Kelet-Magyarország, 1969. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-26 / 21. szám

* iJRJ» ü XfXe’S'WWWr" ^rr'? *irr <e-* !«»« t"n,,ír ■>#. ForKas Kálmán Egy kőműves útja I i­Takaros, pedánsán gondo­zott kertes ház a város pere­men. A téglavörös épületen. a vaskapu fölött felirat tur­tle!, i : ..Tiszta udvar, rendes ház. Gazdáját, az öreg Bar- Ev János nyugdíjas kőművest ti séri, aki itt lakik a Rózsa keretre utca 20-ban. Hetvenéves. Negyvenhat évvel ez­előtt vette kezébe először a kőműveskalapácsot, kana­lat. serpenyőt, függőt. És le nem tette azóta, csalt pi­henni. Tizenegy éve, hogy nyugdíjazták. Rozsda nem ér­kezik mami a szerszámokat. Ha hívják — s ez sokszor megtörtént azóta is — téglát eme!, falat „húz”, otthont épít. Fiatalítja a munka. Ismeri az ősz hajú nyugdí­jast a Ságvári telep apraja- nagvja. Legalább harminc ház viseli keze munkáját. A Ró­zsa Ferenc utcában még a ítvolcadik szomszédjáé is. Munkásvillák a város perc­eién. Az egykori csórók ne­gyedében. ahová a régi vi­lág száműzte a szegénységet. I 2. Barakk város a fűtőház mel­leit. — Egy ilyen barakkban laktunk. Éz volt a szegények városa. Szükséglakások. Ge­rendavázak közé rakott tég­lákból épült. Télen hideg volt nyáron sütött. Tetejét szurkos lemezzel fedtük be. Mi javítottuk, hogy be ne ázzon. Nem adott rá pénzt a város. Hat esztendeig lakott ben­ne a Barzó-család. \z öreg kazánfűtőt minden este hét éhes száj várta ha­za. Kitört, a világháború El­vitték. Utána két fiát is. Er­zsiké. a nagylány meghalt. Kereső nélkül maradt a csa­lád. — Rám került a sor. Ne­gyedik gyerek voltam. Ti­zenhat éves, amikor 1915 ele­jén jelentkeztem kényszerből hadimunkára. Kezdetben „jól” ment a sorom Itt dolgoztunk Debrecenben a Péterfia lak­ta nyá ban. Gyakor Iópuskákat, kézigránátokat faragtunk fá­ból. Ezeket használták a ki­képzéshez. Naponta három koronát fizettek érte. meg kosztor kaptunk. Ebből se­gítettem a családot. Egyik nap parancs érke­zett, s bár még messze volt a katonasortól, vonatra pakol­ták társaival és kiszállítot­ták Galíciába. Feleskették a fapuskákat faragó gyereke­ket Javították a gránátok szaggatta utakat, barakkokat építettek. — Sokszor éclen-ázomjan. Nem is fizettek. Anyáméit nem tudtak rólam. Innen szöktem meg íöbbedmagam- mal. Két heti gyaloglás után érkeztem haza, fáradtan. Fél­fém. hogy rámtalálnak, s ezért nem mozdultam seho­vá. Lakott a szomszédunk­ban egy jóságos ember, Var­ga János, a kazánkovács. Nem nézhette már az éhezé­sünket. s egyik alkalommal felkeresett bennünket. „Em­ber kell a fűtőházhoz. Gyere fiam, ott dolgozhatsz. Anyám féltett, féltem magam is. de mentem. De mintha belül valami súgta volna, hogy ve­szély fenyeget. Alig dolgoz­tam néhány nap. amikor egyik délelőtt két csendőrt pillantottam meg. Szívemét a torkomban éreztem. arrn gondoltam, ezek biztosan ér­tem jönnek. — Hivattak wí irodába, a főnökhöz. — Fiam, te nem mondtad nekem, amikor munkára je­lentkeztél. hogy katonaszöke­vény vagy. Megijedt. Nem tudta, mi lesz? Elviszik, hadbíróság elé IserWy — Én nem voltam katona, hiszen tiatal vagyok még. csak oda vittek dolgozni próbált kibújni Eliiitték. nem, ki tudja már? — Főnököm vállal! érteni felelősséget, aki nagyon jó ember volt. így maradtam a fűtőházban. Voltam segéd­munkás, mozdon.vmosó, ka zánfűtő. Itt kerültem kapcso­latba a mozgalommal. Debre­cenből jártak át hozzánk la­katosok,, kazánszerelők, moz­donyvezetők. Nappal dolgoz­tak, esténként meg előadáso­kat tartottak. Volt. közöttük több párttag is. Tetszett, amit mondtak, s úgy éreztem ne­kem közöttük van a helyem. Tízennyolc-tizcnkilene esz­tendős volt Barzó János, ami­kor a munkások sugallta-jó- solta forradalom napia felvir­radt. l± Győz a forradalom. Kiki­áltják a Magyar Tanácsköz­társaságot. Elérkezett az én időm. Je­lentkeztem azonnal a vasúti vörösőrségbe. Hargitai János volt a parancsnokom, akit 1922-ben végzett ki Horthy fehérterrorja. Addig álnéven, bukálva élt... Akik jelentkez­tek a vörösőrségbe, fegy­vert. lőszert kaptunk. Szolgá­latot teljesítettem a vasútnál. Ha valami baj volt, a vil­lanytelep „szirénája” volt a jel a gyülekezésre. Ilyenkora megyeháza elé mentünk, ott sorakoztpnk. Több akcióban vett részt fegyverrel. Védték a proletár- diktatúrát a szervezkedő el­lenforradalmárokkal szemben. — Egyik emlékezetes akció az volt, amikor az ellenforra- öalmár Kovács István tüzér­főhadnagy elfogására riadóz­tatták a vörösőrséget. A fe­hér nemzetőröknek a pa­rancsnoksága akkor a Búza­tár/sarkán (volt Bundi ud­var) volt. Teljesen megszáll­tuk a környéket, s így sike­rült elfogni. A proletárbíró­ság halálra ítélte. Nyíregy­házán Végezték ki. Barzó János nappal dolgo­zott. éjszaka vörösőrségben áll Őrt a munkáshatalom vé­delméért. A belső árulások és a külső intervenció hatal­mas túlereje egyre gyengítet­te a proletárhatalmat, s a fi­atal Vörös Hadsereg nem tudta tartani a frontot. Mind több helyen volt kénytelen visszavonulni. — Ha jól emlékszem 1919 húsvét előtt valamelyik na­pon érkezett Nyíregyházára Pogány József népbiztos- Ar­ról beszélt nekünk, hogy a proletárdiktatúra veszélyben van. Itt volt visszavonulóban a Vörös Hadsereg, s ennek a védelmét kellett biztosíta­nunk. — Borbányánál, az orosi úton ütköztünk meg a fehér román csapatokkal. Szurony­rohamra mentünk, s .vissza­vetettük őket. Három napig tartottuk állásainkat, s vív­tunk utóvédharcokat, hogy biztosítsuk a Vörös Hadsereg e térségben visszahúzódó csoportjainak a biztos elvo­nulását. Majd itthagytam a „fogamat”. A románok gép­puskatűz alatt tartották az utat- Mi a földeken, az ár­kokban nyomultunk előre, s az egyik árokkiszögelésnél, egy keresztúton majd belero­hantam a románok egyik tü­zelésre kész golyószórójába. Sikerült öt-hat métert visz- szakúsznom. s hátukba ke­rültünk két csepeli munkás- társammal. Birtokunkba került a go­lyószóró. Megfordítottuk, s a menekülő románokat lőttük. Megzavartuk őket alaposa». De már nem sok haszna volt. Csak annyi, hogy feltartottuk elíírenvomulásukat. 1 4‘ Hiába folyt annyi drága vér. Elbukott a Magyar Ta­nácsköztársaság. Dühöngött az ellenforradalom. Ünnepet üjt Horthy és kakastollas pribékjei. — Húsvét első napján már a fehér román csapatok jár­őrei cirkáltak Nyíregyháza utcáin. Bu.jriokolva. kerülő utakon, köpenyt, sapkát el­dobva, de a fegyvert meg­tartva, fáradtan, kiéhezve ke­rültem ha2a a két szomszéd- fiúval, a két ácslegénnyel Telepák Jánossal és István­nal- Zsákba göngyöltem a fegyvert és elástam a kertbe. — Féltem. Keresni fognak. Mi lesz, ha megtalálnak? Ki­mentem a fűtőházba. Lega­lább vagy negyvenen vol­tunk már. Egy mozdonnyal és egy szerkocsival próbál­tunk menekülni Tokaj felé. Sajnos csak Virányosig jutot­tunk. Itt már fel voltak szed­ve a vágányok, s lőttek az intervenciósok is. Kénytele­nek voltunk visszajönni Nyír­egyházára. ICi merre tudott, arra menekült. Barzó János egy hétig nem mozdult a füstös-kormos fű. tőházból- Ide hordott anyja enni. A főnöke hallgatott mint a sír. Nem árult, el. Ez volt a sze­rencsém. De állandó rette­gésben éltem. És a Tanácsköztársaság vé­delméért vívott harc Bar zó János számára vízválasztó volt. mozgalomban. íoségmunka* Nyíregyházán favágó Sóstón, hogy legyen téli tüzelő. — Valamit javult a munka, sok helyzete 1927—28-ban Nyíregyházán. Ekkor kezdték építeni a laktanyákat, a repü­lőteret. a Luther-házat. Dol­goztunk, meg sztrájkoltunk a nagyobb darab kenyérért. És is alapozni kezdtem egy kis csa­ládi fészket, hogy végre kiköl­tözzünk a barakkból. Két évig építette a házat. Minden szombatot, vasárnapot rááldozott a hajnalokra reg­gel hatig. Itt minden téglát ő tett a helyére. Es utána mun­kára. Szükség volt minden fillérre, melyet az otthonra kuporgatótt össze. És Barzó János ezt a házat azóta is „építi”, szépíti, for­málja. csinosítja. Talán élete végéig. Amíg bírja, ereje lesz felemelni a kőművesszerszámokat. Emlékeit idézi újra. — Nehéz idők következtek. A harmincas években, csak­nem minden esztendőben jött a behívó, öt-hat hónapra. De, mintha csak kiszámították volna. A legnagyobb dolog­időben, amikor néhány fil­lért kereshetett volna a kő­műves. Télen, a semmire en­gedtek haza. Újra és újra inségmunka. 1944 őszén Szálasi szólítja , frontról. Nem vonul be. Bujkál, i Várja a, felszabadító szov­jet hadsereget UL Lii Egy életre jegyezte el ma­gát az eszmével, a munkás- mozgalommal. a párttal. Vál­lalta sikereit és kudarcait, s nem rettent meg soha- Köz­katonaként küzdött a harc és az építés első vonalában. — Tapja lettem a munkás- dalkörnek, rendszeresen eljár­tam a bujtosi munkásotthon­ba. Nem sokáig, mert 1920- ban behívlak katonának Nyíregyházára. Azokban a barakkokban katonáskodtam, amelyek egyikében családunk lakott. Ez volt a megbízhatat­lan különítmény. Lehettünk vagy négyszázan. Innen Deb­recenbe helyeztek bennün­ket. majd Nyírmártorfalvára, az erdőbe kerültem. Tuskóz­tunk, tüzelőt termeltünk a hadseregnek, a tisztek részére. Csak erre voltunk jók nekik. 1921 novemberében kerültem vissza a laktanyába. — Vasárnap esténként ki­jártunk a nagyerdei Margit munkásotthonba. Ide kato­náknak tilos volt a bejárás. A hadsereg nem engedélyezte a munkásokkal való találkozást. Ha jött a készültség bennün­ket a pincébe rejtettek. 1922 februárjában szereltem le. Visszamentem a fűtőházba. A régi főnököt nyugdíjaz­ták. Helyébe egy munkás- nyüzó került. Napirenden volt a veszekedés. Barzónak a legnehezebb munkákat adja. ahol alig keres. Összevesznek Lázító kommunistának neve­zi. Elbocsátják. Hajtja az akaratereje. 23 éves tnár, amikor elszegődik kőmüvesinasnak. Építőmun­kások közé került. Megismeri eleiül--1 nehéz munkát, > munkanélküliséget. Szerve­zett munkás lesz. Küzd a fil­léres béremelésekért. Tiltott összejöveteleken vesz részt Sztrájkot szervez és tanul a bujtosi munkásotthonban. Már „nyakig” benne van a BARZÓ JÄNOS Elek ]5mi3 felvétele Felsősimán érte a felszaba­dulás. Hazajön. Munkához lát. Egyik alapítója a pártnak Nyíregyházán. Jelentkezik újra a fűtőház­nál. Most már mint kőműves. Csaknem egyedül építi fel az itteni víztornyot. Ott van az első négy vasúti vágány fek­tetésénél. így indulhat az első vonat Nyíregyháza és Debre­cen között. Épít hidat Nagy- kálló és Nyíregyháza között, hogy meginduljon a vasúti for­galom. Állványra áll, falat rak. s így épül meg az ideiglenes váróterem. Részt vesz a Nyíregyházi Építőmunkások Termelőszövetkezetének meg­alakításában 1945-ben. (Ez az ÉVM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat elődje.) Megválasztják ^ a szakszervezet egyik vezetőjé­vé. Közben .építi a közép­európai hírű dohánygyárat. Záhonyban ikerlakásokat. Ott van az építőipar államosításá­nál. Járja a falvakat. 1949-ben a vállalat vezetője lesz a mai Építő és Szerelő Vállalat elődjének. Egy esztendeig igazgatja. Utána építésvezető és nyugdíjazásáig művezető. És közben rohannak az évek. 1956-ban, mikor újra vihar­felhők gyűlnek, hogy eltipor­ják a proletárdiktatúrát, Bar­zó János a vörösőr vártára áll és szólít. Kőművesgenerációkat ne­velt, sok közülük technikus, mérnök. Otthonok százait épú tette. S 6 megöregedett. Egy­szerű közkatonaként küzdöt­te '"égig az élet útját. így vált belőle tudatos forradalmár. Most is dolgozik. Minden­nap. Pártbizalmi a Ságvári te­lepi pártszervezetben. Köny­vében ez áll: a munkásmozga­lomban részt vesz: 1919 óta. A párt tagja: 1924 óta. A Tanácsköztársasági em­lékérem tulajdonosa. 1968-ban a Szocialista Hazáért Érdem­renddel tüntették ki. Tisztelet övezi az ősz hajti öreget, a veteránt, a nyugdí­jas kőművest A rangnélküli milliók hős­tetteiről a történelemkönyv vekben így írnak: ők a törté­nelem formálói, a tömegek, Ök hajtják végre a forradal­mat, ők küzdenek védelméért, óit építik az új társadalmat. Ezek között szerepel egyik névtelen hősként Barzó Já­nos. S ha majd elérkezik az időt amikor a történelem mérlegel, s a jövő nemzedék itt a Ság­vári telep valamelyik kis ut­cácska házainak a tábláján azt olvassa: Barzó János ut­ca, tudják meg: Ö volt az első az elsők kö­zött, aki itt otthonokat épí­tett. Ö azok között volt, akik a Tanácsköztársaságért fegy­vert fogtak, s mindvégig hű­séges katonája maradt népé­nek és pártjának. Ö, a kőműves, innen a város pereméről. G a r a i Gábor: Minden élet Nem hiszek egyszer volt és megkövült örömökben. Minden élet folyton megújuló örömében hiszek. Hiszem, mert látom: föltárnád a dermedt föld alól évelő hajtásaival a málna, a tavaly letiport diófa-csemete eleven gyökere idén újra kihajt, nyüzsgő népszámlálásra gyülekeznek a százszor szétdult hangya-bolyok; a féreg-járta almafán fehér szirmok fürd őznek habos tavasz-sugárban: a hajnali gyep nyálkás harmatában vidulnak a csigák, csont-házuk fémecsen csillog; sárga kiscsibék igyekeznek a tyúkok aggodalmának tollas sátra alá; botladozó csikókat sodor a kancák oldala mellé a szorgos úti-sietség... Ö, mindent lángra lobbantó sietség: Sietsége megifjúlt elemeknek! Benned immár rendelt helyükre lelnek a gyomok és virágok, férgek és szárnyasok, a« emlősök — s az ember. Az. ember, aki müvét építve, s bizakodva szemléli ezt az egészet, az ember, aki nagy-kerekű gyermekkocsikban és épp csak testére szabott kis otthonokban • sokasodik, hogy továbbadja utódainak e sókból és savakból százezerszín, százezer-forma, mozgó s mozdulatlan eleven fényt formáló Földgolyót, ' s a Mennyet is, a vegytanilag végleg elhanyagolhatok.. A Mennyet, mely kék tündöklés odafent, a Mennyet, mely már senkié, s nem maradt benne semmi más, csupán a téli lombtalan fák árnyképei — ha alkonyodik és sóhajai a létből menekülőknek — ha földtámad a szél. De idelent ez a Föld a miénk, füveké, rügyeké, barmoké, embereke. urva vad-hajtásoké és kilobbant szirmoké s fiainké, kik lelkes gépeikkel egyenest szállanak a görbülő tér folyton elmozduló ábráin át Miénk ez a világ. miképpen lété-holta gondja is miénk, s miképpen nem hiszünk az egyszer volt és megkövült örömökben, csak minden élet * folyton megújuló örömében hiszünk HŰSÉGGEL — SO EVEN AT

Next

/
Oldalképek
Tartalom