Kelet-Magyarország, 1969. július (26. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-13 / 160. szám
fim lmus ti. KELET-MAÖY ARORSZÄO 3 oldal A Tanárképző Főiskola makettje előtt. Kovács József igazgató mutatja: hamarosan megépül az oktatási főépület. szerencséjükre — hogy a kávéháziakban vitatkozzanak az elidegenedésről. Munkájuk sok van, annak áz értelme Világos, és mind több. Annái nagyobb dolgot pedig senki nem csinálhat, hogy alkot Ez pedig ma már nemcsak a művészek és a tudósok kiváltsága. Azt is hadd mondjam el: a futballhoz nemigen értek, de azt mondják, hogy a szélekén vezetett labdákkal könnyebb eredményt elérni. Jelképes ez, gondolom, az or szág földrajzi szélén is így van, fgylesz még inkább. Ehhez nekünk, a központi szer veknek is jóval többet kell segítenünk. Itt előttünk változik meg egy nép életformája. És ebben valóban van romantika. Vajon nem romantikus, hogy például a Nyíregyházi Konl zervgyárba bekerült asszony* nak hogyan formálódik át as élete? Vagy hogy százezer ember látogatja évente a nyírbátori múzeumot? Móricz Zsigmond ilyen intézményekről és emberekről csak álmodott. Ennek a megyének már sok van és mind több lesz belőlük, ebben biz- tos vagyok — fejezte be nyilatkozatát Aczél György élv-* társ. A Nyíregyházi Konzervgyár fejlesztési elképzeléseiről tájékoztatták az üzemben * KB titkárát a megye és a gyár vezetői. Aczél György megyénkben A Központi Bizottság titkára nyilatkozott a Kelet-Magyarországnak Szerdán délelőtt az Akadémián tartott előadást, este pedig már Nyíregyházán válaszolt a hozzá intézett kérdésekre Aczél György elvtárs, a párt Központi Bizottságának titkára. A teremben, ahol erre a találkozóra sor került, elsősor- ban tudománnyal és népműveléssel foglalkozók ültek, ezért kérdéseik is e témakörből születtek főképp. így esett szó a készülő egyetemi-főiskolai reformról. Itt beszélt arról Aczél György, hogy nagyon időszerű ez a reform több ok miatt is Azért, mert ifjúságunknak ezekben az intézményekben olyan képzést kell adni, amely jó alap. amelyre később bármikor ráépíthető egy további kultúra. Vagyis ne lezárt tudományt adjunk, ha- nem élőt, továbbfejlesztheiőt, amelynek birtokában a diplomát szerzett fiatal megtanulta, hogy kutasson, foglalkozzon tudományos feladatok megoldásával is. Azután egy nagyon égető kérdés: a munkás-paraszt származású gyerekek tanulása. Erről hangzott el, hogy még ma is jelentős hátránynyal indul a többiekkel szemben a fizikai dolgozók gyereke. Hogy ez megszűnjön, erre nem elég jó határozatokat hozni, ezért nagyon ko- moly társadalmi összefogás kell. Eddig ezekért a gyerekekért csak keveset tettünk. Mozgósítanunk kell ér- tűk az erőket. És ismerjük el, hogy akik velük törődnek, nagyon "nagy és hasznos munkát végeznek. Elismernünk ezt a munkájukat — annyit jelent, mint hozzásegíteni őket ahhoz, hogy értelmét lássák igyekezetüknek. Amikor a népműveléssel kapcsolatos egyik kérdésre válaszolt a KB titkára, azzal kezdte: hovatovább nagyon komoly gond a szabad idő eltöltése. Kell az értelmes élet. A népművelők jelentősége nagymértékben megnőtt, de a képzésük elmaradt. Sokszor csak a máshonnan kiszorultak mennek népművelőnek, s nem azok, akik erre hivatást éreznek. Mit kell tenni a népművelőnek? Megláttatni az emberekkel, hogyan lehet helyesen élni. Hogy az anyagi jólét önmagában nem jelentheti az élet célját. Néha egy Trabantból többet lehet látni, mint egy Chevroletből, ha az ember nem csak néz, hanem lát is. A kultúra egy nagy versenypálya, tág a lehetősége. Művelődéspolitikai elveink jók, de a gyakorlat még sokszor nem. Egy másik kérdéssel kapcsolatban született meg a megállapítás, hogy Magyar- országon ma sokszor és sokaknál nyert ügyük van bi- zonyos típusú műveknek. Az unalmas „mű” nem egyszer fél siker. Növekszik az értéktelen értéke. Műveltségi választottá vált bizonyos körökben, hogy valakinek tét- szik-e, vagy nem egy-egy divatirányzat az irodalomban, a film- és képzőművészetben. Kezd elharapózni kulturális életünkben egy farizeussá^, amellyel még felelős emberek is jó arcot vágnak az ér féktelen megjelenéshez. Népművelésünk egyik nagyon fontos feladata ma: mozgósítani az értékek mellett. Meg kell válaszolnunk sok problémát, amivel még adósak vagyunk. Világnézetünket nemcsak az ünnepeken kell tudnunk hangsúlyozni, hanem a hétköznapokon — alkalmazni. Egy kérdés szóba hozta az irodalom felelősségét. Erre született meg Aczél elvtárs válasza: „Az írónak sem lehet a kibic szerepét játszani. Aki egyszer orvosi kést vesz a kezébe és operál, vagy aki tollat és ír, nagy felelősséget vállalt. Az fró kezében hata lom van. Ezzel nem szabad visszaélni, ezt nem lehet lát szatsikerekre elfecsérelnie. Ügy kell dolgoznia, hogy munkáját számon is kérhetik. Ma az ország irodalmában erősen ott vannak a szabolcsiak. Meg lehetünk velük elégedve, bár egyesekkel jobb kontaktust kell teremtenünk. Ezt azonban kizárólag elvi alapon lehet. Azon az alapon, hogy egyet akarunk, egyformák a szándékaink. Ezen az alapon lehet veszekedni, s jóba lenni is, De csak ezen! Az semmiképpen nem használ, s nem is igaz, ha olcsó népszerűségért ebben a megyében keressük a szicíliai romantikát. A csütörtök programja korán kezdődött és nagyon szoros volt. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolát — bár még nem járt erre a vendég — ismerősként köszöntötte, hiszen ott volt az elhatározásnál. Azóta hét év télt el, s megépülőben az iskolává-' ros. Meglátogatta a kollégium klubját, benézett néhány szobába, s azt mondta, hogy ezt bizony megirigyelné az Eötvös kollégium. . . A konzervgyárban a szociális létesítményekhez gratulált, s a termelési, gyártási kultúrával is- merkedett. A nyírbátori múzeumban is ismerősre akadt: a Báthori család reneszánsz padsorára, amelynek másik része a Nemzeti Múzeumé. Hosszasan időzött ebben az intézményben, s végül ezt. a Váci Mihállyal szerkesztett szöveget írta a vendégkönyvbe: „Nagy öröm látni, hogy Szabolcs történelmi emlékeit ilyen gazdag anyaggal, tudatos rendszerezésben mutatja be ez a múzeum. A hagyományok megbecsülése nélkül nem újulhat meg a kultúra. ..” S még meleg szavakkal szólt az alapítók, támogatók érdemeiről. Balkány- ban, az állami gazdaságban azt kérdezte, mennyi a kultu- ralis és szociális alap, s mire költik? Jólesően nyugtázta, hogy nem rossz helyre. Olyan környezetben étkeznek például a dolgozók, amilyen rit- ka az országban. Sok mindent meglátogatott még Aczél elv társ. A nyíregyházi színházat, a gyönyörű környezetű szabadtérit. A város új üzemeivel, lakótelepeivel is megismerkedett. Tiszalök, az erőmű és mind kulturáltabb környezete, a Tisza-part volt mostani látó- gatásának utolsó állomása. Munkatársunk ezt követően kérte meg Aczél György elvtársat, foglalja össze rövi- den útja tapasztalatait. A Központi Bizottság titkára a következőkben válaszolt: — Először is hadd mondjam el: számomra megtiszteltetés, hogy meghívtak a megyébe. Tizennégy esztendővel ezelőtt jártam itt. Azóta nagyon nagy a változás. A gyárakban, az utcákon, s mindenütt. Jól dolgoznak, életrevalóak az emberek. Rengeteg a lelkes tenniaka rás, az olyan, aki szereti ezt a népet, az ügyet. Ügy gondolom, hogy itt kicsit talán nehezebb a feltétel a küzdelemhez a jobb életért. Nem kell mesterséges akadályokat gördíteni, mert még természetes nehéz ségek vannak. És ezért itt jobban esik a simogatás, de a rúgások is jobban fájnak. Azt hiszem, az itteni embereknek nem az a gondjuk — A nyíregyházi Krúdy Gyula szabadtéri színpad szép virágaiból egy csokor piros tulipánnal kedveskedtek Aczél elv társnak. A Móricz Zsigmond színház bejáratánál
