Kelet-Magyarország, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-13 / 190. szám

Mindig vártuk az életjelt

Az elveszettnek hitt Iván Andrejevics Szávics útja Kasperovkától Tiszavasváriig

Tiszavasváriban együtt Száva János, felesége, két kislányuk Júlia, Ibolya és az ukrajnai testvérek: G. T. Szávics és V. A. Szávics feleségükkel.

Foto: Hammel József

Vannak családok, akiknek fcésőn ért véget a második világháború. Emlékszünk meg Ewa Krcz-re, a lengyel kislányra, akinek életsorsa emberek százainak, ezreinek érzéseit kavarta fel. Nyíregyházán is járt, itt is volt egy apa, aki sajátjának vallotta.

így lett Ewa sorsa közös ügye az embereknek.

Bejárta a világsajtót egy tokodaltárói bányász, Molnár Sándor drámai életútja is, akit a legmodernebb tudományos módszerek segítségével emlékezettek szovjetunióbeli szülőfalujára, gyermekkorának élményeire. Ilyen Iván Andrejevics Szávics, azaz mai nevén: Száva János ti- szavasvári ládagyári munkás története is.

„Hol az az utca, hol az a ház” címmel a Kelet-Ma- gyarország 1966. október 9- én számolt be róla. Ekkor indult el a keresés, az emléknyomok felidézése, a betűk ötvözése... Előkerült egy korabeli, 24 évvel ezelőtt készült kopott fénykép, is, 12—13 éves fiút ábrázolt, magyar katonaruhában.

Elmosódó emlékek,

szavak

*

Híz a fénykép azóta hosz- szú utat járt meg. Elindult egy ismeretlen, távoli falu felé, „mely nagy erdő mellett terül el, kis fahíd köti ösz- sze a falucskát átszelő folyót, mely a háborúban egy nemet tank alatt leszakadt.” De hol van ez a falu?

A tiszavasvári Száva János, akit a fénykép ábrázolt, ennyire emlékezett. Az arcok, nevek elmosódtak. Derengett valami, inkább a falu nevének körülbelüli neve, Gasper_ Kasperó._ Kasperóka._

A Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei titkársága orosz, ukrán anyanyelvű szovjet katonákkal többször meglátogatta Száva Jánost Az anyanyelv már- már teljesen halvány, emléknyomokban meglévő foszlányai így kezdtek egymásba kapcsolódni. Felerősödtek a gyermekkori élmények, de csak apró mozaikok rakódtak össze. De egyre több. A szinte felvillanyozott, „stressz” állapotba került Száva János már- már az édesapa nevét is kezdte találgatni, majd a testvérekét.

öt Iván Szávicsnak hívták.

Iván Szávics — új nevén Száva János. A legtragikusabb pillanatokra viszonylag tisztán emlékezett: német katonák rabolták el hármójukat a faluból, teherautóra rakták őket. Talán a koncentrációs tábor várt volna rá, vagy a fasiszták különleges kísérleti laboratóriuma. A kis Iván megszökött n németekHől, magyar katonák vették magukhoz az éhes, rongyos, kisfiút, a nyíregyházi gyalogezreddel vándorolt város- ról-városra, amerre a front dobálta őket. A tiszavasvá- riba való Szép Imre aztán szabadságra jövet magával hozta, szülei nevelték Vasváriban, mint saját gyermeküket

Az elveszett testvér jelentkezik

— Ä magyar katonáktól azt hallottam, hogy a falunk megsemmisült, felégették a németek. így maradtam velük és így hoztak el Magyarországra.™ — mondta első találkozásunkkor Száva János. Munkahelyén a szomszéd községben a tiszalöki ládagyárban találtuk meg a fűrészgépek mellett.

Riportunkat azzal zártuk akkor: talán mi is leírhatjuk majd: „Megvan az az utca, megvan az a ház...” S huszonöt év távlatából kirajzolódik Iván Szávics útja a szülőföldig. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a szovjet alakulatok,

szabadságra utazó ukrán katonák sok irányú levelezése, térképek, helységnévtárak, monográfiák, nyelvszótárak vettek részt a rokonok felderítésében, az emléknyomokból keletkezett falunév hitelesítésében.

A hazai lapokon kívül a Szovjetunió hírszolgálata a TASZSZ is kiadta a közleményt, s a kijevi Rabocsaja Gazeta, az Ukrán Kommunista Párt központi lapja

is megjelentette a hírt Száva Jánosról. Külön rovatot nyitottak a lapban, melyben figyelemmel kísérték a kutatást. Leonyid Ko- renyevics, a levelezési rovat vezetője számolt be a fejleményekről, a laphoz érkezett levelek tartalmáról. Tucat számra érkeztek a levelek, érdeklődő, együttérző szovjet családoktól. A keresőszolgálat is mindent megtett, hogy a közvélemény elé tárja a nyomozás eredményét.

Útban a szülőföldre

„Nem sokáig kellett várni október 9-i számunkban megjelent riportunk folytatását megírta a baráti összefogás” — írtuk 1966 október 19-én a Kelet-Magyar- országban. Magtalálták Száva János szülőfaluját, rokonait, útban van a levél Kasperovkából Tiszavasvári ba.

— El sem tudom mondani mit érzek. Húsz éve elmúlt, hogy várom azt a levelet... ennyit mondott Száva János. Még furcsán hangzanak a nevek. Száva János ötödikes kislánya, Ibolya kiváló oroszos, ő írta le a távoli rokonok neveit, s tanítgatta a család többi tagját is.

És december 28-án kigördült a Budapest—Moszkva nemzetközi gyors, Száva Jánossal és feleségével, Csomós Juliéval. Az úti- csomagból az erős idegcsil- ’ lapító sem hiányzott. A kijevi pályaudvaron két nagyon boldog és nagyon zaklatott testvér öleikőzött ösz- sze, Iván Andrejevics Szávics, azaz Száva János és édesbátyja, Vlagyimir Andrejevics Szávics. A szovjet filmhíradó, a televízió és lapok munkatársai dolgoztak, hogy megörökítsék az eltűntnek hitt fiú találkozását a szülőhazával. Száva János minderről alig vett tudomást, gondolatban Kas- perovkában járt már, az erdőszéli faluban, ahol öreg hid köti össze a folyót.

„Ez a mi házunk.*.“

Ponyiszkára, Vlagyimir Andrejevics házába vitt az első út, onnan másnap Kas- perovkába, útközben Bara- novkában édesanyja egyetlen élő testvére, Todoszka Gyemidovna ölelte magához Száva Jánost. Édesanyja I korán meghalt, a kis Iván I még 11 hónapos volt. Édes-1

apja egy éve halt meg,

mindig hitt benne, hogy Vá- nyuska él, és jelentkezni fog.™ Ványuska megérkezett a faluba, szinte mindenki az utcán, tanúi akartak lenni a nem mindennapi eseménynek, hogyan bizonyosodik be végképp, hogy Száva János azonos Iván Andrejevics Száviccsal.

Egyedül kellett megtalálni a házat, az utolsó lépések voltak a legnehezebbek... És Iván nem tévedt, rámutatott a házacskára: „Ez a mi csűrünk. A ház és a csűr között van a bejárat...” A leánytestvérek Ra- ham, Nagyezsda, Zenya és Anna a férjekkel, gyermekekkel várták. Kenyér és só a kendőben, ukrán népszokás szerint búzamagot hintettek a huszonöt év után megkerült testvér elé.

Ekkor tudta meg Száva János, hogy egyik lánytestvére, Jelena Andrejevna hősi halált halt Leningrád- nál mint partizán, Vaszi- lisszát pedig Németországba hurcolták, róla semmi hír nincs. Hamar elrepültek a napok. A búcsúzás fájó, de a testvérek, rokonok tudták, hogy Ivánnal újra találkozni fognak, a szálakat semmi nem tépheti el.

És a napokban Tiszavas- váriba érkezett Vlagyimir Andrejevics Szávics, Száva János édesbátyja és Grigo- rij Terentejevics Szávics, az unokabátyja, eljött velük Leonyid Korenyevics is, a Rabocsaja Gazeta munkatársa, a Száva-család kapcsolatainak szovjetunióbeli ápolója. A két rokon felesége is itt van, együtt

a Koronába és elmesélte, hogy feltalálta a főnökei bírálatának legtökéletesebb rendszerét.

— Kérlek szépen — büszkélkedett Stumek, — én állandóan bírálok és mégis kedvelnek, szeretnek. Lassan, de biztosan haladok felfelé a vállalatnál a ranglétrán.

— Azt hiszem ismerem a módszeredet, — válaszoltam kissé lekezelőleg, hiszen Stumek sosem volt az az ember, aki a spanyolviasz feltalálását vállalhatta volna, — megbírálod a főnökeidet, hogy helytelenül dolgoznak, mert sokat vállalnak magukra és tönkreteszik az egészségüket, vagy ehhez hasonlót.

— Tévedsz, — nevetett gőgösen Stumek, — hol van az az idő? Ezt már

ízlelgetik a magyar szavakat, a tiszavasvári Száváék pedig az ukrán nyelvvel barátkoznak. Már tolmács nélkül megértik egymást, Száva János is egyre több szóra emlékszik az anyanyelvéből.

Most ért véget számukra . . .

— Sajnos későn kezdtük intézni, gépkocsival akartunk jönni — mondja V. A. Szávics, aki mentősofőr. Szét szerettünk volna nézni az öcsém második hazájában, Pesten, a Balaton körül. G. T. Szávics, az unokabátyja, aki egy gyár főkönyvelője egyetértőén mosolyog, szüntelenül fényképezőgépével van elfoglalva, hogy minden részletről be tudjon számolni az otthon- maradtaknak. Három hétre tervezik a magyarországi tartózkodást, találkozni szeretnének Száva János munkatársaival, a ládagyáriakkal is, akik hozzájárultak a kiutazásához. Szép Imrével és az idős szülőkkel is megismerkednek, akik felnevelték és mint saját gyermeküket útnak bocsátották.

így alakult az elveszettnek hitt Iván Andrejevics

Szávics útja az ukrajnai

Kasperovkától Tiszavasváriig. E szabolcsi községet ma- már szűkebb hazájának érzi, itt marad családjával, ahol a dolgos hétköznapok sora vár rá. S az ukrán falucskában Szávicsék családi asztalánál egy élő fiú helye marad üresen... De az a hely ma már mégsem üres...

Páll Géza

rétan elmondom, hogy ez vagy az rossz. És mégsem bántódnak meg, hanem örülnek.

— Miután látta, hogy hitetlenkedem, megmagyarázta.

— Határozottan bírálok, de nyilvánvaló ostobaságokat mondok érted?

— Nem értem.

— Idefigyelj! Például azt mondom, hogy szerintem a műszaki vezető nem tartja szem előtt a vállalat érdekét, amiért papírzsákokban szállítják a papagájeledelt. Elmondom, hogy helyesebb lenne kétméteres átmérőjű acélládákat rendelni, még ha azok nehezebbek is a papírzsáknál, de így legalább a madáreledel teljes biztonságban eljut a rendelőkhöz. Hiszen ha teszem fel le is hullna egy a

H°CvAn kell ?

H

osszú évek után a kedves öreg Stumek- kal hozott össze a sors. Beültünk kedvenc helyünkre

sehol sem használják. De az enyémet sem, mert az eredeti, saját patent. Kérlek én világosan bírálok, konkJái'iiii állja a ssaváf

Munkaértékelés a megyei versenyhezdo Alkotmány Tsz-ben

Hajnali ötkor vezetőségi ülés. Nyári munkák idején így szokás a jármi Alkotmány Termelőszövetkezetben. Úgy okoskodnak, hajnalon frissebb a fej, a kéz, s különben a vezetőségi tagoknak is a földeken a helye; hatra-hétre végeznek s ki-ki megy a területére A legutóbbi vezetőségi ülés azonban kissé hosszúra nyúlt. Ugyancsak hosszú volt előző nap este a párt- taggyűlés. Oka, hogy mindkét fórumon a tsz januári nagy elhatározását tárgyalták. Januárban úgy határozott a tsz tagsága, hogy a termelőszövetkezeti kongresszus tiszteletére a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából Szabolcs-Szat- már megye valamennyi termelőszövetkezetét versenyre hívják. Most e versenyről tartották meg az első nagy átfogó értékelést.

A jármiak a nyári feladatokat illetően elég magasra rakták a mércét. A főbb növénytermelési ágazatokban három év átlagához viszonyítva 5 százalékos terméstöbblet elérését, a téli- almatermésből tíz százalékkal nagyobb mennyiség szüretét határozták el, az állattenyésztők pedig azt vállalták, hogy egy kilogramm sertéshúst az országos átlag alatt 3,8 kilogramm abrak felhasználásával állítanak elő.

' Bár a betakarítás hajrája Jármiban is még csak ezután következik, s a számszerű eredményeket is az hozza majd, a vezetőségi ülésen Major József tsz- elnöknek, Ákosi Gábor tsz- párttitkámak volt mit elmondani.

A nagy melegben megszorult a kenyérgabona, ez erősen csökkentette a szemtermést. Ennek ellenére a tsz a tervezett négyszáz mázsa kenyérgabona helyett nyolcszáz mázsát értékesített.

A tagok, szocialista brigádok a többtermelést illetően állják adott szavukat Amikor a cséplést kezdték, s a 'géphez munkásokat szerveztek, mindössze tizenöten jelentkeztek állandó jelleggel. Ekkor vállalták a szocialista brigádok, hogy minden brigád váltva, naponta öt-hat embert ad a géphez. A cséplőgépnél verseny bontakozott ki. Ja- kabi Sándor brigádjával egyik nap 177 mázsa kenyérgabonát csépiéit. Ezzel kezdődött. Híre ment a teljesítménynek és szólásmondássá vált, ki tud ennyit, ennél többet Versenyeztek az emberek, közben rendre teljesítették a 170 mázsás napi átlagot, de akadt olyan brigád is, amelyik 180 mázsát ért eL

teherautóról, nem nyílna ki, az áru nem szóródna a földre.

— De hisz ez tiszta hülyeség.

— Hát, ezzel kezdtem pajtikám, — csillogott Stumek szeme, — persze, hogy az! De ez benne a jó. A műszaki vezető tenyere mögé rejti mosolyát, aztán komolyan megmagyarázza nekem, hogy köszöni a bírálatot, de ne haragudjak, a javaslatot nem tartja hasznosnak, mert egy-egy ilyen acélláda, sok ezer forintba kerülne, nehéz lenne benne szállítani. És meg mindig kisebb veszteség, ha esetleg kiszóltad egy papírzsák, hiszen a madáreledel filléres áru.

— Tényleg ügyes dolog.

— Mi az hogy ügyes, zseniális! Én komolyan bíráltam és mégis alkalmat adtam a műszaki vezetőmnek, hogy kifejtse helyes véleményét, sőt ezen túl arra is alkalmat adtam neki, hogy bebizonyítsa az egész plénum előtt, hogy ö milyen nyugodt és milyen megfontolt, mennyire érti a dolgokat. És a hibás bírálat ellenére, jóakaratúan heKenyérga'oonából nem értek el az ötszázalékos pluszt, burgonyánál, kukoricánál, dohánynál jóval többre számíthatnak. 'Burgonyánál 79 mázsa volt. a három évi átlag, most 100 mázsa fölött lesz. Kukoricából hároméves átlagban 23 mázsás csöves termest takarítottak be és annak ellenére, hogy a jármi határban sem esett eső. az elmúlt hetekben öt százalék helyett 10—15 százalékos többletered menyj várnak. Dohányuk fjedig a korábbi évek öt-hat mázsás termésével szemben tíz mázsa fölött lesz. Az eredményt nem az időjárás adja, az idén az időjárás inkább csak rontott. A siker titka ott kereshető, hogy a burgonyánál a jármiak háromszor végeztek gazoló kapálást, háromszor védekeztek a burgonyabogár ellen.

Amire mindennél jobban büszkék lehetnek, az Jármiban az állattenyésztés eredménye. Itt a számokat igazán érdemes megjegyezni és felfigyelni rá. Azt vállalták, hogy egy kilogramm sertéshúst 3,8 kilogramm abrakkal állítanak elő. Fél év alatt a tsz 182 sertést értékesített, s ezek a sertések héthónapos korra érték el a 113 kilogrammos átlagsúlyt, s egy kilogramm hús előállításához mindössze (!) 3,1 kilogramm abrakot etettek fel. A tsz eredetileg 360 sertés hizlalására kötött szerződést, s ezt menet közben plusz 100 darab sertés értékesítésével toklják meg. Az új felvásárlási ár szerint a tsz 21 forintot kapa hús kilogrammjáért, s’az előállí. tás költsége 10—14 forint között van. (Ki lehet számolni érdemes-e, kifizető-e.)

Számok és átlagok. A munkaverseny eredménye azonban nemcsak így fejezhető ki. Kifejezhető azzal is, hogy egy esetet leszámítva nem volt fegyelem- sértés a tsz-ben, nem kellett a fegyelmi bizottságnak ülésezni.

Az egy fegyelmi esetet nemcsak a tett elkövetője* de az egész tagság szégyelli. Jármiban már régen nem szokás a közöshöz nyúlni, de úgy tartják, kötelessége mindenkinek védeni.

A* termelőszövetkezet elnöki irodájának falán három bekeretezett oklevél hívja fel magára a figyelmet. A gyümölcstermesztésben elért első helyezésért, a növénytermesztésben elért első helyezésért, az áruértékesítésben elért első helyezésért. A tavalyi munka alapján. És híven ezekhez az első helyekhez, híven a munkaverseny kezdeményezéséhez 1967 végső számadása sem lesz kisebb értékű.

Seres Ernő

lyére teszi ae én ostobaságaimat.

Noteszt vett elő és átlapozta a jegyzeteit.

— Nézd, most közeledik a prémiumosztás ideje. Hatalmas bírálatot készülök mondani a diri felé. Személy szerint őt teszem felelőssé azért, hogy vasárnap nem tartanak inspekciót a liftesek, holott a vállalat jó néhány dolgozója, s főleg hozzátartozóik, köztük idős asszonyok és férfiak be szoktak jönni a klubszobába, tv-1 nézni. Ezzel módot adok a dirinek, hogy kiigazítson, szépen, türelmesen elmondja, hogy helyes, hogy bátran bírálok, de nem ismerem a körülményeket. Vasárnap nem a

4. emeleti klubszobában, hanem a porta melletti könyvtárban működik a televízió és ide jönnek be azok, akiknek otthon nincs készülékük. Ez az épület pedig földszintes, tehát a lift nem szükséges... Ezt válaszolja és biztos vagyok abban, hogy jutalomosztáskor nem feledkezik meg rólam...

(—sí