk a termelőszövetkezeti gazdaság fölényét az egyéni gazdálkodás­sal szemben. S ezt nem csak a nagy földterület, a gépi művelés, a fejlett agrotechnika alkalma­zása tette lehetővé, hanem első­sorban az, hogy az első terme­lőszövetkezeti csoportok, a nagy­üzemű szocialista mezőgazdaság úttörői fejlett munkaszervezettel, nagy öntudattal dolgoztak. Ködös idő esiak klubja. — 19.00: Uj köny­vek (ism.) — 19,03: Budapesti be­szélgetés Kari Bohmmel. — 20,25 : Lokisz. Pl osper Merimee novella- la rádióra — 21,05: A Némei Bach-szólisták Bach-hang­versenye. — Közben 21,52: Az operatőr fényei. Riport - 22 1: A hangversenyközvetíti folytatása. — 22,46: Csermák ver bunkosaiból. — 23,15: Werthei Részlet :k Massenet operájából. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hétvégi krónika. — Szombat esti tánczene a hallga­tók kívánságára. Televízió Várható időjárás ma estig: vál­tozóan felhős, párás, a reggeli órákban sokfelé ködös idő. Első­sorban a Dunántúlon többfelé ki­sebb havazással, hódarával. Gyenge, napközben fokozatosan megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 0— mínusz 5 fok kö­zött. Kossuth rádió 8,20: Lányok, asszonyok. — 3,40: Csárdások. — 8,48: Széli György lemezeiből. — 10,05: A hét műsoraiból. — 10,55: Rádiószmhaz. Homályos örökség (ism.) — 12,20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12,30: Melódiakoktél. — 13,50. Jegyzet — 14,00: Mosonyi Mihály: Gyászhangok Széchenyi halálára. — 14,11: Petress Zsuzsa operettdalokat énekel. — 14,20: Kis magyar néprajz. — 14,25: Uj Zenei Újság. — 15,05: Hétvégi külpolitikai figyelő. — 15,20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemüsora. — 16,05: Az el­képzelt méz. Mikszáth Kálmán novellája .udiora. — 16,26: Szom­bat délutált — 17,57: Széli György Mozart-műveket vezényeL — 19,25: Ablak... Egy óra Halász Judit otthonában. — 20,25: A Ma­gyar Rádió és Televízió népi ze­nekara ja,szik. — 21,00: Esti pi­henő — muzsikával. — 22,25: A termékeny félhold földjén. Iraki útijegyzet V. — 22,35: Táncol­junk! — 0.10. Melódiákoktól. Petőfi rádió 8,65: A mikádó. Részletek Sulli­van operettjébőL — 8,50: Külpoli­tikai figyt.ő (ism.) — 9,05: Nép­zenei magazin (ism.) — 9,45: Vá­laszolunk hallgatóinknak! — 11,50: Czine Mihály könyvszem- lé e. — i2,00: Kamarazene. — i3,03: Dezséry László műsora. — 13.30: Kodály-kórusok. — 14,00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 15,00: Orvosi tanácsok (ism.) — 15,05: Haydn: zongora- szonáták. - 15 45: Zillertal hósü­vegein. — 16,05: Farkas Antal: Magyar népdalrondó. — 16,12: A hét műsorából. — 18,10: Kíván­9,00: Nótaszó (ism.) — 9,15: A kockázat: 16. Találkozás (ism.) — 10,10: Nők félórája. Mit tud már a baba? (Ism.) — 10,40: Látvá­ny ossár mindenütt (ism.) — 11,25: Tájak, városok, emberek (ism ; — 11,50: öten a sok közül. Munkásőrök oremier plánban (ism — 16,33: Műszaki kisfiim a szerelés öepesítéséről. — 16,50: Nézőink .redvére! Könnyű kis gyilkosság (ism.) — 18,20: Hírek. — 18.30: Muzsikáló gépek. — 18,50: A tv jelenti... — 19.35: Ci­cavízió. — 19 45: Székely Mihály. n. sorozat 3 adása. — 20,00: Tv- híradó — 20,20: Köztünk marad­jon... — 20.25: Más lapra tarto­zik. Sajtókabaré. I. rész. — 21,55: Ha fiú lehetnék .. Zalatnay Sarol­ta műsora. — 22,20: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,30: Éjszakai elő­adás : Az országúton. Olasz film (16 éven felülieknek!) — 0,25' J éjszakát, felnőttek! Üzenet a jövőből Magyar rajzfilmsorozat (ism.) Bratislava! tv 17,30: A tenger munkásat — 18,00: Lányok — fiúk magazinja. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Idő­szerű nemzetközi kérdések. — 19,50: Denevérek. Angol termé­szetfilm-sorozat. — 20,15: A ne­velés titka. — 20,30: Mates, öt kí­vánság. —• 21,30: Heroin. NDK kalandfilm. — 22,55: Tv-híradó. — 23,15: Granadai ritmusok. Ze­nés film. Román tv 17,00: Német nyelvű adás. — 18,05: Ifjúsági adás. — 19,20: Ju­goszláv rajzfilm. — 19,45: Tv enciklopédia. — 20,40: Klasszikus és modern írók az egységről. — 20,50: Bosszúállók c. folyt. film. — 21,35: Vegyes műsor. — 22,30: Tv-sport. — 22,35: Emlékezetes melódiák. A nyíregyházi mozik műsora KRÚDY MOZI: CÉLPONT A HUJ Jugoszláv film. Előadások kezdete: 4, négyed 7 és fél 9 órakor. Telefon: 12—6L bEke MOZI: HA. . . Színes angol film. Előadások kezdete: fél X, fél 7 és fél r órakor. GORKIJ MOZI: A DZSUNGEL MACSKÁJA Amerikai film. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ MOZIJA: FLORIAN KAPITÁNY I—II. Szélesvásznú NDK film. Dupla helyárral, egy előadás fél 6 órától. KÖNYVU JDONSÁGOK: Kodály Zoltán: Utam a ze­néhez (Zeneműkiadó) — Krumbach: Mackó Maci (Mó­ra — NDK) — Lenin összes művei 23. (Kossuth) — Per- ruchot H.: Gauguin élete (Corvina) — Szántó Erika: Megmondod, ki vagy? (Szép- irodalmi) — Ventcel, E. Sz.: A dinamikus programozás elemei (Közgazdasági) — Za- marovsky, V.: Róma törté- nelmet írt (Móra) — Aymé, M.: A zöld kanca (Európa) — Fürge ujjak könyve (Műsza­ki), Sportvi'ág. Képes sport- magazin 69. (Medicina— Sport) — Szabó L.: A bűn közelről (Közgazdasági) — Színházi kislexikon (Gondo­lat). NAPONTA 1000 KISBÄ- RÁNY. A gyengén termő ősgyepek, szikes legelők gaz­daságosabb hasznosítására több mint 60 000 darabból álló juhtenyészetet alakítot­tak ki a Hortobágyon. Ezek­ben a napokban szinte órá­ról órára változik az állo- márv: az ellések megindulá­sa óta egyre több fiatal ál­latra vigyáznak a juhászok. Van olyan noo, amikor a pusztó különböző részein lé­vő juháratokban ezer kis- báránv lát nanvil ágot. Ta­vaszig több mint 30 ezres szaporulatra számítanak. VETÉLKEDŐ. A jelenleg is folyó helytörténeti felsza­badulási vetélkedőben min­den község indult a kisvár- dai járásban. A mozgalomba eddig mintegy kétezren kap­csolódtak be. Gyermekváros Miskolcon Miskolc megyei jogú váró« tanácsa — a Művelődési Mte nisztériummal egyetértés­ben — a külföldön is is­mert üdülőhely, Miskolc- Tapolca szomszédságában, az Egyetemváros mellett jelöl­te ki az új gyermekváros helyét. A festői környezet­ben mintegy nyolc holdat foglal majd el az új intéz­mény, ahol nyolcvan óvo­dás- valamint kétszáznegy­ven általános iskolás korú gyermek részére teremtenek otthont. A lakóépületeken kívül az életkori sajátossá­goknak megfelelően négy­csoportos óvodát, valamint nyolc tantermes általános iskolát építenek. A területet parkosítják, játszótereket, pihenőpadokkal eUátott sé­tányokat alakítanak ki. Az építkezést még az idén meg­kezdik, s 1972-ben a gyer­mekváros már fogadja új lakóit. «mrr MÄftrAT?oR«!7Ä3

Next

/
Oldalképek
Tartalom