Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-13 / 186. szám

» oldal KELET - M AG Y ARORSZA O T969 augusztus Iff. HAZÁI KILÁTÓ A lap megírta — az illetékes válaszol JOBB SZERVEZÉST Néhány napja tartott már a nyári iparcikk kiárusítás, amikor a Centrum Áruház­ban egy férfi fürdőnadrágot vásároltam. A csomagoló élőt- ti sor nehezen fogyott, mert valahányszor egy-egy vevő „fizetve” blokkal jelentkezett, fejvesztetten kezdtek kutatni a leblokkolt áru után. Ha az áru ott volt a pulton, akkor a két blokk nem egyezett. Legtöbbször azonban a blokkmásolat volt meg, s az áru hiányzott. Valaki már el­vitte — mondták. Az árut így a polcról kellett pótolni. Én is onnan kaptam, és még jó néhányan. A sok szaladgá- lást, a vevők és eladók fö­lösleges bosszúságát jobb fel­készüléssel elkerülhették vol­na — teszi szóvá B. E. Nyír- egyházáról. EMBERTOLOGATÁS Közismert, hogy a jogo­sítvány érvényesítéséhez or­vosi vizsgálat szükséges. A nagykállói SZTK illetékes or­vosa augusztus 21-ig szabad­ságon van. Ezért a nyíregyhá­zi SZTK-ba mentem. Innen átküldték a városi rendelőbe, ott viszont kijelentették, hogy nem csinálhatják meg, mert Nagykállóhoz tartozom. A rendőrséghez fordultam, ahol azt tanácsolták, kérjek enge­délyt a megyei tanács vb egészségügyi osztályán, hogy itt Nyíregyházán megvizsgál­hassanak. Innen is nagy saj­nálattal elutasítottak, nem te­hetnek semmit, a szükséges vizsgálatot csak az illetékes nagykállói orvos végezheti el. Erre viszont 21-ig várni kell. Pedig nekem dolgoznom kel­lene, de jogosítvány nélkül nem megy — panaszolja Zengő Árpád Nagykálló Tán­csics M. utca 23. KENYÉRSZÁLLÍT AS... Körülményes dolog kenyér­hez jutni községünkben. Pe­dig Mátészalkához Öpályi mindössze öt kilométerre van. Mégis gyakran csak a késő esti órákban, 7—8 óra között szállítják a kenyeret. Órákig kell ácsorogni, s van­nak akik ki sem tudják vár­ni, mert vacsorát is kell főz­ni. Ha pedig a délelőtti órák­ban akarunk friss és minősé­gileg kifogástalan kenyeret vásárolni, akkor be kell utaz­ni Mátészalkára, a sütőipari vállalat boltjában megkaphat­juk. Nem éppen a legjobb megoldás ez, lévén dolgozó emberekről szó — olvastuk Kocsis Zsigmond öpályi la­kos leveléből. f „Amennyiben a lakótelep­re a vezetékes gáz beépítése 1970 végére megtörténik, úgy gázooylert, ellenkező esetben 100 literes villanyboylert ké­rünk a fürdőhenger helyett. A 130 centiméteres kád he­lyett 170 centiméterest. a kamrát és a WC-t a tüzelőtá­roló helyiségbe áthelyezni, mivel az épületben tüzelőt nem kívánunk tárolni és a fő­zőrészt egy ajtóval elfalazni. A többletköltség megtérítését vállaljuk”. ...és egy fél tucat aláírás, amit a nyíregyházi KISZ-lakótelep II. ütemében épülő lakások tulajdonosai a műszaki ellenőrhöz először eljuttattak ez év július 8-án. Második kérésükben július 29-én a lakók a válaszfalak áthelyezését kérték, mivel két és fél szobásra alakíthatnák épülő lakásokat A béreimet A Kelet-Magyarországban az elmúlt hetekben több, a vállalatunkat érintő cikk je­lent meg. amelyekre az aláb­biakat válaszoljuk: Július 25-én „Párbaj a te­raszon” címmel közölt meg­jegyzést elmondhatjuk, hogy az elmúlt években, s az idén is sikerrel szerepelnek a ze- nekarok a sóstói teraszon. A hanger.ősítőre vonatkozóan utasítást adtunk az étterem és a zenekar vezetőjének, hogy a lehető legkisebb hang- erővel dolgozzanak, A július 27-i lapszámban a Szabolcs-étterem kerthelyisé- gének zárva tartását bírálták. A bírálat jogos, de kénysze­rű helyzetben intézkedtünk így. Ugyanis az étterem konyhájában olajtüzelésű tűzhelyet állítottunk be, melynek égésterméke, finom szemcséjű korom sajnos _ a kerthelyiségbe is eljut. Ráta­pad a vendégek ruhájára és beleszáll az ételbe is. A meg­válaszolt a TITÁSZ július 24-i számunkban, „Egy tanu­ló halála” címmel írt cik­künkre. E cikk egy baleset bírósági tárgyalásán készült, s nem hallgatta el azt sem, milyen véleménnyel voltak a szakértők a baleset okairól, továbbá, hogy milyen tanú- vallomások hangzottak el a vállalatnál uralkodó baleset- védelmi gyakorlatról töb­bek között arról, hogy az ipa­ri tanulók a biztosítékcserét gumikesztyű használata nél­kül, feszültség alatt lévő osz­lopon végezték. Ez utóbbit a vállájat levele tagadja, s megjegyzi, hogy egyedi jelenség volt, s nem terjed ki a vállalat egész te­rületére. Erről — a levél sze­rint — a vállalat illetékesei rendszeres ellenőrzés során meggyőződnek, s ahol ha­nyagságot tapasztalnak, ott nem nézik el, s nem egyeznek bele, hanem felelősségre von­ják a mulasztókat. Lehet, hogy ez az eset vég­telenül egyedi és kirí­vó volt a TITÁSZ- nál, mint ahogy a levél ál­lítja, de nem vagyunk ró­la meggyőződve. Különösen azért nem, mert a tárgyaláson kihallgatottak — többségük nem is ismerve a szabályokat — úgy beszéltek e munkavé­delmi gyakorlatról. mintha ez lenne természetes. Ezért a bíróság — úgy látván he­lyesnek — külön szignalizá- ciót intézett a vállalat illeté­keseihez, s felhívta őket. hogy a szükségesnek látszó intézkedéseket tegyék meg. A levélnek még egy kitéte­le érdemel szót. Arra hivat­kozik, hogy cikkünk megálla­pítása — a tanuló az oszlo­a vállalat termelési osztályá­nak vezetője átvette és ígére­tet tett a végrehajtásra. Augusztus elsején a műsza­ki ellenőr ismét bejegyzést tett az építési naplóba és el­rendelte a lakók kérése alap­ján a változtatás végrehajtá­sát. A kivitelező Építő- Szere­lő Vállalat ezt sem vette fi­gyelembe és a válaszfalakat — a kérés ellenére — felépí­tette. A lakók kérését a műszaki ellenőr minden esetben elren­delte az építési naplóban. A kivitelezőnek az ilyen kíván­ságokat — amennyiben nem törvényellenes — végre kell hajtani. Ha valamilyen oknál fogva mégsem tudják a ké­rést teljesítem, akkor 8 na­pon belül kötelesek válaszol­ni oldás érdekében több szak- vállalattal felvettük a kapcso­latot, de eddig még nem si­került megtalálni a módszert, amellyel kiküszöbölhetnénk ezt a kellemetlen jelenséget. Mindezektől függetlenül utasítottuk az egység vezető­jét, hogy üzemeltessék a kerthelyiséget, s ha a vendég kívánja, ott szolgálják ki. Augusztus 6-i számuk Fó­rum rovatában azt tették szó­vá, hogy a bisztróban csak feltéttel kapható főzelék. A panaszossal egyetértünk és vizsgálatot is tartottunk, hogy megállapítsuk ki tagadta meg az olcsó étel kiszolgálását. Szigorú utasítást adtunk, hogy ilyen megkötéseket ne csináljanak, s ha előfordulna, vendégeink jegyezzék be a panaszkönyvbe, vagy hívják az üzletvezetőt. Nyíregyházi Vendéglátóipari Vállalat Ez egyik kérés esetében sem történt meg. Az első bejegy­zésre jóval 8 nap után vála­szoltak és egyáltalán nem vették figyelembe a kérésü­ket. A másodikra pedig is­mét a határidő lejárta után, 11-én reagáltak. A lakásépítést az OTP fi­nanszírozza. „Csak abban az esetben járulunk hozzá a tervváltoztatáshoz — hang­zik a válasz —, ha egy átdol­gozott tervdokumentációt jut­tatnak el az OTP-hez és mó­dosítják az építési engedélyt is. Amennyiben a lakók au­gusztus 30-ig megszerzik a szükséges módosítást, vállal­ják a többletköltséget és a határidőelcsúszást, úgy a vál­lalat teljesíti a lakók kéré­sét« HOL A FECSKE? Községünkben nagyon so­kan szívnak Fecske cigaret­tát. Illetve csak szívnának mert sokszor nem kapható, a kereskedelem nem biztosít­ja a kívánt mennyiséget. He­lyette Plovdiv cigarettával árasszák el a boltokat, amely nem pótolja a kedvelt Fecs­két. A másik észrevételem, hogy a helyi elosztónál együtt tárolják az erősen il- iatosított cigarettákat a más, nem illatossal. Így aztán ezekből is illatosítottak lesz­nek, a dohányosok legna- gyobb bosszúságára — írja Tankóczy Gyula Fehérgyar­matról. BÉBIRUHA — NINCS A 400 forintos kelengyeu­talványt szerettem volna be­váltani. Egy heti keresgélés után a válaszokat, amelyeket igen udvariasan közöltek ve- lem az eladók, a következő­képpen tudnám summázni: újszülöttre való ruhaféle je­lenleg semmi nincs, s igére- tét sem tudnak adni, mikor lesz. Tipegő, ingecske, sapka csak 6—8 hónapos csecsemő­re való van. De ezekből sem sok, ajánlották, vegyek ab­ból, majd csak belenő a gye­rek. Viszont, ha elfogy, ez sem lesz. Igaz, mert valamit csak rá kell adni, plédbe nem csavarhatjuk. Nagyobb gondosságot várnánk az ipar­tól és a kereskedelemtől. Sür­gős változásra van szükség e téren, hiszen mindnyájunk számára a legkedvesebbek­ről van szó — írja Lendvai Zoltánná Nyíregyháza, Ko­szorú n. 10. AKÖV. Szabó Ferenc bökönyi levélírónknak sajnáljuk, nem tudunk segítséget adni. Csak reméljük, talán a GELKA- központ igém Szilágyi Lajos Jármiból és Molnár Józsefné Vajáról a bírósághoz fordul­hat panaszával. Bagoly Dáni­el nyíribronyi olvasónkat úgy érezzük, sikerült megnyug­tatnunk válaszunkkal. Oláh Józsefnének Mátészalkára szintén rövidesen levélben küldünk válasz! Matyasovsz- ki János ibrányi lakos tagfel­vételi kérelmét felülvizsgálta a tsz vezetősége. Válaszuk­ban közölték, hogy elfogad­ták a kérelmet és igyekeznek könnyebb munkát is biztosí­tani részére. Mulasztást követett el a ki­vitelező vállalat a késői vá­laszokkal. Ugyanakkor a 10/1969. (VI. 8.) ÉVM. számú rendelet 2. paragrafusa sze­rint helyesen járt el, amikor a munkák elvégzését tervmó­dosításhoz és épitési enge­délyhez kötötte. Az épületben főbb műszaki adatok megvál­toztatásával járó átalakítások csak építési engedéllyel vé­gezhetők. Ugyanennek a rendelkezés­nek a 3. paragrafusa engedély nélkül is lehetővé tesz bizo­nyos átalakításokat, de csak abban az esetben, ha az ere­deti rendeltetésén, vagy hasz­nálatának módján nem vál toztat. Márpedig ebben az esetben a válaszfal áthelyezése vál­toztatna a szobaszámon, ezért van engedélyhez kötve. Ha az építtetők ragaszkod­nak kérésükhöz, úgy az en gedélykérés után lehetőség van a módosításra. Balogh József Megcsapolták a Rakacai tavat A két hete tartó kániku­lában megapadt a Bódva víz­hozama, másfél köbméter alá esett a szállított vízmennyi­ség. Ez pedig kevés a Sajó völgyében te­lepült ipari üzemek és a csaknem harminc, nagyobb­részt bányásztelepülés ellá­tására. A hiány pótlására „megcsapolták” a Rakacai ta­vat, amelyben a tavaszi eső­zések során több, mint öt-* millió köbméter vizet gyűjtőt- tek össze. A 320 hold kiter­jedésű mesterséges tó zsilip­jeit szükség szerint nyitják meg, s a vizet a Bódván át engedik le. A kánikulai me­legben a tóból mintegy két- százezer köbméter vizet ka­pott a folyó. A tó víztartalé­ka az őszi esőzésekig lehető- vé teszi a gyárak és telepü­lések zavartalan ellátását. (Észak-Magyarország) Megkezdődött a szőlőexport Heves megye híres borvi­dékén, a Mátraalján, meg- kezdődött a szőlőexport. A gyöngyösi vasútállomásról va­sárnap reggel 100 mázsa Csa­bagyöngyét indítottak útnak a Német Demokratikus Köz- társaságba. A hazai piac el­látása mellett a héten már naponta utazik a határon túlra a híres mátraaljai cse­megeszőlő, amely az idén bő termést ígér, íze, zamata is kitűnő. A tervek szerint az idén 30 ezer mázsa csemege- szőlőt exportálnak a mátra­aljai termelőszövetkezetek. (Heves megyei Népújság) Bortenger a toronyban Pécsett elkészült az ország el­ső toronypincéje. Az építmény­ben körülbelül kétmillió liter bort lehet tárolni. Az új bortárolót a Somogy megyei Tervező Vállalat szakemberei tervezték és a Du­naújvárosi Építőipari Vállalat munkásai építették. A torony­ból látják el borral a mellette lévő palackozóüzemet, ahol évente 12—13 millió palackot töl­tenek meg Dél-Dunántúl legjobb boraival. Valóságos óriástermosz ez, amelyet különleges módon szigeteltek és külső falát csillogó alumíniumlemezekkel borítottak hogy visszaverjék a Nap suga­rait. Ily módon a téli-nyári hő­ingadozás csupán öt-hat fok. (Dolgozók Lapja) Képzőművészek a zománcgyárban Egy hétig dolgoznak a Tolna és Baranya megyei képzőművészek a Bonyhádi Zománcgyárban, a Tolna Me­gyei Tanács VB művelődés- ügyi osztályának védnöksége alatt. Az „alkotótelep” részt­vevői közül a Tolna megyei­ek érkeztek elsőnek hétfőn a bonyhádi üzembe, s az el­ső nap a szervezési és egyéb előkészületi munkákkal, a helyismeretek megszervezésé­vel telt el. A részvevők Lan­tos Ferenc festőművésznek, a pécsi művészeti gimnázium tanárának vezetésével tűzzo­mánccal készítenek képzőmű­vészeti és dekorációs műve­ket. (Tolna megyei Népújság) „Aranyéi et“ Üj fajta len meghonosításával kísérleteznek a Solti Állami Gaz­daságban. Több mint 50 holdas táblán szaporítják a német len­fajtát, a neve: Aranyélet. A ha- zailag ismert fajtáknál majdnem kétszerte több magot terem, s kitűnően alkalmazkodik a Duna —Tisza közi viszonyokhoz. Jövő­re már teljes egészében ezt a fajtát termesztik a gazdaságban. (Petőfi Népe) Szegedi paprika a nagyvilágban A vörös csomagolású pap­rika Szeged reprezentáns ter­méke: a világ számos orszá­gába elviszi a város hírét. A Paprikafeldolgozó Vállalat jelenleg még a múlt évi ter­mést dolgozza fel, de máris felkészültek az új fogadásá­ra, amelyből az első szállít­mányok szeptember elején érkeznek. A különböző minő­ségű paprikaőrlemények mel lett halászlékockát, levesport és baromfikészítményeket gyártanak. A vállalat idén közel 500 vagon paprikát Válasz a TITÍSZ levelére pon mindkét kezével a veze­tékekhez kapott, s így zárta az áramkört — csak feltételezés. (Az áramütéstől eszméletét veszítve zuhant aztán le az oszlopról — írja a bírósági ítélet.) A vállalatot érintő kérdések szempontjából lé­nyegtelen részlet vitatása azonban arra vall, hogy a vál­lalat illetékesei nem tájéko­zódtak kellően, miért és ho­gyan következett be a bal­eset. A válasznak ezt a részét azért említettük, mert a le­vél végén felhívnak bennün­ket, hogy a vállalatot érintő cikkek esetén előzőleg tájé­kozódjunk a debreceni köz­pont illetékes szerveinél. Szerkesztői üzenetek Miklós István nyírjákói ol­vasónknak felesége ügyében csak általános választ adha­tunk, mert adatokat nem kö­zölt A szülési szabadság ide­je 20 hé! ez idő alatt a dol­gozó nőt anyasági-gyermek­ágyi segély illeti meg. Fize­tés nélküli szabadságot termé­szetesen a munkahelyen kell kérni, amennyiben a munka- szerződés még érvényben van a szülési szabadság lejárta után is. Bálint András Őrös­ről a megyei könyvtár címén írhat Bory Zsoltnak. Glück- man Pál nyíregyházi és Eör- dögh József koesordi olva­sóink panaszát továbbítottuk az illetékeseknek. Orlovszky Béla nyíregyházi lakos beje­lentését megvizsgálja az termel. Ebből hazai fogyasz­tásra mintegy 200. exportra pedig 280—300 vagonnal ké­szítenek. Rendszeres vásárló- partnerük Európában Hol­landia, Ausztria, NDK és az NSZK, a tengerentúli-ól pe­dig Kanada és az Egyesült Államol. Szállítanak termé­keikből a VDK-ba is, ahova tavaly 30 vagon paprikát küldtek (Dél-Magyarország) Megnyílt a fehérvári tejbár Megnyílt Székesfehérvár el­ső tejbi.rja. A Fejér és Ko­márom megyei Tejipari Vál­lalat, valamint az Élelmi­szer Kiskereskedelmi V- - lat üze nelteti ezt az egys ;- get ahcl 100 féle tejterm -k kapható, olyanok is, amelye­ket csao itt árusítanak. A fehérvá -i tejüzem naponta friss áruval látja el. A vá­lasztéké t folyamatosan gazda­gítják, hamarosan tej alap­anyagú mixeritalokat is kí­nálnak. (Fejér megyei Hírlap) Felújítják a szegedi Tisza- hidat A hídépítő vállalat megkezdte az 1880- is években a francia Eiffel c<-g által épített szegedi Ti- sza-híd felújítását, illetve az új hídfők építését. A régi híd ki­emelt szerkezeti elemei közűikét oszlop is egy iv a Budapesti Közieke lesi Múzeumba kerül. A mintegy 8 millió forint értékű felújítási munkákat 1970-ben fe­jezik be. (Békés megyei Népújság) Postamúzeum Nag yvázsonyban Ujab> idegenforgalmi lát­ványos. ággal gazdagodott Nagy ve zsony. Postamúzeum nyílt a Kinizsi-vár szomszéd­ságába i. Nagyvázsony fontos hely vitt a XVIII. század­ban: lóváltó állomás volt, s a postiutak több irányból is itt fut ittak össze. Ennek a kornak számos postai emlé­két 6r::i az új nagyvázsonyi múzeum, amely régi postai járműi eket, postabélyegzőket, posták irtokét is bemutat. A bélyeggyűjtőknek külön öröm: a posta történetét be­mutató bélyegkiállítás is van a múzeumban, ahol különle­ges bélyegzőt használnak az itt feladott küldeményekre. (Veszprém megyei Napló) Seregély felhők a i falaton felett A seregélyek csoportos megjelenése a szőlő érését jelzi a Balaton vidékén. Az első nagyobb rajok már fel­tűntek a partvidék fölött. A madarak rajzása az utóbbi napok oan már kezd tömeges­sé válni. A zsákmány szerző útra induló madarak száma sokszer olyan nagy, hogyva- lóságo; felhőt képeznek, s árnyékot borítanak egy-egy szőlőt! iblára. A seregélyinvá­zió ellen szervezetten véde­keznem a Balaton történelmi borvic ékeinek sok ezer hol­das te rületein. Kereplőkkel) kolompokkal, karikás ostor­ral és vadászfegyverekkel ri­asztja t a kártékony madara­kat. A mezőőrök jelzései 10—15 kilométeres kiterje­désben szinte percek alatt, láncsz erűen terjednek. (Veszprém megyei Napló) Matematikai feladatok a r tegye életéből A • negyei művelődésügyi osztály gondozásában ez év­ben \s megjelenik a mate­matikai feladatok gyűjtemé­nye, amely Békés megye gaz­dasági, politikai és kulturá­lis életéből vett tények és számi k alapján összeállított 600 % élda segítségével igyek­szik megkönnyíteni a mate- matih atanítás nevelési fel­adatainak megvalósítását, il­letőlej a tantárgy materia­lista világnézetet kialakító, formt ló jellegének érvénye­sülését. Az ez évi kiadványa 'a.ntágyi követelményekhez gaza Iva osztályonként, ezen belül pedig témakörönként csoportosítja a feladatokat (Békés megyei Népújság) Panaszos levél nyomán Saját pénzükért sem ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom