Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-03 / 259. szám

i «Mal «mirr-WAOYAReRS?:«» Wk. m##íiífe>*y w. Gyilkosság Indonéziában Ijnbb tía%pái*ba| a Jordán folyó mentén Nemcsak gyilkolt a djakar­tai rezsim, hanem — rossz lelkiismeretének ékes példá­jaként — szörnyű tettével is manőverezni próbált: „kiszi­várogtatta” a keddi kivégzé­sek hírét, s az odarohanó külföldi tudósítóknak úgy erősítette meg azt a katonai ügyész, hogy kit nem öltek meg az öt halálraítélt közül, akiknek kegyelmi kérvényét Suharto elutasította. Milyen otromba ravaszdiság! Jel­lemző ez egyébként a rezsim korábbi gyilkosságaira is: Untung kivégzésénél is meg­történt a mostani játék a hírrel, hogy aztán később ál­lami vezetők azt mondhas­sák, „hiszen közöltük...” Ezek a körülmények lelep- lezően tanúsítják, mennyire tudatában van a katonai dik­tatúra annak, hogy gyaláza­tos dolgot művel. Hiszen a kommunista vezetők peré­ben mindannyiszor tartha­tatlanná vált a bírák helyze­te, nem lévén a látszathoz sem élegendő bizonyítékuk; ítéltek hát a reakció bosszú­vágyának. a minden ellen- forradalomra oly jellemző kegyetlenségnek megfelelően. Ezért nem különbözik sem­miben sem a jogi komédia a többi indonéz kommunista vezető alattomos meggyilko­lásától. És cinikus tett egyúttal Njono, Sudisman és Wirjo- martono kivégzése. A hóna­pok, sőt évek óta a halál ár­nyékában tartott kommunis­ták életéért megmozdult az egész világ, Podgornljtól De Gauile-ig kegyelmet kö­veteltek Suhartótól. Józan polgári körökben is vissza­tetszést keltett az oktalan kegyetlenség. Ám Djakartá- ban cinikusan azzal érveltek, hogy „most már” nem lehet életben hagyni őket! És a külföldi tiltakozó kampány­nyal egyidőben Suharto új ösztönzést adott az antikom- munlsta hadjáratnak, amely immár a harmadik; miköz­ben százezrekben számql-ják az áldozatokat, és sok tízezer baloldali, haladó nacionalista sínylődik a szörnyű koncent­rációs táborokban. A djakartai rezsim hosszú időn át arról próbálta meg­győzni a haladó világot, hogy megmarad az el nem kötele­zettség vonalán. Am, a keddi kivégzések elkövetése és a tett körülményei is bizonyít­ják, hogy a legszélsőségesebb reakció indulatai határozzák meg az indonéz politikát. Hi­szen az antikommunista és Suharto szaval szerint min­den „szimpatizáns” ellen irá­nyuló irtóhadjárat azokat az indonéz hazafiakat sújtja, akik személyükben képvisel­ték Indonézia egykori anti- ímperialista, el nem kötele­zett politikáját Gyilkosaik sorában pedig kulcspozíciók­ra tesznek szert a korábbi évtizedek legismertebb nyu­gatbarát politikusai. Az or­szág gazdaságának kapui megnyíltak a külföldi tőke előtt, amely egyre-másra kapja a nagy koncessziókat. Bebizonyosodik a régi igaz­ság: az antikommunizmus belpolitikája megváltoztatja az ország nemzetközi helyze­tét is. Az Indonéz rezsim a keddi gyilkossággokkal újabb lépést tett egyúttal az impe­rializmus felé. Tel Aviv Izraeli katonai szóvivő tá­jékoztatása szerint pénteken este két ízben került sor tűzpárbajra a Jordán folyó mentén izraeli és jordániai katonai egységek között. Az izraeliek szerint a jordán tüzérség a Beisan völgyében- nyitott tüzet, amelyre áz iz­raeliek válaszoltak, négy iz­raeli katona megsebesült. A DPA jelentése szerint a Biztonsági Tanács magyar idő szerint szombatra virra­dó éjjel ülést tartott a leg­utóbbi közel-keleti inciden­sekkel kapcsolatban. Az ülést az EAK és Izrael kérésére hívták össze. El Kuni az EAK nevében Izrael megbün­tetését kérte, mert „az egyiptomi gazdasági célpon­tok ellen intézett támadást, amelyet előre megfontolt szándékkal hajtotta végre.” Tekoah izraeli küldött — mint az AP közli — elis­merte, hogy támadást haj­tottak végre az EAK terüle­tén, de ezt „megtorló intéz­kedésnek” minősítette és az EAK-ra igyekezett hárítani a felelősséget. Jakov Malik szovjet fődelegátus felszóla­lásában támogatta Egyiptom kérését. Megállapítása sze­rint az arab országok lojá­lisán együttműködnek Jar­ring ENSZ-küldöttel a béke érdekében és a helyzet to­vábbi alakulása Izraelen múlik. A Szovjetunió elhatá­rozott szándéka, hogy a töb­bi békeszerető állammal együtt kivívja a békét a Kö­zel-Keleten és gátat vet az izraeli agressziós cselekmé­nyeknek. A Biztonsági Tanács hét­főn folytatja ülését. Amerikai választások Washington; Kedden, november 5-én tartják az Egyesült Álla­mokban a választásokat. Az idei választás legnagyobb eseménye az, hogy a Fehér Ház januárban mindenkép­pen új lakót kap: az Egyesült Államok új elnököt választ. Ehhez képest viszonylag ki­sebb, de nem kevésbé fontos, hogy kedden a szavazók új­raválasztják a teljes ameri­kai képviselóházat és a sze­nátus tagjainak több, mint egyharmadát. Újonnan kerül betöltésre számos kormány­zói hely és több helyi tiszt­ség az egyes államokban. Az idei választások jelleg­zetessége az, hogy a két ha­gyományos nagy bárt, a ha­talmon levő demokraták és ar. ellenzéki republikánusok jelöltjén, Hubert Humphrey jelenlegi és Richard Nixon volt alelnökön kívül első ízben indul egy erős „harmadik párti” jelölt: George Walla­ce, a volt alabamai kormány­zó. Wallace a szó hagyomá­nyos értelmében nem képvi­sel önálló politikai pártot, mozgalmának csak elnöki és alelnöki tisztre van jelöltje, s pillanatnyilag még csupán alkalmi csoportosulás, állan­dó szervezet nélkül. Az idén hosszú idő óta elő­ször önálló jelöltet állít a vá­lasztásokon az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártja. Több kisebb csoportosulás és mozgalom, így néhány hábo­rúellenes csoport is indít el­nökjelöltet * Á Szojuz—3''útjáról Moszkva (TASZSZ): Georgij Beregovoj űrpilóta kitünően teljesítette felada­tát — jelentette ki a szov­jet állami bizottság elnöke, miután a bizottság meghall­gatta az űrrepülés részletei­ről szóló beszámolót Az űrhajó repülésének és leszállásának előkészítésében részt vett különböző szakem­berek az Izvesztyija tudósí­tójának kérdésére megálla­pították, hogy az űrhajós ki­tűnő kiképzésben részesült, ennél fogva nem került vá­ratlan helyzetek elé. Az igaz, hogy az űrrepülés során vol­tak mozzanatok, amelyek fe­szült izgalmakat keltettek. Mégis minden szabályszerűen ment. Ismét igazolódott, hogy a jó előkészítés biztosítja a repülés teljes sikerét Az Izvesztyija megjegyzi, hogy a Szojuz—2 és a Szo­juz—3 űrhajó azonos típusú. A velük végzett űrrepülések fontos távlatokat nyitnak meg az ember vezette űrha­jók repüléseinek előkészíté­sére. A Biztonsági Tanács "j tagjai New York Az ENSZ közgyűlése szom­baton megválasztotta a Biz­tonsági Tanács új, nem ál­landó tagjait. Ennek értel­mében Kolumbia, Finnor­szág, Spanyolország, Nepal és Zambia fogja kétéves man­dátummal betölteni Brazília, Kanada,' Dánia, India és Etió­pia 1969. január 1-én megüre­sedő helyét. A Magyar Nép- köztársaság továbbra is tag­ja marad a Biztonsági Ta­nácsnak. A kiéli vörös matrózok A kiéli Brunswick- és Feldstrasse sarkán ápolt pol­gárházak sorakoznak. A já­rókelőt semmiféle jel, vagy emléktábla nem figyelmezte­ti, hogy 1918. november 3-án itt dördültek el a kiéli mat­rózlázadás első lövései, ame­lyek megadták a jelt a né­met novemberi forradalom számára. A nyugatnémet Kiel mai vezetői szeretnék elfeled­tetni az ötven év előtt tör­ténteket... Azon a délutánon a hatal­mas tömegtüntetés első so­raiban, a forradalmi tenge­részek között haladt Otto Rieche dokkmunkás vörös karszaíaggal. Az utcasarkon hallotta, amikor Steinhäuser császári tengerészhadnagy tüzet vezényelt. Mellette ha­ladó szaktársát haslövés ér­te, összerogyott. A forradalmi munkások és katonák ro­hamra indultak és néhány óra múlva Kiel a kezükre ke­rült. A Schleswig—Holstein-i Népújság másnap így írt: „A flotta vörös zászló alatt”. Ezekben az őszi napokban, 1968-ban, 84 éves kora elle­nére politikai gyűlésen talál­juk meg az öreg kiéli forra­dalmárt. „Harcolunk, míg le nem hunyjuk a szemünket” — mondja —, majd hozzá­teszi: .Eddig csak az NDK- ban valósult meg az, amiért mi 1918-ban küzdöttünk. Ná­lunk az állam még ugyan­olyan kapitalista, mint akkor volt”. Benno Hoelter matrózt a Zähringen” sorhajón érte a kiéli forradalom. Egy fegy­veres osztag tagjaként a vá­ros vasúti berendezéseit szállták meg, hogy feltartóz­tassák az ellenforradalmárok vonalait. Ma hadirokkantként Nyugat-Berlinben él. El­mondja, hogy amikor 1918 végén berlini munkahelyét akarta felkeresni, régi tenge­részegyenruhája leleplezte. „Pillanatok alatt Noske-kato- nák vettek körül, falhoz lök­tek”. „Üsd agyon a kutyát” — ordították, > alig tudtam John Reed: Töredékes beszámoló a rigai fronton tett látogatás­ról, közvetlenül a szocialis­ta forradalom előtt. 1. Úton a front felé A balti vasútállomás főnö­ke küiön élsőosztályú fülkét' tartott fenn nekünk, az „Amerikai missziónak”, ahogy bennünket nevezett. Egy óhi­tű pap, aki önkéntes egyházi teendők ellátására ment a lö­vészárkokhoz, alázatosan kér­te, hogy társaságunkban utazhassák. Nagy darab, egészséges ember volt, ked­ves mosolyú, hatalmas, vö­röses szakállal, legyűrhetet- len beszélőkedvvel. — Eto verno! — így van! — mondta, s lehelletnyit só­hajtott. A forradalom meg­gyöngítette az egyház hatal­mát a tömegeken. A tartalé­kosok sapkáján azelőtt ke­reszt volt, és a felirat: „Za veru, carija, i otyecsesztvo” — „A hitért, a cá t és a hazáért” Hát, a . et” is leszaggatták a töbi /el.,. A fejét rázta. — Az imák régi szövegé­ben az istent a „Mennyek cárjának” nevezték, a Szűz­anyát pedig „Cárnőnek.” Meg kellett változtatnunk — az emberek nem engedik az istent így megsérteni — mondták... Aztán a hadseregben vég­zett munkájáról kezdett be­szélni: — A tábori imában a pap a békéért imádkozik, a világ minden népe számára. A ka­tonák pedig azt kiabálják: „de azt is vegye be, hogy hó­dítás és jóvátétel nélkül!”... És jaj annak a papnak, aki nem a katonák imáját mondja! A vonat hosszú ideig áll­dogált minden állomáson, hogy az utasoknak Idejük le­legyen meginni egy csésze teát és lenyelni az ételt a túlzsúfolt várótermek gőzöl­gő, vidám zsibongásában. A prp Tö-skcntben lakott ssrfÄMSKS erről az egyedülálló intéz­ményről, ahol a megraboít áldozatok átvehették tulaj- donkájukat, ha készpénzben megfizették annak ellenérté­két, igaz, húsz százalék en­gedménnyel. .. Egy kövér polkovnik elmondta, hogy népiét és osztrák hadifoglyok bizottsága Moszkvában nyolc­órás munkanapot követelt — és meg is kapta! Olyan hírek terjengenek, hogy a katonák a fronton otthagyják sáncaikat és ha­zamennek pokrov ünnepére, október elsejére — ami négy nap múlva lesz. Ml történik, ha az orosz kátohák milliói egyszerűen abbahagyják a harcot és elindulnak a váro­sokba, a fővárosba, falvaik­ba? — Elvesztünk — dörmög- te az öreg polkovnik. A franciául beszélő tiszt — elméleti forradalmár — ud­variasan, de hevesen vitat­kozni kezdett vele. A pap el­mondott egy egyszerű Ra- belais-i történetet a katoná­ról, aki azzal csábított el egy megmenteni az életemet” — emlékezik vissza. „Az Auróra ágyúi ébresz­tették fel a császári flotta német matrózait is” — mond­ja Artúr Hoppe, az egykori vörös matróz. 1918-ban ilyen szövegű röplapokat osztoga­tott a partra szálló matrózok­nak: „Mi nem a hazáért és a német becsületért halunk meg, hanem — értelem nél­kül — a milliomosokért”. A kommunista Artur Hoppe Hamburgban is kiveszi ré­szét a politikai harcból. 1918 novemberében a kiéli munkások és matrózok már azt hitték, ólmuk megvaló­sult. Artur Hoppe, a vörös mat­róz most így búcsúzik: „Amit akkor akartunk, az német földön a NDK-ban már meg­valósult. Mi pedig folytatjuk a harcot és eljön majd az idő, amikor nálunk is győz majd a szocializmus”. parasztlányt, hogy a gyerek majd generálisnak születik..., Mór későre járt, a lámpák homályosan és hunyorogva égtek, a vagonban hűvös lett. A pap dideregni kezdett. — Hát — mondta vacogva — túl hideg van ahhoz, hogy ébrén maradjunk. És úgy ahogy volt, lefe­küdt, csak hosszú szoknyája födte be, és máris hortyo- gott. Kora hajnalban ébredtünk, elmeredve és zsibbadtan. A nap áttünt a homályos abla­kokon. Bejött egy kisfiú, teát árult, cukor helyett csokolá­déval. Vonatunk már Észt­országban döcögött. 2. Yojtlnszkij, a fáradhatatlan A második gmeleti nagy­teremben, lázas írógépkatto­gás, futárok és küldöttségek jövés-menése közepette mű­ködött a tizenkettedik had­osztály agyközpontja, az ISZKOSZOL, ez a spontán keletkezett demokratikus szervezet, amelyet a katonák hoztak létre. Az egyik író­asztal mögött, zsidós arcú, jó kötésű fiatal hadnagy állt, kezével idegesen beletúrt őszes hajába, miközben majd elborította az izgatott panasz­áradat. A fronthadosztályok­tól jött négy küldöttség —• nagyrészt közkatonák, itt-ott néhány tiszt — rontott neki egyszerre; az egyik hadosz­tálynak már alig van csiz­mája — hatszáz párat ígér­tek, de csak hatvanat küld­tek; egy másik küldöttség rongyokba burkolt szónoka azt panaszolta, hogy a tü­zérségnek már kiosztották a téli bundákat, de a lovasság még mindig a nyári mundér­ban jár... — Da, da ■— válaszolta a hadnagy bizonytalanul. — Szicsász, szicsász. Azonnal írok a népbiztosságnak. Egy kis asztalkán újság és brosúrahalmaz • tornyosul. Arrébb egy katona ül a tö­rött széken és hangosan ol­vassa fel, mit ír az Izvesz­tyija — az össz-orosz Szov­jetek Pétervári Végrehajtó Bizottságának hivatalos lap­ja — az új kormány megala­kulásából. Amikor felsorolja a kadét minisztereket, a hallgatók nevetésbe, gúnyos kacagásba törnek ki. Az ab­laknál Vojtinszkij, a tizen­kettedik hadosztály helyettes politikai biztosa áll, katonai szabású kabátja állig be­gombolva. Kék szeme vastag szemüveg mögül villan elő, ő a híres szibériai szám­űzött, a Szmertniki szerzője. — A munkám — mondja nekünk — az, hogy létrehoz­zuk azt a katonai gépezetet, amellyel visszafoglaljuk Ri­gát. Pedig a körülmények borzalmasak. A hadsereg mindenben szűkölködik — nincs élelem, ruha, lábbeli, lő­szer. Az utak rettenetesek, és mór két hete állandóan esik. A trénlovak halálra fá­radtak, ki vannak éhezve és legfeljebb csak annyi kenye­ret tudnak cipelni, amennyi ahhoz elég csak, hogy éhen ne haljunk. De a legkomo­lyabb hiányt röplratokban és újságokban szenvedjük... Erre szükségünk van a har­ci szellem fenntartásához, A bizonytalan hangulat miatt sokan egyszerűen letették fegyverüket és hazamentek... Vojtinszkij már harminc­hat órája nem aludt. És mégis, valósággal sugárzott belőle a friss energia, amint búcsúzóul szalutált és lesza­ladt a lépcsőkön sáros ko­csijához — negyven mérföl- des útra kellett mennie, át a sártengeren, a közelgő vihar árnyékában, hogy eldöntsön egy vitát közkatonák és tisz­tek között. 3. Vendenben Künn esett, és az ezernyi csizma szétnyomta az utcák sarát a járdákon, úgy, hogy járni is alig lehetett. A vá­rost besötétítették az ellensé­ges repülők elől; csak a dőnyrésekből hatoltak M fénypászták, a rollók tompa vörösben ragyogta. A szűk utca olykor egészen várat­lanul kanyarodott. A sötét­ben foiyton vonuló katonák­ba ütköztünk, megannyi ci­garettaparázsba. A ’ közelben teherautóoszlop haladt el. va­lami hadi szállítmány. Viha­ros dübörgéssel száguldott tova a komor feketeségben, miközben legyezőszerű en szétfröcskölte á sarat. Valaki éppen előttem gyújtott gyu­fát, és láttam, hogy egy ka­tona fehér papírt ragasz: a . falra. Kísérőnk az ISZVO- SZOÉ-ból felkiáltott és cda- rohant, felkattintotta zseb­lámpáját. Ezt olvastuk: , „Katona Elvtársak! A munkás- és katonakül­döttek vendenj szovjetje szeptember 28-án, csütörtö- ,kiin négy órakor a parkban GYŰLÉST, tart...” # . A kis szállóban á félig mo­hó, félig rettegő tulajdonos azt móndja, hogy nincsen szoba. — És az, ott mi? — kérdez­te barátunk, miközben az egyik ajtóra mutatott. — Az a parancsnok. szobá­ja — hangzott a kurta vá­lasz. — AZ ISZKOSZOL lefog­lalja. Meg is kaptuk. A teát egy vén parasztas»- szony hozta be nekünk, vize­nyős szemével ránk lesett, ke­zét dörzsölte és németül ga­gyogott. — Maguk külföldiek — mondta — hála a magassá- gos istennek. Az itteniek nem akarnak fizetni. Felénk hajolt és rekedte» suttogta: Ó, bárcsak sietnének a né­metek. S a becsukott zsalugáterek mögött, ahogy lefeküdni ké­szültünk, hallottuk a német tüzérség távoli dörrenéseit, amint egyre lövik a lesová­nyodott, rongyokba öltözött; éhező orosz katonák vonalait; akiket kínzott a kétely, a fé­lelem, a bizonytalanság, akik ott rohadtak és haldokoltak az esőben, mert hitték, hogy így megmenthetik a forra­dalmat .. 4. Útban a frontról Amikor a pályaudvaré* üldögélve vártuk a pétervári vonatot, kollégámnak, Wil- liamsnek az az ötlete támadj hogy szétoszthatnánk felesle­ges cigarettáinkat Le is te­lepedett egy kofferra, elő­vett egy nagy dobozt és nyá­jas hangokat hallatva, kínál-: getni kezdett Több száz ka­tona volt körülöttünk. D« csak néhányan jöttek oda hozzá, bizonytalanul, vettek maguknak, de a többi a he­lyén maradt és Williams ha­marosan egyedül ült egy folyvást táguló kör közepén. A katonák kis csoportokba verődtek, halkan beszélget­tek. Hirtelen három önkéntes közeledett feléje, puskájukra tűzött szuronnyal, fenyege­tően. — Maga kicsoda? — kér­dezte a vezetőjük. — Miért osztogat cigarettát? Mi ma­ga? Német kém? Veszteget­ni akarja a forradalmi orosz hadsereget? A peron tömege pedig mö­géjük tolult, lassan bekerí­tette Williamst és az önkén­teseket, hangosan átkozódtak — bármelyik pillanatban ké­szek lettek volna szétszedni őt.. Fordította: Raáb György •John Keed (1887—1920) n amerikai munkásmozgalom harcosa, író, újságíró, a „Tíz nap, amely megren­gette a világot” címfl könyv világhírű szerzője* Haditudósítóként volt szem­tanúja a forradalmi es*» menyeknek» A forradalom előestéjén

Next

/
Oldalképek
Tartalom