Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-04 / 234. szám

< Sporthírek A magyar ökölvívó-válogatott pénteken este a berlini Wemer Seelenbinder Halle-ban az NDK ellen mérkőzik. Ezúttal az NDK lényegesen esélyesebb, mivel a magyar válogatott három erős­sége, Gúla, Kajdi és Gáli mexikói szereplése, Szénási pedig sérülése miatt hiányzik majd a mérkő­zésről. A Magyar Ökölvívó Szö­vetség a berlini összecsapásra az utóbbi évek legfiatalabb magyar válogatottját jelölte ki. A gyön­gyösi Klen ovits 25 esztendejével a „korelnök”, a legifjabb pedig a Honvéd légsúlyú bajnoka, Sa- dari, aki mindössze 19 eszten­dős. A magyar ökölvívóosápat ma délután utazik el Budapest­ről. A negyven esztendővel ezelőtt életre keltett labdarúgó Közép­európai Kupa 25. döntő mérkő­zését vívja ma 15 órai kezdettel a Megyeri úti stadionban az Üjpesti Dózsa és a csehszlovák Szpartak Trnava együttese. Az első döntő mérkőzést olasz já­tékvezetői hármas közreműködé­sével bonyolítják le. A vezető­bíró Angose lesz. A Francia Atlétikai Szövetség meghívására Németh Imre, a MASZ elnöke a hét végén Pá­rizsba utazik. A látogatás célja tapasztalatátadás. A franciák ugyanis Párizsban egy nagy sportstadiont kívánnak építeni és felkérték arra, — mint a a Nép­stadion intézményeinek főigaz­gatója — néhány ötlettel próbál­jon hozzájárulni terveik végre­hajtásához. A bolgár fővárosban rendezték meg a szocialista országok kör­repülő modellező nemzetközi versenyét, amelyen a magyar színeket az MHS legjobbjai kép­viselték. Eredményeik: 2,5 kcm sebességi kategória: 1. Tóth Imre. Team Racing: ... 2. Mohai —Markotai. .Műrepülő kategória. ... 3. Masznyik Gábor. A csapat- versenyben Magyarország a Szot'jetunió és Lengyelország mögött a 3. helyen végzett. Csütörtökön, pénteken és szom­baton kerül sor a hagyományos München—Bécs—Budapest rallye versenyre, amelyet az idén első ízben felvettek az Euröpa-baj- nokság programjába is egyik futamként. A 2000 km-es útvo­nalszakasz leküzdésére nyolc or­szág 19 gépkocsit nevezett. A mezőny október' 5-én 0 órakor rajtol Münchenben. Az NSZK területén 500, Ausztriában 900, Magyarországon pedig 600 km-t kell megtenniük a résztvevők­nek. Magyarországra október 7-én Hegyeshalomnál érkeznek a gépkocsik, majd Budapesten a népligeti célba 9 órától várha­tók. Itt a beérkezés után 10 kö­rös gyorsasági viadalra kerül sor. Fegyelmi bizottság hírei Darabán Lajos cégénydányádi játékost az ellenfél bántalma­zásáért, továbbá a játékvezetővel szembeni engedetlenségért nyolc soron következő bajnoki mérkő­zéstől eltiltotta. Kertész József, Kiss László és Szarka Lajos cégénydányádi já­tékosok játékjogát további in­tézkedésig felfüggesztette. A tár­gyalás folytatását 1967. október 5-én 17 órára tűzte ki. A cégénydányádi játékosok vi­selkedése miatt a 40. percben félbeszakadt Cégénydányád—Ho- dász mérkőzés két pontját a pá­lyán elért 4:0 eredménnyel Ho- dász javára igazolta. Mulató Sándor vajai lakost a játékvezető tettleges bántalmazá­sáért a pályák látogatásától egy é^re eltiltotta. A határozat vég­rehajtásáért a Vajai Tsz SK-t teszi felelőssé. Szép Ferenc nyírmeggyesi já­tékost az ellenfélnek nem a lab­dáért folytatott küzdelemben el­követett bántalmazásáért, nyolc soron következő bajnoki mérkő­zéstől eltiltotta. Hermán Gyula ibrányi játékost az ellenfél bántalmazásáért 2 (kettő) sörön következő bajnoki mérkőzéstől etiltotta. Jakab Sándor demecseri játé­kost a játékvezetővel szembeni tiszteletlenségért, valamint enge­detlenségért 2 (kettő) soron kö­vetkező bajnoki mérkőzéstől el­tiltotta. Stropkóczki Béla nyírteleki já­tékost a játékvezető ténykedésé­nek sértő módon való megbírá- lásáért 3 (három) soron követ­kező bajnoki mérkőzéstől eltil­totta. Szekrényes Mihály nyírteleki játékost az ellenfél bántalmazá­séért egy soron következő baj­noki mérkőzéstől eltiltotta. Czirák Adóm Nyíregyházi Dó­zsa játékosát sportszerűtlen vi­selkedése miatt figyelmeztetés- ;- ben részesítette. Szabó Géza tuny ogmatol esi ú' té.kost sportszerűtlen viselkedése miatt megdorgál la, » megye labdarúgó szövetség fegyelmi bí- I zottsága. Tóth -József Jó utat Schirilla György ! A közelmúltban látott napvilágot a hír, hogy a Bp. Vasas 28 éves atlétája, Schirilla György bejelentet­te, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom SO. évfordulója tiszteletére egyedülálló sportteljesit- ményt vállal: futva teszi meg a Budapest—Moszkva távolságot. A nagyszerű fizikai felké­szültségű hosszútávfutó az első 280 kilométert már megtette. Hétfőn a kora es­ti órákban megérkezett Nyíregyházára. Kravich József versenybíró elmondot­ta, hogy Schirilla 250 kilo­méteres rész időeredménye 22 óra 05,06,7 mp. A meg­tett eddigi 279,6 kilométer ideje 28 ára 30,22,4 mp. Dr. Prónai László sport­orvos, aki útjára elkíséri a versenyzőt, e szép vállalko­zásról a következőket mon­dotta: — Úgy gondolom, hogy sikerült Schirilla György szervezetének teljesen átáll- nia erre a hosszútávfutásra. Hangulata jó, étvágya is. (hal, lágy tojás, nektársör, csokoládé, tea, limonádé, sajt). A Kárpátok emelkedői jók arra, hogy a szerveze­tének egyhangú ritmusa megváltozzon. A Vasas sportolója ked­den reggel 7 órakor indult el Nyíregyházáról Kisvárda felé. Szerdán fél kilenckor lépi át a szovjet—magyar határt és folytatja útját Moszkvába. Megyénk sportkedvelő társadalma nevében kívá­nunk jó utat Schirilla Györgynek. A nem min­dennapos sportteljesítményé­hez sok sikert! T ermészet járás: A Szamuely Kupa eredményei A Megyei Természetbarát Szövetség október 1-én ren­dezte meg első ízben a Sza­muely Kupa tájékozódási versenyt. A Baktalóránthá- zán lebonyolított rendezvé­nyen mintegy ötven ver­senyző indult, s az alábbi eredmények születtek. Leány ifjúsági: 1. Nyír­egyházi ITSK. Női felnőtt: 1. Nyíregyházi Építők, 2. Nyíregyházi Lendület, 3. Nyíregyházi Vörös Meteor. Ifjúsági fiúk: 1. Kölcsey Gimnázium, 2. Nyíregyházi Vasas, 3. Nyíregyházi ITSK. Férfi felnőtt: 1. Nyíregyházi Építők II., 2. Nyíregyházi Építők I., 3. Nyíregyházi Lendület. Modellezés; Új megyei csúcs Vasárnap bonyolították le Sóstón az ez évi hajómo­dellező megyei bajnokságot, melyen a legjobbnak szá­mító eredmény a rádióirá­nyítású sebességi modellek küzdelmében született. E versenyt Hársfalvi Sándor nyerte 202 mp-cel, s ered­ménye új megyei csúcsnak számít. A légcsavaros sebes­ségi modellek versenyében Nizsalovszki József (Nyír­egyháza) lett első 107 km- rel, a rádióirányítású navi­gációs kategóriában pedig Petró Béla (Tiszabercel) győzött 81 ponttal. Láttuk — hallottuk ÉRDEKES, s egyben bosz- szantó mérkőzés is volt va­sárnap a Bp. Spartacus— Nyh. Spartacus NB I B-s labdarúgó bajnoki összecsa­pás Nyíregyházán. A játék csak a második félidőben ment az együttesnek. Ekkor viszont teljes mértékben rá­szolgáltak a nyíregyháziak a győzelemre. Egy meg nem adott szabályos gól, egy meg nem adott 11-es a nyíregy­háziak javára, s a 2 :l-es ve­zetés ezek ellenére is — mindezek igazolták együtte­sünk fölényét. S a hosszab­bítás utolsó pillanataiban a sípszóra várás — s eközben a fővárosiak egyenlítő gól­ja... Mindezek érthetően el­rontották a nézők délután­ját. Nem is lenne rossz, mindezeket a Székesfehér­vár ellen feledtetni vasár­nap, ugyancsak hazai pá­lyán! A NYÍREGYHÁZI STA­DION törzsszurkolóinak kedvét már a vasárnap dél­előtt is meglehetősen elron­maradnak. A női együttes kettős győzelme viszont kel­lemes meglepetés. Különö­sen a Békéscsabán szerzett két pont okozott örömet, hiszen a nyíregyházi együt­tes tavasszal hazai pályán 3:2-re kapott ki a Békés­csabától. Most törlesztettek ÉRDEKES HELYZET ala­kult ki a megyei I. osztá­lyú labdarúgó-bajnokság táblázatán. Jelenleg Nagy- kálló vezet 2 ponttal, s a fehérgyarmati rangadón ara­tott 5:0-ás győzelme „jót tett” gólarányának is. Mö­götte egyaránt 27 ponttal áll a Vencsellői Tsz, a Nyír­egyházi VSC, a Fehérgyar­mati MEDOSZ és a Nyírbá­tori Spartacus. Valószínűleg ötük közül kerül ki a baj­nokcsapat... Bár semmit sem lehet előre tudni, hiszen még hét forduló van hátra, még elvileg bármely csapat sze­rezhet 14 pontot is. KEVÉS ÖRÖMET OKOZ a szabolcsi szurkolóknak a labdarúgó NB III táblázata — ez kétségtelen. Hiszen az utolsó öt helyen így követ­keznek egymás után a csa­patok: 12. Nyírbátor, 13. Kisvárda, 14. Mátészalka, 15. Nagyhalász, 16. Tiszaföld- vár. Az utolsó öt közül négy együttes szabolcsi, s biztos, hogy az utolsó három kiesik! Nem túlzottan rózsás kilá­tások, s egyáltalán nem hí­zelgők megyénk labdarúgó sportjára. Igaz ugyan, hogy még az NB Ill-ban is hét forduló van hátra, de hihe­tetlenül jó szereplés kellene ahhoz, hogy együtteseink meg tudjanak menekülni a ki­eséstől. Bézi László Totó-tanácsadó 40. játékhét tóttá. Először a Kinizsi fér­fi NB Il-es kézilabda­együttese kapott ki a BNA- tól, utána a Kinizsi női csa­pata szenvedett vereséget a D. Dózsa ellen. Akadtak akik a játékosokat okolták a kettős vereségért. De a né­zők többsége tárgyilagosan elismerte, hogy ezen a dél- előttön nem volt sok tenni­való a vereség ellen: az el­lenfelek vitathatatlanul job­bak voltak. A SPARTACUS NB Il-es röplabdacsapatai kárpótol­ták az elmúlt hét végén a szurkolókat. Egyaránt két- két mérkőzést játszottak ide­genben. Az eredmények már ismeretesek. A férficsapat győzelmeit szinte biztosra vettük, s az lett volna ta­lán meglepetés, ha ezek el­NB I. B. X. Várpalota—BVSC. A bajnoki táblázat élén álló fővárosi együt­tesnek pontra van szüksége, ha az első helyen akar maradni. Tipp: x, 2. 2. Szállítók—Bp. Előre. Teljesen kiegyensúlyozottak az erőviszo­nyok. Tipp: X, 1, 2. 3. Nyíregyházi Spartacus—Szé­kesfehérvár. Nyíregyházán négy­szer találkoztak, s a vendégek még pontot sem tudtak szerezni. Tipp: 1, x. i. Budafok—Autóbusz. Mindkét együttesnek nagy szüksége van a pontokra. Tipp: x, 1, 2. NB II., KELETI-CSOPORT 5. Szolnoki MTE—Szegedi VSE. A csoport rangadóján a hazai csapat biztosan fog győzni. Tipp: 1. 6. Cegédi VSE—Budai Sparta­cus. Az őszi évadban nagy for­mába lendült a ceglédi csapat. Tipp: 1. NB II., KÖZÉP-CSOPORT 7. Mezökovácsháza—Szolnoki MÁV. Idegenben is esélyesebb­nek látszik a szolnoki csapat. Tipp: X, 2. 8. Vasas Izzó—EVTK. A ha­zaiak mindkét pontot megszerez­hetik a jobb formában lévő ven­dégektől. Tip: 1, x. NB II., NYUGATI-CSOPORT 9. Dombóvár—Pápa. A hazaiak­nak a kiesés elkerüléséhez kell nagyon a bajnoki pont. Tipp: 1, x. OLASZ BAJNOKSÁG 10. Spat—Roma. Ferrarában is a fővárosi csapat látszik jobb­nak. Tipp: x, 2. 11. Brescia—Bologna. Az Igen jó formában lévő Bologna aligha utazik haza bajnoki pont nél­kül. Tipp: X, 2. 12. Sampdoria—Mantova. Nagy­jából azonosak a képességek, a íiazai pálya előnye dönthet. Tipp: 1. 13 Napoli—Milan. Nagy csapat­nak ígérkezik a Milan, s ide­genben is esélyesebb. Tipp: x, 2. Új szovjet atlétikai világcsúcs Atlétika: Papp György Igazolta jó hírét Vasárnap délelőtt az NYVSC sporttelepén rendez­ték meg a hagyományos Ságvári atlétikai emlékver­senyt, melyen Borsod és Szabolcs-Szatmár ipari ta­nuló atlétái mérték össze tudásukat. A pontversenyt 96,5:77,5 arányban a sza­bolcsiak nyerték. Egyénileg Papp György (Nyíregyháza) érte el a legjobb eredményt 100 m-en 10,9-et futott, ez­zel is bizonyítva, hogy a közelmúltban — Budapesten — elért 10,8-as eredménye nem a véletlen műve volt. További jó eredmények, férfiak, 400 m: Molnár Fe­renc (Miskolc) 55,2 mp. 800 m: Csaba Mihály (Nyíregy­háza) 2:08,4 p, 1500 m: Csa­ba Mihály (Ny.) 4:27,9 p. Magas: 1. Stefáni Béla (Ny) 165, Szűrös Károly (Ny) 160 cm. Diszkosz: 1. Breitenbach József (M) 44,15 m. Kalapács: Seress István (Ny) 43,81 m. Ge­rely: Stefáni Béla (Ny) 43,00 m. Távol: Stefáni Bé­la (Ny) 600 cm. Nők, 100 m: Bruzsenyák Anna (Ny) 14,1 mp. 300 m: Földi Zsuzsa (Ny) 47,3 mp. Távol: Hácz Judit (Ny) 445 cm. Magas: Ráca Judit (Ny) 130, Gábor Mária (M) 130 cm. 600 m: Gyuris Éva (Ny) 1:54,1 p. Gerely: Nyit- rai Zsuzsa (M) 35,53 tn. Súly: Nyitrai Zsuzsa (M) 12,69 méter. Apróhirde tések Borbányán OTP-től vett 182 öl üres telek eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, öz köz 10. (3864) Jó állapotban lévő Avas lakószoba és Petrof márkájú feke­te pianinó eladó. Bocskai u. 58. (3867) Egyszoba, fáskamrás lakásomat elcserélném kétszoba, összkomför- tért költségtérítéssel. Érdeklődni: Körte u. 2. szám alatt. (3862) Bútorozott szoba két személy részére kiadó. Szarvas u. 16. Tóthné. (3859) Hentes és mészáros mester húsüzemi ve­zető állást változtatna 30 éves budapesti gyakorlattal. Húsbolt vezetését felősséggel együtt vállalná bárhol. „November 1-re” jel­igén ajánlatot a nyír­egyházi Lapkiadóba kér. (3855) Különböző méretű használt zsák KAPHATÓ A BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Nyíregyháza, Beloiannisz tér 3. 30 cm feletti emberi hajat vásárol dekán­ként 7,— Ft-tól a Ma­gyar Filmgyártó Vál­lalat, Budapest, XIV., Lumumba u. 174. (Bp. 2893) Nagykálló, Vöröshad­sereg u. 11. számú öt helyiségből, mellékhe­lyiségekből és nyílt üz­lethelyiségből álló ház azonnal beköltözhe­tően eladó. (3833) Szép modern háló­szobák, rekamié gar­nitúrával, konyhák, olcsó barna hálók, re­kamié, ágybetétek, ágy, éjjeliszekrény, háromajtós szekrény toalett tükör, kombi­nált szekrény eladók. Soltész Mihály u. 20. Volt Bujtos utca. Te­lefon: 38-25. («) RÖZSATÖVEKET nemzetközi újdonsá­gaimból. Tulipán, já­cint, dísznövények. Kérje Ingyenes fajta- ismertetőmet. Koller Károly dísznövényker­tészete, Budapest, ül., Bécsi út 256. Pf.: 22. (x) szám alatti Üj kombinált szekrény és jugoszláv garnitúra eladó. Epreskert u. 13. (3860) Szép konyhabútor, rekamié, női kerék­pár, üstház üsttel, tűz­hely eladó. Selyem u. 27. (3856) Samottos kályhák, varrógépek, székek, ágyak, asztalok, pa- rázstüzhely eladók. Rákóczi utca 49. (3861) Nagygyümölcsű föl- diepertő eladó. Érdek­lődni mindennap. Család út 66. (3858) FIGYELEM! Üzem­képes acélkerekű sző­lődaráló káddal, sző­lőprés százas, szőlő- gyűj tőkád ötszázas, rézüst használatra kap­ható. Nyíregyháza, Asztalos János u. 13. 21. a. (3854) boltjában. Szoba, konyha, mel- jékhelyiséges ház ol­csón eladó. Cserével beköltözhető. Belső- kőrút 6. szám alatt. Érdeklődni: Nyírsző­lős, Dózsa u. 3. (51855) OTP-s kettőszobás, étkezőfülkés, össz­komfortos öröklakás : engedélyezett kölcsön- átvállalással sürgősen átadó. Érdeklődni: szombaton, vasárnap 12—17 óráig. Kölcsey utca 26. II. emelet 9. (51857) 26-os női kerékpár eladó. Zó ja utca 13. (51853) Különbejáratú üres szoba házaspárnak ki­adó. Tarpai Márton : utca 4. Kisvárdai telephellyel „a la carte” SZAKÁCSOT keresünk. Jelentkezés írásban munkahely és fizetési igény megje­löléssel. Alföldi Üzemi Ven­déglátó Vállalat Debrecen, Ságvári Endre u. 4. (3653) Egy, vagy másfél- szobás szövetkezeti la­kást vagy kisebb há­zat OTP átvállalással vennék azonnal. Pus­kin u. 43. (3803) 4 Moszkvics kerék külső gumival eladó. Derkovits u. 56. (51858) XIII. sz. Autójavító Szervizállomás Nyíregyháza, Moszkva u. 25. Telefon: 35—67. Korszerű szerviz, azonnali Javítás 7 } FIGYELEM! VÁLLALATOK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, Állami gazdasagok, ktsz-eki A CSEPEL AUTÓGYÁR 1967. IX. 10-től kezdődően elfekvő készleteiből Magaslati edzésekkel ké­szülnek a szovjet atléták az 1968. évi mexikói nyári olimpiai játékokra. A TASZSZ jelentése szerint Leninakanban (örmény SZSZK) a tengerszínt fe­lett 1500 m-es magasságban új világrekord született a 4x200 m-es nói váltóban. Pecsenkina Bunova, Tka csenko, Borsikova és Szamo­tyeszova 1:34,4 percre javí­totta a régi — ugyancsak szovjet atlétanők által tar­tott — világcsúcsot. Ugyanezen a próbaverse- nyen a 200 m-es női gát­futásban a taskenti Róza Batics 27,1 mp-es eredmé­nyével a világ legjobb ide­jét érte el. (Ebben a szám­ban világcsúcsot nem tar­tanak hivatalosan nyilván.) PÚTMÉRKOZÉSEK ll. Oroszlányi Bányász—Pécsi Bányász. Hazai környezetben biztos győztesnek ígérkezik az Oroszlány, már a döntetlen is meglepetés lenne. Tipp: 1. 15. Rudabánya—Ormosbánja. Nagy küzdelemben mindkét pont Rudabányán maradhat. Tipp: 1. 16. Esztergom—ÉTI SE. A ven­dégcsapat az utóbbi hetekben igen jó formába lendült. Tipp: X, 2. (kereskedelmi áruk saját termék regie anyagból) eláiusítóst iendez Bp. XIII., Béke tér 9. sz. alatt szombat kivételével mindennap de. 9—11 óráig. Telefon: 409—912, 409—913, 409—914.

Next

/
Oldalképek
Tartalom