Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
Egy hét a világpolitikában „Szenzációk“ nélkül — Választási ígéretek Amerikában fjjabb „nadrágszijmeghúzás“ Angliában Finn el nők választás — l j osztrák korm i ny Az első gyarmatbirodalom marad az utolsó? A portugál világ lélekharangja A hét nem hozott igazi „szenzációt”, s ez szinte feltűnik a ma emberének, akit bonyolult világunk szinte hozzászoktatott az új meg Új fordulatokhoz. Az elmúlt hét történéseire, meg a nagyobb jelentőségűekre is, az volt a jellemző, hogy csupán beleilleszkedtek a már megindult folyamatokba, vagy az idei év beharangozott eseményeinek előkészítéséül szolgáltak. Mindkét megállapításunk vonatkozhatok az amerikai elnök hagyományos „kongresszusi. üzenetére az unió helyzetéről”. A Fehér Ház urainak szokásos évi „mérlegkészítése” most két szempontból érdekelte a világot ég az amerikai közvéleményt: mit mond Johnston Vietnamról és mit ígér a választóknak az elnökválasztási esztendő elején. Az elnökjelölt elnök beszéde csalódást keltett. Semmitmondó formulák alkalmazásával tért ki a VDK-nak való válaszadás kötelezettsége alól, (Pedig ezen a héten a VDK párizsi képviselője az AFP francia hír- ügynökségnek adott nyilatkozatában ismét megerősítette Hanoi tárgyalási készséget arra az esetre, ha az Egyesült Államok beszünteti a .bombatámadásait és más háborús cselekedeteit.) Korteslgéretekben nem volt hiány Johnson beszédének ama részeiben, amelyek az amerikaiak belpolitikai problémákkal foglalkoztak. Hatásukat azonban lerontotta. hogy az elnök kénytelen volt bejelenteni, hpgy csak adóemeléssel lehet a költségvetés várható 20 milliárd dolláros hiányát csökkenteni. Az amerikai büdzsében a kiadások pedig eljutottak a soha nem látott csúcsig; 186 miliárd dollárt költ el egy esztendő alatt az USA kormányzata, ebből az összegből még' Johnson beismerése szerint Is 25 mijljárdot a vietnami háborúra. Az Egyesült Államok hivatalos körei kitartanak a háborús politika és a vietnami agresszió folytatása mellett. Ezt bizonyítja az is, hogy Johnson elnök pénteken bejelentette: Clark Clifford washingtoni ügyvédet nevezte ki McNamara utódjaként hadügyminiszterré. Cliffordot az amerikai sajtó a legharcosabb „héják” között tartja nyilván, aki a VDK bombázásának kiterjesztése kérdésében még McNamarával is szembekerült. A héten Laosz hazafias csoportjai és Kambodzsa államfője részéről újabb jelzéseket kapott a világ az amerikaiak további még veszélyesebb terveiről. Ugyanekkor a Szovjetunió kormánya washingtoni nagykövetsége útján nyilatkozatot juttatott el az Egyesült Államok külügyminisztériumához. A szovjet kormány aggodalmát fejezte ki ebben a délkelet-ázsiai helyzet éleződése miatt és leszögezte, hogy erélyesen elítél minden olyan kísérletet, amely Kambodzsa területi épségének megsértésére irányulna. Az ázsiai körúton tartózkodó Tito. jugoszláv elnök ezen a héten érkezett Phnom Penbe, Kambodzsa fővárosába és megkezdte tárgyalásait Norodom Szi- hanuk államfővel. A közel-keleti válsággal kapcsolatban az Egyesült Államok kétszínű magatartásának jeleire figyelt fel a világ, Miután Eskol, izraeli miniszterelnök az amerikai vezetőktől az előző héten bátorítást kapott Izrgel hajthataílanságának folytatására, Washington kettős játékba kezdett Izrael keleti szomszédjával, Jordániával szemben. Egyfelől hivatalos nyilatkozat hangzott el arról, hogy az Egyesült Államok nem ismer el semmiféle egyoldalú változtatást Jeruzsálem státusában, (köztudomás szerint Jeruzsálem óvárosát Jordániától hódították el a „villámháborúban”) másfelől közölték, hogy az USA megszünteti a Jordániának nyújtott pénzügyi támogatást. A korábbi, évi 25—30 millió dolláros segítség megvonásával nyilván nyomást akarnak . gyakorolni Jordániára. Míg Eskol izraeli miniszterelnök Kanadában és Angliában tárgyal, az ENSZ főtitkárának közel-keleti megbízottja, Gunnar Jarring svéd diplomata Kairóban tanácskozik. Jarring eddigi megbeszélései nem engedik meg következtetések levonását a közel-keleti rendezés lehetőségéről. ■> Nagy-Britanniában a nehéz gazdasági és pénzügyi Szombaton a kora reggeli órákban óriási tűz keletkezett a rotterdami kőolajkikötőben. Egy robbanás, amelynek detonációja 30 kilométerre elhangzott és amelyet rövidesen egy hasonló erejű második követett, a levegőbe röpítette a Rotterdamot a tengerrel összekötő csatorna déli részén lévő olajfinomító több tartályát. A robbanások felgyújtották a Shell olajfinomító berendezéseit, a 120 méterre felcsapó lángok bevilágították az eget. Az ANT holland hírügynökség szerint a tűz az olajfinomító négy különböző pontján tört fel. A kikötő, a város és több rotterdami gyér tűzoltósága a helyzet megoldási kísérleteinek sorába illett bele a Wilson kormány új takarékossági terve, amelyet a hét elején határoztak el. A konzervatív párti ellenzék azt kifogásolja ebben, hogy a kormány nagyobb távlatokban a katonai kiadások csökkentését tervezi. (1971 végére kivonnák az angol csapatokat a Távol-Keletről és a Perzsa-öböl térségéből), a munkáspárti kép-, viselők egy része pedig azt vette megdöbbenéssel tudomásul, hogy a Wilson kormány — a takarékosság követelményeire hivatkozva — a társadalombiztosítási szolgáltatásokból jócskán lefaragott. Európa két semleges országában voltak a hétért fontos belpolitikai események: Ausztriában és Finnországban, A finn népet a hét elején az urnák elé szólították, s szavazással kijelölték az elnökválasztó elektorokat, A finn választási rendszer szerint az elektorok személyének ismeretében már bizonyos az is, kit fognak az elektorok a köztársasági elnöki székbe emelni. Kekkonen elnök, a finn semlegesség! politika, a Szovjetunióval való jószomszédság politika megtestesítője fölényesen győzött, tekintélyes többséggel került további hat esztendőre az államfői tisztségbe, Ausztriában a néppárti kormány jelentősen átalakult. Hermann Withalm, a párt főtitkára lett az új alkancellár, a külügyminiszteri tárcát pedig Kurt Waldheim. Ausztria eddigi ENSZ-képvlselője kapta meg. Több más személyi változás is történt, de megfigyelők szerint a kormány új összetétele nem változtatja meg alapvető kérdésekben Ausztria bel- és külpolitikáját. filty József szomszédos községek tűzoltóságával együtt mér a helyszínen van, hogy megkísérelje a tűz lokalizálását. Kilenc mentőkocsit irányítottak a helyszínre. Az első jelentések szerint halottak nincsenek. Van de Berg, a Shell olajfinomító Igazgatója szerint 65 személy sebesült meg, zömben az üvegszi - lánkoktól szenvedtek sérüléseket. A sebesült munkásokat a közelben felállított elsősegélynyújtó állomáson vették kezelésbe. Az anyagi károkat több millió holland forintra becsülik, de még pontos felmérés nem történhetett Egyelőre nem ismeretes, hogy mi okozta a robbanásokat. Néhány nappal ezelőtt Brazzaville-Kongóban világszerte nagy feltűnést keltett nyilatkozat hangzott el. Dr. Agostínho Neto, a kiváló orvos, költő és politikus, az MPLA, az Angola; Nemzeti Felszabadítási Mozgalom vezetője ünnepélyesen közölte az egybeseregleW újságírókkal : mozgalma Brazzaville- ból a harc színhelyére, Angolába helyezi át a főhadiszállását. Ezt az tette lehetővé, hogy az angolai hazafiak már a portugál „anyaországnál” nagyobb területet szabadítottak fel és az országnak ebben a részében teljesen az ő kezükben van a közigazgatás is, A hír fényében érdemes .egy pillantást vetnünk arra, mi ellen küzd olyan hősiesen — és eredményesen — az angolai nép. Az első és az utolsó Portugáliáé volt az európai történelem első nagy gyarmatbirodalma és úgy tűnik, ez lesz az utolsó is. Több mint tizenegymillió ember él a Mundo-Portugueseban, az úgynevezett „portugál világban”, amelynek legnagyobb területe az Afrika nyugati partján lévő Angola. Ez a hatalmas földdarab hozzávetőleg akkora, mint Spanyolország, Franciaország és Olaszország együttvéve. 1580 és 1680 között másfél millió, 1680 és 1836 között már hárommillió rabszolgát szállítottak Angolából az amerikai ültetvényekre a portugál, valamint az üzletben serényen segédkező brit gályák. Csoda-e ezek után, ha ennek az óriási országnak ma mindössze négymillió lakosa van? Amikor Portugália 1955- ben amerikai segítséggel bejutott az ENSZ-be, azzal a trükkel próbálta jóelőre kivédeni az antikoloniulísta erők támadásait, hogy kijelentette: Angola és a többi terület tulajdonképpen nem gyarmat, hanem „tengerentúli tartományok”. Meg is szüntették a gyarmatügyi minisztériumot, és a régi tisztviselők mind egy szálig folytatták régi munkájukat a Tengerentúli Ügyek Minisztériumában. Érdemes egy pillantást vetnj az angolai lakosság jogi helyzetére is: a több afrikai portugál gyarmathoz hasonlóan, Angolában is kétféle állampolgár létezik: 1. az úgynevezett assimiiade, aki élvezi a portugál állampolgárok még otthon, az anyaországban is meglehetősen szűkös jogait; 2. az in- digenák vagyis azok a bennszülöttek, akik „életformájukkal és képzettségükkel nem emelkedtek ki” közösségükből. Az ő számukra külön törvénykönyv készült, az indigenato. A bennszülöttek kerek 95 százalékának e szerint kell élnie. Az Indí- genato-közígazgatás lényege: egy-egy rosszul fizetett portugál adminisztrátorhoz kerek 50, vagy százezer ember tartozik. Az illető a saját körzetében korlátlan hatalmú kényúr. Ö a törvényhozás és a végrehajtás, a bírósági és rendőri szervek vezetője — egyszemélyben. A lisszaboni propaganda szerint úgy bánik alattvalóival, mint „atya a gyermekével". Ebben van némi igazság, hiszen számos atya veri a gyermekét. Márpedig a tartományi főnök bármilyen „engedetlenségért”, vagy éppen „lustaságért” elrendelheti a palmatsoriás büntetést. A paimatoria teniszütőhöz hasonló, fából készült szerszám, ami Angolában azt a szerepet tölti be, mint annak idején az amerikai Délen a „kilencfarkú macska" nevű korbács. Rabszoloaexpert Az angolai gazdasági élet alapja a kényszermunka. Három fő fajtója van: 1. a hatóságoknak végzett kötelező robot, általában út, kikötő vagy középület építésénél; 2. az adminisztrátor fegyveresei kisebb-tvagyobb csoportokat, elsősorban mezőgazdasági csúcsidőben egy- egy Éöldesúr birtokára hajtanak; 3. külország!, elsősorban dél-afrikai és rtiode- siai bányákban végzett kényszermunka. A legrettegettebb az l-es pont, a „közműnké". Az ilyen építkezéseken hullanak az emberek, mint a Jegyek. A második pofit a Chefe de Posto, a tartományfőnök igazi jövedelmének forrása. A magánbirto- kospk megmondják, hány emberre van szükségük és ő fegyvereseivel villámgyorson összetereli a szükséges munkacsapatot. A harmadik kategóriánál, ennél a különös „munkaerő- exportnál” érdemes hosszasabban megállnunk. A közös kolonialista célokon túl ugyanis ez az oka annak, hogy a Dél-afrikai Köztársaság, a rhodesiai Smit-rezsim és Portugália létrehozták a maguk „Szent-Szövetségét” az afrikai felszabadító mozgaSzombaton a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz— 200-at. A szpu^tnyikon tudományos műszereket helyeztek el a kozmikus térség 1062-ben bejelentett kutatási programjának megtolom ellen. Az első szabályos államközi megállapodás 1909-ben született a dél-afrikai Transvaal és Lisszabon között. A későbbiek csak ennek kibővített változatai. A legutóbbi, 1940-es megállapodás már egyetlen délafrikai mammut-váilalkozás- nak, a transvaali Bányakamarának évi százezer „vendégmunkás” toborzását engedi meg. A portugál állam valamennyi angolai toborzottért öt dollárnak megfelelő fejpénzt kap — többet, mint az idegenbe hurcolt szerencsétlenek „törvényes” havi bére. Az első szerződés óta — Marwin Harris brit tudós adatai szerint 81166 angolai és Mocambique-i bennszülött halt meg csak a dél-afrikai tárnák melyén. Így azután nem csoda, ha a portugálok a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaságban az úgynevezett curadoriák (adó- és pénzügyi kirendeltségek) egész hálózatát tartják fenn. A munkaadók ezeknek a portugál szerveknek adják a bérrabszolgák fizetésének 50 százalékát és a négerek — persze, „az illetékek levonása után” — pénzüket csak akkor kapják meg, amikor hazamennek. Hogy ez mikor történik, azt a kezükben lévő szerződések alapján, a curadoriák mondják meg. Nem nehéz elképzelni, a Chefe de Posto emberei az írástudatlan, teljesen kiszolgáltatott bennszülöttekkel milyen körülmények között Íratják alá ezeket a kontraktusokat. »• Ötvenezer év Ami az írástudatlanságot illeti, ez Angolában — négy évszázados portugál uralom után — 99 százalékos. Llsz- szabon sokat beszél „civilizációs küldetéséről”. Statisztikusok kiszámították: ha ez a „kultúrmisszió” ilyen ütemben halad, a dolog még körülbelül ötvenezer esztendőt vesz igénybe... A dzsungelekben azonban fegyverek ropognak, a fel- szabadítési szervezet immár otthonról irányítja a küzdelmet: Angoléban is megszólalt a „portugál világ" lélekharangja. Harmat Endre lelő tudományos munka folytatására. A műhold valamennyi berendezése normálisan működik. A földi számítóközpontban megkezdődött a kapott információk feldolgozása. Robbanás ás tűz a rotterdami káolaikikbUben A kétsxázadik „kozmosz" í. Galamb elhatározta, hogy soha többé nem tesz rokonszenves. Egy teljes hetet veszített drága idejéből Mar- seilleben, ahol a légionárius semmiképpen sem lehet hivatásának áldozata. A vén katona is megbánta már, hogy ezt a gyerekes külsejű katonát igyekezett rövjd időre megóvni a sivatag borzalmaitól. Az újonc ugyanis, mióta elindult nélküle »menet, kizárólag a legmodernebb jazzdalokat fütyülte a raktárban, és azokat is olyan hamisan, hogy a káplárnak állandóan sajgott a fejlövése. így azután rövid idő múlva a „Légió Atyjá”- ról elnevezett gőzösön útban volt Oran felé. A kis, piszkos hajó nyugtalanul táncolt a Földközi- tenger hullámain. A lé* gipnisták a fenékben ültek, és csajkájukból az örökös feketét itták. A Caporai cigaretta rossz szagú füstje mint sűrű köd ülte meg a helyiséget, A rácsog lámpa csikorogva lengett, a katonák der- medten gubbasztottak a homályos helyiségben batyuik, ládáik és pokrócaik között. A nyugtalan tenger állandó harsogása zúgott be kintről. Egy öreg Jégípnista, aki második öt évét kezdte, és így jutott két hónap szabadsághoz Marseilleben, az újoncokkal együtt tért vissza Afrikába, Hosszú, őszes, barna bajusza volt és nagy ádámcsutkája. Pilottenak hívták. Most csendesen pipázhatott, és halk hangon mesélt tapasztalatlan társainak eljövendő sorsukról, — Eleinte nagyon rossz odalent, de később, ha az ember látja, hogy sohasem lehet megszokni, hát beletörődik mindenbe... A katonák nyugtalan, sötét tekintettel hallgatták. Csupa tanulmányfej. Sovány, vértelep suhancfejek, szemük alatt sötét gyűrűkkel, napbarnított, elszánt, markáns kifejezésű arcok. Csak egy ember nem figyelt oda. Egy sovány, elálló füiü légionárius. Két párhuzamos ránc vonult az orra és a szája sarka mellett hosszában. Ha vigyorgott, ez a két ránc barázdává mélyült, és mert állandóan vigyorgott, a két különös barázda szinte odadermedt az arcára. Fényes, fürge szeme örökké ide-oda mozgott, és a homlokába fésült haja csak jobban kihangsúlyozta azt, hogy degenerált. Minden keze ügyébe kerülő tárggyal állandóan rajzolgatott, ezért elnevezték Krétának. Rövid idő alatt Kréta lett a durva tréfák célpontja. De erről, úgy látszott, nincs tudomása, — Milyen az élelmezés? — kérdezte valaki, — Az kitűnő. Csak meneteléskor kissé egyszerű. Ha nincs idő főzni, akkor mindenki kap egy pár marék lisztet meg hagymát, és megeszi, ahogy tudja... PilOtte-tal szemben ült a légió legkülönösebb figurája. Középtermetű, groteszken vastag ember. Nem volt kövér, csak vastag. Köpcös nyak, deszkányi váll, nagy csipőesontok, irtózatos gorilla-állkapocs, és kopaszodó fején néhány sűrű, hosz- szú fekete hajesomó gubap- colódott össze, Igen keveset beszélt, mindig melankolikus szomorúsággal nézett a környezetére, és olykor piszkos papírlapokat olvasgatott, amikkel minden zsebét teletömte. — Azt hallotton) — szólt közbe rekedten borízű hangján —, hogy a légióban sok művész is szolgált már. Pl lőtte köpött. — Két évvel ezelőtt együtt szolgáltam egy norvég erőművésszel, bizonyos Krög- mannal. Szegényt egy ártatlan kocsmai összetűzés közben agyonverték. Azonkívül ismerek a Meknesben állomásozó árkásznél egy kárpitost, aki szépen trombitált. Több művésszel nem találkoztam Afrikában. — Maga talán művész? — fordult feléje egy újonc. A kérdezett elgondolkozva simogatta hatalmea gorilla- állkapcsát, amely borotválat- lanul erős, fekete borostákat termelt: — Igen... -- felelte sóhajtva —, én művész vagyok. — Miféle művésg maga? — Troppauer vagyok, a költő... Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutattak ezek a rezignált katonák, Inkább olyasféle megértéssel néztek öezsze, mintha orvosok volnának, és megállapodnának valamiben egy konzílium után. — Ha megengedik — közölte szerényen Troppauer, a költő —, elolvasom egy ismertebb versemet. És mielőtt még határozatot hozhattak volna kérését illetően, már előhúzta piszkos papírcsomói egyikek nagy élvezettel szétteregette, és bajtársainak legnagyobb megdöbbenésére olvasni kezdett: — Én egy virág vagyok, írta Troppauer Hümér.,, És olvasott. Nyugodt, öntelt mosollyal, időnként megkuszálvp hosszú, sötét hajfürtjeit... Mikor elmondta az utolsó sort. diadalmasan nézett körül. Iszonyú csend honolt a fenékben. Hitette a ro- hamkéson tartott« a kezét. Csak egyetlen hang szólalt meg harsány elragadtatással: — Bravó! Igazán gyönyör rö! (Folytatjuk?
