Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-20 / 192. szám
S. oldal KELET-MAGYARÖRSZAö 1969. augusztus Sífc H. Barta Lajos: Rajta futnak a vona.tok Mi lesz , színjátszó mozgalom ? t T átjátok, feleim, szemetekkel, mi vagyunk? Bi- íony, por és hamu vagyunk! — így mondja a régi Halotti Beszéd és így mondom én felemlítve néked Zágler József. Meghaltál, elmentél Zágler József. Nyugodjál békében. A barátom voltál Zágler József. Különös életed volt és különös halálod. Négyszer haltál meg. És háromszor feltámadtál. Negyedszer nem akartál Felkértek, Zágler József, hogy említsem fel életedet itt, a családod, feleséged, két nagy gyereked és az egybegyűltek előtt. Négyre emlékszem én nagyon Zágler József, négy halálodra Józsi, felemlítem mindegyiket Az egyik halálod a hábo- rúban volt Együtt kaptunk behívót együtt mentünk a vasúti állomásra. Te fogtad a batyut kísért a feleséged, meg a két kicsi gyereked. Sántítottál, mert az első világháborúban a jobb lábadnak ment egy repesz. Nem kellett volna bevonulnod, mert a másik Zágler, a testvéred kapta a behívót de annak hat gyereke volt és te jöttél helyette a repeszes lábaddal. Emlékszem, Zágler József, amikor bejött az állomásra a vonat és felültünk rá és kinéztünk az ablakon, sírt mindenki, sírtál te is, de aztán alig indultunk el, máris visszatolattak minket rácsatoltak a szerelvényre egy vagont és akkor te kihajoltál az ablakon és azt mondtad, ne sírjatok, látjátok, már vissza is jöttünk. És akkor nevettél. Aztán már nem sokat láttalak nevetni. A harctéren egyszer se láttalak nevetni. Emlékszel-e Józsi, amikor a lövészárokban a Donnál hárman haldokoltak melletted? Éhesek voltak. Nem volt már két napja egy karéjka kenyerünk se. Neked még volt három karéjod a hátizsákban, tíz méterre tőlünk a földbe elásva, oda ástad el, nehogy megegyed. Oda ástad el magadnak, hogy tartalékban legyem És akkor már nem bírtad tovább és elmentél oda a helyre és kikapartad a hátizsákot és elhoztad a három szelet kenyeret a három haldoklónak. És ahogy hoztad, kimásztál a lövészárokból és akkor egy golyó eltalálta a melledet És akkor még a három szelet kenyeret odaadtad annak a háromnak, és aztán hanyatt estél, elvesztetted az eszméletedet. Nem kaptál levegőt, csak kapkodtál a száddal fölfelé. Akkor az a három megette a három szelet kenyeredet, aztán föléd hajoltak és az orrodon fújták a levegőjüket. Felváltva fújták, egy órán át. Akkor megjöttek a sza- nitécek. Elvittek. Hárman mentették meg az életedet, így haltál meg először, Józsi, és így támadtál fel. |T el említem a második halálodat. A szomszédomban laktál a falunkban, és láttam, hogy mindig, öt éven át, éjszaka mész munkába, éjszaka, hogy többet keressél, hogy több legyen a családnak. Egyik éjszaka után, amikor hazamentéi a kis házadba, ettél, aztán fogtad a kapát és kimentéi az udvarba szőlőt kapálni. Ott kapáltál a folyó partján, a kis szőlősödben, amikor láttad, az egyik fán a folyónál játszik egy gyerek. Egyszercsak a gyerek az ágról a vízbe zuhant és segítségért kiabált. Levágtad a kapát, és ruhástól nekirohantál a víznek. Kegyetlenül mély, tíz méter mély ott a víz, és amikor olvad és áradni kezd, olyan sodrása van, hogy rohan. Onnan kijönni nem lehet. Vissi a fákat és bömböl, négy éve itt belefult a község apa- állatja is. Nagyon erős állat volt, mégsem bírt kijönni. Te mégis belementéi, csapkodtál, vitt az ár, a kalapod leesett, úszott a vízen, de megragadtad a gyereket. Téged is levitt a víz, levitt egyszer, kétszer, háromszor Js. A víz messzire sodort, már fulladoztál, de akkor ott volt fölötted egy nagy fűzfa koronája, gyökerét a víz kiforgatta, megdöntötte, koronája belehajolt föléd és lenyújtotta egyik ágát néked. Azt el tudtad még kapni, így támadtál fel másodszor Zágler József, ez a fűzfa volt, úgy mondják, a jó emberek fája. felemlítem harmadik halálodat.. Látlak téged Zágler Jó- zsef az öntödében. Ott dolgoztál, ott jöttél le mindig a kúpotokhoz a vaslépcsőn, a gázos öntödébe. Facipő volt rajtad, húsz évig ugyanaz, és kopogott a cipőd,-ahogy jöttél. Megálltál, nézted, a hosszú nyakú Schneider hogyan fütyül és hogyan rakja a szenet a kemence alá. Emlékszel biztos, a formakészítők mellett a falon húsz évig hosszú repedés volt, hányszor szóltál már a kőműveseknek, javítsák ki, de tettek rá, olyan volt nekik, ha szóltál, mint a süketnek mondott szó. Szerettelek Józsi, de volt, aki neheztelt, nagyon neheztelt rád, mert sokuknak sokszor szóltál, mivel nem úgy cselekedtek, ahogy kellett volna. Tudom, te jót akartál, de egy kicsit nyers voltál. Emlékszel rá biztos, Zágler József, egyszer, amikor két fiatal öntő az öntőedényt vitte, farudak közé szorított üstben. Hintázott a vas, és a hátsó ember erőlködött a cipeléstől, izzadt, mintha gőzfürdőből jönne, akkor azt mondtad neki: „hájjá, kijjebb fogja a fanyelet, könnyebb úgy”. Nem köszönte meg, hogy szóltál, csak rántott egyet a vállán és otthagyott mérgesen. Ilyenekért voltak mérgesek rád Zágler József. Hatvan éves lettél, sokszor mondtad, tudtuk, tudták, hogy nem akarsz te nyugdíjba menni. Ez jött neki[£ kéz alá. Szereztek az irodából egy hivatalos papírt, peesétet is csempésztek rá, és ráírták az írógéppel, hogy elsejétől nyugdíjaztak, ne gyere. A küldöncnek adták a levelet, az kézbesítette ki neked, és amikor megkaptad, lecsaptad a martinsapkát, nem is köszöntél, nem is szóltál, elmentél. És délután én már mentem hozzád, mert üzent értem a feleséged, hogy beteg vagy. Lebetegedtél. Nem is szóltál, csak feküdtél, elmentem az orvoshoz, megkérdeztem mi bajod. Azt mondta, nincsen bajod, de ha még így megy egy hétig, meghalsz. Másnap bementem az öntödébe és akik kegyetlenek voltak veled, elmentek mind hozzád, az ágyadhoz és bocsánatot kértek. És akkor te feltámadtál Zágler József, mert másnap már bent voltáL Felemlítem a negyedik, az igazi halálodat. Hatvanöt éves voltál már, de csaknem akartál nyugodni, egy hónapban egy hetet még bejártál mellém dolgozni. Emlékszem, szép nap volt, sütött a nap, de nálunk még forróbb volt minden, mint szokott, ittuk az ásványvizet, felemeltél egy csatost, alig tudtam lehúzni a szádról, megittad a másfél litert egyszuszra. Mondtam is, hagyd már ab ba, az üveget azért nem kell lenyelni. Akkor letetted az üveget, jobb kezeddel megtörülted a szádat, aztán a homlokodat. Odamentünk a kemencéhez, megráztuk a ko- lompot, amit még te hoztál egy vezérbika nyakáról, megráztuk, hogy csapolunk. Ott álltái az edénynél, én meg felmentem a lépcsőre, felhúztam a csapolókart. Folyt, szikrázott a vas, te meg álltái az edénynél, a kis lapáttal belekotortál a forróságba, hogy utat engedj a folyásnak, és aztán hirtelen, Józsi, Zágler József, azt láttam, hogy megdőlsz, és nincs tovább. Nem is tudtam megmozdulni. Beleestél a forró vasba, az edénybe és többet nem láttunk. így mentél el Zágler József. Semmi sem maradt belőled, csak a vas. így haltál meg Zágler József. felemlítem Zágler József, 1 kit hagytál hátra. Itt hagytad a feleségedet, a két gyerekedet, itt hagytál százhúsz négyszögöl szőlőt az udvarodban, magad ültetted, szépen gondoztad, szépen terem. Itt hagytál a konyhában négy kis sámlit, magad faragtad, magad szögelted össze, meg egy deszkaasztalt a konyha közepén. Magad csináltad, még a gyúródeszkát is. És itt hagytál, Zágler József, nem is tudom megmondani, mennyi vasat, nagyon sok vasat, amit te csináltál, és tudod Józsi, ezekből a vasakból síneket hengereltek, kivltték a síneket a nyílt pályákra, felszerelték a talpfákra és most rajta futnak a vonatok. Rajta utaznak az emberek oda, ahová akarnak, rajta utaznak, akik szeretik egymást, hogy eg> állomáson találkozzanak. Ilyen síneknek valót csináltunk mi mindig Zágler József, ez volt a mi életünk. .Hát csak por és hamu vagyunk mi, Józsi? A szobában csak a tévé képernyője fénylett. Az óra sugárzó körén vidáman lopakodott előre a másodpercmutató, s a doboz halkan düny- nyögött valami álmosító muzsikát. Kellemes meleg áradt, a kissé félrehúzott függöny mellett berezgett az utca fénye. Időnként elmosódott hangok, léptek kopogása szűrődött a lépcsőház felől. Az emeleteken kinyitott vízcsapok meghersegtették a falakat. Lefekvéshez készülődött a ház. Rozálka hálóingben, mezítláb állt a szoba közepén, és egyszerre érzékelt mindent. Pedig nem is figyelt semmire, csak befelé hallgatózott önmagába, élvezte az idegeiben borzojódó jó érzéseket, a tompa fényeket, az érkező apró zajok hullámverését az agyában, a hálóing langy érintése nyomán végigfutó vibrálást a bőrén. Évről évre csökkent a műkedvelő művészeti csoportok száma. Az 1962-es 14 945 csoport 1968-ig 11 3:3-ra olvadt Hét esztendeje meg több mint 10 millió részvevő jelent meg évenként a műsoros estjeiken, tavaly mar csak 7 és fél millió látogatóról adott számot a statisztika. Válságban volna a műkedvelő színjátszás és fiatal hajtása, az irodalmi színpadi moz^..Néhány hete érdekes fotó jeient meg az egyik kép®8 újságunkban: a város piacán a sokadalomban, ama tőr 'színjátszók egy ódon népi komédiát adnak elő. Ma sutt arról hall az ember, amatőr irodalmi színpadok tagjai könyvtári nyékén lépnek fel, klubdélutánokhoz adnak műsort, munkásszállásokra viszik el Tolsztoj. Illyés es masok szavát. Azt csak sejtjük, b°6V a „Ki mit tud” vetélkedőkben részvevő ezrek csaknem kivétel nélkül e mozgalom neveltjei Működési területet váltották volna a műkedvelő szim játszó és irodalmi színpadi együttesek? ^ Változás és útkeresés Az utóbbi esztendőkben végbement változásokat kétségtelenül tükrözik a teve kenységét összegező statisztikai Adatok, de ugyanakkor a számokkal semmiképpen_ sem érzékelhető útkeresés színezi át új munkaformáit. Napjainkban új eszkozok, új hobbyk, új mozgátoak versengenek a szabad időnkért. Az. hogy a tévé térhódítása hány millió — « rábban szabad — óráját ko ti le társadalmunknak, csanem kiszámíthatatlan. A turizmus fellendülése, a rohamosan növekvő gépkocsipark, az olvasómozgalom mind azt sugallja:^ nekem a szabad idődből! Sok helven a színjátszó mozgalomnak szinte • kizárólagos színházpótló szerepe volt Nos, ott óriási riválisként jelent meg a tévé magával hozva az ország teljes _ szinésztársadalmának m\nden valamirevaló produkcióját Bonyolította a do\®ot’ az irodalmi színpadi mozga lom. amely az ötvenes évek végén bontakozott ki szele sebb arányokban sok rögtön az irodalom értőihez kívánt szólni. Divatossá leitek a montázs-műsorok. Ezek gvakran komoly irodalmi előképzettséget, feltételeztek a nézőktől. A színpadtól in kább hagyományos .színházi élménvt remélő falusi közönség például gvakran zavarba jött a harsánvan mooemke- dő fényhatásoktól. Nehezen vaev ' egyáltalán nem ^a követni a képzettársitá. t Rozálka nagyon szeretett igy álldogálni. Ilyenkor úgy érezte, hogy egy csodálatos lokátor, amely mindent felfog, ami körülötte létezik, sőt, ha akarná, odasereglené- nek köréje mind a bútorok, a virágok, egy intésére énekelni kezdenének a falak. A hálóinget is szerette. A pizsamával együtt a gyerekkorát is levetette, amikor férjhez ment —mondotta egyszer — meg különben is, a hálóing asszonyi méltóságot kölcsönöz a nőnek. Persze, ezen Jupi csak csú- fondároskodott, és rögtön felállította ellenelméletét, aminek ürügyén olyanokat mondott, hogy a borostás kaktuszok is elpirultak volna. De nem kell komolyan venni. Például őt se Rózáikénak keresztelték, szép komoly neve van, Csendes Márta. Csak hát egyszer, amikor a haját két kis cica^arokba' fonta. igénylő előadást és azzal az észrevétellel távozott a színházteremből: „Ez nekem magas. Csak azt nem tudom, miért nem magas az, amit Bessenyei, Sinkovits meg a többiek csinálnak a Nemzetiben.’’ Dokumentumoratórium És mindezek ellenére: ha a tévé a legjobb színészeket is szerepelteti a legjobb művekben, akkor sem pótolhatja teljesen az eleven színházat. A tájoló vidéki színházak, s az Állami Déryné Színház évről évre kevesebb helyen rendez előadást — tehát az amatőr színjátszókra hárul az a feladat, hogy sok száz községben pótoliák a SZÍNHAZAT. A több tízezer amatőrben változatlanul él a játék vágya. A tévé, vagy a mégoly tökéletesen tájoló színházhálózat sem téríti el őket e szenvedélyüktől. Menet közben az is bizonyossá vált, hogy az irodalmi színpadok az egyes társadalmi rétegek sok napi kérdésére tudnak gyors, korszerű választ adni. Éppen műsoraik összetettsége segít abban, hogy a riporttól a sanzonig, a jelenettől a regényrészletig mindenkor a tegodaillőbb, legerőteljesebb választ keressék meg. A hagyományos értelemben vett dráma az irodalmi színpadok által felhasznált anyaghoz mérten csak késlekedve tud reagálni bizonyos jelenségekre, problémákra. Kivirágzóban van az úgynevezett „dokumentum-oratórium”. Ezzel betör a színpadra sok olyan téma. amely például korábban vállalati jegyzőkönyvekben szunnyadt, tsz-köz- gyűlési felszólalás volt, vagy beadványként porosodott valamely hivatal irattárában. Sok jel arra mutat, hogy a színjátszó mozgalom éppen a technika robbanásszerű mint kislány korában, Jupi majd megpukkadt a nevetéstől, és kijelentette, olyan mint a Rozálka a tanyai iskola első osztályából. Azóta rajta ragadt a név. A fürdőszobában valami csörömpölt. Rozálka ezt is ügy érzékelte, mint a többi neszt, csak egy rezzenésnyit elmosolyodott. Jupi biztosan levert valamit, hát hogyne vert volna, amikor olyan ügyetlen. Persze, Jupi se ezen a néven szerepelt a matrikulában, hogyan is lehetne ilyen mulatságos neve egy komoly tanárnak. Vass János a becsületes neve. Félelmetesen tudja a történelmet, és szenvedélyesen érdekli a politika. A zsebéből folyton újságok állnak ki, és mindenféle cikkeket meg tanulmányokat ír. Amikor benn, az üzemben mondják, hogy olvastuk ám a férjed írását, Rozálka szerény arcot vág, de belül nafejlődésének korában válik az eddiginél népibbé: egyszerűsödik, s közelebb lép a nézőkhöz. Közelebb lép éppen az irodalmi színpadok választotta aktuális témákkal és a szó fizikai értelmében is. Közelebb a közönséghez Mind több előadást rendeznek olyan helyeken, ahol a zenekari árok sem választja el őket a közönségtől. Pajtákban, sokadalmak- ban. kerti ünnepségeken lépnek fel. Közvetlenségük sok mindenben emlékeztet a kabaré születési körülményeire, amikor a hét egyik napján maguk a vendégek adtak műsort a vendégeknek. A „KI mit tud” ötletét is alighanem ez a múlt századi hagyomány adta. Az amatőr színjátszás megújhodásának bizonyságai nemcsak ezek a jelenségek, a táioló falusi irodalmi színpadok, tanyaszínházak. Ezt bizonyítják fesztiváljaik is, országos bemutató színpadjuk tematikai gazdagsága. És nem utolsósorban azok a viták. amelyek a műfaj jövőjéről ma is gyűrűznek. Feltehetően továbbra Is feloszlanak csoportok; ott, ahol nincsenek meg a színvonalas munka személyi vagy anyagi feltételei. Éppen a tévé, a sok ORI-ren- dezvény, a tájszínházi előadások konkurenciája következtében ma már nem lehet bármilyen produkcióval a közönség elé állni. A jó csoportok pedig megszilárdulnak és megtalálják azt a stílust, azt a mondandót, ami a csoport tagjait a jó játék örömével tölti el, s a csoport közönségének is a kor kívánalmainak megfelelő élményt nyújt. Bajor Nagy ErtiC gyón büszke, és olyankor megengedi, hogy Jupi Jupiter legyen. Pedig csak ő találta ki, hogy barátainak megmagyarázza csúfnevét, amit Rozálka ragasztott rá. Még udvarolt János — udvarolt!, tudott is ő udvarolni! — amikor egy hosszú sétájuk alkalmával (különben mindig hosszú sétájuk volt, ami abból állt, hogy Márta belekapaszkodott János könyökébe, és zötyögött mellette, mint egy utánfutó), hogy ugrassa a szótlan fiút, ránevetett: — No mit jelentett ma az UPI? János felhorkant, és felvilágosította, hogy az nem upi, hanem ju-pi-áj. Mártika megsértődött, és rá- öltötte a nyelvét a nagyokosra: — Jól van, te Jupi! -~ János ezen úgy meghökkent, hogy még máig is nevetnie kell, ha megrökönyödött arcát maga elé idézi. Azóta Is ez maradt, a barátai előtt úgy magyarázta meg, hogy az a Jupiter rövidítése, mert ő akkora úr otthon, mint a villámos főisten az Olümposzon.^. Dünnyögőtt a muzsika. Rozálka felkuporodott a megágyazott rekamiéra, úgy ahogy az igaztívők szoktak leborulni a müezzin kiáltására. ArVárhelyi József: Szepesi Attila: Augusztus röppent a zab augusztus messzi mezőkön a gyermek játszik a búzavirág-mosolyú aratókkal aki voltam a gyermek homloka mennybolt lába a rét jaj aki voltam most a szívem kő arcom a város játszhatok itt már nem lelem azt aki voltam a lengő zöldtüzű tájakon át aki villámlott falovacskán lobban az év rőt augusztus vas-szeptember s örök-álmos október nem ahogy rég szánka-november s betlehemes tünde karácsony a felnőtt homloka horgad gyermek-e még vagy már csak az álomi órák ébresztik szívében a kőfolyosóra a kongó messzi szobába suhant kis kölyköt akit ott keresek minden mosolyomban teste a testem mégis homloka menny bolt lába a rét s most arcom a város. Jelek a végtelenből
