Kelet-Magyarország, 1968. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-10 / 212. szám

S. oldal CTLET-MAGYARORSZA« 1968. szépfémEer ÍHJ Külpolitikai összefoglaló O Egy saigoni tábornok halála í|i's Bírrenbach Washingtonban (jp Kuznyecov prágai tárgyalásai <Kjji'! Tovább folyik a nigériai—biafrai háború fa? Véget ért a kairói szolidaritási értekezlet Mit látott a levegőből, fel­derítő utat végző helikopte­rén Trueng Quang An ezüst­csillagos dél-vietnami tábor­nok? Ö maga ezt már soha senkinek nem tudja elmon­dani, A dél-Viethámi népi fel­szabadító erők légelhárító tüzérsége megsemmisítette a felderítő repülést végző ka­tonai helikoptert, s a saigo­ni rezsim magas rangú tiszt­je — valamint katonai ta­nácsadója, egy meg nem ne­vezett amerikai ezredes — szörnyethalt. Ha a saigoni tábornok és amerikai ezredes kollégája többé nem képes senkinek sem beszélni a látottakról, fni azért el tudjuk képzelni, mit láthatlak és miről be­szélhetnének, ha csakugyan nyitva tártották a szemüket és ha alkalmuk nyílt volna őszinte szóra. • Akár helikop­terről, a levegőből, akár hadi­hajóról, a tengerről, akár gépágyuk mögé besáncolva a szárazföldről — a látvány mindenhonnan és minden­képpen egyértelmű. Közeli és távoli nézők és megfigyelők egyaránt azt láthatják, hogy a DNFF meg nem törhető lendülettel és elszántsággal küzd az ország felszabadítá­sáért mindaddig, amíg a tíz­ezer mérföldnyi távolságból betolakodó amerikai agresz- szorok utolsó katonái is el nem távoznak Vietnam sokat szenvedett földjéről. Addig azonban még hosz- szú az út. Noha világszerte nőttön nő a közvélemény fel­háborodása a vietnami ag­resszió miatt, a katonai ter­vek kovácsolói, az imperia­lista kalandorpolitika képvi­selői még folytatják manőve­reiket. Ennek jele a többi között, £jes}ngg£,,egyik.,leg­bensőbb katonai tanácsadójá­nak, Birrenbach bonni kép­viselőnek washingtoni útja, amelynek során á nyugatné­met katonai monopóliumok és az Egyesült Államok hadi trösztjei közötti együttműkö­dés bővítéséről tárgyal. To­vábbá arról, hogy a Bun­deswehr tábornokainak be­folyása növekedjék az ame­rikai atomstratégiára. Ha ezt összevetjük azzal, hogy az NSZK-ban éppen ezekben a napokban terjesztették elő a jövő évi költségvetést, amely szerint 1969-ben már húsz­milliárd márkára emelik a hadikiadásokat, valamint az­zal, hogy Franz Josef Strauss pénzügyminiszter, a revan- sista erőpolitika egyik fő ex­ponense a nyugatnémet kor­mányban, újra meg újra az atomsorompó-szerződés alá­írása ellen foglal állást, ak­kor jogosak az aggodalmak a jelenlegi bonni politikát il­letően. A csehszlovákiai helyzet normalizálódásának folya­matában fontos tárgyalások­ra került sor Prágában. Kuz­nyecov, a szovjet külügymi­niszter első helyettese tanács­kozott Svoboda köztársasági elnökkel, Dubcekkel, a CSKP KB első titkárával és Cernik miniszterelnökkel. Megfi­gyelők megállapítása szerint a két országot érintő legfon­tosabb politikai és gazdasági kérdések kerültek a tárgya­lások napirendjére. Szomorú hír érkezett Ad- disz Abebából, ahol hetek óta — ha sok megszakítással is — folytak a béketárgyalá­sok Nigéria és Biafra kép­viselői között. Most bejelen­tették, hogy egyetértés hiá­nya miatt meghatározatlan időre elnapolták a tárgyalá­sokat. A vérontás viszont to­vább folyik, az éhínség még- inkább fokozódik az érintett területeken. Az arab szocialista unió Nilus-parti székházában hét­főn este ünnepélyes keretek között véget ért az afrikai és ázsiai népek szolidaritási szervezetének a vietnami nép támogatása érdekében össze­hívott rendkívüli értekezlete. A résztvevők nagy tapssal fogadták és egyhangúlag jó­váhagyták az értekezlet do­kumentumait: a világ anti- imperialista erőihez, az igaz­ságosságért küzdő valameny- nyi néphez, szervezethez és sfSftOiélyisgghe^ intézett felhí­vást; az általános politikai deklarációt és az akcióprog­ramot. Ezenkívül az értekez­let üzenetet intézett Ho Si Minh-hez, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság el­nökéhez, valamint Nguyen Huu Tho-hoz, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága elnöksé­gének elnökéhez. A konferen­cia ugyancsak üzenetben biz­tosította Nasszer EAK-elnö- köt, hogy teljes egészében támogatja az arab nép har­cát az izraeli agresszió kö­vetkezményeinek felszámolá­sáért. Nguyen Fu Szoaj dél-viet- nami küldött mondott mind­két vietnami delegáció nevé­ben köszönetét az afro-ázsiai szolidaritási szervezetnek. . •• Ünnepi gyűlés Szófiában A külpolitika híreiben szerepelnek A Varsói Szerződés Szófia (MTI): Szófiában vasárnap este ünnepi gyűlést tartottak a bulgáriai szocialista íorradal- lom 24. évfordulója alkalmá­ból. Az élnökségben helyet foglaltak a párt és a kor­mány, valamint a társadalmi szervezetek vezetői és a kül­földi vendégek, köztük Apró Antal, a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsánek el­nökhelyettese. Az évforduló alkalmából Ivan Pramov, a Bolgár Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának titkára mondott beszédet. Mély tisztelettel emlékezett meg azokról a hő­sökről, akik életüket adták a haza szabadságáért. Az ország jelenlegi helyze­téről szólva a szónok hang­súlyozta, hogy Bulgária példája szemléle­tesen megmutatja a kom­munista igazság, a szocia­lista rendszer legyőzhetet­len életerejét. Ma Bulgária 15 nap alatt termel annyi iparcikket, mint amennyit 19.39-ben egy teljes esztendő alatt termelt. Az ország iparosítása meg­teremtette az anyagi bázist minden népgazdasági ága­zat Intenzív fejlesztéséhez. Ivan Promov kijelentette: „A Bolgár Kommunista Párt megingathatatlanul hű a marxismús—leninizmus eszméihez és a saját tapasz­talatai alapján elutasítja az „új szocializ­mus minden modelljét”, amely megtagad minden egységet a szocialista vi­lágrendszerrel, megtagadja a Szovjetuniónak a szocializmus építésében szerzett tapasztalatait, a kommunista párt vezető sze­repét, tagadja az osztályhar­cot és revízió alá veszi a marxista—leninista ideológia szent elveit.” Mi elutasítjuk a szocializ­mus olyan modelljét, amely mellett a gazdasági élet' a kapitalizmus törvényeinek hatására ösztönösen fejlő­dik, s amely teret ad a ma­gán részvénytársaságoknak és a törvénytelen meggazda­godásnak. Mi elutasítjuk a szocializ­mus kínai modelljét is, amely a kommunista párt vezető szerepét felcserélte egy klikk önkényével a vezetés kollek­tív módszerét egy istenné avatott személy önkényével. Marx, Engels és Lenin al­kotó eszméit a Mao Ce-tung dogmáival. A magasabb anyag és szellemi kultúrára való tö­rekvést a primitivizmus és a szegénység idalizálásával, a nemzetközi proletárszolida­ritást a legvadabb so­vinizmussal, a forradal­mi folyamat józan ér­tékelését álforradalmi fra­zeológiával és kalandorság- gal, a kommunista mozgalom egységéért vívott harcot a kommunista pártokban foly­tatott szakadár tevékenység­gel és a szovjetellenességgel. A szónok idézte Georgi Dimitrov megállapítását, amely sze­rint: „csupán saját népünk érdekeinek tudatos árulói a mentheWIen kalandorok és az elvakult nagyravágyók akarhatják eltávolítani népünket az egyedül helyes útról, a Szovjetunióval va­ló őszinte. megbonthatat­lan barátság útjától, a béke, a demokrácia és a szocializmus Szovjetunió ve­zette nemzetközi táborától”. A csehszlovák események­ről szólva Ivan Pramov rá­mutatott, hogy az ellenforra­dalom, szövetkezve az im­perializmussal, Olyan helyze­tet teremtett Csehszlovákiá­ban, hogy a szocialista orszá­gok nem teljesítették vol­na internacionalista köteles­ségüket, ha nem siettek vol­na a csehszlovák nép segítsé­gére. Ezzel kapcsolatban sú­lyosan elítélte a kínai és a jugoszláv magatartást, majd kifejezte meggyőződését, hogy a Csehszlovák Kommu­nista Párt, a csehszlovák ha­zafiak, élve az öt szocialista ország által nyújtott támo­gatással, normalizálni tudják a helyzetet, megmentik és fejlesztik a szocialista rend­szert, biztosítják és megszi­lárdítják Csehszlovákia füg­getlenségét. A szónok hangsúlyozta, hogy a bolgár kormány kül­politikájának fő iránya: szi­lárdítani az egységet a szo­cialista közösséggel és első­sorban a Szovjetunióval, erő­síteni a KGST-t és a Varsói Szerződést. Hétfőn délután a magyar munkásosztály történetének egyik ragyogó fejezetéről emlékeztek meg a Diósgyőri Gépgyárban. Huszonöt évvel ezelőtt, 1943. szeptember 9-én a kommunisták és a szo­ciáldemokrata párt balolda­li tagjainak szervezésében a nagyüzem dolgozói béketün­tetésen vettek részt, ame­lyen követelték: Magyaror­szág lépjen ki a háborúból! A tüntetők az ágyugyár megmunkálóműhelyéből és szereldéjéből indultak el, s mire a hivatalházhoz értek, A Szovjetunió és a többi éurópai szocialista ország kö­zös védelmi szervezete 1955 májusában jött létre, azok után, hogy az imperialista hatalmak az ENSZ alapok­mányát megsértve 1949-ben támadó jellegű katonai szer­vezetet alakítottak, az Észak­atlanti Szövetséget, a NATO-t, s ebbe 1954-ben felvették az újra felfegyverzett Nyugat- Németországot. Varsói Szerződés néven vo­nult be a történelembe a len­gyel fővárosban aláírt fon­tos okmány. Célja a béke védelme, a szocialista orszá­gok biztonságának megszilár­dítása, a szocialista országok együttes kötelezettségválla­lása alapján. A védekezés hatásosabbá tételére a Varsói Szerződés országai megalakították fegy­veres erőik egyesített parancs­nokságát. A szerződés végre­hajtáséival kapcsolatos poli­tikai kérdések megvizsgálása céljából politikai tanácskozó testületet hoztak létre, ame’y- ben minden ország egyenlő­en képviselteti magát. A Varsói Szerződés védel­mi jellegét kétségtelenné te­szi, hogy a szerződést úgy­nevezett nyílt szerződésnek jelentették ki, amelyhez ..tár­sadalmi rendszerükre való te­kintet nélkül csatlakozhatnak olyan más államok is, ame­lyek hajlandók elősegíteni a békeszerető államok erőfeszí­téseinek egyesítését a béké­nek és a népek biztonságá­nak érdekében.” A szerződést húsz évre kötötték, de a 11. cikkely kimondja, hogy ha sikerül olyan európai kollek­tiv biztonsági rendszert meg­teremteni, amelyben vala­mennyi európai állam részt vesz, akkor a Varsói Szer­ződés érvényét veszti. Ilyen cikkelyt hiába keresnénk a NATO alapokmányában! már csaknem kétezren kö­vették őket. A tömegből sű­rűn hangzottak a „békét akarunk!”, „le a háború­val” felkiáltások. A diós­győri munkások politikai megmozdulásáról szóló hírt a moszkvai rádió magyar nyelvű adása sugározta vi­lággá. A gyár kommunistái, pár- tonkívüli dolgozói a nagy békemegmozdulás emlékét azóta is hagyományként őr­zik, és 25. évfordulójáról méltó módon emlékeztek meg a megyei és városi ve­Köztudomású, hogy a szo4 cialista országók vezető: kü* lön-külöii is, a Varsói Szer­ződés politikai tanácskozó testületének bukaresti, 1966 júliusi ülésén együttesen is leszögezték: ha a NATO fel­oszlik, azzal egyidőben meg­szüntetik a Varsói Szerző-; dést. A Varsói Szerződésben an­nak idején leszögezték, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság megszűnik a Varsói Szerződés tagja lenni, mi­helyt megalakul az egységes, demokratikus Németország. Ilyen kitételnek nyoma sincs az Északatlanti Szerződésben; ellenkezőleg, a NATO azzal, hogy az NSZK-t ismeri el az egyetlen német államnak, egyfelől tápot ad a nyugatné­met revansizmusnak, a bonni hódító államoknak, ríiásfelől örökössé kívánja tenni Né-; metország megosztottságát. Fennállásának tizenhárom esztendeje alatt a Varsói Szerződés igazolta azokat a reményeket, amelyeket a bé­kére vágyó szocialista népek fűztok működéséhez. A Var­sói Szerződés politikai műkö­dése az európai problémák megoldásának keresésére irá­nyult, katonai téren pedig olyan erővé fejlődött, ame­lyen megtört az imperializ­mus minden támadó szándé­ka. A demokratikus Berlin­től Budapestig. Varsótól Szó­fiáig a szocializmust építő emberek milliói tudják, hogy békés építőmunkájukat, de ezen túlmenően egész Európa biztonságát a Varsói Szerző­dés biztosítja. A Magyar Népköztársaság szilárd tagja a Varsói Szer­ződésnek. Néphadseregünk mindenkor a legnagyobb fe­lelősséggel, híven teljesíti a szerződésből rá háruló köte­lezettségeket. dt.» zető személyiségek jelenlété., ben. Koszorút helyeztek el az emléktáblán, majd az egykori ágyugyár művelő, dési termében ünnepi nagy­gyűlésre került sor. A jubi­leumi ünnepség résztvevői 1943 szeptember 9-re emlé­kezve felemelték tiltakozó szavukat az amerikai impe­rializmus vietnami háborúja ellen. Állásfoglalásukról táviratban értesítették a Vietnami Demokratikus Köz. társaság, valamint az Ame­rikai Egyesült Államok bu­dapesti nagykövetségét. lonepi nagygyűlésen emlékeztek meg az 1943. szeptemberi bcketüntetésről a Diósgyőri Gépgyár dolgozói Bodrogi Sándor: 40. Erről persze a két gépko­csivezető nem tehetett. Va­laha mindketten SS tisztiis. kólát végeztek és azóta egy­folytában katonai fegyelem alatt élnek. A különbség most mindössze annyi, hogy a táncosnők és énekések lap­ból kivágott fényképei nem a laktányai körlet helyisé­géit, és szekrényeit, hanem a gépkocsi vezetőfülkéjét dí­szítik. Ezt a vezetőfülkét igen ügyesen kiképezték. Az ülőhelyek mögött sza­bályos szobácska helyezke­dett el, fekvőhelyül bő bur­kolatú heverő szolgált, kis felcsapható asztallal pedig a menet közben való olvasást, írást is lehetővé tette. Az asztaUap fémcső lábakkal volt rögzíthető. Ha viszont ezeket a lábakat kiemelték és összéíl! esztették ég a belsejükbe rejtett telesz­kópokat kihúzták, nagy ha­tósugarú rádióantennára tet­tek szert. Ez az antenna a kocsiból, kinyújtva és innenső végé­vel a heverőbe rejtett rá­diókészülékhez csatlakoztat­va a legnagyobb távolságok­ról is lehetővé tette, hogy müncheni főnökeikkel a so­főrök értekezhessenek. Ez az értekezés persze igen egyoldalú volt. A rá­diókészülék ugyanis csak a vétel céljára volt alkalmas és mindössze egy hullám­hosszon dolgozott. Az adott sávon reggeltől estig zenei műsort sugárzott egy „ama­tőr”. A gépkocsivezetők el­igazítása arra is kiterjedt, pontosan hány órakor kell a berendezésüket üzembe he­lyezni. Azt is tudták, ha a parancs nem változik, mi­lyen dalt sugároz majd az a távöii rádióadó. Abban az esetben, ha a gramofontű „megbotlik”, vagy a zene­szám közvetítését bármilyen zavar nehezíti, az eredeti parancsot nem szabad vég­rehajtani. Most is, nem sokkal a magyar főváros elhagyása után a kéttagú csoport ve­zetője készenlétre helyezte vevőberendezését. A nagy tel­jesítményű készülék csendes zümmögéssel dolgozni kez­dett, és néhány másodperc múltán a „varázsszem” zöld fénye is ragyogni kezdett. A vevőberendezés csak fülhallgatóval működött, olyan aprócska alkatrésszel, amelyet ügy lehetett a fül­be iŰeszteni, hogy a rohand gépkocsiba belátó gyalogo­sok, vagy akár rendőrök, sem vehette!? észre semmit. A müncheni adó a meg­beszélt zeneszámot sugároz­ta. A gépkocsivezető alapo­san megfigyelte á muzsikát, majd kikapcsolta a rádiót, szétszerelte az antennát és a társa mellé ült. — A feladat nem változott — közölte lakonikus rövid­séggel. A gépkocsi mintha vesz­tett volna sebességéből. Mindketten az utat figyel­ték. Tudták, hogy néhány száz méter után egy parko­ló kocsi hátsó helyzetjelző lámpáinak kell elővillanniok. A „Páter” aggódott... Sokan gyanúsították azzal, hogy egyfajta jóstehetség rejtőzik benne, sok mindent előre megérez é$ főleg a nem várt megpróbáltatásokat jel­zi érzékeny idegrendszere. Mint máskor, ilyen eset­ben, most is motorikus nyugtalanság vett erőt raj­ta. Legszívesebben kettéosz­totta volna önmagát, hogy egyik fele Eberíingnél Münchenben, másik fele pe­dig a határon, az átkelőhely közelében legyen. A hír, hogy Wocheck ellen merényletet kíséreltek meg, és a két merénylőt elfogták, nem is érte őt váratlanul. Szokásához híven, a nagy bajban is a kevés bíztató körülményt mérlegelte leg­inkább. Schirmbaum és Gemner fogoly, — gondolta — de Jana szabad és bízott abban, hogy az asszony a parancsnak megfelelően „le_ zárja” a Wocheck-ügyet Minthogy híreket akart kapni, és erre Bécsben nem volt lehetősége, hosszú szá­guldás árán Eberlinghez uta­zott. Nagyon meglepte őt, hogy főnöke hivatali vonalán n l.i tudott a parancsnokkal be­szélni. Noha Eberling ko­rábban határozottan megtil­totta neki, hogy a lakásán keresse, most mégis a kis villához autózott. Ez a nap a meglepetések napja volt: Eberling otthona előtt nem állt őr. Amikor becsengetett, a megszokott inas nyitott ugyan ajtót — ezt a férfit pincér ruhában Eberling gyakran vitte ma­gával a Kopasz Oroszlán-beli megbeszélésekre — de a férfi most letört volt, csak­nem szomorú. Meglepődve fogadta az inas — „pincér” a „Páter” köszönését, de azután bel­jebb invitálta. — Nem hiszem, hogy Eberling úr nagyon örülni fog önnek, pillanatnyilag elég nehéz stádiumban van, senkit nem enged magához. — Engem fogadni fog — fölényeskedett a „Páter” — jelentsen csak be, biztos le­het abban, még örül is, hogy lát. Az inas megvonta a vál­lát — Ha gondolja — megpró­bálhatom. Az emeleti szobából kis­vártatva oroszlán üvöltés hallatszott. — Lője le! — lője le az istenért. Nem elég, hogy tönkretesz, még idejön, rö­högni a kínjaimon?! A „Páter” a fülét he­gyezte és sóhajtott. Legnagyobb meglepetésére fent a lépcső fordulójában egyszerre Eberling vörös feje nézett vele farkasszemet. — Mit csinált maga sze­rencsétlen? Kiküld két po­jácát és azt hiszi, hogy ezek a figurák eredményt tudnak elérni?! Először el akarnak lopni egy elhárító tisztet, utána pedig belesétáinak a legegyszerűbb kelepcébe is. — Nem bírtam a magányt ezért jöttem, főnök. Minden­ki követhet el hibát. — Ez nem hiba, ez bűn. És ne szólítson főnöke ek. Nem vagyok a maga főnöke. Elegem volt az ilyen szol- gálatosdiból. Lemondok, hi­ába is akar a kormányzat a titkosszolgálatnál tartani. Nem vállalom, ilyen embe­rekkel, mint maga, nem le­het együtt dolgozni: Maguk olyanok, mint a vízbe ugró nyakán a malomkő. Egyre mélyebbre rántják az em­bert. (Folytatjuk) | Kém történet

Next

/
Oldalképek
Tartalom