Kelet-Magyarország, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-14 / 108. szám
fíé9 május 14.. RELCT-MAGYASÖHS5Ä6 i. oldal dg—i-i Jogos önvédelem záró ok: akár hivatásos, akár INem vonz az idénymunka ? Szezon előtt a konzervgyárban A napokban közreadott hivatalos adatok szerint tavaly nálunk óránként négy közlekedési baleset történt, naponta ketten meghaltak a közutakon és minden hatodik balesetnél közrejátszott az ittasság. Arról persze nincs kimutatás: hány ezren úsztak meg véletlenül a végzetes szerencsétlenséget, noha a közelükben ittas vezető markolta a volánt. Mert nem az a véletlen, ha az ittas vezető gázol; az a véletlen, ha nem gázol. A KRESZ szigorú, a rendőrség szondáz, az ittasság súlyosbító körülmény a bíróság előtt, a járművezetők ezrei pedig rendszeresen iddogál- nak. Az országúti csárdák elölt tucatnyi jármű. A sörben és a szörpben konyak, pálinka, rum. A minap az egyik csárda előtt egy Warszawa ittas vezetője még arra sem volt képes, hogy szabályosan visszahajtson az országúira: nekiment egy Trabantnak. A napokban bíróság elé állítottak egy hivatásos gépkocsivezetőt, aki már számtalanszor bizonyságát adta annak, hogy híján van a minimális erkölcsi érzéknek. Gyakran lerészegedett, ilyenkor az élő fába is belekö. tött. Felaprította lakásuk berendezését, doronggal támadt a rendőrökre és így tovább. Most egy évre elítélték ugyan, de hogy a gátlástalan iszá_ kossága kizáró ok volna a gépjárművezetésben, az nem vetődött fel. Magyarországon 1 millió jogosítvány lapul a zsebekben. Egy-két pohár nem számít. Hányán vélekednek így az ivászat szabadságáról? Nem tudni. De akik így vélekednek, azoknak a zsebében felesleges a jogosítvány. Akiket nem riaszt vissza sem a katasztrófák képe, sem a büntetés, sem az érvelés, sürgősen adják át a volánt. Süket ember nem mehet éjjeliőrnek, vak idegenvezetőnek, félkarú légtornásznak, néma dalénekesnek, tériszonyban szenvedő toronyőrnek, vértől iszonyodó orvosnak. Teljeseri normális és elfogadott, hogy sok foglalkozásnál vannak eleve kizáró okok; egyszerűen azért, mert van, aki arra a bizonyos foglalkozásra nem alkalmas. A gépjárművezetői foglalkozásnál az iszákosság a kipassziózo vezetőről van szó. Megérthetjük és elfogadhatjuk, hogy valaki ragaszkodik a mindennapi poharazgatás jogához. Semmi akadálya. De akkor adja vissza a jogosítványát! Megértik ezt vagy nem értik meg az érintettek, a társadalomnak, jbgos és indokolt önvédelem címén, ezt az elvet érvényre kellene végre juttatnia. Akit télen csak az alkohol tud felfűteni, nyáron lehűteni, naponta két- szer-háromszor felüditeni, az nézzen más mesterség után. A többiek nem kötelezhetők arra, hogy folyton farkasszemet nézzenek az életveszéllyel. Van, akinél a beszeszelés csak alkalmi kisiklás. Hogy ez sem tűrhető el, ezt a büntetés mértékével kellene ha tározottabban kifejezni. Sok országban az ittas vezetés minimális bírsága: egyhavi jövedelem. Ez igazságos és mindenkit meggondolásra késztet. Ismétlődő esetekben pedig sok helyütt kérlelhetetlenül bevonják a jogosítványt, mert az ivás: kizáró ok. Nincs más megoldás. H. J. Munkásokat keres a konzervgyár. Néhány hét és kezdődik a főszezon. Ilyenkor a dolgozók létszámát megkétszerezik. Lehetnek-e munkaerő-problémái a konzervgyárnak? 1200 helyett 350 — Tulajdonképpen mi állandó „félelemben” élünk. Ez konzervipari sajátosság — mondja bevezetőül Bajdik András, üzemgazdasági osztályvezető. Nemcsak a munkaerő, hanem az időjárás is az okozója ennek. Ha jó az idő, sok a termés, és a nagy tömegű nyersanyag feldolgozása okoz gondot. Ha kedvezőtlen az időjárás — mint most is — kevés a termés vagy rossz minőségű. — Mégis azt kell mondanom, az idén annyit fogunk termelni, amennyi munkaerőnk lesz — folytatja. 2000 fizikai dolgozót foglalkoztatunk állandó jelleggel. A főszezonban három , és fél ezret. A felvételi előjegyzéseket áprilisban megkezdtük. Eddig háromszázötvenen jelentkeztek, tavaly ilyenkor viszont már ezerkétszázan. Különösen itt Nyíregyházán lesz nehéz dolgunk. Főként az erősebb fizikai munkára, a férfi munkáskézben van hiányunk. Porcsalmán 500, a tiszasze- derkényi új feldolgozótelepen 300—350 embernek ad munkát a Nyíregyházi Konzervgyár a szezonban. Ezeken a telepeken már biztosítottnak látszik a szükséges létszám. Hasonlóképpen a tisztítótelepeken is. A múlt évben már dolgoztak Tisza- dadán, s az idén egy újabb: Mátészalkán. Az üzemgazdasági osztály vezetőjének asztalán ott fekszik a tiszadadai asszonyok levele, amelyben kérik, tegyék lehetővé számukra, hogy ebben az évben is hozzájussanak a plusz keresethez. A tisztítótelepek csúcsidőben 4—6 hetes munkaalkalmat nyújtanak, főként nőknek. Egy-egy telepen 150 —250 nő dolgozhat, s ezzel is tehermentesítik a központi üzemet. [{ejtett tartalékok A jelentkező gondok ellenére a Konzervgyár vezetői bizakodóak. — Valóságos társadalmi összefogás bontakozott ki, hogy szezonban ne legyen nagyobb baj a folyamatos termeléssel. Elsősorban itt a gyárban jó a szellem. A kollektív szerződés készítésekor a dolgozók leszavazták azt a javaslatot, hogy ne legyen kötelező a vasárnapi munka. Azt mondták, csak rendeljük el, ha szükség van rá, a vasárnapi műszakot! Ne okozzon ez veszteséget. Az 5-ös számú AKÖV gépkocsivezetői vállalták a rakodást és az ezzel kapcsolatos adminisztrációt is. Ez számukra hatvan plusz létszámot jelent, de jól járnak a gépkocsivezetők is, mert havonta 1500—2000 forinttal lesz több a keresetük. Pártós KISZ-szervezetünknek jó kapcsolata van az egyik honvédségi alakulattal. Onnan is jött az értesítés: jönnek segíteni, ha kell. Ezenkívül közismert a középiskolákkal való eredményes együttműködésünk. Sok diák dolgozik nálunk nyáron, a szünetben, s közülük nem egy 8—10 forintos órabért ért el. Ezeknek a fiataloknak — a Kölcsey Gimnázium diákjai —, vásároltunk éppen most ezer forint értékben ajándékkönyveket. Sok segítséget kapunk az egészségügyi intézmények dolgozóitól. Ismeretes, hogy a felvételt nálünk alapos orvosi vizsgálat előzi meg. S ez, így szezon előtt nem kis terhet jelent az egészségügyieknek. Amit a gyár nyújt Mindezeken felül persze szükséges a rendelkezésre álló létszám, a munka gondos és folyamatos szervezése. Ezt állandóan vizsgálják, hogy feltárják azokat a rejtett tartalékokat, amelyek ,',házon belül” adottak a termelékenység fokozására. Ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye az is, hogy a 44 órás munkahét bevezetése után a munkások fizetése nem csökkent, sőt 22 százalékkal nőtt. S ha ehhez hozzátesszük, hogy télen negyven órás .a munkahét, mert szezonban szükség van a 48 órára, talán nem is meglepő, hogy a konzerviparban Nyíregyházán volt a legmagasabb a béremelkedés. így, ha ezt a szintet a munkaszervezésben, az intenzitásban is tartani tudják, a tavalyi 1640 forintos átlagkeresettel szemben 1800—1900 forintot kereshet egy-egy betanított dolgozó a szezonban. Többségükben nő, hiszen a gyár dolgozóinak 70 százaléka asszony és lány. Mint élelmiszeripari üzemnél fokozottabb az igény a dolgozók megfelelő tisztálkodására, a munkaruhák rend- bentartására. — Gyárunk már úgy épült, hogy az öltözők, zuhanyozók a legmagasabb létszámot is zsúfoltságmentesen tudják befogadni. Minden dolgozónknak adunk védőruhát, s ezek tisztításáról, javításáról gondoskodunk. 1200 személyes üzemi konyhánk van, ahol elismerten jól főznek. Reggelit és vacsorát is készítünk, ha a munkások ezt kérik. Porcsalmán, Tiszaszederkényben is öltözőt, zuhanyozót és külön étkezőt építtettünk. Tehát ilyen vonatkozásban most nincsenek gondjaink. De az üzemgazdasági osztályvezető szavaiból kicsendült: remélik, megtelnek az öltözők munkásokkal a konzervipari szezonra. Több százan vannak, akik évről evre visszatérnek ebbe a gyárba, mert megszokták, megszerették légkörét, kollektíváját. Kádár Edit A népi ellenőrzés vizsgálta meg a fehérgyarmati járás tsz-ei egy részében és az állami gazdaságban a gépi ellátottság és hasznosítása helyzetét. Kiderült, hogy míg a tsz- eknél 118,8 hold az egy traktoregységre jutó átlag termőterület, az állami gazdaságnál1 csupán 37 hold. A tsz. ekben csúcs munkáknál, a gé Msítettség eddig nem igen elégítette ki az igényt, több napos eltolódások keletkeztek a munkák végzésében. Különösen éreztette ez hatását az őszi betakarításnál, szállításoknál. A tsz-ekben az állattenyésztés gépesítettsége — az állami gazdasághoz képest — ugyancsak alacsony színvonalon áll. Az erőgépek kellő színtű selejtezésétől vonakodtak a tsz-ekben. Inkább költségrá& fordítással is erőltették a javításokat. Ez persze ideig- óráig hozott látszateredményt. S az üzemképes gépek jó kihasználását akadályozta — ami jelenleg is megtalálható —, hogy kellő számú ■traktoros hiányában a legszükségesebb időszakokban sem vezethettek be rendszeres kétmüszakos üzemelte, test. Több helyen pedig kel lő műhelytér és berendezés hiányában nem megoldott traktorosok téli foglalkozt? tása. Növelte a tsz-ekben a javítási költségeket, hogv sok esetben o már elodázhatatlan főjavítás helyett is csak részleges javításokat végeztek. S a több költség annál is inkább terhelő volt, miveí ez idő szerint a régi típusú gépek vannak még többségben. Ami az alkatrész beszerzését illeti, általában javulás tapasztalható. Gyakori hiánycikk azonban a világító- berendezésekhez szükséges huzalok, izzók és kapcsolóberendezések. Filléres áruk hiánya miatt számos gépet kell a tsz-eknek távol tartaniuk a közúti forgalomtól. Pedig a területen különösen nagy jelentősége van a mezőgazda- sági gépek közúti forgalmának, mivel a járásban csak néhány községnek van vas- ‘ útallomása, több 30—50 kilométer távolságról éri el. A gépbeszerzés és gépjavítás ártámogatása mind kedvezőbb hálást mutat. Egyre több tsz határozza el új, korszerűbb erő- és munkagépek beszerzését. Ennek meg. felelően igyekszenek felhasználni amortizációs alapjukat. Sőt a munkagépek vételét különösebben szorgalmazzák. Előté/be került az az irányzat, hogy teljesen gépesítsék a tsz-ek a kalászosok betakarítását, beleértve a szalma bálázást is. Növekvő igényt mutat a szálastakarmányok betakarításának gépesítése. Erősödik az állattenyésztés gépesítésének szándéka: siló zók, darálók, fejögépek, ser. tés_ és egyéb önetető berendezések vásárlása. Az állami támogatás és a saját amortizációs alap lehetősége ösztönzőleg hat a tsz- ek általánosabb és korszerűbb gépesítettségére. Az a törekvésük, hogy mielőbb elérjék vagy kedvezően megközelítsék az állami gazdaság színvonalát. (ab) M. Cservinszkij: (@úcsú a pályaudvaron — Itt az ötös kocsi. Látja, Másenyka, épp a legjobbkor érkeztünk. — Hány perc van még az indulásig, Szerjózsa? — Héttő. — .laj, hát akkor már be is szállók. Viszontlátásra! — Nyugalom, Másenyka! Még tömérdek időnk van. Hadd. nézzek még egyszer a szemébe. — Tehát ír majd nekkm? — Naponta. Naponta két- s.sr! És maga ír? — Hogyne írnék! Mennyi az idő? — Még van egy teljes percünk. — Egy perc!... Ö... hát a viszontlátásra, Szerjózsa. — Drága... drágám... Gondol majd rám? — Induláááás ! — Most már igazán beszállok. Pedig annyi mindent szerettem volna még mondani! — Én is. — De nagyon hosszú levelet írjon ám, •Szerjózsa! — Maga meg ne felejtsen el táviratozni, ha megérkezik. — Persze, hogy távirato- zok... Milyen jó, hogy most késik a vonat. Tovább áll, hogy mi néhány percig még együtt lehessünk. — Mit is akartam mondani... Megvan a jegye, Másenyka? — Itt van a retikülöm- ben... Idő?... — öt perc múlhatott el a menetrend szerinti indítás óta. — Adja át majd mindenkinek az üdvözletemet: Óljának, Vászjának, Zinának, meg a többieknek. De cl ne felejtse! — Hát már hogy felejteném el... — Valamit még meg akartam kérdezni... De mit?... Ja, igen! Mennyi az idő? — Tíz perccel múlt hét, s már régen el kellett volna indulnia a vonatnak. — Hűvös van itt, Szerjózsa. — Be akar szállni? — Dehogy akarok... — No, fütyül már a mozdony... Pedig de sok mindent szerettem volna még mondani!... Érdekes, Másenyka, még mindig tilost jelez a szemafor. "í— Hallatlan!... Pedig mennyire siettem!... Alig volt időm csomagolni. — Szép kis közlekedés, nem mondom!... ' — Ha dolga van, akkor csak menjen, Szerjózsa. — Ugyan... Persze külföldön a vasút kártérítést fizet az utasoknak, ha csupán egy percet is késik a vonat. — Csak nem azt akarja maga is, hogy megtérítsék a kárát? — Ez nem volt szép magától, Másenyka. — Akkor mondjon maga valami szebbet. — Ahhoz jó hangulat kellene. — Tehát elrontottam a hangulatát? — Másenyka, hiszen én nem magáról beszélek, hanem a közlekedésről!... — No, igen, de tudom én jól, mire érti. — Nem ért maga semmit! — Ezzel azt akarta tudtomra adni, hogy buta vagyok? — Mondtam én ilyesmit? — Nem mondta, az igaz, de gondolta! — Nem is tudtam, hogy ért a gondolatolvasáshoz is! — Szemtelen! — Én vagyok szemtelen?! Az egész napot elvesztegettem maga miatt. Végighurcoltam a városon az átkozottul nehéz bőröndjeit, és még én vagyok szemtelen! — Igenis, hogy szemtelen! Jaj, végre csakhogy indulunk! Hallani se akarok többé magáról!... Fordította: Krecsmáry László Á mi kis városunk |£ícsit el kell utazni, vagy vendégeket kalauzolni, hogy újra és újra felfedezzük Nyíregyházát. Valljuk be: sokat szidjuk. Városiasabbnak, szebbnek, tisztábbnak szeretnénk látni. Amikor az utca porát nyeljük, vagy a szemetet kerülgetjük a járdán, úttesten, ha megbotlunk a felszedett kövezetben, ha késik a villamos, vagy nem kapunk kenyeret a boltokban. Néha elképzeljük a valójában nem létező „steril” várost, ahol minden, de minden más. „Áldjuk” magunkat, hogy éppen ebben a porfészekben bírtunk legyökerezni. Aztán megy minden tovább. Szakértőként mustráljuk a foghíjas telkeket, ki-ki elképzelése szerint benépesíti a várost modern házakkal. Szempillantás alatt elsöpri a hepehupás utcákat, zugokat, és mint egy műhajat — lefejti a régi házak nádfedeleit. Szidjuk a várost, mert szeretjük. Mert nem közömbös: hol és hogyan élünk. De egészen másak vagyunk, mikor idegennel sétálunk a város utcáin. Ekkor a nyíregyházi polgár is valósabb szemüveget tesz fel. Amit a morgó „bennszülött” a napi rohanás közben nem vesz észre, felfedezi az idegenvezetőnek felcsapott patrióta. Úgy mutatja be a város becses szobrait, mintha tulajdon kezével mintázta volna őket. Vagy ő rakta volna a dohánygyár vasbeton falait, egészen az ötödik emeletig. Az almatárolóról, a gumigyárról, a konzervgyárról — természetes többesszámban beszél. Nem hálátlan dolog fiatal városunkban idegen- vezetőnek lenni. Nemcsak az új városnegyedekben. Hangulatukkal fogják meg az idegent a régi utcák is. Egyik rokonom 25-ben járt Nyíregyházán, a másik a harmincas évek végén az egykori huszárlaktanya „lakója” volt. Vasárnap sétára indultunk... Ezerszer elmentem már mellettük; — Nyírvíz, Takarékpalota, Luther-ház, megyeház, a Sóstói út, macskaköves és bitumenes utcák, kanyargó zugok. Mennyire más volt most! Nem mondtam a vendégeknek — közhelyeknek, póznak tűnt volna a vallomás: ime ez az én városom, ahol élek. Nem szülőföldem, mégis az enyém. Nem alávalóbb, mint más városok. Még, ha a megszokás, a napi szürkeség el is takarja előlünk. Csak sokszor nincs időnk, vagy nem jut eszünkbe jobban az arcába, a szemébe nézni. Ez jutott eszembe a vasárnapi sétán. Nem szántam vallomásnak. Elmondtam, mert el kellett mondani. Páll Géza Agy ÍSEtí-vizss,álat tapasztalatából Kicsiny és elavult géppark a fehérgyarmati járás tsz-eiben
