Kelet-Magyarország, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
á oTeral kfti-st - M iwry a r orez ä G —vas arm apt MFUf.EKLg-r ͧífá äügüBüWi TT Szalontai József: Bencze József: Úl KÖNYV: Kenyérgyári éjszakák A mikor a hangosbemondóban egy vékony férfi hang felsorolta a nyerőket, Rokk nem nézett a tikettjeire, tudta, hogy vesztett. Némi nyugalmat erőltetett magára, s anélkül, hogy elköszönt volna az ismerős pénztárosnőtől, kisietett az ügetőről. A pályaudvar felé botorkálva megfeledkezett a hu- szonharmadik születésnapjáról, arra viszont emlékezett, hogy Margit várja a telefon- hívását. A telefonfülkébe lépve bizonytalanság és félelem kerítette hatalmába. Tudta, az abortusz után elveszti a lányt, mégis megdöbbent, amikor Margit nem szólította a nevén, mint máskor. Rokk a lehető legrövidebben akarta befejezni a beszélgetést. Elmondta, ezen az estén nem tudja elvinni a pénzt, mert vesztett. De kisegítő munkára jelentkezett a kenyérgyárba, és öt nap múlva együtt lesz az összeg. Ezentúl is szeretne vele találkozni. A lány azt válaszolta: gyűlöli az egész ügyet, majd a fiatalember egyetlen mentegetőzése közben letette a készüléket. Abban, hogy a lány méltatlannak tartotta őt a további beszélgetésre, saját gyönge- ségének bizonyítékát vélte, amit egyszer korábban már ki is fejtett neki Margit. Csavargó életformáját olyan gyengeségnek minősítette, amely azoknak az embereknek sajátja, akik inkább elviselik a szélsőséges életformájuk keltette reménytelenséget, mintsem, ha nehezen is, de fokról fokra küzdve biztosítsák emberibb életüket. Rokk ezen az éjszakán álmában jókora acélgolyóval birkózott, amelyen nem talált fogást és kínlódásai rendre eredménytelenek maradtak. A nap túlnyomó részét ágyban, és egy bisztróban töltötte. Egykori nőismerősét kereste fel, aki régen túlhaladt már a harmadik ikszen, de egy jó adag arcfestékkel még letagadhatott egy ikszet a kopott bisztró homályában. A pincérnő vacsorát adott a fiatalembernek, majd sört tett az asztalára. Talán mert hirtelen ivott, felkavarodott a gyomra. Közel volt 3 kijárat. Az utcára indult, hogy az esős tiszta levegő majd könnyít állapotán. Mikor visszaért a bisztró elé, lábai remegtek, és semmivel sem érezte magát jobban. Az ablakon keresztül a nő után kutatott, de nem látta sehol. Sietős léptekkel hagyta el a bisztró környék két, bár sejtette, hogy menekülésével ez a kapcsolat is lezárult. Hosszú gyalogutat kellett megtennie a bisztrótól a kenyérgyárig. Mire odaért, lyukacsos cipője teljesen átázott, ballonkabátjával együtt. A főpéknek feltűnt az új munkás hiányos öltözéke. — Előbb is elszánhattad volna magad — mondta a főpék. Rokk némán bólintott, az ilyen megjegyzésre jobb a hallgatás. Éjfél előtt fél órával úgy lépett a sütődébe, mintha ringbe lépett volna. Magán érezte a többiek tekintetét. Nem bíztak a fiatalember félmeztelen felsőtestének kidolgozatlan izmaiban. A mennyezet alatt surrogó ventillátorok arcába vágták a megnyitott kemence nyílásaiból felfelé áradó égető levegőt. A sütöde jobboldali falába építve kilenc keskeny ajtót pillantott meg, azután további kilencet a felső nyílások alatt. A nyílásokat záró vastag fekete ajtókon fehér krétajelzésekre figyelt fel, amelyek számára egyelőre ismeretlen rendszer szerint ismétlődtek, mint a versek ölelkező rímei. Csak ezután tudta meg pontosabban, hogy mire is vállalkozott. 46 pékkocsi kenyeret kell sütnie a leggyakorlottabb lesütővel, az ötven év körüli Bűvésszel. Egy pékkocsi 108 kenyeret jelent, és ezt a mennyiséget még át kell forgatni és megkenni N em félt a fizikai megterheléstől, csak a nehéz, fojtó melegtől, ami a kemencék közelében elérte a hatvan Celsiust. * — Nem irigyellek — fordult hozzá a Bűvész. Valaha sima arcán megsokszorozódtak a ráncok és a redők, amint elmosolyodott — Még a pékek is irtóznak ettől az üzemtől. De ha most elmenekülsz, utánad eresztek rengeteg vadított patkányt és megkukorékoltatlak! Amíg a vetők bevetették a tésztát, Rokk a Bűvész vezetésével ismerkedett a táblás kemencékkel. Amikor a kemencéből az egyik végén horogszerűen visszahajlitott vasrúddal a „macskával” kihúzzák a táblái vigyázni kell, nehogy megcsússzon a kerámiakövezeten, mert könnyen összeégeti az embert A táblák kerekekre szerelt vasbakokon mozogtak, a kövezetbe épített síneken. A lapát használatát — mondta a lesütő — ki kell tapasztalni, és csak annyit jegyzett meg; hogy most még ne igyekezzék olyan ütemben dolgozni, mint ő, hanem a biztonságra törekedjék. Rokkot már az első kör elején elöntötte a veríték. A másfél méternél is szélesebb vastáblára, amely kihúzva jól hallhatóan pattogott a hidegebb levegőn, mélyen rá kellett hajolni, mikor kenték a kenyereket, hogy elérjék a belső sorokat is. A negyedik kör lesütése után bal tenyerén három vízhólyagból kettő kiszakadl és nyílt sebeket dörzsölt a péklapát. Egy óvatlan pillanatban verejtékben fürdő dereka a táblához ért és a bőr két ujjnyi szélességben a tüzes vashoz ragadt. Miután visszatért a főpék irodájából ahol olajjal kenték be az égési sebéi megszédült, és egyensúlyát vesztve majdnem a kihúzott alsó táblára zuhant — Te jószágé... — kiáltott a Bűvész és a hűvös folyosóra segítette az áléit fiatalembert. A termoszából cukrozott íjteleg tejjel kínálta: — Igyál, különben a vadpatkányok kirágják a gyomrod! Rokk úgy érezte, egészteste ég, izmait láthatatlan ujjak markolják, mintha le akarnák szaggatni a csontjairól, de elhatározta, hogy nem adja, nem adhatja fel, Hajnalodott, amikor Pacsmag, a csoportvezető benézett az egyik kemencébe és elkiáltotta magát: — Hol vagy kék madár?! Kék madár? Pacsmag .éneklő kiáltásaira a többiek kórusban feleltek: — A Rózsadombon! — Hogy álltok? — kérdezte a főpék, akit a hangos „kék madarak” csaltak elő. Pacsmag magasba emelt nyitott ujjaival válaszolt, hogy már csak tíz kocsival van hátra™ A második hajnalon a cigarettaszünetben a pékek közrefogták az új embert, és sorra bemutatkoztak neki Az ötödik éjszaka végén Rokk felvette a pénzt. — Maradsz? — kérdezte a főpék. — Ha megfelelek... — válaszolta. — Jói belejöttél — mondta a főpék. R okk úgy gondolta, ha álmában újra felbukkan majd az acélgolyó, amellyel Öt nappal előbb tehetetlenül kínlódott, most már biztosan elbánik vele. Üj kenyér Kemencében tölgytüzön sült fehér, foszlós búzakenyér, egy morzsádban mennyi munka szívégető fáradság tér. Fehér belű, pufók élet, nem korpás és nem keserű, nem dohos és nem savanyú légmazsolás, puha bélű... Mennyi rész is illet engem? dolgoztam én féltve érte, arattam és tudom nehéz Napba nézni fel az égre! Kévét hánytam asztagokba, fát vágtam a sütéshez, arcomról sós verejték benne van az ízében. Vészi Endre: Nagyvárosi fák Egyszer csak belépnek a házak közé és állnak ott sebezhetőén lombjukon könnyű benzinpára törzsükön Íratlan írás ott állnak sosem mozdulatlan az akácok juharok ecetfák társaim a nagyvárosi anyakönyvben könnyű ernyők a füst esője alatt kiterjesztett ujjak áldatlan koponyánk fölött várakozó honpolgárok szegényházi öregek neklvadult' suháng-fiatalok a budai hegyek a Pilis a Mátra a Kárpátok idegzarított nyúlványai: ti vagytok a ml ősvadonunk ziláló tüdőnk zöld fal a falakon túl lebegő torony a torony fölött hajnalunkban éjszakánkban szobánk zugaiban klorofilderengós mindörökre! Darázs Endre: Pékek A pékek általában vakarcs emberkék. Hiába komáznak a tűzzel mégis. Már ifjan összemennek, mint rossz minőségű Felöltő, ami megázott. A legfinomabb péksüteményekkel ehetnék Degeszre magukat, de csak csipegetnek, Mint kedvenc rigóik, akiket a műhely Előtt kalácsmorzsa vár a hajnalok legkezdetén Mikor még csillagok is vannak. Ostrom verte várak Évente sok százezren keresik fel várainkat: vonzza a látogatókat a romantikus táj és a régi történelmi múltat idéző környezet. Hazánkban mintegy száznegyven várat tart nyilván a műemlék- védelem, de ezek jó része jelenleg rom. A különböző korszakokban létrehozott védelmi építmények zöme az ellenséges támadások következtében tönkrement, s a lakatlanná vált maradványokat az idő pusztította. Más részüket pedig, mivel a magyar szabadságharc „tűz- fészkei”-nek tekintették, az osztrák katonai erők romboltatták le. De más oka is volt a pusztulásnak. Kevesen tudják például, hogy a Bakony egyik legromantlkusabb táján fekvő Ceszneki vér — napjainkban rom —, a XVIII. század végén elhanyagoltan ugyan, de még állt. Elsősorban az a földrengés pusztította el, amely 1810 január 10-én, délután az egész környéket megrázta. Az 1820-ban villámcsapás nyomán keletkezett óriási tűz pedig véglegessé tette a pusztítást. A rombolások után is megmaradt várak, várromok becses műemlékeink, történelmünk tárgyi bizonyítékai Tanúi és őrzői katonai, harci cselekményeknek, jelentős történelmi eseményeknek. Magukon viselik a korabeli anyagi-szellemi igények jegyeit, képet adunk a korabeli technikáról és építészeti stílusról, s egyben tanúságot tesznek arról is, hogy népünk mivel járult hozzá az akkori technika fejlődéséhez és építészet gazdagításához. Ezekből az értékes műemlékekből harmincat mutat be a Corvina Kiadó gondozásában most megjelent „Ostrom- verte várak” című album. Neves fotóművészek — Balia Demeter, Gink Károly, Lőrinczy György és Sehop- per Tibor — kitűnő képei még azoknak is sok újat mondanak, akik turistaútjuk során már meglátogatták Magyarország legjelentősebb várait és várromjait. Bajor Nagy Ernő bevezető írása érdekes históriákat és anekdotákat idéz fel a kultúr- és művészettörténeti szempontból is értékes műemlékek távoli múltjából. Útmutató térképek és rajzok egészítik ki a kötetet (Corvina Kiadó, 1969.) Efua Theodora Sutherland: FORWWA* Elmondjam-e néktek, hogy Kyerefaso szüze, Foruwa, a Királyi Anya lánya olyan volt, mint a fiatal szarvas, oly kecses? Olyan volt ő, feltartott fejével, lágy tekintetű, csodálkozástól kerekre -tágult szemével. És könnyű volt a lépte, könnyed minden mozdulata Ruganyosán lépkedett az ösvényen, mint egy szarvas, amely elkóborolt a csordától s ilyenkor szemet gyönyörködtető látványt nyújtott. Senki sem haladt el mellette anélkül, hogy vissza ne fordította volna a fejét. A falubéliek azt mondták, hangja olyan, mint a bambuszlevelek alatt folydogáló patak csobogása; a mosolya néha olyan, mint a virágzó liliom, máskor meg olyan, mint a napkelte. A pillangók sosem kerülik el a virágokat, inkább köröt•Efua Theodora Sutherland ghanai írónő. Elbeszéléseit meseszerüvé teszik a bennük felhasznált afrikai népköltészeti eleinek, legendák. tök keringenek. Foruwa volt a falu virága. Elmondjam-e hát nektek, hogy a falu pillangói a férfiak megpróbáltak körötte keringeni folyton-folyvást kés resztezték az útját. Így szól Jtak róla a férfiak: az én feleségem lesz. De felkelt a nap és lenyugodott meginh ezüstösen fénylett a hold, majd elhalványodott, múltak a napok, Foruwa egyre kívánatosabb lett, mégsem lett senki felesége. Rámosolygott a pillangókra, könnyedén intett nekik üdvözletei aztán sietősen ment a dolgára. „Jó reggelt, Kweku Jó reggeli Kwesi Jó reggelt, Kodwo” — ám ez volt minden. így aztán azt mondták róla, miközben a szívük kalimpált érte: „Büszke! Foruwa büszke... és igen különös”. „íme, ott megy egy különös leány. Nemcsak afféle merev-nyakú- büszke, nemcsak afféle ke- belfeszítő-én-vagyok-asi egyetlen-lány-a-falubaiv büszke. Miféle büszkeség fe az övé”? Eljött az év vége, az ürmei pék ideje. Mert a gabona, az édesgyökér, s a kakaó betakarítása után aratási ünnepséget rendeztek. A falu férfias zajoktól, puskák zörejétől, szárnyaló kórusoktól volt hangos. Az új ösvényt törő szertartás véget ért Az Asafo-harcosok a Királyi Anya háza felé meneteltek. Kemény volt a tartásuk, kemény a léptük. Amikor kellett, rávetették magukat az ellenségre. De most nincs többé vérontás. Nincs több mennydörgő harci zaj. A Királyi Anya kertkapuja előtt izgatott tömeg várta őket „Csendesen, csendesen*' intette embereit az Asafok vezetője — „Íme itt jő a Királyi Anya”. „Terítsétek elébe gyenge hátrány bőréi..3 És ott állt a Királyi Anya előttük, szép volt. magas, s az emberek elcsendesedtek. „Mi jó hírt hoztok” — kérdezte lá©ran. „Poros homlokkal tértünk meg ösvénytörő útunkból, anyánk. Fáradl tövisszagat- ta lábbal jöttünk elébed. Jöttünk. hogy felajánljuk férfiasságunkat az új életnek.” A Királyi Anyát körülvették legyezőhordozói, s ott szorongtak mind az asszonyok. A harcosok pedig egyenként lába elé tették fegyverükéi s ekkor 6 meg- saólalt: „Gyertek szüzek, asszonyok, járjatok ünnepi táncot a férfiakkal, akik ezentúl az új életnek szentelik magukat*' Csak egyetlen lány akadt, aki nem táncolt. „Ugyan, Foruwa!” —- sürgette a Királyi Anya. — „Miért nem táncol»?” Foruwa szóra nyitotta ajkát, de csak ennyit mondott: „Anyáim, nem látom őt itt.” „Kit? Kit nem látsz itt?” „Azt, akivel az új életet kell építenünk. Nincs itt, anyám. E férfiak arca mind üres; semmi nincs rajta, semmi a világon.” „Mi lesz belőled, leányom?” „Aznap, amikor rátalálok anyám, szaladok hozzád, s véget vetek aggodalmaidnak.” „Dehál Foruwa, Foruwa — érvelt a Királyi Anya, noha szíve mélyén megértette a lányát —, öt éve már. hogy nővé avattunk. Barátnőd, Maanan férjhez ment Barátnőd, Esi férjhez ment. Mindkettőt véled együtt avatták, „Igen, anyám, ők férjhez mentek, s lám a szikra kihunyt a szemükből A férjük naphosszat pálmabort iszik a mangófák alatt, a bábokat tologatják 3 táblán, és talán már éppen új feleséget keresnek. Anyám, a férfi akiről én beszéltem, nincsen itt.” A beszélgetést bizonyára ki hallgatták, mert hamarosan mindenki tudta, mit beszélt Foruwa. Attól kezdve akadtak olyanok a faluban, akik elfordultak, ha Foruwa arra jött Elmondjam-e néktek, hogy eljött a nap, amikor Foruwa fürge lábakkal szaladt édesanyjához? Felrántotta a kertkaput és ott állt örömtől sugárzóan. Nyomában egy idegen lépkedett. Megálll keményen, mint egy oszlop. Foruwa így szólt a megles pett Királyi Anyához: „Anyám, íme itt van az a férfi.” A Királyi Anya merengő pillantást vetett a lábát ke* ményen megvető, szálas idegenre és azt mondta: „A bölcsesség fényét hordod arcodon, fiam. Üdvözöllek és szívesen látlak. Dehát ki vagy te, fiam?” „Munkás vagyok — felelt az idegen. — A két kezem minden gazdagságom, csupán
