Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
'1988. íleeemíiar L KHtrr-MAGYARORSZAG -VASÁRNAPI MELT.PKT.fff T. oraai Bába Mihály: A KORZÓN A nyja pislogva, gyana. Ä kodva figyelte, hogyan fényesíti a cipőjét. Még alig »miit kilenc óra és már ünneplőben, fehér nyloningben séialt a tornácon, ki-kinézett az utcára, hogy mennek-e már a piacra, aztán, amikor látta, hogy a cipője ismét poros lett, egy bársonydarabkával dörzsclgette. — Menni akarsz? — kérdezte az anyja. — Elmegyek a korzóra — mondta Sanyi és a cipőfénye- sitőt összehajtogatta. — Minek mennél te oda? Elmehetnél egyszer inkább a nagymisre. — Elmegyek egyszer — egyezett bele Sanyi, mert fáit, hogy nehezen szabadul az anj 'tói, ha most elkezdi a mo'Vókáját. — Mindig csak ezt mondod: majd egyszeri Sunvj felvette a zakóját, rne g: e1 zgatta, meghúzó gáttá magén, s indult. — Ebédre sietek haza. Anyja bosszúsan legyintett. Ilyen amióta Pestre jár dolgozni: kéthetenként hazajön. ktalussza magát, megy korzózni. délután meg rohan haza. összecsomagol és már utazik is vissza. Nem a szülőanyja. hanem a Gyenes- lány miatt jár haza, gondolta az öregasszony ás ez bosz- szantotta a legjobban. Ki az a Gyenos-lány? Jó, jó, csinos is, helyes is, de mi volt nekik a pendelyükön kívül? Semmi. Csak az a rossz viskó. amiben tízen laktak, Az ó fiának viszont volt, és van is. nyolc hold földje, arnit bevitt a tsz-be, meg a nagy ház. Gyenesék csak most vakaróztak ki valahogy, amióta négyen is dolgoznak a családban. Gangos házat építettek. az asszony pedig, Gye- nes Mártonná, úgy öltözködik már, hogy azt sem tudja mit aggasson magára. Meg olyan édes-mázasok, mint a légyfogó. A fia, a bolond, majd akkor veszi észre, ha fennakad. Mert azok azt akarják. Sanyi közben mér messze járt. Lassan, sétálva ment a Fő utcán, köszöngetett az ismerősöknek, de senkivel se állt le beszélgetni. Szüntelenül az iskola felé lesett, ahonnan Gyenes Terinek kellett jönni. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy nem jön, mert tegnap este elszaladt hozzá és megbeszélték, hogy ma a korzón találkoznak. TI armadszor fordult már vissza, amikor végre megpillantotta Terikét a Simon-lánnyal, a barátnőjével. Szinte andalogva ment, hogy a két lány előtt érjen ki a Fő utcára, a korzóra, akkor aztán gyorsan utánuk lépkedett. — Szcrvusztuk. A két lány elengedte egymás karját. Sanyi közöttük lépegethetett. — Szervusz — köszöntek a lányok. — Régen volt Ilyen szép idő. — Régen — mondta mosolyogva Tériké, mert arra gondolt, hogy milyen balgaságot beszél ez a Sanyi, hiszen mindenki tudja, hogy szép idő van, és azt is, hogy régen volt ilyen szép idő. — Gyakran jársz mostanában haza — jegyezte meg Simon Marika. — Elenged a kislány? Sanyi összehúzta a szemöldökét, csapdát szimatolt. — Milyen kislány? — Ó, ne tetesd már magad, van ott sok lány: szép is, csinos is. — Van, de még mennyire hogy van — nevetett Sanyi. — Az ember megy az utcán, rákacsint a szembejövőre, ha szemrevaló, aztán megállítja, megkérdezi: hova, hova szép lány? Mellészegődi: az ember és kész. — Furcsa lányok lehetnek — Dolgozik az mind — mondta magabiztosan Sanyi. — Talán te is leszólítod őket az utcán? — kuncogott Simon Marika Canyi cigarettát kotort íJ elő zsebéből, rágyújtott, mert hirtelen nem jutott eszébe semmi, hogy viszszavágjon a nyelves Marinak. Terikére lesett, akinek komoly maradt az arca, s egyenesen előre nézett töprengve. Kifújta a füstöt. — Tudjátok úgy van az, hogy az ember ott él a munkásszálláson, ahonnan bármikor ki lehet jönni. A szoba lakói, négyen, öten összeverődünk, kimegyünk meginni egy fröccsöt vagy egy korso sört, azután útközben bolondozunk. — Leszólítjátok a lányokat? — örülnek, ha szóba áll yelük az ember, meg elviszi őket táncolni, moziba, meg presszóba. — Ti is örültök? — Hát, ha szemrevaló — nevetett Sanyi. — Különben, bolond az a férfi, amelyik nem örül, ha szép a lány. Visszafordultak a korzón, Már sokan voltak. A lányok kettesével, hármasával, sétálnak, a legények meg csapatostól. Simon Marika egy tanyán lakó unokatestvésével találkozott. — Menjetek csak előre — mondta Terikének. — Utána- tok sietek, vagy találkozunk, ha visszafelé jöttök. Sanyi hetykén lépegetett Tériké mellett. — Csinos ez a ruhád. — Talán hasonlít valamelyik pesti lányismerősödére? — Nemigen. Különben is ott most rövid a divat. Tériké lassított, majdnem megállt. — Te, Sanyi, én csak azt nem értem, ha annyira tetszenek neked, akkor miért jársz haza olyan gyakran, és miért nem vetted már feleségül valamelyiket? — Nem értesz te ehhez. — Ugyan már, miért ne értenék? Sanyi hátralesett, nem látta Simon Marikát. Megkönnyebült, hogy Így legalább nyugodtan beszélhet. A sor már fordult vissza a korzón, ők egy kicsit tovább lépegettek. — Nézd, ez olyan dolog, hogy ott, ha el is megyünk táncolni, meg bolondozni egy kicsit azokkal a lányokkal, az még nem jelent semmit. — Hogyhogy nem jelent semmit? — Táncolni mégcsak... de feleségnek? Az igazat szólva, nincs nekem arra időm. Vasárnap itthon vagyok, hétköznap meg olyan fáradt az ember, hogy örül. ha leíek- het. Nekem meg különösen nehéz most, mert vizsgára is készülök, szakmunkás leszek, esztergályos. Nem akartam erről szólni, amíg le nem teszem a vizsgát, de ha már kiszedted belőlem a szót... Tériké megtorpant, visszafordult. — Akkor meg miért mondtad, hogy cicáztok ott a lányokkal ? — M'ért? — kuncogot Sanyi. — Hát csak azért, hogy ne gondolja az a Simon- ■ lány, a barátnőd, hogy olyan nyim-nyám alak vagyok, aki még egy lányt se mer le- szólítani az utcán! — Ö, te bolondos — kacagott fel Tériké megkönnye- bülten. — Én meg azt hittem... — Mit gondolsz, akkor hazajönnék majdnem minden vasárnap, hogy találkozzam veled ? C lmon Marika váratlanul termett mellettük. — De jó kedvetek van. Mi történt? — Semmi, semmi — nevetett Tériké. — Sanyi olyan jókat mond... — Csendesebben, te — Intette le Marika. — Már így is idenéznek. Még azt hiszik, hogy bolondgombát ettél. Besodródtak a korzón a sétálók tömegébe. Sanyi néha, néha megfogta Tériké kezét. Tériké kétszer, háromszor is elkapta, aztán már engedte. A korzón hömpölygőit a tömeg, senki sem törődött velük. Csak Tériké hitte, most mindenki őt nézi, meg Sanyit, hogy kézenfogva sétálnak le meg fel a korzón tűző napsütésben. Poher Zo'tán : Egyetlen / Tiborcok ünneplő unok.*’ hajnal-vértű ezredek: soha el nem fáradók, soha meg nem alkuvók, hittel sereglő sereg tűzből támadt fergeteg elvtársaim, az öklök komor erdejében piros zászló a fény s ti minden kiáltásra egyetlen felelet vagytok J legsimogat j átok a gyerekek haját és elmondjátok a rettegés iszonyú kálváriáit és megőrzitek a szerelőcsarnokok egén a napot, amit a gyárak hűsége kovácsolt. Molnár Gábor: Gambcf Megyek tovább és fáradt v agyok. Madárhangok szűrődnek hozzám. Körülöttem különböző magasságban pókhálók, léggyökerek, padnak is beillő, földből kimosott gyökerek. Az urucuripálma derekának barnásfeketéje sötéten komorlik. Rám tör a magány. Hallgatom a saját lépéseim zaját. Megtorpanok. Régen leszakadt ág korhadakénak védelmében szép és vaskos, szürke iararacát, mérges kígyót látok. Éppen indulni készül. Ügyet sem vet rám. Én anná! inkább. Melegség kap el, nézem az izmos, hüvelyknél vaskosabb, majd méteres kígyót Marása halálos. •Részlet Molnár Gábor napokban megjelent Horgászom az Amazonason című kötü‘. 