Kelet-Magyarország, 1967. október (24. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-01 / 232. szám

Képes megsemmisíteni bármilyen agresszort! A „Dnyeper44 hadgyakorlat fffl Munkavacsorák évadja ifi: Sorompóallenörzés fff: Az AASZ és Kuba jffj Két szavazás között Moszkva (MTI) Péntek este befejezó- dött a „Dnyeper” hadgya­korlat, amelynek körzete Ukrajnára és Belorussziára terjedt ki, s amelyen a szovjet hadseregnek va­lamennyi fegyverneme részt vett. A hadgyakorlat legnagyobb páncélos csatájában mind­két fél részéről több ezer harckocsi indult rohamra. MI—4 és MI—6 típusú he­likopterek, továbbá száz és száz korszerű szállítógép messze a feltételezett „el­lenség” vonalai mögött tet­te le tömeges arányokban a Kis Csaba, az MTI wa­shingtoni tudósítója írja: Johnson elnök a hideg­háború legsütétebb korsza­kának szótárából vett frá­zisokkal vette védelmébe pénteken a vietnami hábo­rút a mindinkább szélesedő belső és nemzetközi bírá­lattal szemben. Johnson ki­jelentette, hogy az Egyesült Államok nem változtat vi­etnami politikáján és „foly­tatni fogja előretörését”. Azt mondotta, hogy Vietnamban az Egyesült Államok „a kommunista terjeszkedés legagresszívebb formájával áll szemben”, s „a béke igaz védelmezői azok az ameri­kai katonák, akik jelenleg a demilitarizált övezet mentén New York (MTI) Az ENSZ székházában közzétették VI. Pál pápának U Thant ENSZ-főtitkárhoz intézett levelét. A pápa üze­netében kifejezi reményét, hogy az ENSZ közgyűlésé­nek XXII. ülésszakán sike­rült „békés és tisztességes” megoldást találni a vietna­mi konfliktus rendezésére, majd teljes támogatásáról légi gyalogos egységeket. A hadgyakorlat során kia­lakult feltételek nagyon hasonlítottak egy korsze­rű háború reális harci helyzeteihez. A gyakorlat folyamán adó­dó feladatokat, így például a Dnyeperen történt erősza­kos átkelést, a szovjet ka­tonák és tisztek rekordidő alatt, rendkívül magas fel- készültségről téve tanúbi­zonyságot, mesterien oldot­ták meg. A szovjet lapok nyoma­tékosan aláhúzzák, hogy a hadműveletek sikeres vég­rehajtásában rendkívül nagy állnak őrt Vietnamban, s magukra vállalják az ellen­ség legsúlyosabb csapásait.” Mint ismeretes, az elmúlt napokban megsokasodtak az éles hangú bírálatok az Egyesült Államok vietnami agressziójával szemben, s csupán ezen a héten az ENSZ közgyűlésének szószé­kéről olyan államférfiak szólították fel Washingtont a háború befejezésére, s különösen a Vietnami De­mokratikus Köztársaság el­leni légitámadások meg­szüntetésére, mint a dán miniszterelnök, a kanadai, a francia és a svéd külügymi­niszter. Velük szemben az amerikai elnök a dél-koreai elnök, vagy a thaiföldi kül­ügyminiszter véleményét so­rakoztatta fel a háború iga­ * VI. biztosítja a főtitkárnak a vietnami háború békés ren­dezését célzó erőfeszítéseit. VI. Pál pápa levelében hangsúlyozza: A vietnami háború mérhetetlen szenve­déseket okoz a vietnami népnek és nyugtalansággal tölti el a világ népeit. Fel­szólítja a háborúban érde­kelt feleket, hogy kezdjenek tanácskozásokat a konflik­tus megszüntetéséről. tanulságai szerepe volt a hadsereg po­litikai munkatársainak, a hadsereget szolgáló kommunisták és kom- szomolisták példamutató magatartásának. Moszkvai katonai szakér­tők felhívják a figyelmet arra, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulójának előestéjén le­zajlott „Dnyeper” hadgya­korlat újból megmutatta: a szovjet hadsereg varsói szerződésbeli fegyvertársai­val együtt képes megsemmi­síteni bármilyen agresszort, képes megvédelmezni a bé­két. (MTI) zolására, felelevenítve a sokszor hallott domino-el- méletet és más amerikai teóriákat. Johnson ismét ar­ra hivatkozott, hogy két hivatali elődje, Eisenhower és Kennedy is hasonló né­zeteket vallott, s kijelentet­te, a vietnami háború — az elnök szavaival — „az agresszív külső hatalom uralma elleni küzdelem” — egyben „az Egyesült Álla­mok nemzeti érdeke”. Meg­szaporodott belső bírálóival, különösen a törvényhozás népes békepárti frakciójá­val szemben viszont az el­nök azzal érvelt, hogy an­nak idején maga a szená­tus és a képviselőház ha­talmazta fel a katonai ak­cióra. Johnson ismét elutasítot­ta a bombázások megszün­tetésére irányuló javaslato­kat, s felújította az ameri­kai követeléseket az előze­tes garanciákra vonatko­zóan. Az elnök gyakorlatilag az­zal vádolta meg politikai ellenfeleit, a békét követelő amerikaiakat, hogy „félre- vezetik-Hanoit” az amerikai nép magatartásáról, s ezért tulajdonképpen ők felelő­sek a háború folytatásáért. Politikai megfigyelők ar­ra a következtetésre jutnak, hogy Johnson harcias han­gú beszédét egyrészt a nö­vekvő ellenállás leszerelésé­re, másrészt a rendkívül be­folyásos háborús párti poli­tikusok, üzletemberek és ka- * tonai vezetők megnyugta­tására szánta. Az ENSZ-palotában lezá­rult a közgyűlés általános vitájának második hete és a várakozásoknak megfelelően nem hozott drámaian új fejleményeket. A küldöttsé­gek vezetői, akik általában az illető országok külügy­miniszterei, kifejtették ál­láspontjukat, s ez a tárgyalt témák sokféleségéből, va­lamint a határozott véle­ménynyilvánításból követ­kezően nem igen adott lehe­tőséget beható tárgyalások­ra. Ugyanakkor megkezdő­dött a „munkavacsorák évadja”, s ezeken a szemé­lyes találkozókon már jobb alkalom kínálkozik az eset­leges érintkezési pontok ki- tapogatására. A különböző páros talál­kozók közben így került sor a héten a legfontosabb összejövetelre: a négy nagy külügyminisztere U Thant vacsoravendége volt. Jel­lemző a tanácskozás sűrí- tettségére, hogy még tolmá­csok sem voltak jelen, te­hát tizennyolc szem között vitatták meg az ügyeket. A „tizennyolc szem” a kül­ügyminisztereket, az állandó ENSZ-nagykövetek, vala­mint a világszervezet főtitr kárát jelentette. Természete­sen még az ilyen, önmaguk­ban jelentős találkozóktól sem szabad valamifajta szenzációs eredményeket várni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vietnami helyzet el­mozdítása a holtpontról nem az egyes külügyminiszterek képességein múlik, hanem azon, hogy az Egyesült Ál­lamok hajlandó-e végre le­mondani a katonai megol­dásról, s — első lépésként — valóban minden felté­tel nélkül beszüntetni a VDK bombázását. (Ennek azonban nincsen jele, s miközben Goldberg amerikai ENSZ-delegátus békeszándé­kát bizonygatta a világ- szervezetben, a héten csak tovább erősödött a légitá­madások hulláma. ismét B—52-es szuperbombázók dobták le halálos terhüket a demilitarizált övezetben, s megszólaltak a szirénák Hanoiban is.) Hasonlókép­pen, a másik viszálygóc, a Közel-Kelet ügyében sem történt előrelépés. Sőt, mu­A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 18. évfordu­lója alkalmából a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsa táviratban üdvözölte a Kínai Népköztársaság ál­lamtanácsát. Az évforduló alkalmából Péter János külügyminisz­ter táviratot küldött Csen Ji kínai külügyminiszter­nek. A Magyar—Kínai Ba­ráti Társaság elnöksége és tatkoztak bizonyos új ve­szélyek is. Egyrészt kitűnt a fegyverszünet törékenysége; az elmúlt napokban súlyos izraeli—egyiptomi tüzérségi párharc volt a Szuezi-csa- tornánál, — másrészt Iz­rael látható erőfeszítése­ket tesz, hogy hosszabb távra rendezkedjék be a megszállt területeken. Akár az a célja, hogy végle­gesen bekebelezzék ezeket a vidékeket, akár csupán nyomást akarnak gyakorolni a másik félre — az esemé­nyek aggodalomra adnak okot. A külügyminiszteri talál­kozó ily módon lényegében csak két vonatkozásban hoz­hatott pozitív fejlődést. Álta­lános érdeklődéssel fogad­ták U Thant indítványát, hogy a Biztonsági Tanács tartson rendszeres zárt ülé­seket, s a tagállamokat e külügyminiszterek képvisel­jék. Ez a forma tulajdon­képpen egy időről időre ösz- szeülő külügyminiszteri ér­tekezlet rendszeresítését je­lenthetné. A másik terület, ahol kétségtelenül mozgásba jött a nemzetközi politika, az atomsorompó-tárgyalá- sok ügye. Az ENSZ előtt fekszik a párhuzamos, azo­nos szövegű szovjet és ame­rikai javaslat az atomfegy­verek továbbterjedésének megakadályozásáról. Lénye­gében már csak az ellenőrzés kérdésének tisztázása van hátra. A Szovjetunió, a szo­cialista országok és számos más állam az ENSZ bécsi Nemzetközi Atomerő Ügy­nökségére kívánja bízni a kontrolt, míg egyes nyugati hatalmak, főként a Német Szövetségi Köztársa­ság, az Euratomot kívánja ellenőrző hatóságnak tenni. Mivel az Euratomnak csak a Közös Piac hat országa tagja, egy ilyen ellenőrzés megbízhatósága és pártat­lansága legalább is erősen kétséges... Uj elemként em- lithétjük tehát, hogy az előzetes tárgyalások után, dr. Jávor Ervin, a magyar— kínai műszaki tudományos együttműködési bizottság ma­gyar elnöke szintén távira­tot küldött kínai partneré­nek. Az évforduló alkalmából a Szakszervezetek Országos Tanácsa üdvözlő táviratot küldött a Kínai Szakszerve­zetek Országos Szövetségé­nek. az atomügynőkseg bécsi közgyűlésén úgy a szovjet, mint az amerikai küldött he­lyeselte az ENSZ-ellenőrzést. Bécsben a magyar diplo­mácia is fontos kezdemé­nyezést tett. Hazánk küldöt­te bejelentette: Magyaror­szág az ENSZ-szerv ellenőr­zése alá helyezi atomreakto­rait, ha ugyanezt teszi Ny ugat-Németország is. Ha­sonló bejelentés történt már korábban Csehszlovákia, Lengyelország és az NDK részéről is. Bonn válaszán múlik tehát, hogy sikerül-e kialakítani a közép-európai „ENSZ-ellenőrzéses atomzó­nát”, amely egy atommen­tes övezet előfutára lehetne. Kevéssé rokonszenves dip­lomáciai akcióról érkezett hír Washingtonból. Az Ameri­kai Államok Szervezete ta­nácsülésén újabb Kuba-elle- nes bojkotthatározatokat fo­gadott el. Újra kiderült, hogy a latin-amerikai ál­lamok ahelyett, hogy saját társadalmi ellentmondásai­kon próbálnának változtatni, „Kuba kezét” keresik a la­kosságuk körében megmu­tatkozó elégedetlenség mögött. Az értekezlet még így sem ért el teljes sikert. Mexikót nem sikerült rábír­ni a Kubával fennálló dip­lomáciai kapcsolatok meg­szakítására, Brazília és Chile pedig viszonylag mér­sékeltebb nyilatkozatokat tett. Az AÁSZ-döntés némi ne­hézségeket támaszt ameri­kai—angol viszonylatban is, London ugyanis a washing­toni nyomás ellenére sem kívánja feladni kereskedel­mi kapcsolatait Kubával. Nem lenne teljes a heti krónika a francia járási vá­lasztások említése nélkül. Vasárnap tartották meg az első fordulót, és október 1-én kerül sor a másodikra. A két szavazás között már­is adódhatott néhány ta­nulság. A demokratikus baloldai ellenzék a szavaza­tok 56 százalékát szerezte meg, egyedül á kommunis­ták szavazataránya 26 szá­zalék fölé került. Mivel ? lakosság csaknem fele járt'1 urnákhoz, ezt szinte a megmegelégedetlenség fejezésének foghatjuk fe kormány rendkívüli fel talmazása és szociális nr szorításai ellen. Ugyané figyelemre méltó, hogy jobboldali ellenzék, amr De Gaulle külpolitikáját t madta, — erősen visszaese A két szavazás között fc tos egységtárgyalások z; lottak le a baloldal párt;i között, s minden bizonny a második fordulóban i megmutatkozik majd növek­vő befolyásuk, vonzerejük. Johnson hidegháborús beszéde A pápa a vietnami válság békés rendezését sürgeti üdvözlő táviratok a kínai nemzeti ünnep alkalmából Fordította: Radó György Nyikolaj Amoazov t Szív és gondolat Regény 13= — Jóéjszakát, papa. Miért vagy olyan rosszkedvű? Kí­sérj el az ágyamig! — Jóéjszakát, kicsikém. Eredj csak egyedül, én még fekszem. Elfáradtam. Megcsókolt és elfutott, hosszú hálóingében bukdá­csolva és közben egyre csa­csogva. Én nyilván nem vagyok alkalmas sebésznek. Kell az ördögnek az olyan folgalko- zás, amelynél emberek hal­nak meg! Azt szokták mondani: a műtéteknek megvan a sza­bályos halál-arányszámuk. A balsikerek és hibák világsta­tisztikája. Mínálunk? Többé- kevésbé tartjuk az általá­nos színvonalat. Néha alat­ta maradunk, máskor fölé­be kerekedünk. A számok mögött azonban nem látsza­nak a halottak. Fényképei­ket nem közlik az újságok­ban... Milyen komoly tekintete volt a tegnapi kislánynak’ Maja pedig jókedvű, élet­vidám volt. Volt. Voltak. Igyunk egy pohár kával! Pokolian keserű dolog. No nem, nem iszom le magam. Mi az, talán sajnálom saját magamat ? Elvégre nem mind halnak meg. Hát azok a gyerekek a kórteremben, azok nem ked­vesek? Sok ilyen hasonló jön el a hétfői ellenőrző vizsgálatokra. Megnőttek, jókedvüek, csinosak. Aki rájuk pillant, abból menten eltűnik minden harag és keserűség, És újra beleveti magát.» Harminc év óta foglalko­zom sebészettel Igen nagy idő. Lelkes ifjúként érkez­tem. Álmaim: szervek átül­tetése, megfiatalítás. Az or­vostudomány csúcspontja a kés. „Majd én megmuta­tom!” Most messziről pil­lantok akkori énemre — kissé szomorúan, kissé megvetéssel. Hogy sajnálom- e? Aligha. Általánosságban: nem éltem le rosszul az életem. Különösebb külső hatások nem játszottak köz­re, minden a szokás sze­rint történt, csendesen, sze­rényen. Aspiráns, asszisz­tens, docens, professzor. Kö­rülbelül úgy, mint azok az orvosok, akikről a regények meg a színdarabok szólnak — korlátolt, kissé nevetsé- séges pedánsok. De mégsem! Én a menny­ben jártam. A sebészet szen­vedélyekkel ajándékozott meg, amilyeneket semmi más nem adhatott volna. Al­kotó vagyok. És végrehajtó is. Szabad ember, csak a tulaj­don lelkiismeretemnek fe­lelek tetteimért. De ki tá­maszthat ennél nagyobb fe­lelősséget?... Ejh, szavak, szavak. Szép szavak. Pedig csak nehéz fáradságot láttam. Ma úgy fekszem itt, mint akit elgázoltak, ábrándjai­mat ugyanolyan távolnak ér­zem, mint a kezdet kezde­tén. Nincs igazad öregem, A bánat és a fáradtság okoz­za. Sok minden elindult... Elekszel, a harmincas években — a gyomorcson­kolást, a veseeltávolítást mi, aspiránsok, a sebészet nonpluszultrájának gondol­tuk. Bálványaink csak igen félénken mertek hozzányúlni a mellkasüreghez és csaknem mindig kudarcot vallottak. Majd hosszú időre abba is hagyták. Most pedig az én osztályom orvosai mitrális sztenózist operálnak a szív­ben és a betegek életben maradnak. No igen, ezért nagy árat kellett a pácienseknek fi­zetniük. És a sebészeknek is. Milyen keveset tudtunk, milyen keveset értettünk mi akkor! A folyamat azonban észrevétlenül érlelődött. Itt a vérátömlesztés, ott a helyi érzéstelenítés és a beteg­ápolás, a diagnosztika ren­geteg apró vívmánya. Lát­ható: egyre kevesebben hal­nak meg. Gondoljuk csak el: sikerült! Egyre súlyosabb eseteket operálunk, aztán egyszerre — nesze neked! A földön fekszel, arcod a sár­ban. Miért nem álltam meg ezen a ponton? Azután visz- szamegy az ember és me­gint keres, kutat valamit. S ugyanígy megannyi sebész, szerte a világon. A háború után hatoltunk bele a mellkas üregébe. Tü­dő, nyelőcső. Én akkor már professzor voltam. Bár ez igazán mellékes. A sebészet egyenlővé tesz mindenkit: az egyszerű orvost és az akadé­mikust — azt mutasd meg, mit tudsz. Sokuk már elfe­lejtette, hogyan citerázott és hebegett, amikor megvédte szegényes kis disszertáció­ját. őszintén azt hiszik, hogy ők „gazdagították” a tudományt. Sokunk? Kik? Hát te? Ta­lán a te dolgozatod? — „A nervus phrenicus változatai abból a szempontból, hogy...’" ez talán „gazdagí­tás”? Ne legyünk kicsinyesek. Becsületesen dolgoztam. Nem becsültem túl rango­mat, beosztásomat. Mindez lehetőséget ad az embernek egy jó klinikára, ahol meg­teremtheti a nagyszabású se­bészeti munka előfeltételeit. 1949. Az első pulmonek- tómia —- féltüdóirtás. Hat és fél óráig tart. A páciens sokkot kapott, én még leül­ni sem bírok, végigterülök a pamlagon. Szó, ami szó — nehéz eset volt. A beteg meggyógyult. Nagy öröm szá­munkra. Vajon hogy érezhe­ti magát most Szemjon, a mi Szenya barátunk? Már öt esztendeje nem jelentkezik. Az utolsó alkalommal jól érezte magát. Falusi postás. „Napi húsz kilométert is megteszek...” Jóleső emlék. Pedig halálra volt ítélve. Sok ilyen Szerr.jonunk akadt. Különben hogy bír­hattuk volna ki? Most azon­ban valahogy nem ezek so­rakoznak fel emlékezetem­ben. Szemjon esete után hamarosan meghalt Pav­lik, akit idült tüdőtályoggal operáltunk meg. Artériasé- sülésből eredő vérzői1 Ugyanígy feküdtem után otthon. Fogaimat csikorga tam, nem találtam a hely met... A tüdővel azután mé* előbbre jutottunk. Ez nv már meghódított terű Szinte garanciával tudu operálni. S ehhez én hozzájárultam valamive. Ejh, hagyjuk. Hozzájárul- tam-e? Azt hittem, jó mód­szert dolgoztam ki a hörgők bevarrására, de aztán kidé- rült, hogy már előttem fel­fedezték. Ennyiből állt az, amivel és „hozzájárultam”. No jó, beszéljünk nyíltan: kifundáltam mindenféle ap­ró fogást, s ezekből egész csinos kis rendszer kerekedett ki. Megtanítottam rá se­bészeket. Most már sokan csinálják. Jól csinálják. A betegek meggyógyulnak, ha­la nekik. És végeredmény­ben mi a fontos? Természe­tesen — s ez a vigasztaló ö- „a legfőbb érték az ember”. Milyen nehéz önmagunkat elbírálni. Ha ilyen napjaim nem lettek volna, már-már nagy tehetségnek képzel­ném magam... Nos, az em­ber hajlandó másokat sérte­getni és hangsúlyozni, hogy « maga milyen becsületes.. CFolytatjUD Egy hét a világpolitikában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom