Kelet-Magyarország, 1969. szeptember (26. évfolyam, 204-226. szám)
1969-09-28 / 225. szám
Vasárnapi melléklet Versenytűrs nélkül? Sokan meghökkentek a televíziónézők között, amikor egy ízben Szabó László, a képernyőről is jól ismert újságíró bojkottra hívta fel a pesti kávéfogyasztókat. Elmondta, hogy némely fővárosi szórako- zóhelyen az egekig beszélnek a dupla fekete árával —tehetik, mert az új árrendszer erre megadta a lehetőséget.— és bíztatta a budapestieket: kerüljék el az ilyen presszókat, menjenek oda, ahol olcsóbban mérik a frissítőt, akkor talán a drágítok is észbe .rapnak... Szabó Lászlónak Igaza volt — Pesten. A kétmilliós világvárosban valóban választhatnak az emberek, melyik presszóba térjenek be, mert elegendő ilyen hely van. De mitévők legyenek az emberek a többi, kisebb vidéki városban, hogy a falvakról ne i's beszéljünk? Ahol nincs mód a válogatásra, ahol a vendég „eszi nem eszi, nem kap mást’’ alapon csak a meglévő kevés ellátó-szolgáltató létesítményre van utalva, ott milyen biztatást lehetne mondani? És korántsem csak a vendéglátás területén vannak ennek tünetei; fellelhetőek az ipar, a kereskedelem több pontján is. Ha egy Ilyen településen próbálkoznának meg valamiféle bojkottal, akkor nagyon könnyen a legszükségesebb napi igényekről kellene lemondani, ami már önmagában is elképzelhetetlen. Marad tehát a fonák helyzet: a vevő, a vendég, a megrendelő ki van szolgáltatva a monopolhelyzetben lévő vállalatnak. amely — nyíltan, va|y burkoltan — emeli az árakat, elhanyagolja a minőséget, nem törekszik nagyobb választékra, ezek nélkül is irigylésre méltó nyereséget gyűjt össze az esztendő során. Ahhoz, hogy mindez másképpen legyen. konkurenciára volna szükség, amely vidéken még ‘eléggé gyerekcipőben jár, mart hiányosak az egymással vetélkedő partnerek. % Erről is beszélt nemrég a szabolcsi ipar egyik vezetője, amikor így szólt: sajnos, néhány vállalatnál a reális szükségletet kielégítő termékek helyett nyereségtermelés folyik. Pontosabban fogalmazva; a nyereség mindénekfölött, a többi mellékes. A nyereséghajsza közben aztán teljesen elvész a számításokból: vajon milyen megterhelést jelent egy-egy családnak valamely terméken végzett „változtatás"’ díja; közömbössé válik, hogy a megrendelő ki tudja-e fizetni a magyarázatokkal megtámasztott magasabb árat. Mert ez is új keletű szokássá kezd válni _a gazdasági kapcsolatokban: kicsikarni a legtöbb pénzt a megrendelő erszényéből, közben sajnálkozni — vagy siránkozni — milyen nyomasztó terhek nehezednek a szállító, a szolgáltató vállára. (Aztán a nyereségosztáskor egyszeriben lehull a lepel az „indoklásról”) Különös — vagy talán nagyon is átlátszó? — jelenség, hogy míg baj van a választékkal, amíg halomnyi a hiányzó cikkek listája, addig a vállalatoknál előszeretettel vesznek fel „sürgős” jelzésű megrendeléseket, az ehhez illő magasabb árral; visznek a piacra „új terméket”, melyen jó akarattal is nehéz az emelkedő áron kívül bármiféle változást felfedezni az előbbihez képest. A vásárló tehetetlenségében legfeljebb bosz- szankodik, de kénytelen fizetni, mert cipőre, ruhára, bútorra szüksége van. Félreértés ne essék: jó dolog az, ha nyereséggel dolgoznak az üzemek, hiszen másképp nem tudnának megállni a lábukon. A népgazdaság szempontjából sem lényegtelen mindez, tehát végső soron a nyereség össznépi érdek. Ám a társadalom érdekével csak a tisztességes nyereség, a jó munka utáni haszon esik egybe. Ügyeskedéssel, túlzott mohósággal nemcsak anyagilag károsul a társadalom a helyzetüket kihasználók javára, — politikailag is veszteséggel jár mindez. Kiváltképp vidéken, ahol még nincsenek meg a vásárló érdekét is szolgáló konkurrencia feltételei. Túlságosan egyszerű volna kimondani: teremtsük meg ezeket a ‘ feltételeket. Ehhez anyagi eszközök, jelentős befektetések szükségesek. Mégis; talán nem volna felesleges próbálkozás elkezdeni ezt a munkát. Örömmel hallottuk, hogy a megyei tanács legutóbbi ülésén új építőipari vállalat alapítására hangzott el javaslat. Igaz, ez még nem. a konkurrencia miatt sürgető, sokkal inkább a kapacitás hiányából. Azért azt is jelzi, hogy hasonló kezdeményezésekkel más területen is lehetne tenni valamit. Másészt — a nyereséges gazdálkodás segítése mellett — a vállalatok irányító szervei jobban utánanézhetnétek: miféle forrásokból táplálkozik némely vállalatnál a tetszetős — gyakran nagyon is tetszetős — haszon, hogy valóban, a szorgalmas, becsületes munka gyümölcsei-e azok a forintok. Talán felfedeznének néhány vadhajtást megújhodó gazdasági életünkben. angyal Sándor CIRKUSZ Hárman jöttek a faluba, egyetlen tevén. A hatalmas kétpúpü állat könnyen hordozta őket. A törpe cintányérral zör- gött az alkonyaiban. — Itt a cirkusz! Világszámok! Egyetlen előadás! Rögtön kezdődik a régi vásártéren. A, kobraember, bent a tanácsnál, letérdepelt. — Mi csak előőrs vagyunk! Pröpagandacsoport! Mögöttünk tíz kocsi jön! Ha az igazgató megtudja, hogy nem csináltunk reklámot, fegyelmit kapunk! A titkár ingadozott. — No de írás nélkül.,: — Huszadszor mondom kérem. hogy a működési engedélyünk az igazgatónál van! — Igen, de... —r Még ki is rúghatnak bennünket.. ha nem... — Ezt' én nem akarhatom Jó, csinálhatnak propagandát, de nehogy tányérozza nak! — Dehogyis kérem, van nekünk jó fizetésünk! A nő már nagyon várta. — Oké? — Ja. A teve megadón térdelt a kopott füvön a ritka körben. A kobraember gesztikulált. — Csupa világszám! A jódlizó csontváz! A vicces sírásók! A ketté harapott királytigris! A sátán fekete sámlija! ötven vérengző szám! Egy asszöny sipítva türelmetlenkedett. — Lássunk már valamit! A kobraember sípba fújt. — Ami itt látható lesz. az csak ízelítő és ingyenkóstoló! Első szám: bajadérok a toronyban. Tánc! Zsebéből fésűt vett ki. papírt tekert rá és fújni kezdte a melódiát. A törpe csattogott. csörömpölt és a nő lila mackóruhában Ugrabugrált. Két perce, már ezt ordította a kobraember. • — Tapsot a nagy Mona Lizának! Jó példával járt elől. de kis. sikerrel. Erre gyorsan másik számot jelentett, — Szimbolikus ritmusjá- ték! A halál -gyertyája! Nagy nehezen fejére állt és hegyibe mászott a törpe. Fent sárga rongy libegett és rikácsolva hadarta a nő: — Azon kis kelmedarafc jelképezi a gyertya lángját A törpe a kanócot. És süvölt a szabadító vihar. Huuuu... A gyertya m.ár remegett az erőlködéstől, — És jön a diadalmas élet. Az én vagyok. Elfujom a halál gyászos gyertyáját! Phű!!! Ekkor leugrott a törpe és a kobraember feltápászko- dott. összekapaszkodva énekelték. . —- És győzött az élet! Mert győzött az élet! Sokan mentek el. A pléhtál- kás törpe elébük került. — Csak egy kis szénárava- lót a tevének! Majdnem mindenki adott Hogyne adtak volna, annak a jámbor és soványka állatnak, „aki” olyan kedves elvágyódással nézett a kis tömegre a felfénylő csillagok alatt. — Százkettő forint és tíz fillér. Nem rossz!. Mások jöttek. A mezőről tartottak a faluba. Itt megálltak. — Rekamíé hercegnő menüettje! A századok nagy tánca. Királynők járták a fényes palazzókban! Valaki közbekiabált — Királynők? Rosseb aki megette! A táncosnő gyorsan lehúzta lila nadrágját és most csipkebugyiban mutatkozott. Ringtak a csípők, rengtek a vastag combok a fésüzenére. — Egy kis szénára valót! — Adok egy ötvenest, ha leveti a... — Egy kis szénáravalót a tevénknek! — Adok én egy egész kazlat, ha egészen levetkezik! Röhögött a kobraember. — Mármint a teve? A beborozott öregember öklöt mutatott. — Hallgass, komédiás! Én mindig megtartom a szavam! Ha nekem itt., •Sokan mentek megint el, szám közben, köztük a mér ges részeg is. — Biztosan szélhámosok! Csupa fegyencpofa! A kobraember büszkén intett a messziségbe, A síkon. jő távol, még, fényfűzér rin» ■ gott. — A társaink! — Na. ha azok is ilyenek! — Egy kis szénáravalót! A titkár fülön csípte a törpét. • -— Erről nem volt szó! Hogy miért is nem jöttem már előbb! A teve már talpon állt. Csak a törpe hiányzott róla. — Frigyes, gyere, m&> gyünk! — Várjanak csak! A teve lépdelni kezdett, futni a titkár és a törpe elillant. — Megállni! — Már miért? — Hová mennek ? — Az orrunk után! — Maguk pénzt szedtek! — És? — Erről nem volt szó! — Hát aztán? — Jelentem az igazgatójuknak! ’ — Csak tessék! " A titkár kifulladt, a teve meg eldobogott a folyó felé és a titkár mogorván fogadta a* állami cirkusz kék Warsza* wáját. — Miféle tevés bandát küldtek maguk előtt? Az állami cirkuszos mérge« sen nevetett. — Már megint elénk kerültek! Elképzelem. hogy mit csináltak ezek a kóklerek! Ezek után ki lesz itt ránk kíváncsi? Darázs Endre ŐSZI VETÉS A KEMECSEI HATÁRBAN. » immel József felvétele
