Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

« oldal *Wt>*T-MÄ'eYÄ«ORS7ÄO VAS A RN ATT T*rK£15KtlW ISCS. december !Y ^rafó Erzsébet: Töredékek Dankó András életéből A NEVÉN KÍVÜL csak Ennyit tudtam róla, hogy ve­terán, s hogy életét, munkás­ságát számontartja a mun- kásíövténelem. Mit lett ez az ember — egy a sok százezer közül — az élvonalban volt- e. avagy csak egyszerű köz­katonaként harcolt? — en­nél jobban foglalkoztatott maga az ember, idős Dankó András. Mi maradt meg az eszmélés éveiből, hetven­évesen, hogyan vallja egyko­ri önnönmagát, az ötven év előtti Dankó Andrást. Mert ha igaz az. hogy másnak és másként örül az ember húsz­évesen, mint kétszerannyi Idősen, más okok miatt és másként szomorkodik is, s ha igaz ez évek sokasága hig­gadtabbá és bölcsebbé tesz, az egyikori hit és elkötelezett­ség maradna csak kikezdhe­tetlen? Erre voltam elsősor­ban kíváncsi. Már az udvaron a villany fényében jól megnéztük egy­mást: ő, kit is fogadhat, mi­re is becsülhetik, én pedig: milyen is 6, s ha a fia el­mondása után már nem is egy megtört öregembert vár­tam, látása mégis meglepett. Zömök, jó erőben lévő 50—55 évnél nem többnek látszó friss mozgású emberrel talál­koztam. Mélyen ülő kutató pillantáséi szemek. a haja gyér ugyan, de az arc egész­séges színű, szinte ránenél- küii. Róla alkotott előzetes elképzelésemet, meglepeté­semet nem is titkolom. Na­gyot nevet. — Sportoltam: futás, úszás, futballozás, en­nek köszönhetem, hogy ilyen erőt értem eL A SZÄZADFORDULG ELŐTT két esztendővel, 1898. május 23-án született. — Nyíregyházán- a nagy­anyánktól örökölt kis ház­ban a Szilfa utcában. Tizenegyen voltunk test­vérek. Hárman marad­tunk meg. Egy-kétéves korukban mind meghaltak, a hiányos táplálkozás elvitte őket. Egy öcsémre emlék­szem én pejztráltam, a kezem között halt meg. Az apám földmunkás volt. Sokszor el­itta a keresetét. Tíz-tizenkét éves lehettem amikor meg­halt. Az anyámnak kellett gondoskodni megélhetésről. Lakásunkban volt egy bog­lyas kemence, olyan nagysá­gú volt. hogy abba 10—12 ke­nyér tért lie, kétkilós, ötki- lós. hatkilós. Volt a közelben egv boltos, a Blistyán Kál­mán, minden volt annál liszt is. fa is, onnan hordtam ha kimerült a tartalék A fűré­szelt fát 20—25 kilót sok­szor a hátamon cipeltem, volt rá eset, hogy kétszer is fordultam, mert a kemencé­be való begyújtás az én dol­gom volt. Bizony sokszor éj­félkor a legjobb álmomból kellett felkelni befűteni a kemencét. Azután vittük a kenyeret a piacra. Anyánk ránk kötötté, egyet hátra, egyet előre. János öcsém a kisebbe­ket. én a legerősebb a nagy kenvereket vittem. Ahol most a mozi van, a Lenin téren — akkor Bencs Kálmán pol­gármesterről volt elnevezve — ott volt a piac. Napszámo­sok, kubikosok álldogáltak ott aratásra, munkára vár­va. Felvidéki tótok, szloyá- kok, tirpákok, ők vették a kenyeret, de vették a dohá­nyosok meg a tisztviselők is. Anyám kenyere a pékekével vetekedett Sokszor zúgolód­tak is ellene. A kidagasztás a legfőbb titka a jó kenyér­nek és anyám érezte, tudta az életünk attól függ, hogy fogyjon a kenyér. Járt ház­hoz is, én is hordtam a ke­nyeret csizmadiamesternek, kisiparosféléknek, tisztvise­lőknek, akik megízlelték egy­szer, azok mindig tőlünk vei­tek. — Az iskola után kőműves napszámosnak mentem el a Kirtyánhoz. Azután odake­rült a sor. hogy ipart kellett, iwiesztaoi A tanulónak csak a kőműves szakmában fizet­tek valamennyit, ezért sze­gődtem el annál a mesternél, ahol napszámosként is dol­goztam. Iparkodtam, igye­keztem, az meg már ösmert is, hát szívesen fogadott. — Milyen építkezések vol­tak akkoriban Nyíregyházán, kik építkeztek? — Kisemberek, tisztvise­lők. az Ér utcában, ahol most az Ér patak folyik, azon a részen főként vasutasok építkeztek. Voltak nagyobbak is, később: a Nyírvíz-palota (a Vízügy építtette), azután a bank épülete, akkor építtette az egyház is a katolikus bér­házat és a katolikus templo­mot, mert.ahol a Kossuth szo­bor van mostan, gyermekko­romban ott volt a régi kato­likus templom. MILYEN VOLT NYÍREGY­HÁZA népe, jómódú, sze­gény? — Volt jómódú, de legtöbb a szegény volt. Nem volt ál­landó munka, csak* időszakos a nyári hónapokban. Az asz­talos vagy a bőriparban té- len-nyáron dolgoztak, de volt úgy, hogy azoknak is el kel­lett kőművesekhez menni, mert a szakma megszaporo­dott, a mesterek is verse­nyeztek egymással, a piac megtelt, a munkanélküliség megszorította az embereket, fogyasztók nem voltak. — Három évig voltam ta­nuló, akkor felszabadultam, itt nem volt munka, felmen­tem Budapestre. Ott volt egy néném, annak a férje kőmű­ves volt, így jutottam munká­hoz. A helyzet azonban ott is úev alakult, hogy nem mindig tudtam dolgozni. Pes­ten Is volt munkanélküliség. Itt már a mozgalmi munká­val is jobban megismerked­tem. — Hol, kitől hallott elő­ször erről? — Még korábban Nyíregy­házán. A Kirtyán családnál. Hat fiú volt, a Károly, a La­jos, a Józsi, ezek mind szer­vezett munkások voltak, a Kirtyán Pali is, csak amikor letette az építőmesteri vizs­gát és önálló lett vált ki tő­lünk, de fivérei — a Kir­tyán Jóska úgy tudom ma is él — mint ifjú munkásod be­szerveztek a harcba. A Kir- tyán-fiúk, aztán Jaczkó meg egy Turgyin nevezetű, az is­kolában szoktunk összejönni, volt a kistéren ilyen helyiség az Egyház utca sarkán. Égj' időben a Bencs téren is tartottunk előadásokat, a szakszervezeti életről, az Ösz- szefogásról, gyakran kultúr­műsorok is voltak. Látták azt, hogy vonzódom a szak- szervezeti élethez és egyre inkább befQgadtak A szak- szervezeti vezető Vajda Jó­son volt, meg Tóth Pál építő­mester. Nagy híre is lett, de az a Tóth Pál is később, nagyvállalkozó korában szin­tén elfordult tőlünk. Buda­pesten a hajógyárban lettem igazán szervezett munkás. A fővárosban nagyobb, erősebb volt a mozgalom, nem lehe­tett úgy elfojtani, mint vidé­ken. Sajnos nem sokáig le­hettem ott, mert behívtak katonának. AMIKOR KITÖRT A VI­LÁGHÁBORÚ. itt nagy fel­vonulások voltak, a Kprona- étteremben a háborút élje­nezték még a munkások is. Emlékszem rá, ott volt a Csil­lag utcából egy suszter is, a legjobban hangoskodott a tisztek kedvére, nagyon élje­nezte a háborút hát egy po­hár pezsgővel megkínálták. Mosolyog. Rámnéz értem-e. aztán ezt mondja: Kapott egy pohár pezsgőt, mert nagy hangja volt. Hát ugyebár ilyen dolgok is voltak... Ti­zenhat őszén a Budafoki Ha­jógyárban dolgoztam, amikor én is megkaptam a behívót. Alig múltam 18 éves. 1916 ősze. Hogyan is volt ekkor? A csatatereken már százezrek hulltak el, másfél esztendővel korábban Ypern- nél megtörtént az első gáztá­madás, a monarchia már ösz- szeomlás előtt állott, a ma­gyar állam milliárdokat fize­tett a hadicélokra, különböző adóterhekkel sújtották a la­kosságot, kevés volt a tüzelő, romlott a kenyér, bevezették a jegyrendszert, az üzletek előtt már sorok álltak és már megjelentek az első műkaro­kat, műlábakat, testegvenesí- tő gépeket ajánló hirdetések. — 1918-ban — folytatta —, amikor a forradalom kitört, ismét menetszázadban vol­tunk, de ez a menetszázad már nem jutott ki, hanem ment ki-ki haza. Persze elő­zőleg Tisza már bejelentette, hogy ezt a háborút elvesztet­tük. De sokan elpusztultak ez időre­Igen, így mondta akkor is a közepén, egyszerűen, számok nélkül, így a frontról haza­jöttek, a hozzá-artozójukat vesztettek, s Galántai József történész ..Magyarország az első világháborúban” című dokumentumkötetére gon­dolok: „a négy éven át tar­tó háborúban 05 millió em­ber állott fegyverben, s en­nek az óriási hadseregnek 15 százaléka pusztult el. Csak­nem 10 millió katona soha többé nem tért vissza ott­honába. Még nagyobb a se­besültek, á megrokkantak, a háború következtében előál­lott éhség és járványhullá- mok áldozatainak száma. Ilyen nagy pusztítással járó háborút az emberiség addi­gi története nem ismert.” Idézzük az eseményeket, ő mint szemtanú és résztvevő friss emlékezetével, én a történelemből: a Károlyi­kormán:)' eskütétele, a nép- köztársaság kikiáltása, majd az emlékezetes nap, Károlyi Mihály Magyarország népé­hez szóló nyilatkozata a pá­rizsi békekonferencia után: ,,a világ proletariátusához fordulok igazságért és segít­ségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország né­pei proletariátusának”. — A Vörös Hadsereg fel­állítását már márciusban el­rendelte a forradalmi kor­mányzó tanács. Én először a vörösőrségbe kerültem. Nyíregyházán a Hatzel téren a Három rózsa kocsmában volt az őrségünk felállítva, a parancsnoka Dulinczki neve­zetű ember volt meg Sarok Gyula építőmunkás. Ez idő tájt már megalakult a munkás zászlóalj, ide csatlakoztam én is, de akkor már Kovács István egy vasnagykereskedő fia — hadnagyi rangban volt már az ellenforradalmat szervezte. Az unokabátyám Racskó Mihály, Kolláth Enő meg többen mások leleplezték és jelentették a direktórium­nak. Nem sokkal ezután mi ki­mentünk a frontra, Nagykálló alatt foglaltunk állást A ro­mánok már Kállósemjén alatt álltak. Itt nagy harcok is voltak, úgy hogy vissza kellett vonulnunk. EZT ÍGY ÖRÖKÍTI MEG a történetíró: „Nagykálló a harcok során meglehetősen sokat szenvedett. Az ellenség nagy tűzerővel támadt, több mint 500 gránát és srapnel zúdult a községre. Állandó volt a gépfegyvertűz is. Há­romszáz lakóház sérült meg és több középület. Huszonkét polgári személy esett áldoza­tul, 157 sebesülés történt.” — Parancsnokunk azt mondta, hogy Tokajig me­gyünk és a Tisza másik olda­lén vesszük fel a frontot, ahol megerősítik a századot, de már nem tudtunk kime­nekülni. Fegyverzetünk, fel­szerelésünk hiányos volt, ta­pasztalatunk sem volt sok, a románok bekerítettek ben­nünket. Engem többedma- gammal elkaptak, egy ideig itt az Incédi soron voltunk bezárva, de sikerüR meé* szoknöm. Több hétig bujdu»- tam, majd a Gyurján tanyán dolgoztam, vártam, vártuk a Vörös Hadsereget, hogy csat­lakozhassunk, de ez nem kö­vetkezett be. A szabadság- harcunk elbukott, — 1920-11AN HORTHY BE­JÖVETELE után sorozást hajtottak végre, engem is behívtak. Megint katona let­tem. de nem sokáig. A Szent Mihály utcai barakkokban voltunk elszállásolva, onnan szöktünk meg tízegvnéhányan szakszervezeti munkások. Salgótarjánba mentünk, meg­beszéltük mi már ezt jó elő­re, a Répánszki András — kőműves volt — v iáit ott munkát, annak dolgoztunk. Tizenöten voltunk szervezett munkások és elhatároztuk, hogy megalakítjuk az építő­munkások szakszervezetét. A szakszervezet Nyíregyházán alakult meg, mi Salgótarján­ból küldtük a bizottságot ha­za. Feláll, a másik szobába mogy. Kulcszörgést, szekrény­ajtó nyikorgást hallok. Majd kisvártatva újra a lépteit. A szakszervezeti könyvét te­szi elém. A kopott, törede­zett táblájú, csaknem öt­ven esztendős dokumentumot. Barna víaszosvászon borító, a könyökben már csak a szita­vászon fogja össze. Magyar- országi Építőmunkások Or­szágos Szövetsége — olvasom az első oldalon, majd alatta: Bankó András. Belépett: 1921. december 1-én, ’ A kiállító aláírását, a tintát elmosta az idő, a lapokat azonban tart­ják a kétoldalról ráragasztott bélyegek. Tele minden oldal, még a belső borító is kék- zöld, narancsszínű bélyegek­kel. Az első tízkoronásat a be­lépéskor ragasztották bele. Majd utána 20 korona: de­mokrata párt választási alap­ra. öt évvel később 1926-ban már figurálisak a bélyegeit. Az egyiken karját magasba emelő parasztember, távolabb gyárkémények, előtte fáklyát tartó kar. Középen a szöveg: „Csak azért is”. A bélyeg ér­téke ötezer korona a szociál­demokrata párt választási alapjára. Egy másikon bör­tönrácsot feszítő karok. Tíz­ezer korona, ugyancsak a szo­ciáldemokrata párt választási alapjára. — Minden választáskor igyekeztünk a jobboldali erőket bénítani — magyaráz­za. Illegális gyűjtéssel támo­gattuk a lebukottakat. 1923- ban megalakítottuk a szociál­demokrata pártot is. Nyíregy­házán sokan emlékeznek rá. hogy a Morgó kocsmában volt az összejövetelünk. Kik voltak az alapító ta­gok? — Török János, Pruma Ba­lázs, Korbély János, Holló János, 5 Debrecenből jött és még többen. Én választmányi tag voltam és bizalmi min­den nagyobb munkahelyen. Szerveztem az építőmunkáso­kat, ügyeltem, hogy legyen öl­tözőhely, vizesedény. Bérhar­cok is voltak, sokszor tíz fillér órabéremelésért. Persze számolni kellett azzal is, hogy az első alkalommal el­bocsátanak. El is bacsálot- tak a MÁV építkezésnél, ahol béremelésért több alkalom­mal leálltunk. Vidékről hoz­tak kőműveseket. A rendőr­ség megszállta az épületet, mire 24 óra alatt leállt az ösz- szes építőmunkás, s kijelen­tették. amíg a nyíregyháziak nem veszik fel a munkát, ők sem dolgoznak. Béremelésért harcoltunk a Damjanich lak-' tanya építkezésénél is. Ami­kor az Ungár-ház épült — a mostani állami áruház — ak­kor is nagy sztrájk volt. Fel­hívtak a rendőrségre, hogy szüntessük be a sztrájkot. Nem voltunk hajlandóak. Ungar a fiával együtt keres­te meg a mestereket, hogy megadják a követelést, a tíz- húszfilléres órabéremelést, csak Oldjak tel a* UQSár-hás­zat a sztrájk alól. Ez ütőkár­tya volt a kezünkben, létre­jött a megegyezés a szakmun munkások, a segédek és a mesterek között. De a legna­gyobb sztrájk egy évvel a bu­dapesti után 1936-ban volt. Három hétig tartott. Ezt a sztrájkot a szociáldemokrata párt is támogatta, béremelés­ért volt ez is, de a mesterek nem voltak hajlandók tár­gyalni, ezért nyúlt ilyen hosz- szúra. Ekkor elnöke voltam az építőmunkások szakszer­vezetének, — Család? Huszonkettőben nősültem, már öt gyerekről kellett gon­doskodnom, Az első András lett mint én, ez ma szoba­festő, a Margit a Debreceni Golyóscsapágygvárban dol­gozik, Gyula Pesten gépkocsi- vezető. Aladár pedig az itte­ni AKÖV-nél. Eta Egerben él, két-hároméves lehetett, amikor az egyik május 1-én a csendőrök megzavartak, az anyja karján volt. A Pista a hatodik az később született, ő szerszámkészítő. Ennél s sztrájknál le is tartóztattak bennünket. — Kik voltak a többiek? — Gyurján Mihály ács. Ka­pás József kőműves meg Vajda László kőműves. A rendőrségről szuronyok között kísértek az ügyészség épüle­tébe, mint valami betörőket. Ügyünket nem akarta egy ügyvéd sem vállalni, meg is voltak fenyegetve. De volt itt egy festékkereskedő a Brull, ennek a fia ügyvéd volt, ez vállalta később a védelmün­ket. Vád hiányában azonban kénytelenek voltak szabadon engedni bennünket. A szoli­daritás olyan erős volt. hogy három hét múltán, amikor kiszabadultunk egy nagy csa­pat építőmunkás várt ránk a törvényszék hátsó kapujánál — mert ott engedtek ki nem a főbejáraton. A sztrájknak vége lett, de engem tovább sztrájkoltattak a vállalkozók, ne legyen kedvem többet sztrájkot szervezni. — MILYEN HAZAKON, építkezéseken dolgozott Nyír­egyházán? Látom az arcán, a moso­lyán, gondolkodik, hogy bele kezdjen-e, hiszen úgy sem lehet azt felsorolni. De azért hozzákezd. — A Damjanich laktanyán, a Krúdy Gyula utcában a Humrnerszky vár­megyei tisztviselő házán, a szomszédjában lévő házon is. a gazdájának már nem tu­dom a nevét. Aztán a refor­mátus templom belső és kül­ső díszítésein, a Komjáthy- féle emeletes házon a Szé­chenyi utcában, a Bethlen utcában azon a nagy kőlába­zaté épületen, a régi tűzoltó laktanyával szemben, a MÁV épületen, sok, nggyon sok he­lyen a kőmunkákat mindig én végeztem, pedig ez nem könnyű, faragni kellett éles szerszámmal, de szép munkát végeztem. Volt egy Pozsonyi nevű építésvezető mérnök a MÁV építkezésen — magunk között nem Is hívtuk másként csak hajasnak, merthogy olyan hosszú haja volt —, hát ez vattait égjr nM^RépítKp^ Kemecsén — most egy állat­orvos lakik abban a házban — és felszólított, hogy dől-* gozzam nála. Igen ki akart tenni magáért ezen az épít­kezésen. Engem hívott, mert ismerte a munkámat. A politikai harcokkal foly­tatja. — A MÁJUS ELSEJÉKET mindig megtartottuk, össze­jöttünk, már a háború előtt is. Akkor is, amikor tilos volt. Néha tüntetés, séta köz­ben szétzavartak bennünket, de egy május elsejére külö­nösen emlékszem. 1932-ben volt. Volt köztünk egy Rácz nevű elvtárs rozsréti lakos, ez kapcsolatban állott az il­legalitásban dolgozó kommu­nista párttal. Eljuttatta hozzá­juk a párt felhívását. De rajta kiwi többen is vol­tak. - Tokajból Lazaro- vies, aztán ‘ Lefler Gyula, erősítették a szociáldemokra­ta pártot, szervezték a mun­kásokat, a sztrájkokat. Nap­koron például az aratósztráj­kot, de másfelé is voltak nagy szervezkedések, Nagy­halászban, Ibrányban, Raka- mazon. Akik sztrájkoltak, le­álltak, szembe találták magu­kat a csendőrökkel, azok ütötték-verték őket, de nem vették fel a munkát. Napko­ron a sztrájk eredményesen fejeződött be, a brutalitások közepette is. Na, ezt a Rácz elvtársat régen kereste, körözte a csendőrség, de nem tudták el­fogni. Arra azonban számí­tottak, hogy május 1-én 6 is köztünk lesz. így is volt. Hiá­ba mondtuk neki, ne jöjjön, veszélyben van, csak eljött. Jöttek a csendőrök is, lovon. Hiába takartuk magunk kö­zött. észrevették: „Add meg magad Rácz!” Ezt Herczku csendőrőrmester kiáltotta. Persze, hogy nem lépett elő, mi meg igyekeztünk őt men­teni, összébb tömörültünk, hogy eltűnhessen, de ekkor már a csendőrök körülfogtak, közénk vágtattak. Összekö­tözték, s elvitték Rácz elvtár­sat. Be is börtönözték. Sok ül­döztetésben volt részünk. És az 50 esztendő második fele?... Miért van, hogy a kró­nikás és talán az olvasó is kevésbé érdeklődik ezután az időszak után. Talán mert szemtanúi, résztvevői vol­tunk? Kevesebb volt talán a harc. a küzdelem, Nyíregyhá­zán vajon mennyien tudják, hogy 1944 őszén milyen gigá­szi munka kellett. az élet megindításához, hogy jusson mindenkinek tej. kenyér, zsír, hogy az emberek ehessenek, élhessenek. Hányán tudják, kik voltak azok, akik a köz- ellátást megszervezték? Kik voltak, akiknek fáradhatat­lansága nyomán fény gyűlt a városban, folytatódhatott az élet. N.vírbaktán hányán gyógyultak meg a tüdőkór­házzá átalakított Podmaniczky kastélyban. Az emberek és a város sebeit, kik gyógyították először. A kommunisták és a szervezett munkások: Egri Sándor, Fazekas János, Jeles László, Murczkó Károly és sokan, Dankó András is kő* wUük vote. . . HŰSÉGGEL-50 EVEN ÁT!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom