Kelet-Magyarország, 1967. május (24. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-21 / 118. szám
XXIV.- ÉVFOLYAM 1X8. SZÁM ARA: 80 fillér 1967. MÁJUS 21, VASÁRNAP Barátok szerződése Üj, nagy jelentőségű szerződés született: a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést írt, alá. A két nép vezetőinek. aláírása olyan okmányra került. amelynek 12 cikke az európai és a világbéke megőrzésének szellemében fogant és kifejezi azt az őszinte és szívből jövő testvéri kapcsolatot, amely a két szocialista ország népét összeköti. Milliók kísérték figyelemmel a televízió képernyőjén a hazánkban járt NDK párt- és kormányküldöttség programjának jónéhány mozzanatát. Milliók helyeslésével találkozott a szerződés megalkotása és aláírása, mert a magyar dolgozók éppen a történelmi tapasztalatok fényében tanulták meg becsülni és szeretni a történelem első német munkás— paraszt államát. Magyar földön is fájdalmasan élő emlék még az évszázad két háborúja; mindkettőt a német milita- rizmus robbantotta ki. Éppen ezért korunk történelmének egyik legfontosabb ténye, hogy az európai béke és biztonság védelmezői között a német munkásosztály és parasztság erős, szilárd államával szoros barátság köt össze bennünket. Tizenkét cikke van a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság új szerződésének és a tizenkét cikkben a szocialista politika őszintesége, határozottsága, az emberiség békéjéért síkra szálló szilárd szándéka fejeződik ki a szocializmusért közös harcot víyó, a szocialista internacionalizmust valló népek szerződése ez, amely az európai béke és biztonság megőrzésének hangoztatása mellett határozottan vallja a különböző társadalmi berendezésű államok közötti békés egymás mellett élés politikáját. A szerződés aláírói azt tartják, hogy béke és biztonság, békés egymás mellett élés csak akkor, lehetséges, ha minden európai ország — így a Német Szövetségi Köztársaság Is — tudomásul veszi, és elismeri azokat a tényeket, azokat a realitásokat, amelyek a második világháború befejezése óta kialakultak és megszilárdultak Európában. A most aláírt szerződés világosan kifejti, hogy a német békerendezésre szükség van, s annak szilárd alapja lesz a két szuverén német állam létének elismerése. A szocialista országokkal bennünket összekötő soksok szál — a többi között a Varsói Szerződés és a KGST — mellett ez a szerződés Is azt a célt szolgálja, hogy erősödjék a szocializmus és a béke országainak tömörülése. A MAY SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A MÁV Debreceni Igazgatóságán Szegedi Nándor az igazgatóság vezetője május 19-én sajtótájékoztatót tartott. Az új menetrendváltozással kapcsolatosan többek között elmondotta, hogy május 28-tól az utasok kérelmére Kisvárda—Baktaló- rántháza vonalon Kisvárda állomáson csatlakozást biztosítanak a reggeli gyorsvonathoz. Megszüntetik viszont a Nyíregyháza—Vásá- rosrtamény, Nyíregyháza— Mátészalka, Debrecen—Mátészalka között közlekedő egyes személyvonatokat a kpmértékű igénybevétel miatt A nyíregyházi—debreceni szakaszon műszakváltás céljából új személyvonatot közlekedtetnek. Nyíregyházára ez a vonat 6 óra 47 perckor érkezik. Az új személyvonat kedvező csatlakozási lehetőséget biztosít Nyíregyházán valamennyi személyvonathoz. A teherszállítással kapcsolatos változásoknál a MÁV Debreceni Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az áruszállítás gyorsítására az áru minőségének megőrzésére új kocsikat, köztük speciális kocsikat állítanak forgalomba. Növelik a hűtőkocsik számát. Mándokot, Záhonyt, Komorót kijelölték Speciális almarakodó állomássá, ahol széles kocsikba rakják az almát, s azok már átrakás nélkül jutnak el a Szovjetunióba. Egyéb áruféleségekhez is készülnek speciális kocsik. Ilyen többek között a birka szállításához több rekeszes kocsi. A speciális kocsik hiánya nem egy esetben szállítási késedelmességet okozott, s ez árcsökkenéssel járt a tsz-ek részéről. Rövidesen megjelennek a vasútvonalakon a cementszállító kocsik is. A személy és áruszállításon kívül a vasút fejlesztéséből szociális beruházásokról is szó esett. A MÁV területén Szabolcsban és Hajdúban több mint 6 millió forint költséggel építenek új szociális létesítményeket. Záhonyban gépekkel korszerűsítik a nehéz fizikai munkát igénylő átrakást. Gcp segítségével ülfeíik a paradicsompalántákat a ny íregyházi Dózsa Tsz-ben. Hammel József felv. Vállallak — lel je sitik Újabb ifianfeasikerek az 50. évforduló tiszteletére A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi évfordulója tiszteletére teti éves vállalások nyomán egyre nagyobb lendülettel bontakozik ki megyénkben is a szocialista munkaverseny. Jelentős sikereket értek el az ÉM Szabolcs megyed Állami Építőipari Vállalat dolgozói. A verseny eredményeként Nyíregyháza Északi Alközporttjában a december 20 szerződéses határidő előtt adták át a lakásokat. Március 30-án átadták a 26 lakásos D jelű épület, április 30-án került sor a szintén 26 lakásos C jelű épület, átadására és az ugyancsak hasonló kivitelezésű B jelű épületen is az utolsó simításokat végzik. Ennek az épülettömbnek az átadását május 31-re tűzték ki. Terv szerint csak június KISZ-küldöttértekezlet négy járásban A KISZ VII. kongresszusát megelőzően május 19-én négy helyen tartottak küldöttértekezletet megyénkben. Kisvárdán a községi párt- bizottság nagytermében került sor az eseményre, melyen megjelent Beretvás Dezső, a megyei párt vb tagja, Jakab Miklós, a járási pártbizottság első titkára s Havacs József, a KISZ megyei titkára. Nyakó László megnyitója után Varga András, járási KISZ-titkár ismertette a beszámolót az utóbbi választás óta végzett munkáról, amit vita követett Felszólalt többek között Be- relvás Dezső elvtárs is, majd a küldöttek megválasztották a 39 tagú járási bizottságot, a végrehajtó bizottságot s a megyei értekezletre utazó 33 küldöttet. A járási KISZ- bizottság titkára ismét Varga András lett. A tiszalöki járási KISZ küldöttértekezlet elnökségében foglalt helyet Sínka An- talné, a megyei párt vb tagja, Alexa Sándor, a járási pártbizottság titkára és Vincze Géza, a KISZ megyei végrehajtó bizottságának tagja. Az elnöklő Viszo- kai József megnyitó szavai után Szimcsák Ferenc terjesztette elő a járási bizottság beszámolóját. Az élénk vitát a tisztségviselők megválasztása követte. A járási KISZ-bizottság titkárává Szimcsák Ferencet választották. Pénteken tartották a járási KISZ küldöttértekezletet Vásárosnaményban is, melyen jelen volt Faggyas Jenő, a megyei párt vb tagja, Hegedűs Sándor, a járási pártbizottság első titkára. Mészáros Árpád, a KISZ KB képviselője, Halász András, a KISZ megyei végrehajtó bizottságának tagja. Ruda Mihály üdvözlő szavait követően Illés Elemér ismertette a járási bizottság jelentését a végzett munkáról, a feladatokról, amit vita követett. A választás során a járási KISZ-titkári teendők ellátásához újra Illés Elemér kapott bizalmat. Nyírbátorban, a járási pártbizottság épületében rendezték a KISZ küldöttértekezletet, melyen a párt megyei végrehajtó bizottságát Oláh László képviselte. Jelen volt továbbá Kanda János, a járási pártbizottság titkára, Keresztessy Zsuzsanna, a KISZ. megyei vb tagja. Pásztor István elnöki megnyitója után Nagy István, a KISZ járási titkára tartott beszámolót, mely fölött vitát nyitottak. Ezután került sor a vezető szervek, tisztségviselők megválasztására. A járás KISZ-titkára ismét Nagy István lett. 30-ra kellett volna átadni a gumigyári beruházások során épülő gépkocsi gumiabroncs körfutózó üzemet. Ebben az üzemrészben a munkát már az elmúlt hónapban megkezdhették a gumi- gyáriak. A Szabolcs-Szatmár megyei Építőanyagipari Vállalatnál is kibontakozóban van a szocialista munka verseny A korábban már szocialista címért versenyző öt brigádhoz újabb öt brigád csatlakozott, s vállalkozott a szocialista cím megszerzésére. A betonüzem dolgozói — vállalásuknak megfelelően — februártól havonta ötezer darab mozaiklapot készítenek terven felül. A cserépkályhaépítők havonta tíz kályhával többet építenek be a létszám növelése nélkül. A Nyíregyházi Cipőipari ' Vállalat ez évben készít terméket első ízben exportra. Az átállás az első negyedévben nem volt zökkenőmentes, de a megrendelt hatezer párat a szerződéses határidőre elszállították. A belföldi termelésben ugyan némi elmaradást okozott az átállás, de ezt a második negyedév végére törleszteni tudják. A nagy erőfeszítéseket igénylő munkában legjobb eredményt a második műszak érte el. Határidő előtt befejezték a TITÁSZ nyíregyházi üzlet- igazgatóságának dolgozói a város közvilágításának korszerűsítését. A több mint egymillió 400 ezer forintos munkát terv szerint június végére kellett volna átadni rendeltetésének. Ugyancsak határidő előtt húsz nappal, május elsejére végezték el az Északi Alközpontban épülő új lakások áramellátását biztosító tízezer voltos földkábel fektetését is. Magyar—lengyel barátsági napok A májusi békehónap keretében a Hazafias Népfront magyar—lengyel barátsági napokat rendezett a hét második felében megyénkben. Ebből' az alkalomból ellátogatott Ifozzánk Edward De- bicki, a Lengyel Kultúra igazgatója. A kedves vendéget csütörtökön Nyíregyházán Koncz Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára fogadta, s rövid beszélgetés után vele együtt Baktaló- rántházán találkozott a járás párt, tanács és népfront vezetőivel, köztük Nagy István járási pártbizottsági első titkárral és Szabó Miklóssal, a járási tanács vb elnökével. A délutáni órákban a Nyírmadai Állami Gazdaságban tett látogatást. Kozák János igazgató tájékoztatójából betekintést nyert a gazdaság életébe, munkájába, este pedig a községi művelődési otthonban békenagygyűlésen találkozott Nyírmada dolgozóival. A mintegy 250 főnyi közönség előtt Lengyel Zoltán, a községi népfront elnökségének tagja(nyitotta meg a gyűlést, majd Edward Debicki mondott beszédet. A pénteki program is igen változatos volt. Ekkor Kovács Károly, megyei HNF titkárhelyettes kísérte el a vendéget. Első útjuk a magyar-lengyel vonatkozású emlékanyagokat is őrző Nyírbátori Báthori István Múzeumba vezetett. Szalon- tai Barnabás, a múzeum igazgatója adott részletes tájékoztatást a két nép évszázados kapcsolatairól, barátságáról. A fehérgyarmati járás következett, ahol Gulácsi Sándor, a járási pártbizottság első titkára, Széles Lajos, a járási tanács vb elnöke és más vezető,k köszöntötték. Este a Nagyarban tartott békenagygyűlésen vettek részt Átadták a jutalmat a hiiünieieti hermánszegi It eke / >z-nek / Ünnepi közgyűlést tartottak szombaton a hermánsze- gi Béke Termelőszövetkezetben, melyen megjelent Szathmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Kállai Sándor, az MSZMP Sza- bolcs-Szatmár megyei bizottságának titkára, dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács vb elnökhelyettese és Koncz Károly, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. A hermánszegi Béke Ts* a múlt évi országos termelési versenyben a negyedik kategóriában, az 1500 szántóegységen aluli tsz-ek versenyében ötödik helyezést ért el és ezért ..kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel és vándorzászlóval tüntették ki. Ezenkívül 20 ezer forint jütalmát kaptak. Az elismerésről szőlő oklevelet és a jutalmat Szathmári Nagy Imre adta át a tsz vezetőinek. A kongresz- szusi versenyben elért eredményeiért a gazdaságot .a megyei pártbizottság oklevéllel tüntette ki, melyet Kállai Sándor nyújtott át a tsz-nek. Tavaszi munka Kisszekeresen A kedvezőtlen időjárás ellenére is jól halad a tavaszi munka a kisszekeres! Előre Tsz-ben. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy minden ember tudja, mi a kötelessége. Érdekes és bevált kezdeményezés a váltott fogatos műszak, melyet megszerveztek. A fogatosok saját kezdeményezésükre megjavították az elavult vetőgépeket, s ennek köszönhető, hogy korábban földbe került a mag. Ennek a kezdeményezésnek az eredménye az is. hogy váltott műszakban egy nap alatt 7—8 holdat sikerült bevetniük. Ezt a rossz időjárás kényszerítette rájuk, s bevált Fenntartják továbbra is, s így a nehéz erőgépek a háztájit munkálják el, s mikorra felszikkad a talaj, mehetnek a közösbe dolgozni. Ennek az eredménye, hogy a tervezett 110 hold kukoricából már csak 10-et kell elvetni. Befejezték a burgonya ültetését, s megkezdték. a cukorrépa sarabo- lását, s befejezték a zöldborsó első kapálását is. Elmaradás csak a napraforgónál van, a vizes talaj miatt Szépen fejlődik az állattenyésztés is. Pecsenyecsirké- bői az idén 30 ezret kíván? nak nevelni és értékesíts«* mié noLtrmitL temüi/crtiu Jobb csatlakozású személyvonatok Gyorsabb rakodás Újabb vasúti szociális beruházások