Kelet-Magyarország, 1967. április (24. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-26 / 97. szám
A tsz-kongresszus uíán H árom napig tartó tanácskozás után hazatért az a több, mint íélezer küldött, akik kereken egymillió tsz-tag képviseletében vettek részt a termelőszövetkezetek első országos kongresszusán. Megvitatták a termelőszövetkezeti mozgalom és a nagyüzemi társas gazdálkodás helyzetét, fejlesztésének további feladatait. UJ termelőszövetkezeti törvény és új földjogi törvény megalkotására tettek javaslatot, megválasztották a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsát, s állást foglaltak amellett, hogy a tsz-ek hozzanak létre területi érdek- képviseleti szerveket. Van miről beszámolniok a küldötteknek a legközelebbi vezetőségi üléseken, közgyűléseken. Bizonyára sok embert érdekel és általános helyeslést vált ki az a kongresszusi állásfoglalás, hogy termelőszövetkezeti tag csak az lehessen, akit a közgyűlés felvett és lelkiismeretesen teljesíti kötelezettségeit. Nincs szükség olyan emberekre a tsz-ekben, akik a jogokra, az előnyökre igényt tartanak, de a közös munkából rájuk háruló feladatokat nem, vagy csak részben végzik eb As utóbbi hónapokban gyakran esett szó a tsz-ve- zetésről, a szakemberek hatásköréről és a szövetkezeti demokráciáról. Elhangzottak olyan vélemények is, amelyek szerint a szakemberek — állítólag — nem képesek kifejteni tudásukat, ha a termelőszövetkezeti demokrácia tovább erősödik. Némelyek egészen addig elmentek, hogy a termelőszövetkezeti élet és gazdálkodás irányításának kettéválasztását javasolták a kongresszust megelőző viták alkalmával. Legyen — mondták — egy úgynevezett társadalmi vezetés és egy másik, a szakmai, amelyikbe nem lehet beleszólása a tagságnak, a választott szerveknek. A kongresszus határozata ezzel a problémával is foglalkozik. Kimondja, hogy a közgyűlés változatlanul a legfőbb szerve a termelőszövetkezeteknek, s nem gyengülhet, hanem erősödnie kell annak az elvnek amely szerint a tsz gazdái a benne tömörült tagok. Az általános hatáskörű vezető testület a választott vezetőség, élén az el- jnökkel, aki természetesen felelősséggel tartozik a vezetőségnek és a közgyűlésnek. A tsz szakembereit a vezetőség bizza meg. Foglalkozott a kongresz- szus a háztáji gazdaságok méreteivel és problémáival is. Úgy határozott, s azt javasolja a törvényalkotóknak is, hogy ezentúl ne családok, hanem tagok legyenek jogosultak háztáji földterületekre. A háztáji föld nagysága a végzett munka, a helyi adottságok és a tag családi körülményeinek figyelembevételével 800 négyszögöltől 1800 négyszögölig terjedhessen. Természetes, hogy — az öregek és a betegek kivételével _ háztáji földet csak az kaphat, aki eleget tesz kötelezettségeinek a közös munkában. Az viszont ne jelentsen különbséget, hogy a tag férfi-e, vagy nő, s ha asszony, akkor a férje a tsz-ben dolgozik-e, vagy máshoL Ami a háztáji állatállomány nagyságát illeti, arról úgy határozott a kongresszus, hogy általában a jelenlegi törvényes szabályozás maradjon érvényben Indokolt lehet azonban ennél nagyobb háztáji állatállomány is, főleg a mostoha természeti viszonyok között gazdálkodó termelőszövetkezetekben, ahol a nagyüzemi állattartás feltételei hiányoznak és gazdaságosan egyelőre sem teremthetők meg. Határozottan állást foglalt a kongresszus amellett, hogy a termelőszövetkezetek legjobb belátásuk szerint értékesíthessék a közös és a háztáji gazdaságok termékeit. Kivételt jelentenek az állami monopóliumot képviselő cikkek, de egyébként semmiféle szabály nem tilt-1 ja, hogy a tsz — hal akarja — saját maga értékesítse áruit, közvetlen kapcsolatot létesítsen kereskedelmi vállalatokkal, konzervgyárakkal, másféle felhasználókkal, illetve a fogyasztókkal. Továbbra is érvényben marad a szerződéses áruértékesítés rendszere, ami rendkívül fontos feltétele a termelésnek és értékesítésnek. Az egész termelőszövetkezeti mozgalom szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak, hogy rendszeres és biztonságos legyen a jövedelem a tsz- ekben. Ezért határozott úgy a kongresszus, hogy a tsz- ek a munkadíjat is termelési költségként számolják el, — ugyanúgy, mint bármelyik más vállalat —, s vezessék be a munkadíj garantálását. A rendszeresen fizetett és garantált munkadíj a tervezett évi részesedés 80 százalékáig terjedjen, a többit pedig az év Végi gazdálkodás eredményétől függően folyósítsák a tagoknak. Hangsúlyozta a kongresszus, hogy a munkadíj, a részesedés garantálása nem jelent feltétlenül pénzbeli díjazást, tehát továbbra is fizethetik a munkadijat akár természetben, akár pénzben, illetve alkalmazhatják a kettőt együtt is. A termelőszövetkezetek első országos kongresszusa megalakította a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsát és állást foglalt amellett, hogy a tsz-ek hozzanak létre területi szövetségeket. Ezeknek a szerveknek az a legfőbb rendeltetése, hogy előmozdítsák a tsz-ekben a demokratizmus következetes érvényesítését, a vállalatszerű gazdálkodás kialakítását, a jogvédelem megszervezését és olyan tevékenység kibontakoztatását, amely hozzájárul a közös gazdaságok eredményeinek növeléséhez. Mindemellett a szövetségek érdekképviseleti szervek is, amelyeknek feladatuk őrködni, hogy a párt agrár- és szövetkezet- politikájának megfelelően a közös gazdaságok érdekei csorbítatlanul érvényesüljenek. Az országos tanács és a területi szövetségek elősegítik majd azt Is, hogy az állam a gazdaságpolitikai döntések alkalmával tisztábban lásson az érdekek szövevényében és a tsz-ek előtt is világosabbak legyenek a népgazdaság valóságos érdekei. A kongresszus félreérthetetlenül leszögezte: csak a korszerű követelményeket felismerő és kielégíteni tudó termelőszövetkezeti parasztság hozzáértő, szorgalmas, fegyelmezett munkájának eredményeként jöhet létre mindaz, ami megvalósul majd a parasztság, az egész nép javára. Gulyás Pál Palásti L ászló: Nevelés dókra z igazgató aláírta az aktát, Csömöri átvette, majd előbb az íróasztalnál hajolt meg, azután az ajtónál. Később Kisteleki, a helyettes igazgató lépett a szobába. — Milyen ember ez a Csömöri? — kérdezte tőle az igazgató. — Kitűnő munkaerőnek látszik, amennyire egy hét alatt megfigyelhettem, de van egy nagy hibája: túlságosan szolgálatkész, alázatos, szervilis. — Észrevettem. Meg kell nevelni. Kinos, hogy menynyit hajlong. — Megpróbálok vele okosan beszélni. Mérésiét és kínálat Körinferjú kereskedelmi szakemberekkel a megye áruellátásáról Néhány évvel ezelőtt összevonták a nagykereskedelmi vállalatokat, s azóta a legtöbb szakágban csupán lerakatok működnek Nyíregyházán, a központok Debrecenben vannak. Akkor sokan féltek: hátrányba kerül a megye ellátása. Most a tapasztalatokról érdeklődtünk a legilletékesebbektől, mondják el a véleményüket, hogyan változott az ellátás az összevonás óta? VÄLYOGOS FERENC, a MÉSZÖV kereskedelmi főosztályának vezetöhelyette- se: — Az összevonás népgazdasági érdek volt, még akkor is, ha időlegesen hátrányokkal járt. Nekünk is voltak aggályaink, különösen a ruházati és vas szakmában. De most nem érezzük különösebben hátrányosnak a helyzetet. Jó kapcsolatok alakultak ki. A gazdasági munka javítása érdekében az fmsz-ek is étnek a más megyékből való vásárlás jogával, olyan árucikkeknél, amit itt nem kapnak meg. Célunk növelni a saját, közvetlen beszerzésünket, mert ez gazdaságos. Van olyan elképzelés is, hogy a nagyobb fmsz-ek társuljanak az ipartól való árubeszerzésre. Erre természetesen az új gazdasági irányítási rendszer ad majd lehetőséget. DEMETER JÄNOS, az Iparcikk Kisker Vállalat igazgatója: hogy Szabolcs az ország egyik legnagyobb megyéje, s megérdemelné a nagykereskedelmi központot. Az ellátás megszervezése komoly helyi ismereteket igényelne, de úgy tűnik, hogy a FÜSZÉRT-központ mindent megtesz, nehogy panaszra legyen okunk. Tapasztaltuk, hogy különösen az élelelmiszerellátásban jó a helyzet. Kiemelt cikkek — például déligyümölcs, keresett konzerváruk, kozmetikai és testápoló szerek —, előbb és nagyobb választékban kaphatók Debrecenben. Ezt több esetben szóvá tettük a központban, és ők intézkedtek is. Mindent egybevetve, mégis úgy érezzük, hogy a megye és a város ellátása nincs olyan jó, mint Debrecené, de az ösz- szevonások előtt azt hittük, nagyobb hibák lesznek. IVANOV ISTVÁN, a Nyírségi Áruház igazgatója: — Nem az összevonás, hanem az igények helyes fölmérése és az dönt, hogy a gyáripar tudja-e biztosítani a kívánt mennyiséget és a minőséget. Sajnos nagyon sok a hiánycikk és ezen nem tud segíteni a nagykereskedelem sem. Kevés például a szintetikus méteráru, az igényeknek csak tizedrészét tudjuk kielégíteni. Kevés a szőnyeg és az orkán. Pedig megrendeljük, s a nagykereskedelem is. A keretszámokat az ipar szabja meg, és ez ellen ma még nem tudunk semmit sem tenni. FODOR ANDOR, a megyei tanács vb. kereskedelmi osztályának vezetője: — Gondok természetesen vannak. A gyári kiszállításoknál például Debrecen néha tíz nappal is hamarabb kapja meg az árut. A ruházati szakmában a nyíregyházi lerakat készlete egyre csökkent, főként azoknál az áruknál. amelyeknél az értékesítés lehetősége növekszik. Március végén levelet írtunk a központnak emiatt, s kielégítő választ kaptunk rá. És természetesen árut is. Az ágyneműnél is voltak hibák, ezt a minisztérium megvizsgálta, s azóta rend van. Tavaly a megyében 67 millióval nőtt a kereskedelmi forgalom a ruházatban, 147 millióval a vegyesiparcikk területén, ehhez áru kellett, s ezt a nagykereskedelmi vállalatok biztosították. Az áruforgalomban lehet terítési hiba is, Van is, de ez rövid idő alatt korrigálódik, így ezek a gondok csak időlegesek. Úgy vélem, a mai hibák január t. után megoldódnak, mert a nagykereskedelmi vállalatoknak kell bizonyítaniuk, hogy szükség van rájuk. Kun István Gyorsítják a Nyíregyháza—- Záhony vasútvonal vihamositásat Az elmúlt héten a Nyíregyháza—Záhony közötti vasútvonal villamosításával kapcsolatos határidők rövidítésének lehetőségeiről tárgyalt a záhonyi beruházások szakszervezeti intéző bizottsága. Elhatározták, hogy a kivitelezésen dolgozóknak a Nagy Októberi Forradalom 30. évfordulója tiszteletére tett felajánlásaikra alapozva kezdeményezik a villamosítási munkák december 31-e előtti befejezését. Jubilál a dohnnvgfár Ez évben százéves a Magyar Dohányipar. Nyíregyházán is készülnek a Jubileumi évfordulóra, melynek keretében a május elsejei központi ünnepségen jutalmazzák meg a dohányipar legjobbjait. Ez alkalommal 340 dolgozó között több, mint százezer forint jutalmat osztanak ki. A kiváló dolgozó oklevelet és jelvényt 45-en kapják. A gyár üzemet között jelenleg csak Debrecenben van szocialista címet nyert brigád. Ez alkalommal már szabolcsiak is megkapják a kitüntető címet. Az ünnepségen összesen hat brigád 45 tagja kapja meg első ízben az oklevelet és a vele járó 300—300 forintot. Megírtuk — és most... ? A telepen a helyzet változott... — Gondjaink az összevonás előtt is voltak. Az ösz- szevonás után néhány ágban — vas-műszaki cikkek ágynemű esetében például — Debrecent jobban ellátták. Elmentünk, tárgyaltunk, azóta a kívánt meny- nyiséget és minőséget megkapjuk. A gondokat enyhítette, hogy bárhova mehetünk. megszűnt a területi elhatárolás. Az áru után pedig menni kell, kereskedőknek kell lennünk. Jó üzletet kötöttünk például a bonyhádi cipőgyárral, a FERROGLOBUS-szal, erre korábban nem volt lehetőség. Tavaly 15 millió forint értékű árut szereztünk be más megyéből, s az idén ezt meg szeretnénk kétszerezni. A nagykereskedelmi vállalatoknak ez aligha jó, de emiatt főjön az ő fejük. Verseny van az' eladók között is, s ez a következő időben csak erősödni fog. MÉSZÁROS JÓZSEF, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője: — Amikor az összevonás felvetődött, úgy éreztük, Az igazgató helyettese még aznap elővette Csömörit. Arra bíztatta, hogy legyen magabiztosabb, Önérzetesebb. — Igyekezni fogok, tisztelettel — hangzott az alázatos válasz. — Ne tisztelettel igyekezzen. Maga, mint megfigyeltem. jól dolgozik, ne érezze magát annyira alárendeltnek. — Köszönettel megfogadom a tanácsát — mondta és mé yen meghajolt. A helyettes a kabátja után nyúlt. Csömöri nyomban odaugrott, kikapta Kisteleki kezéből és fel akarta adni. Harmadszor járok a telepen. Két ízben panaszos levél miatt. Első alkalommal egy családanya panaszolta, isznak a telepiek, a férje a fizetéséből alig visz haza. A második levél — egy telepi munkás írása — arról szólt, hogy mértéktelenül túlóráz- tatják őket, a legelemibb szociális ellátás sincs biztosítva. Közel két év telt el. Történt-e változás? A íJol ozók véleménye A baktalórántházi fenyő- gömbfa telepen a kezdet kezdetétől mindig volt panasz, gond. Adódott abból, hogy a szokásostól eltérően ez az üzem nem hagyományos módon létesült. Egy új üzem létrehozásánál általában előbb megépítik a műhelyeket, elvégzik a szociális, kommunális beruházásokat és megkezdik a termelést. Baktán nem ez történt Előbb munkához láttak, Szinte közelharc fejlődött ki közöttük, amíg Kisteleki végre egyedül vehette fel kabátját. — Értse meg Csömört kartárs, manapság már nem segítik fel a helyettesekre a kabátot! Ez megalázó! — Igenis — válaszolta Csömörit és újból tisztelet- teljesen meghajolva, szélesre tárta ki a fejcsóválva távozó Kisteleki előtt az ajtót. Egy hét múlva az igazgató megkérdezte helyettesét: — Na, hogy haladsz Csömöri nevelésével? — Nehezen. Annyi eredményt elértem, hogy a napi tizenöt-húsz „tisztelettel” már nyolc-tízre Csökkent. — Csak így tovább. Nevelés dolga az egész! Ettől kezdve Kisteleki majd minden nap beszélgetett Csömörivel, aki lassans csak azután csur- rant-cseppent műhelyre, irodára és egyébre a forint. A szociális ellátottság ma sincs megoldva. Változás mégis történt, főleg az embereknél, a munkaszervezésnél. Nyolc emberrel beszélgettem. Érdemes idézni S2ó szerint egyik-másik szavát. Szép Viktor vagon berakó, szakszervezeti bizalmi mondta: — öt éve dolgozóm a telepen eleinte voltak kilengések. Ma már nincs. Legalábbis nem olyan mértékben. A szociális helyzet is javult. Italozó sincs annyi. B. Tóth Pál szakszervezeti titkár, munkavezető: — Szintén nagy változás, hogy Ittasan senki sem jelentkezik munkára. Megszűnt a hajrá munka s telepen Rendszeresítettük az éjszakai kirakóbrigádokat. A biztonságosabb munka érdekében a brigádtagok lassan kezdett leszokni alázatosságáról. Igaz, még elég gyakran megfeledkezett magáról, és ha ő volt a telefonnál, amikor valakit a készülékhez kértek, kicsúszott a száján: — Igenis, küldöm tisztelettel. Egyszer kifakadt a csoportvezetője: — Te engem ne tisztelettel kérj a telefonhoz! Megértetted? — Megértettem, Balogh kartárs, kérem szépen — hangzott a vá’asz. Kisteleki lassan boldogult Csömörivel. Hónapokkal később az igazgató megkérdezte helyettesét: — Na, mi a helyzet Cső mörivel? — Állandóan foglalkozom a nevelésével — És? — Mé y tisztelettel meg kell neked mondanom, kérlek alázattal, hogy véglege sen nem lehet őt megnevelni... számát hatról nyolcra emel. ték. A tisztálkodásra Is van most már lehetőség. Kialakulóba» a törzsgárda Tokár Miklós brigádvezettl helyettes, szakszervezeti bizalmi : — Én abban látom a Javulás legfőbb eredményét, hogy kialakulóban van itt a telepen is a törzsgárda. Ennek hatása az emberek gondolkodásában tapasztalható. A munkaszervezésben történt változás Jó. de még mindig nem kielégítő. Éjszaka a rakodóbrigádok, ha várakoznak, nem tudják mivel tölteni idejüket. Nincs könyvtár a telepen. Nincs televízió. A várakozó időt pedig q ..filkózás” helyett kulturálödássa! is el lehetne tölteni. A beszélgetésben sok volt az ismétlés. Általánosítható vélemény: a helyzet javult. Emelkedett az átlagkereset. Műszaki fejlesztésre az elmúlt három évben kétmillió forintot költöttek. És most már 1968-ra teljes egészében megoldódik a szociális probléma. Egymillió kétszázezer forintért ebédlőt, öltözőt, mosdót, társalgót építenek. I ovábbi változás Már alakulóban vannak az újabb, szocialista címért küzdő brigádok. Eddig tizenegyen neveztek be. A szocialista brigádok nyilvánvalóan segítői lesznek a gazdasági vezetésnek, segítenek az emberek tudatformálásában is. Lehet változtatni azon a gondon is. hogy nincs a telepen könyvtár, televízió. Mint Mezei István az erdőgazdaság munkaügyi osztályvezetője közölte, könyv és televízió is van a központban, csak érte kell menni. A baktalórántházi fenyő- gömbfa te’epen nem teltek ú eredménytelenül a napok. Nemcsak a termelésben ér- j tek el sikert, amelynek nyo- * mán 158 ezer forint nyereségrészesedést és 155 ezer eorint prémiumot kaptak a iolgozók. A legfőbb siker: változtak az emberek. I (s. ej