Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-31 / 201. szám

Vasárnapi melléklet fflargóesy József: Megyénk felfedezése Megnövekedett az érdeklő­dés megyénk iránt az elmúlt egy-két esztendőben. Sokan megfordultak itt olyanok, akik régebben egyáltalában nem tudtak rólunk semmi közelebbit: hozta őket az új­ságírói szenvedély, az itt rendezett konferencia, érte­kezlet, vándorggyűlés, a szenzációhajhászás, az őszinte turista, országjáró érdeklődés. Mindig szívesen láttuk az ideérkezetteket, ha utólag nem is örültünk mindig an­nak, amit rólunk mondtak, vagy írtak. Ez azonban nem változtathatja meg azt a vé­leményünket, hogy minél többen ismerjék meg ezt a tájat, vegye birtokba minél több ember, hazai és külföl­di, azokat a szépségeket, amelyeket Szabolcs-Szatmár- Bereg őriz és szívesen meg- mutat mindenkinek. Nem említjük most azt a hatalmas gazdasági fejlődést, a sok építkezést, amely azon­nal szemébe tűnik annak, aki hosszabb ideje nem járt itt, az alábbiakban Inkább azok­kal a kulturális értékekkel szeretnék foglalkozni, ame­lyeket tálán még nem isme­rünk eléggé. Az utóbbi tíz-husz évben sok minden történt: elsősor­ban a műemlékvédelmet kell említenünk, s folytathatjuk a múzeumi hálózat kiépítésével. Igen nagy költséggel hozták rendbe az elhagyott kastélyo­kat, s ezek a nyilvántartott műemlékek ma többnyire tü­dőszanatóriumok, állami gyermekotthonok, múzeu­mok; a kisebb épületek: is­kolák, óvodák, napközi ott­honok. Mindenesetre állag- megóvásukról, karbantartá­sukról tervszerűen gondos­kodnak folyamatosan és így az érdeklődó ina is megte­kintheti. Hasonlóképpen rendbehozott, restaurált a műemlékvédelmi szervezet megannyi templomot, hogy az építészeti értékek, a fel­lelhető, vagy feltárásra kerü­lő festmények megmaradja­nak, ezek a művészettörténeti emlékek élvezhetők legyenek a mai és a késő utókor ér­deklődői számára is. Régé­szeink kiváló ásatási eredmé­nyeket értek el, stb. Shhez kapcsolódtak azok a helyi kezdeményezések, ame- lyek a rendbehozott épüle­teket megtölthették a kör­nyékről szerzett értékekkel, diákok és felnőttek gyűjtési eredményeivel. Így válhatott a kisvárdal várromokból szé­pen berendezett tájmúzeum, így keletkezett a nyírbátori volt rendház tömeglakásai helyén országos hírű gyűjte­mény, a vajai kastélyban a kuruckori emlékek központja és a mai képzőművészet egyik hajléka. Hasonlókép­pen alakulhatott Vásárosna- ményban beregi tájmúzeum Tíszavasváriban, Mátészalkán gazdag helyi gyűjtésből szár­mazó kultúrtörténeti Összege­zés. Megnövekedett az emlék­szobák száma: Pethe Ferenc, Zalka Máté, Kölcsey Ferenc, Móricz Zslgmond örökségé­nek számontartását remélhe­tőleg hamarosan követi a ti- •szaberceli Bessenyei emlék­szoba, s talán csak kap Nyír­egyházán Krúdy is egy kis zugot, ahol emléktárgyait megtekintheti az érdeklődő. A hosszú múltra még vissza nem tekinthető Ide­genforgalmi Hivatal munkás­ságának nyomai is jól érez­hetők. Nem egyszerűen ar­ról van szó, hogy megszer­vezték a íizetővendég-szol- gálat szükséges hálózatát, hanem árról, hogy a me­gyénkbe kerülő különféle or­szágos rendezvényeknek, ta­nácskozásoknak első számú vendéglátó gazdái és emellett rendkívül ízléses tájékoztató­kat bocsátanak ki: nemrég a legkevésbé ismert beregi táj­ról, majd a szatmári irodalmi emlékhelyekről, legutóbb a nyírbátori műemlékekről. A hivatal és a múzeumi hálózat megannyi ízléses emléktár­gyat, díszgyertyát készíttetett, hogy a zenei napokra idese­reglő idegenek, konferenciá­kon részvevő külföldiek és hazaiak maradandó emléke­ket ' vihessenek magukkal. Régóta időszerű és sürgető feladatokat oldottak meg a közelmúltban. A most másod­szor lezajlott nyírbátori ün­nepségek kiszélesedtek, maga a község is határozottabban volt gazdája a rendezvények- nek, s az ünnepi hangverse­nyeknek igen nagy sikerük volt. (Az azonban nem nagy öröm, hogy az 1,20 Ft íelírá- sú képeslapokat itt egyszerre 1,50 Ft-ért árusították a fő- téren, egy másik ünnepségen pedig 1,70-re emelte alkalmi­lag a lap árát az „ügyeske- dő” árusító...) Egy kis ország lakosai kis távolságokban gondolkoznak. A budapesti ember, ha a Nyugati pályaudvarról indul, akkor többnyire Debrecenné] már kifárad, s nem utazik tovább, a Keleti pályaudva­ron felszálló pedig már Mis- koienál megelégeli a vonato­zást. A dunántúli, délalföldi ember pedig szörnyűlködve gondol a kétszázötven kilo­méternél nagyobb távolságra, amelyet meg kellene tennie, ha el akar érni hozzánk. Csak lassan jut el az embe- rek tudatába, hogy ma már vonaton Budapestről három óra alatt .elérhetnek Nyír­egyházára, a megye székhe- lyére. Ez a vonatra vetített gon­dolkodás egyéb következmé­nyekkel is jár: a Debrecenen, Miskolcon túl lévő vidék már valahol „arra messze” van, ott nincsenek hegyek, üdülők — tehát arrafelé nem érde­mes nyaralási lehetőséget ke­resni, nincs ott mit nézni, lát­ni. A legutóbbi néhány év annyit változtatott ezen a szemléleten, hogy Nyíregyhá­zán sok gyűlést rendeznek (elsősorban az új és kényel­mes főiskolai kollégiumok el­szállásolására számítva). de a részvevők többnyire Tokaj­ba tesznek együttes, „hivata­los” kirándulást, legfeljebb az irodalmi, történelmi tárgyú tanácskozások részvevői jut­nak el Vajára, Nyírbátorba. Ez is valami: talán nem is szabad türelmetleneknek len­nünk. De ami az ország viszonyát jellemzi például a megye- székhelyhez képest, ugyan­olyan távolságot érez a nyír­egyházi ember a szatmári, beregi tájakkal szemben. Ma­guk a megyei lakosok sem tudják, hogy környékükön milyen nevezetességek van­nak, mit is lehetne, vagy il­lenék ismerniük ebben a me­gyében. Technizálódó ko­runkban a távolságok mind kisebbé zsugorodnak, viszont az emberek is mindinkább befelé fordulnak. A gépese- dés előnyeit fel kellene hasz­nálni, hogy az elgépiesedett emberi viszonyokat, az elide­genedést lassítsuk, elhárít­suk, Már csak ezért is érde­mes környékünk, megyénk értékeinek ismertetése, . meg­ismerése. Közös értékeink együttes, közös élvezése, kö­zös örömünk, ünnepeink együttes vidám ünneplése — még olyan lehetőségek, ame­lyeknek kihasználásában el­maradtunk. Ezt a felszaba­dult, a szocialista demokrá­ciához mindenképpen hozzá­tartozó szemléletet nem sa­játítottuk el eléggé. (A nyír- bogdányiak nemrég ünnepel­ték igen színvonalas rendez­vényekkel, tudományos ülé­sekkel, reprezentatív emlék­könyvvel a község 750 éves jubileumát. A megye minden részéből sokkal nagyobb, és intenzívebb részvétel lett Volna elképzelhető, ha ko­molyan vesszük, hogy örö­meink közösek, ünnepeljünk együtt a bogdányiakkal, részt kérjünk magunknak is, má­soknak is ebből a nevezetes, ritka alkalomból Ez is egy lépés lehetne a közösségi gondolkodás nemesedése, ér­telmesebbé tA*~le felé.) * A fentiekből következik, hogy meglehetősen sok fel­adatunk van még, hogy ma­gunk, az egész ország és az alkalmilag erre járó külföl- diek számára is felfedezzük, ismertté tegyük igazi érté­keinket. Mindenképpen szükséges, hogy az Idegenforgalmi Hi- vatal és a TIT segítségével a népművelés, az ismeretter­jesztés eszközeivel, az oktatá­si intézmények útján pedig az iskolai oktatásban intenzí­vebben ismertessük meg me­gyénket. A munkásakadémiá­kon, szakszervezeti tanfolya­mokon legyen mindig egy- egy ilyen témájú előadás. A már meglévő diasorozatokat sokszorosítsák, hogy minden járási központ rendelkezzék az előadásokhoz megfelelő szemléltető anyagokkal. Jó lenne a fotoszakköröket, ama­tőr filmegyütteseket pályáza- tokkal, egyéb ösztönzőkkel arra indítani, hogy a megye műemlékeiről sorozatokat ké­szítsenek, a járási művelődé­si házak a járás iskoláit lás­sák el megfelelő képes doku­mentációval. Az üzemi, művelődési házi, iskolai kirándulások ne kizá­rólag a megyén kívül járja­nak, hanem közvetlen kör­nyékük megismerését kon­centrikusan bővítve ismerjék meg a megyét, s tovább az országot. De a megye — so­hase maradjon ki sem a terv­ből, sem a megvalósításból. Merészebben kezdeményez­zen az Idegenforgalmi Hiva­tal és a TIT közösen tájki­rándulásokat, üzemlátogatá­sokat. Alighanem Nyíregyhá­zán is sokan vannak, akik szívesen vállalnák a néhány forintos szervezési költséget, hogy meglátogassák a Kon­zervgyárat. a Dohányfermen­tálót, az Almatárolót stb. — s nyilván az üzemek sem uta­sítanák vissza ezeket a láto­gatási kéréseket, alkalmas időszakokban. És a kézimun­kákat, népművészetét kedve­lők közül vajon nem kerül­ne-e ki egy-egy autóbuszra való látogató, akik szervezet­ten felkeresnék a paszabi szőttes műhelyét (s a látoga­tás után eljutnának a tisza- berceli Bessenyei-házhoz és a szabolcsi földvárhoz is, szinte kitérő nélkül), vagy a beregi kézimunkák központ­ját, Tákost (s közben meg­néznék a tákosi, csarodai mű­emléktemplomot, ellátogat­nának Bajcsy-Zsilinszky End­re tarpai sírjához is)? Jó lenne az írásos ismeret­terjesztést is folytatni. Az Idegenforgalmi Iroda szép tervei közt szerepel a megyei képeskönyv, Nyíregyháza mo­nográfiát ad ki. De jó lenne például a Kelet-Magyaror- szágban megjelent művészet- történeti cikkeket összegyűj­teni. az igen jó, jellegzetes képanyaggal együtt kiadni és árusítani. Igen helyes lenne, ha nemcsak Nyírbátorról len­ne szép kiállítású műemlék­füzet (most jelent meg a 2, kiadása, még gazdagabb kép­anyaggal, Szalontai Barna át­dolgozásában), hanem a töb- biekről is megjelenne. De ha ez hosszadalmas és drága, akkor legalább olyan rövid, 6—8 lapnyi kis, rotaprint el­járással készített füzetek je­lenjenek meg a tájmúzeu­mokról, emlékházakról stb, mint amilyet a vajai múze­umban kaphatunk egy-két fo­rintért. Nagyszerű, hogy most már lehet szép képeslapokat kap­ni a nyírbátori műemlékek külsejéről, belsejéről,-többfé­le változatban is. De vajon mi az akadálya annak, hogy a szatmárcsekei temető fej­fáiról, a nyírbélteki, az ófe­hértói, a csarodai freskókról, a zsurki fatoronyról, a túr- istvándi vízimalomról, a ti- szadobi, a berkeszi gyermek- otthon épületéről, a kisvár- da ivár külsejéről és belse­jéről (és még sorolhatnám sokáig) is vásárolhassunk, küldözgethessünk . szét képes levelezőlapokat? Nem hiszem, hogy a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, amelyik az országot elárasztja a képes­Hosszú és változatos törté­nete van az egykori nagykál- lói megyeházának. A mai épületnek volt egy elődje is, amelynek ugyan ma már az emléke is halvány, de mégis volt: a XVIII. század máso­dik harmadától az akkor igen nagy területű Szabolcs minden ügyét onnan irányí­tották. Akkoriban magának Kállo- riak is nagyobb szerep ju­tott a történelemben. A hely­ségnek 8 ezernyi lakosa volt. A sajátos késő barokkstílu sú megyeháza épülete nem­csak a Krúdy által emlegetett megyebálok színhelye volt, melyeknek nem lehetett tud­ni mikor van vége, de a több napos kártyacsaták, úri tivor­nyák is itt folytak és olykor kisebb csatával is felérő politikai harcok is lezajlottak itt. Az első megyehá­za nem volt jelenté­keny épület. Nagytermé­ben két hosszú asztalnál alig harmincán ülésezhettek. A XIX. század második felében pedig vendégfogadóvá alakí­tották. s lassan emléke is fe­ledésbe merült. Ezt az első megyeházát a vármegye 1762- ben a Kállai-családnak elad­ta. A második megyeháza épí­tését négyéves előkészület után 1769-ben kezdték meg. A több mint 10 év elteltével elkészülő épület tervezője Áp­rilis Salvator, egy nem nagy nevű, de tehetséges olasz kőművesmester. A kivitele­zést is ő kezdte meg, de kb- rán elhalálozott, s utána öcs cse Juseppe fejezte be a munkálatokat. Több nehéz ség miatt igen akadozott az építkezés. Egyszer pénz nem volt a megye kasszájában, máskor a mesterek odázták el a dátumokat egyéb mun­kájuk lévén. Elkészülte után is dolgoztak a berendezések kiegészítésén, de 1779-ben használatba vették. Viszonylag hosszúra nyúj­tott homlokzatot talál a szemlélő, s a vízszintes ural­kodásának érzetét fokozza, hogy az épület alacsony lába zatú, s a tér íeltöltődése mi­att földbe nyomottnak tű­nik. összefogó, koncentráló szerepé van a középső fara­gott kőkapunak és az erkély­nek. Ez az egész épületnek a dísze. Formáiban barokk hagyományokat őriz és roko­kó hatása nem a motívu­mokban, hanem az árnyala­tok oldottságában jelentke­zik. Mérsékelt mélységű plasztikájával szerencsésen igazodik a homlokzat építé­szeti megfogalmazásához. Az oldalszárnyakból csak tíz ablaknyi rész eredeti. A múlt század utolsó éveiben végzett átalakítások érzéke­nyen érintették az udvari szárnyakat Befalazták a három nyílású ámbitusokat. Az előcsarnok megkapóan szép boltozott szakaszos pil­léreivel. Itt találjuk a kocsi-* áthajtót és folyosórészeket. Az épület régi fel* szereléséből kevés maradt meg. Végeredményben az épületet nagyon sok veszte­ség érte, s a mű eredeti szép­ségét csak elképzelni lehet. Hammel József lapokkal, éppen ezekben az esetekben nem találná meg számítását. Kulturális emlékeink meg­őrzésére is érdemes lenne gondot fordítani; a községek járások lépéseket tehetnének árra is. hogy a látogatók szí­vesen jussanak el a látniva­lókhoz. Ha már nem sikerült megakadályozni, hogy lebont­sák Csekén azt a házat, ame­lyikben Kölcsey gyakran megfordult, ahol Petőfi több­ször tartózkodott, ahol Mó­ricz Zsígmond sokat járt le­génykorában, legalább a cse- kei temetőt kellene megóvni az elszürküléstől és a rom­lástól; jó lenne szabályozni, hogy a ritka és csudaszép fejfák közé ne kerülhessenek olcsó és giccses műkő „em­lékművek”, mert tönkre te­szik épp az egységes hangu­latot, a temető harmonikus szépségét; jó lenne közis­mertté tenni a Csenget kör­nyéki nagyszerű műemlékek egész sorát; a naményi Ti- sza-parthot hasonlóan a fo­lyó mellett másutt is kiépíte­ni kulturált fürdési, étkezési lehetőséget; a nagyari volt Luby-háznak rendbehozása; ez az egyetlen még meglévő ház a megyében, amelyikben la­kott Petőfi (s ahol nyugodtan be lehetne rendezni egy kis emlékszobát a Tisza c. vers költőjének); megfelelő helyi­ségeket biztosítani a helyi gyűjtéseknek, hogy azok fo­kozatosan múzeumi rangra emelkedhessenek; irányító­táblákat állítani, hogy az odaérkező autós, vagy busz- kiránduló-társaság könnyen megtalálhassa az utat Bes­senyei szülőházához, a sza­bolcsi földvár bejáratához, Bajcsy-Zsilinszky sírjához. Móricz túristvándi lakóházá­hoz, a szép freskókat rejtő buzséri művelődési házhoz stb. stb. * Nagyon jó lenne, ha ez a nehány gondolat másokban továbbiakat ébresztene, hogy megfelelő cselekedetek, hatá­rozatok végrehajtása Is sorra kerülhetne. Mindenképpen föltétlenül szükséges, hogy ml magunk, ennek a megyének lakói: mi is felfedezzük az itt meglévő szépségeket, kö­zösen őrizzük meg nagyszerű és sok esetben máshol elő nem forduló értékeinket. És ahogy mi magunk felfedezzük ezt a megyét, fokozatosan a2 is elkövetkezik, hogy az or­szág távoli lakói is felfede­zik majd az igazi szabolcsi- szatmári-beregi értékeket, a múlt emlékeit híven megőr- ’ ző, és a ma minél szebb va­lóságát szorgalmasan építő, gyarapító szabolcsi, szatmári, beregi embert«. A nagykállói megyeLáza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom