Kelet-Magyarország, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

Remények és lehetőségek A kisvárdai vár Városkép Az építészet neves króni­kása, Granasztói Pál írja könyvében, hogy kevés dolog adja meg olyan nyilvánosan, maradandóan, szembetűnően egy nép, egy ország, egy kor­szak rangját, mint épületei, városai, városképe. Törekvé­seink legfőbb célja, hogy a mi korunk minden eddiginél rangosabb alkotásokat tes­tálhasson az eljövendő szá­zadokra. Ezt a célt szolgálják azok a városrendezési tervek, amelyekről a napokban ta­nácskozott a Magyar Urba­nisztikai Társaság, az Épí­tőművészek Szövetsége és az Építőipari Tudomá­nyos Egyesület. Igen örvendetes a vidéki vá­rosok — elsősorban a megyei székhelyek — erőteljes, cél­tudatos fejlesztése. Mint az országos jelentésekből kitű­nik: a megyeszékhelyek többségében — így Nyíregy­házin is — már felépültek a modern nagyvárosokra jel­lemző toronyházak, tágas te­rek, korszerű üzletek, ét­termek, bisztrók, egészség- ügyi és kulturális intézmé­nyek, egyszóval az olyan lé­tesítmények, amelyek ko­rábban csak a fővárosban voltak. Vidéki városaink te­hát jó értelemben vett ri­válisai lettek egymásnak — és bizonyos tekintetben Bu­dapestnek is. Ebben a nemes vetélkedésben különösen szembetűnik Salgótarján és a vasi főváros, Szombathely korszerű fejlesztése. Érdemes közelebbről is szemügyre venni, hogy mi­lyen elvek, koncepciók ér­vényesülnek az említett vá­rosok új arculatának kiala­kításában. Általános jelenség, hogy az ipari kultúra térhó­dítása nyomán mindinkább kialakul a népesség növeke­désének feltartóztathatatlan folyamata, s ez egyúttal meg­szabja a fejlesztés fő irá­nyát is. Ennek a folyamat­nak a társadalmi, közgazda- sági összefüggéseit szüntele­nül nyomon kell követni, hogy alapos, átgondolt ter­vek készülhessenek. A város- rendezésben a salgótarjáni és szombathelyi vezetők külö­nös tekintettel ügyelnek a hagyományokra és a sajá­tosságokra. Mindkét város fejlesztésének sajátos vonása, hogy az új lakónegyedek építésével párhuzamosan az elmúlt években nagyszabású rekonstrukciós munka is folyt. A városrendezés alakulását döntően befolyásolhatja egy- egy jelentősebb létesítmény helyének gondos kijelölése, a létesítmény tervezésének, építésének ösztönző hatása. Hasonló céltudatosságot sürgetett a szóban forgó ta­nácskozás más városok har­monikus fejlődésének érde­kében is. Egyebek között megállapították a szakembe­rek, hogy a hazai urbanizá­ció elodázhatatlan feladatá­vá vált a régi városok re­konstrukciója. Ez különösen bonyolult feladat, mert egy­szerre kell gondoskodni a városközpont átépítéséről és műemléki jellegének védel­méről, megőrzéséről. Ma még hiányoznak a rekonstrukciót segítő szabályok, rendeletek és meghatározott pénzügyi források. A Magyar Urba­nisztikai Társaság szakértői bizottságot hívott létre, amely részletesen elemzi és feldol­gozza a legsürgetőbb tenni­valókat hogy azután javas­latot terjeszthessen a kor­mány elé városaink további fejlesztéséről. (K) A középiskolák IV. osztá­lyaiban rövidesen megkez­dődnek az 1969—70-es egye­temi tanévre a jelentkezések. A Művelődésügyi Minisztéri­um és a tanácsok művelődési osztályai az előzetes felméré­sek alapján a közelmúltban tárgyaltak a továbbtanulás lehetőségeiről. Általános ta­pasztalat: még a gyenge eredményt elért tanulók fele is, továbbtanulási vágyakat, szándékokat hordoz, holott köztudomású: számos egye­temre — bölcsész, jogi, or­vosi —, tavaly helyhiány miatt még a maximális húsz pontot elérők egy részét sem tudták felvenni. Az idei tanévben például Budapesten előreláthatóan 13 ezer — országosan pedig 52 ezer — fiú és lány fejezi be középiskolai tanulmányait és érettségizik. A felmérések szerint a végzős diákok