Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-12 / 9. szám

Gondolatok a közéletről

KIS SZATMÁRI FALUBAN mondta el egy idős tanácstag, hogy neki eddig jóformán annyiból állt ki a munkája, hogy elment negyedévben egyszer a tanácsülésre. „Ott aztán meghallgattam egy-két beszámolót, felemeltem a kezemet és megszavaztam azt, amit kellett. Megszavaztam azt, amit a járás adott, mondott. Hát ennyi volt a lehetőségem ..

És most?

Most már egészen más. „A miénk a pénz, azt építünk belőle, amit mi akarunk. Ha kút kell azt. Ha bölcsőde, akkor éppen azt. Most aztán gondolkodhat az ember, mielőtt elmegy az ülésre, mi is kell jobban a falunak?”

Változott, sokat fejlődött, akárcsak az elmúlt esztendőben is a szabolcsi emberek gondolkodása. Vajon a fenti példa nem erre utal? De igen. Az emberek ma már nem emelik fel a kezüket, csak akkor, ha ismerik a helyzetet, ha meggyőződtek róla, így helyes, ahogy szavaznak.

így van ez már mindenütt? Érre is vannak példák: nincs még minden munkahelyen, lakóhelyen így. Érdekes ezzel kapcsolatban egy hermánszegi beszélgetés. Jó a szövetkezet, évek óta nem fizet kevesebbet egy munkaegységre ötven forintnál, inkább mindig többet Elégedettek az emberek a gazdag portákon? A jövedelemmel igen. Azt mondják, sose legyen rosszabb, bár ez lett volna, ez a tsz már húsz éve, akkor másképp élnének ma. És a véleményüket elmondják? El akarják, el merik mondani? A válaszok lényege, hogy nem félnek itt, szókimondó emberek laknak.« Elmondják. Csak akkor, ha egyénileg éri sérelem őket.-,

ELGONDOLKODTATÖ VÁLASZ: ha egyénileg. Hol a határa az egyéni és a közös örömeinek, gondjainak. Nem látják még, hogy ha a közös ügyében nincs minden rendben, az egyéni érdek is megsínyli ezt?

Látják. De azt felelik, hogy 6k beleszólnának, csakhogy sok a gát. Az első, hogy nem értenek mindent pontosan. »Nem könnyű most, amikor a termelés és a piac dolgai bonyolultak. Egy főkönyvelő is nagy gondban van néha, hát egy nyolcosztályos egyszerű tag...” Igv aztán, ahogy az egyik növénytermesztő megfogalmazta, intézze csak az ügyeket a vezetőség. Azért van. Nem lenne jobb, ha ők is javasolnának, — kérdeztem vissza. — Minek? — volt a válasz. „Csak lehurrognának minket.” A velük és a vezetőséggel folytatott beszélgetés után kitűnt, hogy nincs itt végül is ellentét. Mindenki jobb gazdálkodást, szervezettebb munkát akar. Hogy a szövetkezet, amely eddig önmagától ért el sikereket a piacon, az értékesítésben, ezután is megállja a helyét a versenyben. Az emberek feje — a tagságé, a vezetőké is — tele jobbnál jobb ötletekkel. Csak éppen külön utakon járnak.

Közben arra hivatkoznak, hogy úgyis elveti a vezetőség, mert azt a tagság javasolta, A vezetők ugyanígy: nem kell itt a tagságnak csak a minél nagyobb értékű munkaegység. Hogv azt meg is kell szerezni?

Biztos, hogy megtaláljak az utat a közös gondolkodáshoz.

Mint ahogy az is bizonyos az ipari üzemek — szerencsére mind több van ebben a megyében is — vezetői ét dolgozói egyre tisztábban látják, a vezető és a beosztott

viszonya nem jelent egyoldalú függést, utasítást fentről és végrehajtást lent.

MEGPEZSDÜLT A KÖZÉLET beszélhetünk közgondolkodásról, se szeri, se száma a jó javaslatoknak, a hasznosítható véleményeknek megyénk iparában, mezőgazdaságában, államhatalmi szerveiben. Rengeteg erre is a példa. Egy esztendővel ezelőtt még egyik központi téma volt a munkahelyeken, a mi lapunkban is az: egyenlő partner lesz, lehet-e a pártszervezet és á szakszervezet az üzemben, a termelőszövetkezetben a gazdasági vezetésnek?

Ma ez az aggály úgyszólván lekerült a napirendről. Megoldást nyert, az élet oldotta meg. Féltünk akkor, hogy a gazdasági vezető — az igazgató, a tsz-elnök — mindent megtesz a nyereségért, s közben figyelmen kívül hagyja, lehurrogja a dolgozók érdekében szót emelő pártvezetőségeket, szb-ket.

Az elmúlt év őszén megtartott pártvezetőségválasztások tapasztalatai bizonyítják, hogy jó úton haladunk. Nincs arról szó, hogy már mindenütt kikérik a pártszervezet véleményét előzetesen és utólagosan. Arról sem, hogy a vezetőt ma már nyugodtan, minden retorziótól való félelem nélkül bírálhatják. Még csak ..azsincs, „hogy mostjnár.znin-«, dunkV véleményt formál a zősség dolgaiban'; s a" véleményt meghallgatják, a jó javaslatokat helyesen fogadják és meg is valósítják. Mégis azt lehet állítani, hogy jó úton haladunk.

A VEZETŐK NAGY RÉSZE észrevette, hogy az önállóságot lehetetlen anélkül érvényesíteni, hogy támaszkodjon a sok száz és sok ezer főnyi kollektíva bölcsességére.

Ilyenek voltak már az alapszervezetek vezetőségválasztó taggyűlései: bátrak, szókimondóak, őszinték. Éppen ezért előremutatóak, előrevi- vőek.

Akkor hát nincs már szó nálunk rutinmunkáról?

Van. Még van. A községekben, az ipari és a mező- gazdasági üzemekben még működnek a régi reflexek, a beidegződött nagy szavak, a termelési tanácskozásokon,, a tsz közgyűléseken a cifra, s érthetetlen körmondatok, a bürokratikus zsargonnak még nem fellegzett be mindenütt. Még van olyan község, olyan szb, ahol összejönnek az illetékesek és mert azt tekintély javasolta, meg is szavazzák. Anélkül, hogy egyet is értenének vele.

Még nem ismerik minden üzemben, minden faluban, kerületben a munkahely, a lakóhely legizgalmasabb témáit a testületek, az emberek. Még vannak bátortalan, vágj kevésbé tehetséges vezetők, akik ma is „fentről’' várják az utasításokat, a papírt, a körleveleket, amelyek e) igazitják őket a munkában. S eközben elfelejtik, hogy nekik kellene kialakítani a politizáló üzemet. a politizáló falut, az új, gondolkodásban és tettekben is egységes, felnőtt közvéleményt.

Van már közéleti pezsgés. Van. s méginkább lesz. Mert erre ma nagyon nagy szükség van. Nézzük csak a pártszei vezetek munkáját: megtalál ták a helyüket, hogy nekik nem a termelés részkérdései vei kell foglalkozni, hanem az emberekkel, az emberek sor sát érintő fő kérdésekkel. És a szakszervezetek szervei is mindinkább az erdekvédelemért dolgoznak. Példa erre a tavalyi és a most készülő kollektív szerződések körüli rengeteg vita. Vagy kell-e hangsúlyozni, hogy mit jelent például annak a szabolcsi állam- hatalomban részt vevő nyolcezer tanácstagnak a véleménye, akik százezreket képviselnek?

Nem mindegy, hogy felemeli a kezét ennyi ember és szavaz valamire, vagy vitázik, gondolkodik, ötletet ad, egyszóval beleszól.

Lejárt a központi utasítások mechanikus, sablonos lemásolásának ideje. Ezt a folyamatot, amely most indult meg teljes útjára, a gazdaságirányítás új rendszere is segítette. Azt mondtuk az új mechanizmus előestéjén, hogy az nagyságában odakerül a földreform és a proletárdiktatúra kivívása mellé. Nos, valóban, már az első év után is látjuk, hogy új módon lehetetlen újfajta közgondolkodás nélkül dolgozni.

SOK SZABOLCSI EMLÍTI mostanában azokat a felszabadulás utáni hónapokat, az első szabad éveket. „Milyen nagyszerű volt akkor a légkör, milyen jól, tisztán látta az ember, hogy érdemes dolgozni.” És ezek az emberek soha nem tudtak beletörődni abba, ami később kialakult: a bürokratikus parancsolgatásba, az önálló vélemény, tett elsorvadásába. Igazuk van, amikor ma úgy látják, hogy eljött az idő, amikor letűnt azoknak, akik közéleti szerepet vállaltak, de ottfelejtkeztek az íróasztal mellett. A, hivatalnoki szellemnek, a „tiérti az én dolgom” szemléletnek mindinkább nincs nálunk talaja. Nem kell éjszakázni, feleslegesen különösen nem kell ezután sem sehoL De arra múlhatatlanul szükség van, hogy a vezető kialakítson maga körül egy szabad, egy gondolkodó, alkotó légkört, a beosztott pedig érezze, hogy bíznak benne, s többet várnai, tőle.

Hány és hány emberünk van csak ebben a megyében is, aki tudna és örömmel tenne többet lakó- vagy munka helyéért, ha ezt igényelnék tőle?

Nagyon sok, megszámolni is nehéz lenne. S végül is nem az a fontos, hogy ezek a tevékenyek milyen mondatszerkesztéssel fejezik ki, amit gondolnak, hanem az, amit mondanak. Ha a jó szándék vezeti, s okosat mond — és egy kollektíva mindig képes erre — akkor a nyilvánítás 'formája másodlagos.

VAN VEZETŐ, aki ma is azt tartja: csak a nagy dolgokra kell koncentrálni, odafigyelni. Ha elfogadjuk ezt a gyakorlatot, rosszul politizálunk. Mert a nagy dolgok a sok kicsiből, az aprómunkából tevődnek össze. Abból, ha egy üzemben például érdemesnek tartják számolni a dolgozók, a tsz-tagok, nekik mit kell tenni, hogy elérjék a maximumot, azt amit éppen ők javasoltak, fogadtak el.

Szerencsére mind több nálunk a vitatkozó ember, aki bátran, gátlások nélkül szól, mert tudja, hogy ebből nem származhat baja. Jó, hogy szóvá teszik az emberek a tapasztalt hibákat, a túlzott anyagiasságot, a protekcionizmust, a talpnyalást, a sógor- komaság vadhajtásait. Megnyugtató, hogy mind többet ér h szavuk, javaslatuk, bírálatuk. _

Ez a levegő, amely élteti a holnapot

Kopka János

SZÉP SZATMAR

A szatmári részek egyik leghangulatosabb légkört árasztó épülete a Mátészalkai Járási Tanács székháza. A szecessziós stílusban épült házat,— mely a két világháború között Szatmár megye fő hivatalait is befogadta — a bejáratnál a környék nagy szülöttének, Zalka Máténak a szobra díszíti. A hős forradalmár, aki a közeli Tunyogmatolcson született, itt végezte iskoláit és kedves iskolavárosáról választotta első illegális nevét, a mai járási székhely — Mátészalka — megfordításával Zalka Mátéra.

Elek Emil felvétele

DIVAT

Rengeteg írás, vélemény

csatázik a hosszú haj, a törpe bútorok, a miniszoknyák és még számtalan „divathóbortról”.

Hol az igazság? Szóhasználat, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Az okos „döntés” a tudomány joga. A divat esetében az idő dönt Jön, ömlik az új. Kínálják, propagálják. Hódol ki-ki maga tetszése, ízlése szerint. Vagy éppen ellent mond. (De erről már volt szó.)

Érdemes megemlíteni egy példát.

Ki ne emlékezne a csöves nadrágra. Kapott elég megvetést, bosszús lemosolygást, sőt talán fogcsikorgatást is. Hol van? Ki hord csöves nadrágot? Elmúlt, elsodródott, mint őszi szélben a szá ráz falevél. Elhagyta az idő.

De nemcsak a csöves járt így, jár így, Csak kevésbé feltünőségük elterelik róluk a figyelmet. Átadják helyüket más újnak. A tarkaság ,1 szín mondhatni végtelen.

Adminisztrálni, törvénnyé) szabályozni a divatot? Mikor és hol volt ez eredményre vezető? Nem is igen lesz. Ám az okos szó, a higgadt, józan értékelés, intés kelleti és kell.

Nem feltétlenül szükséges minden esetben az idő ítéletét várni. A tudat, az értelem és a tiszta emberséges életcél állandó segítség ebben. S „menet közben” a túlzók is megpróbálnak hasonulni.

Különösen a fiatalokra van panasz. De érdekes megfigyelni, hogy házasság után aránylag igen rövid idő alatt túlnyomó többségük el is jut a célszerűbb, mértéktartóbb, hivalkodás nélküli „divathoz”.

Nem titok azt mondani sem, hát igen, divatolunk, mert van miért, van mivel. Sőt ez nagyon fontos, ez már szó szerint anyagi bázis, a termelőeszközök tulajdonváltozása és a munka másmilyen elosztása, díjazása van mögötte Ez pedig — társadalmunk teljesebb érdekét tekintve — összehasonlíthatatlanul jobb a felszabadulás előtti helyzetnél.

Érdekes megfigyelni a divat tekintetében A „vidéket” is.

Ti borszállás volt uradalmi tanya az ötvenes évekber kapott önálló igazgatási státust. Azt mondja ott Pálus Pál, a tsz elnöke, hogy divatos magatartásával bárki ti- borl beülhet akár a Nemaeü

Színházba is, senki nem mondja meg róla, hogy volt tanyasi. Aporliget aprócska faluban az a cukrászda vezetőjének a problémája, hogy nem kap a távolabbi üzemtől elég cukrászsüteményt.. (Ez is divathoz tartozik ám!) Sza- bolcs-Szatmár legtávolabbi csücskében, Csegöldön Jócsák László tsz-elnök így summáz: „Nylonkesztyűben tolják a fiatal anyák a csecsemős kocsit; aligha tudják, hogy szüleik régebben alig látszottak ki a rongyból.” Kocsordon a fő utca egyik oldalán csaknem száz vasbetonkerítést számoltam meg nemrég. A másik oldalon sincs kevesebb. (Divat) Sok község végén többször is kijjebb kellett helyezni a helynévtáblát az utóbbi évek során. .Gombamódra szaporodnak az új, divatos házak.

Hosszan lehetne még folytatni. Szinte végtelen, özönlő, mint maga a divatár. Igen, áradat. Életünk minden percében, pillanatában, s az idő nem késik a maga szüntelen szelektálásával. Hagyja, tartja a tartandót, mulasztja az érdemtelent,

AMUiOS Bátíaí