Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-01 / 232. szám

Illúzió, álromanfilia,

búsmagyarkodás nélkül

Figyelemre méltó válaszok négy kérdésre

Nem könnyű feladat akárcsak megközelítőleg is pontos képet adni arról:milyen hazafias nevelésünk mélysége, színvonala megyénk középiskoláiban. Ezért inkább csak jelzésként adjuk közre a következtetést, amelyet négy kérdésünk nyomán vontunk le a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola elsőéves történelemszakos hallgatóinak válaszából.

Két hete ülnek a főiskola padjaiban a megkérdezett tanárjelöltek. E felmérés- töredék azonban mutat valamit abból, milyen világnézeti útravalóval jöttek e fontos felsőoktatási intézményébe.

A kérdésre: „Kit tart hazafinak?” a huszonegy megkérdezettből tizenkettő válaszolt. Idézünk néhányat. „Aki nemcsak szavakkal, de aktívan szereti hazáját, szolgálja az ország előrehaladását, fejlődését. Persze, ehhez nem kell miniszternek lennie...” „Nem azt, aki dicsekszik magyarságával. Általában azok az emberek, akik legjobban szájhősköd- nek, torpannak meg leghamarabb. Igaz, nem lehet mindenki Petőfi, de ma is is találunk megoldatlan feladatokat.” „Aki szolgálja a társadalmat, értékeli népe eredményeit, tiszteli a múlt haladó hagyományait. Elismeri más népek eredményeit, legjellemzőbb vonása a béke és szabadság- vágy...”

Mire lehetünk büszkék mi magyarok? — erre a kérdésre is sokrétű, de pontosan meghatározott válaszokat kaptunk. „Nemzetközi hőseinkre, akik az emberiség jobb jövőjéért harcoltak...” „Társadalmi rendszerünkre, ahol megszűnt a kizsákmányolás és a munkája után mindenki megbecsült ember. A felszabadulás óta elért eredményeinkre, amelyeket a szorgos építőmunkával és a baráti országok támogatásával értünk el...” „Arra, hogy fejlett a kultúránk, jó az életszín- /onalunk..” „Magyaros ételeinkre, élsportolóinkra, arra, hogy évenként sok százezer külföldi turista keresi fel hazánk szép tájait...” „Kossuthra, Eötvös Loránd- ra, Kodályra — és mai irodalmunkra, képzőművészetünkre. „Hazánk volt a világon a második ország, ahol győzött a proletárforradalom. Büszkék lehetünk J919-re!” „Ha a magyar szót hallom, kicsit büszke vagyok. Népünk múltjában sok a kiemelkedő esemény. Ha nem is mindig, de legtöbbször a haladás mellett álltunk.” „Büszkék lehetünk népünkre, hogy- évszázadok viharai ellenére, az uralkodóosztályok következetes ostobasága ellenére is fennmaradt...” „A mai kor szédületes technikai, szellemi fejlődésére. Hogy mind több a gép és a tv, az autó és a gimnázium, a főiskola és a felvilágosító előadás.” „Arra lehetünk büszkék, amit 1945, de főképp 1956 óta elértünk...” „Azokra az eseményekre, amelyekkel a történelmünk során messze kimagaslottunk más népek fölött...” „Ami a haladást szolgálta és szolgálja ma is, arra vagyok büszke...”

Mit tart haladó hagyománynak? Azt hiszem, egy válasz is kifejező összefoglalását adja a többinek. Ez: „Forradalmi hagyományainkat, amelyek a sokoldalúan művelt, szabad, humánus, hagyományokat tisztelő ember kialakítását tűzték ki célul. Amely előre vitte a történelmet, küzdött a visz- i szahúzó erők ellen. Amely a maga korában szolgálta a társadalom gazdasági, kulturális fejlődését, s utat mutatott a későbbi nemzedéknek.”

