Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-09 / 183. szám
augusztus §. fm-ffT-MAflYARORSZAfli S of<M /WGF FORGALOM, kis haszon Á bútorválasztékról, as árakról nyilatkozik a BUBIV vezérigazgatója Miért drága a bútor? Miért szegényes a választék? Miért olyan gyenge a minőség? Ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzanak el jo- gosan, mert évek óta nem tapasztalható jelentősebb forJ duiat a bútorpiacon. Talán azért, mert a bútor ma még olyan tartós fogyasztási cikk, amely a problémák ellenére is „eladja magát”, mivel kevesebb van belőle a szükségesnél .’ Egy biztos: a vásárlók panaszai fokozódnak, mert letörnek a műanyagpántok, kiesnek a lábak, felpú- posodik a furnérlemez, nem is beszélve arról, hogy a korszerűtlen szállítás következtében a bútorok nagy része hibásan érkezik az üzletekbe. Pedig a bútorvásárlás nem olcsó mulatság. Egy valamirevaló szobagarnitúra ára egy átlagmunkás nyolc-tíz havi fizetése! Ennyi pénzért már jogosan szeretnének a vásárlók jó minőségű árut kapni, mi több, válogatni is szeretnének, hogy ki-ki a neki leginkább tetsző bútorokhoz juthasson hozzá. Az okokat keresve, az egyik legnagyobb bútoripari vállalat, a BUBIV vezérigazgatójával, dr. Lázár Lászlóval beszélgettünk a magyar bútoripar gondjairól és problémáiról. — Bemutatkozásként talán mondhatna valamit a vállalat „nacionálé”-járói? — A BUBIV hat esztendővel ezelőtt alakult, hét budapesti bútorgyár összevonásából. Az évi termelési értékünk mintegy félmilliárd forint. A Budapesti Bútoripari Vállalat (BUBIV) az országosan eladott bútorok 15 százalékát, az általunk gyártott bútortípusokból pedig a hazai ipacon értékesített termékek 40 százalékát állítja elő. — Milyen bútortípusokat gyártanak? — Jelenleg tizenegy fajta komplett szobagarnitúrát készítenek gyáraink. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ezek közé tartozik a Varia és ; a Modul bútor is, amelyeknek húsz-harminc elhelyezési variánsa is lehetséges, akkor ez a szám megsokszorozódik. — Általában mennyit gyártanak évente egy-egy bútortípusból? * — Számunkra a bútorgyártás akkor a legelőnyösebb, ha legalább négy-ötezer darabot készíthetünk egy-egy típusból évente. Vannak azonban olyan, elsősorban drágább típusaink, amelyekből •Évente 800—900 garnitúra készül. — Véleménye szerint ez kielégíti az igényeket? — Nyilván nem; hogy mégsem tudunk többet gyártani, az elsősorban keserves munkaerőgondjainknak tulajdonítható. A BUBIV gyáraiban háromezerháromszáz ember dolgozik. Még legalább négyszáz embert tudnánk foglalkoztatni, de nem kapunk megfelelő munkásokat. Ha ez így folytatódik tovább, előbb- utóbb a ma még két műszakban dolgozó üzemrészeket is kénytelenek leszünk egy- műszakosra átállítani. — Miben látja a megoldást? — A vidéki iparfejlesztésben. Elsősorban olyan helyeken, ahol még találhatunk szabad munkaerőt. — Más problémák is gátolják az eredményesebb termelést? — Sajnos, igen. Az összevonás után a műszaki fejlesztés nem tartott lépést a megnövekedett igényekkel, ez pedig jelentősen befolyásolja a gyár költségtényezőinek alakulását. Gyáregységeinkben még mindig kevés a jól felkészült műszaki és gazdasági vezető, akik rendelkeznek a piac igényelte rugalmassággal. — Milyen a vállalat kapcsolata a kiskereskedelemmel? — Nemcsak az a baj, hogy a bútorszaküzletek — elsősorban a vidékiek — többsége kicsi és korszerűtlen, hanem az is, hogy a kiskereskedelmi- tevékenység még nem jutott arra a szintje, ami gazdaságos szériagyártást tenne lehetővé. Ennek következtében ma még az ország kevés bútorszaküzle- tében kapható gyáraink terméke. Miért? Az igazság az, hogy még mindig csak elosztás van és nem kereskedelem. A piac törvényszerűségeiről is csak beszélnek, de lényegében nem tudják megmondani, hogy mi kell a vásárlónak. A vásárlótól, ha nem kapja me'g az üzletben a keresett bútorféleséget, nem kérdezi meg senki, mi az, amit keres, mire lenne igénye. Tömeggyártás pedig naponta folytatott igényfelmérés nélkül elképzelhetetlen. — ön hogy látja ma napjaink kereskedőjét? — Furcsa, de igaz, néha úgy érzi magát az ember, ha bemegy egy üzletbe: a kereskedő nem akar eladni neki semmit, legfeljebb azért van ott, hogy vigyázzon a bútorokra, vagy ha a vevő mégis talál valami megfelelőt, akkor kiállítja a t^lokkot és ezzel be is fejeződött egész . tevékenysége. De vajon ezért fizetik? Ezért állították oda az üzletbe? Aligha hiszem. — A BUBIV nem folytat önálló piackutatást? — Természetesen van ilyen tevékenységünk is. Szakembereink általában havonta egyszer eljutnak az üzletekbe. Ezek a látogatások azonban nem pótolhatják a kereskedelem folyamatosan gyűjtött napi tapasztalatait, rendszeres jelzéseit. — Mi a véleménye a bútorok áráról? — Egyes termékek ára emelkedett az elmúlt esztendőben. Ez elsősorban az alapanyag magasabb árából fakad. Mégis, örömmel mondhatom, hogy az egyetlen bútoripari vállalat voltunk, amely árengedménnyel árusította egyes termékeit. — Például? — A népszerű Varia bútort három vállalat gyártja, de mi adjuk a legolcsóbban. A szériagyártás feltétele ugyanis, hogy termékeink sokak számára elérhető áron kerüljenek forgalomba. Mi a nagyobb forgalom, kis haszon elve alapján kívánunk dolgozni a jövőben is. Eddig a nyilatkozat. S hogy teljesebb legyen a BU- BlV-ról alkotott kép, dr. Lázár László vezérigazgató kiegészítésként végigkalauzol a vállalat 800 négyzetméteres bemutatótermében, ahol a kiállított 22 szobagarnitúrának naponta akad számos magyar és külföldi látogatója. A garnitúrák többsége nem csak mutatós, a minősége ellen sem lehet különösebb kifogás. $ változatossága ellen már Igen. Merész formájú, a modern lakásoknak minden tekintetben megfelelő korszerű bútort alig- aiig látni. S ami van, például a Delta asztal puffokkal, a kétszintes, nagyon praktikus gardróbszekrény vagy az új vonalú telefonasztal és ülőke kombináció, arról némi malíciával jegyzi meg: nem kell a kereskedelemnek. Joggal panaszkodik a propaganda elégtelenségére, a kereskedelem rossz áruértékesítésére és gyakori érdektelenségére is. De vajon kinek panaszkodjon a vásárló? (P) Próbaállványra kerül a Rota-méter. Az UNIVERSIL új gyártmánya is ott lesz a megyei termékkiállításon. Képünkön: Dobos Albertné és Borbély Ágnes munka közben. Hammel József felvétele A szakma ifjú mesterei Eredményesen szervezte meg a KISZ Központi Bízott* sága, a Munkaügyi Minisztérium és a Magyar Rádió és Televízió által, hazánk fel* szabadulásának 25. evíordu* lójának tiszteletére meghirdet tett, villanyszerelő szakmun- kasok vetélkedőjét a MÁV Debreceni Igazgatósága. A felhívásra 23 fiatal jel -tke* zeit, akik augusztus 5-én Nyíregyházán, a vasútvonal* villamosítás során létesült villámosvonal-felügy előségen vettek részt az üzemi elődöntőn. A verseny eredményeként öten szereztek jogot a továbbjutásra, s közülük hárman — Rátz Péter. Torma György és Kozma Fcren — Szabolcs-Szatmár megyét kép- viselik majd a további versenyeken. Az öt ifjú szakmunkást az elismerő oklevél mellett a vasútigazgatóság 500—1000 forinttal és két-két nap szabadsággal jutalmazta, Még egyszer a meleg vízről Lapunk július 1-i számában „Határidők” címmel szóvá tettük, hogy a Városgazdálkodási Vállalat a melegvíz-szolgáltatást két hónapig szünetelteti. A vállalat válaszában a kiesést a hőközpont bővítésével indokolta. Lassan másfél hónap telik el és a bővítési munkák nagyon lassan haladnak. Ha továbbra is így dolgoznak a bővítésen, akkor az olyan hosszúnak tűnő két hónap a'att sem készül e). Veszélybe került a távfűtés is. Mire számíthat az Északi Alközpont négyezer lakója? — erről kérdeztük most az illetékeseket. VAROSG AZD ALKODÄSI vállalat Az Északi körúton felépült új lakások átadásával megnövekedett távfűtési igényeket a régi hőközpont már nem tudja kielégíteni. A bővítés időrendjének beosztásáról a vállalat ez év február 1-én levelet küldött a Beruházási Irodának, amire két héten belül választ is kapott: a hőközpont bővítése 1969 december 31-re készül el. A munkát az ÉVM Csőszerelő Vállalat végzi. Nyár közepe és szombat este volt. A nap régebben lement, mert a motorok és vontatók csinálta porból — melyek a hazafelé ballagó teheneket helyettesítik már itt is — alig lebegett valami a levegőben. Meg a legpontosabb órahelyettes, a kilenc- órás vonat is visszadübörgött az induló állomásra. A hazaménésről azonban szó sem lehetett. Ugyanis utcánk sarkán a hagyult külsejű, mászóvas karmolta, ócskult villanyoszlop alatt álltunk. A burával felénk terelt zöldeskék neonfényben szúnyogok és éjjeli lepkék tréningeztek, a fuvallat pedig trágyaillattal csiklandozta orrunkat. Beszélgettünk. Elébb csak hármasban, öcsém és egykori szomszédom, aki a közelben lakik és felfigyelt nevetésünkre. De a későbben jövők sem kerültek ki. Az egyik például még a munkából jött. A vállán vasvilla volt, az oldalán madzagra fűzött aktatáska fityegett és dicsekvés nélkül mondta az alábbiakat. — Nem akartuk már félbehagyni. Nem. is sok kellett rá, meg olyan bizonytalan az idő, hogy még. És te tudod legjobban, hogy milyen veszteség, ha a takarmányos kazal beázik. Hát nincsen igazam? A másik az itteni nevezetesség, a büfé felől érkezett. Nem részegen, csak volt benne. Az általa emlegetett bizonyos nyomás, aminek az Szombat este volt a legbiztosabb ismerte- tője, hogy sapkája ilyenkor a tarkóján fityegett. Nevetve magyarázta, hogy nem csak a falunk változott meg, hanem ő is! Nem hisz- szük? Pedig úgy van. Például ő a legtakarékosabb ember, mert mindennap azt a bizonyos kvantumot... beteszi. — Igen... a gégénytakarékba. Ott biztosabb helyen van, mint az OTP-ben. Hát nincsen igazam...? Bólintottunk és nevettünk, — hisz mit is tehettünk volna — majd, hogy másra tereljük a szót, parányi sóhajokat gyilkolva, emlegettük a régvolt estéket. Az egykori szombatokét és vasárnapokét. Amit legalább olyan nehezen vártunk, mint a közmondásként emlegetett kisariak az • árvizet. Mert egész héten, csak hírből ha láttuk egymást. Nem sokáig ábrándozhattunk. A tizenegyes vonat füttye arra figyelmeztetett, hogy a holnap is nap lesz. A holnaphoz pedig, mindig erő kell. Búcsúztunk. Kézfogással, részt vevő pillantásokkal — mert hánnyal nem találkozhatok többet, akiktől a legutóbb még elköszöntem és gondolatainkba temetkezve indultunk hazafelé. Azért vettük későbben észre, hogy szembe velünk valaki jön. És nem a megszokott tempóban, mint az itteniek, hanem meg-meg- állt, körülnézett. Középmagas, húsz év körüli lányka. .— Nem tetszenek tudni, hogy Tarjáni Laciék merre laknak? — kérdezte kissé riadtan. Hangja kedves volt és hízelgő. Csak a szeme tükrözött szorongást. — Dehogynem, éppen előttük állunk — mutattunk vidáman a fedeles kisajtóra és a hosszú tornácú, kétabíakos házra, melyet az éjszaka félhomálya takart. — Hát azt... hogy haza jött e a Laci? Én, mint az ilyenben járatlan — mert akár szégyelleni való, akár nem, a fiatalok nagy részét már nem ismerem meg — vállat vontam. Öcsém azonban biztosán állította, hogy nem. Nem, mert nem látta eljönni a kapuja előtt. A lánykát szemmel láthatólag elszomorította a hír. Sőt pár pillanat múlva eltakarta szemét és nekidőlt a kapufélfának. Sírt, könnyezett, csendesen. Faggatásunkra aztán elmondta a bajt. Hogy ők bizony, már régen együtt járnak a Lacival Pesten, ahol ő Is dolgozik. S mivel most nem együtt jqttek hazafelé Február 27-én a megyei tanács tervosztályának küldött levelet a Városgazdálkodási Vállalat, amelyben szeptember 30-ig feltétlenül kéri a bővítés befejezését. A magyarázat. világos: fűtés közben a hőközpontban dolgozni nem lehet. A bővítéshez szükséges szivattyúk szállítását a Ganz- MÁVAG június 30 helyett április 30-ra, a csapadékhűtő berendezést az Április 4. Gépgyár június 30 helyett május 31-re leszállította. A javítással eltelt idő alatt a vállalat többször kérte a Beruházási Irodát, hogy a kivitelezőt sürgesse. TIT ASZ: A hőerőmű az áramszolgáltató tulajdonában van. A vállalat a munkaterületet átadta a kivitelező Csőszerelőipari Vállalatnak. Amikor a Városgazdálkodási Vállalat kéri az energiát, a TITÁSZ újra szolgáltatni fogja. BERUHÁZÁSI iroda A munkahelyátadáskor és a munka beindulásakor készült jegyzőkönyv alapján — amelyen részt vett minden illeté» kés — a bővítésnek határidőre el kell készülni. ÉVM CSŐSZERELŐ VÁLLALAT Nem mondták el véleményüket, mert nem találtuk meg őket. A Széna térről el- költöztek és a telefonjuk 2 nap óta csöng, de senki nem veszi fel. A pesti központban pedig nincs, aki ismeri aa ügyet. MEGJEGYZÉSÜNK A Beruházási Iroda időben megkapta - a megbízást a bővítési munkák elkészíttetésé, re. Szakemberek véleménye alapján a két hónap bőven elég a hőközpont átalakítása, ra. Ha a kivitelező Csőszere, lő Vállalat nem tudja teljesí. teni a szerződésben vállalta, kát, úgy a beruházónak kell, hogy legyenek lehetőségei a szerződés betartatására. És nem okoznának termeléskiesést a TITÁSZ-nak, a Város, gazdálkodási Vállalatnak és nem utolsósorban gondokat az Északi Alközpont négyezer lakójának. — mert itt laknak a szomszéd járásban — ■& Laci azért rendelte ide, hogy bemutassa a szüleinek. Éjfél van. Az utcán senki. A menyasszonyjelölt a kapuban, a vőlegény úr ki tudja merre? — Tudja mit, lelkem — néztünk egymásra az öcsémmel — beszólunk a szüleihez, azok csak többet tudnak. ! Úgy történt. Elébb a házban, majd az udvaron kattant fel a villany és az alacsony termetű, fürge mozgású Tarjániné, egy hosszú, összegyűrődött ingben, álmos szemekkel jelent meg az ajtóban. Amíg elhadartam a tényállást — külön hangsúlyozva, hogy semmi közünk az egészhez, mert véletlenül találkoztunk — az ura kétszer is kiszólt. — Kijaz... mit akarnak? Az asszony szeméből kiröppent az álom. Az ura szavára csak legyintett — mintha azt mondta volna vele, hogy csak hagyjad — ez az én dolgom — majd megszólalt. — Látod... látod, milyenek ezek a maiak? Alig egy hónapja a másik fiú volt így. Azok is csak beállítottak. Ez meg mindennek a teteje. Idecsábítja és ő meg sehol. Beszélt az valamit erről, de egy másikról is. Hát ne csábul- jon bele az ember? Csak már az utolsó lenne... csak az lenne, istenem — sóhajtotta. Úgy mondta, hogy ne hallja meg a lány. CsaLk én, akiben bízik, hogy megértő. Aki jól tudja, hogy mennyi baj összegyűlik, míg hat gyermek elszármazik a háztól. Elébb a szakmák végett, későbben, hogy otthona legyen. Törékeny, kicsi alakja a kapu felé imbolygott ezután és ott, mintha csak a saját gyermekének szólott volna, kedves és megbocsátó volt a hangja. — Nem jött az haza, kedves. Nem is tudjuk, hogy jön- e. De ha már itt vagy, gyere csak be... Gyere, hisz hová mehetnél? Vonat már nincs... a reggel még messzi... az idegenen is segít az ember- nem igaz? Két nap múlva, amikor az állomáson sorba álltam a vasúti jegyért — valaki megérintette hátulról a válla- mat. Tarjániné volt. Kiöltözködve, útra készen. Fején nyomott mintás, fekete nylonkendő, sötét szövetruiiá- ja frissen vasalt, lábán magas sarkú cipő és kezében divatos formájú kézitáska. — Váltsál mái; nekem is egyet — suttogta — és kezembe nyomta az érte járó forintokat. — Oda? — kérdeztem. — Igen — suttogta megkönnyebbülten. Míg a vonatra vártunk, elmondott mindent, — Mit csináljak velük, ezt mondd meg? Zavarjam el? Küldjem a kórházba, hogy tétesse rendbe magát? Azt a fiút meg tagadjuk ki? Ha nekik így jó, akkor nekünk is. Ilyen a világ!— Hát nincsen igazam...? Szállási László
