Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-14 / 112. szám
NAPLÓ Úttörők a forgalom irányításban Befejeződtek a négyes számú általános iskolában rendeaett KRESZ-vetélke- dők. A mintegy ötszáz tanuló közül 44-em kerültek a döntőbe. A legjobb eredményt Hudák István, nyolcadik osztályos tanuló érte el, s ezért oklevelet, segéd- motarvezetői engedélyt kapott, és a nyári táborozásának felét fizetik. Huba Judit, Tímár István és Demeter Éva — a következő helyezettek — segédmotorvezetői engedélyt kaptak, melyeket a tanévzárón adnak át. Az első 15 helyezettet a megyei rendőrfókapitányság a közlekedési őrs tagjaivá fogadta. A kisiskolások hamarosan részt vesznek a forgalomirányításiban. Megyei munkavédelmi konferenciát rendez hétfőn délelőtt fél 9 órai kezdettel a Szakszervezetek Megyei Tanácsa az üzemek vezetői, biztonsági megbízottai, szb- titkárai és társadalmi munkavédelmi felügyelői részére. Szolgálati lakást épít ag- ronómus részére ez évben 150 ezer forint költséggel a szamostatárfalvi Ady Endre Termelőszövetkezet 1$2 millió forint áruértékesítést tervezett az idén a csengerj járás 22 tsz-e. 20— 30 millióval több, mint a korábbi években. Befejezték a dohánypalánták ültetését az orosi Vörös Csillag Tsz-ben, egy hónappal korábban, mint az elmúlt évben. Idejében végzik az időszerű mezőgazda- sági munkákat is. Elkészült az új óvoda Ti- szakerecsenyben. A 150 ezer forintos beruházással épült létesítmény műszaki átadására rövidesen sor kerül. Forgalom Dombrád és Cigánd között A Tiszán lemenő jég erősen megrongálta a telelőben veszteglő, Dombrád és Cigánd közötti pontonhidat. A KPM Közúti Üzemi Vállalat dolgozói elvégezték a javítási munkákat. Ezzel újra szabaddá vált a közlekedés a Tiszán Dombrád és Cigánd között. Öt táblaképpel, vagy öt kisplasztikái alkotással vehet részt — pályázat útján — minden művész a debreceni nyári tárlaton, amelyet az idén első ízben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére rendeznek meg. Nagy sikert arattak a nőtanács nyíregyházi asszonyklubjának péntek esti ösz- sze jövetelén a bemutatott legújabb vonalú és divatú fehérneműk, fürdőruhák és egyéb nyári divatújdonságok. Megkezdték a rizs vetését a fehérgyarmati járásban. A munkában a milotai Uj Élet Termelőszövetkezet jár élen. A tervezett 150 hold területből 130 holdon a vetést már befejezték. SZOMBATI PIAC Nagy bőség zöldségfélékből A szombati hetipiacon nagy volt a felhozatal a primőrárukból. Volt bőven spenót és sóska, hagyma, retek és megjelent mint újdonság az első idei zöldség. Az új karalábé, karfiol és saláta kielégítette a vásárlók igényeit A karalábé még elég drága: 10 forint egy csomó, amely öt darabból áll. Igaz, hogy a szövetkezeti zöldségboltokban ennél drágábban árusították, 12 forintért csomóját A hatalmas piac képét új létesítmény díszíti: a nyíregyházi Dózsa Termelő- szövetkezet újszerű fedett padlózott modern zöldségárus műanyag bódéja. Már a első hetipiacon óriási forgalmat bonyolítottak le primőrárukból és a Dózsa Tsz új pavilonjában jelent meg először az idei új zöldség. Ezzel a termelőszövetkezetek pavilonjainak száma háromra emelkedett. Az egyik a Vörös Csillag Tsz-e, a másik a Dózsa Tsz-é és a harmadi|k pavilon 12 termelőszövetkezet közös vállalkozásaA tejtermékekből is igen nagy volt a felhozatal. Tojás, vaj, tejfed, túróból volt választék bőven. (F. P.) Modern gépszerelő műhely építését kezdték meg a nyírbogát! Rákóczi Termelőszövetkezetben egymillió 200 ezer forint költséggel. Az augusztusban átadásra kerülő műhelyben a környező tsz-ek gépeinek javítását is elvégzik majd. Saját építőbrigádjával, állami támogatással, ötven férőhelyes, itatásos borjune- velőt épít a nagykállói Virágzó Föld Termelőszövetkezet. 120 ezer forint értékű társadalmi munkával Ujfe- hértó község lakossága 68 utca útjait javította meg, illetve állította helyre a téli rongálódás után. Televíziós világnap Készülnek világszerte a televízió-stúdiókban: június 25-én, első ízben öt földrész csaknem valamennyi tv-állomása egyenes adásban közvetít. Közép-európai idő szerint 20 órakor ugyanaz a műsor jelenik meg a képernyőkön: kaleidoszkópszerű közvetítés Moszkvából. Gyógyszertárt, szolgálati lakást építenek Nyírkárász községben. Az egymillió hétszázezer forintos költséggel épülő létesítményt augusztus elsején adják át rendeltetésének. K astélyból középiskola Mándokon Nemrég költözött új helyére az eddig az általános iskolában működő mándoki gimnázium. A volt Forgách grófi kastélyban kapott helyet a Tisza-könyök középiskolája. A gimnázium környékének rendbehozásánál, parkosításánál, pályák építésénél az elmúlt évben 40 ezer, az idén 100 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a gimnázium és az általános iskola tanulói. Részt vettek a nagyméretű munkában gépi erővel, fogatokkal a Kossuth és az Űj- Élet Tsz tagjai is, hasonlóan a vegyesiparit ktsz és a közelben dolgozó Karcagi Talajjavító Vállalat dolgozói, gépekkel, földgyaluval. A ballagás napjára új külsőt öltött az épület és környéke, mintegy 3500— 4000 érdeklődő jött el a községben első ízben sorra került iskolai eseményre, a harmincnégy most érettségiző fiatal ballagására. A Magyar Szocialista Munkáspárt Srabolcs-Szatmár megyei bizottsága és a megyei tanács napilapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Qona u. 3. Telefon: 16—70. 16—71. Kiadja: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Zrínyi Dona u. 3. Tel.: 30—00. Felelős kiadó: Farkas Pál. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra: 12 forint. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Index szám: 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom daiparl Vállalat, Nyíregyháza Dózsa György út 5. Felelős vezető: Holéczi István A békehónap nagygyűléseire május 18-án, 19-én lengyel vendégek érkeznek megyénkbe. A Lengyel Kultúra igazgatója 18-án Nyír- madán, 19-én Nagyarban lesz a békenagygyűlés szónoka. 71 476 forint a négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 19. heti játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 52 fogadó ért el, nyereményük egyenként az illeték levonása után, 71 476 forint. Három találatot 4401 fogadó ért el, nyereményük a nyereményilleték levonása után 422 forint. Két találatot 126 911 fogadó ért el, nyereményük egyenként 18 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Monográfia készül Nyíregyháza városról. A munkához, adatgyűjtéshez már hozzákezdtek, a kiadványt 1967-ben jelentetik meg. Rádiókrimi Izgalmas folytatásos kri- mitörténet szórakoztatja majd, a nyári hetekben a Magyar Rádió közönségét: színre lép „A 007-es ügynök.” Zahov a nagy stílű krimifigura „származása szerint” bolgár. Andrej Gul- jaskj hívta életre nagysikerű regényben. Zahov a nyugati országok mozi- és tv-közönsége előtt jól ismert kém, James Bond ellenfigurája. A bolgár regény szerint a szocialista világ ellen dolgozó angol ügynököt Zahov teszi ártalmatlanná sok izgalmas kaland, során. Kalászba szökkentek a rozsvetések a Nyírségben. Szakemberek becslése szerint jó, közepes termésre lehet számítani. Kigyúlt a villany a nagy- szegegyházi tanya lakásaiban is. A villanyhálózat kiépítését a TITÁSZ a napokban fejezte be, így újabb 15 családnak nyújt örömet a villamos energia. Nyitásra készülnek a sóstói KISZ-vezetőképző táborban. Javítják az épületeket, rendbehozzák a parkot és június elsején elfoglalhatják helyüket az első táborlakók. Egymillió forintos beruházással megkezdték négy gyümölcstároló és két per- metlétorony építését a Bal- kányi Állami Gazdaságban. 700 millió a megye takarékbetétje Fél éve a lakosság megtakarítása 600 millió forint volt, azóta kereken 100 millióval nőtt, s elérte a 700 millió forintot. Ha ezt az összeget lakásépítésre fordítanánk, 5224 kétszobás összkomfortos, vízvezetékkel és központi fűtéssel ellátott lakást lehetne belőle felépíteni. A gépkocsibetétek összege 86,2 millió forintra nőtt. Fokozta az érdeklődést az is, hogy az eddig megtartott sorsolásokon összesen 99 gépkocsit nyertek a szabolcsiak. A járások közül kiemelkedik K:6várda 85 millió fórint, és a mátészalkai 69 millió forint takarékbetéttel. A megye takarékbetét-állományának mintegy 65 százaléka a tsz-parasztság megtakarítását képezi. Az egy lakosra eső átlagbetét meghaladja az 1250 forintot. — nemes — A MAI MP SK2, májas 14. vasárnap PÜNKÖSD 1967. május 15. béttg Névnap: Zsófia A Nap kel: 4 óra 09 perckor, A Nap kel: 4 óra 08 perckor, nyugszik: 19 óra 13 perckor, nyugszik: 19 óra 14 perckor. A Hold kel: 7 óra 13 perckor, A Hold kel: 8 óra 23 perckor, nyugszik:------- nyugszik: 0 óra 19 perckor. Az elmúlt nyolcvan év áUagos Az elmúlt nyolcvan év átlagos napi középhőmérséklete: 16,1 napi középhőmérséklete 16,7 Celsius-fok. Celsius-fok. Ma: 23-28 fok Várható időjárás ma estig: meleg, napos, száraz idő. Mérsékelt helyenként élénk délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. Kossuth rádió VASÁRNAP 8,10: Az álarcosbál. Részletek Verdi operájából. — 8,45: Édes anyanyelvűnk. — 8,50: Slava Kunst zenekara játszik. — 9,10: Rádiójáték gyermekeknek. — 10,00: Bemutatjuk a MR és TV Gyermekkórusának új felvételeit. — 10,10: Szivárvány. — 11,57: Hallgatóink figyelmébe! — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta... — 12,15: Tiszta szívvel. — 13,01: Uj lemezeinkből. — 13,32: Varázskeringő. Strauss operettjének rádióváltozata. — 15,08: Háromszor három. — 15,40: Elbeszélés. — 15,52: Lemezek közt válogatva... — 16,20: Tudósaink fóruma. — 16,40: Boross Jolán énekel. — 16,57: Hallgatóink figyelmébe! — 17,06 Közvetítés a Moszkvai Konzervatórium nagyterméből. — 17,50: Mérkőzések percről percre. — 19,10: Vaclav Talich vezényel. — 19;57: Isten méretre. Epizód. — 21,09: Slágerről slágerre. — 22,10: Vasárnap sportja. Totóeredmények. — 22,20: Fehér Sándor népi zenekara játszik. Nemes Rózsa és Mindszenti István énekel. — 23,00: Dalciklusok. — 0,10: Kovács Erzsi énekel. HÉTFŐ 8.15: Huszka Jenő operettjeiből. — 9.10: Lengyel József íróval beszélget Kovács Júlia. — 9.25: Somogyi Vilmos előadása. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Sántha Ferenc népi zenekara játszik. — 10.00: Iskolarádió. — 11.35: Zenekari muzsika. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.18: Fidelio (Részletek Beethoven operájából). — 14.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.20: Kóruspódium. — 14.30: Könnyűzene. — 15.15. Vivaldi: Négy concerto. — 15.55: Édes anyanyelvűnk. — 16.00: Harsan a kürtszó. — 16.40: Máthé Jolán és Marczis Demeter népdalokat énekel. — 17.15: Hangverseny a stúdióban. — 17.40: Van új a Nap alatt! — 17.55: Bükki csillagtúra. — 19.35: Csárdás Macabre. Hang játék Liszt Ferenc életéről. — 21.27: Németh József, Harangozó Teréz, Voith Ági énekel. — 22.20: Zenlai Anna és Sárdy János magyar nótákat énekel. — 22.45: Korunk gondolkodói a történelem tanulságairól. — 23.05: Francia operákból. — 0.10: Részletek Rodgers filmzenéjéből. Petőfi rádió VASARNAP 7,30: A református egyház félórája. — 8,00: Kórusok népdalokat énekelnek. — 8,15: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról (ism.) — 8,30: Miska bácsi lemezesládája. — 9,00: Operakalauz. — 10,00: Tánczene. — 11,00: A magyar költészet százada. — 11,15: Közvetítés Nápoly- ból: a Scarlatti zenekar hangversenye. — 12,20: Ambrus Tibor jegyzete. — 13,04: Cincafarkinpa és a többiek. Mesejáték. — 14,03: Táskarádió. — 15,03: író, színész, rendező. — 15,18: A Berlini Filharmonikus zenekar felvételeiből. — 15,55: Pillantás a nagyvilágba. — 16,15: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. — 16,40: Költözés előtt. — 16,55: Mérkőzések percről percre. — 17,43: Ez is, az is, 120 percben... — 20,02: Sosztakovics: Katyerina Izmajlova. Négyfelvonásos opera. HÉTFŐ 10.00. Monteverdi emlékezete. — 11.01: Verbunkosok, népdalok. — 11.40: Dalok Leninről. — 12.00: Zenekari muzsika. — 12.50: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 13.05: Ismerkedjünk a dzsesszmuzsiká- val. — 14.08: Ábrahám Pál—Har- math Imre operettjeiből. — 14.30: Bemutatjuk a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériuma fúvószenekarának új felvételeit. — 14.40: Vladimir Horowitz zongorázik. — 14.55: Fiatalokról — fiataloknak! — 15.00: Délutáni frissítő! — 15.45: Paolo Silveri énekel. — 16.05: Híres prímások muzsikálnak. — 16,25: Petur Ilka — legkedvesebb verseim. — 16.40: Két induló nagyzenekarra. — 17.00: ötórai tea. — 18.10: Ma< rio Lanza operaáriákat énekek — 18.30: Jean-Paul Sartre élete és művei. — 19.00: Saint-Saens: III. szimfónia. — 19.36: Régi magyar dalok és táncok. — 20.35: Vidróczky. Részletek Farkas .Ferenc—Innocent-Vincze daljátékából. — 21.00: Nőkről — nőknek! — 21.30: Borodin: II. vo- nósnégyes. — 22.00: Könnyűzene. — 22.25: Somogyi Vilmos előadása. A nyíregyházi rádió VASÁRNAP 16,00—19,00: Egy művelődési ház életéből. — Színes muzsika. — Sport. HÉTFŐ 18,00:—19,00: Hírek, események két megyéből. — Keringők. — Nők tízperce. — Ügyintézők, ügyintézés. — A Montematti zenekar játszik. Televízió VASÁRNAP 8,45: Iskola-tv. — 9,35: Hétmér- foldes kamera. — 9,50: Tüskevár. — 10,25: Elmentem a Nap után. — 11,45: Ausztrália. — 14,58: Popeye és a kiárusítás (ism.) — 15,05: A Magyar Hirdető műsora. — 15,15: Újdonságok, érdekességek a mezőgazdaságban. — 15,30: MAFC—Honvéd bajnoki kosárlabda-mérkőzés. — 17,00: St Tropez, ahogy én láttam. NSZK film. — 17,20: A Tv könyvesboltjában. — 18,10: Interpelláció. — 18,45: Darumadár útnak indul. — 19,05: Czillei és a Hunyadiak. Keresztmetszet. — 19,45: Esti mese. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Varieté a stúdióban. — 21,05: Sporthírek. — 21,15: Népszerű dallamok, világhírű énekesek. Revű. — 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai tv vasárnap 10,00: Kalandok egy orvos-író könyveiben. — 11,10: Képkiállítás a műteremben. — 15,00: Kerékpárbajnokság. — 16,15: A hercegnő, aki állandóan főzött. — 17,26: Kerékpáros békeverseny. — 19,00: Tv-híradó. — 19,50: Látogatás az állatkertben. — 20,50: Hamisjátékos. Tv-játék. — 21,35: Az opera kulisszatitkaiból. HÉTFŐ 17,45: A szenei méhészek. — 18,15: Sporthíradó. — 19,00: Tv- híradó. — 19,30: Nagyvárosi legendák. — 20,00: Negyvennegyedik. — 22,00: Kamarazene. — 22,20: Tv Újság. A nyíregyházi mozik ■ műsora SZÉLES V ASZNÜ BÉKE MOZI: Május 14 és 15-én: Széles változatban! TÍZEZER NAP tJj magyar film. Előadások kezdete: fé! 5, fél 7 és fél 9 órakor. SZÉLESVASZNÜ KERTMOZI Május 14 és 15-én: Széles változatban! A FŐNÖK INKOGNITÓBAN Színes francia filmvigjáték. Előadás kezdete: este 8 órakor. GORKIJ MOZI: Május 14 és 15-én: IDEGEN AGYAKBAN Magyarul beszélő NDK film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLES VASZNÜ MOZIJA: Május 14 és 15-én: Széles változatban! EGY MAGYAR NABOB KÁRPÁTHY ZOLTÁN Jókai regényéből készült színes magyar film. Előadás kezdete: fél 6 órakor, dupla helyárral! Ébresztő A hajnalban kelő, kisvasúti sin mellett lakó nyíregyháziaknak nincs okuk panaszkodni az ébresztést illetően. Fél négy óra tájban rendszeresen gondoskodik erről a kisvasúton közlekedő szerelvény mozdony vezetője. Hosszan elnyújtott, ablakokat reszkettető kürtje túltesz a leghangosabb ébresztőóra csengőjén is. De mit szólnak azok, akiknek később kezdődik a munkaidejük. Ha altatót szednek, talán még alhatnak. A legjobb gyógyszer mégis az lenne, ha a mozdonyvezetőket figyelmeztetnék: hajnalban általában még sokan alusznak a váJ rosban. — tó — — HaZ meg tetszene engedni a Gajdi lcartárs felesége pedig regényeket olvas munkaidőben. És hogy is mondjam, nem valami udvarias a felekkel. — Remek sieme van barátom! De nem mond újat. Sajnos igaza van, a kartársnő aro- gáns az ügyfelekkel. Ez az igazság, mit tagadjam. Köszönöm a figyelmeztetését. Minden jót... — Kérem ka már itt vagyok, még azt szeretném mondani, hogy az én csoportvezetőm a Savas kartárs nincs olyan nap, hogy ne lógna valamilyen hivatalos ürüggyel a városban. Mindenki tudja, hogy prész- szókban tekereg és gyanús nőügyei vannak. — Hallja ezt is bizony gyorsan észrevette kollégám, de milyen gyorsan. — Nem tetszik haragudni, hogy elmondtam? — Szó sincs róla. Nagyon örülök. Nagyon örülök. — És tetszik valamit tervezni velük kapcsolatban? — Sajnos bele kell nyugodnom a kialakult helyzetbe. — De miért osztályvezető kartárs? — Fiacskám magunk között vagyunk. Őszinte leszek. Gajdi a sógorom, a felesége a húgom, maga osztályvezetője a Savas pedig a nagybátyám. — Öh, bocsánat, ne tessék haragudni. — Dehogy haragszom. Szeretem az őszinte szót. De ha már együtt vagyunk hadd mondjam meg: önnek léiéit a próbaideje és sajnos felettesei nem tartják alkalmasnak, hogy véglegesítsük... Fiatal barátom sok szerencsét egy más munkahelyen, minden jót. (— s) — Volna néhány perce osztályvezető kartársl — Hogyne, parancsoljon. Miről van szó... — Tetszett mondani három hónapja, mikor idekerültem, hogy he majd lesz tapasztalatom, bátran mondjam el.. Nem tudom, alkalmas-e az idő? — De mennyirt kollégám. Mondja csak. Milyen hibát fedezett fel? — Bizonyára nem tetszik róla tudni, a csoport- vezető, a Gajdi kartárs nem veti meg az italt. — Dehogyis nem tudom kérem. Sajnos bizony igen kedveli a frissítőket. — A rumot, kérném tisztelettel, Már reggelenként ittasan jön be. — Elég baj a: nekem kollégám, önnek tökéletesen igaza van... Köszönöm a figyelmeztetését. Viszlát. BÍRÁLAT