Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-12 / 265. szám
r a p r y K tahtalmiboc Záhony ősszel 3. oldal Lakások vállalati támogatással 4 oldal Bajnoki labdarúgómérkőzésekről jelentjük 5. oldal xxv. Évfolyam. 265. szám ÁRA: 70 FILLER 1968. NOVEMBER 12, KEDD Magyarországra látogat Gromiko Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására a közeli napokban baráti látogatásra Budapestre érkezik A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere. Megnyílt az Országos Vezetőképző Központ első tanfolyamé fryers Rezső az új mechanizmus tapasztalatairól és a vezetők feladatairól Megkezdődött a Lengyel Egyesült Munkáspárt kongresszusa Wladyslaw Gomulka ismertette a Központi Bizottság beszámolóját Veres József munkaügyi miniszter, a vezetőképzés koordinációs bizottságának elnöke hétfőn megnyitotta az Országos Vezetőképző Központ első tanfolyamát, ami egyben az intézet munkájának hivatalos megkezdését is jelenti. A három-négy-hat- hetes tanfolyamokon gazdasági vezetők és helyetteseik vesznek részt. A megnyitón részt vett és felszólalt Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára is, aki a Központi Bizottság nevében üdvözölte a tanfolyam igazgatóságát, előadóit és hallgatóit. Az új mechanizmus tapasztalatairól szólva elmondotta, hogy az átállás sikeres volt. A termelés nagyjából a tervezett ütemben nőtt, a fogyasztás valamivel nagyobb a tervezettnél, a külkereskedelmi mérleg javításában pedig bíztató kezdeti tendenciák vannak. Megindult az a folyamat, hogy külkereskedelmünkben ne egyszerűen a mennyiséget tekintsük, hanem mindenekelőtt az export és import arányát javítsuk, mert ez teszi lehetővé nemzeti jövedelmünk gyorsabb ütemű növelését. Fontos feladat, erőteljesen tovább javítsuk népgazdaságunk versenyképességét a világpiacon. Másik fontos teendő a beruházások hatékonyságának javulása. Mindezt úgy kell elérnünk, hogy a fogyasztói piac, a fogyasztók helyzete tovább javuljon. Legyen elegendő tömegfogyasztási cikk, bővüljön az áruválaszték, folytatódjék a fogyasztási cikkek minősége javulásának kezdeti tendenciája. Az ország pénzügyi egyensúlyának kérdését elemezve elmondotta, hogy a belső államháztartás egyensúlya rövid távon, a devizális egyensúly pedig középtávon valósítható meg. E kérdéshez szorosan kapcsolódik a vállalatok gazdálkodása. Nyers Rezső utalt arra: a vállalaté egyik- fontos teendője, hogy-tartalékaikat még gyorsabban tárják fel. Nyers Rezső ezután a vállalatok egyszemélyi vezetésének jelentőségét hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy ez a vezetés akkor lehet hatékony, ha a demokratikus társadalmi ellenőrzés is érvényesül. Mint mondotta, a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket kivéve elvetjük az ön- igazgatási módszer gondolatát, a demokratikus társadalmi ellenőrzést azonban nem nélkülözhetjük. Az üzemi demokráciát tehát bővíteni kell. A legnagyobb, legfontosabb feladatok közé tartozik minden szinten a vezetők jobb kiválasztása. Igen fontos, hogy a vezetők jól képzettek legyenek, változatlanul alapvető követelmény a szocializmussal való elkötelezettség. s elengedhetetlen, hogy a vezető valóban rendelkezzék vezetési készséggel. Jól vezetni nemcsak jó szándék kérdése, — az új mechanizmus viszonyai között új vezetési stílust kell kialakítani. A vezető kiválasztásában a szervezett nevelésnek is nagy a jelentősége, de annak is, hogy a gyakorlati élet válasszon ki olyan kádereket, akik mindennapi munkájukban bebizonyították, hogy a megbízatásra alkalmasak. Mindenképpen különös figyelmet kell fordítani a tehetségre a káderek kiválasztásakor. Kerülni kell a szélsőségeket a vezetők funkcióban tartásának és cserélésének eldöntésekor: helytelen a vezetők állandó váltogatása, ugyanakkor egyetlen vezetőnek sincs joga funkciójához, ha ugyanazt a feladatot mások jobban el tudják látni.. A jó vezető munkáját társadalmunk megbecsüli, tisztes jövedelmet is biztosít számukra. Szükséges azonban, hogy az elismerés mindig kritikával párosuljon, mert ez segíti őket a gazdálkodás javításában, a hibák feltárásában és megszüntetésében. Nyers Rezső hangsúlyozta, hogy a vezetőknek vállalatuk irányításában szabad kezük van, amit azonban természetesen az ország gazdasági körülményei behatárolnak. A jó vezető felismeri, hogy a vállalati célt mindenekelőtt a rendelkezésre álló eszközökhöz kell szabni, ugyanakkor munkálkodik azon, hogy újabb magasabb rendű célokhoz előteremteni segítse az eszközt. A megnyitó után megkezdődött az Országos Vezetőképző Központ első tanfolyamának munkája PR AGA: A Szovjetuniót ünneplő demonstrációvá változott az a nagygyűlés, melyet a Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaság rendezett vasárnap délelőtt Prága egyik legnagyobb termében az októberi forradalom évfordulójának tiszteletére. Jelen volt a párt Központi Bizottságának több tagja és a csehszlovák főváros értelmiségi köreinek számos ismert képviselője. A hatalmas termet zsúfolásig megtöltő mintegy ötezer idősebb és fiatal prágai lakos előtt Václav David, a CSKP KB tagja, nemzetgyűlési képviselő mondott beszédet. Megemlékezett arról. hogy decemberben lesz az első csehszlovák—szovjet barátsáVarsó (MTI): Varsóban, a kultúra és tudomány palotájának kongresszusi termében hétfőn reggel 9 órakor megkezdte tanácskozását a Lengyel Egyesült Munkáspárt V. kongresszusa. A kongresszuson 1760 küldött és mintegy negyven testvérpárt küldöttsége vesz részt. Az SZKP delegációját Leonyid Brezsnyev, a párt főtitkára vezeti. Jelen van a kongresszuson a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, Biszku Bélának, a párt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. A tanácskozást Wladyslaw Gomulka nyitotta meg. Üdvözölte a küldötteket és a külföldi vendégeket, majd előterjesztette a kongresszus napirendjét, amelynek első pontja a Központi Bizottság beszámoló jelentése a IV. kongresszus óta kifejtett tevékenységéről és a párt feladatairól a szocializmus erősítésében, az ország továbbfejlesztésében. A napirend egyhangú elfogadása után Wladyslaw Gomulka megkezdte a Központi Bizottság beszámolójának ismertetését Lengyel sikerek a szocializmus építésében A történelmi tapasztalat megmutatta, hogy Lengyelország csak szocialista országként, a munkásosztály és pártja, a LEMP vezetésével élhet és fejlődhet — hangozgi szerződés megkötésének 25. évfordulója, amelyet országosan megünnepelnek. A Varsói Szerződés jelentőségéről szólva kijelentette: „Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, milyen feltételeket szabnának Csehszlovákiának a nyugatnémet re- vansisták, ha nem lenne Varsói Szerződés” — és hatalmas taps közepette hangsúlyozta: „Csehszlovákia csak a Szovjetunió oldalán haladhat.” Határozott harcot követelt a szocialistaellenes és szovjetellenes erők ellen, akik szocialista jelszavak mögé bújva, a szocialista rendszert támadják. „Ha kezdettől fogva következetesen harcoltak volna a szocialistaellenes erők ellen, nem került volna sor tatta bevezetőjében a beszámoló. — A szocialista építés elmúlt 24 esztendeje rohamos gazdasági fejlődést hozott és fontos társadalmi változásokat eredményezett az országban. Ezt bizonyítja többel', között az, hogy a nemzeti jövedelem az idén több, mint négyszerese lesz az 1938. évinek, az ipar összes termelése a háború előttihez viszonyítva több, mint tizenháromszorosára, a mezőgazdaságé 1,6 szorosára nőtt. Ezek a mutatók a legmagasabbak közé tartoznak Európában, s bizonyítják szocialista tervgazdaságunk fölényét a tőkés gazdaság felett. A beszámoló ezután az elmúlt négy esztendő gazdaság- efjlesztését elemezte, majd Wladyslaw Gomulka az 1969—70-es tervfeladatokról szólt és ismertette az 1971— 75. évi lengyel távlati népgazdaságfejlesztési terv körvonalait. Országunk szocialista fejlesztése a IV. kongresszus óta eltelt időszakban az éjeződő osztály harc közepette folyik — mondotta. — A jobboldali orientációjú elemek és a velük együttműködő revizionista csoportok olyan tevékenységbe kezdtek, amellyel nyugtalanságot igyekeznek előidézni és bomlasztani akarták a szocialista társadalmi rendet. Ezek az erők a nemzetközi burzsoázia politikai és propaeandaközpont- jainak támogatását élvezik. Az események részletes ismertetése közben a szónok elmondta: Az antiszocialista erőkkel való politikai konfliktus legélesebb megnyilvánulásai a márciusi események voltak. Ezek az írók körében kezaz öt ország közbelépésére és segítségére” — mondotta. Elítélte a szovjet emlékművek megrongálását és a szovjet hadsereg elleni uszítást. „Az ellenforradalmat leverték, de itt-ott még felüti a fejét” — mondotta. A gyűlésen felszólalt Prága egyik felszabadítója, B. Martiroszjan altábornagy, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság alelnöke. Beszéde alatt a tömeg lelkesen ünnepelte Ludvik Svoboda köz- társasági elnököt, amikor a szónok megemlékezett róla, mint a Szovjetunióban a fasizmus ellen harcolt csehszlovák alakulatok parancsnokáról. Az ünnepi gyűlés résztvevői üdvözlő levelet küldtek Ludvik Svobodának, valamint a CSKP Központi Bi- zottságáraaJi. dődtek és az egyetemisták körében folytatódtak. Az egyes diákcsoportok tüntetési hullámának a munkásosztály vetett gátat. A munkásosztály az egész országban szilárdan támogatta a párt politikáját. A munkások hangjához csatlakozott a falu tiltakozása, a társadalmi szervezetek, szak- szervezetek, az újságíró szövetség, stb. állásfoglalása. A márciusi események széles körű Visszhangot kaptak a kongresszus előtti vitában. A párttagok és párton kívüliek helyeselték a kongresszusi tézisekben rögzített értékelést. A munkásosztály támogatása eredményeként pártunk győztesen került ki a jobboldali erőkkel való ösz- szecsapásból. A szocialista rendszer ellenségei jól tudják — mutatót rá Gomulka —, hogy a szocializmus tartósan és mélyen behatolt a dolgozó tömegek tudatába, s így a társadalmi-gazdasági alapok elleni nyílt fellépésük értelmetlen. Ezért igazi céljaikat „a szocializmus tökéletesítése” a „demokratikus szocializmus” és hasonló jelszavak álarca mögé rejtik. Áttérve a nemzetközi helyzet és a lengyel külpolitika ismertetésére, a szónok a többi között megállapította: Az európai béke biztosítékai Napjainkban a szocializmus, a haladás és a béke erőinek az imperializmus, a reakció és a háború erőivel vívott harca kiterjed az élet minden területére. A mai fejlődés meggyorsítja minden irányzat és mozgalom politikai polarizációs folyamatát. Próbára teszi programját és tevékenységét, meghatározza a harcban elfoglalt helyét. Az elmúlt évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy az európai és a világbékét elsősorban a Szovjetunió hatalmas rakéta-nukleáris ereje, a szocialista közösség állandóan növekvő védelmi képessége, a gazdasági potenciálja és következetes békepolitikája biztosítja. Az utóbbi években a nemzetközi helyzet alakulására döntő hatást gyakorolt az Egyesült Államok agresszív vietnami háborúja. A vietnami háború — bár megőrizte helyi jellegét — a gyakorlatban a szocializmus és az imperializmus hatalmas világküzdelmévé, a béke, a szabadság és a haladás erőinek a gyarmatosítás, a reakció és a háború erőivel vívott harcává vált — folytatta a szónok — Jóllehet az Egyesült Államok félmilliós expediciós hadsereget tart Vietnamban, ahol a második világháború légi hadműveleteit felülmúló bombázásokat hajtott végre, végül' is kénytelen volt a vietnami nép és a békeszerető világközvélemény követelésére megszüntetni a (Folytatás a 2. oldalon) Fellőttél! a Szonda—S-ot Az űrkutatásig programnak megfelelően vasárnap, november 10-én a Szovjetunióban a Hold irányába felbocsátották a Szonda—6 elnevezésű automata űrállomást. A Szonda—tí-ot közbenső szputnyikról jutatták megadott pályára. A mérések szerint a Szonda—6 útvonala megközelíti a számítások alapján tervezett pálya útvonalát. A kísérlet célja: tudományos kutatásokat végezni a Hold felé vezető pályán és a Hold körüli térségben, továbbá új rendszereket és berendezéseket kipróbálni automata űrállomások számára. A Szonda—6-tal állandó a rádiókapcsolat. A telemetri- rikai mérések adatai szerint űrállomás valamennyi műszere és berendezése normálisan működik. A földi koordinációs és számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. illést tartott az IISZBT elnöksége Az MSZBT országos elnöksége hétfőn a Barátság Házában ülést tartott, amelyen részt vett Jakab Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Központi Bizottság osztályvezetője is. Mihály fi Ernő elnöki megnyitójában bejelentette, hogy Kristóf István, a társaság főtitkára egészségi állapota miatt nyugdíjazását kérte. Az elnökség a nyugalomba vonuló főtitkárnak elismerését nyilvánította a nyolc éven át kifejtett odaadó munkájáért a társaság aranykoszorús plakettjével tüntette ki. Ezután Kiss László, az MSZBT titkára számolt be a legutóbbi elnökségi ülés óta végzett munkáról. A továbbiakban ismertette az MSZBT és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság jövő évi egyezményének tervezetét, amelyet előreláthatlóan januárban írnak majd alá. Konzerv termékbemutató Nyíregyházán Október közepén nyitott kiállítást először termékeiből — kísérletképpen — a Nyíregyházi Konzervgyár a nyíregyházi Csemegében. A kereskedelmi vállalat és a gyár vezetői megegyeztek: a konzervgyár saját termékeiből soron kívül raktárról szolgálja ki a Csemegét. Ez az együttműködés hasznos a kereskedelemnek: bővíthetik a választékot, még több féle terméket helyezhetnek el a polcokon. A gyárnak is hasznos, bár ezzel több tízmilliós termelése mellett elsősorban nem a bevétel növelése a célja. A nyíregyházi üzletekben fogyó készítményekről fontos információkat szerezhetnek: melyeket kedveli leginkább a vásárlóközönség, a háziasz- szonyok, melyek nem nyerték meg tetszésüket. Az első h‘etek jó tapasztalata után a gyár vezetői úgy határoztak, november I8-tól reprezentatív állandó árubemutatót rendeznek mindhárom nagy nyíregyházi ÁBC áruházban. Forgalomba hozható összes terméküket bemutatják, s ezekből megfelelő mennyiséget értékesítésre átadnak az áruházaknak. Szoijduniot ünneplő demonstráció Prágában Ifácfav David: Csehszlovákia csak a Szovjetunió Oétia-án haladhat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYES ÖLJETEK!