Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
KoiBekáíir szerződés — kollektiv akarattal Irta: Randa Pál, az SZMT vezető titkára Wagy fontosságú okmány, a vállalati kollektív szerződés megkötésének előkészítésén fáradoznak ezekben a napokban megyénk termelőüzemeiben is. Ritkán tapasztalható, de mindenképpen indokolt aktivitás kíséri e munkát. Hiszen az „üzem alkotmánya” hosszú időre rögzíti azokat a jogokat és kötelességeket, amelyek közvetlenül érintenek minden dolgozót. E kétoldalú megállapodás már a gazdaságirányítás új rendszerének szellemében hozza közös nevezőre az egyén és a vállalat, a társadalom érdekét. Illő tehát, hogy a legnagyobb körültekintés és demokratizmus jellemez?« végső formába öntését. Megyénkben — az eddigi tapasztalatok szerint — a legtöbb helyen megértették, hogy a kollektív szerződések tervezetét nem szabad „zárt ajtók” mögött, szűk körben elkészíteni. Olyan lényeges kérdések rendezése, mint például a próba- és a felmondási idő, a bérezés, a nyereségrészesedés, a munkaidő beosztása, a túlóráztatás, az üzemi étkezés stb. nem történhet a termelés parancsnokai, a legnagyobb tapasztalattal és szakértelemmel rendelkező munkások nélkül, továbbá az új Munka Törvénykönyve alapos ismerete nélkül. Kellő időben gondoskodtunk arról, hogy szakszervezeti szerveink vezetői alaposan megismerjék a kollektív szerződés megkötésének legfontosabb teendőit, s hogy megteremtsük a módját: már a tervezet is valóban kollektív munka eredménye legyen. Kibővített szakmai megye- bizottsági üléseken, piajd s/.b-titkárok tanácskozásán, vállalati Vezetők továbbképzésén tisztáztuk a várható problémákat s adtunk, s adunk jelenleg is gyakorlati segítséget a tervezetek elkészítéséhez. Üzemekben az egyes kérdések részletes kidolgozására munka- csoportokat hoztak létre a tapasztalt, a munkások bizalmát élvező dolgozókból. A Fehérgyarmati Állami Gazdaságban például öt ilyen bizottság látott munkához, hogy a MEDOSZ- hoz tartozó 15 megyebeli állami gazdaság közül elsőként, már november közepére kész kollektív szerződést alkosson, mely mintaként állhat majd a többi alapszervezet előtt. Hasonló módszerrel igyekszik segíteni a . vállalatokon a HVDSZ: itt a kommunális üzemek részére a városgazdálkodási-, a tanácsi üzemek dolgának megkömi'-i- tésére pedig a Szatmárvidá- ki. Faipari Vállalat tervezete szolgál majd irányként S ha mindehhez hozzávesz- s/.ük, hogy több szakmában megyei szinten létrehozott/ kiváló szakemberekből álló kollektívák járják az üzemeket, melyek a helyszínen nyújtanak segítséget, kitűnik: a vállalatok nem maradnak magukra a kollektív szerződések készítése közben. Jócskán fellelni a már elkészült vagy készülő tervezetekben, hogy a vállalatok élni akarnak a nagyobb önállósággal. Állami gazdaságaink, gépjavító állomásaink csak úgy, mint a helyiipari, építőipari vállalatok a jó munka méltóbb megbecsülésére törekednek. Számos helyen máris meghatározták például, mennyi jutalomszabadságot adnak majd a kitüntetésekhez, a hosszú szolgálathoz. Idényjellegű vállalataink — mint például az építők, konzervgyár — úgy állapítják meg a munkaidőt, hogy az igazodjék a szezonális feladatokhoz. Vagy miként a megyei építőipari vállalat szerződéstervezetében olvashatjuk: „...A felmondási idő a dolgozó által munkaviszonyban töltött tíz év után 4, húsz év után 5, harminc év után 6 hétre emelkedik... Mint másutt, állami gazdaságainknál is vita kerekedett, például az üzemi étkeztetés körül: legyen-e vagy ne legyen? S akárcsak Fehérgyarmaton, vagy Nyir- lugoson, a legtöbb helyen maguk a dolgozók ragaszkodtak az eddigi vívmányok megtartásánoz. Persze, gond is van még bőven. Megyénk nem kivétel az országosan mutatkozó jelenség alól, hogy néhol túlzott várakozás előzi meg a kollektív szerződést, melytől egyesek csak rendkívül" új jogokat, — s persze, sok pénzt — várnait. Az ilyen helyeken a kellő felvilágosítás hiányában a jogok mögött másodlagosnak vélik a kötelességenet, s ezen valóságos „csodát” remélnek a szerződéstől. Pedig mindenütt tisztán kell látni, hogy a szélesebb jogok csak a fokozott követelmények teljesítése árán válhatnak élvezhetővé. A vállalatok a jövőben jórészt a maguk erejéből teremthetik .meg a. szükséges alapokat a magasabb díjazáshoz, a munkaidő csökkentéséhez. Néhány helyiipari vállalatunknál például ilyen egyoldalúságot sejtet, hogy azon tépelődnek: nem tudják még, milyen termelési, önköltségi ár mellett dolgoznak januártól, mi marad nekik, s abból konkrétan mennyi pénzt szánhatnak a különböző juttatásokra. Holott ha a kollektív szerződésekben csak az arányokat rögzítik, akkor is célt érnek. Van persze bonyolultabb probléma is. Köztudott például, hogy az iparban 1970-ig át kell térni a 44 órás munkahétre s ezt már • kollektív szerződéseknek is tükrözniük kell. Kommunális vállalatainknál igen sok ipari tevékenységet végző munkás van, (például a városgazdálkodási vállalat útépítői) akik csökkentett munkaidejéről — a vállalat jellege miatt — nem rendelkezhet e pillanatban a kollektív szerződés. Félő, hogy emiatt később nagyobb mérvű munkaerőhullámzás következik be. Ezért sem várathat soká a probléma központi feloldása, épp úgy, mint a nyereségbefizetés mértékének megállapítása, továbbá a szociális, kulturális alapok képzésének rögzítése. Háromezer építőipari dolgozó 31 órás előnve Készülőben a gazdaságirányítás új rendszerére, vállalatainknál ezúttal rendkívüli jelentősége lesz az év végi leltározásnak. Az önállóbb gazdálkodás egyik fontos feltétele, hogy tisztán és pontosan álljon a vállalatok előtt, milyen anyagi, technikai eszközökkel rendelkeznek. Megyénk építőipari vállalatánál — a munka jellege «alatt is — ez a művelet megköveteli, az építés rövid leállítását. Azért, hogy emiatt ki ssés ne álljon elő a termelési értékben a megyei vállalat több, mint 3 ezer fizikai munkása október és november hónapban nyújtott műszakban dolgozott, s így 31 órás munkaidőelőnyre tettek szert. Ezáltal megvan a mód arra, hogy karácsony és szilveszter között a nagy fontosságú leltározást mindenhol zavartalanul végezzék eL Mindezek ellenére elmondhatjuk, megyénkben is megfelelő ütemben halad a vállalati kollektív szerződések tervezeteinek készítése. Igen sokat segít ebben a Munkaügyi Minisztérium és a SZOT elnöksége október közepén kiadott közös irányelve, valamint az annak nyomán megjelent szakmai útmutatások, melyek teljes részletességgel világítottak rá a leglényegesebb kérdésekre, adnak tanácsot, segítséget azok rendezésének módjához. A jó kollektív szerződés jelentős eszköze lehet a gazdasági eredmények fokozásának, ami által pedig további lehetőségek nyílnak a dolgozók jogainak bővítésére. Ezzel egyidőben, párhuzamosan kell elkészíteni a vállalati munkavédelmi- és újítási szabályzatot. Decem_ bér 10-ig keil elkészíteniük a vállalatoknak a kollektív szerződések tervezeteit, az ezt követő tíz nap alatt keli megtárgyalni a javaslatot a dolgozókkal, kérni a véleményeket, módosító, kiegészítő javaslatokat. Ezek alapján szerkesztik meg és írják alá a végleges szöveget, melynek rendelkezései már 1968 első napján életbe lépnek. Ünnepi tanácsülés Nyíregyházán A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából a Nyíregyházi Városi Tanács vasárnap délelőtt ünnepi ülést tartott a- négyes számú általános iskola dísztermében. Az ünnepi tanácsülést a magyar és szovjet himnusz elhangzása után, amelyet a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium ének- és zenekara adott elő, Pokrovensz- ki József, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg. Köszöntötte a megjelenteket, s megnyitójában méltatta a szocialista forradalom világraszóló jelentőségét. Ezután dr. Ordögh János, a városi tanács vb. elnökhelyettese tartotta meg ünnepi beszédét. Többi között elmondotta: — A világ népeivel együtt mi magyarok, köztük városunk lakossága is lelkesen készült a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. : évfordulójának megünneplésére. Megyénk lakossága mint a Szovjetunióval ha- j táros megye, különösen kö-! zeli kapcsolatot alakított ki a Kárpátontúli terület dolgozóival. Bíró László, a városi tanács vb. elnöke, aki részt vesz az ungvári ünnepségeken, tárgyalásokat folytat a városi párt és tanácsvezetőkkel a két város közötti baráti kapcsolatok kiépítése céljából. Beszédét a szocialista forradalom évfordulójának, a két nép közötti megbontha- | tatlan barátságnak éltetésével fejezte be. Az ünnepi beszéd elhangzása után a Vasvári Pál gimnázium irodalmi színpada, ének- és zenekara adott műsort. h. L Művelődési otthont avattak Kisszekeresen Kisszekeresen kettős ünnepség volt vasárnap. E napon ünnepelték a szocialista forradalom 50. évfordulóját és avatták fel az új művelődési otthont. Építésére 860 ezer forintot költöttek, s a község dolgozói 40 ezer forint értékű társadalmi munkával segítették az építkezést. A 150 személyes nagytermen kívül olvasó- és klubterem áll a dolgozók rendelkezésére, itt helyezik el a könyvtárt is. M u n k ásmozgal m i veteránok köszöntése Bensőséges ünnepséget rendeztek szombaton a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából Nyíregyházán, a m sodik kerületi pártszervezet székházában. Több, mint 50 munkásmozgalmi veteránt - közöttük olyanokat, akik rész vettek az októberi forradalomban — hívott meg a városi pártbizottság az eseményre. Megjelent a találkozón Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, Murczkó Károly, a városi pártbizottság első titkára és Bíró László, a városi tanács vb. elnöxe .s. Pokrovenszki József, a városi pártbizottság titkára köszöntötte meleg szavakkal a jelenlévőket, ezt követően a kerület KISZ-fiataljai virágcsokrokkal kedveskedtek az idős kommunistáknak, akik részére az ünnepi találkozó végén fogadást adtak. Amikor még „őfőméltóságáék“ igazgattak Hiteles történetek Nagyecsedről *** Számomra akkor még, mint a tudatosodás küszöbén botladozónak, a meglett emberek ismeretlen fényt lobogtatták. Különösen téli estéken, a mifelénk annyi kicsi házban égő olajkanócban és petróleumlámpa gyér világosságánál. Rendszerint emlékezéssel kezdték. Hogy volt, mint volt. A megkóstolt új hit és a belőle fakadó cselekvési lehetőségek emléke csillogtatta a tekinteteket, arcokat. De ekkor már csak hasonló rendű emberek szólhattak a nagy és drámaian elbukott időről. Egyik oldalról félelem és bizonytalanság, a másikról féktelen tombolás és telhetetlen embertelenség farkasnézése következett. Falum eme életéről ismert képeim vannak. uRongyosok hátra!“* Az először Iskolába ment gyereknek két nap múlva igazodni kellett a parancsolt rendhez: rongyosoknak, fe- ketekörműeknek hátul a helyük. Pedig ezek voltak sokan. Csak néhány első pádba jutott finom ruhájú, sima kezű gyerek. S a hátul ülők tenyerébe, ülepére ütött nagyobbat a „fegyelmező” vessző, húzott erősebben hajat, fület a tanító kéz. így követelte a titkon, de nagyon céltudatos felsőbb dirigálás. A téli hiányos ruhátlan- ság, a nyári gondok ezerje mellett ez a megkülönböztetés is erősen közrejátszott abban, hogy a hátúira kény- szerített iskolások mihamar üresen hagyták padjaikat. Vagyis, egész innentől, majdnem mindjárt az anyatej után az országot, államot orozok járszalagjára kerültek. Már amelyik gyerek eljutott egyáltalán az apróka házból az iskolába. Mert nagyon sok kicsi emberke meghalt. A temető mellett laktunk. Ritka nap volt, hogy ásós- lapátos emberek ne menjenek el az utcánkban. Sirt készítettek. Sok apa maga vette hóna alá a kicsi, gyalulatlan, valamire már használt deszkából összeeszkábált koporsót. „...alázatosan jelentem ••• Hideg havazással kezdődött a tél. Az ifjú, suhanc legénykék menetoszlopban taposták a havat. Közben daloltak. Fogvacogva. Parancstól kényszerítve. Vékony ruházatukon átmart a a szél foga. Giliszta vékony főoktató rendelte egyenként maga elé jelentkezésre az egyik szakaszt. „Főoktató úrnak alázatéi an jelentem, parancsára megjelentem!” — hadarták kéklő arccal a fiúk. Kezüket bénán dobálták a leventesapka szegélyéhez. Gémberedett ujjuk ahány, annyifelé görbült. A tiszti egyenruhás főoktató bőrkesztyűs keze viszont a dühtől remegett. Csipőtfe- szítsbe, támaszba verette a szakaszt. A támasz inogott. A hóban fagyás környékezte a suhanc gyerekek csupasz kezét. Az oktató ordítva rohant a karján támaszban szenvedő szakasznak. Lábszárra, csípőre, vállra, kézre, fülre taposott. Aztán, „foglalkozás” után bevezényelték az oktatók a leventék szakaszait — a templomba. Máz és tartalom A miniszterelnöki székig is eljutott gróf Károlyi Gyulának — nagyon messziről — a falunk alá nyúlt a birtoka. A lápos, gyenge termő részből készpénzfizetés ellenében keveset ajánlott megváltásra a falunak. Vegyen belőle, aki tud. Egy jobb módú, jó gondolkodású gazdálkodó vállalta a közvetítést az uradalom és a falu között. Ellenszolgáltatását azonban nem kapta meg. Beperelte a grófot, vagyis a kormány elnökét. Hosszú ideig folyt a per, amit az úr a maga és rendszere népszerűsítésére piety-/ kázott. Valahogy így: lám a nemzetfenntartó ősi arisztokrácia nemzetmegváltó politikája, hogy egyszerű kisparaszt perelhet egy grófot, aki történetesen miniszterelnök is. Ellenben az igazát kereső kisembert a hatóságok mindenben igyekeztek lejáratni, nevetségessé tenni. Hasztalan erőlködésébe bele is zavarodott Nagy hűhót csapott a harmincas években a hivatalos propaganda abból az alkalomból, hogy Horthy Miklós a mi falunkba készült látogatóba. Azaz teljes nevén: „vitéz nagybányai Horthy Miklós őfőméltósá- ga, Magyarország kormányzója.” A látogatásra pedig úgy került sor, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékművet állítottak (persze közös adományból), s annak leleplezésére csináltak irtózatos nagy felhajtást. Az állomástól az emlékműig — mintegy másfél kilométer hosszan — kötelet feszítettek ki az út két oldalán. Azok mögé iskolásokat sorakoztattak, kötelezővé téve számukra ünneplőbe öltözést. Öméltósága elé virágot szórtak, amire ugyancsak parancs volt. Egyszerű ember igen kevés volt kíváncsi a magas vendég látására, akit egymás között (titokban) „lovas- tengerész”-nek tituláltak. Nem sokáig tartott a hivatalos ünnepély. Annál szorgalmasabban gyűlt ösz- sze a díszmagyarba bújt uraságok falkája a központi iskolában. Még hajnalban is messze lobogott az ablakokból a hivalkodó fény, a féktelen dorbézolás zaja. A falu pedig álmosan, fáradtan ébredt. Kora őszi munka ezerjével küzdött, hogy legyen az áttelelésre valami. S az uradalmi istállókban szállásolt summások ébredő mozgására rohantak lyukjaikba az egész éjszaka rajtuk keresztül-kasul futkosó patkányok... Bíróválasztás. Többen megmondták a véleményüket, szembehelyezkedtek a főszolgabíró akaratával. A csendőrök kardlapokkal, a községháza ablakán át ken. gették ki „az engedetlen lá- zítókat.” Egyszerű dráma Már a második világháború fojtogatta az országot, a falut. A hatósági erőszak üríttetni kezdte az amúgyis hiányos Kamrai készletet, sepertette le a padlást a gazdálkodók portáján. Ekkor híre ment, hogy némelyek kukoricát rejtettek el. Hetekig kínozták, vallatták őket. A meglett, többségükben becsületben őszülő ember reggeltől estig féllábon állt a községházán, falnak fordulva. A falu szeme előtt! Mögöttük csendőrök álltak töltött fegyverrel. Végül is katonai szolgálatra vonultatták be őket. Többen közülük végleg odamaradtak. Tizenegygyermekes család gyenge házikóját ledöntötte a talajvíz. A beteg apa helyett az asszony rimán- kodott a papnak kérvényírásért, amelyben a minisztériumtól kérne gyorssegélyt. Száz forint érkezett, de a községházára. A főjegyző azonnal lefoglalta a háború céljaira, mint „adományt”. A síró asszonyt pedig irgalmatlanul megfenyegették. Ügy próbáljon még egyszer valahol hasonló panaszt tenni, kutya világa lesz. (Bekövetkezett a dráma fenyegetés nélkül is: a beteg ember a szabad ég alatt két hónap múlva meghalt. Tizenegy árvával maradt a szegény asszony.) Mondjam még? Nagyon hosszú a sor. Irtózatosan soknak tetszett az idő, míg vége lett. Amikor újra nyílt szó, fényesedé remény lehetett ezerkilencszáztizenhét. Hogy ismét világosan ragyogjon, mint mindjobban beteljesedő program: emberség, tisztesség, érdem szerinti megbecsülés. Ami Oroszországból indult el és jutott hatalomra immár fél évszázada. Asztalos Bálint
