Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-31 / 201. szám
r S oflüal SELÉT-MAGYÁRORSZAÖ augüMfftJs JR? Pillantás a háborúra E«y hét a világpolitikában © A csehszlovákiai konszolidáció új szakasza © Aixon vietnami halasztása © A m eesett űz után Westerplatte... itt dördültek el az első lövések a második világháborúban. 1939 szeptember 1-én, reggel 4 óra 17 perckor a hitleristák az általuk birtokba vett Gdanszk szabadváros területéről tüzet nyitottak az itteni lengyel hídfőállásra. A védők emlékére emelt emlékmű. CSEHSZLOVÁKIÁBAN új helyzetet teremtett az ellenforradalmi erők kísérletének meghiúsulása. A fordulat, amely éppen augusztus 21- gyei datálódik, azáltal vált lehetővé, hogy a csehszlovákiai reakció új kísérletet tett a tavaly nyáron félbevágott akció folytatására. Az eltelt egy év .azonban alkalmas volt a csehszlovákiai szocialista erők sorainak rendbehozására, és mind a nyílt, mind az álcázott ellenforradalmi próbálkozások meghiúsítására. Az elmúlt tíz napban sorra érkeztek a hírek Csehszlovákiából, amelyek a dolgozók, a párt határozott válaszát tanúsították az ellenforradalmi próbálkozásokra. Kétség- télén, hogy a szocialista államok testvéri ^segítségének évfordulója egyúttal vízvá- lasztónak bizonyult a szocialista és a haladásellenes erők között, elősegítette az utóbb; ak teljes lelepleződését, s ezáltal a csehszlová- kiai konszolidációs folyamat minőségileg új szakaszába érkezett. Erről tanúskodnak a csehszlovák párt- és ál- lami vezetők megnyilvánulásai, Ezek közül az egyik legfontosabb Gustáv Husák- nak, a CSKP első titkáré- nak a szlovák nemzeti felkelés alkalmából mondott besztercebányai beszéde, amelyben nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szövetséges testvérállamok fegyveres akcióját a csehszlovákiai szocializmus féltése váltotta ki. A világpolitika fontos eseménye Nixon kormányának döntéshalasztása a vietnami csapatkivonásokról. Közismert, hogy az amerikai kormánynak augusztus végén kellett volna újabb kontingens kivonását bejelentenie; ehelyett Nixon szóvivője halogató nyilatkozatot tett. A döntés elhalasztása, a New York Times szerint azt bizonyítja. hogy Nixon — ellentétben saját jól hangzó kijelentéseivel — korántsem kész ,,mindenféle kockázatra a békekeresésben”. Az amerikai kormány láthatólag újra a vietnami harci ellenfélre próbálja hárítani a felelősséget a háború folyta- tódásáért. A nixoni manőver természetesen rögtön lelepleződik azoknak az amerikai erőfeszítéseknek a fényében, amelyeknek célja a saigoni bábrezsim megerősítése. ’ A HÉTEN új lendületet kapott az arab országok egységtörekvése — elsősorban a Jeruzsálem! mecsettűz nyomán. Az egyelőre kideríthetetlen indítékú s mecsettűz természetesen nem okozója, csupán kifejezője a közelkeleti tarthatatlan helyzetnek. A megszállt Jeruzsálemben bekövetkezett esemény vallási jelleget is adott az egyébként politikai szem- benállásnak a cionista állammal. Persze a vallási jelleg nem elégítheti ki a haladó arab államok politikai törekvéseit: ezért törekedett az EAK a radikális arab államok külön csúcsértekezletének egybehívására. Mindebből az a lényeg, hogy a közel-keleti helyzetben a nyugati, imperialista erők magatartása folytán nem következett be javulás, és ezért elengedhetetlenül szükségessé vált az arab államok új akciója. A közel-keleti térségben kialakult feszültség egyúttal újólag felveti a négy nagyhatalom értekezletének folytatására irányuló igényt, hiszen — a megoldást illetően — aligha lehet egyébben reménykedni, mint ennek az értekezletnek a rendezésre vonatkozó döntéseiben. Formailag a héten kezdődött a nyugatnémet választási kampány, amely valójában már tavasz óta a legintenzívebben folyik a nagy- koalíció pártjai között. Már a márka felértékeléséről folytatott májusi csatában élesen — és a választási szempontokat figyelembe véve — kerültek szembe a szociáldemokrata és a kereszténydemokrata párt vezetőt. Sok megfigyelő nem ok nélkül arra tippel, hogy végül is a két nagy párt .újra „egymásra talál—’’ PERSZE A VALASZTA Sí kampány legalább némi bepillantást enged a bonni „demokráciába”, amelynek csúnya foltja éppen von Thadden neofasiszta pártjának térnyerése. Igaz, Kiesinger kancsellár a héten nem látott veszélyt a neonáci párt szereplésében, ellentétben Brandt szociáldemokrata pártvezérrel és alkancellár- ral. Dehát még Strauss szerint is a neonácik vezetői ..fatálisán emlékeztetnek Hitlerre és társaira”. S persze fatálisán ismétlődik a nyugatnémet nagytőke „elnevezése” ez iránt a neonáci párt iránt. Harminc esztendeje éppen, hogy szeptember elsején elszabadult a pokol: Lengyel- ország hitlerista lerohanásá- val kezdetét vette a második világháború. Harminc esztendeje, tehát még nem olyan rég, hogy ne emlékeznénk legtöbben: micsoda szörnyűség volt, mennyi szenvedést hozott a világháború. De időközben megszületett egy szerencsés nemzedék, amelynek számára ez az 1939 és 1945 közötti fél évtized nem emlék, nem személyes élmény — történelmi tananyag csupán. Mondjuk el hát nekik is, hogy egyszer volt egy háború, nem is olyan régen, amelyben több ember pusztult el, mint ahány lakosa ma Franciaországnak van: 54 millió élet. Egy nagy országra való népességet törölt el a föld színéről a második világháború. Arról nincs adat, hogy a túlélők között hány millió hord máig is testi és — nem kevésbé valóságos — lelki sebeket... Nálunk mgg él egy nemzedék, amely tanúja és szenvedő alanya volt az emberiség eddigi összes világháborújának : az elsőnek és a másodiknak. Még él a nemzedék, amely századunkban két ízben is, aggódó figyelemmel követte a baljós újsághírek, szaporodását mígnem valóban a világra szabadult a katasztrófa. Civilizációnk legnagyobb szégyenére: mindkét alkalommal Európáról, és — történelmi tény ez — mindkét alkalommal Németországból. Látszólag sorscsapássze- rűen, valójában azonban pontosan meghatározható, a társadalomtudományokból ismert rugók hatására lépett működésbe az emberirtás gépezete, és ezeknek a rugóknak miiitarizmus, imperializmus és fasizmus a neve. ★ Harminc esztendeje... Ez a három évtized nemcsak arra alkalmas, hogy Hello - történelmi távlatból pillantsunk vissza arra, ami azon az 1939-es szeptember elsején végbement, hanem arra is, hogy szemügyre vegyük, ami azután történt. Legelőször a kérlelhetetlenül őrlődő időnek azt a szeletét, amely a háború kitörésének napjától a háború végének napjáig terjed. Pontosabban fogalmazva: az agresszor támadásától — az agresszor vereségéig. Mert tanulságokkal ki- kövezett út volt az, amelyet a hitlerista hadigépezet a várt villámháborús diadalmenet előre kortyolt mámo- rától — a törvényszerű bukás kijózanodásáig megtett. Ha van. aki netán elfelejtette volna ezeket a tanulságokat, a háború kitörésének évfordulója, a kezdet — eszébe juttathatja a véget is... De a második világháború utáni korszak nem kevesebb tanulságot kínál. Alig negyed század telt el azóta, hogy akkor elhallgattak a fegyverek, ám e negyedszázad alaposan átgyúrta földgolyónk térképét. Glóbusunk új arculatának pedig vitathatatlanul legfontosabb vonása az a roppant horderejű tény, hogy immár világrend- szerré lett a szocializmus, amely — a gyarmati és időközben felszabadult népek hatalmas tartalékseregével együtt — sikeresen száll szembe minden világuralomra törő imperialista tervvel. Ma már közhely, annyira ismert a sarkalatos igazság, hogy az erőviszonyok az utóbbi három évtizedben nem az imperializmus, hanem a szocializmus, az antiimperia- lista küzdelem javára tolódtak el. És a mérleg mutatójának ez a kibillenése lehet a biztosíték, hogy a történelem — a világháborúk története — ne Ismétlődhessék meg. A második világháborúban, mint tudjuk, a legnagyobb teher a Szovjetunióra szakadt. A háború után pedig a Szovjetunió vállalta a szocialista világban a legnagyobb terheket, hogy az amerikai atomzsarolás lehetőségét derékba törje, és a legkorszerűbb védelmi fegyverekkel álljon őrt az új társadalmi rend vívmányai felett. Ugyanakkor azonban, Kairó, (MTI): Husszein, Jordánia királya szombat délelőtt megérkezett Kairóba, ahol tárgyalásokat folytat az egyiptomi vezetőkkel a közel-keleti helyzetről. A jordán uralkodót és kíséreminthogy a szocializmusnak valóban létérdeke a béke, a többi testvérországgal együtt évek óta szívósan küzd azért, hogy a tömegpusztító fegyverek korában elkerüljük a világkatasztrófát, sőt — ha egyelőre csak szerény — lépéseket tegyünk a fegyverek nélküli világ eszményének megvalósulása felé. * A második világháború ki- törésének évfordulójához békében, noha nem háborúmentes világban érkezett el az emberiség. Ha a nigériai polgárháború véres eseményeit, vagy a kínai kalandorok ha- tárprovokádóit nem is számítjuk, akkor is egy igazi és egy lappangó háborúról beszélhetünk: a vietnami hadüzenet néikúji háborúról, és az állandó tűzpárbajokban fel-felparázsló közel-keleti válságról. Ebben a veszélyekkel terhes világban az egyetlen nyugalmas pontnak, különös módon, éppen Európa tűnik: az a földrész, ahol pedig még mindig van állam, a Német Szövetségi Köztársaság, amely — szemben a német békeállammal, az NDK-val — hivatalos kormánypolitikájában nem hajlandó elismerni a második világháborút követő csaknem negyedszázad, államhatárokban is testet öltött történelmi tényeit. Addig pedig. amíg ez így van, földrészünk nyugalmának dolgát — még nem rendeztük megnyugtatóan. Ezért is javasolták a Varsói Szerződés tagállamai budapesti felhívásukban, hogy az európai államok — mindenfajta meg- különbőz te tés nélkül — közös értekezleten tanácskozzanak az európai biztonság ügyéről. Úgy érezzük, hogy abban az Európában, ahol éppen ma harminc esztendeje fellángolt századunk második nagy világégése, ez a javaslat különösen időszerű.. Serény Péter tét a kairói repülőtéren Nasz- szer elnök és több más vezető egyiptomi személyiség, valamint a diplomáciai testület képviselői fogadták. Husszein megérkezése után azonnal megkezdte tárgyalásait Nasz- szer elnökkel. Husszein Kairóba érkezett $CóMkálÜ J\kmd 1jUmu4 IX. Császárok találkozója Molnár Károly: „Bn mindent »karok, vagy semmit, én a legnagyobb tétre szeretek játszani.” (Napóleon) Napoleon elfogadta a kihívást és csaknem 200 000 katonát irányított Keletre, A porosz templomokban a papok a szószékről buzdították harcra az embereket. A franciák gyors iramban közeledtek és már az első tapogatódzó erőpróbákban felülkerekedtek. Napóleon egyetlen pillanatra sem engedte a kezéből a'-ez- de nényezést és az ellenfél vezéreinek határozatlansága csak növelte fölényét. 1806 október 14-e fekete nap Poroszország történetében, Jénánál máf hajnalban összecsaptak az ellenfelek. A franciák eleinte lassan szorították hátrább Hohenlohe herceg katonáit, akik később (n§r fejetlenül, rendezetlenül vonultak vissza. Bonaparte parancsára lovasai üldözték a menekülőket és mindenkit megöltek, mert foglyokkal nem akartak bajlódni. Húsz kilométerre Jénától újabb vereség érte a poroszokat, Frigyes Vilmos király is menekült, a francia császár pedig bevonult Berlinbe. Az ország lakossága kiszolgáltatottan várta a fejleményeket, a franciák raboltak, fosztogattak, amint ezt később Fezensao tábornok is elismerte • „A fosztogatás soha ezt megelőzőleg, egyetlen hadjáratban sem volt ilyen gyakori, mint itt.” III Frigyes Vilmos porosz király tehetetlenül figyelte országa pusztulását. Végső kétségbeesésében feleségét, Lujzát gyorsan Tilsitbe hivatta A királyné egész Európában híres volt szépségéről. Porosz- ország uralkodója azt várta, felesége személyes vonzóereje majd arra készteti NaPPle°ht, hogy legalább Magdeburg városát visszaadja a poroszoknak, A találkozó azonban eredménytelenül végződött A francia császár állítólag ezt mondta a királynénak: — Ön valóban tüneményes. Ha talán még egy félórát együtt vagyunk, akkor esetleg Magdeburg továbbra is Poroszországé lehetne. Napóleont ekkor már a további nagyszabású elgondolásai kötötték le, végre a fő ellenség ellen akart fordulni, ezért 1806 november 21-én aláírta Berlinben azt a nevezetes dekrétumát, amely szerint a brit szigeteket blokád alá helyezi és megtilt minden kereskedelmi kapcsolatot, valamint levelezést a szigetországgal. Ez a lépés az élet-halál küzdelem nyitányát jelentette Napóleon „légmentesen” akarta elzárni a kontinens partjait, ezért katonái megszállták a kikötőket, így például Hamburgot, Brémát és Líjbecket A londoni kormány viszont szövetségeseket keresett a szárazfölden, I. Sándor orosz cár hajlandónak mutat- kozott arra, hogy fegyvert, fog Franciaország ellen és 100 000 embert mozgósított. Szeretett volna törleszteni a fájó austerlitzi vereségért, és tartott attól, hogy Napóleon támogatja a lengyelek függetlenségi törekvéseit. 1807 február nyolcadikén mérték össze erejüket az orosz és francia csapatok. A szintér Kelet-Poroszországban Eylau közelében volt. Itt minden idők egyik legvéresebb öldöklése alakult ki, és mindkét fél eljutott az utolsó tartalékai bevetéséig. Napóleon ura maradt a csatatérnek, ehhez az eredményhez a fővezér személyes bátorsága is hozzájárult. Egy kritikus helyen az ellenség erős tüzében is bátran állt. Elszántságra ösztönözte embereit. Eylau nem hozott döntést, a császár téli pihenőre küldte csapatait. 1807 nyarán folytatódnak a harcok. Friedlandnál az oroszok 25 000 embert vesztettek és döntő vereséget szenvedtek. Napóleon június tizenkilencedikén Tilsit közelébe ért és még aznap megérkezett hozzá a cár követe, aki fegyver- szünetet kért. Személyesen is találkozott a két uralkodó, a történelmi jelentőségű ismerkedés a Nye- maij-folyón, egy tutajon játszódott le. Napóleoq kedvelte a színpadias jeleneteket, megölelte ellenfelét, azután megkérdezte; — Miért háborúzunk tulajdonképpen? — Gyűlölöm az angolokat T- válaszolt a cár. — Ugyanúgy, mint ön. — Akkor megegyeztünk — jelentette ki Napóleon. — Kész a béke... Viszonylag egyszerűen megállapodtak és jó viszony alakult ki köztük. Ezzel szemben III. Frigyes Vilmos porosz királlyal a francia császár barátságtalanul viselkedett és minden diplomáciai formaság mellőzésével egyszerűen „gyávának” nevezte. A tilsiti béke a többi között kimondta: Oroszország is csatlakozik az Anglia elleni zárlathoz, Poroszország területének felét elveszíti, Napóleon és Sándor titkos véd- és dacszövetséget köt egymással. A francia (jsászárt ezután minden előzőt felülmúló hódolattal fogadják. A világméretű birodalma pedig, szinte még fel sem. épült, már kezdett ingadozni. Kritikusai azt mondták róla. hogy ő az az államférfi, aki kiengesztelhe- tetlen ellenségeket, de gyenge és kétséges barátokat szerzett Franciaországnak. A fő ellenség, Anglia változatlanul érintetlen maradt, nem érhették el Napóleon fegyverei, sőt a trafalgári győzelem nyomán még inkább megkö- zelíthptetlenné vált. A császárt. ezekben az időkben az is foglalkoztatta, hogy Spanyolországot és Portugáliát is bekapcsolja politikai, katonai terveibe. A spanyol trónra fivérét, Józsefet ültette, a nép azonban szembeszállt a francia császár helytartójával. Napóleon felismerte, hogy személyesen kell az Ibériaifélszigetre mennie, ha meg akarja erősíteni fivére ingatag trónját. Előbb azonban találkozni akart Sándor cárral, hogy megerősítse kettőjük szövetségét, mert kölcsönös bizalmatlanság rontotta kapcsolatukat. 1808 szeptember huszonhe- tedikén Erfurtban tárgyaltak és egykorú leírások szerint „királyokból álló nézőtér előtt történt meg a két császár találkozása", többször megölelték és megcsókolták egymást, de ez a külvilágnak szólt; a jelenetek nem oszlatták el a gyanakvás légkörét. Napóleon mégis úgy vélte: közvetlen veszély nem fenyegeti Pétervár felől és így novemberben elindult Spanyolországba, hogy megpróbálja eloltani ezt az egyre izzóbb tűzfészket. Amint Henri Jornini, az egyik nagy kritikusa mondta róla: — Az egész világot átfogó politikájának az volt az egyik következménye, hogy mindig új feladatok keletkeztek, mielőtt a korábbiakat megoldhatta volna. (Folytatjuk)
