Kelet-Magyarország, 1967. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
SZABOLCSAI ATMÁRI TÁJAKON A csengeriek termelőszövetkezete (Soltész Albert rajza) Ha egykor megírják Csenger felszabadulás utáni történetét, ha majd lesz rá idő, bizonyosan nagy helyet kap benne a Lenin Termelőszövetkezet. Mert a közös gazdaság húsz óv óta meghatározója Csenger életének. Huszonkét éve kiosztották Németh József birtokos földjét. Nem jutott mindenkinek, akinek jutott, annak kevés a megélhetéshez. Ami az úrnak megmaradt, azon a száz holdon részesmunkat vállalt néhány ember. Földhözragadt, törpebirtokos, nincstelen. Egy év múlva az akkori egyházföldeket meg egy kisebb birtokot — összesen 79 holdat és a 18 szegénypa- raszt 15 holdját — összeadták, bérelték az államtól. Ahogy most visszaemlékeznek, abbém az évben a fagy elvitt mindent. Holtot lak, hogy Biharban már kezdenek szövetkezni, járt Csengerben egy szervező, egy Kurilár nevű ember, beszélgetett velük; közösen könnyebb lesz. Először átlagelosztó szövetkezetét alakítottak. Nyolc kis bérlő 40 holdját vitte be 1948 október 9-én. Ahogy most visszaemlékeznek, erős viták voltak az alakuló gyűlésen. Az egyik is, a másik is azon erősködött, hagy nem fog ez menni, mert eddig sem ment a bérlettel, meg az elosztással. Egyetlen igavonójuk sem volt. Az első elnök négy napig, a másik egy hétig, a harmadik néhány hónapig bírta. 1949 november 9-én Simon Péter, az egyik volt háromholdas bérlő, vezetőségi tag és a szövetkezet első élmunkása lett az elnök. ötven tagjuk volt már és háromszáz hold föld. Kezdtek a nincstelenek, a földhöz jutottak bejönni. Két fogatjuk, négy lovuk volt már. Mikor a lovat megvették, a pénzt úgy szedegették össze. Kaptak az államtól tíz tehenet, ennyi volt az állomány. „Nem egy esetben mondták a gazdák, na a nyomorultak, mibe fogtak. Nem sokra becsültek, mert nem értettünk a gazdálkodásnoz.” Ml volt akkor a fő cél? Megélni. Semmi más, csak megélni. Ha most megfestenék az akkori proletárparasztot, a falu szélét, mellé a mostani Lenin utcát, Alkotmány utcát, akkor látnák igazán, honnan jutottak el, hová. 1950-ben fogták meg az ölest, osztották a házhelyeket, kezdtek építkezni. Ha most azt kérdezném, hogyan emlékeznek a földosztásra, az egy-két holdakba vetett reményekre, azt mondják, legmerészebb álmukban sem gondolták, hogy itt tartanak majd. „Tagosításkor, 1950-ben egy kormos traktor vezetett minket. Mentünk utána, «erencsétlen földhözragadtak, ki a földre, mint valami proseció. Ott felállt egy ember a körmös tetejére — a tagosító bizottság elnöke volt — és ünnepi beszédet mondott. De mi csak azt láttuk lentről, hogy mind a tíz ujja kilátszott a cipőjéből, és akik ott voltunk, ugyanúgy néztünk ki. Éhesek voltak és nagyon. A ruha vászonból. volt és nem volt rajta ritka a folt. Szegedi Sándor, Gindeli János, Farkas Pál Vida János és a többiek a megmondhatói, milyen nehéz volt a sorsuk. Egy embert, Gál Ignácot, azzal bízták meg, hogy naponta karajoz- za a kenyeret, azoknak, akik dolgoztak, hogy a munka menjen. A kenyér az nagy dolog volt. Mert a parasztnak — valamikor Veres Péter éppen Csengerben jártában mondta mi kell: — kenyér, meg legelő a marhának. Mikor idős Vida János 49-ben megtörte a kenyeret, kint a tarlón, kigördült a könny a szeméből. A kenyeret, az elsőt a kozösbőL 49 zárszámadásán 38~forint jutott egy munkaegységre. Az emberek látták, hogy meg lehet ott is élni és jöttek. Még egy 18 holdas is, Barcsi József, aki pedig jól gazdálkodott. Ezen a közgyűlésen figyelt fel a megye a munkájukra. Elismerést, oklevelet, jutalmakat kaptak, motorkerékpárt — még ritka dolog volt — és egy sportfelszerelést. Es azon a közgyűlésen felállt egy asszony: megérdemelnék, hogy felvegyék Lenin nevét. Nehéz volt azután is. Egy tégla sem maradt rájuk a múltból. Építkezni kellett, a tagság pedig szerette volna, ha nem építkeznek, hanem osztanak. De kellett, kijelölték a major helyét. Aztán az aszályos ötvenkettő, meg a Nagy Imre program együtt... Összejöttek a tagok vagy 140-en. Az elnök beszélt: nem mindennek az emberek és a szövetkezés az oka. Úgy nézett ki, akkor feloszlik a tsz, de csak három kilépő volt. Az 53-as zárszámadásnál újabbak jöttek, önkéntesen, senki nem hívta őket. Megerősödtek, megépítették a legfontosabb gazdasági épületeket. Egy táblában volt a föld 54-ben. A Lenin a megye első szövetkezete lett 55 nyarán. 1956 október a betakarítás nagy csúcsán jött. Romlott a hangulat, ■ de csak egyetlen kilépő volt A községi szájhősök egyszer összehívták a tagságot és elrendelték, hogy az elnököt váltsák le. De nem szavazták meg. „Akkor pillanatnyilag azt éreztem, hogy az a munka, amit eddig végeztünk, az elpusztul. De aztán — ha nehezen is — betakarítottunk, elvetettünk. Az összes almánk vasúton volt. Kerékpáron mentünk állomásról állomásra. 150 kilométerre ihnen, Debrecenben megtaláltuk a vagonokat. Ott eladtuk és hazahoztuk, letettük az asztalra a pénzt, amiről már mindenki lemondott...” Aztán részegen jött néhány ember, — akinek talán a legjobb volt a szövetkezetben — beverte az ablakokat. Az elnök nem hagyta és emiatt kórházba került: 14 vágás volt ■ testén, a fején. A tagság kizárta azokat, akiket — az elnök azt mondja róluk —■ „elragadott a hiúság.” Kiheverték. Mindig jövedelemmel gazdálkodtak, 50-ban égjük napról a másikra 5005 holdas lett a szövetkezetük. Éjfélbe nyúló viták voltak előtte: alakuljon másik, vagy nem? Az emberek döntöttek, ők a Leninbe akartak menni. Az első gyűlésen, egy hosszú és fárasztó éjszakán arról szavaztak, honnan vesznek vetőmagot. A régiek azt mondták, az újak hozzanak magukkal. Az újak úgy döntöttek, hogy nem. Mai napig emlegetik: megbocsátva, „reggelig fárasztott bennünket Simon Péter, mig azt nem mondtuk, hogy jó.” Az állatbehozatal két családnál ment nagyon nehezen, mit kaptak miatta, hogy elhozták a tehenet, a lovat. De elhozták. Nem tagadják, sok minden még nem sikerült, vagy legalábbis nem úgy, ahogy szerették volna. Bizalom? Van. De valahogy a múlt sokszor becsapta az embereket és ez még ma is hat Magánélet? Belemerülnek a számításokba, a tervezge- tésbe az irodában, a lakásban, a majorságban éjszakáig. De az embereit úgy mennek el, hogy meg- könyebbülnek. Simon Péter kapuja sosincs bezárva. Nincs a faluban egy ember, akit ne ismerne. Akinek ne ismerné a gondolatait is. Ha valakiről azt kérdezik, hol lakik, hány gyereke van, azt is meg tudja mon^ dani. Pedig 1339 a ház és ötezer az ember. 37 millió most a Lenin Tsz vagyona. Egy munkaegységre most annyit adnak, mint éveken át mindig. Az elnököt kitüntették, háromszor is. De ettől sokkal lényegesebbnek tartja, hogy amikor majd visszanéz a nagy munkára, nem akar szégyenkezni. Ezerkilencszáznegy venki - lencben felállt Csengerben egy asszony és azt mondta: kiérdemelték Lenin nevét. Aki a történetük megírására vállalkozik, nem tapasztalatlan, nincstelen parasztoktól, hanem okos, módos szövetkezeti gazdáktól gyűjti majd az anyagot. Ez a legtöbb, amit egy új read adhat. Kopka János Nine* még egy eseménye az emberiség történelmének, amely annyi könyvet, tudományos munkát, irodalmi alkotást inspirált volna, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Ha csak az irodalmat nézzük is: a kortársi feljegyzéseknek, dokumentumoknak, elbeszéléseknek, regényeknek és verseknek bőséges „arzenálja” jelenik meg az ötvenedik évfordulóra is. A legmeglepőbb összeállítást a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő Auróra című nemzetközi lírai antológia kínálja. Ezzel a kötettel új antológiatípust sikerült kialakítani: hét szocialista ország (Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Mongólia, Német Demokratikus Köztársaság, Magyarország) fogott össze, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalomhoz kapcsolódó verstermésének legjavát egyetlen kötetben adja közre. A könyv a hét szocialista országban egyszerre jelenik meg, mégpedig teljes egészében az egyes országok nemzeti nyelvére fordítva — a szocialista forradalmak nemzeti vonásaival, sajátosságaival, ugyanakkor közös problémáival szembesíti a testvéri országok olvasóit. Páratlan alkalom nyílik a kötet lapozásakor a termékeny egybevetésekre; a különböző tájékozódású, alkatú, világnézetű költők reagálásainak számba vételére. A kötet a hét szocialista ország több mint kétszáz költőjét vonultatja fel: a legnagyobbaktól a fontos árnyalatokat sem elhanyagolható összefüggéseket, gondokat közvetítő kevésbé ismertekig. A gyűjteményben nyolcvanhárom szovjet költő szerepel Bioktól, Brjuszovtól, Majakovszkijtól kezdve a mai költőnemzedékek legjobbjaiig: felvett verseikből a szovjet nép ötyén évének hűséges kepe bontakozik elő — a közérzetek, a lelkiállapotok, a vágyak, a problémák őszinte megörökítésével. A magyar részben huszonhat költőnk szólaltatja meg a forradalmi lira nagy motívumait: Ady Endre, Tóth Árpád, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Kassák Lajos és az újabb nemzedékek képviselői tolmácsolják a magyar nép üzenetét. AURÓRA A moszkvai központi Lenin-múzeumban Látogatók Lenin szobra előtt a moszkvai központi Le- nin-niúzcumban. (APN foto — M. Filimonova felvételei). Lenin párttagsági könyvének reprodukciója. a JCett'és ízül elírna ft Dr. Münnich Ferenc, öt szabadságharc katonája, a hajdani forradalmi harcok ma is töretlen hőse, örömteli izgalommal készül a nagy októberi évforduló megünneplésére. Számára különösen nevezetes személyes ünnep a félévszázados évforduló. Kettős születésnap, hiszen ott állhatott a szovjet hatalom bölcsőjénél. Maga is szinte újjászületett, forradalmárrá vált azokban a napokban. ötven éven át életével, munkájával adta bizonyságát a szovjet nép iránti őszinte, baráti érzéseinek. Hogy milyen vallomással köszönti az évfordulót ? Most is csak azt mondja, amit 1965 novemberében vallott, amikor tettei, küzdelmei elismeréseképpen a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége Lenin-renddel tüntette ki. „A Szovjetunió második hazám — möndta akkor. — Mindig szeretettel gondolok ottani barátaimra, az internacionalistákra, akikkel együtt harcoltam.” Most, a nagy évfordulóra emlékezik, felelevenítve a harcokat, melyeknek részese volt. De az ő élete szavak nélkül is sokai mond. Életútja, küzdelmei a legszebb vallomás arról, mit jelentett az a fél évszá zad a jobb sorsra törekvő népek, emberek életében. Mint az Osztrák—Magyar Monarchia hadseregének fiatal tisztje, az első világháború poklában került fogságba, miután derekasan kiábrándult a kapitalista embertelenségeiből, képmutató hazudozásaiból. Orosz földön érte Lenin forradalma, s mint fejlett szociális érzékű ember, hamar felismerte, hol a helye. Már a kezdet kezdetén Kun Béla fegyvertársa lett, forradalmi csoportot alakítottak, • később vörösgárda egységeket szerveztek Tomszkban. S miközben a harcra készülődött, iparkodott igazi marxista forradalmárrá válni. Jó tanítómesterei voltak a tomszki bolsevikok és Kun Béla személyében. A lenini elmélet vele és társaival is világosan megláttatta a tennivalókat. A tomszki internacionaüsták mondták ki először a magyar hadifoglyok közül, hogy a rokonszenv kevés. A forradalomért a fegyveres harcot is vállalniok kell. A Mandzsúria felől szovjet földre törő Szemjonov attamán hamarosan próbára tette elhatározásuk erejét. S Münnich Ferenc, aki a tomszki forradalmárok katonai szakértője és szervezője volt, nekilátott a vörösgárdista zászlóaljak fegyveres harcra való felkészítéséhez. A szibériai vasútvonalat elfoglalták a fehérek, Tomsz- kot nem tarthatták tovább Lenin katonái. Úgy látszott, hogy a forradalmárok számára egyetlen lehetőség maradt, védelmet keresni az őserdő rengetegeiben. Münnich Ferenc jobbat tudott ennél. Javaslatára két folyami hajót hadihajóvá alakítottak át, megrakták 35 géppuskával, két tábori ágyú) is kerítettek, s az Oh vizén, zajló jégtáblák között elindult a „flotta”, hogy nyugat felé tartva csatlakozhasson az Uraiban harcoló Vörös Hadsereghez. S néhány hónappal ké»
