Kelet-Magyarország, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-03 / 259. szám
i «Mal «mirr-WAOYAReRS?:«» Wk. m##íiífe>*y w. Gyilkosság Indonéziában Ijnbb tía%pái*ba| a Jordán folyó mentén Nemcsak gyilkolt a djakartai rezsim, hanem — rossz lelkiismeretének ékes példájaként — szörnyű tettével is manőverezni próbált: „kiszivárogtatta” a keddi kivégzések hírét, s az odarohanó külföldi tudósítóknak úgy erősítette meg azt a katonai ügyész, hogy kit nem öltek meg az öt halálraítélt közül, akiknek kegyelmi kérvényét Suharto elutasította. Milyen otromba ravaszdiság! Jellemző ez egyébként a rezsim korábbi gyilkosságaira is: Untung kivégzésénél is megtörtént a mostani játék a hírrel, hogy aztán később állami vezetők azt mondhassák, „hiszen közöltük...” Ezek a körülmények lelep- lezően tanúsítják, mennyire tudatában van a katonai diktatúra annak, hogy gyalázatos dolgot művel. Hiszen a kommunista vezetők perében mindannyiszor tarthatatlanná vált a bírák helyzete, nem lévén a látszathoz sem élegendő bizonyítékuk; ítéltek hát a reakció bosszúvágyának. a minden ellen- forradalomra oly jellemző kegyetlenségnek megfelelően. Ezért nem különbözik semmiben sem a jogi komédia a többi indonéz kommunista vezető alattomos meggyilkolásától. És cinikus tett egyúttal Njono, Sudisman és Wirjo- martono kivégzése. A hónapok, sőt évek óta a halál árnyékában tartott kommunisták életéért megmozdult az egész világ, Podgornljtól De Gauile-ig kegyelmet követeltek Suhartótól. Józan polgári körökben is visszatetszést keltett az oktalan kegyetlenség. Ám Djakartá- ban cinikusan azzal érveltek, hogy „most már” nem lehet életben hagyni őket! És a külföldi tiltakozó kampánynyal egyidőben Suharto új ösztönzést adott az antikom- munlsta hadjáratnak, amely immár a harmadik; miközben százezrekben számql-ják az áldozatokat, és sok tízezer baloldali, haladó nacionalista sínylődik a szörnyű koncentrációs táborokban. A djakartai rezsim hosszú időn át arról próbálta meggyőzni a haladó világot, hogy megmarad az el nem kötelezettség vonalán. Am, a keddi kivégzések elkövetése és a tett körülményei is bizonyítják, hogy a legszélsőségesebb reakció indulatai határozzák meg az indonéz politikát. Hiszen az antikommunista és Suharto szaval szerint minden „szimpatizáns” ellen irányuló irtóhadjárat azokat az indonéz hazafiakat sújtja, akik személyükben képviselték Indonézia egykori anti- ímperialista, el nem kötelezett politikáját Gyilkosaik sorában pedig kulcspozíciókra tesznek szert a korábbi évtizedek legismertebb nyugatbarát politikusai. Az ország gazdaságának kapui megnyíltak a külföldi tőke előtt, amely egyre-másra kapja a nagy koncessziókat. Bebizonyosodik a régi igazság: az antikommunizmus belpolitikája megváltoztatja az ország nemzetközi helyzetét is. Az Indonéz rezsim a keddi gyilkossággokkal újabb lépést tett egyúttal az imperializmus felé. Tel Aviv Izraeli katonai szóvivő tájékoztatása szerint pénteken este két ízben került sor tűzpárbajra a Jordán folyó mentén izraeli és jordániai katonai egységek között. Az izraeliek szerint a jordán tüzérség a Beisan völgyében- nyitott tüzet, amelyre áz izraeliek válaszoltak, négy izraeli katona megsebesült. A DPA jelentése szerint a Biztonsági Tanács magyar idő szerint szombatra virradó éjjel ülést tartott a legutóbbi közel-keleti incidensekkel kapcsolatban. Az ülést az EAK és Izrael kérésére hívták össze. El Kuni az EAK nevében Izrael megbüntetését kérte, mert „az egyiptomi gazdasági célpontok ellen intézett támadást, amelyet előre megfontolt szándékkal hajtotta végre.” Tekoah izraeli küldött — mint az AP közli — elismerte, hogy támadást hajtottak végre az EAK területén, de ezt „megtorló intézkedésnek” minősítette és az EAK-ra igyekezett hárítani a felelősséget. Jakov Malik szovjet fődelegátus felszólalásában támogatta Egyiptom kérését. Megállapítása szerint az arab országok lojálisán együttműködnek Jarring ENSZ-küldöttel a béke érdekében és a helyzet további alakulása Izraelen múlik. A Szovjetunió elhatározott szándéka, hogy a többi békeszerető állammal együtt kivívja a békét a Közel-Keleten és gátat vet az izraeli agressziós cselekményeknek. A Biztonsági Tanács hétfőn folytatja ülését. Amerikai választások Washington; Kedden, november 5-én tartják az Egyesült Államokban a választásokat. Az idei választás legnagyobb eseménye az, hogy a Fehér Ház januárban mindenképpen új lakót kap: az Egyesült Államok új elnököt választ. Ehhez képest viszonylag kisebb, de nem kevésbé fontos, hogy kedden a szavazók újraválasztják a teljes amerikai képviselóházat és a szenátus tagjainak több, mint egyharmadát. Újonnan kerül betöltésre számos kormányzói hely és több helyi tisztség az egyes államokban. Az idei választások jellegzetessége az, hogy a két hagyományos nagy bárt, a hatalmon levő demokraták és ar. ellenzéki republikánusok jelöltjén, Hubert Humphrey jelenlegi és Richard Nixon volt alelnökön kívül első ízben indul egy erős „harmadik párti” jelölt: George Wallace, a volt alabamai kormányzó. Wallace a szó hagyományos értelmében nem képvisel önálló politikai pártot, mozgalmának csak elnöki és alelnöki tisztre van jelöltje, s pillanatnyilag még csupán alkalmi csoportosulás, állandó szervezet nélkül. Az idén hosszú idő óta először önálló jelöltet állít a választásokon az Egyesült Államok Kommunista Pártja. Több kisebb csoportosulás és mozgalom, így néhány háborúellenes csoport is indít elnökjelöltet * Á Szojuz—3''útjáról Moszkva (TASZSZ): Georgij Beregovoj űrpilóta kitünően teljesítette feladatát — jelentette ki a szovjet állami bizottság elnöke, miután a bizottság meghallgatta az űrrepülés részleteiről szóló beszámolót Az űrhajó repülésének és leszállásának előkészítésében részt vett különböző szakemberek az Izvesztyija tudósítójának kérdésére megállapították, hogy az űrhajós kitűnő kiképzésben részesült, ennél fogva nem került váratlan helyzetek elé. Az igaz, hogy az űrrepülés során voltak mozzanatok, amelyek feszült izgalmakat keltettek. Mégis minden szabályszerűen ment. Ismét igazolódott, hogy a jó előkészítés biztosítja a repülés teljes sikerét Az Izvesztyija megjegyzi, hogy a Szojuz—2 és a Szojuz—3 űrhajó azonos típusú. A velük végzett űrrepülések fontos távlatokat nyitnak meg az ember vezette űrhajók repüléseinek előkészítésére. A Biztonsági Tanács "j tagjai New York Az ENSZ közgyűlése szombaton megválasztotta a Biztonsági Tanács új, nem állandó tagjait. Ennek értelmében Kolumbia, Finnország, Spanyolország, Nepal és Zambia fogja kétéves mandátummal betölteni Brazília, Kanada,' Dánia, India és Etiópia 1969. január 1-én megüresedő helyét. A Magyar Nép- köztársaság továbbra is tagja marad a Biztonsági Tanácsnak. A kiéli vörös matrózok A kiéli Brunswick- és Feldstrasse sarkán ápolt polgárházak sorakoznak. A járókelőt semmiféle jel, vagy emléktábla nem figyelmezteti, hogy 1918. november 3-án itt dördültek el a kiéli matrózlázadás első lövései, amelyek megadták a jelt a német novemberi forradalom számára. A nyugatnémet Kiel mai vezetői szeretnék elfeledtetni az ötven év előtt történteket... Azon a délutánon a hatalmas tömegtüntetés első soraiban, a forradalmi tengerészek között haladt Otto Rieche dokkmunkás vörös karszaíaggal. Az utcasarkon hallotta, amikor Steinhäuser császári tengerészhadnagy tüzet vezényelt. Mellette haladó szaktársát haslövés érte, összerogyott. A forradalmi munkások és katonák rohamra indultak és néhány óra múlva Kiel a kezükre került. A Schleswig—Holstein-i Népújság másnap így írt: „A flotta vörös zászló alatt”. Ezekben az őszi napokban, 1968-ban, 84 éves kora ellenére politikai gyűlésen találjuk meg az öreg kiéli forradalmárt. „Harcolunk, míg le nem hunyjuk a szemünket” — mondja —, majd hozzáteszi: .Eddig csak az NDK- ban valósult meg az, amiért mi 1918-ban küzdöttünk. Nálunk az állam még ugyanolyan kapitalista, mint akkor volt”. Benno Hoelter matrózt a Zähringen” sorhajón érte a kiéli forradalom. Egy fegyveres osztag tagjaként a város vasúti berendezéseit szállták meg, hogy feltartóztassák az ellenforradalmárok vonalait. Ma hadirokkantként Nyugat-Berlinben él. Elmondja, hogy amikor 1918 végén berlini munkahelyét akarta felkeresni, régi tengerészegyenruhája leleplezte. „Pillanatok alatt Noske-kato- nák vettek körül, falhoz löktek”. „Üsd agyon a kutyát” — ordították, > alig tudtam John Reed: Töredékes beszámoló a rigai fronton tett látogatásról, közvetlenül a szocialista forradalom előtt. 1. Úton a front felé A balti vasútállomás főnöke küiön élsőosztályú fülkét' tartott fenn nekünk, az „Amerikai missziónak”, ahogy bennünket nevezett. Egy óhitű pap, aki önkéntes egyházi teendők ellátására ment a lövészárkokhoz, alázatosan kérte, hogy társaságunkban utazhassák. Nagy darab, egészséges ember volt, kedves mosolyú, hatalmas, vöröses szakállal, legyűrhetet- len beszélőkedvvel. — Eto verno! — így van! — mondta, s lehelletnyit sóhajtott. A forradalom meggyöngítette az egyház hatalmát a tömegeken. A tartalékosok sapkáján azelőtt kereszt volt, és a felirat: „Za veru, carija, i otyecsesztvo” — „A hitért, a cá t és a hazáért” Hát, a . et” is leszaggatták a töbi /el.,. A fejét rázta. — Az imák régi szövegében az istent a „Mennyek cárjának” nevezték, a Szűzanyát pedig „Cárnőnek.” Meg kellett változtatnunk — az emberek nem engedik az istent így megsérteni — mondták... Aztán a hadseregben végzett munkájáról kezdett beszélni: — A tábori imában a pap a békéért imádkozik, a világ minden népe számára. A katonák pedig azt kiabálják: „de azt is vegye be, hogy hódítás és jóvátétel nélkül!”... És jaj annak a papnak, aki nem a katonák imáját mondja! A vonat hosszú ideig álldogált minden állomáson, hogy az utasoknak Idejük lelegyen meginni egy csésze teát és lenyelni az ételt a túlzsúfolt várótermek gőzölgő, vidám zsibongásában. A prp Tö-skcntben lakott ssrfÄMSKS erről az egyedülálló intézményről, ahol a megraboít áldozatok átvehették tulaj- donkájukat, ha készpénzben megfizették annak ellenértékét, igaz, húsz százalék engedménnyel. .. Egy kövér polkovnik elmondta, hogy népiét és osztrák hadifoglyok bizottsága Moszkvában nyolcórás munkanapot követelt — és meg is kapta! Olyan hírek terjengenek, hogy a katonák a fronton otthagyják sáncaikat és hazamennek pokrov ünnepére, október elsejére — ami négy nap múlva lesz. Ml történik, ha az orosz kátohák milliói egyszerűen abbahagyják a harcot és elindulnak a városokba, a fővárosba, falvaikba? — Elvesztünk — dörmög- te az öreg polkovnik. A franciául beszélő tiszt — elméleti forradalmár — udvariasan, de hevesen vitatkozni kezdett vele. A pap elmondott egy egyszerű Ra- belais-i történetet a katonáról, aki azzal csábított el egy megmenteni az életemet” — emlékezik vissza. „Az Auróra ágyúi ébresztették fel a császári flotta német matrózait is” — mondja Artúr Hoppe, az egykori vörös matróz. 1918-ban ilyen szövegű röplapokat osztogatott a partra szálló matrózoknak: „Mi nem a hazáért és a német becsületért halunk meg, hanem — értelem nélkül — a milliomosokért”. A kommunista Artur Hoppe Hamburgban is kiveszi részét a politikai harcból. 1918 novemberében a kiéli munkások és matrózok már azt hitték, ólmuk megvalósult. Artur Hoppe, a vörös matróz most így búcsúzik: „Amit akkor akartunk, az német földön a NDK-ban már megvalósult. Mi pedig folytatjuk a harcot és eljön majd az idő, amikor nálunk is győz majd a szocializmus”. parasztlányt, hogy a gyerek majd generálisnak születik..., Mór későre járt, a lámpák homályosan és hunyorogva égtek, a vagonban hűvös lett. A pap dideregni kezdett. — Hát — mondta vacogva — túl hideg van ahhoz, hogy ébrén maradjunk. És úgy ahogy volt, lefeküdt, csak hosszú szoknyája födte be, és máris hortyo- gott. Kora hajnalban ébredtünk, elmeredve és zsibbadtan. A nap áttünt a homályos ablakokon. Bejött egy kisfiú, teát árult, cukor helyett csokoládéval. Vonatunk már Észtországban döcögött. 2. Yojtlnszkij, a fáradhatatlan A második gmeleti nagyteremben, lázas írógépkattogás, futárok és küldöttségek jövés-menése közepette működött a tizenkettedik hadosztály agyközpontja, az ISZKOSZOL, ez a spontán keletkezett demokratikus szervezet, amelyet a katonák hoztak létre. Az egyik íróasztal mögött, zsidós arcú, jó kötésű fiatal hadnagy állt, kezével idegesen beletúrt őszes hajába, miközben majd elborította az izgatott panaszáradat. A fronthadosztályoktól jött négy küldöttség —• nagyrészt közkatonák, itt-ott néhány tiszt — rontott neki egyszerre; az egyik hadosztálynak már alig van csizmája — hatszáz párat ígértek, de csak hatvanat küldtek; egy másik küldöttség rongyokba burkolt szónoka azt panaszolta, hogy a tüzérségnek már kiosztották a téli bundákat, de a lovasság még mindig a nyári mundérban jár... — Da, da ■— válaszolta a hadnagy bizonytalanul. — Szicsász, szicsász. Azonnal írok a népbiztosságnak. Egy kis asztalkán újság és brosúrahalmaz • tornyosul. Arrébb egy katona ül a törött széken és hangosan olvassa fel, mit ír az Izvesztyija — az össz-orosz Szovjetek Pétervári Végrehajtó Bizottságának hivatalos lapja — az új kormány megalakulásából. Amikor felsorolja a kadét minisztereket, a hallgatók nevetésbe, gúnyos kacagásba törnek ki. Az ablaknál Vojtinszkij, a tizenkettedik hadosztály helyettes politikai biztosa áll, katonai szabású kabátja állig begombolva. Kék szeme vastag szemüveg mögül villan elő, ő a híres szibériai száműzött, a Szmertniki szerzője. — A munkám — mondja nekünk — az, hogy létrehozzuk azt a katonai gépezetet, amellyel visszafoglaljuk Rigát. Pedig a körülmények borzalmasak. A hadsereg mindenben szűkölködik — nincs élelem, ruha, lábbeli, lőszer. Az utak rettenetesek, és mór két hete állandóan esik. A trénlovak halálra fáradtak, ki vannak éhezve és legfeljebb csak annyi kenyeret tudnak cipelni, amennyi ahhoz elég csak, hogy éhen ne haljunk. De a legkomolyabb hiányt röplratokban és újságokban szenvedjük... Erre szükségünk van a harci szellem fenntartásához, A bizonytalan hangulat miatt sokan egyszerűen letették fegyverüket és hazamentek... Vojtinszkij már harminchat órája nem aludt. És mégis, valósággal sugárzott belőle a friss energia, amint búcsúzóul szalutált és leszaladt a lépcsőkön sáros kocsijához — negyven mérföl- des útra kellett mennie, át a sártengeren, a közelgő vihar árnyékában, hogy eldöntsön egy vitát közkatonák és tisztek között. 3. Vendenben Künn esett, és az ezernyi csizma szétnyomta az utcák sarát a járdákon, úgy, hogy járni is alig lehetett. A várost besötétítették az ellenséges repülők elől; csak a dőnyrésekből hatoltak M fénypászták, a rollók tompa vörösben ragyogta. A szűk utca olykor egészen váratlanul kanyarodott. A sötétben foiyton vonuló katonákba ütköztünk, megannyi cigarettaparázsba. A ’ közelben teherautóoszlop haladt el. valami hadi szállítmány. Viharos dübörgéssel száguldott tova a komor feketeségben, miközben legyezőszerű en szétfröcskölte á sarat. Valaki éppen előttem gyújtott gyufát, és láttam, hogy egy katona fehér papírt ragasz: a . falra. Kísérőnk az ISZVO- SZOÉ-ból felkiáltott és cda- rohant, felkattintotta zseblámpáját. Ezt olvastuk: , „Katona Elvtársak! A munkás- és katonaküldöttek vendenj szovjetje szeptember 28-án, csütörtö- ,kiin négy órakor a parkban GYŰLÉST, tart...” # . A kis szállóban á félig mohó, félig rettegő tulajdonos azt móndja, hogy nincsen szoba. — És az, ott mi? — kérdezte barátunk, miközben az egyik ajtóra mutatott. — Az a parancsnok. szobája — hangzott a kurta válasz. — AZ ISZKOSZOL lefoglalja. Meg is kaptuk. A teát egy vén parasztas»- szony hozta be nekünk, vizenyős szemével ránk lesett, kezét dörzsölte és németül gagyogott. — Maguk külföldiek — mondta — hála a magassá- gos istennek. Az itteniek nem akarnak fizetni. Felénk hajolt és rekedte» suttogta: Ó, bárcsak sietnének a németek. S a becsukott zsalugáterek mögött, ahogy lefeküdni készültünk, hallottuk a német tüzérség távoli dörrenéseit, amint egyre lövik a lesoványodott, rongyokba öltözött; éhező orosz katonák vonalait; akiket kínzott a kétely, a félelem, a bizonytalanság, akik ott rohadtak és haldokoltak az esőben, mert hitték, hogy így megmenthetik a forradalmat .. 4. Útban a frontról Amikor a pályaudvaré* üldögélve vártuk a pétervári vonatot, kollégámnak, Wil- liamsnek az az ötlete támadj hogy szétoszthatnánk felesleges cigarettáinkat Le is telepedett egy kofferra, elővett egy nagy dobozt és nyájas hangokat hallatva, kínál-: getni kezdett Több száz katona volt körülöttünk. D« csak néhányan jöttek oda hozzá, bizonytalanul, vettek maguknak, de a többi a helyén maradt és Williams hamarosan egyedül ült egy folyvást táguló kör közepén. A katonák kis csoportokba verődtek, halkan beszélgettek. Hirtelen három önkéntes közeledett feléje, puskájukra tűzött szuronnyal, fenyegetően. — Maga kicsoda? — kérdezte a vezetőjük. — Miért osztogat cigarettát? Mi maga? Német kém? Vesztegetni akarja a forradalmi orosz hadsereget? A peron tömege pedig mögéjük tolult, lassan bekerítette Williamst és az önkénteseket, hangosan átkozódtak — bármelyik pillanatban készek lettek volna szétszedni őt.. Fordította: Raáb György •John Keed (1887—1920) n amerikai munkásmozgalom harcosa, író, újságíró, a „Tíz nap, amely megrengette a világot” címfl könyv világhírű szerzője* Haditudósítóként volt szemtanúja a forradalmi es*» menyeknek» A forradalom előestéjén