31, amelyet a szerző 6A. születésnapja alkalmából közlünk. Alkalmatlanabb helyet elfogására keresve sem találnék. Kígyófogó bot nincs velem. Egyetlen ládaketrecemben a fekete-sárga pa- paovo. A kígyómarás irgalmatlan következményére gondolok. Aggódom, hogy merő óvatosságból elszalasz- ;om a jararacát Most észrevesz. Törzse hullámvonallá alakul, ívben hajtja fejét, sziszeg. Nyelve sűrűn jár ki-be. Előveszem iszákomból öreg Ko- dakomat. és a lombrés világosságában képre veszem a jararacát. Csönd övez, és ekkor fentebb mozdul a térdmagasságú aljnövényzet. Gamba közeledik. Kígyóevő emlős. Nagyobb a macskánál a nagyfülű oposum. Les, zsákmányra éhesen. Ennyire közelről még sohasem láttam jararacát és Kaffka Margit 1918 decemberében a Nyugat Kaffka Margittól búcsúzott. Költő- és írótársai méltatták a századelő magyar irodalmi forradalmának legjelentősebb nőalakját. A spanyol járvány sokat ígérő tehetséggel végzett, de a váratlan halál olyan művek után tett pontot, amelyek klasszikus értékei a modem magyar prózának. Kaffka költőként indult, s csakhamar a század első évtizedének legjobb hetilapjai, folyóiratai közük verseit. Költészetének érzés- és gondolatvilága, hangulata, nyelvi eszközei a Nyugat című folyóirat körül gyülekező tehetségekkel társítja. Novellistaként és publicistaként is sikeres szerző, sőt, a kritikával is eredményesen próbálkozik. Életművének leggazdagabb területe mégis a regény. Fő művének ma is leginkább olvasmányos regényének az 1912-ben kiadott Színek és évek-et tartják. Jó néhány novella készítette elő ezt a könyvet, amelynek mondanivalója évek óta érlelődött az írónőben. Kaffka életének két nagy élménye — a dzsentri pusztulása és a modem nő, az értelmiségi asszony önfe’szabadításának, gondterhes küzdelmeinek ábrázolása — fonódik össze a Színek és évek-ben. Ez a tárgyválasztás lehetővé tette a kerforduló magyar társadalmi életének széles körű ábrázolását. Kaffka Margit kíméletlen, kemény szavú bíró volt. Nem félt kimondani a művészi igazságot saját osztályának erkölcsi hanyatlásáról. Hősnője, Pórtelky Magda két rosszul sikerült házasság kálváriáját járja meg. Jobbra törő vágyai elhalnak, igényei unalomba süppednek, nyíltan vállalja az élősdi szerepet. Kaffka társadalomkritikáját és művészetét legjobb kortársai üdvözölték. Ady Endre is felismerte benne a rokonlel- ket. ö is figyelmeztet, hogy a Kaffka-regényekben — a Színek és évek után a Mária éveiben és az Állomások-ban is — a korrajz történelmi konkrétsága és a lélekrajz finom analízise párosul ritka ötvözetben. Azt is észrevették, hogy a nőprobléma Kaffka Margitnál szétvátaszt- hatatlanul összefonódik a megoldást váró társadalmi válsággal, az érlelődő forradalom jelzéseivel. E forradalom művészi vetületét rajzolja az Állomások című regény. Ez a mű egyike a legszebb és leredményesebb kísérleteknek a Nyugat-mozgalom társadalmi-emberi háttere megmutatására. Feltűnik ebben a könyvben a kor irodalmi és művészeti életének sok vezéralakja, jó néhány érdekes szereplője. Az első világháború éveiben az írónő értékes publicisztikai munkát végez. A polgári forradalom idején már szocialistának vallja magát, s valóban — ha nem is ellentmondások nélkül, ha vívódások közepette is — mind közelebb jut a forradalmi szocializmus eszmevilágához. Ez a közeledés válhatott volna további pályáját meghatározó vagy legalább színező élménnyé, ha nem szól közbe a halál, 1918. december elsején. Kaffka Margit életműve így is szerves egész. Érdemes a megemlékezésre, s ami ennél is fontosabb: az olvasásra, költészetének és regény- világának megismerésére. d. a nyíregyházi szabadién múzeum ban A Nyíregyházi Városi Tanács anyagi támogatásával egy tirpák tanyát is betelepítenek a szervezés alatt álló nyíregyháza-sóstói szabadtéri néprajzi múzeumba. A várost övező tanyaviiágban élő szlovák lakosok ősei a XVIII, század elején Békéscsaba és Szarvas környékéről költöztek Nyíregyházára. „Tirpák” elnevezéssel vált ismertté ez a rendkívül szorgalmas, nagyszerűen gazdálkodó népcsoport, amely a szabadtéri múzeumba nemcsak egy tipikus tirpákházat szállítanak be, hanem a hozzá kapcsolódó gazdasági épületeket és felszereléseket is. A tanya betelepítésére előreláthatólag jövőre kerül sor. Nyolcvanezer forint képzőművészeti alkotásokért Nyolcvanezer forint értékben vásárolt festményt az idei őszön a Szabolcs- Szatmár Megyei Tanács VB. művelődési osztálya a helyi művészek legújabb alkotásaiból. A képzőművészeti alkotásokkal a művelődési intézményeket díszítik. Azontúl, hogy a megyében minden eddiginél többet költöttek ilyen célra, a képzőművészek megbízást kaptak a Tanács- köztársaság legkiválóbb helyi vezetői portréinak elkészítésére is. gambát. Most maga a vadon élete lép elém a maga ősi törvényeivel. Gambapárti vagyok és ez természetes. A szürke jararaca a környező ághordalék miatt számomra megszerezhetetlen. Soha sincs velem az ilyen alkalmak idején nélkülözhetetlen, marás elleni szérum. Szérum helyett igy óvatosságom a védelmezőm. A szürke jararaca erős példány. Egy évtizedet biztosan megélt. Számomra így a mérges kígyó elvész. Látszik, a jararaca bízik gyilkos erejében. A természet nem ajándékozta meg tűi gyors mozgással. Nem úgy, mint a kígyóevő gambát. Az gyorsan, villámszerűén támad. Mi következik? Alighanem az, hogy még mielőtt a jararaca odacsaphatna, máris morzsolja a gamba a kígyó nyakát, gerincét félelmetes fogai között. Meglátjuk. Csönd. Feszültségemben óhatatlanul átveszem a gamba indulatét. Magam sem lennék más, hasonló helyzetben. Célunk voltaképpen egy: elkapni a mérges kígyót. A gamba megeszi, én ketrecbe zárom. A kígyó számára ez végső fokon mindegy. Most mozdul a jararaca. A nagy fülű oposum odavág, recsegve törik a korhadó rozsé. A szürke mérges kígyó, cikázó villanással belemar a rőzsében megakadó gambá- ba. A kígyóevőt marás érte. Hátraugrik az állat és a szürke jararaca megint támadóan vonja vissza csöppet sem szelíd kinézetű, du- doros fejét. Bensőmben most már arról is megfeledkezem, hogy a kígyóevő emlős, a kis ragadozó mirigyváladéka irtózatosan büdös, mikor védekezőén kilövelli. Abilio nemegyszer beszélt a gamba ilyesféle készségéről. Sem a gamba, sem a jararaca nem törődik velem. Igen elfoglaltak egymással. A gambánál a jararaca irtózatos mérge mit sem számít. Most a gamba újra támad. A már letört rozsé résén át odavág a jararacához. Elvéti. A kígyó nem. Marása ismét talál. A gamba föl sem veszi. Harmadszor is támad. Odavág a jararacához, amelynek méregmirigyei amúgyis kimerültek. Harmadszorra elkapja. Ellankad a gamba fogai közt a jararaca. A gamba az avarra kus- hadva marja, rágja kimúlt zsákmányát. Dráma a Cara- rassu avarán. Nem teszem próbára a gamba bűzmirigyeinek lövellő készségét. Jó húsú állat lenne a gamba, de én nem kérek, úgy mondják — csirkéhez hasonló húsából. Egyébként, éppen, mert pusztítja a kígyót, hasznos állat a derék, nagy fülű oposum. Elnézem leshelyemről az avaron táplálkozó gambát. Elfogy a 'a-araee és a párharc egye*.; i ,.;ie az összegázolt rozsé. Kis ideig még látom a gambát, azután belevész a sűrűségbe. Sohasem tudja meg, milyen veszedelem környékezte. Ha Abilio vagy Klementino, esetleg valamelyik tupi itt kapja, nem eszik a jararacából. Bőre a kígyó bőre mellé kerül, húsa legényeim ebédje, vacsorája lenne. Mindez azonban csak futó gondolat Mindenesetre: kár minden egyes gambáért. . Nyíregyházi Konzervgyár látképe. Szlovák György raiza Tirpáktanya
