Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-15 / 270. szám

Zalka Máté: Brezsnyev—Cedenbal találkozó MOSZKVA „Október 50. évfordulójá­nak” nevezték el a szov­jet geológusok a Nyugat- Kazahsztánban most fel­tárt rézlelőhelyet. A ne­gyedszázados kitartó kutató­munka nyomán bukkantak a gazdag, a földfelszínhez kö­zel fekvő és a vasútvonaltól nem messze elterülő rézte­lepre. ÜJ-DELHI Pál Szingh Indiai külügy­miniszter-helyettes kedden az alsóházban bejelentette: a Szovjetunió kormányának kérésére, az indiai szervek a jövőben minden lehető se­gítséget megadnak az indiai területen leszálló szovjet űr­hajósoknak, illetve felkutat, ják az Indiába került szov­jet űrhajókat. Szovjet rész­ről ugyanis értesítették Űj- Delhít, hogy új űrhajórend­szert terveznek útjára bo­csátani, s miután a kísérlet rendkívül bonyolult, lehet­séges, hogy az űrobjektum szovjet területen kívül ereszkedik le — közölte Szingh. WASHINGTON Szato japán miniszterel­nök hétfőn kétnapos hiva­talos látogatásra megérke­zett az Egyesült Államokba. Ütjára elkísérte Takeo Mi­ki külügyminiszter. A tár­gyalások napirendjén a dél­kelet-ázsiai helyzet, a viet­nami háború kérdése, a Dél. kelet-Azsiának nyújtandó japán gazdasági segély, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban az amerikai megszállás alatt álló japán szigetek, elsősorban Okina­wa és a Bonin szigetek kér­dése szerepel. LIMA Peruban kormányválság robbant ki, miután Belaun- de elnök népi akciópártja egy időközi választáson sú­lyos vereséget szenvedett A kormánypárt veresége nyomán a kisebbségi koalí­ciós partner: a Perui Ke­reszténydemokrata Párt be­jelentette, hogy kivonul a kormányból. A perui kor­mány a koalíciós partner kiválása után az alsóházban 132 mandátum közül mind­össze 34-et ellenőriz. TEL AVIV Izraeli telepesek „kibbuc­ot” (kollektív gazdaságot) létesítettek a katonai meg­szállás alatt álló Golan fenn­síkon, szíriai területen. A 70 főnyi izraeli csoport birtok­ba vette a parasztok elha­gyott házait és ingóságait, sőt „turistaközpontot” is lé­tesített. ATHÉN Tizenegy évre ítélte az athéni katonai bíróság hét­főn este egy ellenállási cso­port vezetőjét, Lambrinoszt. A vád szerint Lambrinosz és csoportja király- és kor­mányellenes röplapokat ősz. togatott. Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra kedden fogadta Ceden- balt, a Mongol Népi Forra­dalmi Párt Központi Bizott­ságának első titkárát, a Mon­gol Népköztársaság minisz­tertanácsának elnökét. Brezsnyev és Cedenbal megvitatták az SZKP és a Mongol Népi Forradalmi Párt, valamint a Szovjet­unió és a Mongol Népköz­társaság baráti kapcsolatai­nak és együttműködésének továbbfejlesztését, a két or­szág gazdasági kapcsolatai­nak további bővítését, a nemzetközi politika és a nemzetközi kommunista mozgalom problémáit A megvitatott kérdésekben a felek nézeteinek teljes meg­egyezése nyilvánult meg. A megbeszélés baráti, szívélyes légkörben zajlott le. 1920-ban történt. Az uráli 30-as hadosztály Poltaván rukkolt keresztül, mikor hozzácsapták a mi „interna- cionálénkat.” A pólyák frontról jöttek ők is, mi is. Vrangel ellen masíroztunk. Uj ütközetek előtt állottunk. Abban az időben nevez­ték ki Frunze Mihály elv­társat a déli front parancs­nokává. Frunze nagyra tar­totta az internacionalistákat. Becsülte a kezüket még Ufa alól, no meg a fergáinak se hoztak szégyent a nevükre. Mialatt mi a lengyel urak­kal bajlódtunk a Dnyepertől a Visztuláig, a vrangelisták kibújtak Krímből és nagy dirrel-durral elfoglalták egész Tauriát a Don meden­ce felé igyekeztek. Bizony ideje volt, hogy kézbe vegye ügyüket Frunze elvtárs. Mire beérkeztünk a déli front hadtápjába, Frunze már készen volt a hadi­tervvel. Ö ott kezdte, ahol a fehérek bevégezték — a Dnyepernél. Megállóit Frun­ze elvtárs a Dnyeper kanya­rulatánál, úgy Kicskász tá­ján, és kitárta a két hatal­mas karját. Az egyik öklét odatette, ahol Kahovkánál a szibériai­ak, a lettek, meg a tűzdan- dár állottak. Idehúzódott erőltetett menetben az első Lovas Hadsereg, Bugyonnij is. Másik karját Szinyelniko- vótól Polegeig nyújtotta ki. — Át kell ölelni a fehérek hadseregét a tauriai alföl­dön. Derékon kell kapni bal kézzel, a jobbal meg Ka­hovkánál kell velük elbánni, nehogy elfuthassanak elő­lünk Krímbe, ahol Perekop- tól Csongárig jól beásott, erős állások betonfedezéke várja őket. Ez volt Frunze haditerve. Meg kell adni, értették ám a fehérek is a módját. Kitér­tek a döntő ütközet elől és amikor már a nyakukban ültünk, egyszerre csak köd­dé váltak, eltűntek. Két napi dühös marssal ugrattunk utánuk, míg újra szembeta­lálkoztunk, de ez már a csongári szorosnál volt, a Szívás partján. Éktelen tü­zet ontottak ránk fogadásul. Gyermekkoromban egy­szer korán reggel, még amúgy félig álmosan, ki­mentem az udvarra és- vala­mi különös macskaformájú állat surrant el előttem. Nyomban kiröppent sze­memből az álom és uccu, utána. A kis állatnak lom­pos volt a farka, kurták a lábai. Esetlenül ugrándozva futott, hörgött, sziszegett, nekiugrott a kerítésnek, visszabukott róla és már- már elkaptam a farkát, ami­kor kiutat talált és átsur­rant a szomszédunk ólja alá. A szomszédunkkal régi, el­mérgesedett haragot tartot­tunk, nem mehettem át, sa­vanyú kénét vágtam hát a kerítésnél... „.Mi ott állottunk az ura­A Német Kommunista Párt felhívása Berlin (TASZSZ) Nyugat-Németország ösz- szes demokratikus erőit egyesíteni kell a neonáciz- mus elleni erélyes harcra — hangsúlyozza a Német Kommunista Párt felhívása, amelyet a „Deutscher Frei­heitsende 904” rádióállomás ismertetett. A felhívás megállapítja, hogy amíg a fasizmus elleni harcban legtöbbet áldozott Német Kommunista Párt már 11 éve be van tiltva, a neonáci nemzeti demok­rata párt a rendőrség vé­Ékscgtün felesek Ind on éziában A Kompas djakartai ka­tolikus napilap kedden ar­ról tudósított, hogy Nyu- gat-Kalimantanban (Indo- néz-Borneo) éhségtüntetések folynak, a helyzet óráról órára zűrzavarosabb. Az úgynevezett „értelmi­ségi akciófront” a KASI, kedden nyilatkozatot tett közzé a romló gazdasági és belpolitikai helyzetről, a UsszeifI az déE-arábiai Az arab liga közölte, hogy a dél-arábiai bizottság csü­törtökön összeül a véres adeni események megvita­tására. A bizottságnak az EAK, Szqud-Arábia, Jemen, Kuwait és Tunézia a tagja. Mint jelentettük, a FLOSY kérte az arab ligát, hogy az adeni események ügyében Vietnami harcok azokra a kegyetlenségekre, amelyeket az ameriakai ka­tonák elkövetnek Vietnam­ban.” Az amerikai legfelső bí­róság elutasította Howard Levy százados fellebbezését. Howard Levyt egy katonai bíróság kényszermunkára ítélte, mert mint orvos, meg­tagadta az orvosi tanácsok nyújtását a vietnami hábo­rúban szolgálatot teljesítő partizánvadászoknak. (Folytatás az 1. oldalról) ben lehetőség nyílna a tár­gyalásokra. San Francisco: Egy San Francisco-i katonai bíróság két és fél évi kényszermun­kára ítélte Ronald Lockman philadelphiai néger fiatal­embert, mert megtagadj az engedelmességet a parancs­nak, amellyel a vietnami háborúba küldték. A tár­gyaláson Lockman kijelen­tette, hogy „nem hajlandó delme alatt kongresszust tarthatott Hannoverben. Megállapítva, hogy a bonni uralkodó körök elő­segítik az NPD erősödését, a Német Kommunista Párt felhívása hangsúlyozza: Bonn számításai szerint az NPD-nek arra kell töre­kednie, hogy a kormány politikájával elégedetlen elemek ne forduljanak bal felé. A jobbról jövő bírá­lat lehetővé teszi az NSZK uralkodó körei számára, hogy még agresszívadban lépjenek feL nyilatkozat élesen támadja Suharto ügyvezető államel­nököt. A KASI egykor Su­karno elnök esküdt ellenfe­le volt. Most azt mondja, hogy „a jelenlegi kormány nem különbözik a Sukarno- kabinettől. A vezetőségben helyet foglaló katonák nem értik a dolgukat.” A KASI kormányátalakítást követel Suhartótól. arab liga bizottsága tartson rendkívüli ülést. A FLOSY emlékiratában rá­mutatott a súlyos inciden­seket okozó NLF felelőssé­gére. Az NLF emlékirata vi­szont a FLOSY-ra hárítja a felelősséget a két szervezet tárgyalásainak megszakadá­sáért. ■ Nyikolaj Amoszov t Szív és gondolat Regény 46. Bocsásd meg levelem za­varosságát. Izgatott va­gyok. Emlékszel, hogyan bon­colgattuk az emberi boldog­ság mechanizmusát? Én ki­számítottam saját boldog­ságom egyensúlyát. Ez mű­tét nélkül igen-igen cse­kély volna. Ezért van rá szükségem, ámbár a kocká­zat igen nagy, mintegy 70 százalék. Mármost tegyük fel, hogy életben maradok. Egészsé­ges valószínűleg sosem le­szek már, minthogy több szervem működésé alaposan megromlott. Nyilván meg­marad némi légszomj, amely korlátozza a mozgásomat, s a májam miatt diétát is kell majd tartanom. Idő­közönként erősödik majd a reumám — vagyis: sálat a nyakamra, és csukjuk be az ablakot. Néhány év múlva a billentyűm majd rakoncátlankodni kezd: a jsalószínüség mértéke kb. 40 százalék. És akkor min­den kezdődik majd élőiről, úgy, mint most: dekompen- záció stb. Ha mindent így számításba veszek, nem nagyon lelkesítő. Arra gon­dolok: hátha mégis az vol­na a legjobb megoldás: egy­szerűen nem felébredni? Ez pedig szintén megnyugtat. De mégsem. Élni akarok, meg akarom alkotni az em­beri pszichié modelljét! Ez a szenvedélyem, megfertő­zött, ehhez nem fogható semmi egyéb. Állat-prog­ramjaimat elfojtotta a be­tegség, és nem is tudom, feltámadhatnak-e újra. Most ezeket mellékeseknek ér­zem. Még Szerjozsa is va­lahová a háttérbe szorult. Csak a mezítelen eszmék maradtak meg, a képleteit, amelyek éjjel-nappal tor­lódnak az agyamban. Csak egészséges volnék! Megértek mindent. Megér­tem rajongásaim mechani­káját. Szégyenkezem előt­ted... De mit tegyek, ha nem tehetek másként? A mate­matikai alkotás agykéreg- modelljei... Mindez persze nevetséges, de nekem mégis kedves, mert én találtam ki... Szomorú dolgok ezek, drágám. Tán kegyetlenség is tőlem, hogy ezeket írom neked, dehát kinek írhat­nám meg? Bocsáss meg nekem. Te mégiscsak élsz, egészségesen. Nem vagy te sem turgenyevi kisasszony­ka, sem pedig Anna Kare- nila. Gondolj saját prog­ramjaidra! S ezek közt ne biztosíts túl sok helyet az én számomra, nagyon kér­lek. Tudod, milyen nehéz az, fizetéképtelen adósnak lenni? Mindent elmondtam, drá­gám. Egyszer csak be kell fejezni a levelet. És minden eshetőségre — tarts meg jó emlékezeted­ben. Forrón csókollak, úgy, mint azelőtt. Szasa.” Elolvastam. Gyújtsunk rá. Furcsa. Szinte kellemet­len. Tűzre, romantikára számítottam és ehelyett: programok, matematika. Ki­siklott ember. Azt hiszem, mindenképp át kell adnom a levelet, akár életben ma­rad, akár nem. Kettőt kel­lett volna írnia: egy gyen­gédet arra az esetre, ha meghalna, és egy ilyet ar­ra, ha életben marad. Vilá­gos: megtagadja a szerel­met. Nem is szeret. De tud­na-e szeretni egyáltalán, úgy, mint mások, szívvel- lélekkel? Ha gondolatait csak a tudománynak adja? Magától értetődik: dekom- penzáció esetén az ember­nek több élettani funkciója meggyengül. Kellemetlen levél. Valami inkorrektség van benne. Szasa — egyszerre csak ilyen oldaláról! De vajon miért nem? Emlékszem, mit mondott: ideálokra nincs szükség. Szasa igen okos, de a lelki élete egészen kö­zepes lehet. Nem akar töb­bé találkozni vele. Felál­dozza fantáziaképeinek. Vagy talán — megunta az alakoskodást? Lehet, hogy megfogadta: ha túléli a mű­tétet, többé nem fog hazud­ni. Komám, hagyjuk a követ­keztetéseket. Túl kevés az adat ahhoz, hogy ítélkezzél. Érdekes volna a füzetben elolvasni a szerelemről és a Két alma liakkal a Szivas partján és távcsövön néztük a kibonta­kozó harcot. Az előnyomuló zászlóaljakat pontosan be­lőtt ütegek zárótüze fogad­ta. Ugyanolyan savanyú vo­nást láttam az én szeretett hadosztályom katonáinak arcán, ezen a szélfújta, ha- vatlan, de fagyverte novem­beri reggelen, mint mikor én elszalajtottam a görénye­met. Elsurrant a görény, be­bújt Vrangel Krímbe. Közöttünk és a fehérek között, zavaros habokat vert a sűrű vizű Szíváson a fa­gyot hordó szélvihar. Ez volt az a híres, azóta törté­nelemmé vált perekopi „züdveszt”, a délnyugati szél. November volt. A for­radalom óta a harmadik. Csongárnál szeli át a Szí­vást az egyik parttól a má­sikig, egy ötkilométeres be­tonba préselt vasúti töltés. Közepén híd van. Ide ke­rült az én csapatom, első tartalékba. A mi oldalunkon a tönkrelőtt kis Szaljkovó, a másik oldalon, a krimin, el­érhetetlen messzeségben barnállott Taganos állomás. Kigurul a töltésre a mi pán­célvonatunk. (A híd persze alá van aknázva.) Megy a töltésen a páncélvonat mi meg alul a hullámtörő kö­vek között bujkálunk, a víz­ben, amelynek apró csepp- jeit gyönggyé fagyasztja kö­penyünkön a förtelmes szél­vihar. Aztán egyszercsak Taganos felől kiugrik a fe­hérek rövid kemény páncél­vonata, olyan mint egy bul­dog. És kezdődik a párbaj. A gránátok sisteregve hulla­nak a vízbe, mint a zápor, fröccsen ránk a tergeriszap, a gránátszilánkok és a sós víz. Torkuk szakadtából ke­lepeinek a gépfegyverek. Szétfröccsen, vijjog, csattog a betonfalon a golyózápor. A mi páncélvonatunk meg­hátrál. Két telitalálat mor­zsolta szét a második védő­lemezét. Visszahúzódunk mi is és ebben a percben egy véletlen gépfegyversortűz beletéved a ml lupskos liba- sorunkba. A jajkiáltást és a halálhörgést elnyeli a hul­lámok zaja Hullámfedezékbe húzom a fejem. Szalad felém a za­varos taraj és rajta, egye­nesen hozzám... egy alma. Odakoppan a lábam elé. El­kapom s beletörülöm a kö­penyem ujjába. Hosszúkás, ismeretlen formájú, hal­ványpiros alma... Egy pil­lanatra felidézem gyermek­ségem almáinak búzával érő édes zamatját, borízű, sa- vanykás levét és ott, az ágyúbömbölés, gépfegyver­kattogás, a sírnak kínálko­zó zavaros tengerviharzás közepette önfeledten bele­harapok az almába. Csípős, dohos, savanyú íz, húzza össze a számat. Rémülten nyitom ki szemeimet. Amit láttam, az valóság volt. Har­madnapja mérkőztünk a vízzel, tűzzel és halállal. Megint visszavert bennün­ket az ellenség tüze. Kiköp­tem a falatot a számból és dühösen beledobtam az al­mát az elémfutó hullámba. Csak akkor vettem észre, hogy csurom vizesen áll előt­tem a segédtisztem. A fiú egy papírlapot nyújtott át, a papiros vizes volt és a szél már kifodrozta a szélét. Be­lenéztem az írásba™ A frontparancsnokság kö­zölte velünk, hogy „a napok óta dühöngő délkeleti szél elhajtotta a Szivas vizét Sztroganovka község és a krimi oldalon lévő litovszki félsziget között. A járható­vá vált tenger fenekén ma éjszaka a sötétség leple alatt hős csapataink a 15-ös és 52-es hadosztályok, váratlan rohammal bevették a félszi­getet és most győzedelme­sen vonulnak a töröksáncot védő fehérek háta mögé. Az 51-esek hajnali rohama si­kerrel végződött. Frontunk jobbszárnya már Krímet ta­possa. Ezennel elvárom, hogy a 30-as hadosztály és a hoz­zácsatolt csapatok sem ma­radnak el, egy lépést se.” Felnéztem a betontöltés peremére. Páncélvonatunk előrero­bogott. Csattogtak ám a ke­rekek, s a mozdony, mint egy gigászi lövedék, becsa­pódott a híd bolthajtásába. Elkiáltottam magamat. A papirost kitépte kezemből a szélroham. Ki tudná azt megmondani, hogy másztuk mi meg a síkos falú beton­töltést? Ki tudná azt meg­mondani, hogy dobálták a gyalogosok a leégett kis fa­híd vízben maradt cölöpeire a deszkákból, hullákból épült gátat, amelyen a bu- gyonnisták lovai átrobogtak? Ki tudná mindezt megmon­dani? Reggelre Csongár a mienk volt. Reggelre Taga- nas templomterén összeci- báltuk az „internacionálét’* Ekkor lépett hozzám az öregasszony. Feketébe volt öltözve, mint az én szívem. Mosolygott, mint a le nem törölt könnycsepp a szeme­men. Az öregasszony kivett a kötője alól egy almát és felém nyújtotta. Olyan hosz- szúkás formájú pirosas al­ma volt, olyan, amilyet reg­gel sodort elém a víz. Szo­rongást éreztem a szívem körül, de bajtársaim kérő csodálkozással nézték a bi­zonytalanságomat. Eleget kellett tennem a katonai il­ledelmességnek. Behuny­tam a szemem, előkészül­tem egy újabb megpróbál­tatásra; beleharaptam az al­mába. Zamatos, gyengéd, ez ideig soha nem élvezett üdítő íz ömlött szét a számban. Ki­nyitottam a szememet és zavart, boldog mosollyal bó­lintottam a vénasszony felé. Aikaimon megéreztem a győzelem felejthetetlen ízét. boldogságról írt fejezeteket. De nem, majd később. Elég­gé elszontyolított a kíván­csiságom. Gyerünk, nézzük meg, mi ott a helyzet? Lemegyek a lépcsőn. Meglepetésekre számítok. Hogy Belépek a műtőbe, és lám — minden a legna­gyobb rendben: Szasa fel­ébredt, szíve jól működik, a vérzés megszűnt. Egy meg­könnyebbült sóhaj. Az öröm elönti egész testemet. Győ­zelem! Mégsem. Nem vagyok én ilyen szerencsés. Csodák ritkán fordulnak elő. Köny- nyen lehetséges, hogy az ellenkezője: a vérnyomás hetven, és az edényben a dréncsőből igen sűrűn cse­peg a vér. „Miért nem hi­vattak”? — „Mert azt hit­tük...” — „Hülyék”! Nyilván így is van. A szívem nem ok nélkül fáj. Tudom: elő­érzet nem létezik. Mind­ezeket a telepatikus jelen­ségeket még nem ellenőriz­ték számszerűen. De azért mégis... Futás. Rettegve nyitom fel az ajtót. Rögtön mindent lá­tok. Nem történt semmi. Ah­hoz túl nagy a csend. Még unalmas is. Szasa magától lélegzik, de szájából még kiáll a cső. Szeme félig nyitva. Ajka mintha már nem volna annyira kék. Megjegyzem, a mesterséges fény torzít is. Gyima me­gint Okszana mellett ÜL Legyen. Az ernyőn nyugta­lanul fut a jelzés, mutatja a szív összehúzódásait Zse- nya egy alacsony kis pádon ül a dréncsőnél, a cseppe­ket számlálja. Az edény­ben sok a vér. Talán nem ürítették még ki? Lenya egy papírlapra ír. Fáradt­nak látszik. Más nincs bent — No, mi van? Gyima zavartan ugrik fel. Nem vette észre, hogy beléptem. Bolond ez, nem tudok én semmiről. — Távozása óta semmi sem történt. — A részletek? — A pulzusa száztíz éa százharminc közt ingadozik. Vérnyomása kilencven— száz. Zsenya, te hány csep­pet számoltál meg? — Negyvenet. Volt hatvan is. A szívmegállás óta eltelt másfél óra alatt majdnem háromszáz köbcenti távozott belőle. — És szerintetek ez sem­mi? Csend. Talán valóban semmi? Még nem sok idő múlt el, megszűnhet. Hiszen már csak negyven csepp. — A vizeletét kiengedték tek? (Folytatjuk) Fordította: Radó György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom