Kelet-Magyarország, 1968. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

BÁR ES SALAAM Dar es Salaamban húsz­ezres tömeggyűléssel és felvonulással vette kezdetét Tanzánia fiataljainak első országos fesztiválja. A szo­cializmust és az önerőre való támaszkodást hirdető arushai nyilatkozat beje­lentésének első évfordulója alkalmával a fesztivált megnyitó nagygyűlésen Karúmé alelnök kijelentet­te: itt az ideje, hogy a fi­atalok megmutassák, hogy munkára és áldozatokra is készek a szocializmus va­lóra váltásáért. SZÓFIA A Rabotnicseszko Delo szerdai számában a buda­pesti konzultatív találkozó­ról írva megjegyzi: az ed­digi megnyilatkozásokból világosan látható, hogy a kommunisták nemzeti és internacionalista kötelessé­ge elválaszthatatlan egy­mástól. A konzultatív talál­kozó küszöbén — jegyzi meg a lap — egyre jobban kirajzolódnak a kommunis­ta egység további megszi­lárdításának távlatai BUKAREST Ceausescu, a RoméL’ Kommunista Párt főtitkára Páratlan partizánbravúr Saigonban Utcai harcok Saigonban. A DNFF csapatai behatoltak a dél-vietnami fővárosba. Ké­pünkön: amerikai helikopter száll le az utcai harcok színhelyére. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) (Folytatás az 1. oldalról) goni burzsoázia között di­vatos fehér inget viseltek. A partizánoknál tökéletesen hamisított igazolványok voltak. Az AP úgy tudja, hogy az ostromlók egy része taxin érkezett a nagykövet­ség elé, míg a parasztmhá- sok gyalog. A taxiból kiszó­lok mintegy jelként fehér ingük felső gombján tartot­ták ujjúkat, míg a paraszt­öltözéket viselők vörös kar­szalagot kötöttek fel. így kezdődött meg a drámai ostrom, amelynek eredmé­nyeként a partizánok be­hatoltak a nagykövetség épületébe és azt hat órán át tartották megszállva. A 1PI tudósítójának riportfa fogadta a Belga Kommu­nista Párt Romániában tar­tózkodó küldöttségét. A megbeszéléseken a két párt közötti kapcsolatok szélesí­téséről folyt eszmecsere, to­vábbá a nemzetközi mun­kásmozgalom és a nemzet­közi helyzet problémáiról volt szó. Diplomáciai kap­csolat Jugoszlávia és az NSZK között Belgrad (TASZSZ): Jugoszlávia és a Német Szövetségi Köztársaság kép­viselői ez év január 23- tól 29-ig Párizsban tárgya­lásokat folytattak a diplo­máciai kapcsolatok helyre- állításáról. Miként a Tanjug hírügy­nökség jelenti, a szövetségi végrehajtó tanács (kor­mány) csütörtökön meghall­gatta a tárgyalások ered­ményeiről előterjesztett be­számolót, majd határoza­tot fogadott el arról, hogy 1968. január 31-től létesíte­nek diplomáciai kapcsola­tokat az NSZK-val, és er­ről közös nyilatkozatot te­gyenek közzé. A két kormány a közel­jövőben nagykövetségi szin­ten diplomáciai képvisele­teket nyit és nagyköveteket cserél. William Reilly, a UPI tu­dósítója a következő ripor­tot továbbította hírügynök­ségének szerdán este a partizánostrom alatt álló Saigonból: „A sebesült amerikai ka­tonák a Vietcong (az ame­rikaiak így nevezik a par­tizánokat) géppuskatüzében menekültek a sugárútról. „Szent ég, nem tudtam, hogy itt vagytok” — kiáltott egy ezredes, amint megpró­bálta kifüstölni a gerillákat, akik géppuska állást rendez-, tek be a sugárút végén. A géppuskatűz megszűnt „Gyerünk, gyerünk!” — kiáltották az ezredes embe­rei a sugárút bejáratát sze­gélyező esőlevezető árok­ban. Egy másik amerikai ugrott ki vérző arccal. A géppuska ismét kele- pelni kezdett. Az itt élő vietnamiak el­menekültek. Egy kisgyerek azonban ott maradt. Az amerikai katonák egy ab­lakon át nézték a kislányt, aki ujjait fülébe dugta, hogy kirekessze a halál za­ját. A robbanások között hallottam, hogyan sikolto- ziki Huszonöt amerikai tábori csendőr gyömöszölődött egy teherautóra és végigszágul- dott a sugárúton. A Viet­cong tüzet nyitott az utat szegélyező két öreg épület­ből. — Rakétákkal és gép­pisztollyal lőttek. A teher­autó lángba borult. A tábori csendőrök közül néhányan rohanni kezdtek. Végignéz- tem a sugárúton és holttes­teket láttam a porban. Megérkezett az ezredes. Uj embereket hozott. Né­hányan végigrohantak az úton és kézigránátokat do­báltak. Azután eltűntek. Az út túlsó oldalán más csapatok a Vietcongnak a dél-vietnami vezérkart tá­madó egységeivel vívtak tűzpárbajt. Az ezredes rá­Ä félszabáditási ' hífügy- nökség jelentése szerint 1968 január 30-án 18 óra­kor a Déi-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front Központi Bizottságának el­nöksége parancsot adott a népi felszabadító erők vala­mennyi tisztjének és kato­nájának, valamint az egész dél-vietnami lakosságnak: — Az utóbbi évek során Dél-Vietriam lakossága szá­mos győzelmet aratott a nemzet megmentéséért ví­vott harcában. A jelenlegi helyzet az országban és külföldön egyaránt kedvező a forradalomra. Az ameri­kai agresszorok helyzetét a súlyos passzivitás, vere­ség és a kimerülés jellem­zi. A bábhadsereg, az ame­rikai agresszorok eszköze, a bomlás állapotába jutott — A hagyományos hold­újév alkalmából — mutat rá a továbbiakban a pa­rancs — a DNFF hét nap­ra parancsot adott a kato­dión helikopterfedezetet kért. A helikopter alacso­nyan zúgott végig az utcán, beszórva golyóival az u‘at. A lövedékek tőlem 150 méterre robbantak. Az árok­ban kerestem menedéket. A telefondrót elpattant a fejem fölött Visszazuhan­tam a vízlevezető árokba. Hallottam, amint a kis­lány sikoltozik.* nai akciók felfüggesztésére, hogy mindenki nyugodtan és boldogan ünnepelhesse az újévet. Az amerikai ag­resszorok és a Thieu-Ky klikk tagjai kénytelenek voltak először szintén tűz­szünetről beszélni, azonban az eleve is csak 48 órás tűzszünetet leszállították 36 órára, majd eltörölték a saját „tűzszünetükét”. — E helyzetben a DNFF Központi Bizottságának el­nöksége megparancsolja az összes népi felszabadító erőknek, az összes politikai harci erőknek, a fronthoz csat­lakozott összes szervezetek valamennyi tagjának, kel­jenek fel egyöntetűen, vál- vetve a többi hazafias erők­kel és az egész lakossággal, s eltökélten szabjanak ki büntetést az amerikai ag- resszorokra és a Thieu-Ky bábklikkre, — hangoztatja a DNFF elnökségének pa­rancsa. A D^iFF elnökségének parancsa j! ESTI külpolitikai krónika A nemzetközi érdeklődés homlokterében a dél-viet­nami események állnak. A szabadságharcosok bámula­tosan merész és a jelek sze­rint példásan megszervezett rajtaütései nagy meglepetést keltettek a világ valameny- nyi fővárosában, mindenek­előtt a közvetlenül érintett Washingtonban. Katonai szakértők különösen azt tartják meglepőnek, hogy a szabadságharcosok akcióinak fő központjai azokba a körzetekbe esnek, amelyek­ben az amerikai csapatok teljes biztonságban érezték magukat és azt tartották, hogy „pacifikálási” akcióik nyomán a partizánok el­vesztették bázisaikat. Wa­shingtonban keserű csaló­dást okoztak a Dél-Vietnam- ból érkező hírek azért is, mert alig néhány napja, hogy a Dél-Vietnamban har­coló amerikai erők főpa­rancsnoka, Westmoreland tábornok otthon járt és rendkívüli optimizmussal nyilatkozott az amerikaiak katonai helyzetét illetően. A nagy világlapok a szabad­ságharcosok sikereiből nem­csak azt a következtetést vonják le, hogy azok mind szervezetileg, mind fegyver- zetileg rendkívül megerő­södtek hanem azt is, hogy nagymértékben sikerű U ki­terjeszteni befolyásukat a városi. lakosságra is. Másodrendű helyre szo­rult a Pueblo-ügy. Válto­zatlanul bizonytalan, hogy a Biztonsági Tanács mikor folytatja az incidenssel kap­csolatos érdemi vitát, A diplomáciai megbeszélések azonban nem szünetelnek. A KNDK meghívása a világ- szervezet székhelyére to­vábbra is szerepei a napi­renden, az amerikaiak azon­ban — noha némi enged­ménnyel — még mindig el­fogadhatatlan feltételekhez kötik a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság kép­viselőinek meghívását. Egy­öntetű az a megállapítás, hogy a Pueblo okozta fe­szültség némileg enyhült és az amerikaiak aligha . van­nak már abban a helyzet­ben, hogy e kérdésben ka­tonai fenyegetéseiket !>e- váltság és fegyveres erőszak­hoz nyúljanak. A Szuezi-csatorna térsé­gében az izraeli kormány nyíltan elismerte, hogy a keddi provokációt ó kez­deményezte. Ezt azzal „in­dokolja”, hogy a Szuezi-csa­torna roncs talanítása nem „az izraeli kormány elgon­dolása és engedélye” alap­ján folyik. E nyilatkozatával az izraeli kormány ismételten tanújelét adta annak, hegy fittyet hány a Biztonsági Tanács határozatára: nem­csak hogy nem hajlandó ki­vonni csapatait, az erőszak­kal elfoglalt területekről de még azon túlmenően „jo­gokra” is igényt tart. Ért­hető az EAK kormányának álláspontja, amely a Szuezi- csatorna roncstalanítási munkálatit további intéz­kedésig leállította. CENTROPRESS Königin hefejezte indiai látogatását A szovjet kormányfő az ofgán miniszterelnök meghívására Kabulba utazott i•V-'íJVrf- ■ f: V.-Ii'■' ■> Alekszej Koszi gin, a Szovjetunió minisztertaná­csának elnöke szerdán be­fejezte indiai látogatását. • Koszigin hivatalos láto­gatása során szovjet segít­séggel épült ipari létesítmé­nyeket tekintett meg és megbeszéléseket folytatott Indira Gandhi, miniszterel­nökkel, valamint az indiai állam más vezetőivel. E ba­ráti eszmecserék eredmé­nyei híven tükröződnek a látogatásról kiadott szov­jet-indiai közös közle­ményben. Szerda reggel az Indiai főváros búcsúztatta szovjet vendégeit. A repülőtéren megjelent Indira Gandhi ' miniszterelnök, több mi­niszter és más magas ran­gú indiai vezető. Koszigin repülőtéri beszé­dében köszönetét mondott a vendégszeretetért. — Önök meg lehetnek győződve arról —jelentette ki a szovjet kormányfő —, hogy népünk ugyanilyen baráti érzésekkel viseltetik az indiai nép iránt, és re­méljük, hogy kapcsolataink a jövőben mind szorosa fa- bakká válnak. Ezután kö­zölte, hogy Indira Gandhi miniszterelnököt meghívták a Szovjetunióba. A szovjet kormányfő Del­hiből Kabulba indult, hogy eleget tegyen Etemadi afgán miniszterelnök meghívásá­nak. Koszigin a délelőtti órákban megérkezett Ka­bulba. Szerdán délután Moham­med Zahir sah, Afganisz­tán királya fogadta Koszigin szovjet kormányfőt. A ki­rály és Koszigin között ba­ráti megbeszélés folyt. Este Etemadi afgán mi­niszterelnök vacsorát, adott Koszi gin tiszteletére. A va­csorán Etemadi és Koszigin baráti hangú pohárköszön­tőt mondott. 16. Lorsakoff mint egy ket­recbe zárt vad sétált a szo­bájában. Ablaka a halászki­kötő bágyadt, poros tenger­parti pálmáira nézett. Haj­nalodon. A piszkos kis kül­városi ház néma és csendes volt. Az arab kávéfőző a földszinten már régen be­zárt, és most kint aludt pok­rócán a bolt előtt. Recsegett kint a falépcső. A hátsó zsebébe nyúlt Ko­pogtak. Kinyitotta kissé az ajtót — Végre-valahára! — mondta, és beeresztette a lá­togatóját azután ismét be­zárta az ajtót. — Elhozta az órát? — Itt van — felelte Mac- quart, mert ő volt a látogató. Nem ismerték volna meg, akik a bálon látták. A kikö­tőmunkások világoskék ove­rall j át hordta és fűző nélkü­li piszkos teniszcipőt amely­ből kikandikált a mezítelen lába. Átadta az órát. Lorsakoff mohón nyúlt érte. — De hiszen... íves azt mondta, hogy karóra... — Ezt adta ide. — Oltsa el a villanyt! Macquart engedelmeske­dett. Egy másodperc múltán ismét megszólalt: — Gyújtsa meg! Miután kattant a kapcsoló és világos lett egy revolver­cső szorult Macquart gyom­rához, és Lorsakoff halálsá- padtan sziszegte: — Ide a karórát! Ne pró­báljon egy szó ellenvetést sem tenni! Tisztában vagyok magával, Macquart. Már egy éve tudom, hogy ugyanilyen módon adta el a Junghans fivéreket De most rajtavesz­tett. — Megőrült? — kérdezte nyugodtan a másik. — Meg­kérdeztem tőle, hány óra van, ő megbeszélés szerint felkattantotta az óra fedelét, én elvettem tőle, és átadtam neki a cigarettadobozt. — íves kifejezetten azt mondta a telefonba, hogy karóráról van szó. Doktor Brétail órájáról. — És ez miféle óra? Néz­ze meg legalább alaposab­ban! — Vegye fel az órát — mondta a másik, még min­dig Macquartra irányítva a revolverét. — Maradjon ott állva, és nyújtsa ide... Ne piszkáljon a zsebe felé, mert lelövöm. Megnézte az órát, és cso­dálkozva mormolta. — B. I. Kétségtelen, hogy az őrnagyé. Bertram Ives. Lorsakoff kissé bizonytala­nabbul tartotta a revolvert A másik gúnyosan mosoly­gott. — Nézze, Lorsakoff, én nem félek magától. Eddig is könnyen elintézhettem vol­na — és miközben ezt mondta, hüvelykujját össze­szorította a tenyerében, mire nagy köves gyűrűjéből va­lami folyadék lövellt ki hosz- szú, vékony sugárban, és sis­teregve habzott az asztalterí­tőn, másodpercek alatt ha­talmas foltot marva a vá­szonba. — Kénsav... Mialatt az órát nézte, végezhettem volna magával. De nekünk szükségünk van egymásra. Különösen most, miután vi­lágos, hogy Ives a saját sza­kállára dolgozott, és bennün­ket csak eszközül használt — Akkor miért magyará­zott nekem tüzetesen a tele­fonban egy különös karórá­ról, amelynek felkattintható fedele van és krokodilfej a kerete ? — Mert időre volt szüksé­ge, hogy eltüntessen minden nyomot. Lorsakoff leeresztette a pisztolyát — Zavaros... De belátom, hogy magát illetően valószí­nűleg tévedtem. Az egészben az a legnagyobb hiba, hogy egyikünk sem ismeri szemé­lyesen az őrnagyot — Én ma láttam. — Honnan tudja, hogy ő volt az? — Aubert tábornok karon­fogva lejött vele a lépcsőn, és később a szökőkútnál a megbeszélt helyen Lamber- tier vicomtetal találkozott — Milyen ember? — Különb, mint a híre. Megesküdött volna rá, hogy egy huszonkétéves léha kö­lyök. Jóképű, kicsit szeplős, folyton vigyorog, és hülyé­nek tetteti magát. Úgy játsza a részeget, hogy minden színész megirigyelheti. — De miért mondta volna telefonon, hogy nála van a terv, a krokodilus órában, ha az volt a szándéka, hogy becsapjon bennünket? — Amikor telefonált, ak­kor még nem volt ez a szán­déka. Közben történt vala­mi. Lorsakoff káromkodott — Ha igy van, akkor meg- keserüli. Rövidesen a ke­zemben lesz a nyaka? — Hogyan? — Maga szamár! Hát nem tudja, hogy miben állapod­tunk meg? Dr. Brétail tervét a helyszínen kell hitelesíte­ni. Oda kell utaznia. És alt­kor a kezemben van. Érte­sítse még ma La portért és Hüdebrandtot — Szerintem elsősorban Grisonnal kell beszélni. Egyedül ő állott személyes összeköttetésben az őrnagv- gyal. — Igaza van! Megyünk Grisonhoz. Zsebre tette az órát, elol­totta a villanyt, Macquarttal együtt elmentek. A kapu előtt egy pillanatra meg­állt: — Hm... Az imént még itt aludt az arab kávéfőző. Hol a fenében van? Néhány percig gyanakodva néztek jobbra-balra, de vég­re is sürgős volt az útjuk, és elsiettek. ...Az arab kávéfőző óvato­san lejött a falépcsőn. Ugyanis egész idő alatt a« ajtónál hallgatózott (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom