Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-16 / 297. szám
Algériában lázadást hiúsítottak meg Bumedien átvette a hadsereg irányítását Görögországban fokozódik a terror Az Egyesült Államok keze a görög eseményen hátterében Íz Elnöki Tanács ülése Algír, (MTI): Bumedien algériai elnök pénteken este rádióbeszédet mondott. Közölte, nogy ■ hadsereg egyes elemei lázadást kíséreltek meg a törvényes hatalom ellen. „Bizonyos szélsőséges, vérszomjas és kalandvágyó elemek — Affroun és Mouzaia- ville térségéből kiindulva az államélet elemi normáinak semmibe vételével az elmúlt éjszaka azt remélték, arra kényszeríthetik az algériai népet, az algériai kormányt és a forradalmi hatóságokat, hogy ágyúcsövek és szuronyok árnyékában éljenek” — mondotta Bumedien elnök. Hozzáfűzte, hogy „az algériai nép ébersége, amelyet vezetőinek megingathatatlan elSaigon (MTI): A rossz időjárás okozta közel egyhónapos szünet után Hanoi ellen intézett újabb amerikai légitámadással kapcsolatban a pénteki hírügynökségi jelentések megjegyzik, hogy az amerikai gépek a VDK területe felett igen erős elhárításba ütköztek. Hanoi jelentés szerint a támadó amerikai gépek közül a légvédelem ötöt lelőtt. A UPI azt írta, hogy Haiphong- tól 56 kilométernyire délnyugatra amerikai gépek harcba keveredtek a VDK vadászgépeivel, s azok közül egyet lelőttek. New York, (MTI): A magyar ENSZ-delegáció december 11-én a közgyűlés 1. számú politikai bizottságában beterjesztette a fojtó, mérgező és egyéb gázok alkalmazásának eltiltásáról szóló határozati javaslatát. A határozati javaslat rendelkező részében; 1. Követeli, hogy minden állam szigorúan és feltétlenül tartsa be az 1925. június 17-ig genfi jegyzőkönyvben lefektetett elveket és normákat ; 2. Kijelenti, hogy a vegyi és bakteriológiai fegyvereknek az emberek és azok létfenntartási eszköze] elpusztítása céljából történő felhasználása az emberiség elleni bűntettnek minősül; szántsága is alátámaszt, máris elszigetelte a szaka- dárokat, szétzúzta azokat, akik bajt, zűrzavart és anarchiát igyekeztek előidézni”. Tízperces arab nyelvű beszédében Bumedien nem említette név szíriéit a lázadókat. Hírügynökségek azonban biztosra veszik, hogy Thai- ru Zbiri vezérkari főnökről és társairól van szó, hiszen az államfő csak néhány órával azelőtt jelentette be, hogy a hadsereg irányítását átveszi a hosszú ideje vele szemben álló Zbiri ezredestől. „A kalandorok büntetése azzal a bűnnel áll majd arányban, amelyet el akartak követni” — mondotta végül az algériai államfő. A VDK által pénteken közölt összefoglaló katonai jelentés szerint a dél-vietnami felszabadító hadsereg novemberben 56 támadást intézett az amerikaiak és a dél-vietnami kormánycsapatok egységei ellen Can Tho tartományban. E támadások során harcképtelenné tettek 1235 ellenséges katonát, elpusztítottak 29 katonai járművet és sok fegyvert zsákmányoltak. Ugyanebben az időszakban 15 „stratégiai faluban” lázadt fel a lakosság és szüntette meg a dél-vietnami katonaság ellenőrzését. 3. Felhívja azokat az államokat, amelyek még nem csatlakoztak, hogy csatlakozzanak a fojtó, mérgező és egyéb gázok háborúban való alkalmazásának és a bakteriológiai hadviselésnek az eltil'ásáról szóló 1925. június 17-i genfi jegyzőkönyvhöz. Az 1. politikai bizottság leszerelési vitájában az általános és teljes leszerelés kérdéséről szólva Csatorday Károly nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviselője megállapította: A délkeletázsiai térségben folyó háború nemcsak azért szörnyű, mert a polgári lakosság közül egyre növekvő mértékben szedi áldozatait, hanem azért is, mert maAthénl jelentések arról számolnak be, hogy a junla- kormany az új helyzetben tovább fokozza terrorintézkedéseit. Az elmúlt éjszaka folyamán több politikust fogtak el, köztük Mavroszt, a Papandreu kormány volt gazdaságügyi miniszterét, a nemzeti bank volt kormányzóját és Papageorgiut, az egyik volt centrum párti újság főszerkesztőjét. Az AFP hírügynökség ismerteti Nikolaidisznek a feloszlatott Centrum Unió külföldre menekült főtitkárának a nyilatkozatát: „a király felelős azért az államcsínyért is, amely 1965. júliusában megfosztotta a Papandreu kormányt a tisztségétől. Az uralkodó demokrataellenes és alkotmányellenes tevékenysége vezetett azután el az ez évi április 21-i katonai puccshoz. Vele is az történt, mint a varázsló inassal, aki nem tudta többé megfékezni az általa felidézett szellemeket. Legújabb hírügynökségi jelentések szerint Konstantin király még az éjjel folyamán felesége és nővére kíséretében visszament a római görög nagykövetség épületébe, amelyet a reggeli órákig sem hagyott el. Az AFP ebben a tényben azoknak a híreszteléseknek a megerősítését látja, amelyek szerint békűlési tárgyalások folynak Konstantin és az ezredesek juntája között. Athénben ugyancsak olyan hírek keringenek, hogy lehetséges a király vissza'éré- se. Az AP szerint azonban a junta arra az álláspontra helyezkedik, hogy a görög királyi család csak az ezredesek feltételei alánján térhet vissza és a jövőben csupán formális szerepet játszhat az ország életében. Az AFP jelentésié szerint a volt görög miniszterelnököt, akinek letartóztatását korábban bejelentették, hazarendelték: most házi őrizetben van. Egyes hírek arról számolnak be, hogy letartózKormánv válság Dániában A dán parlament pénteki ülésén kisebbségben marad a Jens Otto Krag vezette szociáldemokrata kormány. A miniszter- elnök ezután bejelentette, hogy rendkívüli törvényhozási választásokat ír ki. A kormányválság azt követően robbant ki, hogy Otto Krag kormánya a dán korona leértékelésével kapcsolatban két törvényjavaslatot terjesztett elő. Ezek indítványozzák, hogy egy évre fagyasszák be a béreket és vessenek ki három- százalékos jövedelmi pótadót. A parlament a kormány mindkét törvényjavaslatát leszavazta. gában hordja a tömegpusztító fegyverek széles körű alkalmazásának veszélyét. E veszély kapcsán Csatorday Károly összehasonlította az NDK békepolitikáját az NSZK nukleáris törekvéseivel és rámutatott Schröder nyugatnémet hadügyminiszter 1967. december 5-i nyilatkozatára, amelyben az kijelentette, hogy a nyugatnémet egységeknek meg kell tartamok nukleáris ütőképességüket. Kifejezte reményét, hogy a Genf ben ülésező leszerelési bizottság hamarosan befeje zi az atomsorompó egyezmény tervezetével kapcsolatos munkát, és ezzel újabb lépést tehetünk a nukleáris összecsapás veszélyének elkerülése irányában. tatták a képviselőház volt elnökét és alelnökét is. A francia lapok az Egyesült Államok kezét látják a legutóbbi görögországi eseményekben. Senki számára sem titok — írja a Figaro vezércikke —, hogy Washington minden kétséget kizáróan támogatta a király tervét. Az Humanité vezércikke megállapítja, hogy nyolc hónappal ezelőtt az amerikai titkos szervezetek szították a katonai puccsot és ugyancsak az Egyesült Államok az, ahol néhány hétel ezelőtt Konstantin király látogatást tett Johnson elnöknél, és zöld utat kapott az amerikai elnöktől szerencsétlen vállalkozásának végrehajtására. Konstantin görög királynak kastélya és nagyobb birtokai vannak Ausztriában — jelenti az osztrák sajtó. A Felső-Ausztriában, Alm- talban levő kastélyt nemrég tatarozok. A görög királyi család ausztriai birtokai még Ferenc Józseftől származnak. Ezzel az adományozással hálálta meg, hogy a Hannover-ház, amelyből a görög királyok I származnak, az 1964—66-os I porosz-osztrák viszályban | Ausztria pártjára állott. A gyilkosjelölt a megszállt orosz városba, Pszkovba költözött. Közvetlen főnöke a Gestapo régi szakembere, Krauss SS Sturmbannführer lett, aki mérnöki állást és lakást szerzett Politovnak. A „mérnök úr” persze szinte soha nem látogatott el a „munkahelyére”. Más dolga volt: pisztolylövés, motor- kerékpár- és gépkocsivezetés gyakorlása, szellemi és fizikai feladatok hosszú sorozata. Krauss egy napon felszólította, — nősüljön meg. Politov tudta, hogy a Gestaponál nem lehet kérdezősködni, csak engedelmeskedni. Megismerkedett Silovával, egy szabóműhely munkásnőjével. Az üzem német tiszti egyenruhákat gyártott. Főnökei beleegyeztek a diverzáns választásába: mint kiderült, Silóvá apját szovjetellenes tevékenységért régebben elítélték. A csodafegyver Az ifjú párt Berlinbe rendelték.. Ott tudták meg, miért volt szükség a házasságra: az akcióhoz rádiós is kellett. Silóvá kiképzése azonnal megkezdődött. A házaspárt a Kurfärsten- damm 55. számú házban lévő penzióba költöztették. A Gestapo VI/C osztálya néhány nap múlva meghívta Politovot „egy kis szórakozásra”. Egy előkelő vendéglő különszobájában egymás után rendelték neki a röviditalokat, és hiába szabadkozott. innia kellett. És közben szüntelenül beszélgetnie. Komoly, kényes dolgokról. Politov csak másnap reggel értette meg a különös program célját. A Gestapo- nak nyilván eszébe jutott, hogy mindaddig még nem próbálta ki, hogyan hat az alkohol a szuperbizalmas vállalkozás főszereplőjére. Politov ezt a próbát is kiállta. Aztán közölték vele: — Nem fog unatkozni Berlinben. Megmutatjuk a fegyvert, amelyet kifejezetten az ön számára gyártottunk. Ezenkívül is lát néhány érdekes dolgot. A VI/C osztály emberei elvitték az ügynököt egy Berlin elővárosában lévő lőtérre. Itt egy különlegesen kicsi, könnyen kezelhető és (Folytatás az 1. oldalról) tekben, amikor a vita elsősorban nem jogi természetű, hanem a szerződés teljesítése közben felmerült műszaki, kereskedelmi jellegű kérdések gyors és szakszerű eldöntésére van szükség A vállalatok tehát egymás közötti vitáikat is választott bíróság elé vihetik, de csak akkor, ha ezt külön jogszabály megengedi. Az új gazdaságirányítási rendszert szolgáló új szerződések közül elsősorban a bizományi és vállalkozási szerződések körében lesz erre lehetőség. A törvényerejű rendelet meghatározza azokat a biztosítékokat is, amelyek az eliárás rendjét, a határozatok törvényességét és a felek érdekeit védik. A Magyar Nemzeti Bank jegybanki, egvéb pénzintézeti és devizahatósági feladatai. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete — figyelemmel a gazdaságirányítás új rendszeréből eredő teendőkre — elkülönítetten foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank jegybanki, egyéb pénzintézeti és devizahatósági feladataival. A Magyar Nemzeti Bank továbbra is részvénytársasági formában működő jogi személy. Működését a kormány felügyelete alatt folytatja. hatékony páncélököl használatára tanították meg. Újabb néhány nap múlva a házaspár bebocsátást nyert egy Berlin környéki repülő- gépgyárba. Itt készült a kifejezetten a vállalkozás végrehajtásához épített, különleges repülőgép, az „Arado- 332”. Ez a hatalmas költséggel épített egyedi darab alighanem az akkori idők legkorszerűbb kémrepülőgépe volt. Nagy sebességgel haladt, óriási magasságba emelkedett, nehéz körülmények között is képes volt a leszállásra, ultramodern navigációs berendezése kitűnő lavírozást tett lehetővé viharban és vaksötét éjszakában is. Politov alaposan átnézte a gépet. El volt ragadtatva. Mindössze egy kérése akadt: adjanak neki egy motorkerékpárt, amely- lyel azonnal és gyorsan el tudja majd hagyni a leszállási körzetet. A konstruktőrök megígérték a kérés teljesítését. Az ügynököt ezután Pszkovból Rigába költöztették, ahol az Excelsior-szálló- ban béreltek neki luxuslakosztályt. Ezenkívül egy elővárosban is lakást bocsátottak rendelkezésére. Felesége egy ideig még Berlinben maradt, ahol a legjobb rádiósok oktatták. Hniuisifott Izvesztyija A gyilkosjelöltet Rigában két új kiképzővel ismertették meg. Egyikük, Palbicin, — Politovhoz hasonlóan —, szovjet dezertőr és megrögzött bűnöző volt. Éppen gyilkosságért ült vizsgálati fogságban, amikor a náci csapatok kiszabadítbtták. A Schellenberg-féle külföldi hírszerző szolgálat VI/F alosztálya jelölte ki szakértőnek a Zeppelin-akció stábjába. A másik újonnan bemutatottat Pavel Petrovics Deliének hívták. Főnemesi családjával együtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után gyermekként hagyta el a Leningráddá lett Pétervárt. Amikor Politovnak bemutatták, már SS Oberstrumbannführeri rangban tevékenykedett. Mindkét úr szakmája az okirat-, a bélyegző- és minden rendbeli hamisítás volt ök készítették el a ZeppeJegybanki feladatkörében a Nemzeti Bank — a népgazdasági érdekeket érvényre juttatva gondoskodik arról, hogy annyi belföldi fizetőeszköz legyen forgalomban, amennyi nép- gazdaságilag indokolt, s meghatározza a készpénz- és az egyéb fizetőeszközök arányát; — bankjegyek és érmék kibocsátásával gondoskodik arról, hogy a készpénzzel történő fizetésekhez megfelelő mennyiségű fizetőeszköz álljon rendelkezésre; — gondoskodik a népgazdasági terv keretében a kormány által jóváhagyott hitel- és kamatpolitikai elveknek megfelelő gyakorlat kialakításáról, valamint a hitelek és hitelforrások jóváhagyott arányainak megőrzéséről ; — aranyból és devizából készleteket tart. Az egyéb bankfeladatok körében a bank rövid-, közép- és hosszú lejáratú hiteleket nyújt a kormány hitelpolitikai irányelveinek megfelelően. A bank az operatív devizagazdálkodás és devizamonopólium központi szerve. A pénzügyminiszter a maga részére fenn nem tartott vagy más szervre át nem ruházott devizahatósági jogkörét a bank útján gyakorolja. Ennek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank általános hatáskörű devizahatóság. lin-akció felszerelésének egyik legfontosabb részét: iratokat egy bizonyos „Tav- rin őrnagy” — ezt a nevet adták Politovnak — számára. Igazolványt arról, hogy az őrnagy a Szovjetunió Hőse. Még egy hamis „Izvesztyiját” is nyomtak, amely „hivatalosan” közölte Tavrin magas kitüntetését és a hőstetteket, amiért kapta ezt. SzoiovjoT őrnagy jelentése A Gestapo igazán mindenre gondolt. Csak azt nem tudta, hogy a leendő Tavrin őrnagy már Pszkovban feltűnt a front mögötti szovjet kómelhárítás embereinek, és ott is, Rigában is minden lépését figyelték. 1944 júniusának egyik sötét éjszakáján szállt fel a kémrepülőgép. Amikor átrepült a fronton, a Kuklovo körzetében működő légi figyelő- szolgálat vezetője, Szolovjov őrnagy jelentette a szovjet biztonsági szerveknek, hogy „valószínűleg a várt gép” repült be orosz területre. A leszállás megtörtént, a házaspár motorkerékpárra ült — de nem jutott messzire. Hamarosan járőr állította meg a szovjet egyenruhás jövevényeket. — Honnan jöttek? —* hangzott a kérdés, miután a* iratokat természetesen rendben találták. „Tavrin őrnagy” megnevezett egy, a feltartóztatás! ponttól kétszáz kilométerre lévő falut — Vagyis négy órája úton vannak — állapította meg a járőrparancsnok. — Egész éjszaka esett, nagy a sár, önök pedig motorjukkal együtt szép tiszták. Ez valóságos csoda... Egy órán belül az illetékes körzetparancsnok íróasztalán sorakoztak a feitar- tóztatottak „személyi holmijai”: hét revolver — :»z egyik mérgezett Dumdum- lövedékekkel —, egy rádióleadó, egy különleges páncélököl. több köteg kézigránát, 428 000 rubel. 116 különféle bélyegző, rengeteg különböző rendeltetésű űrlap és mindenféle igazolvány... így ért véget a náci titkosszolgálat talán legnagyobb szabású akciója — mielőtt még elkezdődhetett volna. Harmat Endre Pénteken öt gépet lőttek le a VDK felett Elu’azoH Moszkvából a román párt- és kormánvküídöliség Moszkva, (TASZSZ): A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a szovjet kormány a Kreml nagypalotájában pénteken ebédet adott a román párt- és kor- mányküldö’tség tiszteletére, amely Nicolae Ceausescu- nak, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Román Jarring Izraelben Jarring, az ENSZ közel- keleti megbízottja csütörtökön este találkozott Abba Eben izraeli külügyminiszterrel és több mint egyórás megbeszélést folytatott vele. Mint az AFP Tel-Aviv-i jelentéséből kitűnik, az izraeli vezetők valamiféle palávert hívtak össze csütörtök estére Tel-Avivba, amelyen egyrészt izraeliek, másrészt megnevezetlen nyugat-j ordániai arabok vetMagyar Javaslat az ENSZ-közgyűlés Poétikai Bizottsága előtt Szocialista Köztársaság államtanácsa elnökének vezetésével csütörtökön érkezett Moszkvába. Az ebéden Leonyid Brezsnyev és Nicolae Ceau- sescu pohárköszöntőt mondott. A Nicolae Ceausescu vezette román párt- és kormányküldöttség pénteken hazautazott Moszkvából. tek részt. A megbeszélés időpontját úgy időzítették, hogy egybeessék Jarring izraeli látogatásával. A tanácskozás szervezői magukat olyan mozgalom irányítóinak tüntetik fel, amely Izraelből és egy Nyugat-Jor- dániában létesítendő palesztin—arab államból „állam- szövetséget” akar összetákolni. Az államszövetség fővárosa Jeruzsálem lenne. CM)* 2. A motorkerékpár túl tiszta volt