kö­zül Budapesten és a nagyobb vidéki városokban — Pécs, Szeged, Miskolc, Győr, Deb­recen, Szolnok, Székesfehér­vár — valamivel több, mint 25 ezer fiatal — ebből 6 ezer fővárosi — szeretne vala­melyik egyetemen vagy főis­kolán továbbtanulni. A szándék és elképzelés tehát nyolc hónappal az érettségi előtt világos. Am ugyanilyen világos az is, hogy a társadalom értelmisé­gi igénye meghatározott Az ország összes egyetemére és főiskolájára — mindössze 6700 — a felsőfokú techni­kumokba pedig 4500 — első éves kerülhet be. A legtöbb helyet 2201-et — a különb ző műszaki egyetemek, míg a legkevesebbet — országo­san 258-at — a jogi egyete­mek kínálják. Az összes érettségizők egynegyede Bu­dapesten fejezi be tanulmá­nyait, viszont ha minden budapesti egyetemre jelent­kező fiúnak és lánynak si­kerülne valamelyik egye­temre, vagy főiskolára bejut­nia, akkor csak fővárosi fia­talok töltenék be az orszá­gos keretszám úgyszólván minden férőhelyét Különösen 18 éves korban érzékeny a csalódott lélek, és bizony az adott realitá­sok miatt nagyon sokan már felnőtt életük első pillanatai­ban kisebb-nagyobb belső válsággal, az elképzelések és a lehetőség rideg konfliktu­sával kényszerülnek szembe­nézni. A statisztikák sok évi átla­ga azt bizonyítja, hogy pél­dául országosan minden ötö­dik érettségiző fiatal bejut­hat valamelyik felsőoktatási Már a belépése figyelem­re méltó volt minap délután annak az ezüstös hajú nyug­díjas tisztviselőnek, aki a Szibériai mesék című köny- j vet kereste a nyíregyházi an­tikváriumban. — Ha az nincs; — mon­dotta — Abody Béla: „Sau- lus-Paulus”-át kérném. Vagy van valami Tamási Áron­könyv? ÉS ÄLLT, kalapját kezé­ben tartva, illedelmesen, mosolyogva. Németh Zol- tánnén, az antikvárium ve­zetőjén is azt kellett megfi­gyelni, hogy nem üzletasz- szonyként fogadja a „kedves vevőt”, hanem valami házi­asszonyi kedvességgel. Az ezüstös hajú nyugdíjas ugyanis törzsvendége a nyolc hónapja, idén március 25-én megnyílt antikváriumnak és minden „vedég” kedves, de a „törzsvendégek” a legked­vesebbek. Míg a nyugdíjas a polco­kon kutat újabb zsákmány után és Kerecseny Györgyné izgatottan keresi Sipkay Barna Hajnali hinta című könyvét egy másik vendég­nek, megtudjuk, hogy a vál­lalat óvatosan merészkedett egy antikvárium nyitásába intézetbe. így talán kévést tűnik reménytelennek a fia­talok helyzete. Azonba mint ahogy az egyik gimná­zium IV-es tanulói a minap erre válaszolták: csak a lát­szat bíztató, mert valójában olyan ez, mint a minden má­sodik sorsjegy nyer mottója; hiszen vehet valaki akár 10 sorsjegyet is, mégsem biztos, hogy egyet is kihúznak szá­mai közül, bár általában igaz, hogy minden második nyer. Ez a nagy számok törvé­nye. És igazsága különösen vonatkozik a' vidéken érett­ségiző és továbbtanuló fiata­lokra. mert a vidék 75 szá­zalékos egyetemi férőhely le­hetőséget vizsgáljuk, ennek nagyobb részét a felsőoktatási intézményekkel rendelkező és iparilag fejlettebb na­gyobb vidéki városok közép­iskoláiban végzett fiatalok foglalják el. Megeshet, hogy egyes megrohant szakokra olyan fiatalokat sem vesz­nek fel, akiket más egyete­meken — ha érdeklődés szerint oda jelentkeztek vol­na — elsők között vennének fel. Mindenekelőtt vonatko­zik ez a bölcsészkarokra, amelyekre országosan a ta­valyi előfelvételizetekkel együtt élig 350 elsőéves irat­kozhat be. Sokan kifogásolják: nem túlzott-e ilyen erős korláto­zásokat alkalmazni? A kér­dezőknek kérdéssel lehet vá­laszolni, melyik jobb: elhe­lyezkedni nem tudó 24—25 éves állástalan diplomások­nak lenni, vagy 18 éves kor­ban úgy módosítani az ér­deklődést és pályaválasztást, hogy az mind az egyén, mind pedig a társadalom egésze számára hasznos és kielégítő legyen? Anélkül, hogy az életről vallott elveiben bárki megalkuvásra kényszerülne, a társadalmi munkamegosz­tásba való beleilleszkedés tekintetében ma még igen gyakran elkerülhetetlen bi­zonyos fokú kompromisszum. Annál is inkább szükségszerű ez, mert hiszen szerte az országban évek óta hiány van magas képzettségű szak­munkásokban, és ide még most is kevesebb a jelentke­zés, mint amennyit ezek a szakmák fel tudnának venni. Aki pedig a szakmai képest tés megszerzése után is ra­gaszkodik eredetileg elkép­zelt hivatásához, az a szocia- Gsta oktatási rendszer lehe­tőségeivel élve később is megszerezheti az ahhoz szük­séges diplomát (Sz.) „Szabolcsban”, mível itt még nem volt eddig ilyen intéz­mény. De meglepődötten észlelte, hogy a tervezett for­galom kétszeresét is felül­múlták az első nyolc hónap alatt. . FALUSI HÁZASPÁR jön, bukósisakkal karján. Neki­esnek a polcoknak és mo­hón nyitogatják a köteteket A mozdulatuk, mintha kin­cset tartanának a kezükben. Gyöngéden teszik vissza. Halkan pusmognak valamit a fehér hajú nyugdíjassal. Az első zsákmány az asztal­ra kerül: Móra Aranykopor- sórja. Az ezüst hajú nyugdíjas közben odajön a vezetőhöz és halkan kérdi, nincs-e latin szótár. Egy van, félretették egy múzeumnak. Ha lemond róla a múzeum, megkaphat­ja. Előjegyzésbe veszik. Az ezüst hajú illedelmesen visz- szamegy a polchoz böngész­ni. ötvenes, erélyes lépésű férfi lép be. — Megvan örösi Pál Zol­tán: Méhek között című könyve? — kérdi. Határtalan az öröme, ami­kor a kezébe adják. Tíz éve keresi, mondja. És harminc éve méhész. Megtudjuk, hogy Félezer évvel ezelőtt ka­pott városjogot Kisvárda. Ez év decemberében emlé­keznek ünnepségsorozat kere­tében lokálpatrióták, törté­nészek, s neves szakemberek erre az alkalomra. Vára már 1468 előtt is állt. Sze­repet játszott a törökök el­leni védekezésben, a kuru­cok, egyik erőssége volt. Di­cső történelmi múltunk egy darabkája, s bár elég későn gondoltak rá a vár megma­radt részeinek megmentésé­re, felújítására, napjaink­ban annál nagyobb erővel, serénykedéssel végzik. Ma- kay László, a Kisvárdai Bessenyei Gimnázium törté­nelemtanára, a vár patrónu- sa volt az első, aki ez ügy­ben eljárt a Műemlékvédel­mi Felügyelőségnél. így köl­töttek csaknem kétmillió fo­rintot e történelmi emlék­mű megmentésére. Egyik toronyszámyát res­taurálták, a falakat helyre­állították. A régi, két bás­tya helyét téglafallal meg­jelölve építették meg. Há­rom termében állandó ki­állítás van. Évente általában •mär kétezer méh csípés érte, de ez gyógyította meg a reumáját ÍZESEN BESZÉL. A né­hány böngésző vendég fél füllel odafigyel. Ö fél szájjal nekik is mesél. Ügy gondo­lom, ez az egész semmilyen más üzlethelyiségben nem történhetnék meg, csak egy antikváriumban. Közben szó esik a méhtenyésztésen kí­vül orvosokról, adomák hangzanak el. Mintha csak erről jutna eszébe, ezüstös hajú barátom — már barát — odajön és kérdi, hol ta­lál egy Lőrincze-könyvet. Megmutatják. Dédelgetve ve­szi a kezébe. — A fiamnak megvan — mondja — de én azt szere­tem, ha nekem is megvan. A boltvezetőnő sok érde­kes történetet tud könyv- imádókról. A családjában egy kisfiú most kezdi ol­vasni tizenegyedszer az Egri csillagokat. Jár ide egy nyíregyházi idős néni, ő rit­kaságokat gyűjt. Fiatal lány nyit be izga­tottan: — Be tudnák venni a ki­rakatból Loftán: Doolittle utazásai című könyvét? Ez volt gyermekkorom legked­vesebb könyve és kölcsön^ tízezren látogatják meg a várat, nézik végig a kiállí­tásokat. Sok közöttük a di­ák, akik megismerkednek Kisvárda történelmével, a várral, s fejlődésével. Amió­ta a városiasodé Kisvárda vezetői több gondot fordíta­nak a vár környékének ki­építésére, egyre többen láto­gatják. Csak dicsérni le­het, hogy e festői környe­zetben létesítette a tanács hétmilliós költséggel, a már sokat keresett vérfürdőt, me­lyet két kút 52 fokos vize lát el, s a 600 köbméteres medencéje mellé a nyáron egy 300 köbméteres gyermek- medencét is építettek. Ezeket azonban csak nyáron lehet használni. Kisvárdának nincs közfürdője. így a következő lépés az, hogy a várstrand te­rületén tisztasági fürdőt épít­senek. Igaz ez még terv, s a járási székhely közműve­sítésétől függ, melyet jö­vőre kezdenek. Prospektust is vásárolhat a látogató, melyben megis­merkedhet a vár történeté­vel, de levelezőlap még nincs. Pedig sokan keresik. adtam egy osztálytársnőm­nek, elveszett. Azóta sem találom. Most megláttam a kirakatban. Jaj, de izgatott vagyok. És már 6 is életét meséli, mintha régi ismerősök kö­zött volna. A beszélgetést ismét az ezüstös hajú zavarja meg. Kós Károly Varjúnemzetség című könyvét kérdezi. Papa nyit be diáklányával, az apa helyet foglal, a lány válogat Jókait és Vemét Ajándékvásárlás. Fiatal há­zaspár jön tréfás évődéssel. A férjnek megbízása volt hogy a kirakatban meglátott „Választékos konyha” című szakácskönyvet megvegye. Elmulasztotta. A könyvet közben eladták. Most bün­tetésből minden ittlévő sza­kácskönyvből köteles venni egy példányt Mert az volt az igazi. Háromhetes háza­sok; .. az egEsz törzsgar­da ismeri a bolt leggyako­ribb vendégét egy nyíregy­házi városgazdálkodási dol­gozót mondjuk ki nyíltan, utcaseprőt Hetenként há­romszor jön. Mesekönyvet vásárol, amit 5 olvas fel a gyerekeinek. Mind iskolás már, de ő ragaszkodik a fel­olvasáshoz. Most már én is böngészek. (Sokba fog nekem kerülni ez az írás.) Rakom, lapozom, simogatom a könyveket A sarokban egy halom káar+s Vincze Péter felvételt A vár alatt húsz méter hosz- szúságban alagut-pince; húzó­dik, melyben jelenleg kiállí­tásra váró tái'gyakat tárol­nak. A tanács vezetőinek az elképzelése szerint itt a kö­zeljövőben várpresszót ren­deznek be, s vasveretes bútorokkal rendezik be. Jö­vőre tovább rendezik a- vár környékét, s a vár udvarát úgy alakítják ki, hogy az alkalmas legyen szabadtéri előadások megrendezésére is. Tervezik a vár díszkivilágí­tását hazánk felszabadul­nak 25. évfordulójára. Jövő­re a vár környékén különbö­ző sportpályákat létesítenek. A Vár utcában új parkot lé­tesítenek. melyben helyet kap az ifjúsági KRESZ-park, játszótér és pihenőpark is. A vár lesz Kisvárda sport, egészségügyi és kulturális centruma a jövőben. így sze­repel a távlati tervben is. S a Kisvárdát kedvelő és sze­rető emberek, lakói mindent megtesznek azért, hogy » várdai vár vonzó legyen ha­zai és külföldi látogatóknak egyaránt. (F. K.) re bukkanok, bennük cédu­la. A boltiak megmagyaráz­zák, hogy ez a kirakati utánpótlás, hiszen naponta kifosztják a kirakatot. Reg­gel, nyitáskor egy csomó cé­dulát találnak a redőny alatt! ezt és ezt a könyvet, ennek és ennek tegyék félre a ki­rakatból. A legtöbb cédula hétfőn van. És akkor bejön a bolt ket­tes számú ügyfele, Morausa- ki Pálné, a kertészeti válla­lat szakmunkása. Hetenként kétszer jön. Feri unokájánál hosszú lista: ezeket a köny­veket keresik. Tagjai a me­gyei könyvtárnak, de amit onnan kölcsönözve elolvas­tak és tetszett, azt igyekez­nek itt megvenni. Morauszki néninek már negyven köny­ve van. „A könyv mondja — a barátom, a gyógyszerem és a nevelőm.” Ezúttal, — ha jól láttam — Hemmingway: Búcsú a fegy­verektől című könyvét vit­ték el. Most a Bűn és bün- hődést olvasta, fárasztó volt, de csak azért, mert kicsik voltak a betűk. HAZAFELE A VILLA­MOSON találkoztam az ezüst hajúval. Barátságosan köszönt, hóna alatt boldog zsákmányával. Kezet sem fogtunk, be sem mutatkoz­tunk egymásnak. De ott vol­tunk. Es ettől barátok tettünk. Gtesdalyt tfagy Miáa Böngészés az antikváriumban

Next

/
Oldalképek
Tartalom