Kelet-Magyarország, 1969. november (26. évfolyam, 255-278. szám)

1969-11-14 / 264. szám

t. ofM Külpolitikai összefoglaló i Az USA diplomáciai baklövése Libanonban ü Titkos levélváltás? KK-BT-MAGYARORSEAd 1969. norémKéf Jl­. 1 nak kell'megoldaniok, minden külső beavatkozás nélkül! Akkor hát miért elégedetlen Washington éppen most, ami­kor a jelek, arra vallanak, hogy al araboknak csakugyan sikerült megoldani egyik na­gyon súlyos belső problémáju­kat, méghozzá önnön tárgya­lásaik révén, csakugyan külső beavatkozás nélkül! Nyilván­valóan azért nem tetszik ez az USA-nak, mert ezzel csak­ugyan ismét egy jelentős lé­péssel közelebb került az arab egység, mégpedig az imperializmusellenesség gon­dolatának jegyében, tehát új­ból csökkent az Egyesült Ál­lamok befolyása ebben a tér­ségben. Miként valószínűleg annak sem örülnek — ugyan­csak csütörtöki hír —, hogy Szíria megszűntette libanoni határának zárlatát, éppen a kairói megegyezés nyomán. S ha ehhez hozzávesszük az amerikai UPI hírügynökség­nek azt az egyébként meg nem erősített hírét, amely sze­rint az arab diplomáciai élet­ben ez idő szerint tárgyalások folynak egyfajta szorosabb együttműködés lehetőségének megvalósulásáról Egyiptom, Líbia és Szudán között, akkor még jobban megértjük az USA keserű szája izét. Hiszen nyilvánvaló, hogy amennyiben ez a hír a jövőben esetleg igaznak bizonyul majd, ismét csak az önálló, az imperializ­musellenes arab erők szoro­sabb szövetségéről és megerő­södéséről van szó. A nap egy másik rendkívül érdekes közel-keleti hírét a másik nagy amerikai hírügy­nökség, az AP repítette világ­gá. Eszerint titkos levélváltás volt az USA és Izrael között, mert Tel Aviv egy brit társa­ságnak ^koncessziót akar adni olajfúróira — a Sínai-félszi- get parjai mentén. Nem tud­ni még, igaz-e az alaphír, s ha igaz, csakugyan lebeszé­lő levelet írtak-e Washing­tonban Tel Avivnak, de amennyiben az első hír igaz, úgy az utóbbi is valószínűnek látszik. Hiszen szinte f elmér - hetelen, micsoda presztízs­veszteséget okozna Izraelnek — azaz: mennyire ellene for­dulna a világnak még a vele szimpatizáló közvéleménye is —, ha csakugyan arról lenne szó, hogy Izrael olyan terüle­tet ad el, amely jog szerint nem az övé, ha való lenne, hogy megszállt területek fölött rendelkezik egy harmadik ál­lam irányában. a szovjet—amerikai párbeszédről Csatorday Károly beszéde az ENSZ-ben Jóllehet szerte a világon 6ok tapasztalt, ravasz, azt is mondhatnék: „minden hájjal megkent” amerikai diploma­ta dolgozik a washingtoni po­litika végrehajtásán, úgy lát­szik, létszámuk még mindig nem éri el a követelménye­ket. Dwight Porter például, az Egyesült Államok bejrúti nagykövete ágy tűnik, nem eléggé tapasztalt, nem eléggé ravasz, nem eléggé diplomati­ka -s. legalábbis erre vall az a jelentés, amely szerint Dwight Porter kihallgatást kért Hé- lou libanoni' elnöktől és kor­mánya elégedetlenségét fejez­te ki a libanoni hatóságok és a Palesztinái gerillák között megkötött kairói megállapo­dás miatt, Ügyetlen lépés. Egyfelől: a megállapodó!? hangsúlyozták megállaoodásaik titkosságát, egyezményüket nem hoztál; nyilvánosságra, a nagykövet ezzel tehát közvetve elárulta, miként dolgozik kémszolgála­tuk. Másfelől: miként erre Hélou elnök is emlékeztetette Portért, a libanoni válság ide­jén a nagyhatalmak — köz­tük az USA kormánya is! — azt hangsúlyozták, hogy az arab problémákat az arabok­Az ENSZ-közgyűlés Politi- tikai Bizottságának koreai vi­tájában szerdán felszólalt Csatorday Károly, hazánk ál­landó ENSZ-képviselője. A magyar küldött követelte a külföldi megszálló csapatok azonnali kivonását és az ál­lítólag Korea egyesítésével foglalkozó „ENSZ-bizottság” megszűntetését. Rámutatott: ez a megkülön­böztető jellegű döntés eleve kizárja, hogy a világszervezet érdemi vitát folytassan a ko­reai kérdésről. A KNDK ki­zárása egy szűk csoport ér­dekeit szolgálja, de súlyosan sérti az ENSZ tekintélyét is. „Csak úgy lehet helyreállíta­ni eat a megcsorbult tekin­télyt, ha haladéktalanul vé­get vetünk az ENSZ felhasz­nálásának a koreai nép érde­kei ellen” — szögezte le ha­zánk állandó ENSZ-képvise­lője. Csatorday Károly hangsú­lyozta: akik továbbra is fel akarják használni a világszer­vezetet takaróul a koreai ag- ressziós kaland folytatására, azok a hidegháború légkörét akarják átmenteni a tárgyalá­sok időszakába is. Ezek az erők ugyanazok, akik faj­gyűlölő rezsimeket támogat­nak, s ma is az agresszív ka­tonai politika hívei. A magyar, küldött kiemel­te: Dél-Koreában az ENSZ zászlajának felhasználásával, de a világszervezet tényleges akarata ellenére az Egyesült Államok »katonai megszállást tart fenn. „Az amerikai ex- pedíciós hadsereg Dél-Koreá- ban az ENSZ-től szervezetileg függetlenül, az ENSZ ellenőr­zése nélkül, s alapokmányával ellentétes módon tevékenyke­dik, kizárólag a Pentagon irányítja” — mondotta. Csa­torday Károly követelte, fos?­szák meg az amerikai meg­szálló erőket Dél-Koreában az ENSZ nevének' használa­tától, s foglaljanak állást amellett, hogy a megszálló erőket hat hónapon belül ki kell vonni az országból. „A KNDK kormánya szá­mos pozitív javaslatot tett az ország egyesítésére, a dél-ko­reai rezsim azonban, gazdái­nak akaratát követve, még csak neip is válaszolt. ezekre a javaslatokra. Az ENSZ az­zal segítheti elő a koreai nép megosztottságából adódó problémái megoldását, ha a tekintélyt csorbító és célkitű­zéseit semmibe vevő Uncurk tevékenységét megszűnteti és megadja a koreai népnek azt a jogot, amely az alapokmány értelmében minden népet megillet: azt a jogot, hogy sa­ját akaratából, szuverén mó­don döntsön sorsáról” — ál­lapította meg felszólalásában Csatorday Károly. „TÖBB, MINT 30 HÓNA­POS hosszú szünetekkel és halogatással meg-megszakított — epizodikus tárgyalás után a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői végre megegyeztek abban, hogy no­vember 17-én Helsinkiben megkezdik a stratégiai fegy­verkezésük korlátozásáról és esetleges csökkentéséről foly­tatandó megbeszéléseket. A finn sajtó közölte — és széles körben átvették — Ahb Karjalainen külügyminiszter rövid nyilatkozatát, amely megállapítja, hogy ,,az előze­tes megbeszéléseket rendkívül fontos lépésnek kell tekinte­ni, amely az egész emberiség jólétének kérdéseit érinti. A finn államférfiak megelége­déssel fogadták a hírt és a finn semlegességi politika je­lentős és bátorító elismerésé­nek tekintik azt a tényt, hogy a tanácskozásokra Helsinki­ben kerül sor.” „A Helsinkiben november 17-én kezdődő tárgyalásokat „előzetes” megbeszéléseknek nevezik, mert égjük fél sem akar túlságosan messzire menni a kérdésben, még mi­előtt felderítené a másik féi taktikáját és szándékait” — írja a Párizsban megjelenő amerikai sajtóorgánum, az International Herald Tribune és rámutat a fegyverkorláto­zások ellenzőinek szerepére a tárgyalások nehezítésében: „Sohasem mérték fel, milyen arányú politikai nyomást gyakorolnának a fegyverkor­látozás ellen a nagy fegyver­gyárak és a kongresszusban lévő támogatóik, valamint az olyan befolyásos állampolgá­rok, akik minden-tekintetben előnyben részesítik a „fö­lényt” az oroszokkal szemben —. ezek száma azonban való­színűleg jelentős”. „Washing­tonban a jelen szakaszban senki sem tekint derűlátóan a kilátások elé”. A PRAVDA RÁMUTA TOTT ARRA, hogy „az ame­rikai lapok egy része kedve­zően fogadta a helsinki esz­mecsere hírét, ugyanakkor számos sajtóorgánum pesszi­mista hangot üt meg. Mi rej­lik e mögött? Az Egyesült Ál­lamok rakétaelhárító rend­szerének és másfajta rakéta­programjának megvalósítása tíz esztendőn át évi 40 millió dollárba kerül. Ez az összeg :i General Electric, a McDonnel Douglas, Martin-Morletta és más monopóliumok zsebébe vándorol. Ez az oka annak, hogy áz Egyesült Államok hadiipari komplexuma nem kezelheti közömbösen a stra­tégiai fegyverzet korlátozásá­nak gondolatát, s teljesen nyilvánvaló; ném sajnálja, a pénzt arra, hogy borúlátásra hangolja az amerikai közvé­leményt a sorra kerülő tár­gyalásokkal kapcsolatban. Ezek a monopóliumok máris igyekeznek nyomást kifejteni annak érdekében, hogy az amerikai katonai fölény szük­ségességének hangoztatásával megtorpedózzák a helsinki megbeszéléseket. Ennek a nyomásnak egyik megnyilvá­nulási formája éppen az olyan cikkek közlése, amelyekkel bizalmatlanságot próbálnak kelteni a Szovjetunió követ­kezetes békepolitikája ellen”. A VILÁGSAJTÓ KÖZÖLTE azt a TASZSZ-.jelen test, amely leszögezi, hogy „a szovjet—amerikai előzetes tárgyalásokon Helsinkiben azokat a kérdéseket vitatják meg, amelyek összefüggnek a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok kormányainak a stra­tégiai fegyverkezési verseny megfékezésére irányuló tár- gyílásaivalTi psaSfilétSfe o; „Francia közmondás szerint — írja a Südleutsche Zeitung — a közeledésnél mindig csak az első lépés nehéz. Világpo­litikai tárgyalásoknál azonban mást mutatnak a tapasztala­tok. Lehet, hogy egy-egy nagyhatalomnak az első lépés igen nehéz a tárgyalóaszta] felé, de legtöbb esetben az utolsó engedmény a legkeser­vesebb.” Az amerikai sajtó közli a UPI szemleírójának azt az ér­tesülését, hogy „az Egyesült Államok csupán az érdemi tárgyalások témaköreit szeret­né körülhatárolni Helsinki­ben. A Nixon-kormány sze­retné titokban folytatni a tár­gyalásokat, amelyről csak időnként tájékoztatnák az új­ságírókat”. Az amerikai sajtó olyan tájékoztatásnak is helyt ad, hogy az amerikai kül- döttség nem szándékozik át­fogó javaslatokat előterjeszte­ni a tárgyalások kezdeti sza­kaszában, de nem helyezke­dik eleve elutasító álláspont­ra, ha szovjet részről ilyen ja­vaslatok merülnek fel. A kezdeti szakaszban amerikai részről nem javasolják, hogy a két ország állapodjék meg a több robbanófejjel felszerelt nukleáris rakétatípus kifej­lesztésének, kipróbálásának, illetve telepítésének ideiglenes felfüggesztéséről. „A kormán v ilyeh értelmű döntése — írja a New York Times — a kato­nai vezetésnek tett enged­ményt.” Ez mindenesetre in­dokolja a világközvélemény széles körei bizonyos fenntar­tását az amerikai megegyezési szándék őszinteségében. A fentebb már idézett Interna­tional Herald Tribune. maga is kiemeli: felvetődtek „olyán gyanakvó, de elemi kérdések, hogy a Nixon-kormány való­ban őszintén gondolja-c a fegyverek korlátozását, és a hadiiparban tevékenykedő feltételezett hívei valaha is megengednék-e, hogy béle- egyezzék a fegyvergyártás ko­moly megnyirbálásába.” A FRANCIA LES ECHOS ÍGY ÍR: „Nem szabad magun­kat iilúziókban rángatni. Nem holnap kerül sor arra, hogy a két nagy zúzdába küldi azt a rendkívül romboló fegy­vertárat, amellyel már ren­delkezik. A tárgyalások meg­nyitása mégis fontos esemény: most először történik meg, hogy a két nagyhatalom, — amely csaknem minden téren szemben áll egymással — egyetért abban, hogy meg kíséreljen véget vetni a fegyverkezési versenynek.” Egy székelyföldi utazó, Mi­ll alovits Béla 1903-ból kelt beszámolójában ezt írja a perzsa fővárosról: „Teherán lényegtelen falvacska volt, s mivel benne semmi eredeti emlék, vagy maradvány sincs az ősi Perzsiára nézve, bát­ran közelebb vihették volna néhány kilométerrel a hát­térben lévő hegyhez, melynek hűvös éghajlata egyedüli me­nedéke nyáron a lakosságnak, mely a városban nem bírja ki a hőséget, s mely minden ra­gályos betegség alkalmával a hegyek közé menekül...” Szembesítsük ezt a csak­nem hetvenéves feljegyzést a ma: helyzetképpel. Teherán valóban lényegte len falvacska volt. Ma majd­nem hárommillió ember lakik benne. A háttérben lévő hegy­hez nem kell közelebb vinni, mert már rajta van. A Pahla- vi Avenue, amely legszeré­nyebb becslés szerint is ti­zenkét kilométeres sugárút, át­szelve a várost egyenesen fel­lendül a háttérben lévő hegy­re, úszómedencés villák, étter­mek és parkok között. Ragá­lyos betegség bizonyára elő­fordul még, de nem „keleti" értelemben. Amint maga Te­herán sem igazán orientális, (ebben az egyben igaza volt a derék székely világjárónak) csalódást okoz annak, aki a keleti városok nyüzsgő tar­kaságát, kacskaringós sikáto­rait, félhomályos utcai kávé­házait keresi benne, — leg­feljebb a perifériákon akad ezekből mutatóba. Kozmopolita, terjeszkedő város, — így lehet jellemezni a perzsák metropolisát, széles sugárutak, modern, vagy fél­modern, kész vagy félig kész Iráni képek épületek, nagy tágas, szellős parkok, a centrumban sok bank, szupermarket, filmszín­ház. Mindez mintha egy szi­gorú, erős egyéniség elhatá­rozását sugallná, egy abszolút tekintélyt, aki a maga „euró- paizáló” koncepcióját érvé­nyesíti, mert ilyennek akarja látni városát. Nem nehéz kikövetkeztetni, ki ez a tekintély. Mohammed Reza Pahlavi, az iráni sah Fényképe minden üzlet, köz­intézmény falán szembetűnik, többnyire a császárnő társasá­gában, ami esztétikailag kel­lemessé teszi a látványt, lé­vén Farah Diba köznapi mér­ték szerint is vonzó jelenség. Ha valaki csak Teheránt látja, még nem találkozik PerzsiávaL Szerencsére a Magyarországnál majdnem hússzorta nagyobb birodalom bőségesen kínál alkalmat azoknak is akik Kelet egzoti­kumát többre tartják, mint a civilizált fővárost. A legközelebbi Iszfahán. „Alig” 450 kilométert kell autózni érte a perzsa sivatag szélén, hébe-hóba élő vagy vízhiány miatt elhagyott vá- iyogviskós falvakat érintve. A nagy némaságban csak ritkán tűnnek fel bizonytalan táplálék után kutató birka­nyájak, egy-egy öszvérháton baktató paraszt, vizhordó te­ve. Az országút csak akkor élénkül meg. amikor már az út mentén is kidugja a fejét a zöld: kertek, fák, bokrok. Vagyis Iszfahán előtt. Úgy mondják maguk az irániak is: Teherán arra való, hogy éljenek, Iszfahán, hogy gyönyörködjenek benne. XVII. században még ez volt a perzsa birodalom fővárosa, s hogy mekkora művészi és anyagi gazdagság, szépsép halmozódott benne, azt a hajdan volt utazók hevenyé szett statisztikájából tudjuk: 162 mecsetet, 48 kollégiumot 1800 karavánszerájt, 273 nyil­vános fürdőt, 38 ezer palotát és házat számoltak össze ben­ne. Nagy része már elpusztul;, de ami maradi, az sem kevés. A kettős árkádsorral övezett Maidan-Sah, a világ egyik legnagyobb, 600 méter hoeszú. Teheránt látkép. 215 méter széles tere, húron pontján három csoda: a Luí- follah mecset, az Ali Ghapu (nagy kapu) palota és a sah mecset, kék, zöld, sárga zo­máncbevonata játszik a csil lógó napsugarakkal. Teherán és Iszfahán egyelt — már valami Iránból, ck korántsem az egész. A Káspi- tenger menti jó levegőjű Azerbajdzsán, a Pakisztánnal és Afganisztánnal határos vad Beludzsisztán. vagy Shirász és mellette az antik Persepolis mind külön világ. Lent pedig, ahol a Perzsa-öböl mossa Irán partjait, Abadánnál olaj- ’ornyok erdeje mered az égne. Innen származik a mai Irán minden gazdagsága. innen szivattyúzzák ki azt a pénzt, amiből a teheráni paloták, egyetemek, kórházak épülnek. A város szélén folyik a Shatt el Arab, amely nem más, mint a két bibliai folyó, a Tigris és az Eufrátesz egyesü­lése. Ez már az országhatár. A túloldalon Irak egy csücs­ke és azon túl a másik olaj- hatalom, Kuwait. Itt ér össze az arab és a perzsa világ. N. S. Az iszfaháni királyi tér.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom