Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-28 / 23. szám

Képek és közönségük Sajnos, Nyíregyházán nincs megfelelő hely nagy és igényes képzőművészeti tárlatok rendezésére. A mú­zeum termei kicsik, a mű­velődési házakban nem megfelelő a világítás. A presszótárlatók — bár hasz­nos kezdeményezés — csak igen kismértékben, kevesek érdeklődését elégíti ki. Pe­dig az igények megnőttek, s állandóan növekszenek. Művészeink — akik nem­csak helyileg jelentősek-, de országosan is rangosak — teret követelnek, joggal. A nagyközönség képzőmű­vészeti igényessége és ér­deklődése is mérhető. Ezek a tényezők mind Nyíregyházán, mind a me­gye más területein érdekes, hasznos és jövőt mutató kezdeményezéseket szültek. Nyíregyházán a konzerv­gyárban Pál Gyula képei­ből nyílt kamarakiállítás, melyen szakszerű tárlatve­zetés segíti a nézőket. A szakszervezeti művelődési ház ezt követően más üze­mekbe is vándoroltatni akarja megyénk művészei­nek kiállításait Ismert, hogy a rakamazi Kisga- léria nemcsak egy község, hanem egy egész terület állandó érdeklődésének közép­pontjában áll. Az egymást A nagy szovjet író szüle­tésének 100. évfordulójára az Oroszországi Föderáció színházai 77 Gorkij-darabot mutatnak be. A Szovjetunióban széles körűen megemlékeznek a Gorkij-jubileumról (1968. március 28-án lesz). A ki­adó vállalatok az író 89 mű­vét ötmilliós példányszám­ban jelentetik meg. Ezenkí­vül sajtó alá rendezik szép- irodalmi műveinek 25 köte­Egy nemrégiben megje­lent statisztika szerint. a világon 93 olyan könyvtár van, amelynek könyvállo­mánya meghaladja az egy­milliót. A milliomos könyv­tárak között a több mint váltó, igényes tárlatok az esztétikai nevelés eszközei a környék iskoláiban, és a felnőttek körében is. A jó kezdeményezések sorába il­leszkedik most a kisvárdai múzeum terve, amely állan­dóan változó tárlatokat rendez majd ebben az év­ben. Nem kisebb jelentő­ségű a fehérgyarmati terv sem, amely szerint létre­hozzák — mégpedig hama­rosan a Szatmári Galériát. Ennek megnyitásakor Be- recz András műveit tárják közönség elé. Ezek az elképzelések mind egy gondolatból táplálkoz­nak : közel vinni a nézőhöz a képzőművészet alkotásait. Közvetlenebb kapcsolat ala­kul így ki művész és mű­élvező között, a kisebb tár­latok képanyaga lehetővé teszi a jobb megértést. A szinte „házhoz szállított” művészi élmény tömegekre hat, s egy szűk kört állan­dóan bővítve művészethez értő nagy közönséget nevel. így kerülnek az ottho­nokba műalkotások, s szo­rítják ki fokozatosan a giccseket. A hatás és a bekövetkező eredmény te­hát sokrétű. Csak dicsére­tet érdemelnek azok, akik ötlettel munkával, a tervek valóra váltásával a közízlés formálásáért harcolnak. a l. tes gyűjteményes kiadását. A filmfesztiválokon be­mutatják a nagy író művei alapján készült játékfilme­ket, valamint az életéről és alkotásáról szóló dokumen- tumfílméket. Három városban — Gor­kijban, ahol az író született, valamint Moszkvában és Jerevánban — tudományos ülésszakot tartanak, amelyre külföldi irodalomtörténésze­it és írókat is meghívtak. száz éve alapított moszkvai Lenin könyvtár áll az első helyen húszmillió köteté­vel, majd a washingtoni Kongresszusi Könyvtár kö­vetkezik több mint 12 mil­lió kötet könyvvel. Tessék csak eljönni egy­szer errefelé, akkor elhiszi nekem, hogy itt található a világ egyik legfényesebb sarka. De ha véletlenül sö­tétedés után érkezne, aján­lom. hozzon magával zseb­lámpák Úgy látszik, nem értettük meg egymást. Nem neon- és reklámfény világít ebben a kis zugban, nem is a sárga tányérú utcai lámpáktól van az említett fényesség... Képletesen használtam a „legfényesebb” jelzőt. Amit elmesélek, valószínű, nem is egyedi és nem csak a mi utcánkban fordulhat elő. Az egésznek egyedül az ad különös jelentőséget, hogy milyen körülmények között esett meg. Ha figyel, talán megérti, hogy miért fényességes ez a hely. Ám­bár ön, ugye. fenn van a polcon és így más a szeme... Tudja-e, hogy milyen gyorsan halad egy úthenger­lő gép? Igen, lassan. Hát egy úthengerlő ha gyalog jár az utcán? Persze, ő is lassan. És az* tudja-e, hogy mit mondanak, ha így vé­giglépdel az utcán? Érde­kes. eltalálta. „Sir a talpa alatt a föld, olyan lusta ember biztosan nem szeret dolgozni, meg a munkáját sem szeretheti az ilyen”. Igaz, elég testes ember volt. A vénemberek azt mondogatták hogy gyerek­korában sem látták még titokban sem szaladni — így könnyű volt rásütni a bélyeget: lusta. Dehát .az öreg szava se ér mindig aranyat. Annyi az egész, hogy hozzáidomult a gépé­hez. Majd figyelje meg egy­szer, hogy a test a munká­hoz, a munkaeszközhöz iga­zodik. Nem nevet? Furcsa ember maga! Mikor ezt az elméletemet elmeséltem a szaktársaimnak, azok kirö­högtek. Azt hiszik, hogy tu­dálékos fickó vagyok, mert szeretem megfigyelni az éle­tet, meg hát szeretek olvas­ni és néha, ugye kicsúszik a számon egy egy olyan szó, mint a bevezetésben az előbb... Kuculi Istvánról van szó. Itt élt a mi utcánkban, a negyvenes házban. Egyke- nyéren az egész család. Az asszony, annak a szülei, meg a három fiúgyerek. Közülük az egyik már két éve házas, ő is haza vitte a feleségét. Ha összeszámolta, összesen nyolcán voltak. De errefelé inkább úgy mond­ták: heten laknak a ház­ban. Kuculi Pista meg a kocsmában. Tényleg ott lakott, volt neki ott egy külön karosszéke, jó nagy. Hazulról vitte oda. Nem kellett messzire cipekednie, a kocsma húsz méterre volt a háztól. „Ha dolgozik, csak áll, meg kormányoz, az utcán úgy jár, mint aki minden lépés előtt gondolkozik A Gorlí //- ccn tenáríum előkészületei Könyvtár húszmillió kötet könyvvel marhatrágya, el a kis kúp napraforgó- és kenderszár. Márpedig az uradalomnak továbbra is kellenek a sum- mások, részes cselédek. Ér­jék meg legalább a kitava­szodást S a mindig kiabá­ló béresek a két pár, nagy szarvú ökrökkel húzatott otromba szekereket a fo­lyó hídja melletti nagyobb lakatlan részre kormányozták, Ott még nagyobb zajjal le­döngették a szekér gallya­kat. A rászorulók kimara­kodhattak, veszekedhettek az összedöntött csomóból egy-két gyalogszánra valót. Ez volt aztán az igazi harc. Mert mennyi rászo­ruló volt! Csaknem kivétel nélkül a teljes, több ezer lelkes falu! Kétségbeesett szitkok, jajjok csattantak. A szúrós akácgally véresre se­bezte a tépő. ragaszkodó kezeket. Egymás elé mar- kolásztak. kínosan acsar- kodtak. Mindenki igyeke­zett megrakni a maga kis csomóját S szüntelenül vi­gyázni arra. nehogy azt is széthúzgálják. Csendőr járőr állt közöm­bösen a töltésen. A sz'tkok, ingerült szóveszekedések nem izgatták őket. Arra ügyeltek, hogy kormány és uradalom elleni szó ne le­gyen. No meg talán, tettle­ges verekedés ne fajuljon. A hírre Sári néni is el­indult abban az ugyancsak szokatlan kemény télben. Lassan, tapogatózva topo­gott. Alig haladt előre. Ha félre tévedt a kapuk elejé­ről, ahonnan elhányták, se­perték jártányira a nagy havat, rég „nyugalomra” vágyó otromba bakancsá­ba folyt a hidegtől köny- nyen porzó hó. Mire a híd elé jutott, nem volt egy gyufaszálnyi gally sem. Azért nagy erő­vel végig, körbe tapogatta göcsörtös botjával a he­lyet. Azután ott, mindjárt könny folyt nem látó szeméből. És nem törölt végig mégcsak kezefejével sem árkoktól szabdalt or­cáján. Úgy indult visszafe­lé, könnyes arccal. A cs'n- talan gyerekek hiába rán­tották meg hátul a szok­nyáját, most nem csapott hátra. Csak megállt egv pici időre, aztán tovább tapogatott. Ebben pedig nem volt röhicskélni való. és ezúttal hagyták a gye­rekek. Hanem elmúlt a másik nap, utána a következő. Sá­ri nénit nem lehetett látni. Hol van? Mit csinál? Rá­nyitották végül a sovány deszkázató, égre nyíló aj­tót Ott feküdt szennyes vackán. Felöltözve, bekötő t fejjel Ahogy ő is elment gallyért. S azóta megfa­gyott Hát a Bokor Károly? ö vak Sári néni után egy héttel „fejezte be”. Papválasztás előtt állt a falu. S Bokor Károly, mint egyházfi, úgy indult a pres­bitereket összeértesíteni, hogy előtte sok kortesital­hoz jutott. Hogy körjárata során rövidítsen az útján, a folyó mellé tévedt Szé­dítő ittasan abba belee ett. Fejjel lefelé Azon a helyen, ahol a könyökszerű meder­ben gyorsan örvénylik a víz, és nem fagyott be. Pe­dig alig térdig érő volt akkor a víz, de elég ahhoz, hogy Bokor Károly beleful­ladjon. Ezt á képet idézte fel bennem a2 idei „gyors mun­kához’ látott tél. Pedig ahol ezek történtek sem túristáskodásra érdekes he­gyek, sem végeláthatatlan tenger nincs Igazán szelíd síkság a sza’mári tájból, a régi lápvilág és a nyírvi­dék küszöbén. Hanem más egyéb volt akkor a baj. Mostani szemmel és foga­lommal nagyon más. Gulay István: A mi utcánkban egyet, ugyan mi lehet a talpa alatt, és ha ennek vé­ge van, akkor meg a kocs­mai ülésben verejtékezik a gatyája!” — így szóltak ró­la. Én sok mindent tudok, amit más nem, mert az én székem az övé mellett ál­lott a kocsmában. Azt is tu­dom, hogy ő maga miért nem nevetett soha sem. Szoká­sa szerint csak tréfálkozott Azzal bosszantották, hogy nevetni is lusta. Fenét! Ne­kem megmondta: ha nevet, akkor nem kap rendesen levegőt a tüdeje. Különben nagyon komoly ember Volt... Szóval.. Észrevette, hogy a sok rosszat, amit ráken­tek, igyekszem lemosni ró­la. Hát igen. ha távolról nézzük a dolgot, volt is alapja a túl sok beszédnek. Hm, értem. Arra gondol, Czinke Ferenc rajza hogy az a „légszomj” taka­róul is szolgálhatott a mun­ka utáni kocsmázásnak, s annak, hogy otthon a ház körül nem lendített semmit élőre. Persze, a munka! De gyor­san rá vágta! Abban meg­egyezünk ugye. hogy aki megfelelő minőségű és mennyiségű munkát végez éveken keresztül, mégpedig úgy, hogy szered is csinál­ni, arra az előbbi szavak nem illenek?... A folytatá­sa is ilyen egyszerű. Már amilyen egyszerű lehet az, hogy egy Kuculi István ne­vű úthengerlő meghal a kocsmában, a saját karos- székében, jó magyar bor mellett és ráadásul, még testamentumot is hagy hát­ra. Úgy ám, végrendeletet. Felolvasom, jó? Itt van aá!am. mindig magamnál hordom! „Alulírott minthogy oly erőtlenségre jutottam, hogy már egy éve a munkámat is csak nehezen tudom nap mint nap elvégezni, hát most teljesen tudatomnál lévén, de várva, hogy vala­mi baj jöjjön rám, a követ­kezőket foglalom végrende­letembe: — Házam és udvarom a feleségemre szálljon telje­sen. Azt csinálhat vele. amit akar. w Három fiamnak szak­mát adtam a kezükbe. Ab­ból megélhetnek, segítségül azonban mindegyiknek ha­gyok öt-ötezer forintot, ami a Takarékban van. — Ha pedig leesek a lá­bamról. azzal a kéréssel for­dulok a tisz'elt Vállalatom­hoz. hogy azt a gépet, amin én dolgoztam, s amelyet én mindig kövérnek neveztem, annak adják alá ja. aki ké­ri, hogy az 6 gépe legyen, ne pedig olyannak, aki nem akar vele dolgozni. Aki pe­dig kérte, hogy az övé le­gyen annak a karosszékern árából, amíg futja, a Sán­dor István nevű pincér na­ponta egy ingyenfröccsöt adjon munka után”. A többi nem érdekes. Keltezés, stb. Úgy látom, ez megdöb­bentette. Hogy valaki any- nyira szeretheti a gépét, mint a feleségét! Végrendel­kezik róla! Mondja ezt fur­csának találja, vagy szép­nek? Szépnek? Azt vártam, hogy az előbbit választja.™ Azt mondtam, ha vélet­lenül sötétedés után érkez­ne, ajánlom, hogy hozzon magával elemlámpát. Mert elég sötét kis utca a mienk. De — ha én lennék a sza­vak mestere — azt monda­nám, hogy ilyen utcákban észre lehet venni az ilyen kis tettek fényeit is. Tessék csak eljönni egy­szer errefelé, majd akkor elhiszi nekem, hogy itt ta­lálható a világ egyik legfé­nyesebb sarka. Egész sok kis fény van mifelénk, olyanok, mint amilyet el­meséltem. Csak meg kell keresni, s látni, aztán már úgy érzi az ember, hogy nagy a fényesség! Nem is olyan varázslatos Megbukott a Beatles-tilrü UJ nyugat! hobby: Milyen lesz ön 25 év múlva? „Varázslatos utazás az ismeretlenben” címmel most mutatta be az angol televí­zió a Beatlesek első filmjét. A film, amelyet saját kez­deményezésük alapján ma­guk alkottak, csúfosan megbukott. A vállalkozás kezdeményezője Paul McCartney. O javasolta: né­hány barátjuk társaságában kapaszkodjanak fel egy autóbuszra, utazzanak vi­dékre és forgatókönyv nél­kül azt filmezzék, ami ép­pen eszükbe jut. Szeptemberben harminc- kilenced-magukkai minden előkészület nélkül beülnek egy sárga buszba „élménye­ket” keresni. Eleinte azon­kívül, hogy az egyik opera­tőrt elbocsátják, nem tör­ténik semmi Majd néhány jelenetet forgatnak, ahol éppen vannak, és ami ép- oen a2 eszükbe jut. Kérőbb egy üresen álló repülőtéren óötnek ki Néhány fantasz­tikus átváltozásokkal tűz­delt szép útif el vétel után egy határállomásra érnek, ahol a „humort” egy ko­mikusán szelíd vámőr kép­viseli, aki érthetetlenül ha­dár; John Lennon spaget­tit halmoz kövér nénikéje tányérjára. Néhány hason­ló „szellemesség” után a film egy bálterem finálé­jával fejeződik be. A Beatlesek azt akarták bebizonyítani, hogy a ren­dezés felesleges, s nélküle az alkotás a természetesség látszatát kelti. Hogy ez az elmélet mennyire helytálló, azt éppen a „Varázslatos utazás...” bizonyítja. Az egyetlen jelenetet ugyanis, amely mégis nyújt valamit, s amelyben az énekük is érvényesül, a bálterem-fi­nálét, körültekintő rende­zéssel jól előkészítették. A többi egy nagy zűrzavar, amelyen az énekük sem segít, holott semmivel sem rosszabbak, mint amilye­nekét a Beatlesektől már megszoktunk. Csupán a megfelelő körnvezet, a han Tilat hiányzik Az 50 perces film kísérlet annak bemutatására, hogyan látják a Beatlesek a vilá­got és önmagukat. Az egyik jelenetben kis sátrat ver­nek egy mezőn. Barátaik­kal együtt betódulnak és hatalmas teremben találják magukat. Rövid kabarémű­sor után kivonulnak a te­remből, autóbuszuk pedig átgázol a kis sátron. Ez a jelenet már a trükkfi Írnek birodalmába vezet, s arra szánták, hogy kielégítsék azok igényét is, akik a fan­tasztikumot keresik. A film unalmas, fárasztó és mű­vészileg semmit sem nyújt, — állapítja meg egyöntetű­en a kritika. „Barátaim, utat tévesztettetek” — ének­lik egyik számukban. Ez valóban így is van, s ha a film világában is érvé­nyesülni akarnak, sürgősen meg kell találniok. 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom