Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)
1968-10-06 / 235. szám
Vasárnapi melléklet Illés Lajos: A szomszéd országok magyar irodalma A magyar nemzetnek mintegy narmauiésze határainkon kívül él, jórészt baráti országokban, melyekkel a szövetség, a kölcsönös segítségnyújtás erős szálai, a haza és az emberiség azonos nagy céljai, eszményei, ölöméi és gondjai tűznek bennünket össze. Ady látomása az ezer év óta rokon-bánatú és ke- servű népén találkozásáról az eszméli barikádjain — a mi nemzedékünk életében válik realitássá. ..Sok a múlt. ..' — mondhatjuk József Attilával, hiszen ennek mába sugárzó, jelenünkre sajnos még mindig árnyékot vető emlékei szenvedélyes erőfeszítéseink ellenére sem tűntek el teljesen. Az elmúlt év októberében például Dobozy Imrének — Egerben a „Korszerű ha- zaíiság”-ról rendezett vitában — tagadva állító formában kellett megfogalmaznia magatartásunkat: „Az sem nacionalizmus — mondotta —, ha szolidaritást, felelőssé1 get érzünk a határainkon túl élő magyarság sorsáért, anyanyelvi művelődéséért, etnikumának megmaradásáért." Az a tény, hogy a hazai kritika, s a hazai közvélemény nem ismeri kellőképpen a szomszédos országok magyar irodalmát, szintén elgondolkoztató, töprengésre indító jelenség. Paradox helyzet alakult ki nálunk. Gyakran teljesebbek, gazdagabbak az olvasók ismeretei, élményei egy távoli földrész messzi népének kultúrájához, mint a szomszédos országokban kifejlődött magyar irodalmakról. A baráti országokban élő magyarokat azzal jellemezhetjük, hogy, k^ttps.Jj^tötj^é- güek. Egyfelől a különböző testvérországok állampolgárai, az ottani — velünk rokon — gazdasági. politikai, kulturális fejlődés részesei, tevékeny, alkotó erői. Ebben a vonatkozásban a külföldön élő magyarság is differenciált világnézetileg, politikailag, társadalmilag, akárcsak a Magyarországon élő. Közösségi és egyéni létüket — nemzetiségi létüket — az adott állam. társadalom feltételei határozzák meg. Szemléletükre, gondolkodásukra, magatartásukra, közérzésükre nemcsak a szocialista fejlődés közös, általános, hanem sajátos, az egyes országokra jellemző vonásai is hatnak. Másfelől a baráti országok magyar nemzetiségű állampolgárai. S ez hozzánk, a nemzeti bázishoz kapcsolja őket. Kötődésük ebben a vonatkozásban is sokrétű és eleven: az etnikum, az anyanyelv, a nemzeti történelmi hagyományok, a folklór, a műveltség, az irodalom és művészet szféráiban egyaránt megnyilvánul, s létrehozza az összetartozás, a szolidaritás tudatát. A kettős kötődöttségnek ez az oldala épp úgy realitás, mint az előbb jellemzett másik oldal is. A kettős kötöttség mindkét oldala egyaránt fontos. Az MSZMP a lenini nemzetiségi politika szellemében elősegíti a hazánkban élő nemzetiségek kapcsolódását nemzeti bázisukhoz. Hasonlóképpen e politika jegyében keressük a kapcsolatot a baráti országokban élő magyarokkal. E kontaktuskeresés azon az alapon történik, hogy elismerjük, értékeljük a határainkon túli magyarok hűségét ahhoz a baráti, testvérországhoz, amelynek állampolgárai, építői. Forradalmi, haladó törekvéseikhez kapcsolódunk elsősorban, mert a nemzeti összetartozás érzése nem homályosíthatja el a világnézeti, politikai azonosságot, Ilyen értelemben érezzük közös gondnak a baráti országokban élő magyarok sorsának alakulását, A szomszédos országokban a nemzeti lét ott kialakult feltételei közepette, különböző módon és formában az elmúlt fél évszázadban magyar irodalmak alakultak és fejlődtek ki. Ma már a magyar irodalom nem azonos egy ország: Magyarország irodalmával. Rajtunk kívül még négy testvérországban: Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában és a Szovjetunióban van magyar irodalom, különböző szinten ugyan, de önálló írói bázissal, hagyom áby okkal, intézményekkel, lap-, folyóirat- es könyvkiadással, .irodalmi es ‘kritikai etettél, olvasóközönséggel, s más és más nemzeti irodalmakhoz fűződő szoros kapcsolatokkal. Századunk történelmi, társadalmi változásainak eredménye: az egy központú magyar irodalom bizonyos mértékig több központúvá fejlődik. Sem a hazai kritika, sem a hazai köz- gondolkodás jelenleg még nem fordít kellő gondot és figyelmet erre a fontos folyamatra. Pedig ebből az következik. hogy a magyar irodalomról alkotott fogalmunk körét és tartalmát ki kell bővítenünk. Természetes — a kettős kötöttségből következik —, hogy ezek a magyar irodalmak kapcsolódnak az ottani nemzeti irodalmakhoz, eszmei, művészi törekvésekhez, s a szellemi élethez. Ez a kötődés fejlődésük fontos tényezője. Értékeljük s erősíteni kívánjuk ezeket az összefűző szálakat. Hiszen ez teszi lehetővé, hogy a megismerés, a barátság, a szolidaritás, az internacionalizmus, a kulturális csere előmozdításának tevékeny és hatékony tényezői legyenek, s a híd szerepét tölthessék be a szomszédos népek Közt. E kapcsolatok révén születhetnek meg többek között olyan értekek, amelyek a hazai irodalma* gazdagíthatják. Egészséges, haladó szellemű: a színvonal mind magasabb csúcsait meghódítani kepes fejlődés nélkülözhetetlen feltétele az is, hogy természetes módon, sokoldalúan kapcsolódjanak a hazai magyar irodalomhoz — az egyetemes magyar irodalom önálló részéiként, Az elzárkózás, a befelé fordulás épp úgy ártalmas és súlyos károkat okoz, mint a bármilyen irányú, de egy- oldaiű orientáció. Ezért szükséges, hogy keressük hazai irodalmunk és a szomszéd országok magyar irodalmi kapcsolatainak, kölcsönhatásának, érintkezésének lehetőségeit, s támogassuk ezek fejlesztését. Jelentős lépésedet tettunk eddig is. különösen az elmúlt évtizedben. Államközi egyezmények alapján évről évre fejlődik a közös könyvkiadás. Az idei könyvhéten már megjelent az újvidéki Fórum és a pozsonyi Tátrán könyvkiadó Budapesten, és saját sátrában árusította a hazai olvasóknak az ottani magyar írók műveit. Napilapjainkban, folyóiratainkban szintén növeltszik az érdeklődés a szomszéd országok magyar irodalmai iránt, összefoglaló irodalomtörténeti müvek tájékoztatnak a fejlődés folyamatáról. Mégis, a sokasodó érdeklődés. a szép eredmények elle- . nére—if odaírni életünkben és olvasói közvéleményünkben nem elég erőteljes a figyelem a szomszéd országok magyar irodalma iránt. Nem alakult ki a szomszéd országok magyar íróinak és műveiknek sokoldalú találkozása a hazai olvasóközönséggel, jóllehet erre megvannak a lehetőségek. A kritika sem rajzolta meg az olvasók számára elég vonzóan és átfogóan a szomszéd országok magyar irodalmának képét, s nem tárta fel értékeit szelesebb körben. A szomszéd ucszágokbau élő magyarok szellemének értékes alkotásai várják a hazai olvasókat. A megismerés, a széles körű tájékozódás és tájékoztatás, a kritikai feldolgozás és a hazai olvasói visszhang, a szeretet és érdeklődés nagy segítséget nyújthatna a szomszéd országok magyar irodalmának és kultúrájának további eredményes fejlődéséhez. Az úi városkami Elek Emi! felvét )« Kinyílt a város kapuja. Mi ez? Városrész, látkép, élmény, esztétikum, modernség, Nyíregyháza új arcának egy része? Mindez együtt. Talán kissé több is A jövő jelene. De ennek történelme is van Már a huszas érettben felvetődött annak a gondolata, hogy az állomástól a megyei kórházig széles sugárút épüljön az Arany János utcán'át. Abban az időben mindössze két-három földszintes lakóház állt a város déli részén, a mai modern Arany János utca helyén, s környékén főleg szántóföldek és kertek voltak. A városrendezési tervnek megfelelően abban az időben kezdtek épülni azok a földszintes lakóházak, amelyeknek a bontását' az ötvenes évek s végén kezdték meg. s folytatták a hatvanas években. Az Arany János és a Toldi utca közötti szakaszon még a harmincas évek végén is végig nyílt csapadék és szennyvízcsatorna húzódott. Ennek végleges felszámolására csak a felszabadulás után kerülhetett sor. Elsősorban a szabad, beépítetlen, területek adták azt a lehetőséget, hogy a város déli/ alközpontjának kialakítása megkezdődjön. Részletes rendezési terv készült, melynek alapján hozzáláttak a város egyik legszebb negyedének a megépítéséhez. A tervezőknek, építőknek sok-sok nehézséggel kellett megküzdeniük, míg ez a látvány kialakulhatott. Különösen az Arany János utca épületei tükrözik híven azokat a fázisokat, amelyet a magvar építőművészet, átélt Névtelen szellemi és fizikai munkások ezrei vettek részt ennek a városrésznek az. alakításában, formálásában, s bár rendelet írja elő, hogy a tervezők neveit feltüntessék. itt ez egyetlen épületen sem látható, olvas, ható. Pedig az Arany János, a Petőfi, a Toldi, Makarenko, Kölcsey, Vécsey és Szarvas utcákon legalább 1700 lakás épült terveik nyomán, s több mint 1700 ember költözhetett be a tervezők, építők fáradozása nyomán korszerű, szép lakásokba. Az épületek többségét a Sza- bolcs-Szatmár Megyei Tanács Tervező Irodájának a kollek. tívéjá tervezte. A kiviteli tervek zömét Paulinyi Zoltán építészmérnök tervezte, s az ő irányításával álmodták papírra, s születtek meg a valóságban ezek az impozáns épületek. Részt vettek benne: Csomós Jánosi: é, Pásztor László. Szegedi Ferenc tervezőépítészek, Márton látván. Jeszenszky La- jos. kajati Attila. Scholtz Béla a tervező iroda főmérnöke. Bakos László. Soós József statikusok. Fancsali Gyula. Fazekas Ferenc, Csomós, János. Hornyák György, idős Kovács Ferenc. Csomós András. Ungvári Albert és Szarvadi László külső közművesek. Az építkezéseket teljes egészében az ÉM. Szabolcs megyei Építőipari Vállalat mérnökei, technikusai, munkásainak ezrei végezték el. Itt alkalmazták az országban is az elsők között a blokkos építési technológiát. Nyíregyháza új városnegyede mintegy negyven hektárnyi területen épült fel teljes közművesítéssel, új kereskedelmi. szociális, egészségügyi és szolgáltatói létesítményekkel. De az élet halad tovább, s évről évre új színfoltokkal gazdagodik a2 új városkapu. Művészét és tömegízlés S zúkebb pátriánk, a Nyírség, és Szatmár *■'’ — amelyet néha talán még írásszínesítőnek, kuriózumnak is szívesen illetnek ma is sötét jelzővel írásaikban egyesek országos nyilvánosság előtt, ha szellemi elmaradottságról esik szó — keitőszáznuszonhét (227!) művelődési házzal rendelkezik. Évente öt művelődési házat épít a kultúrára, művelődésié szomjazó szabolcsi nép összeadott forintjaiból az állam támogatásával. így az utóbbi évtizedben negyven- hatmilliót fordítottunk e falusi kultúrközpontok építésére, felszerelésére, berendezésére. Ha tudjuk, hogy e művelődési házak egy részébe — soí-suk fáradozás, áldozat, az itt élő képzőművészek öntevékenysége árán — beköltö- BÖtt a képzőművészet szeretette, s a szabolcsi-szatmári em- tter ma mar nem áll olyan távol e művészeti ágtól, akkor örömmel nyugtázhatjuk: érdemes volt fáradozni ezert is. Es itt megállunk néhány percre. Szabolcsban tizenhárom képzőművész él és dolgozik. Többségük gonddal. Elsősorban nem anyagiakról van szó — erről is! — inkább munkájuk eredményéről. Mert a képzőművészeti alkotások, festmények, grafikák, metszetek, szobrok, stb. nem adás-vétel tárgyai. Nem a kereslet-kínálat határozza meg értéküket, hanem az igényesség — igénytelenség, művészetszeretet, vagy nem szeretet. Ismeret — nem ismeret, támogatás — nem támogatás. Csak ez — is. Hogy állunk ezzel a megyében? Évente húszezer forint áll rendelkezésre képzőművészeti alkotások vásárlására. Ez nem sok. A megyei tanács vb. évente ugyancsak húszezer forintot nyújt alkotási ösztöndíjra. 1965—66-ban pályázatra ötvenezer forintot biztosítottak, melyből kettőt Pál Gyula, egyet a Szabolcsból elszármazott Cs. Nagy András nyert. Képeik a megyei tanácshazán vannak. Három év alatt a megyében élő tizenhárom művésztől összesen 31 képet vásároltak, melyek többsége a művelődési osztály elosztása alapján került a művelődési házakba. Elsősorban a modernebbekbe. De mi lesz a régiekkel? Ezek miért nem kaphatnak? Úgy vagyunk velük, mint a gyengébben gazdálkodó tsz- ekkel. Elsősorban mindenki a jól menő gazdaságot támogatja. látogatja. Pedig a gyengébbek anyagi-szellemi segítése a művelődési házak esetében is elsőrendű feladat. Azt nem várhatjuk meg, míg ezek a falvak összehoznak annyi pénzt, hogy új, modern művelődési házat építsenek, s azután adunk részükre szellemi felszerelést — képeket, szobrokat. Talán segít az a javaslat, itnely szerint célul (űzik ki. hogy a jövőben valamennyi műveiődesi-dktatási intéa- mény rendelkezzek ezernégyezer forint összeg ’ erejéig pénzzel, melyet erre a célra fordít. így lehetőségük nyílik arra, hogy élvezhessék a kultúra összegekben ki nem Estethető kincseit. Ma már eljutottunk odáig, hogy sok helyen kérik a szabolcsi emberek a tárlatokat, s otthont biztosítanak részükre. Tavaly ötven kiállítást rendeztek. Az idén csaknem ugyanennyi egyéni és közös tárlaton mutatták be képeiket, szobrokat. Nyíregyházán a konzervgyárban, Ti- szavasváriban az Alkaloidában, Záhonyban, Tuzséron és több nagy üzemben, vállalatnál. Eredmény: egyetlen képet vásároltak. És ez mindennél löbbet mond. Becsülésben és művészet- szeretetben, pártolásban is. El kell jutnunk Szabolcsban is odáig, hogy a képzőművészet is nagyobb megbecsülést élvezhessen. De hol vásárol« hatók meg az itt élő művészek képei, a szobrok a megyében? Sehol. Ezt kellene biztosítani. Elsősorban Nyíregyházán. (1970-ben kerül erre sor, amikor a Képcsarnok Vállalat a Szabolcs-szál- ló mellett nyit üzletet). És addig? Igaz sokat kell még tenni, megszeretni és megszerettetni as emberekkel, környezetükkel a szépet, s az ezt kifejező, művészien visszatükröző valóságot. Szabolcsi-szatmári szép tájainkat, falcainkat. Az itt élő emberek, munkások, parasztok érzésvilágát. A régi-új harcát, ami az országnak e részében is folyik. Ott él ez á képekben és a szobrokban a ' művészek munkája nyomán, csak éppen meg kellene ismerni őket. Vannak jól gazdálkodó üzemeink, közös gazdaságaink, Rendelkeznek klubokkal, művelődési otthonokkal, ahonnan nem hiányozhatnak ezek az alkotások. Van pénz a kulturális alapon. És kik. ha nem elsősorban a vezetők lehetnek ennek pártfogói, a művészet és művészek mecénásai? Kiktől, ha nem elsősorban tőlük várjuk el. hogy kezdeményezők legyenek ? Persze ezt nem lehet és nern szabad erőszakolni. Saját érzés, gondolatvilága diktálja mindenkinek: ki mennyire jutott el a szép felismeréséiben, s mennyit hajlandó áldozni erre. •Ezért is szólok. Különösen annak láttán, hogy tudom: az állami,- szövetkezeti ‘es a magánkisiparos képkeretezők tele vannak mázolmányokkal, olcsó, népszerűséghajhászó giccsekkel, s ezeket valakik rendelik. „Becsülik!” Vannak léhát giccsfestök is; Nyíregyházán, Kisvárdán, Nyírbog- dányban, s több helyen terjesztik a szellemi selejtet. Rontják a közízlést. deformálják a gondolkodást, élvezik a „közmegbecsülést.” Ugyanakkor a megyeszékhelyen nincs. egy kiállító hely iség, amely valóban a szép. a művészi értékek, az itt éló irifiv eszek alkotásainak a propagálását szolgálná. Ök tizenhármán járják a megye nagy üzemeit, tsz-eket, kiállítanak párthelyiségben, üzemi Hűhókban, terjesztik a képzőművészeti alkotásokat és még azt sem róják fel; ha nem vásárolnak tőlük. De mint említettem: ez nem is adás-vétel kérdése elsősorban. Hanem a művészet megszerettetéséé, megbecsüléséé. fttrhM RÁlnuta
