Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-12 / 237. szám
Vasárnapi melléklet Emberi mechanizmus no Ezzel a címmel, ugyan ezen a helyen jelent meg az emberi mechanizmus jelenségeit feszegető írás lapunk július 13-i számában, s Örömünkre szolgál, nem volt hiábavaló. Reagálások — telefon, bejelentés, levelek, stb. — tanúsítják, nem közömbösek az egyszerű dolgozók, ha visszásságokat látnak, ha a közös nagy érdekről, az előrehaladásról van szó, s ha ezeket veszélyeztetik a maguk körül tisztátalan légkört kialakítók. Az írás megjelenése után egy asszony terjedelmes levélben számolt be az őt ért sorozatos mellőzésekről, az évek óta tartó tortúráról, amelyen keresztülment, s idegeit is megviselte az igazságtalanságok sorozata, csak azért, mert nem tudott hallgatni. Öt azóta már tovább „pasz- szolták” más vállalathoz — gondolván ..boldogítson’ másokat. E 24 oldalas sűrűn gépelt levélből kitűnik, milyen az emberekkel való bánásmód egyik jelentős állami szervünknél, ahol X főosztály-, vagy osztályvezető „cselédjének” nezte őt, a beosztottját, őt és másokat küldözgetett személyes ügyeinek elintézésére. De csinálták, végezték zokszó nélkül, mert nem mertek ellentmondani. Megnyílnak az őszinteség csatornái, ha azt látják tapasztalják az emberek, hogy hasonló módon közelednek feléjük, s nem tömik el finom retorziókkal, „kiszúrásokkal”. Gondolom, hogy a hibák láttán, tudtán és elnézése miatt írja levelében válaszként írásunkra egy névtelen egyetértő a többi között a következőket: „Az utóbbi időben társadalmunkban lábra kapott egy szólásmondás: Vannak még hibák, csak meg kell becsülni. ügy látszik így igaz, mert nem teszünk semmit ellene.” Szükségtelen, hogy ezzel az ironikus, kissé talán cinikus véleménnyel én szálljak szembe, melyben olyan lemondás is tapasztalható, hogy minden hiába, hiszen elnézzük, közömbösek vagyunk. Ez nem így áll. Inkább ez a képlet: ha minél őszintébben felfedjük a hibákat, az emberi viszonylatokban tapasztalható visszásságokat. nekibátorodnak az emberek is. És ezt azok a levelek tanúsítják leginkább, melyek az említett cikket olvasva fogalmazódtak, s jutottak el országos szervekhez. Nem zárták fiókokba, hanem vizsgálatok indultak, s így több helyen eredményre vezetett. A július 13-án megjelent írásban említettem: „Tudok olyan vezetőről, akinek beosztottjai, nem kutattam: szeretetből, ragaszkodásból, elismerésből, vagy csak a félsz miatt hűtőszekrényt vettek neki „ajándékba” Egyetlen gondolat azonban felbukkant bennem. Éspedig ez: vajon milyen lehet ezen a munkahelyen a-széliem, az a bizonyos sokat emlegetett légkör...? Azóta már azt is megtudtam, hogy nem a megbecsülés, hanem a félsz vezette az embereket, s bár a felsőbb pártszerv figyelmeztetése nyomán intézkedés történt, hogy a dolgozóknak fizessék vissza az ajándékozásra „jó szívvel” adományozott összegeket, s listát is vezetnek erről, a valóságban azonban ez az aktus csak papíron történt meg, mert valóban tartanak a következményektől a beosztottak. De már történt valami, s reméljük nem fejeződött be ezzel az ügy. Annál is inkább, mert nem volt megalapozatlan a feltételezésünk a morálra vonatkozóan. Illetékes szervhez bejelentés érkezett, hogy e helyen „bűnszövetkezet” van kialakulóban, s az egyszerű emberek hívták fel a figyelmet rá. De megtudtam azt is, hogy az előbbi cikkben említett mérnökünk is „megtanult” köszönni beosztottjának — amikor felkeresi. Ezek a példák is tanúsítják: szólni kell, érdemes, hiszen valamenyien felelősek vagyunk a körülöttünk kialakult vagy kialakuló légkörért, nem „élvezhetünk” társadalmon kívüliséget, helyzetünket, magatartásunkat meghatározzák azok az emberi viszonyok, kapcsolatok, amelyeknek részesei, s így természetesen alakítói is vagyunk. Ezért szükséges újra hangsúlyozni, lehet bármilyen jó a gazdasági mechanizmusunk, valójában csak akkor lesz eredményes, ha az emberi ^mechanizmusok, kollektívák kapcsolatai is emberségesek, bensőségesek, őszinték, nyíltak lesznek, ha azon igyekszünk, hogy ilyenekké formáljuk és alakítsuk azokat. Ehhez kölcsönös bizalomra és megbecsülésre van szükség. És még valamire: önbecsülésre, olyan emberierkölcsi tulajdonságok kifejlesztésére, amelyben mindig a helyes, a társadalom ítélőképességét bíró mércét állíthatunk ki a magunk és a mások munkáját értékelve. Tennünk kell a hibák ellen. Teszünk is, csak az a baj, hogy nem mindig következetesen és sok esetben nem ott, ahol ezeket az embereket is, s ugyanakkor a „kollektívát” is kompromittáló esetek történtek vagy történnek. Pedig ott, helyben lenne erre a legnagyobb szükség. Csakhogy különböző összefonódások, rokoni és baráti kapcsolatok ezt akadályozzák, s így e „betegség” akuttá válik, s ha valaki mégis „elszólja” magát illetékes helyen, akkor azok, akiket a kellemetlenség érint, nem azt keresik, hogyan tudnának ezen segíteni, a hibákat kijavítani, hanem azt" hogy „ki volt már megint, aki szellőztette az ügyet?” Itt és ilyen felfogással nagyon nehéz aztán tiszta légkört teremteni, kialakítani. Emberi mechanizmusunk a társadalmi-gazdasági mechanizmusunk tükörképe is. Ahol tiszta, a haladás ügyét szolgáló gazdasági mechanizmus érvényesítésén munkálkodnak, ez megmutatkozik az emberi kapcsolatokban is. Farkas Kálmán ŐSZ A SÓSTŐI PARKBAN Hammel József feüv. Nyáron takarják a környező zöld lombok. Mintha szégyenné magát, homokba süppedve lapul a műút mentén. Csak a nagyon megviselt néhány ház rokkant tetőzete látszik. Távolba nyúló háromszög végpontjain egy-egy község: Nyírbátor, Máriapócs, Kislé- ta. A tanya igazgatásilag Pócshoz tartozik, határrésze is az ottani tsz-é. Dűlőúton három kilométer a falu, kö- vesúton meg van öt is. Két koros ember bátortalanul áll szóba az idegennel. De mikor arról győződnek, csupán érdeklődési szándéka van, közvetlenebbek lesznek Kerekes János még invitál is, rríenjünk be hozzájuk Velünk tart a másik öreg. Pankotai István is. Bokáig ér a könnyű homok. A néhány ház közelében földbe vájt istállók, gömbfadarabokból tákolt sertésólak. A múltból itt maradt darabka folt. Összeszámolják, hány család lakik a tanyában: tíz. Nyolc 70 év körüli öreget ismernek. „Nem maradnak itt a fiatalok. Mennek, hogy mehetnek...” Népes családok megannyian, de már majdnem teljesen az öreg szülők élnek a régi tanyában. Csupán két iskolaköteles gyerek van. „Tanítás idején benn élnek pócsi rokonoknál. A szülők elintézik egymás közt a tartásköltséget.” Kerekeséknél tizenegy gyerek volt. Kilencet neveltek fel. Otthon már csak a Miska legény tartózkodik a szüleivel. Azért „csak tartózkodik”, mert bár apja tsz-tag. ő Nyírbátorba jár dolgozni . Egyébként ő is vőlegény. Esküvő után aligha marad lakni a poros tanyában. Hogyan maradtak és vannak itt ezek az emberek. „A háború végét nem várta meg a volt úr. Elhúzta a csíkot. Mi meg, hogy itt éltünk addig, itt is maradtunk. Nem .volt akkor mindjárt anyagink elmenni, új házat építeni a faluban. Azóta meg elszaladt az idő.” Kétkedés száll minden „távolival” szemben. A legtöbb idős ember nem hiszi, hogy pl. az lenne a televízió, ami. Jó részük önszántukból a járási székhelyen, Nyírbátorban járt legmesszebb. Nem akarnak kikerülni a porfészekből? A_ sötét múltat idéző helyről? „Az akarat megvan, hogy elkerülnénk innen. Csakhát...” A befejezetlen mondat indít a faluba, Máriapócsra. Keresem a folytatást. Juhász Mihály tanácselnök elismeri a Győrffv-tanya áldatlan állapotát. Ismeri az ott élő emberek helyzetét „Részben maguk is hibásak — mondja a tanácselnök. Ha akarunk valamit tenni, megmakacsolják magukat. S mái eddig is akartunk. \z egyik helyszínelő bizottság négy variációt is javasolt Kerekes János bácsiéknak, hogy más lakásba kerüljenek. Szó volt arról is, hazahívnák pár napra gyerekeiket, unokáikat segíteni. Nem fogadták el egyik ajánlatot sem.” Szóvá teszi a tanácselnök, hogy a tanyasiak eddig fillért sem fizettek a lakások megváltására. Sőt éppen Kerekes Jánoséknak jó házhelyük van a faluban, de azt más által hasznosíttatják: 20 év óta semmit nem fizetnek érte. Pankotai István fiának. Sándornak saját, minden tekintetben jó állapotú, több szobás háza van a faluban. (Még verandája is van.) Anyósa, apósa lakik benne, kismértékben kihasznált. Ugyanakkor az apóséknak külön is, jó helyzetű telkük van. Pankotaiék pedig a tanyán kustorognak, mivel ott szabad a határ, tarthatnak jószágot amennyit bírnak. Hat állami tartalékházhelyet bármikor szívesen átadnak — törvényes eljárással — a tanyasiak részere házépítés céljára. A járásnál dr. Roliaiv Viktor. a végrehajtó bizottság elnöke ismerője az ügynek. „Keressük a lehetőseget a tanya felszámolására, amire nagyon is megérett. Nem megy könnyen. Valószínű, hogy az ott lakó néhány család is előbb-utóbb belátja: nincs más megoldás. A tanya jelen állapotában nem tartható meg örökké.” A járási pártbizottságtól Lakatos István, a pártbizottság agitációs és propagandaosztályának munkatársa vett részt azon a bizonyos helyszínelésen. „A kiindulás abban van, tisztázni a tanya és ingatlanainak tulajdonviszor nyát. Úgy tűnik, az még mindig nem tisztázott, hogy a máriapócsi Zöld Mező Tsz-é e a tanya, vagy az ott lakó személyek a házak tulajdonosai. Eddig nem tett a lakások • érdekében semmit senki. De amilyen állapotban vannak, nem is érdemes.” A termelőszövetkezetnek szándékában van,. hogy a tanya helyén korszerű állattenyésztési telepet alakítson ki. Teljesen eltüntetve az ósdi, pusztulásra érett tanyát, ez látszik legjobb megoldásnak. Asztalos Bálint Tanya a homokon