Kelet-Magyarország, 1969. október (26. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
?W9 tW. mrr wt 1WAGYABOR«T*<» S. fliM Karriert — itt Jóformán meg sem melegedett Szabolcsban a fiatal mérnökházaspár, odébbáll! a szomszédos megye nagyobb városába. Nyíregyházán érkezésükkor csak garzonlakást kaptak, amott kétszobással csábították őket, s mentek. Búcsúzáskor azt mondta a fiatalember: „A lakásnál is többet jelent, hogy az új városban nem leselkedik, ránk a szakmai elszürkülés veszélye, ott megvan a lehetőség a fejlődésre.” iNem mondta, de úgy értette: mindezt Szabolcsban nem találták meg. Beszéljünk nyíltabban, s fogalmazzuk úgy a kérdést: lehet-e manapság Szabolcsban karriert csinálnia egy fiatalembernek, aki kikerül az egyetemről, a főiskoláról? A válasz keresése közben ne csupán a dolog anyagi oldalára gondoljunk — jó fizetés, lakás, esetleg kocsi stb. — hanem a szellemi, szakmai érvényesülésre is. Vagy talán azoknak van igazuk még mindig, akik valamiféle száműzetésnek vélték, ha az országnak erre a részére szólította őket a kezdet? Nemrég feltettem ezeket a kérdéseket Szőllősi Ferencnek, a megyei építőipari vállalat huszonéves mérnökének is. Pesten tanult,_ évekig élt a fővárosban, az-" tán szép diplomájával a hóna alatt Szabolcsban szállt le a vonatról. Azt mondta: „Aki a felhőkben jár az igényeivel, az mehet Szabolcsba, vagy Baranyába, csalódás éri. Aki viszont azzal is számol, 'hogy bármilyen sikert csak szívós munkával, sok-sok hétköznapi küzdelemmel lehet kiková- cso’ni, annak Szabolcs az egyik legjobb terep.” Talán túlságosan programszerek ezek a szavak, de mindenképpen igazságot fejeznek ki. Szőllősi ösztöndíjasa volt a vállalatnak — szerencsére mind több sorstársa van már szűkebb hazánkban — s amikor megérkezett, nem várták kitárt karokkal, nem halmozták el kedvező előnyökkel, örültek jöttének és nyomban „bedobták a mélyvízbe”, az Alkaloida nagyszabású építkezéseire, kimondatlanul is azért: hadd lássák, megérte-e a fiatalemberre költött kiadás. s hogy mire is képes valójában. Hol az építkezésen, hol Nyíregyházán aludt, utazás, busz, fáradtság — és a nagy felelősség: technikusi, majd helyettes építésvezetői poszt! Aligha lehetett volna szemére vetni ennek a fiatalembernek, ha gondol egyet és odébbáll, ha másutt keresi a maga kényelmét. Maradt és ma már építésvezető, üzemeket, köz- intézményeket épít, százmilliók forognak a kezén. Sápi József nem járt ugyan egyetemre, de ő is a fővárosban tanulta a lakatos szakmát. Vizsgamunkáját kivitték a lipcsei vásárra is, munkahelyén szinte gyerekfejjel kiváló dolgozói kitüntetést kapott. Aztán hazajött Szabolcsba, közel a szüleihez, most a baktai gépjavítóban középvezető. „Sehol sem megy simán az előbbre jutás, Pesten sem lehet máról holnapra karriert csinálni. Itt megbecsülnek, kitüntetést is kaptam már, fontos munkákkal bíznak meg, értékelik a tudásomat. Kell ennél több?” Sorolhatnánk további eseteket, melyekből az tűnik ki: mégiscsak azok a fiatalok vannak többségben, akik nem azt keresik, mit találnak készen Szabolcsban. s akik nem futamodnak meg nyomban, ha valami másképpen alakul, mint ahogy azt megálmodták a könyvek fölé hajolva. Természetes tulajdonsága az embernek, hopv terveket sző, szereti egyre jobban berendezni az életét. így van ez a fiataloknál is, hiszen a tanulás nem kis áldozat, joggal lehet számolni az azt követő gyümölcsökre. Csakhogy az álmoknak mindenütt határt szab a lehetőség, ez utóbbi pedig sohase pottyan az égből, kizárólag a munka által alakul, gazdagodik. Szabolcsban is így van ez, s joggal állíthatjuk: mind nagyobb eredménnyel. Gondoljunk csak a fiatal mezőgazdasági szakemberekre, orvosokra, akiket ma már a legtöbb helyen S2^P lakással fogadnak a tsz-ek, az állami gazdaságok, a falvak. Vagy az iparban nélkülözhetetlen szakemberekre, akik az esetek többségében méltányos megbecsülésben részesülnek, amikor a fizetésekről, a lakáselosztásról van szó. Pedig itt, Szabolcsban csak sokkal nagvobb erőfeszítések árán tudják mindezt előteremteni, mint másutt, mert több a gond is! Persze, igaz: nálunk még jóval kevesebb a központi fűtéses lakás, az exkluzív szórakozóhely, mint az ország más részein. De éppen az ide érkezőkkel együtt akarjuk felszámolni a még meglévő különbséget. Az áldozat. amit a társadalmi és egyéni érvényesülésért adnia kell egy kezdő szakembernek, korántsem olyan nagy, hogy mártírként tetszelegjen. Ha becsületesen dolgozik, reális tervei, vágyai teljesülhetnek. Angyal Sándor Munkatársainak őszinte megbecsülése övezi Kiss Péternél, a Nyírbátori Vastömegcikkipari Vállalat esztergályosát, a szocialista brigád vezetőjét. Alig két éve érettségi után került a vállalathoz, s az elismerést szorgalmával, mindig minőséget jelentő jó munkájával vívta ki. Hammel József felvétele Baráth Lajos: Egyszerű utasok Rám ébresztett a szomszédom. — Megengedné?... — s ki- kászálódott mellőlem. Hatalmas ember volt. „Megihatunk valamit” — s közvetlenséggel rám kacsintott Merev, sajgó nyakizmomat tapogattam, s megpróbáltam lenyelni a kábultság nyálát. A fekete kalapos bizalmas mosollyal az arcán várakozott, de amikor látta, hogy nem mutatok hajlandóságot a reggeli snapszhoz, hát elindult egyedül. Egy öreg néninek magyarázott visszatérőben, s amikor elnézésemet kérte, hogy újra zavar, vidáman az arcomba bámult Igen, bámult. Mert mi közöm nekem ehhez az idegen emberhez? Felriaszt álmomból és meg- Invitál pálinkát inni, amikor nem is tudhatja, hogy szeretem-e vagy nem. Vizsgál a különös szempár, végigmér, belém igyekszik látni. Megtapogatja frissen borotvált arcát. Nehéz, tömpe ujjait végighúzza a bőrön; ujjhegyeibe belerágta magát a munka és az idő, csíkoznak rajta a fekete vo nalkák. — Jó ez! — tnt ki az ablakon. — Az eső ilyenkor kell.. — Ilyenkor kell az eső — mondom én, hogy szóljak valamit Végtére is az öreg nem bántott engem. Jó akaratú és indulatú ember, látszik rajta. Hogy tolakodó is egy kicsit? — Debrecenybe? —- kérdi erre. így mondja. Amikor megismétli, akkor sem másként — Oda — felelem. — Én is Debrecenybe utazom — mosolyog rám. Szemében még több a bizalom, a kölcsönösség jele. Mert, ha már egy városba utazunk, még azt is kiderítheti egymásról az ember, hogy atyafiak vagyunk. Eleresztem a közlését a fülem mellett, inkább nézem a tájat Tanya és dülőutak, rajta aprócska emberek, építkezés és az egyik út menti házon egy felírás: „Ez a tanya eladó!” Az öreg is szorgalmasan vizsgálódik ki az ablakon. — Nem erre valósi? — Nem1 — Én se! Csak utazom Debrecenybe. Meg kéne mondani neki, hogy nem „nyövel”, hanem „énnél” kell ennek a szép városnak a nevét kiejteni. De akkor meg elvitatkozna és soha nem hagyna békén. Sóhajtok inkább és nézem a tájat Megkínál cigarettával, én tüzet adok, s amikor kényelmeskedve pöfékelni kezdünk, már szánom magam a makacsságomért Köhögtet az erős Kossuth cigaretta. A snapsz nem ártott volna a zsibbadt gyomornak, talán a nyakizmaimat is kiengesztelte volna a szesz jótékony forrósága. Az öreg egyre sűrűbben nyálazza az ajkát. Hátradől, s hetykén pöfékel. Közben rám-rám néz, vizsgálja közömbös arcomat, s amikor már sokáig ülünk szótlanul, megjegyzi. — Régen öl nem is jártam ebben a városban. Nagykanizsán katonáskodtam, meg kint Bécs mellett .. Debrecenybe csak mostanába jártam. Az utóbbi években. — Aztán minek tetszik Debrecenbe utazni? — Minek? — kérdez visz- sza, hogy bizonyosságot kapjon érdeklődésemben. — Hát.. az avatásra! — hunyorog, s már nem is szürke szemének színe. Élénk kék, amilyen lehetett húsz-harminc évvel ezelőtt, amikor „ H vidékiek önellátóak... ? “ / KEREKASZTAL MUNKÁSOKKAL a bérekről a megbecsülésről Pénzről volt szó, munkások béréről. Amolyan kerekasztal féle beszélgetésen, ahol a Növényolajipari Vállalat nyírbátori gyáregységének női és férfidolgozói nyilatkoztak keresetükről, arról, hogy mit tartanak igazságosnak és mit igazságtalannak. Az asszonyok többsége — gyertyagyártó és mosópor- gyártó betanított munkások — elégedetlenek a bérükkel. Alapvető indok, hogy ugyanazért a munkáért a pesti gyáregységben többet fizetnek. Szóvá tették már ezt, s olyan választ kaptak: „A vidékiek önellátók, ők sokkal könnyebben és olcsóbban jutnak hozzá az élelmezési cikkekhez.” A nyírbátori asszonyok érve ezzel szemben: Ők is bérházban laknak, nincs módjuk és lehetőségük önellátásra berendezkedni és néha rosszabb az ellátás, az árubeszerzési lehetőség, mint Budapesten. Itt nem lehet? A férfiak is elsősorban a bérszintkülönbséget kifogásolták. Semmiképpen sem tudják megérteni a jelenlegi helyzetet. Kifogásolták és az egyik dolgozó ilyen választ kapott: Menjen ő is Budapestre, és akkor magas lesz az órabére.” Ugyanez a munkás — lehet, hogy már magában százszor is megfogalmazta — a beszélgetés során kijelentette: „Nem megyek Pestre és sehová sem megyek, mert nem vagyok én ki-beugrós.” Tehát nem vándormadár. Ha kevesebb is a pénze, — a sérelmet hordja magában — de ragaszkodik az üzeméhez, munkahelyéhez, ahol különben megbecsülik. És most el is érkeztünk egy másik problémakörhöz, amiről szintén sok szó esett. Az egyik dolgozó például azt mondta, csak egy céggel kellene arrébb menni és máris több lenne a fizetése. De nem, ő büszke arra, hogy törzsgárdatag. Akik az asztal körül ültek, kilencen, valamennyien törzsgárdatagjai a gyárnak. Büszkék a törzsgár- datagságra, azonban ezzel kapcsolatban is van figyelemreméltó véleményük. Ha valaki törzsemdatas, ... Szép az, ha valaki eléri a törzsgárdatagság egy-egy határát és a mindig magasabb határt. Az is szép, ha az alkalmas pillanatban megkapja a törzsgárdaj el vényt és a jelnem kopott meg hajának színe sem, s amikor a kemény fekete kalapban jóképű fiatalembernek számíthatott, s keze sem nehezedett el a munkában. — Mert két orvos fiam van nekem... Igyekszik szerény maradni, s nem kifeszíteni a mellét — Kettő bizony! — Hát ez igen! — csúszik ki a számon. — Gratulálok. — Köszönöm — szégyenkezik az öreg egyszerűségében. Kezet rázunk. Jó erős az öreg marka. Meleg és kemény, mint a munkálandó vas. Azután nem is igen beszélünk a végállomásig. Most már szeretnék többet tudni az öregről, de az meg csak elégedetten szívja cigarettáját és kibámul a tájra. Az esőverés csak nem akar megszakadni, ömlik serényen, s még borzongat is a friss idő. — Na? — kacag rám tekintetével az öreg. Már debreceni utcán állunk, egy eresz alatt s keservesnek tűnik a szűnni nem akaró esőzés. — Egy felet.. Reggel, különösen korán reggel, jólesik egy snapsz... — Hát... — tettetem a bizonytalant. — De jó erőset. — Jó erőset. A fiaimra! — Azokra! — mondom, s egyszerre szánom engesztelőnek és kiengesztelésnek. vényhez az igazolólapot. Erkölcsi elismerés. De vajon nem lehetne úgy intézni a dolgot hogy a törzsgárdista anyagi kihatását is érezze az üzemben eltöltött öt-tíz, tizenöt évnek? Ha az eltöltött évek arányában növekedne a fizetése, vagy a jelvény átadásakor jutalmat is kapna? Pontosan a gyárban huszonöt éve dolgozó Urai István fogalmazta így: A fiatal szakmunkás alacsony órabérrel kezd, s egy-két év után joggal mehetne magasabb órabérért máshová dolgozni. Fel is kínálják neki. Ha mégis marad, ki tudja miért De ha a törzsgárdatagság nem csak erkölcsi megbecsülés lenne, akkor a fiatalok is jobban maradnának. Rossz szemlélet Ott, az asztal mellett a két felelevenített témán kívül sok mindenről volt szó. Kétségtelenül a legégetőbb a vidéki és pesti üzem bérdifferenciája. Ebben szenved csorbát a végzett munka meny- nyisége és minősége szerinti bérezési elv. Úgy tűnik, hogy az órabérekben is mutatkozik a kereslet és a kínálat hatása. A munkaerőről van szó. A munkaerő-kereslet és kínálat Szabolcsban más, mint Budapesten, más mint az erősen iparosított nagyvárosokban. Szabolcsban sok a munkáskéz, kevés az ipari munkaalkalom, s ezt egyes gyárak arra használják fel, hogy olcsóbban dolgoztai» nak. Rossz ez a szemlélet BW koptatott, sokszor hangoztatott az a mondás, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért. Most mégis újra kell ezt hangoztatni. Elsősorban azért, mert ha van is külön i> ség vidék és főváros között, a cél nem az, hogy ezt mélyítsük, hanem, hogy a különbséget eltüntessük. Azt szeretnénk — és ez nem csu. pán szabolcsi érdek és szabolcsi óhaj — hogy a szán bolcsi munkás itt helyben dolgozzon, ne vándoroljon. Ezt többek között csak akkor lehet elérni, ha a szabolcsi munkás jogos sérelme re érdemleges választ kap. Ugyanolyan munkáért..» Az igazsághoz még egy adalék hozzátartozik. A munkások által felvetett problémákról az üzemvezetővel it beszélgettünk. Jogosnak tartják ők is, amit panaszként a dolgozók mondtak, de mit tehetnek? Nem újkeletű a differencia, már a trösztösí- tés előtt magasabb volt egyes üzemekben az ugyanazon munkáért járó munkabér. Ezt most nehéz korrigálni. Ehhez a véleményhez any- nyit hozzátehetünk; meg kell keresni a módját, a Nyírbátorban dolgozók érezzék, ugyanúgy meg vannak becsülve, mint a pestiek. Seres Ernő Kommentár A GB-határozat nyomán A GB-határozat nyomán megyénk illetékesei megkapták azokat az előzetes információkat, melyeknek alapján kidolgozhatják a következő ötéves terv iparfejlesztési koncepcióit Az iparfejlesztési alap várható összege 460—480 millió forint lesz. (Az idén és jövőre a 135,2 millió forintos alap felhasználásával 761,8 milliós ipari beruházás megvalósítását segíti elő a megye, s ennek nyomán 4500 fővel növekszik az iparban dolgozók száma. A következő ötéves tervben a jelenleginél is nagyobb összeg áll megyénk rendelkezésére.) Dotációra és hitelkedvezményre Nyíregyházát, Mátészalkát, Kisvárdát, Nyírbátort Vásárosnaményt és Fehérgyarmatot csak hitelkedvezményre Tiszalököt és Tiszavasvárit javasolták. Az adatok birtokában az illetékes osztályok tárgyalásokat folytatnak ipari nagyvállalatokkal és minisztériumokkal, akik új üzemet akarnak Szabolcsba telepíteni, vagy üzemüket megyénkbe akarják a fővárosból kitelepíteni. Az elmúlt években megkétszereződött az ipari beruházások részesedése az összes szabolcsi beruházásból. Az ipart azonban tovább kell fejleszteni, s ennek meg is vannak a feltételei. A következő időben döntően új üzemek létrehozásával kell foglalkozni, ezeket kell a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel támogatni. Az ipari fejlesztéseket elsősorban az említett központokra kell irányítani, hogy a megyében arányos vonzáskörzetek alakuljanak ki. Fontos, hogy meghatározzák a központok kedvező ipari szerkezetét. Az arányosság érdekében kedvező iparfejlesztési politikát kell kidolgozni, ami hosszú időre biztosítja a legmegfelelőbb ipari struktúrát Az iparfejlesztési döntéseket csak alapos elemző munka után szabad meghozni. Ebben nehézségeket okoz az egyes megyei szervek véleményének egyeztetése, ezért létre kell hozni a megyei tanács vb mellett működő iparfejlesztési bt zottságot. Ez március végéig megtörténik. Javítani kell az információs munkát, különösen az egyes ágazati minisztériumok fejlesztési elképzeléseire vonatkozóan. Emellett fel kell mérni a körzetek szakemberhelyzetét * a szükséglet alapján meg kell teremteni a képzés bázisát Az intézkedési terv kiemelten foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy részletesen ki kell dolgozni: milyen iparágak telepítése célszerű, s milyen arányokat érdemes kialakítani. A cél az, hogy ne csak a foglalkoztatottság egyszerű növelése legyen szem előtt, mert ezzel károsodhat a műszaki színvonal. Lényeges, hogy a meglévő iparfejlesztési alapot jól osz- szák el. Fel kell deríteni az elemzések során a legjobban gyü- mölcsöztethető fejlesztési témákat, s ennek alapján határozzák meg a fejlesztés sorrendjét. A várható, s az eddigieknél is lényegesen gyorsabb fejlődés megköveteli az infrastrukturális beruházások növelését Különösen vonatkozik ez a kereskedelemre, hiszen a lakosság pénzbevételei körülbelül 14—15 százalékkal nőnek évente. A kereskedelmi osztály intézkedési terve ennek nyomán 1971-ben 5,6 milliárdos, 1975-ben pedig 8,3 milliárdos áruforgalommal számol. E hatalmas forgalmat azonban a jelenlegi körülmények között szinte lehetetlen lesz lebonyolítani. Elengedhetetlenül fontos, hogy az egész megyét átfogó kereskedelemfejlesztési tervet dolgozzanak ki, ami magában foglalja a hálózatfejlesztési és szakemberképzési terveket is. Kun István
