Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-07 / 5. szám

„Talaj és gyök nincs művész Batári László festőművész kiállítása Nyirpazonyban Summás szegénylegény­ként indult el szülőfalujából, Nyírpazonyból éppen három évtizeddel ezelőtt. Most azért jött vissza, hogy beszámol­jon községe lakóinak: mit is csinált harminc évig. Batári László festőművész ilyen gondolatokkal adta közre önálló tárlatát szülőfa­lujában, s gondolataihoz a művész különös kíváncsisága társult: ismerte alkotótársai, a kritikusok, műtörténészek véleményét, szakavatott mű­kritikájukat De nem ismer­te — s kíváncsian várta — azoknak a nyírpazonyi em­bereknek a megjegyzéseit, akik közül elindult, akiknek érzésvilágát magával vitte mű vészpályá j ára. A pazonyi tárlat megnyi­tásán Kohári Ferenc, a járási tanács vb elnökhelyettese mondta: „Talaj és gyökér nélkül nincs művészet. A művésznek kötődnie kell va­lahová...” — Érzelmi szálakkal kö­tődök Szabolcs-Szatmárhoz. Életszükségletem: szoro­sabbra fűzni ezeket a szála­kat a szülőfalummal. Szá­momra festői élmény e táj látványa, amelyen rajta van az ember kezenyoma. Szük­ségem van e festői élmé­nyekre. Erőteljes, optimista han­gulatú alkotásaival két hé­ten át ismerkedtek a nyír- pazonyiak, s a művész is­merkedett azoknak a véle­ményével akiknek alkot. — Erőt adtak, újabb lendü­letet ezek a vélemények, 5 megerősödött hitet: nem ifeaz, hogy giccs kell a fa­lusi embernek... sok jó al­kotást kellene bemutatni a falvakban is, ismerkedjenek az értékes széppel. Egyik ré­gi summástársam mondta valamelyik képemre: „Ilyen az élet”. Batári László realista fes­tő. Érzésvilégának központ­jában a „homokország” áll. Ennek a világnak, a tájnak és embereinek élményét vit­te innen útravalóul, ezt ke­reste és találta meg a kecs­keméti művésztelepen is. Ez a téma ötvözte benne eggyé a nyírségi és a Bács megyei tájat. Néhány évvel ezelőtt a Szabolcs-Szatmár Megyei Ta­nács ösztöndíjasaként járta megyénket, s gyűjtötte szű- kebb hazájában az élménye­ket. Most, amikor önálló kiállításával először mutat­kozott be nálunk, egyik leg­újabb alkotását, a „Kabalási út” című képét Nyírpazony községnek ajándékozta. Olaj, olajtempera képei, grafikái ma már aligha hiá­nyozhatnak nemzeti tárlata­inkról, a mai magyar képző­művészet egészének részei azok. Néhány alkotása elju­tott' Berlin, Prága, Varsó kiállítótermeibe. A „Hosszú­hegyi öreg szőlők” című Bács megyei ihletésű képe Bagdad, Uj-Delhi, Bombay után ha­marosan Teheránba érkezik egyéb magyar alkotásokkal együtt. Batári László, a Szabolcs­ból elszármazott festőmű­vész ma a fővárosban él. — Uj lendülettel, élmé­nyekkel gazdagodva megyek vissza a fővárosba, de sze­retnék hamarosan újra ha­zajönni. A kora tavasszal hosszabb időre. Dolgozni akarok. A nyáron is több­ször és hosszabb időt szeret­nék eltölteni itthon. A művészt és alkotásait megismerve hamisan cseng a szó: „elszármazott”... Szilágyi Szabolcs Tompa emlékünnepségeket rendeznek megyénkben Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolatához címmel 84 oldal terjedelmű írásos anyagot gyűjtött össze és dolgozott fel Molnár Má­tyás, a vajai múzeum igaz­gatója a költő halálának 100. évfordulója alkalmá­ból. Csak a kutatás során derült ki, hogy Tompa Mi­hálynak sokkal szorosabb kapcsolata volt a megyével, mint azt korábban gondol­ták. Laskodon kívül, ahol két évet töltött, gyakori vendég volt Tiszanagyfalu- ban, járt Gáván, Bájon, Porcsalmán. Ifjúkori ver­seinek, szerelmes leveleinek egy része Szabolcsban szü­letett, vagy ottapi élmé­nyek alapján íródott. Há­rom ismert népregéjének anyagát szintén Szabolcsban gyűjtötte össze. A halász és az aranyhal című regéten nagyhalászi, A két íjász cí­műben venesellői es kenéz- lői, míg a Süllyedés című­ben penylgei hagyományo­kat dolgozott fel. A költőnek különösen két szabolcsi községhez: Las- kodhoz és Tiszanagv faluhoz fűződtek szép emlékei. Bö­szörményi Károty sárospa­taki diáktársa révén 1841- ben és 1842-ben Laskcdon Jármy Lajos földbirtokos­nál nevelősködött. Ott ta­lálkozott első szerelmével, Böszörményi Katalinnal. Ez az érzés több versnek volt az ihletője. Később Szeme­re Miklós bátyja pártfogá­sával jutott el Tiszanagy- faluba és ismerkedett meg a hon és a nemzet, a tu­domány és művészet nagy támogatójával Pogány Ka­rolinával, Bónis Bamabás- né asszonnyal. Molnár Mátyás kutatása közben egy publikálatlan levélre bukkant a sáros­pataki levéltárban. Igaz, ez nem közvetlenül Tompa Mihállyal, hanem pártfo­golt jával kapcsolatos, de bizonyítja, hogy a költő milyen érzésű emberekkel tartott kapcsolatot. A leve­let a nagyfalui Pogány Ka­rolina írta, amikor végren­deletében 233 hold földet a sárospataki iskolának ado­mányozott. Kifejezésre jut­tatta benne, hogy köteles­ségének tartja támogatni azt az iskolát, amely oly sok nagyszerű hazafit adott a nemzetnek. Molnár Mátyás Kemecsén megtalálta Tompa Mihály egyik dedikált fénykénét is Alsó szegélyén az alábbi szöveg olvasható: „Zámbc - ry Sándor régi Kedves, és mindig feiedhsíetlf n bará­tomnak, 1868”. A fényképet dr. Zámbory Kálmán erek­lyeként őrizte meg. A jubileum alkatmáoól két szabolcsi községben, Laskodon és Tiszunrgyfa- luban is Tompa Mii: ál v emlékünnepséget rendez­nek majd. H. L. zony, kedves Hollander fi­am fel se szántották. Jól mondja, fiam. A föld fel- szántatlanul is gazdagon termett. Az volt az aranykor. De aztán... Lévai megrezzen. Valaki zörgeti az ablakot. Egy bot, egy görcsös bot táncol az üvegen. És menten feltűnik egy vigyori, szakállas, vén arc. Pirospozsgás, húsos arc, kék szemek, őszesszőke sza­káll. Kucsma, nyúlprémes rövid bunda. Az ezredes! Már tíz óra ötven lenne?! — Sorakozó! Sorakozó!! Micsoda hangja van en­nek az ezredesnek! Lévai int, hogy nagyon hidegre fordult az idő. De amaz türelmetlenül topog, s be- kiállt: — Je vous en mer- de! Mármint a hideg. — Ne­vet, sűrű párát lehel, baj­szán, szakállán kis dér a szája körül. Botjával úöf- köcíi a havat. — Jöjjön csak, nincs kibúvó! Azt akarja, hogy kihallgatásra rendeljem?! — Jó, jó — morog Lévai. De az ezredes már nem fi­gyel rá, valakit láthat oda- kinn a kerítésnél, annak köszön széles mozdulattal. Csak azután fordul vissza az ablakhoz — Jöjjön, ta­nárkain, megvárom a sar­kon! — S már megy is. át a kerten, elzavarja a cinké­ket csörtetésével. Lévai leteszi Ovidiust az ablakpárkányra. Kis papír­szeleteket helyez oda, ahol a költő a vaskorról ír. — Nem hagy békén. Erő­szakos — mondja Ovidius- nak. De nem meri megvára­koztatni az ezredest. Nem meri mondani, hogy nem megy. Mert akkor ideáll az ablaka alá, vagy bejön. Az még rosszabb. Bejön és el­kezdi a történeteit. Persze, az utcán is szakadatlanul beszél. De az más. Nem kell odafigyelni. Sál, fülvédő, érjnelegítő, bundacipő. Lévai alig tud mozogni a sok gönctől. Be­zárja az ajtót; a hó meg­fagyott, csúszik, belekapasz­kodik a vadszőlő indáiba, csak úgy mer nekivágni óvatosan. — Ó, az ördög vigye el magát! Csak szolgált volna a kezem alatt! Nem lenne ilyen fázós! — így fogadja az ezredes Botjával hado- nász, harsog, mint egy böm­bölő rádió. Lévai nem sze­reti a hangoskodást. — Na, jöjjön, tanárkám, kell egy kis mozgás. Meg­gebed ott a könyvek között. Ej, én nem szeretem a tét­lenséget. Száz évig akarok élni. Már ma is hétkor a kerítésemet reperáUam. Egy kunica pálinka, és ki a jó levegőre! Mennek felfelé a Fácán­kert utcán. Lévai megáll, fújtat. Az ezredes mindun­talan elhagyja. Magyaráz: — Tudja mennyit aludtam én a szabadban? Még két évvel ezelőtt is! Sátorban. Téli tábor. Olyan is volt ám! Látta volna a katonái­mat. Aki fázott, azt kiza­vartam a hóba. Dörzsölje le magát hóval derékig, kiskatona! Úgy ám! Nem volt ott nátha! Nem bizony! Lévai le-lemarad. Nem hallgatja az ezredest. Is­meri a szöveget. Nyáron meg arról beszél, hogy nem szabad vizet inni. Az ezredes megáll. Bot­jával előre mutat. — Lát­ja azt a fatornácos házat az emelkedőn? Az a cél. Egyez­tessük az óráinkat. Tizen­egy óra harminc. Helyes? Tizenegy óra negyvenötkor elfoglaljuk az objektum előtt a térséget. Egyenletes tempó. Orron át vegye a lélegzetet, tanárkám, s jól ki­fújni a levegőt, hadd tisz­tuljon a tüdő. Rajta! Előre! Csak a széles hát. a nyúl­prémes rövid bunda, a nagy bakancsok, a bot. Lévai kö­veti az ezredest, nem mer ellenkezni. Csikorog a hó, arcát csípi a hideg Most végre csend van Az óráin is mindig csend volt. Nem beszélt hangosan, azt akar­ta, hogy figyeljenek. Elő­redőltek a padban, hogy jobban hallják. öl KÖNYV Aszociográfusok bibliája Emile Dürkheim: Az öngyilkosság Hetven esztendeje jelent meg a Le Suicide, s bár könyvtárat töltenek meg a róla írt müvek, az öngyil­kosság ma is gondolatok és vizsgálati módszerek kiin­dulópontja, s inspirátora is egyben Émile Dürkheim szociológiai tanulmánya a szociográfusok bibliája lett; vitáztak fölötte, citáltak be­lőle, s természetesen — megtanulták. A szociológia fiatal tudomány; a szerző kiemelkedő úttörői közé tartozik. Munkássága több tekintetben a szociológia el­méleti alapjait teremtette meg. Vizsgálati módszerei, annak ellenére, hogy ma már a legkorszerűbb esz­közöket, így például az elektronikus számológépeket is felhasználják a szocioló­gusok, idő.állónak bizonyul­tak. Mindez érthetővé és indokolttá teszi a mű ma­gyar kiadását. Az élet önkéntes befeje­zése nem volt ismeretlen a társadalmi fejlődés korábbi szakaszaiban sem. Az ön- gyilkosság, mint aktus, a primitív törzseknél éppúgy ismert, akár a modern tár­sadalmakban. Milyen okok­ra, miféle tényezőkre ve­zethető vissza a tragikus cselekedet? Dürkheim erre kereste s adta meg a vá­laszt művében. Nagy ala­possággá’ veszi sorra a té­ma valamennyi alkotóele­mét. Kiindulásként magát az öngyilkosság fogalmát határozza meg. A fogalmak pontos meg­határozását. félreérthetetlen tartalmuk megjelölését Dür­kheim minden szociológiai munka alapkövetelményé­nek tartotta. Az idő őt iga­zolta. És őt, pontosabban vizsgálati módszereinek he­lyességét igazolta az idő a mű további részeit tekintve is. A szerző ugyanis, elütő- en kora megszokott stílusá­tól, nem az elméleti okos­kodás útját választotta. Igen nagy figyelemmel gyűjtötte és elemezte Európa orszá­gainak adatait, de amikor vizsgálati módszerei ezt kívánták, a földrészen is túllépett. Hipotéziseihez gya­korlati igazolást keresett .2- hát, s a gyakorlati példák­ból levonta a kellő elméleti következtetéseket. Ez a durkheimi módszer, kiser b változásokkal, de alapjaik) m változatlanul, ma is szerv es része a szociológiai mun­kának. Lépésről lépésre bővül a kör. Dürkheim először a társadalmon kívüli tényezők szerepét vizsgálja, harma­dik, befejező részében pedig az öngyilkosság, mint tár­sadalmi jelenség elemzésit végzi el. Különösen érdekes a2 a fejezet, amelyben az öngyilkosság és az ún. többi társadalmi jelenség — pél­dául háborúk, belpolitikai viharok stb. — összefüggé­seit vizsgálja. A könyv utolsó fejezetében a Dür­kheim a gyakorlati követ­keztetéseket foglalja össze. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó). (»I» Bemutatjuk Alfonzót „Markos József”. Ki az? „Alfonzó”. Hihihi. Forgassuk csak vissza népszerű bűvész- nevű művészünk életének filmjét. Több mint 30 évet pörög visszafelé a képzelet­beli celluloidszalag, de ami­kor megállítjuk, ismét újabb névvel találkozunk. „Joe Sto_ ne”. A harmincas évek ele­jén ez volt a művészneve és az akkori publikum mulatók színpadán láthatta artista­ként. — Akkoriban sokat be­széltek Alfonzról, a trónjától megfosztott spanyol király­ró!. Bár nem én voltam a trónfosztó, de így lettem Al­fonzó — mondja, s fejére csapva parókáját, a színpad­ra indul, mert szólítja az ügyelő. Beszélgetésünk a Vidám Színpad öltözőjében kezdő­dött. Első magánszámában — a mostani előadáson — egy szerencsétlen bűvészt alakit nagy sikerrel. Miként lett az erőművészből komikus, szí­nész? 1946-ban a pesti Mou­lin Rouge-ban lépett fel. Egy alkalommal a mulató tulajdonosa megszólította: „Kedves Alfonzó, maga any- nyit hülyéskedik a próbákon. Miért nem próbálja meg ezt a színpadon?” Megpróbál­ta. Két évtized alatt fel­tornázta magát a legnépsze­rűbb színészek sorába. „Aurea prima sata est aetas...” A diákok figyelő tekinte­te. A krétaszag, a tinta szaga. — Pontosan! — kiált fel az ezredes. — Látja pon­tosan 15 perc! Kiszámítot­tam. Jól van, tanárkám, szép teljesítmény. Ezért pi­henő jár Lévai felnéz az ezredes­re. Sűrű párát lehelnek mindketten. A fatornácos ház kertjében fenyők. Hó. Mennek lefelé. Az ezre­des arról beszél, hogyan bánt a katonáival. — Nem engedtem őket elpuhulni. Egy kis fáradtság? Nyö­szörgés’ Je vous en merde! — ahogy a francia mond­ja. Csak a maga érzékeny­ségére vagyok tekintettel. Nekik megmondtam magya­rán. Na, igen Aki elhagyja magát, annak vége. Száz évig akarok élni!... Odalenn, a tanár kertjé­nél megállnak. Az ezredes hirtelen elhallgat. Botját leereszti, vár Lévai meg­kerüli A járda szélére áll. most ő van magasabban. — Akkor délután négykor — mondja megváltozott, csendes hangon az ezredes. — Pontos leszek. Lévai arca szigorú. Ki­húzza masát, köhint. — A memoritert is kérdezem majd. Készüljön fel rá, fiam! Amióta megfogadta a ta­nácsot, valóban szerepet cse­rélt, s azóta magánéletében igyekszik komoly lenni. Bizo­nyításul elmondta, hogy na­gyon gyakran megszólítják ismeretlen emberek az ut­cán és az autogram mellé sokszor tanácsot, segítséget is kérnek. Egy fiatal lány például a villamoson 10 perc alatt elmesélte, nagy gondban van, mert megkér­ték a kezét, s nem tudja, hogy igent mondjon-e? „Hoz­zámenjek?” — kérdezte, mi­re Alfonzó azt a könnyelmű kijelentést tette, hogy ehhez a fiút is meg kellene ismer­nie. így akart kitérni a fe­lelőtlen tanácsadás alól. De a kislány szaván fogta, s másnap össze is jöttek hár­masban egy presszóban. A hosszú beszélgetés után titokban odabólintott a lánynak, mire az igent mon­dott, másnap az anyakönyv­vezető előtt. — És? — Nincs és. Ez három hó­Eltávozott nap a címe an­nak az új magyar filmnek, amelynek forgatását nemré­giben fejezték be. A törté­net két fő alakja egy fiatal textilgyári munkásnő és az anyja, aki még leánykorá- ban szülte gyermekét, s aztán állami gondozásba ad­ta. Az anya később férjhez, ment. s mind férje, mind pedig házasságából született gyermekei előtt eltitkolja a múltját. A film azt mutatja meg. hogyan alakul az el­titkolt múlt az anya későbbi életében és milyen hatással van a megtagadott leányra. Kettős női probléma tehát, s éppen ezért érdekes, hogy napja történt, nem tudom, hogyan élnek. Ha valami baj lett volna, gondolom azóta jelentkezett volna az ifi asszony, hiszen még egy porszívóra is kijár a féléves garancia. A színház társalgójában ismert színészek, „nevek" Vártak fellépésükre, s abban nem volt semmi meglepő, hogy a kabarészínészek vic­celődtek egymással. Alfonzó azonban, amíg pihenőideje tartott, a tv-híradót figyelte. Rendszeresen olvas, sok ktil- földi napilapot is, hiszen nat nyelven beszél. Lépést kell tartani az eseményekkel, mert többnyire maga írja a számait, és a közönség a friss eseményekről kíván hu­morba öltöztetett véleményt hallani. Aki egyszer elk a- bálta magát — „Idefigyelje­nek emberek!” — azzal elő­fordulhat, hogy figyelnek rá, de csak addig, amíg valóban érdemes is figyelni. Egyik magánszáma egy paródia, amelyben hosszú ha­jú angol beat-énekest figu­ráz ki, aki nemrégiben Ma­gyarországon járt. Kelléke csupán egy paróka és egy hosszúmadzagos mikrofon A 4—5 perces műsorban azon­ban él a poénkeltés legap­róbb részleteivel is. Látszó­lagos szabad előadómódja nagy fegyelmet takar. Ezt artista erőművész korában szokta meg. Miként annak idején az alvás után, manap­ság is minden reggel jógázik. Túl van már az ötödik X-en, de ezt friss mozgása nem árulja el. — És saját magát minek tartja? Futásra készen válaszolt: — Alul artistának, felül színésznek... És artista részlegével a busz után iramodott. ÍB> dezőként ez a név szerepel: Mészáros Márta, Mészáros Márta Moszkvá­ban végez* e filmművészeti tanulmányait, egy ideig Bu. karestben dolgozott az Ale­xandra Sahia Stúdió doku­mentumfilm osztályán, majd Budapesten folytatta mun­káját és számos figyelemre méltó dokumentum- és rö­vidfilm után jutott el első nagy játékfilmje, az Eltávo­zott nap rendezéséig. Az új rendezőnőnek egyébként még egy érdekes filmvonat­kozása van: Jancsó Mik­lósnak. a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák rendezőjének — a felesége Rendezőnőt avat a magyar filmművészet az új film címlistáján ren-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom