Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-03 / 102. szám
NAPLÓ Tiltakozunk a görögországi fasiszta terror ellen Megyénk számos ipari üzemében, vállalatánál tartottak röpgyűléseket, ahol elítélték a görögországi fasiszta terror intézkedéseit. A dolgozók aggodalmukat fejezték ki a bebörtönzött hazafiak életéért. A Görög Királyság magyarországi nagy- követségéhez küldtek tilla kozó táviratot a Nyíregyházi Cipész Ktsz dolgozói. Felemelték tiltakozó szavukat a katonai kormányzat terrorja ellen a TITÁSZ Vállalat nyíregyházi üzletigazgatóságának munkásai is. „Követeljük, hogy vessenek véget a letartóztatásoknak és adják vissza Manolisz Glezosz és több ezer társa szabadságát”! — írták táviratukban a Nyírbogdányi Kőolajipari Vállalat dolgozói. Hasonló tartalmú táviratot küldött a görög követségnek a Nagyhalászi Kendergyár és a baktalórántházi sportegyesület is. A VIETNAMI MŰSZAKOKBAN eddig nyolcezer nyíregyházi fiatal vett részt. A szolidaritási számlára kétszázezer forintot fizettek be. Az úttörők pedig társadalmi munkával és hulladékgyűjtéssel 50 ezer forintot adtak a vietnami nép megsegítésére. Bekötő utat építenek a Biriben keresztül haladó kö- vesuttól a tanácsházáig. A félmillió forintba kerülő létesítmény megvalósításához a következő évben kezdenek. Az SZMT köszöneté Erőt sugárzó, népes demonstráció színhelye volt Sza- bolcs-Szatmár megye székhelye Nyíregyháza, a munkásszolidaritás nagy ünnepén az idei május elsején. A Szak- szervezetek Szabolcs-Szat- már Megyei Tanácsa ezúton köszöni meg a részvevőknek, s a fáradhatatlan rendezőknek, hogy jelenlétükkel, munkájukkal igyekeztek emlékezetesebbé tenni a 23. szabad május elseje megünneplését. KULTURHÄZAT építenek a mintegy félezer lakosú Butyka tanyán. A kul- túrház klubterme mellett berendeznek egy könyvtárat és orvosi rendelőt is. „A Vörös tér Montrealban“ Május elseje, Moszkva. Tíz óra 45 perc. Moszkvában a Vörös téren befejeződik a díszszemle. Tíz óra 55 perc, a díszszemléről készült televíziós filmmel rendőrségi kocsi robog a központi televíziótól a Vörös Proletár stadionhoz. Tizenegy óra 05 perc. A stadionból helikopter viszi át a filmet a Sereme- tyevói repülőtérre. Tizenegy óra 33 perc. Indul a TU— 114-es Moszkvából Mont- realba. Hétfő, május 1 montreáli idő szerint: tizenöt óra 00 perc. A szovjet gép leszáll a montreali légikikötőben. Tizenöt óra 50 perc. A Vörös téri díszszemléről készült televíziós filmfelvétel megérkezik a világkiállítás szovjet pavilonjába. Tizenhat óra 30 perc. Pereg a film... A MEGYEI TANÁCS DICSÉRŐ OKLEVELÉT tizenegy kiválóan dolgozó termelőszövetkezeti tagnak nyújtották át május elseje alkalmából a nyírbátori járásban. Bessenyei György nevét vette fel május elsején az ajaki KISZ-szervezet. A névadás alkalmából műsoros estet rendeztek. Televízió, rádió, lemezjátszó és különféle sportfelszerelések vásárlására 70 ezer forintot biztosított a városi KISZ-bizottság a nyíregyházi alapszervezeteknek. Fogorvosi szakrendelőt kap Balkány, A 600 ezer forintba kerülő egészségügyi létesítményt, melyhez orvosi lakás is kapcsolódik, még ez évben átadják. Kútfúró brigád alakult a nyírtassi Dózsa Termelőszövetkezetben. Szakképzett vezető irányítása mellett a járás termelőszövetkezeteiben végeznek kútfúrásokat. Fedoszejev akadémikus Lenin-dijat kapott Május elseje alkalmából a szovjet tudományos élet sok ismert személyisége magas kitüntetésben részesült. Lenin-díjat kapott egyebek között Pjotr Fedoszejev akadémikus, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnöke. A kitüntetett a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, az SZKP Központi Bizottságának tagja. (MTI) 2500 vagon zöldség felvásárlására kötött szerződést ez évben a MÉK. Ennek 20 százalékát exportálják. Eljut a külföldi államokba többek között a szabolcsi uborka, paprika, görögdiny- nye és a zöldborsó is. Közel háromszázezer forint értékű könyvet értékesített az első negyedévben a nyíregyházi járásban a szövetkezeti könyvszolgálat könyvesboltja. Ez az elmúlt év azonos időszakához képest 32 százalékos növekedést jelent — írja Kiss Lajos tudósítónk. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház népi táncosai a május elsejei sóstói műsorban. Elutazott megyénk küldöttsége a szakszervezetek XXI. kongresszusára Hetvenhatezer Szabolcs- szatmári szervezett dolgozó képviseletében 15 tagú küldöttség utazott el kedden délelőtt Nyíregyházáról Budapestre, a Magyar Szakszervezetek XXI. kongresz- szusára. A ma nyíló kongresszuson részt vevő szabolcsi küldöttséget Kanda Pál, az SZMT vezető titkára vezeti. Dicsérő oklevéllel jutalmazott a Kisvárdai Járási Tanács 41 pedagógust és tanácsi dolgozót, akik a „Tanácsok 10 éves fejlődése” című kiállítási anyag elkészítésében eredményesen közreműködtek. Karbantartó szervízüzemet létesít a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy az üzemet határidő előtt, november 15-ig átadják rendeltetésének. öltözőt, könyvtárat és klubhelyiséget építenek ez évben Szabolcsbákán a községi kultúrházhoz. Erre a célra százezer forintot tartalékolt a községi tanács. Szoboravatás Ibrányban Vasárnap avatták fel Ibrányban Móricz Zsigmond szobrát a róla elnevezett gimnázium kertjében. Az ünnepségen megjelent Móricz Virág is, az író lánya. A nagy író munkásságát Margócsi József, főiskolai docens méltatta. Ezzel egy- időben a gimnázium előcsarnokában kiállítás nyílt Móricz leveleiből, megjelent műveiből. KEDDEN a déli érákban ki- gyulladt két lakóház Máriapó- cson. A tűz martaléka lett a két egyenként kétszobás családi ház, két istálló, két dohánypajta. A tűzet valószínűleg gyermekek okozták. 33 darab négyes, 2 milliós nyeremény Útban a szerencsekerék Szabolcsba A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16—70, 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30—00 Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Index szám : 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa György út 5. Felelős vezető: HoJéczi István 33 darab négyes találat, 2 millió forint nyeremény! Ez az évi szabolcsi nagy nyeremények adata. Nagy érdeklődéssel figyelik a szabolcsiak a 18. heti számhúzást. Ugyanis valahányszor megyénkben sorsolták a lottót, mindannyiszor a szokottnál többen és nagyobb nyeremények kerültek ismertté Szabolcsban. Már útban van a szerencsekerék a keleti határszél felé Záhony községbe, ahol e héten pénteken kerül sor a 18. heti számhúzás megrendezésére a MÁV kultúrotthonban. A sorsolást fővárosi tánc- dalénekesek teszik színesebbé. Ezt megelőzően „Zenés pillanatfelvétel” címmel vidám tanácsadásra kerül sor — vetélkedővel, melynek levezetésében Kovalik Károly, a televízióból ismert és népszerű riporter működik közre. Kétszer annyi lottószelvényt vettek a kisvárdai járásban, mint a korábbi hetekben. (n* Komarov nevét vették fel Vasárnap bensőséges ünnepséget rendeztek a Kisvárdai Császy László Gimnázium Zrínyi Ilona kollégiumában. Itt a harmadik B osztály KISZ-szervezete elhatározta, hogy a hősi halált halt Komarov ezredes nevét veszik fel. Előadást rendez május 4- én délután 16 órai kezdettel az Építőipari Tudományos Egyesület nyíregyházi csoportja a MTESZ-klubban. Gazsó László, az ÉM. debreceni tervezőiroda statikus főmérnöke a nagy tereket lefedő térbeli rácsos szerkezetekről tart előadást. Uj termelőszövetkezeti irodát épít saját erőből a kékesei Uj Élet Tsz. Az irodát még ez évben átadják rendeltetésének. Korszerű betonjárdát kapott a Bethlen Gábor utca baloldala. Az építők a munkával már a Móricz Zsigmond Művelődési Ház előtt járnak. Hamarosan elkészül a korszerű, széles járda egészen a Szabolcs utcáig. Fokozzák a megkezdett talajjavítás ütemét a Szamos és a Kraszna közén. A termelőszövetkezetek területeire talajhasználati térképeket készítenek, mely támpontot nyújt a műtrágya körültekintőbb felhasználására. Az északnyugat-görögországi Cumerka-hegységben hétfőn reggel történt földrengésnek a legújabb jelentések szerint kilenc halálos áldozata és ötvenkét sebesültje van. A hegyi falvaknak legalább 18 000 lakosa vált hajléktalanná. A MAI KAP BAKTALÖRÄNTHÄZA ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET a Fenyves csárda egységébe egy fő szakképzett felszolgálót keres a nyári szezonra. Jelentkezés a Fenyves csárdában. 1367. május 3» szerda Névnap: IRMA A Nap kél: 4 óra 25 perckor, nyugszik: 18 óra 58 perckor. A Hold kél: 2 óra 34 perckor, nyugszik 12 óra 33 perckor. Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete.: 14,9 Celsius-fok. esős idő Várható Időjárás ma estig: jobbára felhős idő, többfelé záporeső, zivatar. Időnként élénk délnyugati, nyugati, átmenetileg megerősödő és északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet keleten is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 11 —16 fok között, keleten néhány fokkal 16 fok fölött. Kossuth rádió 8,22: Három variáció zongorára. — 8,55: Orvosi tanácsok. A mozgásról és testtartásról. — 9,00: Magyar nóták. — 9,34: Kozmosz. — 10,10: Zenekari muzsika. — 11,00: Iskolarádió. —11,30: A Szabó-család. — 12,15: Tánczenei koktél. — 13,03: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13,18: Don Pasquale. Részletek Donizetti operájából. — 14,07: A tanító. Dezséry László műsora. — 14,37: Kodály népdalfeldolgozások. — 15,10: Kérdezzen. Üzemi postánkból. — 15,15: Könnyű zongoramuzsika. — 15,35: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. — 15,50: Rádióegyetem — Zenei tagozat. — 16,37: Leopárd. Regényfolytatás, XI. rész. — 16,57: Hallgatóink figyelmébe. — 17,12: Broniszlav Hubermann két hegedűversenyt játszik. — 17,50: Mérkőzések percről-percre... — 19,00: Esti krónika. — 19,30: Áprilisban hallották először. Tánczene. — 20,14: Szecskő Tamás írása. — 20,24: Lemezek közt válogatva. — 20,56: Népdalcsokor. — 21,20: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 22,25: Paganini. Részletek Lehár—Kullr operettjéből. — 22,45: I yártó István jegyzete. — 2: > XX. század zenéjéből. — c Csárdások. Petőfi rádió 10,00: Szovjet kórusművek. — 10,10: Amerikai komédia. Zenés játék. — 12,00: Zenekari muzsika. — 12,47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról.. — 13,02: Könnyűzenei híradó. — 13,32: Iskolarádió. — 14,08: Mai témák, mai dalok. — 14,18: Régi magyar dalok Szabolcsi Bence feldolgozásában, Csajbók Terézia énekel. — 14,30: Orvosi tanácsok. — 14,35: Kazal László énekel, a Leningrádi Rádió esztrádzeneka- ra játszik. — 14,55: Fiatalokról — fiataloknak. — 15,00: Jámbor László énekel. — 15,15: Népi kalendárium — Május. — 15,25: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 16,05: Sárdy János énekel. — 16,16: Falusi percek. — 16,21: Szimfonikus táncok, balettzenék. — 16,45: Hirdetőoszlop. — 16,55: Mérkőzések percről-percre... — 17,48: Könnyű fúvósmuzsika. — 18,05: Iskolarádió. — 19,35: Glin- kától. Sosztakovicsig. Ivan Szu- szanyin — négyfelvonásos opera. A nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs megye életéből. — Fúvószene. — Ebédszünetben egy ifjúsági brigádnál. — Tánclépésben. Televízió 17,30: A Magyar Hirdető műsora. — 17,40: Az Aranyszarvas földjén. — 18,20: Hírek. — 18, Üj könyvek. — 18,30: Húsz éve történt. — 19,00: A régi magyar muzsikáról. — 19,25: Hazai tükör. — 19,30: Szatócsbolttól az áruházig. — 19,50: Esti mese. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Az elhárított kém (angol film). — 21,45: Parabola. — 22,05: Tv-híradó — 9 kiadás. Bratislavai tv 16,40: Kicsinyek műsora. — 17,45: A diákklubok műsora. — 19,00: Tv-híradó. — 19,55: Kihunyt napfény. Tv-játék. — 2125: Találkozás Leonard Brensteinnel. A nyíregyházi mozik műsora SZELES V ASZNtJ BÉKE MOZI: Május 3-án: Széles változatban! Csak 16 éven felülieknek! MANDRAGORA Magyarul beszélő olasz film víg játék. Ellőadások kezdete: fél 8, féli 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI) Május 3-án: TILTOTT VULKÁN Színes magyarul beszélő francia film. Előadások kezdete: 4# 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: Május 3-án: Széles változatban! KEDVES BRIGITTE Színes amerikai filmvígjáték, Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. PILLANTÁS A JÖVŐBE. Az amerikai tudósok szerint 2000-ben a nők izmosabbak és fizikailag erősebbek lesznek a férfiaknál, ráadásul a világ 5,4 milliárd lakosa közül 3 milliárd lesz a nő. 2300-ban a nők magassága meghaladja a 2 métert, átlagos életkoruk pedig 110— 120 év lesz. Hogy milyenek lesznek ugyanekkor a férfiak, arról a tudósok hallgatnak... Hőszigetelt raktárakat építenek az idén Nyírbátorban, Baktalórántházán és Vásárosnaményban. A raktáraknak különösen az alma feldolgozásánál és tárolásánál veszik majd nagy használ. Banditatámadás Londonban Jól megszervezett banditatámadás történt hétfőn Londonban — jelentik a hírügynökségek. A gengszterek a Rothschild bankház pénzével álltak odébb egy elhagyott észak-londoni utcából. A támadók ammóniákkal kábították el a bankház aranyát szállító páncélozott gépkocsi három főnyi személyzetét. Az AP jelentése szerint a zsákmány jelentős : mintegy 700 000 font sterling, — a hírhedt vonatrablók zsákmányának körülbelül egy- harmada. A banditák 140, egyenként 5000 font értékű aranyrudat vittek magukkal. A kísérőszemélyzet egyik tagját fej és mellkasi sérülésekkel, a másikat szemsérüléssel, szállították kórházba. A banditák pontosan tudták a nagy aranyszállítmány útját, és olyan ügyesen hajtották végre a rablást, hogy csak akkor fedezték fel, mi történt, amikor már messze jártak a kinccsel. A hírügynökségek máris „az év rablásának” nevezik a támadást. A Rothschild bankház kék páncélkocsiját most a rendőrök vizsgálják: hátha megtalálják az elrabolt kincs felé vezető nyomokat. Hárman életüket vesztették és kilencen megsebesültek hétfőn, amikor a New York-i repülőtér kifutópályáján összeütközött két gép. Nyíregyháza anyakönyvi hírei SZÜLETÉS: Kovács István és Pénzes Erzsébet leánya Katalin, Hornyák Tibor és Nagy Irén leánya Emőke« Lehel Miklós és Linter Erzsébet fia Miklós, Balogh György és Kazsu Mária leánya Mária, Orosz János és Gulyás Ilona leánya Katalin, Vavrek Mihály és Kunk- li Magdolna leánya Magdolna, Re- hócsin Imre és Jaksi Margit leánya Mária Volosinovszki János és Szilágyi Borbála leánya Éva. Sándor György és Rozsnyai Margit fia Attila László, Simon József és Nagy Ilona Julianna fia Tamás Tibor, Oláh József éa Barancsi Ilona fia József Zsolt. Balázs András és Figeczki Ilona fia Tibor Szalanics Mihály és Ranyholczki Ilona fia Mihály. Tamás György és Pénzes Piroska leánya Ildikó Piroska, Elek József és Lovas Margit fia József. Kasza János és Varga Sarolta leánya Beáta Hanna, Molnár György és Gyurján Anna Éva leánya Éva Erika, Bagi Ferenc és Suller Mária fia Csaba Ferenc. HÁZASSÁG: Czakó István György és Nagy Jolán, Dr. Mándi Tibor és De- rényi Anna Mária, Babják Mihály és Róka Piroska, Rakovics Béla és Juhász Ibolya, Tóth László József és Zemplényi Ibolya. HALÁLESET: Koska János Nyíregyházai Suszter József Nyíregyháza. Balogh Mária Tiszanagyfalu, Balogh Szilvia Rakamaz, Dankó János Nyíregyháza. Kelet-Pakisztánon ciklon vonult át, amely húsz embert megölt, és kétszáznál többet megsebesített. SASVESZEDELEM AUSZTRÁLIÁBAN. Az ausztráliai Uj Dél-Wales államban az elmúlt hetekben és hónapokban több ezer bárányt ragadtak el a sasok. A juhte- nyésztők valóságos sasveszedelemről beszélnek. Míg más években az újszülött bárányok 80—90 százaléka felnövekedik, az idén csupán 25 százalék maradt meg. Az egyik tenyésztőnek karácsony óta több mint 600 bárányát ragadták el a sasok.