Kelet-Magyarország, 1967. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-15 / 39. szám

■rxv* ÉVFOLYAM 39. SZÁM ARA: 50 fillér 19$7. FEBRUÁR 15, SZERDA Csalódás, kiábrándultság a világkőzvéleményben fiz amerikaiak felújították a VÖK barbár bombázását A VDK ellen felújított amerikai bombatámadások során kedden a kora hajna­li órákban amerikai repülő­gépek tizenkét berepülésben támadták a VDK déli tar­tományait A légitámadásokkal egy- időben Dong Hói városától mintegy 28 kilométerre északnyugatra az amerikai haditengerészet egyik rom­bolóhajója tüzet nyitott és elsüllyesztett három észak­vietnami hajót A vietnami néphadsereg legfelső parancsnokságának összekötő bizottsága kedden a nemzetközi ellenőrző bi­zottsághoz intézett tiltakozó üzenetében bejelenti, hogy amerikai repülőgépek a VDK légkörébe behatolva sűrűn lakott településeket és ipari objektumokat bom­báztak. U Thant ENSZ-főtitkár a világszervezet diplomatái előtt mély kiábrándultságá­nak adott hangot a bombá­zások felújításával kapcso­latban. A New York Times ked­di szerkesztőségi cikkében rámutat. „Az Észak-Vietnam elleni amerikai bombázások fel­újítása nyers kiábrándulást okozott az emberek milliói számára. A francia lapok csalódás­sal írnak az amerikai tá­madások felújításáról. Az amerikai légitámadások szü­neteltetése amely oly sok reményt keltett a világon —- hangsúlyozza a Combat — alig huszonnégy óráig tar­tott. így hát a Johnsonhoz intézett számtalan felhívás nem ért semmit. Az Humanité megállapít­ja, hogy a „keselyűk” vijjo­gása uralkodik Washington egén. A „keselyűk” csoport­jához tartozó . politikusok már vasárnap óta követelik a bombázások új raf el véte­lét. Johnson t annyira el va­kítják az őt körülvevő ult­rák. hogy elhiszi, Hanoi leg­utóbbi nyilatkozatai, ame­lyek világosan megmutatták a tárgyalásokhoz vezető utat, a „gyengeség jelei” ? Az ult­rák jellemvonása, hogy nem látnak más kiutat a hábo­rúból. mint a háborút. Nem titkolhatjuk — írja az FKP lapja —, hogy a kínai ve­zetők szovjetellenes politi­kája még bátorítja is őket ebben. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a „keselvűk” ázt hiszik, az eszkaláció „az el­lenfél szétzúzásához” vezet­het A Vietnami Demokratikus Köztársaság területe elleni amerikai bombatámadások mi legyen Sukarnóval? JSasution háromórás „vidbeszede** a* indonéz elnök ellen Djakarta (MTI) Nasution tábornok, az in­donéz ideiglenes népi ta­nácskozó kongresszus elnö­ke, hétfőn este háromórás rádióbeszédben élesen tá­madta Sukarnót Azzal vádolta az elnököt, hogy „kommunista szimpa­tizáns”, aki előre tudott az 1965-ös hatalomátvételi kí­sérlet tervéről. A puccskí­sérletért minden felelősséget az elnök nyakába varrt. Su­karno, mint a fegyveres erők főparancsnoka, nem adott neki lehetőséget arra, hogy felemelje szavát a „kom­munista fenyegetés” ellen, sem az emlékezetes október előtt, sem az események fo­lyamán, sem pedig utána — mondotta Nasution. Mint ismeretes, Nasution »emzetvédelmi és belbizton­sági miniszter volt a Su­karno-kormányban, de er­ről a posztról később Su­karno elmozdította. Az ideiglenes népi ta­nácskozó kongresszus állan­dó bizottsága kedden kezdi meg háromnapos ülését, amelyen előkészítik a már­ciusban esedékes plenáris vitát. Ennek központi té­mája: Sukarno jelene és jö­vője. Lehetségesnek tartják hogy a legfőbb parlamenti szerv, amelyből a baloldalt már régen kizárták, kimond­ja Sukarno ha talomf osztá­sát. A djakartai kormánypárti Warta Berita cikke szerint a djakartai repülőteret és a halimi légitámaszpontot Su­karno elől lezárták. Az el­nök csak akkor hagyhatja el az országot, ha erre Su- hartotól engedélyt kap. kt USl nem írja alá a latin-amerikai atom fogy vérmentes ő vezet szerződést Mexikó (MTI): A* Egyesült Államok hét­főn közölte, hogy nem írja alá a latin-amerikai atom­fegyvermentes övezet szerző­déshez csatolt ama jegyző­könyvet, amelyben az atom­hatalmak szavatosságot vál­lalnának a szerződés betar­tásáért Ezt az állásfoglalást az a levél tartalmazta, ame­lyet az Egyesült Államok röexikái nagykövet* juttat tott el a szerződést előkészí­tő bizottság vezetőjéhez. Hírügynökségi jelentések szerint az Egyesült Államok közlése nem okozott megle­petést, mert Washington ed­dig is világosan tudtul adta, a szerződést, illetve a jegy­zőkönyvet nem írja alá, hogy­ha az kiterjed az Egyesül' Államok birtokában léve latin-amerikai területekre mint amilyen Puerto Rico é' a Virgin-szigetefc, $ újrakezdése csalódást és ha­ragot váltott ki egész Olasz­országban. Az olasz külügyminiszté­rium félhivatalos nyilatkoza­tot adott ki, amely rámu­tat, hogy olasz diplomáciai körökben sajnálkozással ér­tesültek az Észak-Vietnam elleni légi bombázások újra­kezdéséről. A Koszigin—Wilson csúcs- találkozó eredményeit üd­vözlő angol sajtókommentá­rokba kedden a keserű csalódás hangjai vegyülnek a vietnami békerendezéshez fűzött remények meghiúsu­lása miatt. Valamennyi hír­magyarázó kiemeli, hogy Wilson miniszterelnök, ami­kor hétfőn délben búcsút vett a szovjet kormányfő­től, még reménykedett a tárgyalások felvételének le­hetőségében. Johnson elnök parancsá­ra az amerikai repülőgépek felújították barbár támadá­saikat a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság békés vá­rosai és falvai ellen. A bombázásokat felújították, jóllehet az Egyesült Álla­mokban és az egész . vilá­gon milliók követelik: érjen véget a bűnös agresszió — írja a TASZSZ kommentá­tora. Johnson továbbra is azt hangoztatja, hogy az Egye­sült Államok békére törek­szik, csak nincs „más vá­lasztása, mint a hadművele tek teljes mérvű felújítása.’ De ki hiszi ezt el? Azok az amerikaiak, akik valame­lyest is ismerik a helyze­tet, nem hisznek a washing­toni hivatalos propaganda egyetlen szavának sem. Újabb bizonyíték erre az, hogy a harwardi egyetem diákjai kifütyülték Gold- berget, az Egyesült Álla­mok ENSZ-képviselőjét, amikor az az egyetemen iga­zolni próbálta a Fehér Ház vietnami politikáját. A világ többi részében pedig a vietnami nép elleni újabb bűntények csak gyű­löletet és további elszigete­lődést hoznak az Egyesült Államoknak. (H. T. felvétele) február 22-re összehívták a megyei tanácsot Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A megyei tanács végre­hajtó bizottsága kedden ülést tartott, amelyen elő­készítették a ciklus utolsó tanácsülését. A megyei ta­nácsot 1967 február 22-én 8 órára összehívták. Az ülés napirendje: Jelentés a megyei tanács, a végrehajtó bizottság és szakigazgatási szerveinek 4 éves tevékenységéről; A megyei tanács 1967 évi költségvetésének és az al­sóbb tanácsok költségvetési keretének megállapítása; Az 1967 évi tanácsi terv megállapítása; A Megyei Népi Ellenőr­zési Bizottság 1967 első félévi munkatervének jóvá­hagyása. A szocialista demokratiz­mus kiszélesítésének helyze­téről és az ezzel kapcsola­tos tanácsi feladatokról ké­szítendő előterjesztés határ­idejének meghosszabbítása. A végrehajtó bizottsági ülésen megvizsgálták a me­gye 1967. évi termelésének beindításáról szóló jelentést is. A jelentés szerint, bár problémák most is adódtak, az évet jobb körülmények között kezdhették, mint ko­rábban. Ez elsősorban an­nak tudható be, hogy az idei feladatok előkészítésé­nek munkálatait a múlt évi eredmények kedvezően befolyásolták. A kötelezett­ségeik teljesítése mellett a vállalatok megfelelő tarta­lékkal, befejezetlen állo­mánnyal rendelkeztek, és így lehetőség volt a folya­matos gyártásra. A vállala­tok kapacitásuk erejéig igyekeztek már jó előre szállítási szerződéseket köt­ni, megrendelőket szerezni. Ez a tevékenység eredmé­nyes volt, mert a könnyű­ipari üzemek például már az év elején tudták, hogy milyen terméket, milyen minőségben kell gyártani. Ezek ismeretében a válla­latok az anyagnormák alapján pontosan felmérték szükségleteiket és intézked­tek megrendelé«ükről, elké­szítették az új termékek gyártástechnológiáját. mű­veleti utasításait, a munka­normákat s végül felmér­ték a létszámszükségleteket. A vállalatok részben nép- gazdasági erőforrások., rész­ben saját alapjaik felhasz­nálásával igyekeztek terme­lői kapacitásukat is növel­ni. így például a VAGÉP Vállalat az új szerelőcsar­nokban megkezdte a folya­matos gyártáshoz szükséges feltételek megteremtését. Az új típusú MOTA tar­gonca formatervét elkészí­tették, és ez évben meg­kezdik sorozatgyártását. A szükséges gépeket, szerszá­mokat már januárban meg. kapták. A Nyírbátori Vastomeg- cikkipari Vállalat az ex­porttermelés növelésére a termelést átszervezte. Volt malomépületet alakított át, amelyben ezentúl a csikó­tűzhely gyártását végzik majd. A cipőipari vállalat a terven felüli export gyár­tására új műszakot szerve­zett. Megtette az előkészü­leteket új munkások foglal­koztatására. A termelés bő­vítésére a VAGÉP Vállalat, a Szatmárvidéki Faipari Vállalat, valamint Nyírbá­tori Vastömegcikkipari Vál­lalat átvette a demecseri, balkányi és nyírmadai gép­állomások épületeit. Ezek­ben megkezdték a munká­latokat a termelés beindítá­sára. Gondos munka jellemzi az előkészületeket a tanácsi építőiparban is. Az Épitö és Szerelő Vállalat idei termelési értékének 67 szá­zalékát már szerződéssel le­kötötte. A vállalat a szerző­dések kötésénél törekedett a beruházások koncentrált­ságára. Míg tavaly 100 munkahelye volt. addig a* idén mindössze 40 lesz. A szolgáltató vállalatok ugyancsak ismerik idei fel-' adataikat, s tevékenységü­ket már az év elején úgy alakították, hogy megfelel­jenek a követelményeknek. Cornellu Manescn, a Román Szocialista Köztársaság kül­ügyminisztere és felesége Brüsszelből hazaiéi őben Péter Já' nos külügyminiszter meghívására február 12-én este egy na' pos látogatást tett Budapesten. Ez alkalomból a két külügy­miniszter baráti eszmecserét folytatott. Corncliu Manescu és felesége, valamint a román külügyminiszter kedden délben visszaérkezett Bukarestbe. Munkásői-öket tüntettek ki A munkásőrség fennállá­sának 10. évfordulója al­kalmából kedden a Parla­ment Munkácsy-termében munkásöröket tüntettek ki. Jelen volt Kádár János, az 'MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára. Fehér Lajos, a Minisztertanács el­nökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. Kiss Károly, az Elnöki Ta­nács titkára, Tóth Mátyás, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetője Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka. to­vábbá a munkásőrség orszá­gos és budapesti parancs­nokságának több más veze­tője. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács el­nöke köszöntötte az ünnepi esemény részvevőit, hazánk legfiatalabb fegyveres tes­tületének legjobb képvise­lőit, majd méltatta a mun­kásőrség megalakulásának és egy évtizedes működé­sének jelentőségét. Ezt kö­vetően átnyújtotta az Elnöki Tanács kitüntetéseit. A Népköztársaság Elnöki • Tanácsa a munkásőrség megalakulásának 10. évfor­dulója alkalmából, eredmé­nyes munkájuk elismerésé­ül a Vörös Csillag érdem­rend kitüntetést adományoz­ta öt munkásőregység pa­rancsnokának, a Kiváló szolgálatért érdemrend ki­tüntetést adományozta ki­lenc munkásőrparancsnok# nak. Az ünnepi aktus befejez­tével az Elnöki Tanács fo­gadáson látta vendégül ■ kitüntetett munkásőröket éa a meghívottakat. OdGló tez-gazdák

Next

/
Oldalképek
Tartalom