Még kevesebben válaszoltak arra a kérdésre: Hogyan látja forradalmi hagyományaink és mai küzdelmeink kapcsolatát? De a válaszok — bár tömörek — kifejezik a lényeget. Idézünk néhányat. „Amiért előNYERESEG

deink harcoltak, a felszabadulás után megvalósult. A mai korban is forradalmi vívmányainkat fejlesztjük tovább.” „A haladó hagyományok ébren tartása mindig serkentő hatást gyakorol mai életünkre.” „A múlt kötelez minket, hogy csak küzdelem árán lehet jobb életet teremteni, s a munkát nekünk kell befejezni.” „Ma is fáradhatatlanul küzdünk a lenini eszméért, az internacionalizmusért. Erkölcsileg és anyagilag támogatjuk a szabadságukért, függetlenségükért harcoló országokat.” „Minden eszközzel harcolunk mi is a világ békéjéért, az új ember kialakításáért. A szocializmust csak békében és szocialista emberekkel építhetjük fel. Ehhez a harchoz nyújt nekünk segítséget a múlt forradalmi hagyománya.” „A haladó múlt lendületességét őrzi mai küzdelmünk, bár más eszközökkel fejlődik hazánk és a világ — de ez a harc is az emberiség boldogulásáért folyik.” „Forradalmi hagyományaink folytatása a háborúellenességben nyilvánul meg...”

Idézhetnénk még a válaszokból, de azt hisszük, ezek a rövid tőmondatok is figyelemre méltó jelzésekkel szolgálnak. Elsősorban azzal, hogy bár a középiskolákból a nyíregyházi főiskolára, s ott is a magyar— történelem szakra kerültek közül adtak válaszokat középfokú intézményeink ideológiai nevelőmunkájával elégedettek lehetünk. E válaszokból is világosan kitűnik, mint foszlanak szét a múlt hamis illúziói, legendái, búsmagyarkodó roman tikái, s mint kerülnek közel mai fiataljaink a realitásokhoz.

Látják, hogy nagyszerű, ami történt az elmúlt huszonkét esztendő alatt ebben az országban, ezzel a néppel, hogy tulajdonképpen ez a két évtized volt a magyarság felnőtté válásának időszaka. Azt is megmutatja ez a kis tanulmányfelmérés- töredék, hogy fiatalságunka gimnáziumokban és a technikumokban érti: a szocialista hazafiság nem más, mint a szocializmus, az új társadalom építésében való aktív részvétel, amely egyben a nemzeti érdek legma- gasabbrendű kifejezője is.

K. J.

a futóhomokon

Az új mechanizmus előtt a Nyirfugosi í Harni Gazdaságtan

Közel hatezer, pontosan 5898 holdon gazdálkodik a Nyírlugosi Állami Gazdaság. Területe laza homok. Ez a magyarázata, hogy fő jövedelme a gyenge homokot is jól hasznosító gyümölcstermesztés. Míg azonban ezt elérte, veszteségesen gazdálkodott, viszont a második ötéves terv idején összesen 28 millió forint nyereséget ért el.

Hogy mit jelent egy ilyen rentábilis gazdaságnak a mechanizmus, a pénzügyi szakember, a főkönyvelő három — szerinte — legfontosabb elemet jelölt meg.

Gépesítés,

önköltségcsökkentés

Az első szerint minél inkább minimálisra csökkenteni a termelés kiadásait. „Jöjjön minél több, de a lehető legkevésbé terhelt forint” — szó szerint idézve a közgazdász kifejezést.

A gazdaság elektromos, emelővillás targoncát vásárolt. Különösen az almaszüretnél csökkenti a kézi munkaerőigényt. 3—5 százalékkal kedvezőbben alakul a minőségmegóvás is. Mindkettő lényeges önköltségcsökkentő tényező.

Bevezette a gazdaság, hogy az almatermés összegyűjtését csúszó- és rakodólapok- . kel végezteti. A rakodólapokról emelővillával történik az átrakás a szállítójárműre. Ez is csökkenti a kézi munkát, s amellett gyorsabb a munka és itt is nyer a minőségmegóvás követelménye.

„A két módszer növeli az áruért kapott forintok értékét. Természetesen, a lehetőségekhez mérten a gépesítést tovább fokozzuk. Biztosan megtérül a befektetés.

A „felfedezett“ saját üzeni

Fontos, hogy felkutassuk és a jövedelmezőség szolgálatába állítsunk minden eddig figyelmen kívül hagyott tartalékot.

Van a gazdaság kezelésében egy mezőgazdasági szeszgyár, amely eddig évente csupán pár hónapot üzemelt. Súlyos ráfizetés volt, amikor a hulladékgyümölcs mázsáját fillérekért adták más szeszipari vállalatoknak. Most a gyárat gyü- mölcsszeszfőzésre is alkalmassá teszik. Átalakítás technológiája már elkészül; Folyamatos termelésre rövi desen sor kerül. Pontos szá mítások szerint — az eddig deficitek helyett — havon! 15—16 ezer forint nyereség-' hoz az üzem, és szinte égés esztendőben működtetik.

Mindenkinek érdeke

A lehetőségek kutatása ban mind többet foglalkoz tatja a gazdaság vezetését 100 hold szilva teljes termőre fordulása. Hogyan lehetne a termést jobban hasznosítani? E cél érdekében erősödik az elképzelés: kooperálni kellene az apagyi

gazdasággal korszerű szilva aszalásra.

A biztonságosabb tárolás ép értékesítés érdekében a ;azdaság, a területének leg- 1 óbban megfelelő nyírgelsei vasútállomás közelében 800 vagonos gyümölcstárolót tervez építeni, amelyből 400 vagon hűtőtér lesz. Számítások szerint a tároló mellé 8000 hektoliteres borpince is kerül, 10 ezer mázsa szőlő- feldolgozó helyiséggel.

A segédüzemek körét gyű- j mölcslékészítő és palackozó részleg bővíti a következő évben. A gazdaság maga készít gyümölcslevet almából, meggyből, őszi barackból és közvetlen a fogyasztást kiszolgáló kereskedelemnek szállít, kiküszöbölve minden más közvetítést.

Asztalos Bálint

Délutáni eszmecsere az Ifjúsági Magazin legújabb számáról. Hammel József felv.

MEGIEGYZÍS;

Aláírat elolt...

V. Bálint, a Mátészalkai Sütőipari Vállalat gépkocsivezetője szokott túrájára indult, pékárut szállított a szomszédos járásba. Tele tankkal vágott az útnak, s miután vele nem közölték, hogy két napon át kell szállítania, úgy vélte, elegendő üzemanyaggal rendelkezik. „Menet közben” kapta az újabb utasítást — folytassa tovább a túrát! — akkor, amikor tartózkodási helye ’•.özeiében benzinkutat nein alált. Vissza kellett tehát ’.ajtania Mátészalkára... Ez ■.többit a vállalat vezetői felesleges útnak, károkozásnak minősítették, melynek megtérítésére nyomban kötelezték is V. Bálintot.

Más. A helyszin ismét Mátészalka, a megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat helyi kirendeltsége. Még tavasszal kínál- gattak itt a dolgozóknak egy Lillafüredre szóló üdülési beutalót, s miután senkinek sem kellett, AT. Lajosné adminisztrátor mondta, ő igénybe venné. Meg is kapta a beutalót, csakhogy később betegállományba kellett mennie, s táppénzen volt, amikor elérkezett a lillafüredi határidő. Orvosi engedéllyel, javaslattal két hétre megszakította a táppénzes állományt, s évi szabadsága terhére elutazott az üdülőbe, mely — az orvos véleménye szerint — egyúttal gyógyulását is elősegítette. Haza jövet érte a meglepetés: jóllehet szóban „hozzájárultak” ugyan a szabadság igénybevételéhez — még a féláru szakszervezeti utazási jegyet is megkapta — de mert előzetesen írásban nem kérte azt, távoliétát igazolatlan mulasztásként könyvelték el, s a törvényesen járó bérét ld sem fizették...

Két ügy, két tanulság. A gépkocsivezető esetében: nem egyértelmű utasítást követően a mulasztó gazdasági vezető a munkás nyakába akarta varrni a kárt. Az adminisztrátor asszony ügyében: a jóindulat teljes hiánya, tetézve a törvény rossz értelmezésével. (Tudniillik: a szabadság ütemezéséről a munkaadó köteles írásban értesíteni a dolgozót, s nem fordítva!)

Szükség van a gazdasági vezetők nagyobb önállóságára, de korántsem ilyen gyakorlattal. Indokolt, hogy mielőtt egy döntést aláírnak, alaposan meggyőződjenek a körülményekről, s az ügyiratok mögött lássák a dolgozó embert is. *

(a. s.)

Földes György;

Észnél kell lenni*

Szerényen kopogtattak az ajtómon. Akkor még nem sejtettem, hogy annyi év után Babiák Jenőt látom viszont. Pedig ő nyitott be hozzám. Személyesen. A nagy Babiák. Csendes alázattal üdvözölt. Csodálkoztam szerény és halk megjelenésén. Valaha nem ilyennek ismertem. Igaz, hogy első találkozásunk óta húsz év telt el, és Babiák ma már közelebb van az öt- venhez, mint a negyvenhez.

— Uram, segítsen valami tisztességes álláshoz — szólt a kölcsönös üdvözlések után, és ebben a bővített mondatban adta a tudomásomra váratlan megjelenésének okát.

Annak idején azért jutottam vele közelebbi ismeretségbe, mert a havi fizetésem alig ért valamit, amikor vásárolni akartam. Más is így élt, aki dolgozott. Egész vagyonom egy vékonyka, karabinerét vesztett, régifajta óralánc volt. Nos, ez a tizenkilenc grammos aranylánc kötött engem össze Bablákkal. ö ugyanis aranybeváltó volt, persze maszek alapon. Vagyis csúnya szóval élve: feketéző. De hát ezt csak úgy mon•A 3KRÜ minap megjelent „Ne tessék mérgelődni” el- mű kötctébffl*

dóm, magamban, mert az ilyesmit Babiák még ma sem szereti hallani. Viszont szerette akkoriban az aranyat. Meg a brillt! De ebből a műfajból nekem soha még egy ezredkarátnyit sem juttatott a sors. Elvittem tehát hozzá a láncomat.

— Mindig csak egy grammot tessék beváltani, nehogy elolvadjon a pénz — tanácsolta nagy jóindulattal.

És én akkor azt gondoltam magamban, hogy ez a Babiák kivételesen tisztességes feketéző. Védi az érdekeimet. Attól kezdve minden héten bevittem hozzá a láncot, ő mindig lecsípett belőle egy-egy grammot. A lánc, a dolog természete és Babiák szorgalmas tevékenysége révén, egyre rövidebbé vált

Amikor hírül adták, hogy megjelenik a jó forint kiszámítottam, hogy aranyláncom maradéka pontosan elég lesz még az utolsó hétre is. És hogy én mégis négy hétig erősebben koplaltam a szokottnál, az Babiák sajátos üzleti felfogásának tulajdonítható: csak tizenöt hétre futotta a tizenkilenc grammból.

— Hja kérem — világosított fel —, egy ilyen kis láncnál könnyen elsikkad néhány gramm. No meg az

arany idővel kopik is egy keveset...

Ez idő tájt már korántsem tartottam Babiák Jenőt olyan jóindulatúnak, mint korábban. Véleményem változásához az is hozzájárult, hogy üzleti összeköttetésünk során gyakran dicsekedett ügyességével.

— Az a lényeg, hogy az embernek legyen mindig magához való esze — magyarázta egyszer az újgazdagok pöffeszkedő modorában. — Nekem már tavaly májusban is volt mit a tejbe aprítanom. Észnél kell lenni...

Ez a „tavaly” akkor negyvenöt májusát jelentette, és én nem állhattam meg, hogy így feleljek:

— Gondolom, melaszt aprított a tejbe.

— Ne gúnyolódjék. Melasza mindenkinek lehetett. Nekem lugkövem volt vagy húsz dobozzal — válaszolta büszkén, de mielőtt folytatta volna, félbeszakítottam:

— S azt aprította a tejbe.— Elcseréltem — mondta zavartalanul —, mert ha tudni akarja, nem mindjárt az aranyon kezdtem.

Húsz doboz lugkővel kezdte — dicsekedett. Ezt elcserélte harminc kiló verpeléti szűzdohányért. A lugkő kellett a falunak szappanfőzéshez. a dohány meg kellett neki a további seftelés- hez.

— A dohányt sem tudta a tejbe aprítani — jegyeztem meg.

— Ráadásként kaptam zsírt, szalonnát, lisztet és mindenféle ennivalót. Ezt mindig kikötöttem a cserénél.

S Babiák bekerült a körforgalomba.

A verpelétiért egy másik feketéző egy komplett fogatot adott, két lóval és égy jó karban lévő stráf kocsival. Biztos megélhetés, ha a gazdája fuvarozik vele. Babiák persze nem fuvarozott, hanem feketézett. A fogatot eladta aranyért, és együtt volt az alaptőke. Megnyitotta aranybeváltóját „órás” üzlet ürügyén az egyik mellékutcában.

Gyarapodott az én tizenkilenc grammommal is. És a mások tizenkilenc grammjaival.

— Hát így gyűjtöttem össze, nagy-nagy szorgalommal — fejezte be beszámolóját önelégülten.

Később hallottam, hogy Babiák megvárta a forintot, s tudta, hogy lehet a készletét jól értékesíteni. Annyi pénzhez jutott, hogy megvásárolt egy háromemeletes, tizenkétlakásos bérházat, aminek akkor alig volt értéke. De hát neki ezúttal is volt magához való esze, és a jövőre gondolt. Amikor majd az ingatlanoknak megint lesz becsülete és ára. Ez az idő is elkövetkezett: államosították Babiák Jenő ingatlanát.

— Mégis csak derék ember ön — mondtam neki, amikor az ötvenes évek elején véletlenül találkoztunk.

— Sajnálom, hogy félreismertem. Elvégre is, odaadó tevékenységével egy három- emeletes bérházhoz juttatta az államot.

Kétségtelenül megértette a szavaimban rejlő iróniát, s noha ezt gondosan palástolni igyekezett, válaszából kitűnt, hogy felismerte kárörvendezésemet.

— Ne tessék engem félteni — szólt fölényesen. — Van nekem magamhoz voló eszem.

Azóta nem láttam. Most itt ül előttem, és valami „tisztességes állásért” esedezik.

— Nincs semmi baj velem — nyugtatott, amikor az elmúlt néhány évéről érdeklődtem. — Voltam lakásközvetítő, vállalati megbízott, árubeszerző, adminisztrátor. Sohasem követtem el törvénybe ütköző cselekedetet.

— Ennek módfelett ör- vendek — mondtam.

— ' Tessék elhinni, nagyon megváltoztam. Most is van állásom.

— Miért akar változtatni?

— Nincsenek kihasználva a képességeim. Megfelelőbb munkakörben többet tudnék használni a népgazdaságnak,

— És mi szeretne lenni?

— Gebines a vendéglátó- iparban. Higgye el, hogy mind a ketten megtalálnánk a számításunkat.

— Mind a ketten? Én éa maga?

— Dehogyis. Én és a da» mokrácia.