Kelet-Magyarország, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-12 / 293. szám
frWytetás at h oldairölj //. A szakszervezetek részesei voltak annak a mintegy 3 évig tartó sokoldalú tudományos és politikai munkának, amellyel pártunk a reform bevezetését előkészítette. A tudományos megalapozottság és a dolgozók százezreivel folytatott eszmecsere lehetővé tette a feladatok és célok helyes meghatározását. Mindezekért a magyar szakszervezetek teljes meggyőződéssel és erejükkel támogatják a gazdaságirányítás új rendszerének bevezetését A reformban megjelölt célok elérése azt igényli, hogy a szocialista demokrácia további szélesítésével, a szocialista elosztás elvének tökéletesebb érvényesítésével, a szocialista tudat fejlesztésével kibontakoztassuk a tömegeit aktivitását. Ezt segíti elő az új Munka Törvénykönyve, valamint az ennek alapján készülő kollektív szerződések is. A szakszervezetek a gazdaságirányítási reform előkészítésének időszakában felkészültek, hogy a szervezett dolgozók, egész népünk érdekében, hivatásuknak megfelelően teljesítsék kötelezettségeiket, éljenek széles körű lehetőségeikkel. A magyar szakszervezetek 21. kongresszusa és az ezt követő szakszervezeti kongresszusok ennek megfelelő határozatokat hoztak a szak- szervezetek álláspontjáról és feladatairól. Ezek a ha- tározatok arra kötelezik a szakszervezeteket, hogy: a) Sajátos módszereikkel támogassák a gazdasági vezetést az új mechanizmus bevezetésében és alkalmazásában. A szocialista munkaverseny szervezésével segítsék elő a zavartalan termelés feltételeinek biztosítását, a dolgozók aktivitásának sokoldalú kibontakoztatását. b) Megnövekedett lehetőségeiknek megfelelően fokozottabban segítsék a dolgozók bevonását a vállalatok, üzemek vezetésébe. A vezetés egyik fontos alkotó eleme legyen a dolgozók részvétele. A munkásosztályban évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatok igénylése, feltárása és hasznosítása minden üzemi, munkahelyi vezető elsőrendű kötelessége. Ennek feltétele, hogy a dolgozók ismerjék munkahelyük minden eredményét, gondját és baját, a gazdasági vezetés elképzeléseit és döntéseit. így érvényesül közvetlenül a szocialista demokrácia, erősödik és továbbfejlődik a magyar munkásosztály vezető szerepe, növekszik aktivitása és történelmi felelőssége. A reform megvalósítása során erősíteni kell a tulajdonosi szemléletet, hogy minden dolgozó érezze személyes felelősségét: rajta is múlik nagy céljaink megvalósítása, módja van közreműködni a vállalat jelenének és jövőjének formálásában, és a szakszervezetek révén is részese a vezetésnek. A szakszervezetek segítsék elő, hogy a vezetők és dolgozók között erősödjék a szocialista rendszerre jellemző emberi, morális viszony; a megoldandó általános és munkafeladatokban, az emberekről való gondoskodásban olyan légkör alakuljon ki, amely minden becsületes emberben erősíti a ragaszkodást szocialista rendszerünkhöz, c) Erősítsük a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységét. A közelmúltban elfogadott törvényeit, rendelkezések — mindenekelőtt az új Munka Törvény- könyve — alapján széles körű jogot és lehetőséget kaptunk érdekvédelmi tevékenységünk fejlesztésére, arra, hogy jobban be- töltsük hivatásunkat a dolgozók élet- és munkakörülményeinek rendszeres javítása terén. A szakszervezetek rendelkezzaN. temescsuk: Hitler utolsó főhadiszállása nek a szükséges eszközökkel, hogy fellépjenek mindenfajta törvénysértő intézkedés, a szocialista társadalomtól idegen jelenségekkel szemben. A Munka Törvénykönyve lehetővé teszi, hogy a szak- szervezetek szükség esetén a vétójog alkalmazásával is fellépjenek a káros intézkedések életbe léptetése ellen. A szakszervezetek e törvényben biztosított joguknál fogva megakadályozhatják a gazdasági vezetők olyan intézkedéseit, amelyek eltérnek a közös megállapodásoktól, törvénysértőek, illetve sértik a szocialista erkölcs normáit. Mindezzel is segítik munkáshatalmunk, társadalmi rendünk alapelvét, hogy minden döntésnek osztálycélokat, a szocializmus erősítését kell szolgálnia. Illa A szakszervezetek helyeslik, hogy a párt és a kormány 1968-ra szolid és reális tervet javasol elfogadásra az országgyűlésnek. A jövő évi tervek is bizonyítják a gazdasági reformban rejlő lehetőségeket és kifejezik, hogy 1968-ban Is következetesen érvényesülnek a népgazdaság fejlődésére, az életszínvonal növelésére vonatkozó párt- és kormányhatározatok, reális és helyes, hogy az ipari termelés 6—7 százalékos, a mezőgazdasági termelés 3—4 százalékos növekedését irányoztuk elő. A szakszervezetek megelégedéssel állapítják meg, hogy a nemzeti jövedelem 5—6 százalékos, az egy főre jutó reáljövedelem 3—4 százalékos, az egy keresőre jutó reálbér 1,5—2 százalékos és a lakosság fogyasztásának 5—6 százalékos növekedése révén a párt célkitűzésének megfelelően az életszínvonal 1968-ban is tovább emelkedik. Az 1968- as tervben megfelelő eszközök állnak rendelkezésre a bérek emelésére, a szociális juttatások, a foglalkoztatás színvonalának fenntartására, sőt növelésére. Mindez kellő biztosítéka annak, hogy az életszínvonal növelésére irányuló célokat elérjük. Ennek a törekvésnek nem mond ellent a termelői, illetve az ezzel összefüggő fogyasztói árrendszer módosítása, az áraknak az értékhez való közelítése. A tervezett árintézkedéseket megfelelőknek, helyeseknek tartjuk. Egyes árak csökkennek, mások növekednek. Ez a rendezés nem fékezi az életszínvonal emelésében magunk elé állított cél elérését, ezért az árintézkedésekkel egyetértünk. Államunk hatósági, gazdaságpolitikai szabályozással és a piac eszközeivel a jövőben is fenntartja az árszínvonal alapvető stabilitását. A mi árrendszerünk szocialista árrendszer. Az alapvető fogyasztási és szolgáltatási árak messzemenően megfelelnek a dolgozó tömegek érdekeinek. Az árszínvonal stabilitásáért azonban' a központi szerveken túl a vállalatok vezetői és az üzemi kollektívák is felelősek. Az árszínvonal alakulása fontos tényezője az életszínvonalnak. Ezért a szakszervezetek segítik az árszínvonal ellenőrzését, határozottan fellépnek mindenféle minőségrontással, indokolatlan áremeléssel szemben. * A szakszervezetek megelégedéssel állapítják meg, hogy a napirendre kerülő intézkedések lehetővé teszik a dolgozók élet- és munka- körülményeinek további javulását. A szakszervezetek elengedhetetlenül fontosnak tartják, hogy a gazdaságirányítás reformjára vonatkozó elvek és határozatok a továbbiakban is következetesen érvényesüljenek. Kötelességüknek tartják, hogy fellépjenek minden olyan intézkedés ellen, amely veszélyeztetheti a dolgozók életszínvonalának emelését. Politikai eszközökkel gátat szabnak mindenfajta olyan törekvésnek, amely a köz rovására visszaélést jelentene a gazdasági vezetés lehetőségeivel és akár az egyéni, akár a vállalati érdekeket az össztársadalmi érdek fölé helyezni. Figyelemmel kísérjük az új gazdaságirányítási rendszerből adódó rendeletek érvényre juttatásának tapasztalatait, Amennyiben a gyakorlatban kiderül, hogy egyes rendelkezések nem helyesek és nem segítik elő a cél megvalósítását, kezdeményezni fogjuk azok módosítását. Szilárd meggyőződésünk, hogy a gazdaságirányítás új rendszerének kedvező és gyümölcsöző hatása fokozatosan érezhető lesz egész társadalmi és gazdasági életünkben. Ösztönző hatására meggyorsul a szocializmus teljes felépítésének üteme; hazánkban tovább szilárdul a munkáshatalom és annak gazdasági alapja, tovább javulnak dolgozó népünk élet- és munkakörülményei. Ez minden dolgozónak érdeke. Éppen ezért minden erőnkkel elősegítjük a gazdaság- irányítás új rendszerének bevezetését, a gazdasági reform céljainak végrehajtását, az 1968 évi terv és a harmadik ötéves tervünk sikeres teljesítését. A magyar szakszervezetek felelősnek érzik magukat a népünk, munkásosztályunk előtt álló feladatok megvalósításáért Egész politikai és szervezeti erejüket, megnövekedett hatáskörüket fel fogják használni ennek érdekében. A Szakszervezetek Országos Tanácsa felhív minden dolgozót és szak- szervezeti tisztségviselőt, hogy szíwel-lélekkel, tett- rekészen támogassa a hazánk felvirágzását, dolgozó népünk szebb és jobb életét szolgáló, nagy céljaink megvalósulását. A tanácsülés Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának zárszavával ért véget Jegyezzék meg jól ezt a helységnevet — Ordruf. Az enciklopédiákban még nem találkozhatnak vele. Ordruf — ez Hitler utolsó, majdnem megépített főhadiszállása. A titkosszolgálat nyelvén egymás között egyszerűen „Olgának” becézték. 1944 végén kezdték építeni. Az utolsó órákban ide szándékoztak áttelepíteni a különböző fegyvernemek főparancsnokságait. Összeomlás esetén pedig a diverzáns robbantó különítmények bázisává akarták szervezni. „Olgát” az utolsó időkig teljes titok övezte. A bunkereket a háború befejeztével a mi aknászaink robbantották fel. A névtelen építők ezrei meg még ezelőtt elpusztultak. A Német Demokratikus Köztársaság újságíróinak és Ukrajna Kommunista Pártja Történeti Intézete munkatársainak csak most sikerült feltárni az utolsó főhadiszállás titkát. * ...A fasiszta Németország mélyén, Thüringiában, az egyik híres katonai lőtéren egy magányos T 34-es szovjet harckocsi vívja küzdelmét egy egész sereg német harckocsi ellen. Ez az egykori egyenlőtlen párbaj ismert az egész világon. Forgattak erről filmet, írtak drámát és elbeszéléseket. Mindez Johannestálban, Ordruf közelében történt. E legendás párviadal után néhány hónap elteltével az SS-főparancsnokság adminisztratív D—2-es osztályának a parancsnokhelyettese, Kari Sommer SS-százados megérkezett Buchenwaldba. A haláltáborok ezen „élvonalbeli” szervezője 12 ezer foglyot követelt az „S—III” objektum építkezéseihez. Ez volt a rejtjeles fedőneve ennek a hatalmas föld alatti barlangszerű bunkernek és dokumentáció j ának. Ezt a vizitet megelőzte egy nagyon fontos harci esemény. Pontosabban csapataink sztálingrádi győzelme. Azután, hogy a szovjet hadsereg egységei győzelmet arattak Sztálingrádnál a hitleri hordák felett, a náci nemzeti szocialista párt fővezéreiben rémképként merült fel a vereség lehetősége. A strassburgi titkos konferencián kidolgoztak egy titkos tervet, melyet négy fedőbetűre rövidítettek le: P Sz T P; robbantás, szabotázs, tisztogatás, pusztítás. 1944 őszén Johannestal, Ordruf külsőre semmiben sem különbözött a korábbi háborús őszöktől. Mindösz- sze egy lázas építkezésnek a tüneteit lehetett észlelni. A különböző gyárak egész sora küldte ide az építkezési és egyéb anyagot; s mindezt a felszerelést és berendezést éjjel szállították a színhelyre. Az építkezés a legcsekélyebb mértékben sem volt mechanizálva, hogy ezzel se árulják el, hogy milyen jellegű és milyen méretű építkezés folyik itt. Minden munkát kézi erővel végeztettek el. Honnan vették ezt a hatalmas meny- nyiségű munkaerőt? Hiszen még egy olyan gigászi méretű „halálgyárkombinát” mint Buchenwald sem volt képes teljes egészében biztosítani „Olgának” a munkaerőt; hoztak ide deportáltakat Sachsenhansen bői, Osven- cinből, Dachauból... Ordrufból visszavezető út csak egyetlen volt; az is Bergen-Belsen gázkamráiba vezetett. Különös előszeretettel szállították ide a szovjet hadifoglyokat. 1945 januárjában Johan- nestálból 1400 deportált visz- szatért Buchenwaldba —1400 élő halott. Több mint kétszázat már az állomáson elpusztítottak. A foglyok likvidálása Buchenwald „képességeit” felülmúlta. A következő transzportokat már egyenesen Bergen-Belsenbe szállították. Az egykori deportált a következőket mondotta el: — 1945 januárjában szállítottak minket Ordrufba, az „S—III”-as objektum építkezéseihez. 500-an voltunk, többnyire oroszok és németek. Naponként átlag 10 ember halt meg. Ezenkívül az SS-legények naponta 15—20 embert vittek el, — akiket azután mi soha többé nem láttunk. Mi vasútvonalat építettünk és kőszállítással foglalkoztunk. A halottakat teljes egészében nem tudták elszállítani. A láger szögesdrót kerítésén kívülről éjjel nappal jellegzetes füstszagot hozott a táborba a szél, az izzó, hamvadó emberi csontok szagát. Az ide szerződtetett 900 építőmester közül az egyik, Grobert így vall az itteni eseményekről: — Az SS-hajcsárok nagyon igyekeztek és állandóan hajszolták az embereket. A föld feletti építmények kaszárnyákká alakultak át. Edmund Meller vallomása: A föld alatti üregek falait betonnal vontuk be. A központi folyosóüregtől 30 méterenként oldalüregek nyíltak. Ezeket úgy képeztük ki, mint a szobákat; itt voltak olvasótermek, ebédlők, fürdők, játéktermek, pihenőszobák. A lebetonozott falakat deszkával burkoltuk, majd erre fehér műanyagbo- ritást dolgoztunk rá. Kitűnő minőségű parkettet raktunk le. Minden szobát neonvilágítással szereltünk fel. Még közvetlen a kapituláció előtt is szállították ide a különböző átmérőjű vízvezetékcsöveket, egész kocsirakomány hideg-meleg vízelzáró csapot, mosdó és fürdőkagylókat, a szigetelőszalagok egész hegyét, elektromos kapcsolókat és lámpákat. A tábor körül fémkerítést húztak, amelyikbe magasfeszültségű áramot vezettek. Hogy kipróbálják a kerités megbízhatóságát, foglyokat dobáltak a magasfeszültséggel telített vezetékekre. Már jól kivehetően hallható volt a front közeledésének ágyútüze, de az építkezés mégis folytatódott. Ez a gyilkosok fanatizmusa volt. Azokban a napokban, amikor már minden egyszerű német katona előtt világos volt, hogy Németország elvesztette a háborút, Hitler még mindig abban reménykedett, hogy meg tudja tartani a hatalmát, és ellentámadást tud szervezni a Szovjetunió ellen, a Vörös Hadsereg ellen. Az ..S—III” főhadiszállás az utolsó reménysugár volt ebben az őrült játékban. Feltételezzük, hogy a szű- kebb körű hitleri vezérkar itt szándékozott volna állomásozni, mivel minden hosz- szan tartó tartózkodásra volt berendezkedve; — építettek ide kenyérgyárat és még húsfeldolgozó üzemet is. A tragikus a nevetségessel keveredett itt össze. Feltartóztathatatlanul közeledtek a „birodalom” utolsó napjai, de Arnstadtban 1 millió márka értékű élelmiszert halmoztak fel. Ide irányították a rabolt arannyal és más tárgyakkal megrakott vagonokat. A hatalmas gránittömbök alatt pedig építették a föld alatti gyárakat, a „vau” kilövő pályáit, egy hatalmas rádió- állomást. „Az ezeréves „Reich” utolsó rádióállomásának építését a fasiszta rádiókommentátor Hans Frische irányította. Ezt megelőzően 2300 náci újságnak volt a cenzora, Ordrufban Frische személyes koncentrációs tábor felett uralkodott, ahol az utolsó csepp verejtéket is kisajtolta a foglyokból azt remélve, hogy hangját innen a föld alól fogja meghallani a világ. A hitleristák elkeseredetten védték utolsó mentsvárukat. A harcok folyamán a láger és a környék építkezéseinek 70 százaléka semmisült meg. A csapataink elől menekülőben az SS-hordák fel akarták robbantani az egész tábort, de erre már nem volt idejük. Ordrufról az S—III-ról, „Olgáról”, az anyaggyűjtés még csak most kezdődött meg. Egészen bizonyos, hogy maradtak életben a láger egykori deportált építői közül. ök egészítsék majd ki az utolsó főhadiszállásnak a történetét. Fordította: Sigér Imre Megjelent a Komszomolszkaja Pravda 19*7. december 3-i szamában. ILYEN EZ A HÁBORÖ . . . Selyemzászló nyelven í Jeremiah Denton alezredesnek nem volt szerencséje. Pedig a felszállás előtt nem kisebb ember búcsúztatta, mint maga McNamara, az USA hadügyminisztere. Amerika elsőszámú katonája ugyanis éppen abban az időben volt szemlekörúton, amikor az alezredes a VDK bombázására indult egy repülőgépanyahaj óról. A miniszteri búcsú nem bizonyult jó kabalának: Denton gépét lelőtték a Ham-Rong-i híd felett. Milyenek ezek a pilóták? Mi a véleményük a háborúról? Két kivonat, két jegyzőkönyvből: James Davis százados. „Kérem én az amerikai hadsereg pilótája vagyok. Nem vagyok hajlandó válaszolni minden kérdésre. Csupán azt szeretném közölni, hogy ha valóban olyan pusztítást okoztak gépeim, bombáim, mint ahogy mondják, akkor állítsák össze a számlát. Hány ház, hány híd, hány gyár? Küldjék meg a családomnak. A papa kifizeti. Ja igen, az emberek... Ha valóban meghaltak néhá- nyan, kérdezzék meg a hátramaradottakat, mennyit kérnek személyenként, vég- kielégítésül? És csapják a számlámhoz. Mondom, mindent kifizet a papa...” Joseph Crecca főhadnagy- gyal személyesen találkoztam. Beszélgetésünkből csupán két mondat: „Én esténként imádkozom, hogy béke legyen. Sajnálom, hogy olyan sok szenvedést okoztunk...” Melyik az igazi arc? Nem tudom. Egy biztos: azt ma mór ők is tudják, hogy a VDK légiterébe repülni nem békés kirándulás. És számolnak azzal is, hogy nem térnek vissza. Azért szerelik fel őket több mint 300 használati tárggyal. íme egy elfogott pilóta „szereléséből” néhány kellék: hordozható rádió, telefon, arra az esetre, ha sikerül kiugrani a gépből és szerencsésen földet ér, ezzel kapcsolatot tud teremteni a part közelében cirkáló mentő helikopterekkel. Ha a tengerbe esik, használhatja a felfújható gumicsónakot, van nála tengervíz sótalanító vegyszer, és olyan oldat, amely megfesti a tengert és megvéd a cápák ellen. Zsebekkel teletűzdelt ruhájában ott található a rugós kés, forgópisztoly, higanygőz jelzőlámpa. amelynek morseje- leit kilométerekről is lehet látni. Vízhatlan gyufa, gyógyszerek. Megtalálható kelléktárában a „Hogyan maradjunk életben” című kézikönyv, imakönyv. És egy kis selyemzászló, rajta tizennégy nyelven: „Segítséget kérek. Vannak-e a közelben Ameri- ka-barát partizánok? Ha igen, vezessen hozzájuk. Kormányom hálás lesz érte...” Nem kérünk a hálából ismétli az utolsó mondatot Hung Yen tartomány egyik falujában Tni Song Hao asz- szony a helyi milicia tagja. Jobb volna, ha e hosszú szöveg helyett csupán egy kis feliratot hoznának magukkal: „Megadom magam.” A lelőtt amerikai gépek pilótáinak — ha túlélik a lelövést — az lesz a sorsuk, hogy elfogják a hadsereg katonái, vagy a milicia tagjai, az egyszerű falusi emberek. Az egyik elfogására így emlékezik vissza Song Hao: — Késő délután volt. A rizsföldön dolgoztunk. A magasfigyelőben szolgálatot teljesítő ügyeletes kolomppal jelezte: amerikai gépek közelednek. Az óvóhelyre Indultunk, amikor fülsiketítő dörrenés rázta meg a levegőt. Az égre figyeltünk és láttuk, ágyúink eltaláltak egy gépet. Zuhanni kezdett és rövidesen fehér ejtőernyő nyílt ki a levegőben. A kiugrott pilótát néhányan szemmel tartottuk, a többiek a katonákat értesítették. A szél távolabb sodorta a pilótát, s mire odaértünk, már levetette ernyőjét, futásnak eredt. Szaladtunk utána. Tudtuk, ha át akar úszni a folyón, csónakját kell használnia. De arra már nem volt ideje. Pisztolyt fogott ránk. Néhány pillanatig farkasszemet néztünk. Amikor észrevette, hogy egyre szorosabb gyűrű fogja körül, eldobta fegyverét, megadta magát. — És aztán?... — Kormányunk felhívta a figyelmet, hogy sértetlenül kell átadni a pilótákat. Ml igyekszünk ezt betartani. Újból kezembe veszem a pilóta tizennégy nyelven írott, segítséget kérő zászlaját. Fura fogalmazás. Különös gondolkodásra vallj „Vannak-e a közelben Ame- rika-barát partizánok...” Király Ferea*