Kelet-Magyarország, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-22 / 69. szám

KözleméitT (Mytatás az 1. oldalról) kapitalista országok Is, ame­lyek számára elérhető kö­zelségben van a nukleáris fegyverek előállításának le­hetősége, s közülük egyesek politikai céljaik érdekében nukleáris hatalommá kí­vánnak válni. Ez a folya­mat — amennyiben nem sikerül eléje gátat emelni —. kiszámíthatatlanul veszé­lyessé teszi a nemzetközi helyzetet, s oda vezethet, hogy bármilyen helyi fegy­veres konfliktus az emberi­ség létét veszélyeztető ter­monukleáris háborúba tor. kollhat. Éppen ezért úgy ítéljük meg, hogy politikai erőinket mozgósítva és együttműködést keresve kü­lönböző rendszerű országok kormányával is, elősegítjük a nukleáris fegyverek elter­jedésének megakadályozásá­ra alkalmas nemzetközi szerződés létrehozását és életbe léptetését. A Központi Bizottság he­lyesli, hogy a Magyar Nép- köztársaság küldöttsége ál­lást foglalt az atomsorompó szerződés megkötése mellett a tanácsülésen. Üdvözli a Magyar Nép- köztársaság képviselőinek a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Lengyel Népköz­társaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztár­saságok Szövetsége küldött­ségeivel e tárgyban közösen nyilvánosságra hozott nyi­latkozatát III. Biszku Béla elvtárs, a Po­litikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkárá­nak előadói beszéde alapján a Központi Bizottság egy­hangú határozatot hozott a párt munkamódszerének fej­lesztéséről. Tóth Mátyás elvtárs, a Központi Bizottság párt- és töiriegszérvezetek osztályá­nak vezetője beszámolt a pártépítő, munka, a tagjelölt, ség megszüntetése, a tagfel. vétel és a tagkönyvcseré- vel kapcsolatos tapasztala­tokról. A pártbizottságok és párt- szervezetek a tagjelöltek párttaggá minősítését nagy politikai felelősséggel, kö­rültekintéssel, a kommunis. ták aktív részvételével, a IX. kongresszus határozatá­nak megfelelően végezték el A tagjelöltek 93 százalékát’ több mint 35 000 főt tartot­tak alkalmasnak a párttag­ságra. A pártszervezetek mind a pártba jelentkezőkkel, mind az ajánlókkal szemben a kongresszus által megsza­bott követelményeket tá­masztották. A pártépítő munka eredményesebbé vált és a tömegszervezetek ak­tívái és a szocialista brigá­dok dolgozói közül egyre több tagot vesznek fel a pártba. Az új. fia'al párt­tagoknak több mint felét a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség ajánlotta felvételre. A pártszervezetek 1967-ben 28 560 új párttagot vettek fel, akiknek több mint féle fizikai dolgozó. A pártba fel­vett szellemi dolgozók mintegy 30 százaléka műszaki értel­miség. A párt taglétszáma egészségesen, egyenletesen fejlődik és 1968 eleién meg­haladta a 600 000 főt. A Központi Bizottság megállapította, hogy a párt. bizottságok és pártszerveze­tek, a pártaktivisták a tag­jelöltek ügyének rendezését és a tagkönyvcsérét politi­kailag, szervezetileg megfe, lelően oldották meg és ezért elismerését fejezi ki. A Központi Bizottság megbíz­za végrehajtó szerveit és a pártszerveze*eket, hogy a tagfelvétel és tagkönyvcsere figyelemre méltó tapasztala­tait a munkában hasznosít­sák. a pártépí'ő munkát az eddigi irányelvek alapján folytassák. Ä francia külpolitika — ma Izraeli agresszió Jordánia ellen A támadás ügyében összeüli a Biztonsági Tanács Amman — Tel Aviv, (MTI): Mint a hírügynökségek jelentik, az izraeli haderő csütörtökön hajnalban a Jordán folyón átkelve tá­madást intézett Jordánia el­len. Az izraeli csapatok ma­gyar idő szerint 4,30 órakor keltek át az Allenby és a Damia-hídon harckocsik és helikopterek támogatásával. Izraeli közlemény szerint a támadás célja feltételezett Jordániái „szabotázstámasz­pontok” felszámolása. Tel Aviv-i jelentések csupán annyit árultak el, hogy a tá­madások egyik célpontja a Karame menekült'ábor, amely öt kilométerre kelet­re fekszik a Jordán folyó­tól, illetve a jelenlegi tűz- szüneti vonaltól. Mind Jordániában, mind Izraelben a hatóságok biz­tonsági intézkedéseket foga­natosítottak, többek között bezárták a jordániai iskolá­kat, Tel-Avivban már az éjjel elsötétítést rendeltek el. Legújabb jordániai jelen­tések szerint az eddigi har­cok során 200 izraeli kato­nát öltek meg, illetve sebe- sítettek meg, ezenkívül le­lőttek három izraeli repülő­gépet és megsemmisítettek 25 harckocsit. A harcok to­vább folynak. Jarring, az ENSZ főtitká­rának személyes megbízott­ja, csütörtökön délután Ni­cosiából Jeruzsálembe re­pül, ahol Abba Eban kül­ügyminiszterrel fog tárgyal­ni. Az A1 Moharrer című li­banoni lap csütörtökön reg­gel közölte Husszein király nyilatkozatát, aki az arab országok csúcsértekezleté*- sürgette azzal az indokolás­sal, hogy „még sohasem volt ily nagy szükség az arab nemzetek erőinek a mozgósítására egy újabb katasztrófa elkerülése érde­kében”. Az ammani rádió az esti órákban sugározta a főpa­rancsnokság 10-es számú közleményét. Ez bejelenti: „Az ellenség tüzérségi fegy­verekkel lövi és repülőgé­pekről bombázza a jordániai állásokat, hogy ily módon fedezze az izraeli erők visz- szavonulását a Jordán folyó irányába”. A jordániai erők | A1 Sura térségében folytat-1 ják az ellenséges ellenállás I felszámolására indított ak­ciókat. Csütörtökön, magyar idő szerint 18,28 órakor össze­ült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa a Jordánia ellen végrehajtott újabb iz­raeli agresszió nyomán ki­alakult helyzetét. Az ülé­sen Jordánia, Izrael, az Egyesült Államok és Nagy- Britannia képviselője jelent, kezett szólásra. A Biztonsági Tanács sür­gős összehívását elsőnek Jordánia, később Izrael is sürgette. • De Gaulle tábornok kül­politikai lépéseinek láttán az embernek az jut az eszebe, hogy milyen szemléletes pál­cákkal szolgál a francia dip­lomácia ai.nak a tételnek az igazolására, amely szeiint a szocialista világrendszer léte nagyban meghatározza ko­runk világának alakulását. Ha nem volna szocialista vi- lágredszer, vajon De Gaul­le Franciaországa szembe tudna-e, merne-e szegülni az amerikai imperializmussal, amelynek expanziója a fran­cia nagytőke érdekeit veszé­lyezteti, s amelynek agresz- szív jellege Franciaorszag bé­kéjét is kockára teheti? A francia elnök személy szerint nagy befolyással van kormányának külpolitiká­jára. A diplomácia — így mondják Párizsban — De Gaulle tábornok számára „fenntartott terület” A köz- társasági elnök, aki emlék­iratai szerint már serdülő korában egy bizonyos „Fran- ciaország-eszményt” alakí­tott ki tudatában, minden eszközzel vissza akarja sze­rezni vagy biztosítani hazá­ja nagyhatalmi rangját. Ezen pedig sok csorba esett Mün­chenben, 1938-ban csakúgy, mint 1940-ben Franciaország hitlerista elözönlése idején, vagy a felszabadulást köve­tő évtizedben, a Negyedik Köztársaság meddő politikai harcai közepette, az Ameri­kától való politikai, katonai és pénzügyi függőség kiala­kulásakor, nemkülönben a véres és hiábavaló gyarmati háborúk során. De Gaulle mór 1958-ban, hatalomra kerülése után nyomban kísérletet tett az angolszász szövetségesek­nél, hogy elfogadtassa egyen­rangú társként Franciaorszá­got Eisenhower és Macmil­lan akkor szinte nem is vá­laszolt a francia igényre. De Gaulle rendbehozatta —per­sze jellegzetes tőkés mód­szerekkel ,-rr- a francia pénz­ügyeket, előteremtette a pénzügyi lehetőségeket a nukleáris fegyverkezés meg­indítására, mert — szerinte — a XX. században nem nagyhatalom az, amely nem rendelkezik „atomütőerő­vel”, elfogadtatta a francia jobboldallal és a hadsereggel Sikertelen államcsíny Déí-Jemenben Szanaa (MTI) Kahtan Mohammed El-Saa- bi, a Dél-Jemeni Népi Köz­társaság elnöke szerdán es­te rádióbeszédet mondott, amelyben bejelentette, hogy ellenfelei, akiket nem neve­zett meg, államcsínyt kísé­reltek meg ellene, amely azonban kudarcot vallott Kiszivárgott értesülések szerint az államcsínykísérlet­ben résztvevő katonai erők és a kormánycsapatok kö­zött több véres összecsapás volt, elsősorban a rádió és a középületek környékén. A kormánycsapatoknak végül is sikerült felülkerekedniük. Az elnök hangoztatta, hogy a puccskísérletnek nincs kü­lönösebb jelentősége, mint mondta: „ilyen összetűzések együttjámak a forradalmi változásokkal.” A lakosságot felszólították, hogy továbbra is őrizze meg nyugalmát. (AP, UPI) a kilátástalan algériai hábo­rú befejezését, a mindezek után nyert mozgási lehető­séggel hozzálátott külpoliti­kai elképzeléseinek megvaló­sításához. Nem eredménytelenül. Franciaország 1968-ban in­kább minősül független nagy­hatalomnak. mint 1958-ban. Az imperialista katonai koa­lícióból, a NATO-ból lénye­gében kivált, bár — s ez az osztályérdekek diktálta kül­politika ismeretében nem el­lentmondás — megmaradt az Észak-Atlanti Szövetség tag­jának. Ugyanakkor jó kap­csolatokat teremtett a szo­cialista országokkal, elősor- ban a Szovjetunióval. E kapcsolatok sok vonatkozás­ban gyümölcsözők: politikai lépésekben — mint a Közei- Kelet vagy Vietnam dolgá­ban — éppúgy, mint a gazda­sági együttműködés, a tech­nikai-tudományos kooperá­ció terén. (A színes televízió­tól a közös űrkutatási erőfe­szítésekig lehet sorolni szám­talan példát.) De Gaulle külpolitikai te­vékenységének fő vonala, hogy hazáját függetleníteni kívánja az USA politikai, ka­tonai és gazdasági hegemó­niájának nyomasztó terhé­től. Nem hajlandó elismerni a Washingtonban megfor­mált igényt, hogy „az Egye­sült Államok a „szabad vi­lág” vezető ereje, s így az amerikai kormány szabhatja meg egyedül a követendő utat.” Katonai téren eluta­sítja az „amerikgj atomer­nyő” hamis biztonságát, e helyett „bármily irány­ból jövő támadás” ellenében a saját nukleáris fegyverze­tére támaszkodva szervezi meg védelmét. 1967 végén hangzott el az azóta tragi­kus repülöszerencsétlenség áldozatává lett Ailleret tá­bornok vezérkari főnök szá­jából a „bármely irányból jö­vő...” meghatározás: hihetet­len felhördülés fogadta mind Amerikában, mind Nyugat- Németországban. Hogyan? Franciaország elképzelhető­nek tart egy — nyugati irányból jövő támadást? Párizs ki akar kerülni az amerikai gazdasági imperia­lizmus fojtogató szorításából, s védekezésnek a támadás eszközét választotta. De Gaulle már 1965-ben offen- zívába kezdett a dollár „vi­lágpénz” jellege ellen, rá­mutatván, hogy a dollár ki­váltságos helyzetének követ­kezményeként az USA a ma­ga inflációját „exportálni” képes és egyre olcsóbban jut a nyugat-európai gyárak, vállalatok birtokába. A fran­cia elnök az aranyalapra va­ló visszatérést sürgette, ami­kor a francia bank páncél­kamráiban már kb. 5 mil­liárd dollár értékű arany gyűlt össze. (Akkoriba^ az amerikai aranytartalék 13 milliárd dollárt tett ki.) Az arany felértékeléséért foly­tatott párizsi kampány az­óta is tart Nagy-Britanniában, amely ma szoros és „különleges szövetségi viszonyban” áll az USA-val, De Gaulle tábor­nok az amerikaik „trójai falovát” véli felfedezni. Azért sem hajlandó bebocsátani az angolokat a Közös Piacra, nehogy általuk az Egyesült Államok tőkései vessék meg a lábukat a hat ország vám­falai által védett piacon. Az angol csatlakozási ké­relem elutasítása bizonyos feszültséget teremtett Párizs és az öt másik, „kis-európai” főváros között, de a Közös Piac történetében nem ez az első eset arra, hogy De Gaul­le kormánya és az „ötök” vitája a viszály méreteit öl­tötte. A végén még Bonn is belenyugodott abba, hogy nem tudja a franciákat rá­venni az angol igény kielé­gítésére. A Kiesinger-kor- mány amúgyis valamelyest fel akarta melegíteni az Er- hard-korszakban teljesen el- hidegült francia—nyugat­német viszonyt, amelynek szerződéses keretei 1963 óta a két ország kapcsolatainak gyors fejlődését tették volna lehetővé. A mai Párizsban nem zárkóznak el a fran­cia-nyugatnémet együtt­működés bizonyos fejleszté­se elől, de ennek európai jelleget kívánnak adni, s a bonni amerikai befolyás el­lensúlyozására akarják feU használni. A De Gaulle-i külpolitika sokat emlegetett, de részle­teiben kevéssé tisztázott kon­cepciója az „európai Euró­pa” elve. Annyiban, ameny- nyiben ez az elképzelés va­lóban az amerikai imperia­lista törekvések visszaszorí­tását és valamennyi európai állam békés egymás mellett élését, együttműködését szol­gálná. az „európai Európa” elvével egyetérthetünk. Ter­mészetesen a Szovjetuniónak és a Német Demokratikus Köztársaságnak is ott kell lennie ebben az „európai Európában”! (Itt kell megr jegyeznünk, hogy a francia külpolitika bizonyos önellent­mondásokba kerül, amikor az Odera—Neisse határt vég­érvényesnek ismeri el, ugyan­akkor mindeddig tartózko­dott a diplomáciai kapcsola­tok felvételétől a Német Demokratikus Köztársaság­gal.) A De Gaulle-i diplomácia számos igen pozitív lépését (a vietnami agresszió követ­kezetes elítélését, a közel- keleti imperialista manőve­rekkel szembeni fellépést) megfelelően kell értékel­nünk. Ezek sorába illőnek tarthatjuk a kapcsolatok megjavításának szándékát a szocialista országokkal, kö­zöttük hazánkkal. Éppen európai szempontból lehet nagy jelentőségű, ha a Ma­gyar Népköztársaság és a ka­pitalista Franciaország pél­dát mutat a békés egymás mellett élésre, a kölcsönösen előnyös, gyümölcsöző együtt­működésre az élet számos területén. Pálfy József ft 59. — Téved — felelte öntelt Vigyorral. — Azok az idők már elmúltak. Most jobb lenne, ha magáról beszél­ne valamit... — ...Azt már tudja, hogy Russel leánya vagyok. Az s»ám ideges, zsarnok em­ber volt szegény. Jószívű, zseniális, de szertelen, hir­telen haragú... Miatta elke­rültem 16 éves koromban otthonról. Nem fértünk ösz­sze. Én is színésznő lettem, mint az anyám... Azután jött ez a tragédia... Az apám eltűnt... Ma már tudom, hogy megölték. Az anyá­mat úgy szerepeltették az ügyben, mintha megcsalta volna a második férjét, Bré- tail doktort. Anyám régen szerette Brétalilt, és szen­vedett az apám mellett, de mindig becsületes, tiszta nő volt. Ezért elhatároztam, hogy kiderítem az igazsá­got. Elsősorban szegény anyám ártatlanul meghur­colt becsületéért vállaltam ezt a keserves harcot. De az apám nagy felfedezése, az átjáró, amelyért annyit küzdött, elválaszthatatlanul hozzátartozott szegény anyám tragédiájához. És ebben a küzdelemben senki sem '’olt mellettem, csak egy régi szolga, egy félvér, aki eljött annak idején velem együtt az apám házából. Mahmud volt az, akit ma­ga egyszer mint inast, egy­szer mind bennszülött jóst látott, aki a viperával mu­togatta magát Murzukban. Magam is ió munkát vé­geztem, színésznő voltam, értek a maszkirozáshoz. Megfigyeltem az apám ex­pedíciójáról visszatért em­bereket. Tudtam, hogy a bűnös ezek között van. Hogy elvegyülhessek a külváros­ban, ahol európai nő nem fordulhat meg feltűnés nél­kül, humuszt vettem fel, barnára festettem a bőrö­met, és ami lehetetlenné tette, hogy felismerjenek: férfi maszkot tettem fel... Ha emlékszik még az öreg ká­véfőzőre Oranban, az Ave­nue Magentán... Galamb kis híján hanyatt peptt — ’ Mi?... Maga?... Csúf, vén férfi volt?... Szakállat ragasztott?... Hopplá! Meg­van! Hát ezért nem láttam bemenni a házba, ahonnan kijött! Burnuszbán ült ott... Szakállal! És amíg én a lábszárvédőmet varrtam... addig átöltözött nőnek, és úgy jött ki... Én meg kö­vettem, és nem értettem... Maga volt az orani kávéfő­ző! — És én voltam Abu el Kebir is, a trachomás, véz­na „nebuló”, hosszú, ősz szakállal, rikácsoló hang­gal... Galambnak újra leesett az álla. Azután magához rántotta a lányt, és megcsókolta. — Ne haragudjon — da­dogta a katona, — maga az életemet mentette meg! Egy csókkal le sem róha- tom a hálámat­— Most... ne rója tovább a háláját. Mahmud min­denhová elkísért mint kí­gyóbűvölő is. Amikor rá­jött, hogy viperáját ellop­ták, és a maga inge is el­tűnt, figyelmeztette, hogy vigyázzon, pedig ő azt hit­te, hogy maga gazember, de én... én már akkor... ak­kor... Szóval már gyanakod­tam, hogy esetleg tévedés. Ezért még leöntöttem... ma­gát kmirhával is... hátraug- rott. — Nem most. ne ró­jon hálát... Szóval ezért volt... — És a karóra?... — Ez a karóra... rejti a tervet, hogy hol az átjáró, de senki sem tudja meg­fejteni az óra titkát Hallgattak. Galamb meg­fogta a kezét. Madge nem húzta el. — Nem lenne jó, ha megnéznénk még egyszer az órát? — mondta a katona. — Talán kisütünk valmit.. Várjon! Most jut eszembe... A szegény Kölyök firkált néhány sort. A papírlap, amire a beteg írt, még ott volt a zubbo­nyában. Elfeledkezett róla. A nő kikapta a kezéből és izgatottan olvasta: „Figyelnek bennünket. Ha meg akarja tudni, hány óra van, igazítsa be a napon a mutatókat, és nézze fi­gyelmesen a másodpercmu­tatót. Éjfélkor pontos órája lesz...” — Az isten szerelmére, hogy lehet ilyen felületes... — suttogta remegő hangon a leány. — Hiszen ez na­gyon fontos... Már régen tudni kellett volna... Odavitte az órát az ab­lakhoz, és felkattintotta a fedelét. A nap rávilágított a repedezett számlapra. A nő forgatta a felhúzót... Ta­lán kinyílik valami titkos hasadék... Percekig próbál­ta hiába... — Egy ötlet! — kiáltotta Galamb. — Azt mondja az utasítás: „Éjfélkor pontos órája lesz...” Állítsa mind­két mutatót a tizenkettesre. Az éjfél. — Lehet.. Sebesen forgatta a muta­tókat Mikor egymás fölé értek a tizenkettesre, várt Semmi... A nő sóhajtva visszaadta. — Vegye fel... És kérem — mondta, mialatt Galamb megerősítette csuklóján a karórát, -- nagyon kérem.- vigyázzon magára, mert... — Halló! Hát ez mi! — Pencroft lépett be. — No nézd csak! Igazán érdekes. Galamb rosszkedvűen for­dult a lányhoz. — Bocsásson meg, Mad­ge, de sajnos most kényte­len leszek ezt az urat fél­holtra verni... pedig nem illik így viselkedni egy hölgy jelenlétében — ég mert közben Pencroft a kö­zelébe ért, úgy vágta . po­fon, hogy beleesett fejjel a szekrénybe, áttörte az ócs­ka bútor ajtaját, és min­denféle holmikkal együtt a földre esett (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom