Kelet-Magyarország, 1968. június (25. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-30 / 152. szám

I. oWa! ÍTELET-MAGYARORSZAO »965. Június ] TÉVÉBEN LÁTTUK Á hosszú* az alacsony és a magas A csütörtök esti tv-film főszereplőit jelöli így a film címe. Bár a szereplők a filmben magában keresztne­vükön szólítják egymást, ez­zel a címmel jelezni akar valamit a rendező és az író. Jelezni, akarja, hogy a film bármelyik szereplője bárki mással felcserélhető, bár­melyikük helyére odaképzel­heti magát akárki a tv-nézőlt közül is. A szereplők nem Személyesítettek meg senkit, illetve nem az volt a £00*03, hogy egyénileg kicsodák, ha­nem ami közös bennük. Az is teljesen elhomályo­sult a nézőben, hogy a film cselekménye, a II. világhábo­rúban játszódik, s hogy egyik oldalon angolok, a másikon pedig japán kato­nák harcolnak, A film alko­tói nem árulják el a nézők­nek azt sem, hogy ők a há­borús felek közül melyikkel rokonszenveznek — annak ellenére, hogy angolok. Szá­mukra egy a fontos: a mély és tragikus emberi konflik­tus, az emberi történelem legtragikusabb konfliktusai közül egy: a háború, és minden idők minden hábo­rúinak szenvedő-gyötrődő alanya: az ember. A szem­ben álló és harcban álló konfliktust adó szereplők te­hát: az ember és a fegyver, az élet, a lehetőleg tiszta és emberséges élet — és az em­bertelenség, az elaljasodott emberség, kezében az elalja- sodás szimbólumával és esz­közével, gyilkoló fegyverrel, a géppuskával és a szurony­nyal. Az ember lehet hosszú, alacsony, magas, kövér, vagy sovány, fehér, vagy sárga, szőke vagy barna, lehet Őr­mester, tizedes, vagy közle­gény, hívhatják Midthem- nek, Johnstone-nak vagy Bámforth-nek, nem ez a lé­nyeges. Az a lényeges, hogy a maga teremtette, vagy a reá kényszerített, állattá, dzsungeli fenevaddá züllesz- tő és aljasító körülmények között is meg tudja-e őrizni méltóságát, tisztességét vagy nem. És ebben az összefüggés­ben. erre figyelve nem érez­zük a hiányát, hogy nem válaszol meg iskolásán is­kolás kérdéseket, hogy a há­borút, mely mindig szenve­dés és embertelenség, nagy társadalmi ellentmondások szülik, hogy lehetnek kö­zöttük „igazságosak”, vagy „igazságtalanok”, hogy a há­borúval járó embertelen szi­tuációkat is végső soron em­berek idézik elő. Éppen ez az emelkedett és tiszta hu­mánumot sugárzó film is bizonyság arra, hogy van olyan humánum, olyan em­beri tartás, amely minden helyzetben és minden „ol­dalon”, mindenkivel szemben kötelező. A film legrokonszenve­sebb alakja kétségtelen Bam- íorth, az emberségében ma­gas, „a civil a mundérban”, az embertelenség elleni meg­testesült tiltakozás. Az ő fi­gurája körül bonyolódik a film eseménytelen cselekmé­nye. Az ő szájából halljuk az alapigazságokat, a humá­nus emberi tartás örök tör­vényét: a japán is ember, különösen ha védtelen, és ki­szolgáltatott, ha bizonyítha­tatlan, hogy vétett az embe­ri élettörvények ellen, ö ad a fogolynak cigarettát és kenyeret, 6 lázad leginkább a hadsereg, a háború ke­gyetlen szabályai, törvényei ellen, ö mondja ki az ítéle­tet mindannyiuk felett: „Szegény ördög!” És ki a szegény ördög? A japán? Nem! Ö is, Te, Én és min­denki ! Az ő ellenpólusa a tize­des, a hosszú, de emberségé­ben törpe az önmagától el­idegenedett, s így mindenki­vel szemben embertelenné váló katona, fenevad, maga a „háború”. A japán csak eszköz az író és a rendező kezében, hogy a hozzá való viszonyban lemérje a 7 ta­gú felderítő osztag tagjainak magatartását. De valamivel több Is. A film másik nagy kérdése tevődik fel szemé­lyén keresztül, jelenléte ál­tal; ki a fogoly és ki a sza­bad. ki az üldözött és ki az üldöző, ki van felül és ki alul. Nagyszerű lélekábrázo- lással mutatják be a film alkotói, hovvan válnak a felderítő raj katonái kétség- beesett és kiszolgáltató! t pá­riákká, a dzsungel indái és vadállatai mellett az isme­retlen ellenség által fenye­getett emberekké s ebben a létbizonytalanságban kiben mennyi tisztaság, hit és jó lelkiismeret marad. A befejezés végzetes erejű és igazságtevő. Nincs győző és győztes, de bizonyos faj­ta igazságszolgáltatás mégis van: a tizedes végigszenvedi 7 embertársának borzalmas halálát, s meggyötört testtel és lélekkel omlik össze a természet és az „ellenség” előtt belső erkölcsi megsem­misülésében — ráébredve vétkének megbocsáthatatlan- ságára. Ilyen „háborús” filmet szí­vesen vesz a tv-néző, mert mindig aktuális, mert min­dig tanulságul szolgál, min­dig figyelmeztet. Hársfalvi Péter BALATON Kiss Attila rajza Az anyák megmentő]* e Semmelweis Ignác Százötven esztendeje, 1818. július 1-én Müller Teréziá­nak és Semmelweis József fűszerkereskedőnek Budán fiú gyermeke született. A ház, amelyben Semmelweis Ignác meglátta a napvilágot, ma múzeum, s a nagy magyar szülész nevét viseli. Sem­melweis Ignácot nemcsak ha­zánkban, hanem az egész vi­lágon úgy tisztelik, mint az anyák megmentöjét, az em­beriség jótevőjét. A fiatal Semmelweis 26 esztendős korában, 1844-ben Bécsben szerezte meg az or­vosdoktori címet. Két eszten­dő múlt el, amig állást talált: Klein professzor, a bécsi I. számú szülészeti klinika nagy tekintélyű professzora vette maga mellé, egyelőre csak ideiglenes tanársegéd­ként. Ezt az intézményt jog­gal tartották Bécs városában a halál tornácának. Nem volt ritkaság, hogy minden ötödik szülő nő meghalt a kismamá­kat pusztító betegségben, a gyermekágyi lázban. A kór okát évszázadok óta kutatták, de hasztalanul. Klein pro­fesszor belenyugodott a meg- változtathatatlanba. A fiatal tanársegédnek azonban újabb és újabb gyötrelmet okozott a lélekharang megkondulása. Vasszorgalommal látott hoz­zá, hogy megkeresse a gyer­mekágyi láz okát. Hasztalan fáradozott. Erőfeszítései azt eredményezték, hogy Klein professzor — az első adan­dó alkalmat felhasználva — megszabadult tőle. 1846. október 20-án kénysze­rült Semmelweis első ízben elhagyni az I. számú klinikát. 1847. március 20-án ugyanitt ismét kinevezik két évre ta­nársegédnek. Az az hónap, amelyet Semmelweis máshol — többek között utazással — töltött, döntő jelentőségűnek bizonyult a gyötrelmes prob­léma megoldásában. A lelki­ismeretes szülész továbbra is figyelemmel kísérte a klinika adatait. Ez időben halt meg Jakob Kolletschka, a tör­vényszéki orvostan professzo­ra, Semmelweis barátja. Boncjegyzőkönyvének olvas- takor Semmelweis rádöbbent! a vérmérgezésben elhunyt Kolletschka boncleletei azo­nosak azokkal a szülő nőké­vel, akik gyermekágyi lázban pusztultak ei. Ettől kezdve a klőrvtzes mosdótál mindig ott állt Semmelweis utasítására a kórtermekben. S a gyermek­ágyi láz csaknem teljesen megszűnt. 1848 márciusában, abban a lázas hónapban, ami­kor az ifjú tudós lelkesen csatlakozott a forradalom esz­méihez, egyetlen egyszer sem kondult meg a szülészet mel­letti kiskápolnában a lélek­harang. Semmelweis győzött a gyermekágyi láz felett Felelte pedig ellenségei, Klein professzor és reakciós „orvos” társai győzedelmes­kedtek. Semmelweisnek tá­voznia kellett a klinikáról, egymás után szenvedte el a sérelmeket. Előlük szülőhazá­jába menekült. Itt kapott ál­lást a Rókus kórházban, az­tán kinevezték a pesti klinika professzorának. Innen, Pest­ről folytatta Semmelweis szenvedélyes harcát az anyák érdekében. Itt írta meg alap­vető, az orvostudomány törté­netében korszakalkotó mű­vét: „Die Acticlagie, der Beg^ riff und die Prophylaxis de« Kindbettficbers.’! A mű 1860 augusztusában jelent meg. Még öt esztendei® 1865-ben bekövetkezett halá-í Iáig Semmelweis élete csupa harc. Nem is érhette meg felfedezése teljes diadalát Még néhány évtizednek keW lett eltelnie, amig tisztán álig a világ valamennyi orvosa előtt: az orvostudomány töm ténetének egyik legkiemelke-j dőbb egyéniségét kell tisztelj ni Semmelweis Ignácban. Simon Lajos: Egy óra cseng Kitárt ablakból nézem, hogy szakad szét az éj, a nyári éj, a teliholdas, valahol éber vekker-óra cseng-bong, tudom: valahol hajnal-riadó az. Valahol villany kapcsolója kattan, a szemhez kapott kéz is felfehérlik, mit tékozolva szórt a gazdag álom, valaki éppen most gondolja végig. Egy óra cseng... tudom, valaki indul, mérföldet lép az ember árnyék-lába, siet, hogy amit álmaiban nem lelt holnap talán majd ébren megtalálja. Vészi Endre; Vaníliás illat Mikor a magas nő kiment a konyhába, megsuhogott a levegő. A fiú arra gondolt, milyen otthonosan jön-megy ez az idegen nő itt, az ő laká­sukban. Hirtelen nagyon megharagudott. Ránézett szorongó apjára, aki pirosra főtt arccal ült a helyén. A fiú koppanva arrébb rakta gipszbe ágyazott jobb karját az asztalon, aztán hirtelen felemelkedett, mint aki in­dulni készül. — Várj csak, ne hirtelen- kedj — fogta vissza az apja — meg kell hogy értsél en­gem is. A fiú nem lakik vele, job­bára vidéken tölti az évet, csőszerelő, építkezésről épít­kezésre vándorok Most is baleset dobta haza, leesett az állványról, s a jobb karjának egy időre fuccs. — Belátom, rossz időben jöttem — mondta lassan, da­rabosan s egészen az apjához fordult — közben asszonyt hozott a házhoz. Az apában megmozdult az indulat, előre dőlt, de fegyel­mezte magát — Nekem Is van jogom — inkább motyogott, mint ér­velt A fiú szürke szemében fur­csa, vizsgálódó mosoly. — Jogod van. — Évek óta élek magam­ban. Se ünnepem, se hétköz­napom. Nincs kezdete és nincs vége. Téged, jó, ha negyedévenként hazahoz a szeszélyed. Nekem meg egész nap a munka. Kell az ember­nek valaki. — Kell hát, persze. — Mit gunyoroskodsz? — Gonosz vagyok, úgy ér­ted? — Szívtelen. Várj csak, majd te is megvénülsz. — Nem hiszem, hogy ilyen leszek. — Hanem? — Minek az asszony ne­ked... állandóra! Hogy kirá­molja a szekrényt, aztán odébbálljon? — Ide figyelj, velem pisz­koskodhatsz, de Erzsikét... ne bántsd... Öt nem ismered. — Szóval csicsergő szere­lem. — Azért mert téged két asszony Is otthagyott? Hagy­juk ezt.­Az öreg felemelkedett, nem tudta másképpen ellensú­lyozni az indulat lökéseit. — Na és ha elcsalom tőled a te Erzsikédet? Csak hogy megmutassam! Az apa visszalépett, a nagy kezével a fiú vállába markolt, az meg felszisszent a törött karja miatt. — Jó, jó csak sziszegj. A fiú hirtelen mozdulattal, úgy, hogy a maga fájdalmát fokozta, kihúzta vállát a ne­héz kéz alól. Egész közel áll­tak egymáshoz, s ahogy a düh eltorzította arcukat, nagyon hasonlítottak egymáshoz. — Én csak az anyám em­lékét védem. — Anyáddal is így bánták Hazahoztad neki a rosszat, a gondokat. Mit adtál te anyádnak, mi? Köröskörül a falakon az ezermester öreg gyártmányai. Valamikor lombfűrésszel szó­rakozott s ezek az ötletes dísztárgyak megöregedtek a falon, kifakult rigolyák csu­pán, semmi közük többé az örömhöz. Utánozzák a szétte­rülő szőlőleveleket, az emberi szívet, a nagy hegyet, fölötte úszó fellegekkel, de csak utánzat mind! Az öreg egyszerre mérhe­tetlen fájdalmat érzett, ko­nok, nem villámló fájdalmat. Hiábavalónak érezte, mégis kimondta: — Mit akarsz elvenni tő­lem? Az örömöt? — arcából elszívódott a vér, vénember lett hirtelen, kiüresedett a te­kintete. A fiú megvonta a vállát. — Mindegy. Nekem aztán mindegy. Furcsa képek tolakodtak eléje, harminc év előtti képek Nagy, tágas, vasárnap dél- előttök, s az ő kisfiú keze el­vesz apja hűvös tenyerében. Apja barátaihoz járnak, hol egyikhez, hol másikhoz. Ke­ményre fagyott kocsonyával várják őket, a bort rendesen apja viszi, az ablak előtt sűrű hócsillagok, ó is ihát egy fél pohárnyi bort. Sodort papír­zacskóban sült gesztenyét visznek anyának. Fél lépést hátrál. — Nem akarlak én bánta­ni téged — ennyi kikénysze­redik belőle. — Jó. — Az öreg kimerül­tén néz maga elé. — Ülj le, kérlek szépen. így nem me­hetsz eL Visszaültek az asztalhoz. — Azt hiszed — folytatta az öreg hosszú szünet után — komolyan hiszed, hogy csak érdekből van Itt? — Nem, ugyani — Az előbb így mondtad. — Mondtam. Hülyéskedtem, na! A konyhából langyos vaní­liás illat árad befelé. — Nem, te komolyan mondtad. Annyira már ismer­lek téged. A szemed állása ia mutatja. — Mondom, hogy ugrató tam! Asszony kell, joga van hozzá, mit akar még? Adjak írást róla? Mondom, joga van hozzá. Az öreg szeme csupa szó* rongás, kutató gyanú. — Semmit sem mondtam komolyan. Csak éppen... mell-i bevágott, ahogy beléptem; annyira idegen volt, még a kedvessége is. Hozzá kelleti szokni, ennyi az égés® j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom