Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

í. itTgüräfus ft; fttT.«f-ttíí5?AR5Bg2X<9 tim Margócsy József; Múlt és jelen Szabolcs irodalmi életében Kerekasztal a megyei népművelésről Gulyás Emilné dr. Hársfalvi Péter Szabó Márton Merkovszki Pál Listván Lajos Páll Géza A régebbi magyar iroda­lomban öt olyan kimagasló egyéniséget találunk, akik ebből a megyéből indultak vagy itt fejtették ki munkás­ságuk javarészét. Bessenyei Györgyöt, a fel­világosodás korának legne­vezetesebb magyar filozófu­sát, íróját Tiszabercelről küldte a megye a bécsi ud­varba testőrnek. Nem is tudta az akkori megyei ve­zetőség, hogy a fiatalember minden tudományával éppen saját osztályának, társadálmi rétegének életformája ellen támad és harcol majd az em­beri jogok egyenlőségéért és a tudomány győzelméért. Jó látni, hogy az új főiskola, a kisvárdai gimnázium és szü­lőfaluja is buzgón ápolja Besser--'i emlékét: talán rö- v'.drje ’ sor kerül a szülő- b ’ban emlékmúzeum felál. Ittasára és a M^gó temető­ben is gyönyörködhetünk egy méltó művészi síremlék­ben. Éppen 10 éve, 1958-ban ka­pott emlékszobrot egykori háza helyén, Szatmárcsekén a Himnusz költője. Néhány éve megnyílt a művelődési házban az az emlékszoba, amelyben összegyűjthettélr a Kölcsey Ferencre vonatkozó tárgyi emlékeket. Minden lá­togató örömmel tanulmá. nyozhatja itt a reformkor egyik legkiemelkedőbb alak­jának életét, akinek kora ha-. ladó politikai életére gyako­rolt hatását még csak most kezdjük kellőképpen megis­merni. Lelkes gyűjtők tart­ják számon a környéken ma is élő hagyományt, s a Ma­gyar Tudományos Akadémia is egymás után adja ki eled­dig ismeretlen írásait. ősszel kerül sor Nyíregy­házán arra az irodalomtör­ténet; vándorgyűlésre, amely­nek középpontjában Krúdy Gyula áll. Október 18-áh nyílik meg ez a ciklus, az­zal, hogy díszülés és irodal­mi est ünnepli a nyíregyházi író születésének 90. évfordu­lóját. Az előzetes tervekben szerepelt egy szobor felállí­tása, esetleg a Sóstón, és a Vörös Hadsereg úti egykori lakóházban megnyitandó emlékszoba is. Vajon mi fog ebből megvalósulni itt, helyben, akkorra, amikor az országból legalább 100—120 akadémikus, professzor, iro­dalomtörténész gyűlik majd össze — éppen Krúdy ün­neplésére? Talán Móricz Zsigmond emléke él legélénkebben a megyében: s ez akkor is így van, ha az olvasottsági sor­rendben nem mindenütt áll­nak élen a Móricz-kötetek. A kritikai realizmus legnagyobb magyar regényírójának nevét hirdeti a Megyei Könyvtár, a nyíregyházi színház, az ibrányi gimnázium, néhány más közintézmény. Szobrát láthatjuk az új városi lakó­telep szélén, a színházban, a fehérgyarmati művelődési házban stb. Szorgalmas gyűjtők folyamatosan nyo­mozzák egykori országjárá­sának erre vezető útjait, vallatják a régi szemtanúkat, ismerősöket, akikkel lalálko. zott, beszélgetett. Néhány év óta barátságosan beren­dezett kis múzeum várja a látogatót a csécsel Móricz- házban; Turistvándiban em­léktáblát állított a hálás utókor az eeykori lakóházon, a kovácsműhely falán. És Laskodon éppúgy nyilván­tartják 1928-beli látogatásait, mint a Halásztanyán, ifjúko­ri utainak emlékét megőrzik Miloíán és Szatmárcsekén^ vagy Tiszabecsen, Kemecsén is. A nevét viselő intézmé­nyek kis kiállításokkal is­mertetik meg látogatóikkal Móricz életművét, máig is számon tartandó tanításait. Zalka Máté egykori iskola­társa kalauzolhat bennünket a matolcsi házban, ahol gyermekéveit töltötte a nagy nemzetközi forradalmár. Életművének tekintélyesebb részét, sok elbeszélést, re­gényt csak most jelentetik meg a kiadók. Jó lenne, ha a kiváló forradalmár íróról elnevezett iskolák, diákottho­nok, művelődési házak la­kói, tanulói, látoga*ói meg is ismerhetnék Zalka irodalmi munkásságát: alaposabban, mint eddig tették, örvende­tes, hogy a mátészalkai já­rásban ez a munka szerve­zetten megindult: az eredmé­nyek összegezése, Zalka Má­té munkásságának, író; mű­vészetének kellő ismertetése még további erőfeszítéseket igényel. örvendetes, hogy mind többen kapcsolódnak bele abba a munkába, amely egy. egy község, járás művelődés- történeti emlékeit gyűjti, szedi össze s ezzel saját kör­nyékük dolgozó népértek, is­kolás tanulóinak is erősítik hazájukhoz, szülőföldjükhöz fűződő szeretetét. A könyv­tárak, a múzeumok aktívan foglalkoznak környékük iro­daim; emlékeinek gyűjtésé­vel. A megyei könyvtár do­kumentumok gyűjtésével, al­kalmi bibliográfiák összeál­lításával, kiadásával további elmélyültebb munkára is serkent; a vajai múzeum a baktai járási emlékek gyűj­téséből indult, el s jutott el pl. Tompa Mihály megyei látogatásainak s ezek irodal­mi jelentkezésének szép ta­nulmányban való összefogla­lásáig; a vajai és naményi gyűjtések a kuruckori ha­gyományokat ille'ően orszá­gosan is elismerést kaptak; a nyírbátori és a kisvárdai múzeum, a két nyíregyházi levéltár, a nyíregyházi mú­zeum irodalmi gyűjteménye is szívesen várja a kutató­kat. Itt is, más közgyűjte­ményekben is sok még az ismeretlen, közzé nem tett anyag: megyei kutatóinknak még hosszú éveken át nem kell idegen témák után jár­niuk, van munka itthon, elég. Ezen az ünnepi napon azonban nemcsak a múltra kell visszatekintenünk, ha­nem napjaink irodalmi éle­tét is meg kell vizsgálnunk. Akkor sem kell szégyenkezz nünk. Régebben távozott el innen a mátészalkai Képes Géza, a kisvárdai Boda Ist­ván, Nyíregyházáról ment át Debrecenbe Bényei Jó­zsef, Soltész István. A fő­városban élő Rákos Sándor gyakrabban vissza-visszatér szülőföldjére, bár legutóbb nem túl nagy rajongással beszélt nyíregyházi diákköri emlékeiről az Élet és Iroda­lomban megjelent nyilatko­zatában. Szinte mindig közöttünk van — személyesen vagy írásban — Váci Mihály. Ö nemcsak alkotmányos mun­kájában, országgyűlési kép­viselőként vállalja és hor­dozza ennek a vidéknek minden gondját és baját, ha­nem meleg szívű emberként, érzékenyen reagáló művész, ként is. Mindig úgy tud nyírségi dolgokkal foglalkoz­ni, hogy egy pillanatra sem válik provinciálissá, mert a megyei problémákat mindig országos összefüggéseiben nézi — hallatlan izgalommal és aggódó együttérzéssel, a fejlődés dinamikájának is­meretében. Kár, hogy ez az együttérző és aggódó figye­lem hiányzik általában Végh Antal írásaiból: nem fedez­hető fel nála az az idegfe­szítő drukkolás, együttérzés, amellyel a még meglévő hiá­nyosságok megszüntetéséért, elmúlásáért fájhat a feje. Bízunk abban, hogy ő is megérti végre: nehézségeink­nek, még meglévő bajaink­nak nem szinte kárörvendő felfedezgetése, fitogtató mu­togatása a soron következő feladat, hanem az a közös erőfeszítés, amellyel a külön, böző természetű nehézsége­ket meg kell és meg lehet szüntetnünk — együtt. Ebből a szempontból pedig mind­egy, hogy valaki a városból vagy az alvégről indult el vagy akár Kótajból vagy Jánkmajtisról. A világnak ez a figyelmes, de együtt izguló nézése, lá­tása bizonyít még halála után is Sipkay Barna írá­saiban. Ez év januárjának utolsó napján búcsúztunk el tőle, de néhány hete újabb könyvében szólt hozzánk. A Rágalom című regény vala­hol ezen a vidéken játszódik, a Tisza-partján. A fájdalom­mal és szégyennel zsúfolt tegnapból szeretne egy falu lakossága a boldogulás útjá­ra lépni; tiszta szándékú em­berek dolgoznak a jobb hol. napért, de életüket, munká­jukat lassan mérgezi és teszi tönkre az emberi együtt­élés legnagyobb ellensége: az intrika. így vesztik el ked­vüket a legjobbak, így vál­nak aztán játékos bábbá a kevésbé erős akaratú, jó szándékú emberek a rágal­mazók kezében. A regény legerősebb oldala a sok vil­iózó, harcosan viaskodó pár­beszéd: emberek vitája — egymásért és a közösség ja­váért. így érthetjük meg kel­lőképpen azokat a látomís- szerűen felnagyított befejező fejezeteket, amelyekben a té- vedező főszereplő felébe kerül mindenféle kísértésnek, ad­digi tétovázásának, és a ter­mészet elemei ál+al felkavart viharban emberfeletti vállal­kozásra készül: társainak, vélt ellenfeleinek megmen­tésére. Költőinkről ;s hasonlókat mondhatunk el. Bory Zsolt újabban megint kedvvel ír és publikál: legújabb versei­ben mindinkább tükröződik az a valóságos közéleti tevé­kenység, amelyet a munka hétköznapjaiban végez a fa­luk, a tanyák kulturális fel- emelkedéséért. Ratkó József legújabb kötete most, au­gusztus végére várható; en­nek is minden sora azt az izgalmat tükrözi, amely ma­gának az írónak is egész éle­tét betölti: hogyan tudnánk életünket szebbé, jobbá ten­ni. Ugyanez az együttérzés mutatkozik meg az újfehír- tói születésű Békési Gyula verseiben is. Néhány éve je­lent meg verseskötete (Haza­találni, 1965.), de az életének ötödik évtizedében lévő köl­tőt még alig ismerjük me­gyénkben, hiszen már régóta a fővárosban dolgozik. Pedig ezen a helyzeten változtatni kellene, nehogy úgy járjunk, mint a nagygéci születésű Kis Ferenccel, aki ebben az évben lett volna 60 eszten­dős. A kétszeres József At- tila-díjas szatmári költőre csak gyűjteményes kötete megjelenésekor figyeltünk Egyre sürgetőbb társadalmi igény a népművelés tartalmi, szervezeti és módszerbeli korszerűsítése. Milyen prob­lémák foglalkoztatják a me­gyében dolgozó népművelési munkásokat, a kulturális élet irányítóit? Hogyan lehet von­zóbbá tenni a művelődési in­tézmények munkáját? Ezekről a kérdésekről fej­tették ki véleményüket a szerkesztőségi kerekasztal- beszélgetésen részt vevők: Gu­lyás Emilné dr., a megyei ta­nács vb elnökhelyettese, Hárs- falvy Péter főiskolai tanár, Listván Lajos, városi népmű­velési felügyelő, Merkovszki Pál, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese, Szabó Márton, a fehérgyarmati já­rási művelődési ház vezetője és Páll Géza újságíró. GULYAS EMILNÉ DR. Az országban tapasztalható álta­lános fejlődés újabb és újabb igényeket állít a művelődési intézmények elé. A közeljö­vőben nyolc megyében — Szabolcs-Szatmárban is — alapos felmérések kezdődnek, melyek tapasztalatait a jövő év első negyedében sorra ke­rülő országos népművelési konferencia vitatja meg. Az egyik akadály, amivel birkózunk, az eléggé ismert „nagyterem szemlélet”-ből ered, ez a legtöbb községben rendkívül nehezíti a modern népművelési formák elterjesz­tését. A jövő, sőt a jelen is, a kiscsoportos, klubszerű for­mákat állítja előtérbe, a dif­ferenciált művelődés, szóra­kozás nem oldható meg az egyetlen nagy teremben, ami­vel a legtöbb falusi művelő­dési otthonunk rendelkezik. A régieket olcsó eszközökkel át kellene alakítani, az új építkezéseknél pedig a klub­könyvtáraknak a több kisebb helyiségből álló művelődési otthonoknak szükséges el­sőbbséget adni. SZABÖ MARTON: Talán nem is kevés az az összeg, ami egy faluban a tanács­nak a tsz-nek, az fmsz-nek, vagy az állami gazdaságnak, fel: verseiből tudtuk meg, hogy Mátészalkán járt isko­lába, itt kezdte el a nyom­dászkodást, innen ment egye­nesen a nagy budapesti nyomdászsztrájk tüntetői kö­zé. Amikor 1960-ban először hívtuk meg, már beteg volt, s ez a finom tollú, kiváló költő, a munkásmozgalomban közismert harcos úgy halt meg négy évvel ezelőtt, hogy megyéjében nem volt író-ol­vasó találkozója, irodalmi estje. S csak néhány hónapja fedeztük fel, hogy a vencsel- lői születésű Cserhát József, akinek a dunántúli lapokban és antológiákban mostanában is sok verse jelenik meg, ré­gebbi köteteiben sokat fog­lalkozott a szabolcsi világgal, s jelenleg a Veszprém me­gyei lap munkatársa. Róla sem lenne szabad megfeled­keznünk. Fiatalabb költőink saját­ságosán Kisvárdához kapcso­lódnak. Ott született Tordai Ferenc, aki az ott tanító Lévay Botonddal szerepelt a nemrég megjelent ifjúság; gépjavító állomásnak külön- külön a művelődésre fordít­ható. Sajnos a kulturális ala­pok évek óta elaprózódnak. Mégse tartanám helyesnek, ha egy „cég” kezelné a kul­turális pénzeket, nem lehet „elvenni” ezeket az összege­ket. Nem lenne jó, leszoktat­ná a gazdasági vezetőket ar­ról, hogy törődjenek a műve­lődéssel. LISTVÁN LAJOS: A vá­rost sok jogos bírálat éri, hogy nincs kellő kulturális kisugárzó hatása, reprezen­tatív rendezvénye, s egyálta­lán olyan kulturális élet. amilyet ma már el lehetne várni egy gyorsan fejlődő megyeszékhelytől. Valóban így van, a kettős irányítás nehezíti a helyzetet, hisz ma is ott tartunk, nincs városi népművelési intézményünk, hiányzik a városi művelődé­si központ, amely összefogna a kisebb művelődési otthono­kat, tartalmilag, szervezeti­leg irányítani tudná őket. Reméljük, ha egyes megyei hatásköröket megkap a város és előbbre lépünk a művelő­dési házak egyesítésében is — javulni fog a helyzet. Iskolaváros lettünk, még­sem érződik ez a kulturális életen. A mezőgazdasági technikum és néhány közép­iskola kivételével nem „ex­portálnak” a városnak, a me­gyének. Főként a főiskolától és a tanítóképzőtől várnánk többet. HARSFALVI PÉTER: Vé­leményem szerint az urbani­záció, a városiasodás nem­csak közművesítést, kommu­nális ellátottságot jelent. A szellemi életnek is igazodni kell a városias igényekhez. LISTVÁN LAJOS: Kevés hagyománnyal rendelkezik a városunk és azt sem becsül­jük eléggé. HARSFALVI PÉTER: Eb­ben része van az értelmiség­nek, a vezetőknek, kicsit jobban kellene szeretni ezt a várost. A városi értelmiség „atomizáltan” él, elszigete­antológiában; Lévay versei az UniversPas 67 c. kötetben is olvashatók és a szintén kisvárdai tanár Gondos Gyu­lával együtt az Alföld c. folyóirat lapjairól is közis­mertek. Kár, hogy Mester Attila, akinek indulásától erőteljes folytatást vártunk, az utóbbi időben nemigen ír, pedig lenne publikálási lehe­tősége. Hadd fejezzük be rövid seregszemlénket Galambos Lajossal, akinek most egy folytatásos regényét a Nép- szabadságban olvashattuk naponként: a Tanácsköztár­saság korának egyik izgal­mas epizódját (Mit tudtok ti B. Máriáról?). Több. mint egy évtizede, hogy első ko­molyabb próbálkozása is ebből a korból vette témá­ját (Jurankó Pál hazatér, 1955), s az egykori vöröska­tonák emléke későbbi regé­nyeiben is fel-felbukkan, a Zsilipekben szinte refrénsze- rűen ismétlődik, s most megint a helytálló egyszerű forradalmárok élete, sorsa kerül írásának középpontjá­ba. Ez arra is figyelmeztet, lődve. Nem él együtt minden esetben városával, nem oszto­zik eléggé a gondokban így a művelődési problémákban. Pedig a mi városunkban je­lentős számú értelmiség dol­gozik, meg kellene találni a módját, hogy pezsgésbe hoz­zák a megyeszékhely műve­lődési életét, sok-sok ötlettel, kezdeményezéssel. A szelle­mi életet is tegyük városias­sá... MERKOVSZKI PÁL: Szép, hogy ma már az országos át­lagot elérte megyénk a könyv­ellátottságban, 81 község­ben van kölcsönzés minden­nap. De a továbbiakban ott­honossá is kellene tenni a könyvtárakat, helyben olva­sási lehetőségekről gondos­kodni és meghosszabbítani a nyitvatartási, hogy ne csak 1—2 óra álljon rendelkezé­sükre a dolgozóknak. De ez összefügg a tiszteletdíjas rendszerrel... GULYAS EMILNÉ DR A színvonalasabb népművelés egyik feltétele szerintem is, hogy a nagyobb községekben függetlenített népművelőket állítsanak munkába, mint erre jó példák vannak a má­tészalkai és a nyírbátori já­rásban. Várható, hogy orszá­gosan rendezik a népműve­lők lakásépítési akcióját, hogy ők is részesüljenek a pedagógusokhoz hasonló juttatásban. A népművelők társadalmi megbecsülése, úgy gondolom szervesen hoz­zátartozik a népművelés kor­szerűsítéséhez. A népművelők erkölcsi és anyagi megbecsülése minden­képpen hozzájárul a megyé­ben a kulturális munkások meggyökereztetéséhez, meg­szünteti a gyakori fluktuációt. A több éves együttélés a fa­luval nélkülözhetetlen ta­pasztalatokat ad a népműve­lőknek, hogy megismerjék környezetük problémáit, az emberek gondolkodását, ízlé­sét. Ez a helyi ismeret, hely­zetismeret épp úgy velejáró­ja az eredményes munkának, mint a szakismeret és a szen­vedélyes tenni akarás. hogy megyénkben még sok­sok emlék él a „nagy idők­ből”, van itt még ilyen téma is, elegendő. Nincs tehát szakadék a régmúlt haladó írói és a mai irodalmi élet között A megyei sajtó és rádió, a TIT, a megyében lévő könyvtárak és újabban, igen ügyesen az Idegenforgalm; Hivatal, szí­vesen foglalkoznak a haladó hagyományok ébrentartásá­val, — és hasonlóképpen sok író-olvasó találkozóra, irodal­mi estre is sor kerül mai írók részvételével. Ez így van jól: ezért lehet a mai történelmi évfordulón vég­zett seregszemlénk optimista, bíztató. Voltak régebben is megyénkben, akik tudásuk legjavát fordították arra, hogy életük valóságát művé­szi eszközökkel mutassák be: nem egyszerű művészi já­tékként, kiválasztott szno­boknak, hanem a szebb és jobb életért, mindenki szá­mára, akinek hasonló a cél­ja. És ezt a helyes művészi célkitűzést ma is méltókép­pen folytatják napjaink írói és költői.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom