Kelet-Magyarország, 1968. október (25. évfolyam, 227-256. szám)
1968-10-27 / 253. szám
Ötvenéves a lenini Komszomol írta: Jevgenyij Tyazselnyikov, a Komszomol KB első titkára 1968. október 29-én lesz 50 esztendeje, hogy megalakult a lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Komszomol. Országunk történetében nem volt egyetlen olyan fontos esemény sem, amelyben a fiatalok, a komszomolis- ták ne lettek volna a kommunista párt, a szovjet kormány hű segítői. Ha visz- szatekintünk a múltra, történelmünk legfőbb állomásaira, az új világ építőinek és védelmezőinek első soraiban ott találjuk a komszo- molistákat. A polgárháborúban a komszomolistáknak csaknem a fele fegyvert fogott. Akkoriban gyakran olvashattak olyan feliratot, hogy ,,A' kerületi bizottság zárva, — mindenki a frontra ment!” A szocialista építés krónikáját lapozgatva azt látjuk, hogy minden nagy építkezésen ott voltak a fiatalok, a Dnyeperi Vízi Erőműnél csakúgy, mint a Sztálingrádi Traktorgyár, vagy a Gorkiji Autógyár építésénél és a Kuznyeck-medencében és az Uraiban megteremtett új kohászati bázis születésénél. Az iparosítás első éveiben nem kevesebb mint 350 ezer kom- szomolista ment önkéntesként nagy építkezésekre. Amikor feli olt a Nagy Honvédő Háboiu a Komszomol mozgósítási felhívására 735 ezer fiatal jelentkezett a deszantalakulatokba, rohamzászlóaljakba, légvédelmi egységekhez és a flottához. A partizánalakulatoknak több mint a felét a fiatalok alkották. Az ellenség által megszállt területeken 1943- ban 1780 illegális Komszo- mol-szervezet tevékenykedett. Leningrád Komszomol- szervezetei kivétel nélkül részt vettek városuk védelmében. A háború éveiben tanúsított hősi magatartásukért, helytállásukért 3,5 millió komszomolistát tüntettek ki. A 11 ezerből, akik megkapták a Szovjetunió hőse címet — hétezret a lenini Komszomol nevelt. „Mindent a frontnak, mindent a győzelemért!” — ezzel a jelszóval dolgoztak ifjaink a hátországban sokszor 2—3 műszakot. És milyen gyakran előfordult, hogy a fiatal komszomolisták ott a műhelyben pihentek egy keveset, hogy néhány óra múlva újra elfoglalják helyüket a gépek mellett. Amikor véget ért a háború. csaknem 2 ezer város és település, több mint 70 ezer falu hevert romokban. 84 ezer iskolát, rengeteg gyárat, bányát, üzemet kellett újjáépíteni. A Komszomol ekkor is sok százezer fiatalt irányított a városok és a gyárak helyreállítására, új erőművek építéséhez. Napjainkban a Szovjetunió lakosságának fele fiatal. Az iparban dolgozók 49,7 százaléka, áz építők 56,5 százaléka, a közlekedés- és a szállítás munkásainak 41 százaléka tartozik soraikba. Minden második pedagógus, mérnök, orvos, technikus 30 évesnél fiatalabb. Hasonló korú a tudósok 40 százaléka, az írók egyharmada. A fiatal szovjet emberek közül a legaktívabbak a komszomolisták. akiknek száma több mint 23 millió. Lehetetlen volna felsorolni akárcsak a legnagyobb tetteket is. amelyeket a fiatalok a háború utáni években megvalósítottak. A Szovjetunió történetét sem lehetne megírni, hogy ne emlékezzünk meg annak a 360 ezer ifjú hazafianak tettéről, akik nehéz feltételek között törtek fel 42 millió hektár szűzföldet. Egy nemzedék arculaté* tettei rajzolják meg. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának napjaiban 48 olyan nagy fontosságú ipari objektumot adtak át, amelyek felett a Komszomol vállalt védnökséget. Az ifjúság aktív közreműködésével készült el a Bratszki Vízi Erőmű, a bjelojarszki atomerőmű, az Abakan-Tajset vasútvonal, kezdtek termelni a tyume- nyi olajmező kútjai. Mivel magyarázható, hogy a Komszomol olyan nagy hatással van az ifjúság lelkére, miért jut el szívükhöz, irányítja tetteiket, formálja lelkiismeretüket? Miben (rejlik a Komszomol vonzóereje? A Komszomol egyesíti valamennyi társadalmi réteg legjobb fiait. A Komszomol- ban járják ki a politikai nevelés iskoláját a munkások, a parasztok, az egyetemisták, a középiskolások csakúgy, mint a fiatal értelmiség. A Komszomol biztosítja a fiatalok sokrétű érdeklődésének kielégítését, védelmezi érdekeiket és politikai tapasztalatokat ad. Képességeik fejlesztéséhez, érdeklődésük kielégítéséhez nyitva állnak a. klubok és a művelődési házak, a sportpályák. A Komszomol számára minden egyes fiatal élete lényeges, ezért vált szabállyá munkájában az elvtársi segítség, az igényességre való nevelés. Hogy melyek az ifjú nemzedék sajátos vonásai? Nehéz lenne olyan általánosan érvényes portrémo- dellt készíteni, amely magában foglalná a szovjet fiatalság legjellemzőbb vonásait. Szociológusaink megpróbálták feltárni a fejlődés legfőbb tendenciáit. A Le- ningrádi Szociológiai Intézet 15 ezer fiatal munkáshoz, alkalmazotthoz, diákhoz intézett kérdést, jelöljék meg azokat a jellemvonásokat, amelyeket a legteljesebben látnak kibontakozni a Szovjetunió hétköznapjaiban. A válaszokból egy intellektuálisan fejlett, határozott elvi meggyőződést valló, a hibákat engesztelhetetlenül gyűlölő, a társadalom javára maximálisan gondoskodó, a társadalom igényeit egyéni érdekeivel összeegyeztetni tudó ember portréja bontakozott ki. Aligha van még egy ifjúsági szervezet a világon, amely olyan széles körű kapcsolatokat ápolna, mint a Komszomol. Kölcsönösen hasznos érintkezésben áll több mint 120 ország 480 ifjúsági szervezetével. A szovjet fiatalok megértéssel •figyelik az egyes országok ifjúságának sajátos problémáit. De vannak olyan kérdések, amelyek mindennek az alapját képezik. Ez a háborúktól és erőszaktól mentes világ. A Komszomol ezért szorgalmazza a nemzetközi ifjúsági mozgalom minden csapatának nézet és akcióegységét. Erről tanúskodott a IX. Világifjúsági Találkozó, amelynek jelszava — „Szolidaritás, béke és barátság” — hozzájárult ahhoz, hogy a világ haladé ifjúsága egyesítse erőit és aktívan küzdjön korunk alapvető problémáinak megoldásáért. A lenini Komszomolt megalakulásától napjainkig a dicső kommunista párt vezette sikerrel, megadva a Komszo- molnak, s a Szovjetunió ifjúságának minden segítséget. hogy a kommunizmus építésének nagyszerű harcosaivá válhassanak, tudván azt. hogy a jövő az ifjúság kezében van letéve. A Jánchídi csata A forradalom nyitánya A szemtanúk és a történészek többször leírták már, mi történt 1918 október 28-án a Lánchíd pesti hídfőjénél. A lényeget illetően minden leírás hibátlanul egybevág: akkor este végképpen bebizonyosodott, hogy Magyarországon, négy rettenetes világháborús esztendő után, megérett a népi forradalom a béke és a demokratikus átalakulás kivívására. Maga az esemény így foglalható össze: 1918 október 28-án hétfő este, tízezres tömeg indult el a Gizella térről, Károlyi pártirodájától a Lánchíd felé, hogy felmenjen a Várba. A sokaság Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését akarta követelni Habsburg Józseftől, aki „homo regius” megbízatással szerepelt Budapesten a király érdekeinek védelmében, s éppen Károlyival tárgyalt. A menetet a Lánchídnál katonákból, rendőrökből és csendőrökből álló többszörös kordon állította meg. Némi vita után a katonaság félreállt és parancsa ellenére útjára engedte a felvonulókat. Nem úgy a rendőrök és a csendőrök Ezek szuronnyal, karddal, lovasatakkal, lőfegyverrel rontottak honfitársaikra. De a megtámadottak védekeztek: késekkel felhasogatták a lovak oldalát, fegyvert zsákmányoltak a rendőriktől és csendőröktől és használták saját revolvereiket is. A csata végén két munkás, egy katona, továbbá ötvennél több súlyos sebesült maradt a véres kövezeten — nagy részük munkás és diák volt. A tüntetők sebesült társaikat a közeli házakba és a Ritz-szállóba vitték, ahol orvosok gondoskodtak róluk. Ezt a mentőmunkát a karhatalom már nem merte megakadályozni, mert a katonaság fedezte a sebesült- szállítókat. A véres dráma híre villámgyorsan bejárta a várost, mindenütt dühös haragot váltott ki az emberekből s mée jobban felizzította a szenvedélyeket. A lánchídi csata mindenképpen jelentős esemény volt. Még az időpont sem véletlen. Már október elejétől gyorsuló ütemben szaporodtak a közelgő nagy történelmi vir har jelei. A háborús vérveszteség, az éhezés, a jogfosztás, a fokozódó terror végképpen forradalmasította a tömegeket. Hatott rájuk a szovjet példa, a forradalmi szocialisták agitációja, a szociáldemokrata baloldal bíztatása és a saját tapasztalataik. Október 8-a és 28-a között a forradalmi jellegű események egész sora jelezte, merre tart a magyar nép. A szociáldemokrata kiáltvány és kongresszus, Károlyi és a radikális sajtó propagandája, a dualizmus, Tisza és Wekerle bukása, a balkáni és az olaszországi újabb frontkudarcok, a Nemzeti Tanács, a Katonatanács, a Diáktanács megalakulása a végletekig felkorbácsolták a tömegindulatokat. Befejezte aztán a „művet” IV. Károly becstelen manővere Károlyival, akit Pestről Bécsbe csalt, hogy elszakítsa őt a forradalmi érzelmű tömegek-; tol. Falusi lányok nyara Koncz Fedák Rádi Dávid Fedák Soltész Szabó Judit, Irén, Mária Magdolna, Irén, Malvin, Klára. Erősen megmozdult a világ a tunyogmatolcsi Szabadság Hajnala Termelőszövetkezet ötszáz családja és kétezer holdja körül az elmúlt hónapokban. Kezdődött az új szakemberek érkezésével. Ez év elején a tunyogmatolcsi mezőgazda- sági nagyüzem egyike volt az utolsóknak a megyében — meg is írtuk — ahol még egyetlenegy felső végzettségű szakember sem dolgozott. Most, amikor e sorokat írjuk, már négy van. Bóbis Ferenc főagronómus foglalta el először a helyét, január 24-én. O agráregyetemet végzett Követte őt Szilágyi Sándor gépészmérnök, aki július elseje óta dolgozik a Sza- mos-parti községben. Harmadiknak érkezett Nagy József főkertész, augusztus elsején. Végül a legújabb főiskolát végzett fiatal Szabó Emma közgazdász, szeptember 15-e óta. Örömmel és szeretettel fogadták őket. Székely István elnök máris büszke rájuk. Nagy Józsefet mindjárt megválasztották a fiatalok KISZ-titkámak. És — ahogyan ez ilyenkor lenni szokott — „kinőtt” az első szocialista ifjúsági brigád is. Velük beszélgetünk, az első héttel. A brigád létszáma 15 és 20 között lesz. A legelevenebb hetet, a kezdeményezőket kerestük: mire vállalkoznak, mit várnak a szocialista brigádmozgalomtól a maguk, a fiatalok és a község, a termelőszövetkezet számára? A lányok egyik része almát válogat a Klein-tagban. Ide megyünk utánuk Lőrincz Józsi bácsival, a brigádveze- tővel. Dalolnak. Először Soltész Malvint ültetjük fel az almaládák tetejére, hogy az arcát lefényképezzük. — Még igazában meg sem alakultunk, mondja a kék melegítős élénk beszédű, 18 éves kislány — máris vannak „tetteink”. Például a híres vasárnapi almaszedés, amiben a brigád élen járt. Vagy az általunk kezdeményezett és rendezett almabál múlt szombaton. Végül november hetedikén megnyitjuk a pinceklubunkat, ahol kialakíthatjuk a magunk kulturális életét. Koncz Judit is 18 éves. O így beszél: — Jó lesz, ha kialakul a Fényes László, a neves publicista és radikális politikus, a lánchídi események közvetlen szemtanúja írta: „Világos volt és voltaképpen az robbantotta ki a lánchídi tüntetéssel a forradalmat, hogy a nép szentül meg volt győződve, hogy Károlyi Mihályt csak azért csalták Bécsbe, hogy ne lehessen jtt- hon október 27-én, vasárnap, az Országház téren tartott nagy népgyűlésen, amelyen több mint százezer ember vett részt...” Kevésbé ismert az a tény, hogy 1918 október 25-én a tömeg már áttörte egyszer a fegyveres kordont és a királyt keresve felnyomult a Várba. Az október 25. és 28. véres események kétségtelenné tették, hogy a tömeg forradalmi változásokat akar s örökre szóló szakítást a Habsburgokkal. Az október 28. vérengzés másnapján a munkásság sztrájkkal felelt a reakciós kihívásra. Két nappal később, október 30-ról 31-re virradó éjjel — a pesti munkások együtt katonatestvéreikkel és a forradalmi értelmiséggel, győzelemre vitték a forradalmat. Földes Mihály fiatalok közössége. A munkánk ellen általában eddig sem volt kifogás. De például volt, aki nem akart a fiata- labbakkal együtt dolgozni. Pedig egy izmos, ügyes 15 éves lány, vagy fiú is meg tudja fogni a munka végét, ha akarja. És főleg ha alkalmat adnak neki. Legtöbbünknek ötven láda a napi teljesítménye. Most megtanulunk metszeni, ami már szakmunka. Fólia alatt fogunk zöldség-melegágyakat kezelni. Fedák Irén 22 éves. Pár évig Pesten dolgozott, a Pamuttextilnél Fizetése 1300 és 1400 közt volt Ebből 250 az albérlet. Meg a költséges pesti élet, hazautazások. Idén jött haza. Nem bánta meg Máris megvan a pesti keresete. Nem hiányzik a főváros? „Cseppet sem!” A brigád másik fele a gróf-tagban szedi az almát. Először itt a 17 éves Rádi Máriát kérdezzük. Februárban halt meg az édesanyja, azóta ő vezeti a háztartást, nem is tud mindig jönni dolgozni emiatt. De a Szabadság Hajnala még akkor sem tudott munkát adni neki, amikor tudott volna jönni. O csak jót vár a szocialista brigádtól, amely — így mondja — ki fogja harcolni azt, hogy a tunyogmatolcsi fiataloknak is legyen mindig dolgozni- valójuk. Ugyanezt feszegeti a 19 éves Szabó Klára is. Elmondja, hogy nekik, fiataloknak egy hónapban olykor csak 10 napra volt munka. Az elmúlt napokban megyénkben újabb létesítményeket adtak át rendeltetésüknek. "Nyíregyházán a Déli Alközpontban elkészült egy ötvenszemélyes óvoda és negyven gyermek befogadására alkalmas bölcsőde. Szintén a napokban kezdi meg üzemelését az almatárolóépítkezés első szakaszában elvégzett munkák után az új GEV-telep. Az építőipari vállalat nagyobb beruházással készülő munkái közül a nyíregyházi MŰM iskola igazgatási és tantermi szárnyának átadására is sor kerül november folyamán, valamint technológiai szerelésre átadják a Tiszavasvári Alkaloida Gyár egyik üzemrészét. Ugyancsak november-- ben adnak át a Déli Alközpontban 60 újabb lakást. Az elkövetkező években egyre nagyobb feladatokat ad a gépgyártásnak az országos járműfejlesztési program megvalósítása. Az autóbuszokat és egyéb járműveket gyártó vállalatok mind nagyobb beruházásokat végeznek, s ez megköveteli a hajtóművek és sebességváltók nagyobb mennyiségben gyártását is. Különösen nagy feladat vár e termék előállításában a Hajtómű és Felvonógyárra. Kedvező feltételekkel jött számításba a vállalat nyíregyházi, négyes számú gyáregysége. Itt a továbbfejlesztés és a létszám biztosítása szempontjából a nyíregyházi üzem jövőre a sebességváltókhoz Most azt javasolja, hogy » tizenöt főnyi brigád vállaljon el tizenöt holdat, — minden lány egyet — és ott a legbel- terjesebb zöldségkertészettel foglalkozzanak. Lesz abban munka mindennap, csak győzzék. így a fiatalok havi keresete ezer forint felett lesz, szakmunkát végezhetnek. És ezt a gondolatot bontogatja tovább a M éves Fedák Irén és Dávid Margit is. Hogy legyen mit csinálni egész nyáron. Hogy a napi kereset legalább ötven forint legyen. Kiszámítják, hogy ez már el is kezdődött, mert most, az almán jól keresnek. Tervezgetik, hogyan építik a maguk saját, kis, külön, da azért mégis az egészbe illő Tunyogmatolcsát tanulással, ünnepségekkel, az ország életének, a megye haladásának megértésével, a jó falusi közszellem kialakításával. Min-! degyikük beszédén érzik, hogy a brigád nagy dolog a számukra, mert most, általa lettek „valakik.” Amíg az elgazosodott almáskerten át távolodunk tőlük, megértjük, hogy van itt tennivaló. Hogy most kincs az almás, ezt tudják, s máris benne van munkájuk. Egy tizenkét holdas törpe almás 2500 mázsát adott. De hogy a földben és az emberi szívekben rejlő kincseket mind kibányásszák, ahhoz az ő összefogásuk is szükséges. Az Építő és Szerelő Vállalat november 7-e tiszteletére befejez néhány nagy ob.3 munkát. A napokban adta.c át rendeltetésének Balkány- ban egy új bölcsődét. November 7-re befejezik a 7 és fél millió forintos költséggoi készülő kemecsei nyolctantermes iskola építését. Átadják a Nyíregyházi Kertészed Vállalat új műhelycsarnokát és virágházát, ami közel másfél milliós költséggel készült eL November hetedikét követően újabb létesítményeket adnak át Jelentősebb beruházással készült ezek közül a nyírteleki nyolctantermes iskola, aminek építési költsége elérte a hatmillió forintot Nyíregyházán az Oszoló utcában november végén nyolc lakás átadására kerül sor. gyárt majd alkatrészeket, összesen negyven félét Amíg a gyártási folyamat biztosítását szolgáló tervek készülnek, az alkatrészgyártásra alkalmas csarnok építése már meg is kezdődött Nyíregyházán. A csarnokot vasszerkezeti elemekből állítják össze, amelyek a Dunaújvárosi Vasműben készülnek. Az épület alapjait már lerakták. A csarnok felépítését rekordidő alatt kell elvégezni, hiszen a kettes számú gyáregységgel kialakítandó kooperációs terv szerint az alkatrészgyártást már a jövő év elején *ieg kell kezdeni. m Gesztelyi Nagy Zoltán ÓVODA, ISKOLA. ÜZEMRÉSZ Új létesítményeket adnak át Szabolcsban 1969 ELEIÉN Járműalkatrészek gyártását kezdik Nyíregyházán tfR.FT-MÄGYARORS7ÄG 9. (Mai ÜW. oFSSer 27.