Kelet-Magyarország, 1968. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-21 / 17. szám

ÁRA: 1 FORINT 1968. JANUAR 21. VASARNAP A LAP TARi ALMÁBÓL Beszélgetés háziasszonyokkal (5. oldal) Riporterünk a nagy halászi Pető ti Tsz-ben (3. oldal) Az Oclagonál tornáról jelentjük (.11. oldal) Befejezte tanácskozását a termelőszövetkezeti fiatalok parlamentje A küldőitek felhívással fordultak a falusi fiatalokhoz A termelőszövetkezeti fia­talok háromnapos országos parlamentje szombaton be­fejezte munkáját A délelőtti plenáris ülésen dr. Molnár Imre, a MÉM igazgatási és jogügyi főosz­tályának vezetője tartott vi­taindító előadást a termelő­szövetkezeti ifjúság érdekvé­delmi proolémáirol, a ter­melőszövetkezeti taggá ne­velés kérdéseiről. Kifejtette: mivel a terme­lőszövetkezetekben nem kü­lönül el egymástól a „mun­káltató” és a „munkaválla­ló”, nincsenek külön érde­kei a tagoknak és külön a termelőszövetkezeteknek. Amikor a KISZ érdekvédel­mi tevékenységéről beszé­lünk, nem a termelőszövet­kezettel szembeni érdekvé­delmi feladatokra gondolunk, hanem a sajátos ifjúságvé­delmi feladatokra. A közös gazdaságokban ma már a tagegyenlőség elve érvénye­sül. A tagok jogai és kötele­zettségei az életkortól és nemtől függetlenül azono­sak. A kötelezettségek telje­sítését érdekvédelemmel nem lehet pótolni. A kötelezett- segek példás teljesítése ese- 1én viszont a KISZ-nek kö­telessége harcolni a jogok teljes körű érvényesítéséért, A KISZ-szervezetek ered­ményesen közreműködhetnek annak érdekében, hogy a ter­melőszövetkezetekben a fia­talok otthon érezzék magu­kat, s egyenjogú, azonos esé­lyekkel rendelkező tagjai le­gyenek a termelőszövetkeze­teknek. Az érdekvédelem egyik legfontosabb tennivalója a megfelelő foglalkoztatás biz­tosítása. Ez egyrészt azt je­lenti, hogy lehetőleg egész éven át folyamatosan legyen a fiataloknak munkaalkal­muk. Másrészről pedig azt, hogy mindenkit a szakkép­zettségének megfelelően fog­lalkoztassanak. Az új ter­melőszövetkezeti törvény nemcsak a tagok munkavég­zési kötelezettségét írja elő, de egyúttal rendelkezik a munkához való jog biztosí­tásáról is. Igen előnyösen változtatja meg a termelő- szövetkezetekben dolgozók helyzetét, a garantált mun­kadíjazás bevezetése. A vitaindító előadás után a termelőszövetkezeti fiata­lok küldöttei számoltak be helyi tapasztalataikról, s számos javaslatot tettek a sok helyütt még megoldat­lan érdekképviseleti problé­mák rendezésére. Ezután a pénteki szekció­ülések vezetői összegezték az üléseken lezajlott viták ta­pasztalatait, majd dr. Di- mény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter válaszolt a felmerült kérdé­sekre. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években megnőtt a mezőgazdasági munka be­csülete, a paraszti munka mindinkább szakmunkává válik. A jövőben fokozot­tabban segítik a fiatalokat, hogy ne csupán egy szakmát, de egész szakmacsoportokat tanuljanak. Szükségesnek látszik, hogy a termelőszö­vetkezetek még szorosabb együttműködést építsenek ki a környezetükben lévő álla­mi vállalatok és egyéb in­tézmények munkájával, s él­jenek bátrabban az üzemi önállóság adta lehetőségek­kel. Tanuljanak a fiatalok még többet könyvből, az öregektől és egymástól. Vál­janak szakmájuk mesterei­vé. Végezetül Molnár György, a KISZ Központi Bizottsá­gának titkára foglalta ösz- sze a termelőszövetkezeti fiatalok országos parlament­jének tanúlságait Közölte, hogy az ifjúsági parlament plenáris és szekcióülésein 92 küldött kapott szót. A fel­vett problémák többségét már most meg lehet oldani a termelő üzemekben, az üzemek hatáskörét megha­ladó kérdések pedig a ve­zető szervek munkaprog­ramjában szerepelnek. A parlament is bizonyította, hogy a termelőszövetkezeti Körültekintően gondoskodnak a téli időszakban is a katonákról A katonákról való gon­doskodásban fokozott fele­lősség hárul a parancsno­kokra a hideg téli időszak­ban. Az ellenőrzések ta­pasztalatai szerint a kato­nák mindenütt megkapták a meleg téli alsónemüt, a vízhatlan, filcbetétes bakan­csot, a meleg kesztyűt és sapkát. Arra is nagy gon­dot fordítanak, hogy az erősen hideg napokon a szabadban sorra kerülő gya­korlatok idején a meleg ételeken kívül meleg italt is kapjanak a katonák. Ilyenkor a lőtereken, gya­korlótereken melegedő sát­rakat is berendeznek. A hadsereg illetékes szervei úgy intézkedtek, hogy a helyőrségektől nem túl nagy távolságban lezajló gyakorlatok, kihelyezések alkalmával a hivatásos ka­tonák egy része hazatérhes­sen otthonába. E célból jár­műveket is biztosítanak számukra. A tisztekről, tiszthelyet­tesekről, a sorkatonákról történő körültekintő gondos­kodás fontos mozzanata az is, hogy a három vagy an­nál több napig tartó gya­korlat részvevői a befejezés után teljes pihenőnapot kapnak. (MTI) fiataljaink együtt fejlődtek a szocialista mezőgazdasági üzemekkel. Befejezésül a termelőszö­vetkezeti fiatalok parla­mentje felhívással fordult a mezőgazdaságban dolgozó ifjúsághoz. A felhívás többek között hangsúlyozza: — A jövőben rajtunk, fiatalokon a sor, hogy to­vábbfejlesszük mindazt, amit az előttünk járó nem­zedék elkezdett. A szocia­lista átalakulás elsősorban a mi érdekünk: munkánk gyümölcseit mi élvezzük legtovább. Nagy munkánk­ban nem vagyunk egyedül: nemcsak szüléink segítenek de az egész felnőtt társa­dalom. Pártunk agrárpoli­tikájának szellemében, az új gazdaságirányítási rend­szerben nagyszerű lehetőség nyílik az alkotásra. Az új törvények kedvező feltéte­leket teremtenek termelő­szövetkezeti gazdálkodásunk továbbfejlesztéséhez. Ké­szüljünk fel arra, hogy élni is tudjunk majd az adott lehetőségekkel! Kezdemé­nyezzünk ! Tegyünk javas­latokat segítsük a termelő- szövetkezetek vezetőit az önálló, vállalatszerű gaz­dálkodásban! Működjünk közre a folyamatosabb fog­lalkoztatás, a kedvezőbb jövedelemelosztási viszo­nyok, a korszerű munka­szervezet kialakításában, az ifjúság élet- és munkakö­rülményeinek további javí­tásában! — A korszerű nagyüze­mi társas gazdálkodás köve­telménye: szocialista szel­lemben élő, szakmailag kép­zett, művelt és edzett ifjú­ság. Társadalmunknak is, az egyes gazdaságoknak is, nekünk személy szerint és egyaránt érdekünk, hogy minél több fiatal képezze magát tanuljon szakmát A korszerű mezőgazdaság ki­alakításában mindenütt nagy szükség van az ifjú­ság friss erejére és alkotó fantáziájára. E feladatok megoldása egyúttal azt is jelenti, hogy megteremtjük a szocializmus teljes fel­építésének falusi feltételeit hazánkban — fejeződik be a termelőszövetkezeti fiata­lok parlamentjének felhí­vása. lámpásBflN II TÉL A Kelet-Európa térségei­ben felgyűlt igen hideg sarkvidéki eredetű légtö­megek a szombatra virradó éjszaka elérték a Kárpátok hegyláncait. Az áramlás két ágra szakadt: az északi ág az északkeleti Kárpátok há­góin, másrészt a Kis-Kárpá- tok felé kerülve, a Kis-Al- földön át érkezett hazánk területére. Keleti ága pedig a Vaskapun át szivárog. A Stockholm—Varsó—Ko­lozsvár vonaltól keleti« fekvő területeken minde­nütt fagypont alatt marad­tak a maximumok, sőt a Leningrád—Kijev—Moszkva háromszögben, mínusz 20 fok alatt maradtak. Az em­lített területen az éjszakai lehűlés több helyütt elérte, vagy meghaladta a mínusz 30 fokot is. Ugyanakkor Európa nyu­gati és déli felén még min­dig szokatlan enyheség uralkodik. A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztá­lyán közölték, hogy a to­vábbiakban számítanunk kell a hideg levegő fokoza­tos beáramlására, de a hő­mérséklet átlagai egyelőre csupán az évszaknak meg­felelő szintre mérséklődnek. Elutaztak hazánkból a Román Kommunista Párt képvisolői A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának meghívására január 19—20-án baráti látogatáson hazánkban tartózkodott Paul Niculescu-Mizil, a Román Kommunista Párt Végrehaj­tó Bizottságának és állandó elnökségének tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára és Dimitru Lazar, az RKP KB póttagja, a külügyi osztály helyettes vezetője. A román testvérpárt képviselői szívé­lyes elvtársi eszmecserét folytattak a két párt kap­csolatairól és a nemzetközi kommunista mozgalom ak­tuális kérdéseiről Komócsin Zoltánnal, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagjával, a Központi Bizottság titkárá­val. A megbeszélésen részt vett Gyenes András, a KB külügyi osztályának helyet­tes vezetője. A román vendégek szorrt- baton elutaztak Budapest­ről. A Nyugati pályaudva­ron búcsúztatásukra megje­lent Komócsin Zoltán, az MSZMP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Je­len volt Dumitru Turcus, a Román Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövete. Ülést tartott a kisvárdai járási pártbizottság Ülést tartott szombaton, január 20-án az MSZMP Kisvárdai Járási Bizottsága, melyen jelen volt Orosz Fe­renc elvtárs, a megyei párt- bizottság első titkára is. Jakab Miklós, a járási pártbizottság első titkára terjesztette elő a járás üze­mei, termelőszövetkezetei munkájáról, továbbá a tár­sadalmi és tömegszerveze­tek tevékenységéről szóló jelentést. Ezt követően is­mertette a járási pártbizott­ság ez évi munkatervét, mely a megyei pártbizott­ság munkatervének szelle­Szabadságiiarcos sikerek Dél— Vietnamban Saigon (MTI): Második napja heves harcok folynak a demilita- rizált övezettől délre eső területeken. Pénteken dél­után a dél-vietnami hazafi­as erők hat órán át tartottak tűz alatt egy amerikai tengerészgya­logsági egységet. Az AP szerint a csatában az amerikaiak 28 katonát vesztettek. A legújabb jelentések sze­rint szombaton reggel partizánalakulatok tá­madtak egy amerikai ■ és saigoni egységre, a Dinh Evong tartomány­ban. 14 dél-vietnami katona elesett és igen sok megsebesült. George Aiken republiká­nuspárti szenátor, a szená­tus külügyi bizottságának tagja a szenátusban mon­dott beszédében azzal vá­dolta Lyndon Johnson elnö­köt, hogy becsapja az ame­rikai népet amikor a vi­etnami háborút „a nemzet­közi kommunizmus ellen vívott harcként” tünteti fel.j — Az a próbálkozás, hogy az észak-vietna­miakat és a Vietcongot egységes és monoliti­kus világkommunizmus szerves részeként állít­ják be, öngyilkos fan-. tázia szüleménye. — A kormány azért ta­lálta ki a monolitikus ellen­séget, hogy elkerülhesse a múltbah elkövetett hibák beismerését... Agyszülemény­hez ragaszkodva a kormány egyszerűen becsapja az amerikaiakat és külföldön aláássa szándékaink őszin­teségének és diplomáciánk hatékonyságának hitelét mondotta a szenátor. Delegáció utazik Kairóba Hazánkban is megemlékeznek az arab népek iránti szolidaritás napjáról Hazánkban is az arab népek iránti szolidaritás napja lesz január 25-e. A múlt év novemberében a legkülönbözőbb földrészek 71 országának képviselői — köztük a magyar békemoz­galom delegátusai — ta­nácskoztak Delhiben a kö­zel-keleti helyzetről. A meg­beszélések végeztével a konferencia részvevői fel­hívták a világ népeit: 1968. január 25-én tegyenek újabb erőteljes bizonyságot arról, hogy elítélik az erő­szakos hódítást, a jogtalan izraeli követeléseket és so­rakozzanak fel az arab népek igazságos ügye mel­lé. Az arab népek iránti szo­lidaritás alkalmából ha­zánkban is több megemlé- . kezésre kerül sor. Számos gyűlésen megerősítik, hogy népünk — csakúgy, mint minden más alkalommal — ezúttal is proletár interna­cionalista kötelességének tartja az igazságos ügyért küzdők támogatását. Béke­mozgalmunk ezzel egyidejű­leg delegációt küld Kairóba és félmillió forint értékű gyógyszert, valamint ruha­neműt juttat el az Egye­sült Arab Köztársaságba. mében összegezi a legfon­tosabb járásbeli tennivaló­kat az új gazdaságirányí­tási rendszer eredményes bevezetésében, -a gazdasági, politikai és kulturális élet­ben. A két jelentés fölötti vitában részt vett Orosz Ferenc E^vtárs is. A pártbizottság esután szervezeti kérdésekről ho­zott határozatot. Ennek so­rán dr. Józsa Istvánt, a járási tanács vb titkárát a párt járási végrehajtó bi­zottságába egyhangúlag megválasztotta. Lapzártakor érkezeti Az idén május 11—20 kö­zött rendezik meg Újvidé­ken a hagyományos nem­zetközi mezőgazdasági vá­sárt. Eddig több mint 20 ország jelentette be rész­vételét a jubileumi 30. vá­sáron — közöttük Magyar- ország is. A jakut autonom szov­jet szocialista köztársaság­beli Mimijben 44 karát sú­lyú kristálytiszta gyémán­tot találtak. A gyémántot „leningrádinak” nevezték el annak emlékére, hogy ép­pen 25 évvel ezelőtt tört meg a hitleristáknak e vá­ros elleni blokádja. A 3850 méter magasban lévő francia Chamonix- Aiguille du Midiben üzem­be helyezett televízióadó Európa legmagasabban mű­ködő ilyen technikai beren­dezése. Durgapur r.yugat-bengu- liai ipari városban heves összetűzés volt mintegy 2090 tüntető munkás és a karhatalmi erők között. A munkások a tilalom ellené­re a város munkaügyi hi­vatala előtt gyülekeztek. A gumibotokkal és könnyfa­kasztó gázzal támadó rend­őrök nem tudták szétoszlat­ni a tüntetőket. Hét ízben fegyvert használtak, 35 rendőr és legalább annyi tüntető megsebesült. XXV. ÉVFOLYAM. vi SZÁM mfe nottYinju, tensOifinm

Next

/
Oldalképek
Tartalom