Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

RfcLB 1 - /MjTAKUKÖäAö VASA KN API MFL.LEKLET T986. ieeemSe? f f Kép szöveg nélkül — Ne nézz olyan bambán, nem látod, hozzád beszélek! Mit csináltál azzal az ötszáz forinttal, amit még a múlt hónapban adtam neked?«. Sohasem tagadtam, nagyon rossz tanuló voltam. Gimná­ziumi pályafutásomból alig emlékszem másra, mint hár­masra. Lusta diák voltam, nem voltak nagy ambícióim. Csak semmi feltűnés! — ez volt az elvem — maradjunk meg a szolid elégségeseknél. Azt viszont nagyon is tud­tam, hogy mennyit kell ta­nulnom a hármashoz. Cso­dálatos ösztönöm volt e te­kintetben csak két ízben té­vedtem nyolc év alatt. Egy­szer megbuktam latinból, egyszer kettest kaptam fizi­kából. Az év végére azonban mindkettőt kijavítottam hár­masra. De miként lett hete­dikben majdnem jelesem történelemből, és nem sokkal utóbb, hogy álltam bukásra belőle?.... Abban az évben új törté­nelemtanárt avattunk. A ré­git nyugdíjazták. Az új tanár tiszteletére az első leckét be­vágtam, különben is az volt a tervem, hogy megjavulok, és színjelesen végzek. Hát szóval bevágtam a pún háborúkat, és mit tesz isten az új tanár kiszólított. Óri­ásit produkáltam. Az osztály meg volt döbbenve és Lá- póczy — így hívták az új ta­nárt — elismerően bólintott: ez igen! Akkora jelest írt be, hogy még a Czira is látta az utolsó pádból. Ettől a naptól fogva nagy ember voltam Lápóczy sze­mében. Amikor megtudta, hogy egyébként igen közepes tanuló vagyok, még jobban megkedvelt. Nyilvánvaló lett előtte, hogy a történelem életem célja s nem tartozom a minden tárgyat egyformán magoló eminensek közé. Nem a jeles bizonyítvány lebeg a szemem előtt, hanem a tör­ténelemtudás. Ki sem hívott többé felelni. Bizonyára úgy érezte, hogy a pún háborúkról tartott beszá­molóm után sértés lenne, ha feleltetne. Ha magyarázott, időnként bizalmasan felém bólintott, mint aki azt mond­ja: „Persze, Szvoboda, maga ezt nagyon jól tudja, de hát a többiek, ugye...” Nyugodtan ültem a jelesemen szeptem­bertől májusig. A pún hábo­rúkkal nagyobb sikerem volt, mint magának Hannibálnak. Évközben pedig megtanultam alkalmazkodni a jelesemhez. Lápóczy magyarázatai közben szorgalmasan és fölényesen bólintgattam, olykor-olykor fontoskodó kérdéseket tettem fel, amelyek senkit sem ér­dekeitek, legkevésbé éppen engem. Az év végére már magam is elhittem, hogy tudor vagyok. Máig is rejtély előttem, hogyan jutott eszébe Lápóczi. nak hat nappal a bizonyít­Tabi László: Majdnem jeles ványkiosztás előtt újra kiszó­lítani engem, a kiváló histo­rikust. Talán megtudott va­lamit a múltamról, talán élvezni akarta legjobb diák­jának tudását — mindegy. Kiszólított. Egy betűt sem tudtam. Meg sem szólaltam. Feszeng­tem, egyik lábamról a másik­ra álltam és hallgattam. Le­sújtó percek voltak, Lápóczy hol letette a cvikkerét, hot felvette. Alaposan megnézett, én vagyok-e az csakugyan. Fájdalom, én voltam. Nem értette a dolgot és jobban megviselte az ügy, mint engem. — Leülhet, Szvoboda... — mondta fásultan és én a he­lyemre vonultam. A következő órán már az év végi osztályzatokról be­szélt. Amikor a nevemhez ért szólt: Hát, Szvoboda.« magával igazán nem tudom, hogy mit csináljak... Jelesre állt a legutóbbi óráig... Fejlehajtva álltam a he­lyemen. Ű szomorúan folytatta: — Nézze, Szvoboda, én nem merek ítélni a leg­utóbbi felelete alapján... Talán indiszponált volt.. Vagy valami családi Ügy- Kettest kellene adnom, de szeretnék magának jelest adni. Szeretném, ha kikö­szörülné a csorbát« Jöjjön ki, Szvoboda! Síri csend az osztályban. Nem akartam hinni a fü­lemnek. Erre a tragikus for­dulatra nem számítottam A legszivesebben odaálltam volna Lápóczy elé és azt mondtam volna: — Most már mindegy, ta­nár úr kérem... Majd jövőre kijavítom, van még egy évem. Hagyjuk ezt a csor­bát, tanár úr, amúgy kikö- szörületlenül.« De hát ezt mégsem mond' hattam. ügy mentem ki a katedra elé, mint egy teme­tési ló. És úgy is feleltem. A fiági örökösödésről kérdezett én, szerencsétlen, még azt sem tudtam, hogy mi az a fiág. Azt. mondják, olyan vörös volt a fejem, mint egy paradicsom, ahogyan ott álltam. El is hiszem. Roppant kínos volt. Lápóczy most már dühös lett, mert becsapottnak érez­te magát. — Leülhet — mondta ke­ményen. És megcsóválta a fejét. Én nem törődtem az egész­szel. Adjon kettest, vagy hár­mast, bánom is én. Sőt jobb ha hármast ad. Éppen az az egy kettesem legyen? El­csúfítja a színhármasomat. Ha színhármast viszek haza, atyám mukkot sem szól. El­lenben, ha van egy kette­sem, felpofoz, amiért nem tudok többet szerezni. Szép meleg május volt, kit érde­kelt a történelem? Lápóczyt. A legközelebbi órán ugyanis megint lapoz­gatott a noteszában, s egy­szerre csak azt mondta: — Itt van ez a Szvobo­da... Rejtélyes, hogy mi van magával Szvoboda... Álljon fel, ha magával beszélek! Felemelkedtem és sajnál­kozó mozdulatot tettem: — Tanár úr kérem, ugyan­is a múlt héten meg voltam hülve és nem tudtam készül­ni rendesen... Lázam is volt, de azért nem akartam hiá­nyozni az iskolából... Látszott Lápóczyn, hogy szívesen elhiszi, amit mon­dok. így szólt: — Egészen tanácstalan va­gyok magával... Jöjjön ki Szvoboda... Nem akartam hinni a fü­lemnek. Hát lehetséges az a huszadik században, hogy harmadszor feleltetnek egy diákot egymás után? Úgy látszik, lehetséges. Kiván­szorogtam és vártam a kér­dést, amelyről már eleve tudtam, hogy nehéz lesz. — Beszéljen valamit Má­ria Terézia reformjáról. Ugyan kérem. Mit beszél­hetnek komoly férfiak ilye« női ügyekről? Nem beszél­tem Mária Terézia reformjai- róL Tudtam, volt egy Má­ria Teréziánk, hallottam, hogy különböző reformokat csinált, de hogy mit, hol és mikor, azt nem tudtam. Az osztály beleröhögött a pa­dokba. Szegény Lápóczy most már látta, hogy kígvót melenge­tett a keblén. Kinézett az ablakon, s úgv éreztem, hogy belül sír. Nagyon, nagyon csalódott bennem. Nemrégen még nem tudta, hogy jelest ad­jon-e vagy kettest, majd ké­sőbb nem tudta, hogy ket­test adjon-e vagy hármast, most már ott tartott, hogy a hármas és a négyes között habozott. És ez most már az utolsó óránk volt, döntenie kellett: Felém fordult: — Mondja, mit csináljak magával, Szvoboda? Meg­buktassam ? Ez volt az első kérdés, amire felelni tudtam volna. De pirulva hallgattam. Ta­lán mégsem fog megbuktat­ni... — erre gondoltam. És akkor Lápóczy felvette a cvikkerit és újra felém fordult: — Hát még egy utolsó kér­dés... Beszéljen nekünk var­iamit a oún háborúkról... Óriásit produkáltam is­mét. Lápóczy megkönnyebül- ten küldött helyre és csak annyit mondott: — No látja, Szvoboda... Abban az évben kettest kaptam történelemből Sze­gény Lápóczy nem hagyta veszni az illúziót. Én azóta tudom, hogy az ember ne legyen polihisztor. Egy va­lamit tudjon, de azt tökéi»» tesen. Fájdalom, azóta sem kér^ dezték tőlem a pún háború­kat. KERESZTREJTVÉNY Vörösmarty Mihály születésé­nek 168. évfordulóján egyik olyan verséből Idézünk, melyben a sze­gények érdemét hangoztatja. Be­küldendő sorrendben: vizsz. t, függ. 1. és 14. VÍZSZINTES: IS. Tíz németül. IS. Zenei ki­fejezés; halkan. 15. Német zene­szerző (1685—1750.). 16. A Tonga- szigetek egyike a Csendes- óceánban. 17. Romlott gyümölcs. IS. Portugál folyócska, a Dueró- ba ömlik. 20. GT. 21. Romániai folyó, első kockában kétjegyű mássalhangzó. 22. EEL. 23. Hatá­rozott névelő. — 24. Ésszel fél- fog. 2« Visszaragyogó 1 29. Köz­ség Jugoszláviában a Tisza part­ján. 30. Ibsen mű címe. 32. Köt­ve ellentéte. S3. Nyakba való névelővel. 34. Vissza: nyelvtani fogalom. 36. Szélámyék, szél­mentes oldal a hajózásban. 37. Roham, németül. 38. Azonos mássalhangzók. 39. Széptevés. 40. Bankjegyek, értékpapírok árfo­lyamának felemelése. 43. Varró- eszközök. 45. Fosztóképzó. 48. Tiszta, németül. 49. „Rongyem­ber” de nem madárijesztő. 51. Vissza: kelet-ázsiai teherhordó. 52. Menetrendi rövidítés. 53. Pajzsmirigy túltengés. 55. AGA. 56. Szám végek! (első kockában kétjegyű mássalhangzó). 57. Új­ságban van. 58. Rúd betűi ke­verve 59. ...Army 60. Rövidített zenei kifejezés. 62. Cimírőgép (M=MM). 65. Sz-szel az elején üdítő Ital. 66. Mezőgazdasági esz közök. 68. Naptól védő „gomba”. 69. Lopó betűi keverve. FÜGGŐLEGES: 2. Az atom elemi részecskéje. 3. EHA. 4 Egymást követő be­tűk. 5. Az őgörög mitológiában a nap istene. 6. Tárgyi kérdősző. 7. Izmainak összekötője. 8. Vene­zuela északi foka. 9. öböl egyik fele. 10. Katlan első része. 11. Dél-amerikai köztársaság (+’) 17. Folyó spanyolul. 18. Üdítő Ital. 25. Attrakcióban van! 27. YLL. 28. Latin köszöntés. 29. Hegycsúcs Indiában. 31. Ritka férfinév. 33. Éktelen rossz ki­Mikes György: Nyomozás vánságal! 35. Finn város: Jelen­legi neve Turku. 37. Ezt is tesz­nek az ételekbe. 41. Holland fi­zikus (Franz 1888.). 42. Külügy­miniszterünk volt (Endre). 43. A hét vezér egyike. 44. Fürdőalkal­matosság. 46. Visszaáll! 47. Ma­dárjósok az ókori Rómában. 49. Sziget az amerikai öt tő egyi­kében. 50. Medve teszi (—’). 53. Pest környéki egyesített község első neve. 54. WDA. 61. Fogadási összeg. 63. RRD. 64. MYL. 65 Gyilkolja. 67. Egymást követő betűk. 69. PZ. A megfejtéseket december 9-lg kell beküldeni. Csak levelezőla­pon beküldött megfejtéseket fo­gadunk élt November 17-i rejtvénypályá • zatunk megfejtése: Gázokkal töltött, olyan léggömböt szerkesztett, amely a levegőbe emelkedett. Nyertesek: Kántor Gusztávné, Máté Jőzeefné, Mostyák András és Uhrin Mária nyíregyházi, Bari István kemecsel, Sipos Istvánná kisvárdai, özv. Vlda Sándorné mátészalkai, Fülöp Já- nosné nyírbátori, Oláh Mária baktalórántházl, Kardos István nyírbogát! kedves rejtvényfej- tőink. A könyvsorsjegyeket postán el­küldtük. Egy barátom mesélte: — Néhány hónappal eze­lőtt felfedeztem a vállala­tunknál egy sikkasztást Arra is rájöttem, hogy kik a sik­kasztok. Saját szakálamra azonnal elkezdtem a nyo­mozást — A sikkasztók után? — kérdeztem sajnálkozva. — Dehogy a sikkasztók után. Saját magam után. Kö­vettem nyomaimat egészen hazáig, aztán körülnéztem otthonomban: nem folytatok- e fényűző életet, nem ren- deztem-e orgiát saját laká­somban, nem tartok-e háre­met, és a többi. A nyomozás megnyugtatott, ezekkel a vádakkal nem illethetnek engem; szolidan lakom, a va­csorára kikészített egy tál spenót tükörtojással még­sem nevezhető orgiának, há­remet sem találtam, csak a feleségem stoppolta szomor- kodva a gyerekek zokniját... — Egy szót sem értek! Miért nem a tettesek után nyomoztál? — Megőrültél?! Azok után már nem kellétt nyomozni. A sikkasztók már megvol­tak, a bizonyítékok is meg­voltak, bármelyik pillanat­ban leleplezhettem volna őket, de még nem voltak bi­zonyítékaim az én becsületes­ségemről. A sikkasztók lelep­lezésére ott voltak a hamis számlák, de arról nem volt írás a kezemben, hogy én nem állítottam ki hamis számlákat. Érted már? — Nem értem — feleltem csüggedten —, de azért csak mesélj tovább. — A nyomozást nagy buz­galommal folytattam magam után. Átnéztem az életraj­zaimat és egy talpig becsüle­tes ember képe bontakozott ki előttem. Aztán kereszt­kérdéseket tettem fel a fele­ségemnek: vajon mi rende­zett családi életet élünk-e? A feleségem azt vallotta, ha nem szórnám el állandóan a cigaretta hamuját, akkor rendezettnek lehetne nevez­ni.« — Mi lett a sikkasztókkal? — türelmetlenkedtem. — Nem tudom miért érde­kelnek téged ennyire a sik­kasztók... Ez a nyomozásnak csak egy felderített mellék­ága. A felderítetlen főág és vagyok: a le’eplező. Tudd meg, hogy nem a leleplezett alibije fontos, hanem a le­leplező jé. S itt jön a bökke­nő: nem tudtam igazolni, hogy a hamis számlák kiállí­tásakor hol tartózkodtam. Képzeld magad az én he­lyemben! Az ügy egyre iz­galmasabbá vált, különösen akkor, amikor a sikkasztók rájöttek, hogy én mindent tudok róluk. Rögtön fegyel­mit kértem magam ellen. — Magad ellen? — döb­bentem. meg. — Noná! A fegyelmi bi­zottság kiderítette rólam, hogy becsületes ember va­gyok, kitűnő munkaerő, vé­gezetül kezet csókoltak ne­kem és megajándékoztak egy ólomkristály vázával.« Ez megnyugtatott... A követke­ző sakkhúzásom az volt, hogy egy ködös, őszi délelőt- tön áthelyeztettem magam egy másik vállalathoz^ ala­csonyabb munkakörbe, ki­sebb fizetéssel. Ezzel kiszed­tem ellenfeleim pisztolyából a töltényeket és amikor be­folyásukat felhasználva át akartak helyeztetni engem — csütörtököt mondtak. Én akkor már rég az új helyen voltam. Meg kellett szakad­nom a röhögéstől... A sik- kasztólcnak látniok kellett, hogy kemény ellenfélre akadtak bennem. Ezekután tíz darab névtelen levelet ír­tam új vállalatom igazgató­jának, mindenfélével meg­rágalmaztam magam, töb­bek között azzal is, hogy a nagyanyám választófejede­lem volt. Az igazgató behí­vatott magához és tudtomra adta, hogy tizenegy darab névtelen levél érkezett be el­lenem, de 6 gyűlöli a névte­len leveleket és a szemem előtt összetépte mind. Remé­lem figyeltél: tizenegy darab névtelen levelet tépett össze, tehát a sikkasztóké is köztük volt. Ezt az ütést is szeren­csésen kivédtem... — Könyörgöm, azt áruld el már vég”" mi lett a sik­kasztókkal? Leleplezted őket? — Az utolsó pillanatban — válaszolta a barátom. — Már fel akartak jelenteni közér­dekű bejelentés elmulasztása miatt... Barátkozás Kép szöveg nélkül Kép szöveg nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom