Kelet-Magyarország, 1969. március (26. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-16 / 63. szám
W69 március ?*, KFtrr MAOYARORS7AG -VASÄRVAPT MET T fl*KT 7? T eMal Tanulmánykötetek a Tanácsköztársaság éytordulójára Rákos Sándor: Naplótöredék HALLAMA ERZSÉBET: Macskaköves utca Több éves kutatómunka eredményeként a közeljövőben több munkásmozgalomtörténeti kiadvány készül el, illetve jelenik meg az MSZMP KB Párttörténi Intézetének gondozásában. A kiadványok sorában jelentős helyet foglalnak el azok a munkák, amelyek a Tanács- köztársaság kikiáltásának félévszázados évfordulója alkalmából látnak napvilágot. „A Magyar Tanácsköztár. saság története" címmel közreadják Hajdú Tibor könyvét, amely az első magyar proletárállam történetének eddigi legnagyobb szabású feldolgozása. Az Akadémiai Kiadó jelenteti meg a közeljövőben az „Ausztria és a Magyar Tanácsköztársaság" című monográfiát, s ugyancsak ennél a kiadónál van már az 1919—1921 közötti magvar—csehszlovák kapcso_ latok feldolgozott története. A Táncsics Kiadónál jelenik meg az a nagyszabású mű, amely a Tanácsköztársaság szociálpolitikáját ismerteti. A Magyar Tanácsköztársaság évfordulójának szentelik az intézet folyóiratának, a Párttörténeti Közleményeknek következő számát is, s ebben egyebek között a Tanácsköztársaság nemzetiségi politikájáról jelentetnek meg tanulmányt. Az intézet történészei háromnapos tudományos ülésszakot készítenek elő: hazai és meghívott külföldi vendégek részvételével megvitatják a Tanácsköztársaság legfontosabb elvi és történeti kérdéseit Rigók szavára ébredek, suhogó záporokban ázom. Homlokomon kel föl a nap, lobog három cserép virágom. Vihar ha jön, esöszagú szél ujja koccan az ablakdeszkán, hördül a mennydörgés a kertben, akár a megsebzett oroszlán. Ha meg hirtelen kiderül, súlyosan hajlik meg az ággal a gyantás csönd s már újra harsan a sebezhetetlen madárdal. Hegyi magányom réstelen s mégis szellős, mint az ég sátra: csak mosolygásom hunyorog felhőközeiből a világra. Baranyi Ferenc: Dunáról fúj c szél Nem kérheted az óceáni széltől hogy kun parasztok homlokát legyezze - itt a Dunáról fúj a szél. Vizéről siet a hűs az izzadt emberekre. Lehetsz világfi könnyed-franciásan, vagy angolmód közömbös is lehetsz itt, csak tedd a dolgod sitt tegyed. A vállon marék hazánk világnyi súlya fekszik. Itt szabja napjaid parányi tettét — hol hittel, hol meg erővel az észben — a milliókra osztott hősiesség, még akkor is. ha régen észrevétlen. A világ ránktekintve arra számít, hogy vállalunk gondjából egy hazányit. TATÁRJÁRÁS — DOMBORMŰVÖN. A híres népművész, a 71 éves Kiss Ernő befejezte legújabb munkáját, a Tatárjárás című domborművet. Képünkön az alkotó a 110x70 centiméteres 70 alakos kompozícióval. (mti foto — Hacias János felv.) XT abátujjával dörzsölni kezdte az ablaküveget, de sehogysem akart lejönni a piszok. Ráköpött egy kicsit, úgy dörzsölte tovább. Lassan kerek folt támadt a szürke üvegen, szinte világított, mint a fény felé tartott fazékon a lyuk. özvegy Balog Imre kinézett a fényes kerek lyukon a világba. Ugyanazokat a macskaköveket látta, amiket évtizedek óta. Szemben ugyanazt a máladozó szürke házfalat. Azt a sűrű téli szürkeséget, amit idebent a szobában is érzett, az elhagyott tűzhelytől egészen a poros ablakig. És még beljebb, a fejében, a szívében... Délelőtt volt, a legrosszabb szaka a napnak. Hosszú. Rettentően hosszú. A vén vekkeróra asztmás ketyegése, semmi más. Balog Imre roskadtan állt az ablaknál Nyakszírtje remegett. Bíztatta magát. „Ne légy ostoba... Hallottál az öreg Máj erről, aki megháborodott az egyedüllétbe. Van teneked fiad is, családod. Hébe-hóba levél is jön, megjön az a levél, ha előbb nem is, Irrvre-napra bizonyosan... mindig a lábadon álltái, mindig... A Majer az más volt.. IV ézte a macskaköveket ^ és egy mondat csengett a fülébe: „Minek él az ilyen ’. Egyáltalán nem emlékezett rá, milyen volt az az ember, aki ezt mondta. Talán nem is nézett akkor az arcába. De a mondat, úgy csengett át a magányos hónapok sűrű pókhálófonadékán, mintha e pillanatban mondaná valaki, itt, a szobában. A sarkon egy fiú és egy lány tűnt fel. özvegy Balog Imre közelebb hajolt az üveghez. A lány derék, barna teremtés volt, hosszú haja göndörség nélkül, súlyosan esett a vállára. Hosszúszárú csizmát viselt és igen rövid, prémmel díszített kabátkát. — Hogy nem fázik a... — gondolta Balog Imre, félig agodalmasan, félig a régmúltból felderengő kajánság- gal. A fiú is igen fiatal volt, jóvágású legényke, kabátja a hideg ellenére, hetykén zsebredugott karja mögött fityegett. Járt a csípős téli szél is, a fiú kabátja meg- meglebbent Az öreg kíváncsian nézte őket Szerelmesek ezek vagy nem szerelmesek? És a lány... ez a derék, magas .teremtés, tud-e kenyeret sütni? Ahogy a párt nézte, az anyja kerek piros arca rémlett föl vala- honnét a nagyon-nagyon messzi múltból. Orrában egy szemernyi ideig tán még a kemencéből előbújó friss kenyerek illatát is érezte. Nem. hát ez a lány nem tudhat kenyeret sütni, szontyolodott el az öreg, de ez a szép szál legény is biztosan csak valami irodakukac. A fiú meg a lány épp ő előtte álltak meg, láthatóan tanakodtak, a lány, hosszúszárú csizmája sarkán, játékosan körbeíorgott, a fiú utánanyult, de a lány nem esett el, hanem csak nevetett. Aztán kisétáltak az öreg látóköréből. Űjra az üres macskaköves utca szürkéllett előtte. Az öreg érezte, hogy ez a kis fényes kerek folt furcsa kapcsolatot teremtett ma közte meg a kinti világ között Nemcsak ő lát ki ezen át a világra, hanem a világ is bekukucskál a lyukon, és itt, ebben a félhomályos szobában. .. T^rős kopogás az ajtón. Összeszorult a torka. Ugyan ki lehet? A postás, még három hétig nem jön. Amíg az ajtóig ért, már meg is találta a magyarázatot. Eltévesztették a számot és Kis- jakabékat keresik. Az ajtóban a fiú állt, a zsebrerakott kezű. Arcán friss borotváltság és rosszul titkolt kedvetlenség: — Balog Imrét keresem — mondta gyanakodva. — Milyen ügyben? — kérdezte az öreg, és átfutott az agyán, hogy talán el akarják venni a nyugdíját. — A gyárból — mondta a fiú, a kötelességteljesítők száraz hangján. Az öreg most ijedt meg igazán. A gyárból, azt mondja ez a tejfelesképű. Mi köze neki a gyárhoz? Tíz éve tán, hogy feléje se nézett. Mikor először érezte, hogy láb alatt van, nem ment többé. — Maga ott dolgozik? — nézett a fiúra, és egyszeriben valahogy képtelenségnek érezte az egészet. Felrémlett előtte az élete. A hajnalok, amikor rekedt berregéssel megszólal feje fölött a vekker. Kiugrik a csikós, átned- vesült dunyha alól, de hirtelen egy mozdulattal, még félállomban, ahogy katonáéknál megszokta. Magára löttyenti a jéghideg vizet, sokat a tarkóra, attól észhezjön az ember. Felesége, Piroska már ott topog körülötte földigérő barket hálóingében, becsomagolja az egymásra borított kenyérszeleteket, előbb szalvétába, aztán vastag újságpapírba. A hosszú Albert utca végén jár, amikor felbúg a gyári sziréna, a sarkon feltünedeznek a többiek is, kattog a blokkolóóra, a portás megereszt egy-két régi viccet, fönt Krémer Pista kipakolja elmaradhatatlan disznósajtját. vastagon nevet, krákog, köhög, szidja a bagót, aztán rágyújt. Ö meg odamegy helyére, az öreg satu fölött a vaskerettel szabdalt, koszos Vándorló tanítók Ha mostanában a szabolcsi oktató-nevelő munka, a fiatal nemzedék jövője kerül szóba, nyomban felbukkan egy fogós probléma. Sok a megyében az ingázó pedagógus, az „átjáró”, „bejáró”, „kijáró” és vándorló tanító és tanár. Nem tudnak összeforrni, állandósulni és nevelő kollektívává érni a tantestületek. Miért van ez? „Kérem, én 10 évvel ezelőtt majdnem fegyelmit kaptam — mondta a magosligeti községi tanács vb-elnöke, Kelemen Bálint. — Mert fürdőszobás lakást akartam építeni a pedagógusoknak. Bár akkor vállaltam volna a fegyelmit, ma talán nem lenne gondunk a nevelöhiány...” Ilyen véleményeket többet is hallhatunk. Kiélezetten úgy is elhangzik: „Minek csak az orvost várják a községek összkomfortos lakással kényelemmel?... Miért nem kaphatják meg a pályakezdő pedagógusok is?" Nem az a gond, hogy az ér. tékes gyógyító munkát végző orvosokat összkomfortos otthonokkal várják a községek. A gond amely ma már adósság, hogy ma már nagyobb lépéseket szükséges tenni a nevelők letelepítése érdekében. Hogyan várhatunk kü. lönben többet az iskoláktól, amely az életre neveli a fiatalokat, ha a pedagógusok számos községben egymásnak adják a kilincset, vagy alig várják a busz, vonat indulását. A pedagógus feladata nemcsak az oktatás, az órák „leadása”. „Azt szeretjük mi. ha e tanító eoy sót, egy kenyeret eszik a faluval. Osztozik minden örömében, gondjában’’ — fogalmazott az egyik parasztember. Benne van ebben minden lényeges köve. telmény: a pedagógus ne felülről. vagy kívülről nézze a falut, hanem mint a közösség tagja együtt munkálkodjon, verejtékezzen a falu van. De ehhez kevés a pedagógus akarata, óhaja. Vannak objektív feltételek, melyek nélkül elapadhat a buzgalom. A fiatal tanító, tanár nem szívesen választja végleges állomáshelynek azt a falut, ahol első megérkezésekor rá sem köszönnek az állomáson. kilométereket gyalogolhat a szükségtanteremből „bérén, dezett” szobáig. Hogyan gondolhat arra, hogy itt éli le az életet, családot alapít, "ha nem kapja meg a legelemibb megbecsülést! „Az idén már a nőtlen és hajadon nevelőknek is tud. tunk szolgálati lakást adni két községünkben, Botpaládon és Kölesén — újságolta Kónya József, a Fehérgyarmati Járási Tanács művelődési osztályvezetője. Egész sor jó dolgot említett; rendkívüli előléptetés, kedvezményes lakáskölcsön három év alatt 2G nevelőnek, jutalom a hátrányos helyzetben lévő távoli kisközségekben tanítóknak. Egy egészséges pezsgés érződik a fehérgyarmati járásban a pedagógusok letelepítése érdekében. A megyei pártbizottság első titkára járási pártaktíva értekezleten is adott bíztatást: kapjanak házhelyet, illetményföldet, sőt bizonyos kezdő összeget a házépítés, hez, melyet nem kellene viszszafizetni, ha kötelezik magukat, hogy a községben maradnak, szerződést kötnek a községgel meghatározott évre. Hozhatnak anyagi áldozatot — tulajdonképpen a falu gyermekeinek tanulása, jövője érdekében — a jól gazdálkodó tsz-ek is, ök is hozzátehetnek; a kezdő összeghez. Korai lenne általánosítani, hisz ez a gond sem fog megoldódni egyik napról a másikra. Kemény ellenállást, vagy közönyt kell feltörni. Sokszor az önös gondolkozást kell megváltoztatni. Hisz amikor megszavazzák a leendő pedagógusnak juttatandó anyagiakat, nem mindenki érti majd, hogy nem kidobott pénzről van szó. Különösen nem, ha lányok, vagy nőtlen fiatalemberek a jelöltek, akiknek vagy helyben, vagy a szomszéd faluban laknak a szülei. Nem látják, amikor egy-egy fiatal családi otthon alapozását segítik, azok újabb szakembereket hozhat a falunak. A lány vőlegényt, a fiatalember menyasszonyt; ag. ronómust, orvost, technikust. Vannak persze az anyagi megalapozáson, elismerésen kívül más dolgok is, amelyek összefüggnek azzal, marad-e, vagy más községet néz magának új tanévkor a pedagógtU. A legtöbb szabolcsi, szatmári, beregi községben köztisztelet, megbecsülés veszi körül a ta. nitókat, tanárokat. Akadnak azonban olyan községek is, ahol nem a gyermek segítőjét, barátját látják a nevelőben. És a családlátogatások során csukott ajtókat találnak. Másutt „lentről” nem hiányzik a megbecsülés, azonban a községi, vagy járási vezetésnek nem kenyere a buzdítás, az elismerés És ez főként a hétköznapokra vonatkozik, melyek a pedagógusnap előtt és után következnek, amikor elmaradnak az üdvözlő szavak és virágcsokrok. Sok függ attól, milyen alapokkal indulnak a tehetséges munkás-paraszt gyerekek, hogy milyen a tantestület. Ez pedig attól: milyen gondoskodás, megbecsülés veszi körül a pedagógusokat. <*- G.) ablakon alig jön be még egy kevés reggeli világosság, a vaspor, az olaj, a fényesre kopott szerszámnyelek szaga megcsapja az orrát, s úgy nyomul a tüdejébe minden reggel, mint a legtisztább hegyilevegő, lassan, élvezettel végigtörli a fnunkapadot, érzi, hogy otthon van... — Technikus vagyok — a fiú hangja riasztotta fel az öreget. Ott álltak a konyhában, a fiú lopva körülnézem és az öreg meglátta arcán a villanásnyi komorságot. — Mivel szolgálhatok? — mondta ellenségesen. A fiú magyarázni kezdett, valami gyártörténetírásról klubról, s a titkárról, aki „igen agilis”, és valamilyen találkozóról. Az öreg közben felmérte: divatos há- nyavetiségén kívül semmi kivetnivalót nem találhatott a fiún, mégis úgy gondolta, az arcában van valami megfoghatatlan .ernyedtség, ám talán nem is ilyesmi. Mintha a fiú sima lenne, mint a halak, amiket nézni lehet, csak, ahogy tovacikáznak, beléjük akadni nemigen. — Egyszóval — mondta a fiú eljön a találkozóra? — Kik lesznek ottan? — ocsúdott az öreg. — Mondom: a fiatalok meg azok az öregek, akiket még meg tudtunk találni. Az öreg összerezzent. — Ezt hogyan érti? ■*- Nem olyan könnyű, ne higgye — mondta keserűen a fiú. — Se lakcím, se semmi. .. Kész nyomozás. Sokan már nem is élnek. — A fiú véletlenül az öregre nézett és zavarba jött. — Azt is mondja a titkár — folytatta sebesen, — hogy ha van rá igény, körül visszük magukat a gyáron, megmutatjuk, mit fejlődött. A szereidét teljesen renoválták, rá se lehet ismerni. Legutóbb egy német berendezés.., — Mikor kell bemenni? — mondta fakón az Öreg. — Ötödikén. Ott lesz a régi igazgató is, azt is én nyomoztam ki, talán tetszik is... — A Krémer Pista — az öreg a messzeségbe révedt. — Nagyon szerette a disznósajtot. — Hehe — vigyorgott a fiú és megindult az ajtó felé. Az öreg megfogta a kilincset — A lányt — motyogta bele a fiú arcába — miért hagyta kint? — Nem akart bejönni — felelte gépiesen a fiú, aztán kiült arcára a megdöbbenés. A lány meg is kérdezte odakint. — Miért nézel ilyen bambán? — Azt kérdezte: a lányt miért hagytam kint? És bogy a régi igazgató nagyon szerette a disznósajtot. — Megháborodtál — mondta a lány barátságosan. — Egyébbként megmondhattad volna neki az igazat: a lányt azért hagytam kint, mert nem akart bejönni, mert ideges lesz az öregektől, és mert ő semmi esetre se akar megöregedni. — Megmondtam — düny- nyögött a fiú. A lány gyanakodva ránézett, aztán megvonta a vállát. — Adj egy cigit. — Kifúi- ta a füstöt, és kijelentette: — Megmondhatnád annak a marha Lábodinak, hogy amit kiagyal, csinálja is meg magt . Ne mással végeztesse a piszkos munkát. ;— Ugyan hagyj már békén! — förmedt rá a fiú. A lány nem akart veszekedni, belékarolt, arcát a fiú frissen borotvált képé hez dörzsölte. Amikor az öreg látómezejébe értek, a lány éppen a fiú szájába dugta a cigarettát és hízelegve hozzásimult. — Vizes rongy... — gondolta az öreg szórakozottan — vizes ronggyal kéne ezt lepucolni. Ott állt sokáig a távcsőre tapadva, nézte a néptelen utcát ■ a szemköz« máladozo házfalat.
