Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-16 / 113. szám

XXIY. ÉVFOLYAM 113. SZÁM ÄRA: 50 fillér. 1967. MÁJUS 16. KEDD A LAP TARTALMÁBÓL Jelentések a hétvégi labdarúgó­mérkőzésekről Mit fizet a totó ? i (4. oldal.) Megnyílt a SZÖ¥OSZ ¥1. kongresszusa Hétfőn, az Építőik Rózsa Ferenc Művelő- diai Házában ünnepélyesen megnyílt a Szövet­kezetek Országos Szövetségének VI. kong­resszusa. A kongresszuson mintegy 470 kül­dött. valamint számos meghívott vendég — az állami és társadalmi szervek, a társszö­vetkeze bek képviselői — jelent meg. Részt vett a magyar földművesszövetkezetek kong­resszusán 32 ország szövetkezeti küldöttsége iá. A kongresszus elnökségében foglalt he­lyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, továbbá Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese és Nyers Rezső, a Központi Bizott­ság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, valamint a szö­vetkezeti mozgalom számos képviselője. Az elnökség tagja G. J. Nijhof, a holland szö­vetkezetek szövetségének elnöke is, aki a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét kép­viseli a SZÖVOSZ VI. kongresszusán. Dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese nyi­totta meg a kongresszust. Javaslatára meg­választották a kongresszus különböző bizott­ságait. Ezután Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke ismertette az Országos Földművesszövetkeze­ti Tanács beszámolóját. Szirmai Jenő beszámolója Bevezetőben a kongresz- szust megelőző, mintegy 18 000 helyi tanácskozás tapasztalataival foglalkozott. Ezeken, mintegy másfél millió földművesszövetkezeti tag jelent meg, s közülük 120 OOÓ részt vett a vitában. Szinte teljes egyetértés ala­kult ki a tekintetben, hogy a szövetkezetek tagságának összetételében bekövetkezett változások, valamint tevé­kenységi körük bővülése miatt időszerű a „földmű­vesszövetkezet” elnevezést .Általános fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetre” vál­toztatni. Nem találkozott azonban teljes megértéssel az a javaslat, hogy a rész­jegyek névértékét az eddigi 50 forintról 100 forintra emeljék. Az utóbbival kap­csolatban éppen ezért azt javasolta, hogy a végső döntés joga maradjon a tagságé, illetve a szövetke­ze*! küldöttközgyűléseké. A beszámoló a továbbiak­ban a földművesszövetke- aetá mozgalom két kong­örvendetes, hogy gazda­sági eredményeinkkel együtt növekedett a szövetkezeti szervek társadalmi befolyá­sa. Bővült a szövetkezetek mozgalmi tevékenysége és tovább szélesedett a szövet­kezeti demokrácia. Mun­kánk és elért eredményeink — hangsúlyozta az előadó — sok szállal kapcsolódnak a testvérszövetkezetekhez, s e kapcsolatok ápolását a továbbiakban is fontos fel­adatunknak tartjuk. A földművesszövetkezeti szer­vek megkülönböztetett fi­gyelemmel kísérték a ter­melőszövetkezetek közel­múltban megtartott első országos kongresszusának tanácskozását és a Termelő- szövetkezetek Országos Ta - nácsának megalakulását. E helyről is szívből köszönt­jük testvérszövetkezetednk- nek e fontos szervezetét és munkájukhoz a kongresszus nevében sok sikert kívá­nunk. A SZÖVOSZ-hoz tar­tozó valamennyi szövetkeze­ti szerv minden igyekezeté­vel azon fáradozik, hogy minden .vonatkozásban sike­resen működjünk együtt közös céljaink megvalósí­tásában. Hasonlóképpen