Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-09 / 183. szám
t ef5s'! KW&r WK&'ftäötC&M f95§ áüfös'zlus f. Szülők fóruma: t Nyaraló gyerek és a szülék Úttörőtáborban jártam a napokban. Vidám, boldog gyerekek között. örültek a nyárnak, a táboréletnek, a gyerekes apróságoknak. Néhányan azonban mégis voltak, akik az orrukat lógatták. Nem kellett őket sokáig vallatni, hogy kiderüljön, mi az oka bánatuknak, már, egy hete távol vannak az otthontól, és még mindig nem kaptak levelet. Pedig ők írtak mindjárt az első napon. És az olyan keserves, rettenetes dolog, amikor a többiek megkapják a postát, ők pedig hiába várják az üzenetet az otthoniaktól. Amikor a tábor vezetőjével beszéltünk erről, elmondta, hogy minden esztendőben előkerül ez a probléma. Apróság — mondhatják nagyon sokan. Ott vannák a pedagógusok, ott vannak a barátok, a közösség, önállóságra is szüksége ván a gyereknek. Miért kell közben még levelet is írni? Pedagógiailag sem helyes — állítják mások. — Csak nyugtalanítjuk őket, a szívüket fájdítjuk az itthon híreivel, éljen ő csak egészen abban a környezetben, amiben van. Valóban apróság. De a nevelőmunka ilyen apróságokból, ilyen kicsiségekből tevődik ösz- sze. S a szülői háznak meg kell találnia a módot a gyerekkel való kapcsolat tartására akkor is, ha távol van. Ereznie kell, hogy a szülők vele vannak, gondolnak rá, törődnek vele. S ennek legegyszerűbb módja a levélírás. De miről szóljanak ezek a levelek? Természetesen nem kell arra törekednünk, hogy valamiféle pedagógiai tanácsadás-gyűjtemény legyen, hogy újra meg újra azt ismételjük, mit nem szabad tenniük és milyen kötelességük, tennivalójuk van, amiről a világért se feledkezzenek meg. Ezekre a levelekre is vonatkozik mindaz, amit általában elmondunk a gyerekkel való helyes kapcsolat tartásáról, a velük való beszélgetés módjáról. Legyenek ezek a levelek természetesek, közvetlenek, vidámak. Érezze a gyerek belőle: ha pillanatnyilag nincs is velünk, akkor is fontosnak tartjuk, hogy tudjon a család életéről, eseményeiről, levélben is megtanács- kozzuk vele a család egészére vonatkozó dolgokat. írjuk meg neki, ha a lakásban valamit átrendezünk, ha nagytakarítást, festést bonyolítunk le, ha vásárolunk valamit. írjuk meg, hogyan telnek a napjaink nélküle, milyen üres a lakás, az udvar, milyen furcsa a nagy csend, hogy mennyire hiányzik, és mennyire várjuk azt az időt, amikor újra látjuk, amikor újra együtt vagyunk. Ne feledkezzünk meg a gyermekről akkor se, ha közben más programot készítettünk magunknak. Ha elutazunk, az utazás közben látottakról, tapasztaltakról tudósítsuk. Nincs szükség itt valamiféle hosszú, részletes beszámolóra, utaljunk arra, hogy erre majd akkor kerítünk sort, ha újra együtt leszünk, csupán a leglényegesebb, legérdekesebb eseményekről tegyünk említést. Különös gonddal vegyük számba azokat az eseményeket, amelyek az iskolával, tanáraikkal vagy itthon lévő barátaikkal, ismerőseikkel kapcsolatos. Feltétlenül küldjük el utánuk a lakáscímre érkezett levelüket. Ez számukra különösen fontos, és végtelenül hálásak lesznek érte, ha hamarabb megkapják, ha nem kell várniuk, amig hazaérkeznek. Nem kell mellőznünk a nevelési tanácsokat sem. Csak ne legyenek arányaiban túl- tengőek, ne legyenek parancsoló jellegűek, kategorikusan számonkérőek. Érezze levelünkből Is, hogy bízunk benne. Érdeklődjünk is: hogyan érzi magát, mivel foglalkozik, milyen életrendet, napirendet alakított ki magának, valóra válnak-e tervei, milyen élményei vannak, nincs-e valami kérése, kívánsága, amit .távoliétében nekünk kellene itthon elintéznünk, nincs-e üzenete szomszédok, ismerősök részére. Ha ismerjük azt a vidéket, ahol van, figyelmeztethetjük: mi az, amit feltétlenül nézzen meg. Ne féljünk attól, hogy unalmasnak találja majd levelünket. Többször is elolvassa, és lesz, amit majd barátainak, vagy éppen a kísérő tanároknak is felolvas belőle. A gyerek a szülői háztól távol élvezi a nyár örömeit, erót gyűjt az új tanévhez. Ne feledkezzünk meg róla, írjunk neki, hogy teljessé tegyük örömét, hogy semmi se felhősítse boldog napjait, hogy ne lazuljanak a csailáddal való kötelékei. Orosz Szilárd GYEREKEKNEK Az égig érő barackja Régen a mesében élt egy égig érő barackfa. Egyszer madárpár tévedt oda. Alkalmas helyet kerestek fészekrakásra, és addig-addig válogattak a földi fák között, amíg egyszeres,'ik nem találtak vissza az erdőbe, arról az égi országúiról, amely az égig érő barackfához vezette őket. A fa barátságtalan hangon mordult rájuk: — Ki meri zavarni a nyugalmamat? — Eltévedt madárkák vagyunk. Ne haragudj szép barackfa és kérünk, engedd meg, hogy az egyik ágadra fészket rakhassunk. — Szó sem lehet róla! Hogy elpiszkítsátok az ágaimat? Hogy képzelitek? Különben is itt nincs fészeknek való puha holmi. Láthatjátok itt csak én vagyok, meg a szép sárga barackjaim. Abban a pillanatban maroknyi felhő hullott a madarak elé és így szólt: — Itt vagyok én! Jó puha fészket csinálhattok belőlem. Költsétek ki a fiókáitokat bennem aztán majd továbbrepülök. A fa azonban elkergette a felhőt, aki ijedten sietett társai után. A madarak tanácstalanul ringtek a levegőben és nem tudták mitévők legyenek. A fa pedig egyre csak zavarta őket. A madarak akkor gyönyörű dalba fogtak és úgv mondták el a barackfának, hogy ők örömmel csinálnának fészket saját tolláikból, .csak engedje meg, hogy két kicsi ág között megágyazhassanak. De a fa nem adott helyet. Szegények mit tehettek? Bánatosan sírtak, ríttak, de nagyon. Akkor száguldott arra a vihar. Jaj! ' Micsoda észbontó süvltéssel jött. száguldott, csak úgy zengett, dörgött, mo- rajlott minden. — Hát ti miért sírtok itt? — kérdezte a vihar a madaraktól. — Tenyérnyi helyért kö- nyörgünk fészekrakásra, de hiába minden, nem ad helyet a barackfa. — Miért nem adsz egy kis helyet nekik? — szólt a vihar a fához. v — Azért, mert egyedül akarok itt élni — válaszolt hetykén a fa. — És mondd csak, nem sajnálod ezeket a hontalan kis madarakat? — Nem sajnálok én senkit és semmit! Erre a vihar olyan méregbe gurult, hogy teljes erejéből megrázta a fát. Gurult is szanaszéjjel a temérdek gyönyörű barack. A fa felháborodva kiabált, handabandázott, hadonászott összes ágaival. — Mit művelsz te velem? Hogy merészelsz... De még be sem fejezte a mondanivalóját, a vihar üstökön ragadta az üres fát, mert szempillantás alatt egy szem barack sem maradt rajta, és zúgva bőszülten tova- száguldott vele. A barackok szanaszét gurultak az égi országúton és hosszú-hosszú folyamban ott sárgállottak a lefelé hajló égi úton. A két kis madár egyszeribe megtalálta az ösvényt, amely a földi erdőbe vezetett. Ott raktak fészket és azóta is ott hallgatják az erdő sűrűjében a pártfogó szél zúgását, s megnyugodva pihennek fészkükben akkor is, ha a fák koronája felett elviharzik felettük. Onnan nézik a csillagokat, s a Tejút fölöttük ívelő sárga csillagfolyamát, amelyekről ők úgy tudják, hogy azok az égig érő barackfa szép sárga barackjai. Láng Etelka Gárdonyi Géza: |4 lálhaf&tlan emhee Képregény változat: Cs. Horváth Tibor. Korcsmáros Pál (A Jövő szombati számunkban folytatjuk.) TóVtíf a fej ad / PalacsmtasiitéS* Láttam egyszer életemben én egy híres főszakácsot. Intésére serény kukták törték meg a diót, mákot. A habverők habot vertek. Fakanalak sorakoztak. A csintalan segédkukták marcipánból falatoztak. Segédkukta lettem volna, ha a volna ott nem marad, t akkor tán a marcipánból nekem is jut néhány falaté. Nem tagadom: irigyeltem a főszakács sok-sok titkát, de főképp azt irigyeltem, mint süti a palacsintát1 Palacsintasütő lendült és vidám bukfencet hányva átfordult a palacsinta a félig nyers oldalára, sőt némelyik jó magasra fel is szállt a levegőbe, ámde hoppl és máris újra visszatalált a sütőbe. Szegény torkos segédkukták akárhogy is reménykedtek, szakadt bőrű palacsintát szinte soha nem ehettek. (Kimondja a szakácstörvény — okos törvény, az nem vitás — hogy a sérült palacsintát egye meg a segédszakácsi Meg is eszi, mivel néki mit se számít forma, alak — kettészakadt palacsinta a konyhában egy se marad! S a töltelék? Lekvár, túró... aki szakács, úgyis tudja: abból bíz a maga részét megeszi a segédkukta!) Kis fülekkel, nagy fülekkel, jól füleljen minden gyerek! Mint sütöttem palacsintát? — elmondok egy történetet. Megálltunk a tűzhely előtt, emlékszem rá, éppen négyen, én pedig a palacsintát sütni kezdtem nagy merészen. Fellendült a palacsinta nagy büszkén a levegőbe, csak az a baj, vajmi ritkán talált vissza a sütőbe. Egy gyönyörű palacsintát mielőtt a földre esett, Kormos kutya úgy kapott be, miként máskor egy nagy legyet, és a másik palacsinta hasonlóképp perdült egyet, s azzal hopp- iá! váratlanul Donki cica fején termett. És így tovább... közben pedig sejtve már a baljós végzet — Zsuzsi húgom mind megette a jó túrós tölteléket! Lelkes Miklós VÍZSZINTES: 1. Megfejtendő. í. Eme. 7. Magasztos hangvételű költemény, a. Azonos mássalhangzók. 9. LNG. 11. LIÓ. 12. Korai gyümölcs. 14. Csak részben láthatók!!! 16. Megfejtendő. 18. Házőrző. 20. Határ- adó. 21. Némán kér!!! 22. Római 50 és 49 . 24. Hím állat 25. Avult szék. 27. Túrta, régiesen. 28. Falatozta. 29. Huncut gyermek követi el (utolsó kockában kétjegyű mássalhangzó). FÜGGŐLEGES: 1. Bór, cink, foszfor vegyjeie. 2. Vés. 3. Férfinév. 4. • Kicsinyítő képző. 5. Frissít. 6. Ellopta. 10. Vissza forradás. 11. Betegség veZümmög a cserebogár, ugrik a szöcske, szökken, pattan a réten — hopp! — száz pici katalinka röpköd a szélben s mókás hajnali táncot rop lejárója. IS. Kikötő. 14. .„-lom. 15. Megfejtendő (utolsó kockában kétjegyű mássalhangzó). 17. Erődítmény. 1*. Képes volt. 2f. Karesz. SS. ...-fut. 34. Bánatos. 2A. Tiltószó. 27. Tisztelt Cím. Megfejtendő: Három hazai gyógyfürdő: vízszintes L, 16. és függ. 15. Múlt heti megfejtés: — SZIVÁRVÁNY — SARKI FÉNY —1 DEUIBAB — Könyvjutalom: Dorka Ibolya Ofehértó, Ülés Erzsébet Apagy és Bólék Tibor Nyíregyháza. Fénylik a fa levele villog a harmat százezer icipici gyémántja, szélcsibe csipegeti pirkadat óta s mégsem csökken az étvágy a. Távoli jegenyefák tűibe cérnát — sugarat — fűz a szórná „ Nap, szeleburdi bárányfelhők fodrait varrja, s boldog, büszke, hogy dolgozhat 1 Krecsmáry László: Zümmög a cserebogár