to­vább szélesítjük hagyomá­nyos és hasznos kapcsolata­inkat a kisipari termelő- szöve*kezetekkel is. A földművesszövetkezetek tagsága — hangoztatta a továbbiakban a beszámoló resszus közötti időszakát elemezte. Jóleső érzéssel ál­lapíthatjuk meg — hangsú­lyozta ezzei kapcsolatban Szirmai Jenő —, hogy az általános gazdasági és tár­sadalmi haladás, s nem kevésbé a szocialista nem­zeti egység politikája nyo­mán kialakult kedvező lég­kör a tömegeket — köztük a földművesszövetkezetek tagságát — hasznos alkotó munkára, a közéletben va­ló fokozott részvételre ösz­tönözte. Ez az alapvető forrása annak, hogy a földművesszövetkezetek nem­csak lépést tartottak az ál­talános fejlődéssel, hanem sajátos gazdasági és társa­dalmi tevékenységükkel elő is segítették azt. A föld- művesszövetkezeti kiske­reskedelem fogalma öt év alatt 45 százalékkal, » ven­déglátóiparé pedig 53 száza­lékkal növekedett. A falusi kereskedelem és vendéglá­tóipar korszerűsítésére ugyanezen idő alatt mint­egy kétmilliárd forintot költöttünk. — ismeri és magáénak vall­ja a IX. pártkongresszus határozatait és teljes erejé­vel kész dolgozni azok megvalósításáért. Világosan látja, hogy a határozatok és az új gazdasági mecha­nizmus további távlatokat és lehetőségeket nyit szö­vetkezeti mozgalmunk fej­lődése előtt Ezek realizálá­sa megköveteli, hogy szö­vetkezeteink saját pénzügyi forrásból biztosíthassák fej­lesztésük és az anyagi ér­dekeltség elvét kifejezésre juttató részesedéseket, fo­kozhassák a tagságnak — mint tulajdonosoknak — a nyereséghez fűződő anyagi érdekeltségét, továbbá a gazdálkodással járó kocká­zatok fedezetére kellő tar­talékot képezhessenek, s végül, hogy fenntarthassák és fejleszthessék a szövet­kezeti mozgalom Intézmé­nyeit. Az új mechanizmus vi­szonyai között a fogyasztó — a vevő — kerül a keres­kedelmi munka középpont­jába, s ez az eddiginél ru­galmasabb kereskedelmi te­vékenységet kíván. A föld­művesszövetkezeti kereske­delem az ésszerű gazdasá­gosság követelményei! szem előtt tartó verseny mellett foglal állást, A kereskedel­mi tevékenységet tehát nemcsak a versengésnek, hanem az egyes ágazatolt és szektorok együttműkö-* désének is jellemeznie kell. A szövetkezeti kereskedelem tevékenységében az új me­chanizmusban fokozott hangsúlyt kap az eladása módszerek fejlesztése. A helyi szervezetekben a szö­vetkezeti vezetők és a bolti dolgozók keressenek az üzle­ten kívül i® kapcsolatot ve­vőikkel. Vezessék be a minta utáni értékesítést, szervezzék meg az élelmi­szerek és iparcikkek ház­hoz szállítását, az iparcikk- szaküzletekben nyújtsanak az áruhoz kapcsolódó szol­gáltatásokat, rendezzenek árukiállításokat, jelenjenek meg a vásárokon és piaco­kon, s ha szükséges alkal­mazzanak ügynököket ■ A következőkben a zöld­ség-, gyümölcsfelvásárlás és értékesítés problémáival foglalkozott. A szövetkeze­ték munkájának ez a része — hangoztatta ezzel kapcso­latban Szirmai Jenő — szinte szó és értelem sze­rint mindennap az ország egész lakosságával kapcso­latba kerül valamilyen módon. A kedvező és ked­vezőtlen vélemények, a jo­gos és jogtalan bírálatok kereszttüzében, s részben ennek eredményeként ez a szakma is számottevően fejlődött. Az 1961. évihéz viszonyítva 40 000 vagonnal nőtt a felvásárolt mező- gazdasági termékek mennyi­sége, s így 1966-ban már elérte a 180 000 vagont Ugyanekkor nagymértékben növekedett a mezőgazdasá­gi termékek exportja is. Javult a szövetkezeti fel­vásárló és nagykereskedelem anyagi-technikai megalapo­zottsága. Korábban egyetlen hűtőraktárral sem rendel­kezett. jelenleg pedig már minden megyében legalább egy hűtőraktára áll az el­látás szolgálatában. A felvásárlás, illetve az árutermelés alapvető bázi­sai a szocialista nagyüze­mek. 1966-ban a szövetke­zeti kereskedelem által fel­vásárolt zöldség 91.5 száza­lékát, a burgonyának 90 százalékát, a gyümölcsnek pedig 66 százalékát termel­ték meg. A szövetkezeti felvásárló szervek lehetősé­geikhez képest segítséget adtak a nagyüzemi kerté­szetek kialakulásához. E segítségüknek fontos része van abban, hogv a iól ve­zetett és megfelelően fel­szerelt kertészetek ma már a mezőgazdasági nagyüze­mek legjövedelmezőbb üzemágai Jól szemlélteti ezt többek között, az 1570 holdas öreglaki termelőszövetkezet oéldáia. E közös gazdaság bevételeinek 33 százalékát (Folytatás a 3. oldalon) Fejlesztjük az anyagi érdekeltséget Rakétákkal támadtak a partizánok Megsemmisítették az amerikaiak legnagyobb dél-vietnami rakétakilövő berendezéseit Hanoi—Saigon (MTI): A VNA Hanoiból keltezett jelentése arról számol be, hogy a VDK fővárosa fö­lött, valamint Thanh Hoa tartományban vasárnap ösz- szesen hét amerikai gépet lőttek le. A hajnali órákban két amerikai pilóta nélküli repülőgépet szedtek le a védők Hanoi légiteréből, délután pedig további két gépet semmisített meg a légelhárítás. Thanh Hoa tér­ségében három amerikai gépet lőttek le. Ezzel a VDK felett lelőtt amerikai gépek száma 1893-ra emelkedett. Vasárnap délelőtt' a dél­vietnami szabadságharcosok bravúros támadást hajtottak végre Da Nang mellett az amerikaiak legnagyobb dél­vietnami támaszpontja el­len. A DNFF csapatai — amint azt a Da Nang-i ame­rikai katonai rádió beis­meri — behatoltak a tá­maszpont belterületére és aknavetőikkel, valamint ra- kétalövegeikkel megsem­misítettek harminchat ame­rikai föld-levegő rakéta­kilövő berendezést, továbbá felrobbantottak tizenkét lég­védelmi rakétát. Lángokban állt a támaszpont olajrak­tára. A szabadságharcosok feliratokat dobáltak szét a támaszpont területén a kö­vetkező szöveggel: „Bosszút állunk Hanoiért és Hai- phongért!” A DNFF rádiója szerint ezerre tehető sebesültekben és halottakban a rajtaütés amerikai áldozatainak szá­ma. Az amerikaiak dél-vietna­mi rádióadásai beismerik, hogy május 11-én a Bien Hoa-i, valamint Phuoc Vinh-i katonai repülőterek ellen intézett partizántáma­dások a kifutópályákon és hangárokban 25 repülőgépet pusztítottak el. A DNFF rádiója harminc repülőgépet jelentett. A DNFF hanoi irodája nyilvánosságra hozta a szá­raz évszak közép-vietnami hadműveleteiről szóló össze­foglaló jelentését. Közép— Vietnam nyolc tartományból áll, s ezen a területen Da Nang a legfontosabb ameri­kai támaszpont. Az elmúlt évben az amerikaiak meg­kétszerezték itteni haderejü­ket: a dél-kóreai segédcsa­patokkal együtt közép-viet- nami erőik elérték a 250 000 főt. A száraz évszak során az ellenség sebesülten vagy holtan hatvanezer katonát szállított el ebből a körzet­ből, köztük 34 ezer ameri­kai volt. Hétszázhetven- nyolc repülőgép megsérült vagy elpusztult. Lengyel és csehszlovák pártmunkás küldöttség érkezett Budapestre A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett Tadeusz Rudolf, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes ve­zetője és Henryk Holder, a Lengyel Népköztársaság ál­lamtanácsa titkárságának vezetője. A KGST építésügyi ál­landó bizottsága május 7- től 14-ig Budapesten tartot­ta 19. ülését Megtárgyalták a bizott­ságnak a legutóbbi ülése óta végzett munkájáról es a feladatokról előterjesztett beszámolót, valamint a bi­zottság jövő évi munkater­vét. Megvitattak több je­lentős dokumentumot a KGST-tagországok építőipa­rának műszaki fejlesztésé­ről, elfogadtak szabványo­sítási ajánlásokat az épüle­tek, a különböző építmé­nyek, a távfűtési hálózatok tervezéséről. Meghallgatták a delegációk beszámolóit a Hétfőn a Szakszervezetek Megyei Tanácsa rendezésé­ben — az üzemek vezetői, szb-titkárai és munkavédel­mi aktívái részére — mun­kavédelmi tanácskozást tar­tottak Nyíregyházán, a szak- szervezeti székház nagyter­mében. Ugyancsak a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának meghí­vására hétfőn csehszlovák pártmunkás küldöttség érkezett Budapestre, Jan Janiknak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága tagjának, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának vezetésével. városrendezésben, az építő- anyaggyártásban és az épí­tésben alkalmazott számí­tástechnikai és matematikai módszerek tapasztalatairól, eredményeiről és az együtt­működés bővítésének lehe­tőségeiről. A bizottság tu­dományos műszaki tanácsol alakított a ragionális ter­vezés és a városrendezés tudományos kutatási mun­kájának fejlesztésére. ■ A KGST építésügyi állan­dó bizottság ülésén részt vett külföldi küldöttségek az építésügyi miniszterek vezetésével hétfőn elutaztak Budapestről. A tanácskozást Kovácsiés Gyula, az SZMT elnöke nyi- ! tóttá meg, majd a megye munkavédelmi helyzetéről j Varga Endre, az SZMT. munkavédelmi főfelügyelője I számolt be. A beszámolót | vita követte. A népművelési tanács ülése Hétfőn ülést tartott a Sza- bolcs-Szatanár Megyei Nép­művelési Tanács. Az ülésen megvitatták és jóváhagyták azt a javaslattervezetet, amelyet az Országos Népmű­velési Tanács elé terjeszte­nek, és elfogadták a megye népművelési tervfeladatait tartalmazó irányelvekhez beérkezett észrevételeket és kiegészítéseket. Nyitás előtt a BNV Hétfőn négy nappal a megnyitás előtt végső szaka­szához érkezett a vásár épí­tése. A vásárlátogatók egy része előre gondoskodik be­lépőjegyről, s a közönség­szervező irodák csaknem százezer jegyet igényeltek. A MÁV jegypénztáraiban, az IBUSZ vidéki menetjegy­irodáiban, az idegenforgalmi hivataloknál és számos vá­rosi, községi tanácsnál meg­kezdődött a 33 százalékos kedvezményes utazásra jo­gosító, úgynevezett vásáriga- zoJványok árusítása. A 16 forintos igazolvány a vasúti kedvezményen kívül a láto­gatókat feljogosítja arra is, hogy azzal egyszeri alka­lommal belépjenek a BNV területére. A vásárigazol­vánnyal május 18-án 0 órá­tól kezdődhet meg az utazás és visszaútra május 30-án 24 óráig érvényes. A külföldi kiállítók, látogatók is már több ezer vásárigazolványt kértek. Befejeződött a KGST építésügyi állandó bizottságának budapesti ülése lunkavédelnii tanácskozás Nyíregyházán VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom